Az összeomlás szélén tántorog a Honvédkórház, már most sincsenek meg alapvető feltételek a működéséhez, és ez csak romlani fog. Ezt támasztja alá az a levél, amely Zacher felmondását megelőzte.

Zacher Gábor felmondása, azonban csak egy szelete annak a problémának, amely a Honvédkórház működését jellemzi, ellenben remek indikátora az ott zajló folyamatoknak.

Alapvetően fontos tudni, hogy az MH EK Honvédkórház Magyarország egyik legnagyobb intézménye, amit egy mindenféle egészségügyi képzettség nélküli vezérőrnagy parancsnok vezet, a jelek szerint rosszul, meglehetősen rosszul. Ugyanis a jelenlegi helyzetben egy nagyon komoly humánerőforrás válság kezd kibontakozni, amit kellőképpen ostobán kezelnek ahhoz, hogy a betegellátást ez már komolyan veszélyeztesse.

Kép: biztonsagpiac .hu

A történet egyik mérföldköve volt egy májusi bérmegállapodás a baleseti sebészek és az intézmény között, ez a sebészek számára megnyugtatóan rendezte volna a túlóra bérezésüket.

Azonban a kórház ezt a szóbeli megállapodást információim szerint nem tartotta be, egyoldalúan felrúgta azzal, hogy megváltoztatta a túlóra számításának módját, ezzel jelentős összegektől fosztva meg a dolgozókat.

Erre a dolgozók azzal válaszoltak, hogy felmondták az önként vállalt túlmunkát, ezt egyes források szerint 112 orvos tette meg. Egy szinte biztos, a baleseti sebészten negyvenen, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Osztályon 25-en felmondták a fenti túlmunkát. Ezért rezidenseket kellett a gyakorlati helyükről visszahívni - ami szerintem nem egészen törvényes, mert a rezidens így ahelyett, hogy a képzéséhez szükséges tudást szerezné meg, az anyaosztályára van visszarendelve gályázni, és a képzési ideje ennek megfelelően csúszik.

Ezt a problémát csak tetézi, hogy a baleseti sebészeten négy, míg Zacher felmondása előtt a sürgősségi osztályon kilenc orvos mondott fel a közelmúltban, plusz most Zacher is.

Így - információim szerint- az ország legnagyobb sürgősségi ellátó osztályán négy és egynegyednyi sürgősségi szakorvos maradt. A kórház a helyzetet rezidensek és a kórház szinte minden területéről egyéb szakorvosok átirányításával, mindenféle szakorvossal, de sok esetben aneszteziológusokkal próbálja meg rendezni.

És a lánc készen is van, aneszteziológus a sürgősségin dolgozik, ahelyett, hogy a műtőben altatna, vagy az intenzív osztályon dolgozna. Ezért a műtökből hiányzik az aneszteziológus orvos, ami azt jelenti, hogy műtőket kell bezárni és műtéteket kell elhalasztani.

Jelenleg információim szerint a műtéti kapacitás 40 százalékkal esett vissza, összesen kettő, azaz kettő műtő működik egy-egy ügyleteben. Ez pedig nem más mint a betegellátás súlyos veszélyeztetése.

Ugyanis a két műtőn osztozik a sebészet, az érsebészet, az égés részleg, a mellkassebészet, a szájsebészet, az idegsebészet és a baleseti sebészet. 

Így tehát amennyiben egy akut bélelzáródást operálnak az egyik műtőben és egy koponyaműtét megy a másik műtőben, a rendszer bedugult, beállt és a ha ebben az időben akár csak egy életveszélyes sérült is érkezik nincs hová vinni, hol megoperálni, hacsak ki nem rángatják a nyitott hassal ott fekvő beteget, vagy az éppen gondolatokat olvasó idegsebészt. És miután a sürgősségi osztály állandóan ügyel, nagyon nagy területre, ez a beteg meg fog érkezni és ha szerencséje van, van műtő, ha nincs, meghal.

Nem sokkal jobb a helyzet normál, nem ügyeleti időben sem. Ugyanis a baleseti sebészetnek nincs önállóan szervezett műtője, így az ügyleti időben behozott, de műtőhiány miatt meg nem operált betegek műtétei is halasztódni fognak. Azokról a betegekről már nem is beszélve, akik elektív, tervezett műtétre jönnének, előjegyzéssel.

Nem véletlen, hogy például a csípőprotézis műtétek várólistája itt a leghosszabb az egész országban.

A helyzet most nemcsak kilátástalan, hanem reménytelen is. Amit a Honvédkórház és igazgatása csak fokoz azzal, hogy kifelé összevissza kommunikál, sokszor eltagadva az igazságot is, Zachernek ebből lehetett elege és elege lett a balesti sebészet vezetőjének is, ugyanis ő visszaadta a vezetői megbízását.

De ha esetleg ez sem lenne elég, akkor mint egy burleszkfilmben, Zacher gáláns felajánlását, miszerint végigdolgozza a felmondási idejét, a honvédelmi miniszter - még ebben a helyzetben is - csuklóból utasította vissza, majd a kórház is kiadott egy nyilatkozatot, hogy tulajdonképpen Zachert ők rúgták ki. A miniszter pedig ezzel a hisztis kisfiús attitűddel nem mással, mint a betegekkel szúrt ki, hiszen így még egy szakorvossal van kevesebb az osztályon.

De ezt úgy néz ki, hogy sikerül még tetézni, hiszen a most már mindenhol hallható pletyka szerint Zachert azzal a bukott mentőfőigazgatóval pótolnák, akitől nemrégen éppen a Győri Kórház vezetése vált meg, igaz közösmegegyezéssel, és aki egyszer már vezette ezt az osztályt. Ez azonban olyannyira nem volt sikeres, hogy amikor a Mentőszolgálat vezetésére pályázott, akkor csak annyit mertek kommunikálni, hogy a Honvédkórházban dolgozik vezető beosztásban, de azt nem, hogy pontosan milyen vezető beosztásról is van szó.

Talán betudható ez az óvatosság annak is, hogy a jelzett vezető beosztott, tíz évvel ezelőtt még mentőorvosként egy baleset kapcsán halottnak nyilvánított egy gyermeket, akit később a helyszínre érkező tűzoltómentő kezdett el újraéleszteni és aki -bár túlélte a balesetet- komoly agykárosodást szenvedett.

Erről a 24. hu cikksorozatot is készített amit itt, itt,  és itt lehet elolvasni.

A bukott mentőfőigazgatóról én is írtam korábban, mégpedig kiemelve azt, hogy mekkora hiányt hagyott maga után a mentőszolgálatnál, erről itt.

Egy biztos, ezzel a vezetéssel és ezzel a helyzettel amennyiben eddig a Honvédkórházat bárki is no go zónának tekintette, a jövőben háborús övezetként tekinthet majd rá, mégpedig olyan háborús övezetként, amit Kurt Vonnegut írt meg Az Ötös számú vágóhíd című regényében.

Szokatlan módon ez a blogbejegyzés tartalmazni fog némi politikát, mert anélkül nem úszható meg, hogy beszéljünk a női szövetségről. Akit ez esetleg zavarna, az ne is olvassa tovább, vigyázzon a vérnyomására és az egészségére!
Tegnap Orbán Viktor azt nyilatkozta a Kossuth Rádió reggeli adásában: 
„Átfogó megállapodást akarok kötni a magyar nőkkel. Mondják el, mi pedig értsük meg, mit akarnak. A gyerekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek is fontos ügy. A legszemélyesebb közügy. Meg kell hallgatni, meg kell érteni őket, és nem 4, hanem 30 évre megállapodást kötni a magyar jövőről, hogy a kormány részéről mit tudunk nekik nyújtani.”

Kép:  kettosmerce.blog. hu

Ehhez fogok most segítséget nyújtani szeretett vezérünknek.
Talán első és legfontosabb dolog az lenne, hogy a társadalmunk ne öljön meg hetente egy nőt családi erőszak következtében, mert ugye, a halott az nem fog szülni. Ezért azokat a kormányzati erőforrásokat, amelyeket eddig a gyűlöletkeltésbe öntöttek, érdemes lenne a vakkomondor ellenes kampányba forgatni, hogy több méh maradjon a nemes feladat beteljesítésére.
Aztán az is köztudott tény, hogy az állatok sem igazán szaporodnak stresszes környezetben, igaz ez az emberekre is. A mindennapi stressz legjelentősebb forrása pedig a megélhetés, ezért ehhez kell segítséget nyújtani. Ugyanis ha valaki családja fenntartása érdekében másod-, harmadállásban kényszerül dolgozni, akkor a szaporodási kedv, de még a pajkos szex is jelentősen lanyhuló formát vesz. Ezért igazán sok dolgot tehet az állam, én javasolnám a világbajnok ÁFA csökkentését, valamint az Európában egyik legmagasabb adóék csökkentését is. (az adóék a munkát terhelő, összesített adó- és járulékszintje) Azaz azokat a terheket, amelyeket munkánk után von el az állam.
Nem mindegy az sem hogy a Kormány, kinek a méhét kívánja mozgásra serkenteni, annak aki nem akar gyermeket, de becsúszik, vagy annak aki felkészült rá. 
Ezért nem kerülhető meg már az iskolákban az egészségkultúra oktatása, hogy azok a gyerekek is tisztában legyenek a szaporodás biológiai folyamatával, akik otthon erről nem kapnak útmutatást, valamint szükséges lehet a fogamzásgátló tabletták hozzáférhetőségének liberalizációja is, azok számára, akik egyszerűen nem tudják ezt megvenni, akár ingyenesen is. 
Ezzel persze csökkenne a véletlen, nem kívánt szülések száma, azonban az abortuszok és azok szövődményeinek száma is, ugyanakkor egy időben növekedne kívánt terhességek száma is. Azaz olyan gyermekek születnének nagyobb számban, akiket a szüleik várnak és biztosabban el tudnak tartani.
Akiknek pedig nem sikerül, azoknak ott van a lombikprogram, amelyet püspöki tiltakozás ellenére a Kormány nagyon helyesen kiszélesített. Azaz több kezelést is fizet már az állam. Azonban a kezelésekhez szükséges vizsgálatok és gyógyszerek ára még így is jelentős terhet, több százezer forint költséget ró azokra, akik igénybe veszik. Ezért a lombikprogram hozzáférhetőségén is van még mit javítani. 
De ez mind nem elég, hiszen a nőket nem tekinthetjük tenyészállatnak - bár úgy látom, erre azért lenne igény - de talán mégse! És bármilyen furcsa ezek a méhes lények sokszor szeretnének annál nagyobb karriert is befutni, minthogy szülnek, vagy kalácsot sütnek szeretet képviselőjelölt férjüknek. Ezt pedig az a fránya szülés pont keresztbe veri, mert amíg szoptat, addig nehéz karriert építeni. Éppen ezért a jelenlegi, aggályosan alacsony bölcsődei hozzáférést szükséges lenne jelentősen megemelni, ahogy az óvodai hozzáférést is. Nem beszélve arról, hogy Magyarországon a állapotos nő és bababarát munkahelyek pontosan olyan ritkák, mint a bolti kalácsban a mazsola.
Tehát szorgalmazni kell az olyan munkahelyek létrehozását, ahol elfogadják és támogatják a nők részállású foglalkoztatását, a gyermek és a kalácskészítés mellett. Ne adj Isten, olyan eretnek gondolatokat is támogatnak, mint a home office. Ráadásul véget kell vetni annak a szemléletmódnak, hogy a nőknek választani kelljen a karrier és a gyermekáldás között, éppen ezért át kell vállalni a munkáltatóktól az összes olyan terhet, amit most ők kénytelenek megfizetni egy-egy munkavállaló terhessége és gyermekvállalás kapcsán.
És végül csak elértünk ahhoz a ponthoz, amely már abszolút a blog témájába vág, az egészségügyben szükséges átalakításokhoz.
Először is szükséges lenne, hogy az egészségügyet ahhoz értő szakemberek vezessék, ima helyett önálló minisztériummal.  Az is szükséges lenne, hogy a nők biztonsággal tudjanak gyermeket vállalni. Ezért pedig nem kell semmi mást tenni, mint az egész egészségügyet átalakítani.
Meg kell szüntetni a hálapénz rendszerét, és olyan egészségügyi ellátást kell biztosítani, ahol mind a terhes, mind a szülőnő kifogástalan szolgáltatást kap bármely éppen ügyeletes, vagy őt vizsgáló nőgyógyásztól.
A szüléssel kapcsolatban meg kell szüntetni a hálapénz melegágyát jelentő választott nőgyógyász és szülész lehetőségét. Vagy úgy korlátozni, hogy az piaci áron legyen igénybe vehető. 
Ehhez azonban elengedhetetlen az egészségügyben szereplők béreinek megfelelő szintre hozása,  azaz szakorvos ne keressen kevesebbet, mint havi nettó  800 ezer - egy millió forint, szakasszisztens pedig havi nettó 400 ezer forint alatt.
Létre kell hozni olyan szervezeteket, amelyek az egészségügyben a minőségbiztosítás alapjait lefektetik, valamint a az egészségügyi folyamatokat ellenőrzik. Nem megengedhető, hogy jelenleg az egészségügy úgy működik, mint a vadnyugat, hogy nincsenek fékek és ellensúlyok, tekintve akár a hálapénz alapú feudális rendszerrel cinkos Magyar Orvosi Kamarát is. Szükséges a jó klinikai gyakorlat biztosításához egy olyan szervezet, mint egykor az Egészségbiztosítási felügylet volt.
De leginkább a szemléletváltás szükséges az egészségügyben, ahol az orvosok és a szakdolgozók végre felismerik azt, hogy ez egy szolgáltató ipar és a beteg, vagy a kismama a megrendelő. 
És személetváltás szükséges a társadalomban is, ahol a nő és a princípiuma nem csak a szülésben és a kalácssütésben teljesedik ki.
Ekkor talán rendben leszünk, és talán a szülő kedv is növekedni fog, ez akár lehet egy szerződés is a nőkkel, ebbe szerintem boldogan belemennének, sőt talán még kalácsot is sütnének.
Erre nem lenne kár a kétharmad, erre használd és rendben leszünk!
 

Előző blogbejegyzésemben leírtam, hogy hogyan kellene átalakítani a budapesti ügyeleti és kórházi rendszert, az alapellását, a mentőszolgálatot, a háziorvosi ügyeleteket, ezekről itt olvashat bővebben.
Most nézzük a folyamatot tovább, hogy milyen olyan beavatkozásokra lenne szükség, amelyek segítségével tovább élhetnénk és a sürgősségi ellátás minősége már megközelíthetné az európai átlagot.
Vigyázat, zúzzuk a szakmát tovább, ezért lehet, hogy néhol száraz lesz az anyag!

Fotó: oroscafe. hu

III. pont: a szakellátás átalakítása.
Sokan azt gondolják, hogy csak azért kell sokat várni a sürgősségi osztályon, mert kevés az ott dolgozó orvos. Pedig az igazság ennél sokkal árnyaltabb és összetettebb.
A sürgősség osztályra beutalt, vagy bejövő betegek jelentős százaléka azért van ott, mert nem elégséges a szakorvosi hálózat kapacitása és hosszú hetekkel, esetleg hónapokkal későbbre kap a beteg időpontot a szakorvosi vizsgálatra. Ezért a rendszert megkerülve a sürgősségi osztályon keresztül próbálja meg a beteg, vagy a kezelőorvosa hozzájutni az áhított szakvéleményhez, ezzel is túlterhelve az amúgy is bedugult rendszert. 
Bár a betegek száma az orvostudomány fejlődésével egyre inkább növekedni fog, a betegségek kezelése a technikai fejlődéssel egyre inkább a kórházakon kívüli ambuláns ellátóhelyek felé fog kitolódni. Ezért és fenti problémák miatt is rendkívül fontos a szakellátás megerősítése és átalakítása. Jelenleg ez egy meglehetősen mostoha terület az egészségügyben, főképpen a manuális szakmák között (nőgyógyászat, sebészet stb…) Ugyanis itt a műtétek és egyéb kórházi beavatkozások hiánya miatt jóval kevesebb a hálapénz. Sőt, miután ez az állami ellátás  mindenkinek jár, sokkal kevésbé kifizetődő az ott dolgozó orvos számára, hiszen itt a hálapénzmentes betegekre is jelentős időt kell fordítani, ami a hálapénzes betegek elől veszik el. Ezért a szakrendelés a legkevésbé sem népszerű az orvosok között, sőt sokan igyekeznek menekülni ez elől. Sok helyen a szakorvosjelölteket, sokszor a rezidenseket küldik a szakrendelőkbe, ami nemcsak a minőség szempontjából aggályos, hanem egy-egy beteg kezelése is tovább tart, mint a nagyobb tapasztalatú szakorvosok számára. A megoldás az lehetne, hogy az itteni munkát sokkal súlyozottabban fizetnék, mint ugyanezt a kórházakban. És igen, itt is komolyan szerephez kellene juttatni azokat a magasan képzett egészségügyi szakembereket, akik képesek lennének egyes, jelenleg még orvosi kompetenciába tartozó feladatokat átvállalni. 
Szükséges lenne bővíteni az egynapos sebészeti ellátások körét is, amely beavatkozásokat ezekben a szakrendelőkben kellene javarészt megoldani. Furcsa és megdöbbentő az a tény, hogy ma az egynapos sebészeti kezelések kétharmadát az egyetemi centrumok végzik. Megfordultunk a lovon, ugyanis ezen centrumoknak nem a legegyszerűbb, hanem a legbonyolultabb ellátást kellene biztosítaniuk. Azonban a finanszírozás lehetővé teszi azt is, hogy aktív osztályokon végezzenek egynapos beavatkozást, akár egyetemi centrumokban is. Így a beteg és a hálája is ott marad. Szégyen az, hogy - bár az egynapos beavatkozások száma növekszik - ott, ahol ezeket a beavatkozásokat kellene végezni, mindössze az összes műtét 5 százalékát végzik el. Azaz, ahol a legnagyobbnak kellene lennie az egynapos beavatkozások számának - a szakrendelőkben - ott a legalacsonyabb. A hálapénz és a finanszírozás miatt mindent inkább beterelünk a magasabb szintű ellátóhely felé, ahelyett, hogy megfordítanánk az irányt. 
Ez pedig ahhoz vezet, hogy amíg dr. Cash (nem Johnny) özvegy Zitkovicsné visszerét operálja, addig pont nem tud konzultációt adni a sürgősségi osztályon a vérző beteg számára, mert egyszerre még ő sem képes két helyen megjelenni. De ugyanez igaz akár a nem manuális szakmákra is, hiszen a mai viszonyok között a főorvosok a magánrendelésüket a kórház biztosította keretek között  végzik. Így amíg dr. Szívkovács nézegeti Zitkovicsné barátnőjét, addig ő sem tud konzultációt adni a sürgősségi osztálynak, ezzel a már úgyis végletes orvoshiány megtöbbszöröződik. 
A megoldás az lehet, hogy szigorúan meg kell tiltani az ambuláns betegvizsgálatokat a kórházakban, erre a szakrendelőkben kell, hogy lehetőség nyíljon. Persze ez is csak akkor léphető meg, ha dr. Cash főorvos úrnak nem visszereket kell operálnia, hanem a tudásának megfelelő műtétekből és oktatásból európai szinten orvosként megél, természetesen hálapénzmentesen. 
Az egynapos sebészetek finanszírozását úgy kell megoldani, hogy megérje azt a szakrendelőknek felvállalni és a kórházakba csak és kizárólag a komplikáltabb esetek juthassanak. 
Ezekkel a megoldásokkal elsősorban megnőne a szakrendelőkben dolgozó orvosok presztízse, a kompetenciák leadásával csökkenthető lenne az orvoshiány, az egynapos sebészet kiterelésével pedig a kórházi betegforgalom. Ezek pedig együttesen csökkentik a sürgősségi ellátás időtartalmát is. Hiszen legtöbbször a leletre kell várni és nem a sürgősségi orvosra, ez pedig azért nem készül el, mert a rendszer vízfejű és mindet az orvosokkal akar megoldani, valamint azért nem, mert a konzultációt adó orvosok jó része éppen azzal foglalkozik, hogy ebben a hálapénzalapú, végletekig korrupt rendszerben valahogy megéljen.
Amennyiben a szakrendelőket sikerül a helyükre rakni és súlyuknál fogva megfelelően kezelni, a praxisközösségekből továbbküldött betegek nem a sürgősségi osztályon, hanem a szakrendelőkben fognak jelentkezni, betegségüknek megfelelő várakozási idővel.
Hogy ez mennyi lesz és mit kell nekünk, sürgősségi orvosoknak és a betegeknek is tennie azért, hogy ne haljunk bele a sürgősségi ellátásba a következő bejegyzésem tartalma lesz.
Folyt. köv…
 

De mielőtt ezt megtennénk nézzük meg, hogyan működne a rendszer sürgősségi osztályok nélkül. Még emlékszem arra az időre, amikor Budapesten az ügyeleti lista egy füzetbe fért el, és ennek felsorolása a mentőrádióban minden nap reggel a felért a vízállás jelentés meghallgatásával. 

Kép: http://www.med.u-szeged. hu

A lista azóta is csak minimális mértékben lett rövidebb, ugyanis Budapesten csaknem harminc fekvőbeteg ellátó intézmény van, ötvenvalahány telephellyel, és a mentőknél is annyi változott, hogy már digitálisan kapják meg az ügyeleti listát. 
Tehát abban az időben, amikor nem voltak még sürgősségi osztályok, a következőképpen történt a beutalás: a háziorvos elővette a füzetecskéjét, kikereste a megfelelő betegellátó osztályt és elküldte oda a beteget mentővel, vagy saját lábon. Ez addig működött, amíg biztosan jó diagnózist tudott adni a háziorvos, tehát felismert például egy combnyaktörést és ezt a beteget ennek megfelelően a traumatológiára küldte és nem a belgyógyászatra. De még ez sem volt mindig teljesen egyértelmű, hiszen a például egy vérző fejsérült már nem az ügyeletes traumatológiára, hanem a kis-sebészeti ügyeletre volt hivatalos, nem úgy, mint a combcsont törött. És hasonlóan máshova való most is az érsebészeti beteg és a bélelzáródással küszködő. 
Az akkori (és jelenlegi) káosznak megfelelően a betegátadás egy kórházban állandó rémálom volt, ami sokszor az anyázásig fajuló vitába torkolt. Ez általában így kezdődött: “mit hoztak?”, majd a “miért pont ide”, meg a “nem ide tartozik” és a “vigyék tovább”, sokszor ez utóbbi mondat volt a trigger a vita elfajulásához. Végül a beteg vagy maradt, vagy tovább kellett szállítani és olyan is előfordult, hogy a beteg unta meg a procedúrát és meghalt. Sőt, egy neves intézet aneszteziológus főorvosával is sokat beszéltünk azokról a halottakról, akik bekerültek például egy traumatológiára, azonban a csonttörésen kívül egyéb szervi problémájuk is volt, amely nem került időben felismerésre és a beteg bizony meghalt. 
De óriási gond volt azokkal a betegekkel is, akik egynél több betegség tüneteit mutatták, mert ilyenkor az elhelyezésük mindig vitára adott okot. Azokról a betegekről már nem is beszélve, akik FTMB szindrómában szenvedtek, ugyanis olyan tüneteket, panaszokat mutattak, amelyek alapján a helyszíni diagnózis szinte lehetetlen volt. Az FTMB szindróma jelentése (elnézést a vulgarizmusért, de így hívják) Faszom Tudja Mi Baja van.
És akkor létrejöttek a sürgősségi osztályok, mégpedig olyan filozófiával, hogy vizsgálat nélkül senkit nem küldünk tovább, senkit nem engedünk el. Ez pedig az esetek jelentős többségében azt is jelenti, hogy a valóban sürgős-, életveszélyes állapotban levő betegek nem a sarokban félretolva várják, hogy az ügyeletes orvos felébredjen és felvegye őket, hanem azonnali ellátást kapnak. Mondom, általában és nem mindig, mert ahogy az egész egészségügy vérzik, ez a rendszer is a kivérzéses shock tüneteit mutatja. Hogy miért hosszú az ellátás egy ilyen osztályon és mi az, ami leterheli, arról itt írtam. Persze nincs elég orvos, nincs elég asszisztens, de adminisztrátor sincs. 
Nincs elég eszköz, ágy stb. Nehéz elérni az egyéb szakma képviselőit, lassú a konzultáció és állandó konfliktusforrás a betegfelvétel is, kivéve, ha jómódú budai lakosról van szó és nem Erzsike néniről a helyi szociális otthonból.
De mégis kínkeservvel, lassan, fogcsikorgatva, de még így is sokkal jobban működik a rendszer, mint sürgősségi osztályok nélkül. Hiszen itt ellátást kapnak azok is, akik az SZTK helyett tévedtek ide és azok is, akik kórházi felvételre szorulnak, de talán a legtöbbet a kritikus állapotú betegek profitálnak az osztályok létezésével. 
Sokan az orvosok között sem értik, hogy miért van értelme a sürgősségi osztályoknak, hiszen csak azt látják, hogy a beteg később kerül például a sebész kezébe. Azt már gyakran elfelejtik, hogy már kivizsgálva, pontos diagnózissal és műtétre előkészítve érkezik a beteg, ráadásul schoktalanítva is. Arról már nem is beszélve, hogy adott esetben a sebészeti betegsége mellett az egyéb acut megbetegedéseit is kezelték. Hiszen a sürgősségi orvos sokkal inkább hasonlít egy klasszikus értelembe vett orvoshoz, akinek mindenhez kell értenie. Ezért alkalmas arra, hogy a beteg problémáit menedzselje és összefogja a gyógyítását. Mára a sürgősségi ellátás pontosan annyira speciális szakterületté nőtte ki magát, mint a sebészet, vagy akár a szemészet, bonyolult, nehezen átlátható diagnosztikai és terápiás lehetőségekkel. Ugyanakkor elengedhetetlen és megkérdőjelezhetetlen a modern orvoslásban, hiszen itt az egész pályát át kell látni.
Sürgősségi osztályok hiányában sokkal magasabb lenne a kórházi felvételek aránya, ami még inkább leterhelné a rendszert, ugyanakkor a szakorvosi vizsgálatok és diagnosztikai várólisták brutálisan megemelkednének, mert ezen vizsgálatok egy részét a betegek a sürgősségi osztályon kapott ellátással kerülik meg.
De a fentiekből kiderül, hogy a kórházban meghaltak aránya is magasabb lenne, hosszabb ideig tartana a betegfelvétel és megnyúlna a kórházi benntartózkodás ideje is. Mert például egy konzultáció a sürgősségi osztályon órákon belül megtörténik, míg a hagyományos rendszerben általában majd csak másnap. Gyorsabb diagnózis, gyorsabb kezelés, gyorsabb gyógyulás áll a sürgősségi osztályok mellett.
Akik pedig ezt ellenzik, azok általában, vagy nem látják, hogy milyen előnyökkel jár a sürgősségi osztály a betegellátásra nézve, vagy pont ezt nem ismerik fel, vagy esetleg szakmai féltékenység miatt elutasítóak (nehogy már a sürgész mondja meg…. ), de leginkább a hálapénzes boríték féltés áll a háttérben. Mert az egykapus rendszerben, ahol a beteg a sürgősségi osztályon keresztül kerül be a kórházba, Kovács főorvosnak nehéz lesz elintézni özv. Zitkovicsné szokásos, egy hetes agyfényesítő-roboráló terápiáját.
És hogy hogyan kellene fejleszteni, hogy gyorsabb, jobb ellátást kaphasson mindenki? Nos ez egy másik poszt témája lesz, de első lépes mindenképpen az kell hogy legyen, hogy élhető mennyiségű és minőségű kórházat üzemeltet az ország és Budapest….folyt. köv
 

Végigrohant a sajtón a hír- először még tavaly a HVG-ben jelent meg-, hogy egy fiatal nőnek 4 évet kell várnia, hogy az endometriózisát megoperálják, vagy 2 millió forintot a SOTE cégének befizetve, ugyanaz az orvos, ugyanott heteken belül megoperálja. 
A hölgy szerint azért ilyen hosszú a várólista, mert heti egy bélvarrógépet finanszíroz a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a klinikának és a hölgy az endometriózis egy olyan formájában szenved, amihez ez a bélvarrógép is szükséges.

Kép: http://www.chronicle.co.zw/health-matters-abdominal-pain-in-women-when-should-you-worry/

A kórházakban a beavatkozások finanszírozását az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát (TVK) alapján végzik, ami azt jelenti, hogy bizonyos beavatkozásszám felett a kórház nem kap több pénzt. Leegyszerűsítve, évi 300 vastagbél műtétet finanszíroz az állam a kórház számára, az e feletti műtéteket nem, vagy nem teljes áron téríti az egészségbiztosító.
Ezért nyilván a kórház sem akar majd több beavatkozást, mint amennyit kifizetnek számára.
A teljesítményvolumen-korlátra pedig, azért van szükség, mert az egészségbiztosító így akarja megakadályozni a beavatkozások túlpörgetést. Azaz azt, hogy a kórház ne végezzen feleslegen olyan beavatkozást, amit olcsóbban, de ugyanolyan hatékonyan máshogyan is meg lehet oldani, például gyógyszeres kezelésselm vagy kisebb műtéttel, akár egynapos sebészettel stb…
Ebben az esetben egy bélvarrógép a heti TVK, holott itt ezek szerint sokkal többre lenne szükség, ennek majd kétszázszorosára, hogy ne legyen egy napos várólista sem. 
Ahhoz, hogy tisztán lássunk, országos adatokra volna szükség, hogy hol és mennyi ilyen típusú műtétet fizet az egészségbiztosító, illetve hol van felesleges kapacitás, azaz hol van még keret a beavatkozás finanszírozására. Sajnos azonban az egészségbiztosító ennyire nem rugalmas és a kimutatásai sem annyira pontosak, - azóta meg végképpen nem, amióta az OEP megszűnt és egy minisztériumi főosztállyá senyvedt NEAK néven - hogy a betegeket maga irányítsa át olyan intézménybe, ahol még van keret a beavatkozás elvégzésére. 
Nade a HVG cikkéből az is kiderül, hogy a hölgy kifejezetten egy bizonyos orvosnál, egy bizonyos egészségügyi intézményben kívánja megoperáltatni magát, holott ez a fajta műtéti megoldás máshol is, sokkal gyorsabban is rendelkezésére állhatna.
Azt nagyon fontos megérteni, hogy nem jár minden és főleg nem ingyen. 
Tudom, ilyenkor mindig megkapom, hogy de én fizetem a TB-t. Ez így van, azonban a társadalom- és betegbiztosítási rendszerünk szolidaritás alapú, azaz az egészségesek fizetik a betegek költségeit és amikor majd ők is betegek lesznek, akkor majd az akkori egészségesek fogják fizetni az ő költségeiket. Igenám, de ezek a befizetések végesek, az egészségügy pedig drága, úgy meg végképpen drága, ha mind a szervezetlensége, mind a minőségbiztosítás hiánya miatt gyakorlatilag mérhetetlen a szektor tevékenysége. Arról már nem is beszélve, hogy se vezetése, se érdekérvénysítő képessége nincs az egészségügynek, így nem képez prioritást a rendbetétele.
Hogy ezt jobban megértsük nézzük meg a saját befizetéseinket, havi 300 ezer forintos bruttó munkabérre vetítve mindössze 21 ezer forintot fizetünk egészségbiztosítási járulékra havonta. Ez azt jelenti, hogy 40 év alatt 10 millió forintot fizetünk be, ha mindig 300 ezer forintot keresünk és ugyanekkora hozzájárulást fizetünk egészségbiztosítás gyanánt. (persze ez nem így van, de nagyságrendileg a számokon nem változtat)
Ez a 10 millió forintos befizetés pillanatok alatt válik köddé baj esetén, mert ez sokszor még 10 kemoterápiás kezelést sem fedez, de egy pár hetes intenzív osztályos kezelés is lenullázza a befizetésünket és akkor a negyven év alatt egyetlen egy műtétet sem végeztek még rajtunk és egyetlen támogatott kezelést sem vettünk igénybe, de még háziorvosnál sem voltunk. 
Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy emeljenek adót, mert a béreket sújtó elvonás Magyarországon már így is az egyik legnagyobb az európai országok között, azt azonban igen, hogy osszuk el másképpen a befizetéseket. 
Költsünk többet oktatásra, egészségügyre és igen, szervezzük át az ellátórendszert. Határozzuk meg, hogy mi az, ami a befizetéseinkből jár és mi az, amit kiegészítő biztosítással tudunk igénybe venni.
De addig, amíg mindent meg akarunk úszni, lehetőleg azt is ingyen, amíg magyaros virtusként arra játszunk, hogy hogyan kerüljük meg a sorunkat, amíg kényelmesebb a zsebbe dugni a hálapénzt, mindenféle garancia nélkül, mint kifizetni egy esetleges biztosítást, amellyel a minőség is mérhetőbbé válik,  addig nagyon nehéz lesz korrekt ellátást kapni.
És bocs a cinizmusért, de ez a társadalom erre fizetett be! Igen arra, hogy órákat feküdjön a saját polifoamján a beteg, vagy arra, hogy egy komplexebb endometriózis műtét - választott orvossal és helyen - négy éves várólistán legyen.
Hiszen nemcsak a kormánynak, a társadalomnak sem prioritás az egészségügy, ha az lenne, már régen kikényszerítette volna a tisztességes ellátást és nem stadionokba, hanem kórházakba ölnénk a pénzt. 
Ahogy sokszor mondtam már, nem fáj még eléggé és ezt rendkívül sajnálom. 

Remélem, új év-új célok és új felismerések is lesznek, így ráébredünk arra, hogy egy életünk van itt, amit szeretnénk a legegészségesebben megélni, stadionok és egyéb pénzszórás helyett ezt a célt akarjuk! 
 

Az 1001 orvos hálapénz nélkül facebook csoportban bukkant fel egy levél, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkársága írt válaszul, arra a bejelentésre, ami azt próbálta meg kideríteni, hogy kinek jelentse a betegellátó, ha a betegellátáshoz szükséges tárgyi feltételek hiányoznak. (a levél itt olvasható)
Azaz mit csináljon egy orvos, vagy egy szakdolgozó, ha fertőtlenítőszer hiányában nem tud kezet mosni, vagy nincs elég vérvételi cső, vagy akár csak heti egy bélvarrógépet kap az osztály és többre lenne szükség. Mit tegyen, kinek jelentse a problémát, hogy az valahogy megoldódjon. 
Az EMMI válasza tökéletesen képezi le a bürokratikus, ám dilettáns hatóság álláspontját.

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Azaz tehetsz persze panaszt, de majd mi eldöntjük, hogy kivizsgáljuk-e. 
Ugyanis csak akkor vizsgálják ki, ha a bejelentő jól beazonosítható, és/vagy amennyiben a közérdekű bejelentés alapján súlyos jog-, vagy érdeksérelem áll fenn. Az pedig, hogy mi a közérdekű bejelentés és mi a súlyos jog-, vagy érdeksérelem az eljárásra jogosult szerv maga dönti el és ez is csak feltételes lehetőség, legalábbis a törvényi rendelkezés szerint (2013. évi CLXV. törvény a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről).
Tehát nem lehet úgy panasz tenni - abban az esetben sem, ha a betegellátás közvetlen veszélyben van a tárgyi eszközök hiánya - hogy a bejelentő anonim maradjon, vagy mégis, de ennek a jogosságát az EMMI majd maga dönti el. 
Azaz az a szervezet, dönt arról, hogy fog-e vizsgálódni, amely végső soron felelőse és tárgya is a panasznak. Merthogy ugye az ÁNTSZ, mint független szervezet, megszűnt és hová olvadt be, ha nem az EMMI-be, így a fenntartó és a panasz kivizsgálója is ugyanaz az intézmény.
És hogy a bejelentőnek kétsége se legyen, hogy ki az úr a házban, a levél végén a főosztályvezető még részletesen el is magyarázza, hogy milyen formában és hogyan hajlandóak egyáltalán a panasszal foglalkozni. Csak és kizárólag postai úton, aláírva hajlandóak a panasszal foglalkozni, ugyanis ha ez elektronikus úton kerül bejnyújtásra, akkor a főosztályvezető szerint ez névtelen bejelentésnek minősül, melynek értelmében a kivizsgálás eredményéről nem áll módjában a bejelentőt tájékoztatni. Mindezt a XXI. században volt képes leírni, akkor, amikor a kommunikáció világszerte már a harmadik világban is elektronikusan zajlik, na az EMMI-ben ekkor ragaszkodnak a postai úthoz, aláríva… 

Szép, és ahogy nézem egyre messzebb kerülünk attól a ponttól, ahol a közigazgatásban az ott dolgozó legalább azzal a néhány jogszabállyal tisztában van, ami a munkáját közvetlenül szabályozza.
Az egész EMMI olyan, mint egy 60 éves Wartburg szélvédő szilikongumija, koszos, repedt, elöregedett és egy dolgot nem tesz: nem véd a víz ellen.
Valószínűleg megérjük majd azt is, hogy a jövőben panaszt csak úgy lehet benyújtani, ha közben fejenállva a Himnuszt énekeljük kánonban, mert az ének az fontos balog miniszter úrnak. És akkor is majd nagy kegyesen eldöntik, hogy egyáltalán elolvassák-e.

Természetesen a főosztályvezető véleménye nettó törvénytelen, hiszen a fent már említett törvény külön pontban rendelkezik a panaszbenyújtás elektronikus módjáról.

A fentiek alapján, azonban tényleg nem csodálkozom, hogy a  kórházi fertőzések kapcsán nem adnak információt, mert nem is értik a kérdést, látásmódjuk még mindig Semmelweis kora előtti. 

Kezdjük talán el a XIX. század elején, a kézmosással....
 

A  napokban röppent fel a hír a Népszavában, hogy a Semmelweis Egyetem (továbbiakban SE) magánklinikát nyitna, majd másnap gyorsan megjelent ennek a hírnek a cáfolata, hogy azért nem eszik ennyire forrón a kását.
Pedig az a hír, nem is légből kapott, hiszen ezt a szándékot egy 61 oldalas tanulmány is alátámasztja, amit maga az Általános Orvosi kar dékánja rendelt meg. Érthető, azonban az óvatosság is az Egyetem részéről, amiért a hírt úgy kommentálták, hogy "A kérdés további előkészítést igényel, az ügyben döntés még nem született”

Mert ugye meglehetősen furcsa attitűd lenne egy olyan fejlesztés beindítása, amelynek személyi feltételei nem különösebben körvonalazódnak, még a tanulmányban sem, ráadásul - mint később látni fogjuk - üzleti terv sem nagyon készült, amely legalább az elinduláshoz szükséges költségeket tartalmazta volna. És persze nehéz attól a ténytől is eltekinteni, hogy a Semmelweis Egyetem gazdálkodása hagy némi kívánnivalót maga után. Elég ha csak arra gondolunk, hogy idén áprilisban a tíz legnagyobb adóságot felhalmozó egészségügyi intézetek rangos sorában szerepelt, vagy a komoly botrányokkal kísért Korányi Projektre vetni egy pillantást. Ez utóbbi esetben a vádemelés sem kizárt.
Ilyen környezetben kíván komoly vállalkozást indítani a SE, vagy mégsem.
A tanulmány szerint szükséges egy magánklinika létesítése, amit az egyetem üzemeltetne, hiszen   jelentősen növekszik az egészségügyi turizmus által keltett külső, és az állami ellátás hiányos volta miatt fellépő belső kereslet is. 
Azonban valójában nem más ez az értekezés, mint annak beismerése, hogy az állami ellátás elégtelen szolgáltatást nyújt.
Az is fontos felismerés, hogy hiányzik a magánellátói rendszerből a legalább megyei szintű kórházi szolgáltatásra képes intézményrendszer. Hiszen nincsen Magyarországon egyetlen olyan magánintézmény sem, ahol képesek lennének egyidejűleg, egy helyen akár egy szívkatéterezés megoldására és egy komolyabb sebészeti beavatkozás elvégzésére, azaz nincs a magánszférában egyetlen egy megyei szintű ellátásra képes kórház.
Ezért a SE ötlete még akár hiánypótlónak is tűnhetne, azonban sajnos ez így nem az.
A probléma sokkal komplexebb annál, mint ahogyan ezt a tanulmány értelmezi.
Ugyanis a szerzők a tisztességes bérezés helyett abban látják a kiutat a HR krízisből, hogy magánklinikát építenek, ahol majd a tisztességes mellékes kereset kiválthatja az állami ellátásban  elvárt hálapénzt. Kutatásuk alapján a SE dolgozó főorvosok és magasabb titulusú orvosok 55 százaléka dolgozik magánellátásban is, 36 százalékuk pedig több magán ellátásban is, azaz a szerzők szerint minimum ennyi orvost lehetne potenciálisan beforgatni az új magánklinikai ellátásba is. Még azzal is számol a tanulmány, hogy ezek az adatok jelentősen alulbecsültek lehetnek, hiszen sok orvosnak a lakásrendelője nem elérhető az interneten (ami a kutatásuk alapja volt), és sokan a kórházi infrastruktúrát használják magánrendelésük lebonyolítására.
És a kutya pontosan itt van elásva, hiszen addig, amíg hálapénz van, nagyon nehéz lesz a rendszerből kiszűrni a kórházi infrastruktúrát használó magánrendeléseket. Mert X professzor úrnak ez sokkal jobban megéri, mint munkaidőn kívül másodállásban egy magánklinikán dolgozni. Jelenleg ezt (a különböző magánklinikákon való rendelést) leginkább azért teszi meg, mert a magánklinikától el tudja szívni a beteget és át tudja emelni a saját állami intézményébe, ahol a kezelést folytatni tudja, természetesen az adómentes borítékért cserébe. Igaz ez azon betegek esetében, akiket a professzor a magánklinikán nem tud ellátni, mert nincsenek meg az ellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek, például a beteget meg kell operálni. 
Ezért az alapfeltételezés már meg is bukott, miszerint majd a SE-n létrejövő új magánklinikán szívesen munkát vállalna másod-/harmadállásban X professzor úr. Bolond lenne, hiszen így nem tudná megoperálni a beteget hálapénzért, ami adómentesen és ráadásul munkaidőben keletkezik. Azaz amíg a hálapénz a rendszer mozgatója, addig a SE tanulmánya olyan naív, mint Lenin kommunizmusban vetett hite.
De a tanulmánnyal nem csak itt van komoly probléma.
Tele van például érdekes és újszerű felismerésekkel:
“Fontos tudni, hogy a külföldi betegek meglehetősen igényesek abból a szempontból, hogy a pénzükért milyen ellátást, illetve milyen környezetet kapnak.”, vagy amikor elkezdi a Semmelweis Egyetem már meglevő vállalkozásait átvilágítani: “Idegen nyelven beszélő telefonos diszpécserre van szükség – mint újabb minimumfeltétel.”, vagy “Ugyancsak szükség van időpontfoglaló honlapra több idegen nyelven is…”
Valahogy ezeket a megjegyzéseket nézve az embernek az az érzése, hogy a szerzők most ismerkednek a piacgazdaság fogalmával. 
Amikor azonban a Kútvölgyi Klinikai Tömb (KÚT) Premium működését elemzik, tökéletsen megfogják azt a pontot, ahol az egyik legkomolyabb kihívással néz szembe minden állami fenntartású magánintézmény: “A Kútvölgyi Premium történetére és aktuális helyzetére rányomja a bélyegét a Semmelweis Egyetem összes gazdálkodási és működési problémája.” 
Az Egyetem gyakorlatilag elvonja a profitot, és a saját költségvetési lyukait finanszírozza vele “
Majd, amikor a tanulmány az aktuális - ám meglehetősen ostoba - trendnek is meg akar felelni “az egészségügy nem üzlet”, akkor gyorsan vissza is vonja az előző nagyon fontos és okos meglátását “Mindezekért a magánbevétel üzemi eredményét a közellátásba kell visszaforgatni intézményi szinten.”
Azaz visszaforgatom a jövőbeli fejlesztésre is szánható összeget a közellátásba, tehát pontosan azt teszem, amit az előbb kifogásoltam. Elvonom a fejlesztésre is szánható pénzt a magánklinikától.
Ennek ellenére talán az egész koncepció legnagyobb hibája az, hogy nem ad arra választ, hogy mégis hogyan képzelik el ezt a magánklinikásdit, mert a tanulmányban szereplő külföldi példák és rendszerek mind bizony biztosításon és kiegészítő biztosításon nyugvó üzleti modellek, ahol ismeretlen a hálapénz fogalma is, így ezek a jelenlegi magyar ellátásra nem adaptálhatóak. 
Ráadásul az egészből hiányzik a legfontosabb rész, az üzleti terv. Így egy ilyen programmal/tervvel akárhol elindulhatnának, csak éppen abban a szférában nem, ahol akarnak, sehol egy Excel, egy számítás, egy becslés, pusztán egy valószínűleg hasraütés szerinti összeg.
Egyvalamire az egész tanulmány mégiscsak jó és megérte az elkészítésére fordított energiát, ez pedig annak a ténynek a leírása és felismerése, hogy bár kapacitás lenne, a teljesítmény-volumen korlát (TVK) - ez írja elő például, hogy hány darab műtétet végezhet az intézmény - szabályozás miatt nem képesek az egészségügyi intézetek az igényeket kielégíteni. 
Tehát mesterségesen zárja el az állam a betegeket a gyógyulás esélyétől és mesterségesen pumpálja fel az állam a várólistákat.”“A Semmelweis Egyetem okkal és joggal használhatja a TVK miatt szabad kapacitásait tervezett és szervezett magánbevétel előállítására,”

Végezetül ez így biztosan nem lesz jó, ehhez ennél több szakértelem és sokkal világosabb koncepció kell, addig pedig ez a magánklinika létesítési elképzelés nem más, mint annak a leirata, hogy megint valakinek egy szép saját homokozót kell építeni, közpénzen.
 

Komolyan mondom, érdemes etikai vizsgálatokra járni, hiszen a sok orvosból lett jogász sokszor szórakoztatóbb, mint egy stand-up kabaré. 

Mint ismeretes, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai vizsgálatot indított ellenem azért, mert megsértettem a MOK-nak és az egészségügy egyik legkártékonyabb egyedének, Cser Ágnesnek a hírnevét. Hogy pontosan mivel, az -mint látni fogják-még most sem derült ki. Ám ennek ellenére elsőfokon megrovásban részesített a Budapesti IV-es számú Etikai Bizottság, úgy, hogy meg sem hallgatott. Majd a fellebbezésem után a másodfokú eljárás megsemmisítette az elsőfokú ítéletet és új eljárást írt elő. Erről itt, itt és itt írtam bővebben.

Ennek az új eljárásnak volt tegnap az első meghallgatása, immár személyes részt vételemmel. A tárgyalásra a TASZ által biztosított kiváló ügyvéddel mentem, aki szintén remekül szórakozott a gyakran a Sas-kabaré szintjét is meghaladó szeánszon.

Az alaphangulatot gyorsan megadta az a tény, hogy élőben kívántam stream-elni a facebook-on az egész procedúrát, amit az Etikai Bizottság nem akart engedélyezni (a vitát itt éri el). Leghangosabban az a sebészből lett “jogász” tiltakozott, aki az előző elsőfokú bizottság - amelynek ítéletét megsemmisítették - elnöke volt. Nyilván a kudarc után ebben az eljárásban nem lehetett elnök, ennek ellenére mint egy karmester, a tárgyalás alatt végig kézmozdulatokkal vezényelt az eljárást vezető elnökasszony felé. 

A vita végül úgy zárult, hogy az élő stream-elést befejezte, de az ügymenetről hangfelvételt készített a Bizottság, amit majd megkapok. Az egész bujkálás a Bizottság részéről már csak azért is furcsa volt, mert a MOK most veszített pert a Transparency International-lel szemben, mert nem volt hajlandó kiadni a hálapénzes etikai ügyek számát sem.

A bemutatkozást követően az elnök asszony remegő hangon, kissé botladozva felolvasta a másodfokú határozat egy részét.

És a problémák ezután kezdődtek, mert gyakorlatilag az első pontnál már elakadt a tisztelt Bizottság. Mégpedig annál, amikor az ügyvédem megkérte, hogy pontról pontra ismertessék az ellenem felhozott panaszokat.

Innentől már csak ezekre a mondatokra emlékszem:
“Azt azért csak kellene tudni egy Etikai Bizottságnak, hogy mi a panasz tárgya!?”- ügyvédi kérdés/felkiáltás.

vagy a következő párbeszéd az ügyvédem és a Bizottság elnöke között:

• “ A bizottság maga sem tudja, hogy melyek azok a mondatok, amelyeket Éger István kifogásolt- ügyvédem.
• Maguknak csak annyit kellene mondani, hogy nem tudják miről van szó, mi meg megkérdezzük Éger Istvánt - elnök asszony. 
• Bocsánat ne adják a szánkba, hogy mit szeretnének hallani! Ez a mi álláspontunk! -ügyvédem.” Mármint az, hogy nem tudják melyek a pontos panaszok ellenem.

Azaz a Budapesti IV-es számú Etikai Bizottságnak fogalma sem volt arról, hogy mely panaszpontok szerint vált szükségessé a meghallgatásom. 

Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy úgy hoztak előzőleg megrovó ítéletet, hogy még az sem volt tiszta senki számára sem, hogy pontosan mivel sértettem meg az Etikai Kódexet.

A helyzetet nem segítette elő az a tény, hogy a két megélhetési vezetőnek sem Éger Istvánnak, sem Cser Ágnesnek nem volt bátorsága megjelenni a Etikai Bizottság tárgyalásán és személyesen előadni pontosan a panaszukat. Az pedig továbbra is kérdéses, hogy milyen indokkal mentették ki magukat az eljárás alól, ami ugye számomra kötelező jellegű megjelenést írt elő.

A tárgyalást végül elhalasztották, azért, hogy a panaszosokat megkérdezhessék, tulajdonképpen mi is a panaszuk, ami alapján egyszer már engem elítéltek és megrovásban részesítettek.

És ezzel el is érkeztünk Bástya elvtárs korához, hiszen mint tegnap kiderült, úgy kaptam megrovást, hogy azt sem lehetett tudni, hogy pontosan mit is követtem el.

Igen, itt előbb jött az ítélet, mint a vádirat, köszönhetően a sebészből gyorsan jogásszá vált karmesternek, valamint a Magyar Orvosi Kamara szakszerű eljárásának.

Mert komoly baj van, valamit csúnyán benéztek! 

Vagy egész egyszerűen olyan kormányon belüli lobbik aktiválódtak, amelyek messze túlmutatnak az egészségügy szerepén. Nagyon úgy tűnik, hogy a Belügyminisztérium (BM) számos kérdésben képes akaratát és befolyását érvényesíteni az egészségügyi tárcán belül, és ennek immár jó néhány kézzelfogható jele is van. 

Magyarországon nincsen infláció, sőt már-már a defláció veszélye fenyegeti a gazdaságot, legalábbis a kormányzati krónika és a Matolcsy Híradó szerint. Nyilván ezt a hurrá-optimista trendet nem tudta magáévá tenni az Országos Mentőszolgálat, hiszen most darabonként 5,7 millió forinttal kénytelen drágábban venni mentőautókat a tavalyi közbeszerzéshez képest- írja a Magyar Nemzet. 

kép: infokiskunfelegyhaza.hu

Hogy az áremelkedés mögött mi állhat, azt nem tudni pontosan. Nem magyarázhatja az, hogy más típusú mentőautókat rendeletek volna be, mint tavaly. Ugyanis a Közbeszerzési Értesítő szerint 169 C-típusú mentőautót szereznek majd be, valamivel több, mint 5 milliárd forintért, ami darabonként több, mint 29 és fél millió forintba kerül majd, húsz százalékkal többe, mint tavaly ugyanez a mentőautó.

Ráadásul a két közbeszerzés között minimális eltéréseket talált a Magyar Nemzet újságírója. 

Persze felmerülhet az is, hogy az idei tenderben felszereléssel együtt adnák a mentőket, de ez a matek sem jön ki, hiszen egy mentő felszerelése nem jöhet ki 5,7 millió forintból, ez ahhoz túl kevés. Ha pedig a hordágy magyarázná az eltérést, az azt jelentené, hogy mind a 169 mentőautóban teljesen automatikus, hidraulikus hordágyakat szerelnének. Ami több okból sem valószínű, először is ennyi ilyen típusú hordágy beszerzését semmi sem indokolja, hiszen ezeknek a jelentősége akkor fontos, ha a beteg túlsúlyos és akkor is csak a mentőautóba való behelyezését segíti. Igaz, azt jelentősen. Tehát szükség van ilyen felszerelésre, de nem ennyire. Másrészt az Országos Mentőszolgálat vezetésének szociális érzékenységéről mindent elmond a mentődolgozók bérrendezésének kezelése, amit ugye sikerült olyan sikeresen megoldaniuk, hogy a mentődolgozók a nyáron először mentek utcára tüntetni a szégyenletes bérük miatt. Így aligha képzelhető el, hogy benyeltek volna egy olyan többletköltséget, ami csak és kizárólag a dolgozók munkájának megkönnyítését szolgálta volna.

Ellenben az meglehetősen furcsa, hogy ez a komoly áremelkedés akkor jön létre, amikor a Katasztrófavédelem alá tartozó 100 százalékban állami tulajdonú BM Heros Logisztikai Ellátóközpont Kft. belép a képbe. Tavaly a mentőautó beszerzést a finn Profile Vehicles Oy nevű cég nyerte egyedül, idén már a Katasztrófavédelem cégével karöltve nyerték meg a 169 mentőautó beszállítására kiírt tendert. Pedig a Profile a honlapjuk szerint Európában, Szaúd Arábiában és Thaiföldön is rendelkezik referenciákkal, így nehezen érthető, hogy mi szükség lehetett a BM cégének beszállására.

Az egész jelenség annál sokkal szokatlanabb és jelentőségteljesebb, hogy szimplán csak a már jól megszokott mutyival és lopással magyarázzuk. Ugyanis nem ez az első jele annak, hogy a BM egyre nagyobb szeletet szeretne kihasítani az egészségügy körüli piacból.

Ha végignézzük az elmúlt hónapok történéseit és egy lépéssel hátrébb/feljebb lépünk a napjainkat jellemző természetes korrupciótól, akkor igen érdekes képet kapunk. 

A napokban nevezték ki Bedros Jonathán Róbertet a létesülő szuperkórház miniszterelnöki megbízottjává. Bedros maga is - meglehetősen kétes hírű - kórházigazgató, ő jelenleg a  budapesti Szent Imre Kórház főigazgatója. Vezetési képességeit és stílusát jól jellemzi ez a két cikk itt és itt. 

Az a NER sajátossága, hogy annak ellenénre neveznek ki valakit, hogy ahhoz a területhez értene, azonban az meglehetősen szokatlan, hogy olyan valakit neveznek ki miniszterelnöki biztossá, aki tulajdonképpen saját maga konkurenciája. Hiszen a Szent Imre Kórház gyakorlatilag a megépülő szuperkórház riválisa lesz. Ugyanis a Szent Imre a Dobogón tervezett szuperkórháztól, mintegy 7 percre található, és maga is viszonylag ki költséggel szuperkórházzá alakítható lenne. Márpedig mi más is lehetne egy intézményvezető legfőbb érdeke, minta az hogy az intézménye minél előkelőbb helyet foglaljon el. 

Így tulajdonképpen Bedros ebben a skizofrén helyzetben a szakma szinte egyhangú tiltakozása ellenére (erről itt és itt) fogja áttolni a politika akaratát. Ráadásul mindezt úgy hogy, Budapestnek van miniszteri megbízottja a budapesti egészségügyi ellátás racionalizására.

Azonban Bedros J. Róbertnek van valamije, ami keveseknek, mégpedig köztudottan jó kapcsolata a jelenlegi belügyminiszterrel. Így könnyen lehet, hogy kinevezése legkevésbé a kórházigazgatói ténykedésének, sokkal inkább kapcsolatának és a kormányon belüli lobbinak köszönhető. Erre utalhat az a tény is, hogy bár a legutóbbi állás szerint a Semmelweis Egyetem alá tartozna a szuperkórház, amit viszont Bedros kinevezése nem tesz hitelessé, ellenben alátámasztja a BM  befolyását.

De ez csak az egyik olyan lépés, amely azt mutatja, hogy az egészségügy meglehetősen erőtlen vezetését látva, az erősebb kutya elvén hasít ki nagyobb szeletet a tortából a BM és nyer egyre inkább számottevő befolyást.

Mert ott van a szinte minden szakértő által gyilkos lépésnek tartott, új 112-es európai segélyhívó rendszer, amelybe napokon belül integrálják a mentők 104-es vonalát is. (Hogy ez miért veszélyes és elfogadhatatlan a segélykérők szempontjából, arról itt írtam.) A lényeg az, hogy a mentés jelentős veszélyeztetésével jár a 112-es  integráció, hiszen így egy plusz lépcsőt iktatunk be a rendszerbe, ami sokszor jelentős késéseket is okoz. 

Ezt az integrációt semmiféle racionális érdekkel magyarázni nem lehet. Hacsak az az érdek nem a mindent és mindenkiről mindent tudni akaró BM. 

Az információ hatalom, és talán ezért olyan kíváncsi BM és talán ez állhat sok-sok olyan intézkedés hátterében is, aminek a jelentősségét egyébként nem látjuk. 

Ez a mindent tudni akarás jellemzi majd az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér ) rendszerét is. Amire véleményem szerint égető szükség van - hiszen így bárhol bármikor láthatja a jogosult orvos a beteg kórelőzményét, ami sokszor akár életmentő is lehet -azonban abban nem vagyok biztos, hogy ezek az információk a BM adatbázisában vannak a legjobb helyen. Erre már csak abból is lehet következteti, hogy az EESZT jelenleg az ügyfélkapun keresztül érhető el.

Nyilvánvaló, hogy minél gyengébb egy miniszter és az általa vezetett tárca, annál könnyebben tudja egy másik minisztérium a saját érdekeit keresztülvinni a számára idegen terepen is. 

Így, látva az egészségügyi tárca inkompetens vezetését, miniszterestől, államtitkárostól, nem lennék meglepődve, ha a következő botrányos lélegeztetőgép tendert az agrár minisztérium írná ki kétszeres szorzóval, elvégre nekik is jár valami a szétlopott egészségügyből.

Felfüggesztette az Emberi Erőforrások Minisztériumába olvadt ÁNTSZ az ajkai Magyar Imre Kórház CT diagnosztikai működését. A felfüggesztést információim szerint egy betegpanasz indította el, amelynek kivizsgálása során kiderült, hogy a kórházban működő CT berendezés olyan régi, hogy nem felel meg a működéshez szükséges minimum követelménynek. A felfüggesztés kiterjed a sürgős és nem sürgős esetekre is.

Kép: http://www.panoramio.com/photo/110888509

A felfüggesztéssel egy időben kijelölték a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházat, az így ellátás nélkül maradó térségből érkező betegek fogadására.

Az ügy pikantériája, hogy a Veszprémi Kórház betegforgalma ebben az időben jelentősen megnő a balatoni szezon miatt, amit még fokozni fog a Balatonfüredi FINA rendezvényekkel járó plusz terhelés  is. Így szinte borítékolható a jelentős torlódás a CT diagnosztikára várók számára.

Az ajkai CT felfüggesztése miatt kialakuló torlódás minden valószínűség szerint érinteni fogja a tumorgyanús betegek kivizsgálását is, ugyanis ilyen gyanúval 2 héten belül meg kell történnie a CT vizsgálatnak. Azonban ezen betegek számára a CT vizsgálat gyakran nem ad végleges diagnózist, hiszen tumor esetében tisztázni kell a kezelés megkezdéséhez a daganat típusát is, amit többnyire mintavétellel lehet megtenni. Tehát amennyiben a CT vizsgálat csúszik, úgy értelemszerűen csúszik a daganatos betegek kezelésének megkezdése, ami Magyarországon amúgy is hosszabb folyamat, mint ideális volna, ezzel is jelentősen csökkentve a túlélés esélyét. 

Jellemző a magyarországi és főképpen a budapesti CT ellátottság helyzetére, hogy azon kórházak, amelyek nem rendelkeznek CT berendezéssel, egy másik kórházba, vagy diagnosztikai egységbe küldik a fekvőbetegeiket. Ez azonban a Mentőszolgálatnak jelentős többletterhelést okoz, hiszen el kell szállítani ezen betegeket valahogy és vizsgálat alatt felügyelni is kell  rájuk, erre ugyanis a CT személyzete általában nem alkalmas. Így lesz ez most is, Ajkáról mind  a sürgős, mind a nem sürgős, de fekvőbeteg CT vizsgálatra váró pácienseket a Mentőszolgálat fogja oda-vissza szállítani. Ami jelen esetben azt jelentheti, hogy a napi 4-5 beteg szállítására egy plusz mentőautót és annak személyzetét kell majd rendszerbe állítani naponta. Mindezt akkor, amikor az amúgy is meglehetősen gyenge lábakon álló Mentőszolgálatnak még a FINA vizes VB kihívásaival is meg kell küzdenie.

Teljességgel érthetetlen számomra az, hogy ezen szállításokat, valamint a kórházak közötti egyéb szállításokat miért nem fizettetik ki a küldő kórházzal. Hiszen akkor maguk a kórházak is érdekeltek lennének, hogy saját CT-t vásároltassanak a fenntartóval, és nem fogadnák el azt az évtizedes tényt, hogy például két magyarországi vezető intézményből is másik kórházba/CT diagnosztikai központba kell küldeni a beteget, mint  Kardiológiai Intézet és a Városmajori Ér- és Szívsebészeti Klinika esetén. 

És akkor elkerülhetnénk azokat a híreket, miszerint nyitott mellkassal kell átszállítani a Kardiológiai Intézetből az életveszélyes állapotú gyermeket a másik kórházba CT vizsgálatra.

Sajnos azonban minden kórházfejlesztés, így a CT telepítés, vagy csere  általában nem a szakmai igényeket, a betegérdeket, hanem hanem a politikai lobbikat és azok érdekeit követik. Ezért is fordulhat elő olyan helyzet, hogy egy kis kórházban világszínvonalú CT berendezést adnak át, míg a fenti két európai hírű intézményben meg egyáltalán nincs CT.

Hiába döngeti a mellét Rétvári és balog azzal, hogy 73-ról 104-re emelkedett a CT berendezések száma az elmúlt hét évben. Ez egyrészt uniós forrásoknak köszönhető, tehát nem kormányzati ráfordításnak, másrészt pedig magánszolgáltatók beruházásainak.

Magyarországon az OECD országok között a legkevesebb CT készülék jut egy millió lakosra, ez a szám itthon alig több, mint 10, míg Németországban 35, de Szlovákiában is 18 körüli. 

A számok önmagukért beszélnek, a kormánypropaganda ellenére is gyalázatosan kevés a CT és MR berendezések száma, mostantól pedig még eggyel kevesebb a felfüggesztés miatt.

Ezen a helyzeten pedig csak rontania sikerült balog emberminiszternek, aki - azon kislány halála után is, akit nyitott mellkassal szállítottak CT vizsgálatra a Kardiológiai Intézetből (GOKI) a Heim Pál kórházba - meglehetősen cinikusan hazudott a CT helyzetről, úgy állítva be a dolgokat, mintha a miniszterségének az érdeme lett volna az, hogy már a Heim Pál Kórházban is elérhető a CT diagnosztika, holott az már a 2000-es évek elején is elérhető volt ott. (Erről bővebben itt.)

A családnak őszinte részvétem! 

balog embertelen miniszternek pedig azonnali lemondása és bocsánatkérése lenne a minimum, amit ebben a helyzetben legalább lelkészként meg kellene tennie. 

Ennek elősegítésére már az aláírásgyűjtés is megkezdődött, amit itt talál.

Ritka hardcore jelenetnek lehettek szemtanúi, azok  a mazochisták, akik a közszolgálati televízió reggeli műsorát nézték tegnap, ahová Cser Ágnest hívták be, hogy mondjon néhány szervilis gondolatot az egészségügyről. Ez végül sikerült is, azonban a beszélgetés legelején Cser észak-koreai híradós magabiztosságával vette kezébe a LexCEU ügyet, anélkül, hogy erről bárki is kérdezte volna. Cser ugyanis már az első mondatával biztosította Áder Jánost arról, hogy helyesen cselekedett, amikor a LexCEU-t aláírta. Nem mintha szegény Ádernek nem lenne elég az, amit az ország és a világ műveltebb fele gondol erről az egész gyalázatról, ekkor még kap egy utolsó rúgást is, hiszen ez a fokú szervilizmus, még azokban is ellenszenvet kelt, aki amúgy boldogan tapsikoltak örömükben a CEU kormányzati támadása kapcsán.

Kép: https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--369PGQkI--/c_limit,w_1160/6zpcvmGqlKg8KV9gs.jpeg

Én napokig gondolkodtam, hogy hogyan lehet a LexCEU-t az egészségügyre vonatkoztatni, Cser Ágnes pillanatok alatt átvágta a gordiuszi csomót és megoldotta a helyzetet.

Nem az a szégyen, hogy  egy szakszervezeti vezetőnek véleménye van - még ha meglehetősen ostoba is - az egész országot megrázó egyetemet bezáró törvényről, hanem az, hogy ezt a lehető legnagyobb szervilitással képviseli, és nem a szakszervezeti tagok, hanem a hagyományosan a tagokkal szembenálló kormányzat felé.

Amit eddig is tudtunk, azt Cser Ágnes csak egyértelművé tette: az egészségügynek nincs érdekvédelme. Hiszen sem a Cser féle szakszervezettől, sem például a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetétől nem várható el érdekképviselet, mert ezek a szervezetek nem a tagságról, hanem a vezetőik megélhetéséről szólnak, ahogy igaz ez a Magyar Orvosi Kamarára is. Ne tévesszen meg senkit az a tény, hogy egy-egy szakszervezet, vagy kamara mekkora tagsággal bír, hiszen, ahogy az Orvosi Kamara esetében is a vezetőséget a tagság csupán 1-3 százaléka választotta meg, másrészt pedig a szakszervezeti törvény szerint igen nehéz a valós taglétszámot ellenőrizni.

Ami pedig néha felcsillan, akár mint bértárgyalás, az igazából semmi más, mint valójában kényszerű látszat elterelés. Ugyanis, ha a dolgok mélyre nézünk, akkor szembesülünk azzal, hogy ismét üveggyöngyöket szórtak a tagság elé. Gondoljunk csak arra a szégyenletes bértárgyalásra, amit olyan büszkén jelentettek, be tavaly nyáron, majd most újra kellett nyitni. Itt az orvosi béreket sikerült úgy megemelni, hogy egy magyarországi orvos még mindig tízszer keres kevesebbet keres, mint az OECD országok átlaga. Az egészségügyi dolgozókról már nem is beszélve, ők jó ha húszezer forint nettó bért kapnak a minimálbérnél nem sokkal magasabb bérük mellé, már persze, ha a nagy igyekezetben nem felejtették ki őket a bérfejlesztésből, mint a védőnőket. De a legszégyenletesebb mégis az az, hogy a nem szakdolgozók, informatikusok, adminisztrátorok, konyhai dolgozók stb… semmiféle bérfejlesztést nem kaptak a nagy alkuból, a fenti fényes társaság által alakított tavalyi gruppenből. Erről bővebben itt és itt.

Kép: http://www.cbmidwest.org/districtnews/wp-content/uploads/2014/03/Servilism.jpg

Az egészségügy nemcsak azért van ilyen helyzetben, mert a kormányzat számára semmiféle prioritást nem jelent, hanem azért is mert az érdeklépviseletek mind-mind megélhetési vezetők, akik a pozíciójuk és fizetésük megtartásáért bármilyen hardcore akciót bevállalnak. Hogy ez direkt van-e így, azaz a kormány direkt alakította-e ilyenné az érdekképviselőket, azon lehet vitatkozni, és azon is, hogy ez mikor történt. Mert az is igaz, hogy Cser Ágnes nem az utóbbi időben került bele a fantom érdekvédők világába, már évtizedek óta ott van és mindig mohón elégítette ki a kormányzati igényeket a tagságával szemben.

De egyszer minden véget ér, hiszen Gaskót is elzavarták a 300 ezer forintos órájával együtt, ezért a többi megélhetési érdekképviselő sem alhat nyugodtan, mert bár most lehet, hogy a politikának szüksége van rá, holnap annál nagyobb teher lehet. És a nyelvhossz nem jelenthet mindig immunitást a tényekkel szemben.

De, addig ameddig mindenkit kiszolgáló érdekvédők és szervezetek alakítják az egészségügy sorsát, addig az is érdemnek számít, hogy egyáltalán az egészségügynek még van államtitkára, ha még oly súlytalan is.

Szinte már minden médiumot megjárt az a hír, miszerint megteltek a gyermek-intenzív ágyak Budapesten. 

Sajnos az nálunk sokkal fejlettebb egészségügyi ellátórendszerben is előfordul nagy ritkán, hogy egy-egy intenzív osztály ágyai elfogynak. Azonban az nehezen képzelhető el - Nigéria, Uganda és Szomália kivételével - hogy egy egész régió ellátását fenyegeti veszély a gyermek-intenzív ágyak hiánya miatt. Még akkor sem, ha hasonló RSV (csecsmőknél komoly légúti fertőzés) járvány van, mint ami most Magyarországon és Európában egyaránt. 

A Budapesti gyermek-intenzív ellátás bedugulásával most több, mint 3 millió lakosra jutó gyermek-intenzív osztályos ellátása kerül veszélybe. Mert bármennyire is próbálja cáfolni és bagatellizálni a problémát Velkey György - a Bethesda Kórház főigazgatója, aki a Szócska féle kabinet tagja volt és akinek a kórháza a Budai Irgalmasrendi Kórházzal (BIK) karöltve közel 8 milliárdos kormányzati fejlesztés várományosa - lélegeztető gépet és szakszemélyzetet nem lesz képes a földön, a matrac mellé varázsolni. És ilyenkor persze azért jogosan merül fel az a kérdés, hogy hogyan lehet munkanélküli Sándor Mária gyermek-intenzív osztályos ápolónő és miért nem alkalmazta már régen a gyermekek érdekében Velkey, ha ekkora a hiány. Vagy a keresztényi szeretet nem tud túllépni a kormányzati sértődöttségen, akkor sem ha ez gyermekeket veszélyeztet? 

Bárhogyan is van, a jelenlegi helyzetet nyilván az okozza, hogy a megnövekedett igényt nem tudják a gyermek-intenzív osztályok kielégíteni, ami abból eredhet, hogy nincs elég ágy, humánerőforrás és persze eszköz (lélegeztetőgép) sem. 

Fotó: http://www.huffingtonpost.co.uk/2014/08/14/nurse-struck-off-for-having-no-regard-for-vulnerable-2lb-premature-baby_n_7369512.html

És igen, ilyenkor kell számot vetni azzal a választások előtti osztogatással, ami napjainkat jellemzi. Mert nem tudom másképpen értelmezni azt a teljesen ésszerűtlen pénzszórást, amire jelenleg a kormányzat készül az egyházi fenntartású kórházak kapcsán. (Igen, jól tetszik érteni, nem az egészségügyi tárca - hiszen annak már szinte semmiféle beleszólása sincsen a saját területén zajló dolgokba - hanem egyenesen a kormányzat.) Ugyanis itt és most dobunk ki 7,8 milliárdos támogatást az ablakon, amiből többek között a gyermekkórházban szülészetet - nyilván erre olyan nagy igény van - az amúgy meg eddig is teljesen feleslegesen finanszírozott Budai Irgalmasrendi Kórházban (BIK) nőgyógyászatot hozna létre a kormány. Mindezt úgy, hogy fogalmuk sincsen a valós igényekről, ami a budapesti ellátást illetné. Fogalmuk sincsen arról, hogy például mekkora a budapesti szülészet-nőgyógyászati osztályok valós ágykihasználtsága, és valójában mely, más területek szorulnának fejlesztésre, támogatásra. 

Arról, hogy ez a fejlesztés miért abszolút erkölcstelen és hosszú távon hova vezethet, itt írtam. Az pedig, hogy miért tol a kormányzat jelentős összegeket olyan intézmények fejlesztésébe, amelyek a kettős finanszírozottságuk miatt (egyházi és állami) amúgy is sokkal jobb helyzetben vannak, mint mondjuk az emberemlékezet óta rothadó és több százezer ember ellátásáért felelős Jahn Ferenc (Délpesti) Kórház, most mind eltörpül azon tény mögött, hogy Budapest és Pest megye egészségügyi ellátása annyira szervezetlen, hogy 3 millió emberre jutó gyermek ma nem tud megfelelő szintű intenzív osztályos ellátást kapni. És ez az, ami igazán ijesztő, hogy az ésszerűtlen pénzszórás következményeként még mindig nem érheti el a budapesti és pest megyei lakos azt a szintű egészségügyi ellátást, mint amit bármely megyei kórház nyújtani képes, még az oly fojtogató orvos- és nővérhiány ellenére is.  És ez annak ellenére igaz, hogy ebben a régióban szinte több a kórház - na persze meg a stratégiai igazgató is - mint csillag az égen,  és a fővárosban - egy kis túlzással - nem tudok úgy eldobni egy követ, hogy valamelyik kórház igazgatói irodáját el ne találjam.

A jelenlegi állapot tökéletesen szemlélteti azt a helyzetet, amikor a lobbiérdekek, a korrupció és a racionalitás minden elemét nélkülözve az orvosbárók igénye mentén szervezzük az egészségügyi ellátást, ahol az egyetlen zavaró tényező maga a beteg.

Pontosan olyan ez, mint egy zs kategóriás amerikai film, amiben a meglehetősen szerény történet mellett három dolog mindig megtalálható: az amerikai zászló, a tisztelegés és a funkció nélküli pucér férfi segg.

E tény ismerete azonban nem segít azokon a csecsemőkön, és koraszülött babákon, akiket amúgy is a legjobban sújt a jelenlegi helyzet és akik számára minden egyes mozgatás és szállítás életveszélyes lehet. És szállítani pedig kell, mert amennyiben Budapesten nincs elég intenzív osztályos ágy, -gép és személyzet, valahol el kell őket látni. Győrben, Veszprémben, vagy Miskolcon. Persze ezt is csak akkor, ha van megfelelően képzett személyzet, mentőautó és felszerelés. 

Ezért pedig valakiket személyes felelőség is terhel, és éppen ezért azonnal le kell mondania balog zoltán miniszternek, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárnak és Cserháti Péternek, aki a budapesti egészségügyi fejlesztésekért felelős megbízott.

Ők hárman tökéletesen testesítik meg a fent említett zs kategóriás film egyik alapvető kellékét, a funkció nélküli pucér férfi segget.

Nem is olyan nehéz megmagyarázni azt, hogy Magyarországon miért nincsen normálisan működő egészségügy, miért nem költünk rá, miért nincsen politikai igény erre, sem az oktatásra. Az már sokkal összetettebb kérdés, hogy hogyan alakulhattak úgy a dolgok, hogy teljesen véletlenszerűen lesz esélye egy-egy betegnek a gyógyulásra ebben a teljesen heterogén és kaotikus rendszerben. 

Ahhoz, hogy ezt megértsük, fontos azt is megérteni, hogy Magyarországon semmi sem történhet Orbán Viktor tudomása, vagy engedélye nélkül, pontosan olyan ez, mint egy alkotmányos monarchia. Vannak azonban olyan területek, amit a kedves vezető - véleményem szerint - szándékosan nem befolyásol, meghagyja azt a politika másodrendű lovagjai számára homokozónak. Sajnos az egészségügy is egyfajta játszótere lett a politikai kalandoroknak. 

Fotó: http://retronom.hu/node/12206

2010 után, mint mindenhol, az egészségügy területén is megkezdődött az a fajta nagytakarítás, amit már megszokhattunk a kormányváltások után. Csakhogy ezúttal a seprű benézett az ágy alá is, így rengeteg kádert kellett lecserélni és pótolni. A kurzusváltás miatt egyetlen szempont volt fontos a cseréknél: a lojalitás a fennálló hatalomhoz. Valahogy úgy voltak ezzel, hogy majdcsak belejön, de most már tisztán lehet látni, hogy sajnos nem jött bele, egy sem. Mindemellett az egészségügy elvesztette kezdeti lendületét, Szócska nem bírta tartalommal megtölteni tárcáját, balog (a “tűzkeresztség” után a továbbiakban mindig kisbetűvel), pedig bárgyú vigyorán kívül semmit sem tudott hozzáadni a rendszerhez. Ráadásul Szócska humánerőforrás-politikája is igazodott a nagypolitikához, a szervilis seggnyalók maradtak, illetve pozícióba kerültek. Ha ez még nem lenne elég, a rendszert erős, már-már hűbéri hierarchia jellemzi, a döntési folyamatok egy-egy kézben összpontosulnak, így csak nagyon lassan haladnak a folyamatok. Ez a fajta centralizáltság azt is jelenti, hogy teljesen eltűntek a rendszerből a döntésképes  egyedek, és az akták elkezdték végtelen körforgásukat a bürokratikus intézményekben, mindenki egy picit arrébb teszi, csak ne neki kelljen döntenie. Így az egészségügy végül a legkevésbé vált a nagypolitika pragmatikus szereplőjévé és miután állandóan csak a baj van/volt vele, így egyszerűbb volt mind az átalakítását, mind egyáltalán a fejlesztését elmismásolni, elsumákolni. A figyelmet pedig elterelni a valós problémákról. Miután 2014-ben sem bukott bele a választásokba a Fidesz, teljes joggal gondolhatták, hogy ez így rendben van. Az egészségügy pedig egy olyan probléma, mint a szocotthonba pakolt nagymama, ha nem látjuk, nincs lelkiismeret furdalásunk, de tulajdonképpen problémánk sem. Ebbe a rendszerbe csöppent bele Zombor (aki viszonylag gyorsan levette, hogy itt nincs pálya), majd Ónodi-Szűcs Zoltán, kissé megilletődve. A baj az, hogy az illetődés maradt a politikai támogatást ellenben nem tudta megszerezni magának. Ehhez kellett balog is, aki számtalanszor magára hagyta Ónodit és megalázó módon hallgatott, akkor is, amikor a saját tárcáját kellett volna védenie. Ezt a helyzetet a lesipuskás kormánytagok, ellenben tökéletesen használták ki, így adódhatott, hogy Rogán jelentette be a szuperkórház létesítését Budapesten, vagy Kósa professzor alkothatott törvényt az egyetemi kórházakról. Mind-mind megkerülve az egészségügyért felelős államtitkárt, aki a legmélyebb ütést akkor szenvedte el, amikor számára is világos lett, hogy a kancellária tervét megfúrták. Ugyanis pontosan a rendszer gyengesége miatt, ma már gyakorlatilag bárki befolyásolni tudja az egészségügy történetét, csak és kizárólag jó kapcsolat kell ehhez. Mert persze egészségügyi ellátásra mindenkinek szüksége lesz előbb, vagy utóbb, a politikusoknak is. Így egy-egy nagy befolyású orvosbáró, vagy kórházigazgató, aki tett már némi szívességet magas beosztású politikusnak (műtét, természetesen várólista nélkül, vagy nagymami elfekvőbe helyezése stb.) ki is vehetett a szívességbankból és amikor olyan helyzettel találkozott, amiben érdeksérelme volt, akkor ezt valahogy a politikai kapcsolata segítségével megakadályozta. Márpedig az egészségügy bármiféle átalakítása érdeksérelmekkel jár, gondoljunk akárcsak a hálapénzre. És minél befolyásosabb a politikus, annál több mindent érhet el az őt, vagy családtagját kezelő orvos. A káoszban végül így lesz rend. 

A szívesség persze kölcsönös, így a jelenlegi politikai elitnek nincs mitől félnie az egészségügyben, hiszen megvásárolták maguknak a tisztességes és soron kívüli ellátást. Létrehozták a régi Kútvölgyi helyett a Honvédkórházban a pártkórházat, és most a legújabb hírek szerint vásárolnak néhány mentőautót a Honvédkórháznak. Amire minden olyan kórháznak szüksége lenne, amelyiknek több telephelye van, hiszen ezek között a szállítást is meg kell oldani valahogy, mert az már tisztán látszik, hogy az Országos Mentőszolgálat kapacitásai végesek. A kórházi mentőkkel, viszont ezt a terhelést is csökkenteni lehetne. Sajnos azonban ezt a beruházást kevés intézmény engedheti meg magának, ezért én tényleg nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy a politikai elit a maga privát sürgősségi ellátását is így kívánja biztosítani. És akkor az arra méltóknak majd sokkal jobban szervezett és hatékonyabb ellátás jut, mint bárki másnak.

Azaz nem történik semmi más, minthogy haladunk tovább a lenini úton és folytatjuk a szocializmus építését, amely egyre inkább hasonlít az orwelli disznófarmra. Mert ugye itt is vannak az egyenlők és az egyenlőbbek, meg persze azok, akiknek jár a hosszabb , egészségesebb élet. Vagy a mi pénzünkből jár akár a külföldi kezelés is.

De a végén úgy járnak, mint a legenda szerinti öreg nagyon magas beosztású pártfunkcionárius, akihez még a múlt rendszerben hívtak mentőt. Akiket a beteg mellett a neves professzor is várt, és éppen vérnyomást mérve szemüvege mögül a maga kissé raccsoló hangján azt mondta: “Uhaim! Hozzák fel kéhem a leplezentatív felszerelést” Mire a fiúk lementek a mentőhöz elővették a hordágyat és a lepedőt - mint reprezentatív felszerelést - majd a lepedő közepét, hasonlóan az 56’os zászlóhoz kivágták. És fapofával ebbe csomagolták a pártfunkcionáriust, meztelen seggel felfele.

​​​​

Meglehetősen érdekes módon kér pénzt - adónk egy százalékát - a Magyar Rákellenes Liga, vádlottként, már-már bűnösként állítva be a rákbetegeket.

Ugyanis dr. Bittner Nóra azzal találta menteni a helyzetet - bár szerinte amúgy a videó rendben van - hogy a WHO 2013 tanulmánya szerint a 100 ezer lakosra vonatkoztatott daganatos megbetegedések halálozási átlaga Európában 163, addig Magyarországon  ez a szám 263. Azaz Magyarországon 100 ezer emberből százzal több hal meg évente daganatos (rákos) megbetegedésben, mint Nyugat-Európában. És ha ez nem is lenne elég, még büszkén hozzáteszi, hogy ennek az oka a korai szűrés és felismerés hatékonyabb volta. Azaz a legkevésbé sem a beteg tehet arról, hogy méltóztatik-e meghalni egy-egy daganatos megbetegedésben, hanem az egészségügyi jelen állapota és a ráfordított pénz és lehetőség, aminek itthon azért eléggé híjján állunk. Tehát még szerinte sem igaz a videó sugalmazása, hogy csak és kizárólag az egyén a felelős a betegségéért, hanem sokkal inkább a megelőzés és ennek lehetősége, ami ugye itthon fényévekre van egy normál egészségügytől. 

Persze, értem én, hogy mit akartak, talán egy olyan ütős, figyelemfelkeltő videót, mint például ez a már-már klasszikus ír reklám, ami a biztonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet. A különbség azonban az, hogy míg az ír kampányfilm profi módon készült, addig a a Rákellenes Liga filmje meglehetősen házi kivitelt sejtet. Ja és még valami, az ír videó nem sért méltóságot, mint a rákos beteget vádlottként beállító magyar. 

Az egész valahogy úgy sikerült, hogy a Magyar Rákellenes Liga is, mint Balog embertelen miniszter, az ajtókeretet is berúgva kopogtatnak. Igaz ez még akkor is, ha mi magunk és főleg Magyarországon vastagon beleszarunk a kockázatokba (jelen sorok írójával egyetemben) és sokszor mindent megteszünk egy-egy krónikus betegség összeszedéséért. De akkor sem lehet ilyen kegyetlen módon arcul vágni azokat, akik az életükért küzdenek és minden pozitív energiára szükségük van. Pláne nem akkor, amikor sokszor fogalmunk sincs, hogy egy-egy rákbetegséget mi okozza pontosan. 

Megdöbbentő hatást nem itt és nem így kell kiváltani, hanem olyan reklámokkal amik szembesítik a fogyasztót a rossz szokásaival, de nem rúg bele a már megbetegedettekbe, mert ezzel éppen ellenkező célt ér el. 

“Épp jön György. Micsoda gyönyörű lapátkeze van. És mekkora dagadó erek!Az Isten is kemoterápiára teremtette.” Esterházy Hasnyálmirigy napló

Vallotta állítólag az a budapesti gyermekorvos, akit hiába kértek, nem segített a rendelője előtt földön fekvő emberen, aki aztán sajnálatos módon meghalt. A Bors szerint “Mint mondta, gyermekorvosként rendelési időben a beteg gyermekek ellátása a feladata, az intézményen kívül viszont nincs felelőssége” és persze még a lelkiismerete is tiszta. 

Kép: https://i.ytimg.com/vi/OSsPfbup0ac/hqdefault.jpg

Annak, hogy miért nem segített az orvos, több oka lehet, a kulcs azonban ebben a mondatában lehet “ak­kor és ott nem tudtam volna semmit sem tenni az életé­ért”. 

Hogy miért nem, az jól jellemzi a jelenlegi orvosképzés és továbbképzés hiányosságait, a jelek szerint még mindig nem tartunk ott, hogy minden orvos képes legyen legalább alapfokú újraélesztésre. Hiszen ha a gyermekorvos képes lett volna arra, hogy legalább laikus szinten ellásson egy haldoklót, akkor nyilván nem nyilatkozta volna azt, hogy semmit nem tud tenni a földön fekvő embertársa életéért. Az újraélesztés és a kritikus állapotú beteg felismerése és alapfokú ellátása valahogy pontosan úgy nem prioritás az egészségügyi továbbképzések szintjén, mint maga az egészségügy a társadalom szintjén. 

Ugyanis azt is simán elfogadjuk, hogy Magyarországon teljesen normális az, hogy a gyógyulási esélyünk egy-egy betegségből az európai legrosszabb átlagot mutatja, mialatt egy szerb harmadosztályú futball klubot támogatunk 3 milliárd forinttal, vagy dédelgetjük olimpiai álmainkat eddig csaknem 17 milliárd forintért, ahelyett hogy az egészségügyi ellátásunkat javítanánk. 

Beletörődtünk, belefáradtunk, ugyanúgy, ahogy Rogán, Mészáros Lőrinc, Habony ügyeibe, miközben apatikusan figyeljük az összeomló egészségügyet. Nem az én dolgom, nem az én ügyem, én nem vagyok beteg és különben is mit tehetnék?

Ennek a viselkedésnek pszichológiája kísértetiesen hasonlít ahhoz a hárításhoz, amit a szociálpszichológia Bystander-effect-nek, járókelő-effektusnak hív. A járókelő-effektus nem más, mint annak a felismerése, hogy minél többen tudnának segíteni egy rászorulón, annál kisebb az esélye, hogy valaki segítsen.  Kísérletek százai mutatják, hogy mi történik akkor, ha valaki például hirtelen összeesik az utcán, mennyi idő alatt kap - ha kap egyáltalán - segítséget és mennyien sétálnak el mellette, mintha mi sem történt volna. És mi történik akkor, amikor végre megtörik a jég és az első ember megáll segíteni. 

Itt van erről egy nagyon tanulságos videó.

Mégis mi magyarázhatja ezt a részvétlenséget, ezt a közönyt? Azt, hogy akkor is továbbmegyünk, amikor nyilvánvalóan segítséget kér valaki? 

A hárítás egyrészt kifejezi azt az álláspontot, hogy az egyén úgy gondolja, hogy ez nem az én dolgom, miért pont én foglalkozzak vele, más sem teszi, és egyébként is sokkal kevesebb problémát okozok azzal magamnak, ha továbbmegyek. Másrészt pedig a segítségnyújtás elmulasztása mögött ismeret, vagy tudás hiány áll. Az egyén nem biztos abban, hogy mit kellene tennie, ezért inkább nem tesz semmit, annak ellenére, hogy valahol a tudata legmélyén ott motoszkál az a felismerés, hogy a semmittevéssel teszi a legrosszabbat ebben a szituációban. Ilyenkor azért jelentős szükség van a kognitív disszonancia redukciójára, azaz a lelkiismeretünk megnyugtatására, amit leginkább azzal tudunk feloldani, hogy de hiszen senki sem segített, így én is a tömeg által irányított viselkedést választottam, ami bizonyára helyes. 

A gyermekorvos cselekedetét azonban ez önmagában nem magyarázhatja, meg a rendelésen váró néhány taknyos gyermek ellátása sem, hiszen a tőle elvárható segítséget kellett volna nyújtania, még akkor is, ha ismeretei hiányosak. De ennek tisztázása majd az Orvosi Kamara Etikai Bizottságának lesz a dolga.

Azonban a járókelő-effektus továbbra is velünk él, szinte az élet minden területén és ha nem szólunk, akkor lassan tényleg nem lesz kinek szólnunk. Mert az egészségügy a mi ügyünk és előbb vagy utóbb mindenki ügye lesz, ezt nem lehet megúszni, legfeljebb egy gyors, kíméletes halállal. És amikor majd szükségünk lesz az ellátásra, akkor hiába óbégatunk, pontosan úgy fogunk járni, mint az utcán fekvő haldokló, akin mindenki átlép a járókelő-effektus szerint. De, ahogy a példa is mutatja, elég csak egynek elkezdenie a segítségnyújtást és máris tömegek csatlakoznak hozzá.

Éppen ezért, ha számodra is fontos az egészségügy és az egészséged, akkor gondold át ezt az olimpia dolgot is.

Én szóltam!

Magyarország annyira jól teljesít, hogy a hazai egészségügy már üti is az uniós átlagot, legalábbis Rétvári Bence KDNP-s államtitkár szerint. Állítását egy frissen megjelent OECD kiadvány, a Health at a Glance Europe  (Európai egészségügyi tükör) statisztikájára alapozza. Rosszul, nagyon rosszul. Elolvasva az angol nyelvű statisztikai kimutatást, először az jutott eszembe, hogy oligofrén miniszterhez imbecillis államtitkár tartozik, aki emellett még vagy diszlexiás, vagy nem beszél angolul, és csak a Google-fordítóval igyekszik információt szerezni, vagy funkcionálisan analfabéta és az írott szövegértése elégtelen, vagy egyszerűen hazudik, amit csúsztatásokba burkol. Pontosan úgy értelmezte a statisztikai kimutatásokat,  mint az egyszeri NAV elnök a Hírtv kérdéseit a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintról. Félre.

Ugyanis maga a tanulmány nagyon átfogó és sok szempontból vizsgálja az uniós országok állampolgárainak az életkilátásait, egészségügyi állapotukat. 

Rétvári megállapításainak az elején lelkendezik, hogy milyen nagylelkű a kormányuk, hiszen a GDP közel másfél százalékának megfelelő forrásbővülés történt az egészségügyre fordított kiadások terén, ez egyébként inkább az egy százalékhoz van közel, mint a másfélhez, hisze összegszerűen ez 1,2 százalék. Persze azt elfelejti megemlíteni, hogy ezt megelőzően 2,7 százalék forráskivonás történt, így még mindig minimum 1,5 százaléknyi plusz hiányzik az elmúlt évtizedhez képest. Arról is mélyen hallgat, hogy összegszerűen euróban a magyar egészségügyi kiadások az uniós átlag felét sem érik el. 

Fotó: http://mandiner.hu/cikk/20140801_retvari_bence_jo_munkat

A pénz után jönnek a gyerekek, ugyanis Rétvári szerint tök jól állunk oltásokkal, és éppen ezért egy csomó betegség gyermekkorban vissza is szorult. Ez önmagában igaz is, eltekintve attól az apró ténytől, hogy ezek az adatok húsz évvel ezelőtt is hasonlóan jók voltak, köszönhetően a kötelező védőoltásoknak, azaz a jelenlegi kormányzatnak  ezekhez az eredményekhez vajmi kevés köze van. Sajnos ahhoz viszont van, hogy a születéskor várható élettartam messze az OECD országok átlaga alatt van. Mint ahogy ahhoz is van köze az egészségügyi ellátórendszerünknek, hogy a csecsemő-halálozás hazánkban szintén jelentősen magasabb, mint az OECD 34 országának az átlaga. Sajnos Rétvári okfejtése nem áll itt meg, hanem egyre komolyabban és komolyabban viszi tovább a kormányzati optimizmust. Pedig erre semmi oka, mert ami a számok mögött van, az nem más, mint maga a halál. Azt állítja, hogy hazánkban kevesebb nő betegszik meg mellrákban, és kevesebb férfi prosztatarákban, mint az uniós átlag. Aha. Ha így nézzük ez akár igaz is, sajnos azonban más ráktípusokban behozzuk ezt az “előnyt” vastagon, hiszen Magyarországon a legnagyobb(!) bármilyen rák halálozási aránya, azaz, aki Magyarországon valamilyen rosszindulatú tumoros megbetegedésben szenved nagyobb eséllyel hal meg, mint a az uniós országok bármely hasonló betegséggel küszködő lakosa. Másrészt míg az emlőrák esetében a mammográfiás szűrés az unióban átlag szerint több, mint 60 százalék az 50-69 éves korosztályban, addig ez az arány hazánkban az 50 százalékot sem éri el, ami azt jelenti, hogy az adott korú nők több, mint fele nem jár emlőszűrésre. Amit nem látunk, az meg nincs, ugye. A prosztatarák pedig elsősorban az  idősebb férfiak betegsége, ezt a kort a mi férfiaink pedig nem nagyon érik meg, így prosztatarák sem fordul elő post mortem (a halál után).

Forrás: OECD

És a hab a tortán csak a végén jön, amikor rájöttem, hogy Rétvári nem is a friss, 2016-os statisztikát, hanem a 2015-öst nézi, mint egyszerű halandó a cseh kettőt. Ugyanis sokáig hiába kerestem azt az állítását, miszerint: “diplomás orvosból 14,5 jut 100 ezer magyarra, míg az EU-s átlag 12,3, a diplomás ápolók esetében pedig ugyanez az arány itthon 40,5, az Európai Unióban pedig 39,1”, végül az orvosok tekintetében megtaláltam a 2015-ös jelentésben. Sajnos azonban annyira siethettek, hogy nem a magyar adatot hivatkozták, hanem a mellettünk található hollandot és azt is rosszul. Itt komoly zavar is lehetett az erőben, hiszen a diagram címét sem értették meg, ez ugyanis azt mutatja, hogy 100 ezer lakosra mennyi frissen végzett orvos van, aki persze mind diplomás, hiszen csak az lehet. Ez a szám helyesen pedig 15.1, 100 ezer lakosra vonatkoztatva. Ám ez csak látszólag van rendben, mert ebben a számban benne vannak a külföldi vendéghallgatók is (számuk pedig nem elhanyagolhatók, a cseheknél pl. 30%), akik persze nem itt fognak praktizálni. A nővérek tekintetében hasonló számokat, mint Rétvárié nem találtam, itt az igazság az, hogy Magyarországon 100 ezer lakosra 34 frissen végzett nővér jut, míg az OECD átlag 47.

De a legnagyobb baj az, hogy mind a 2015-ös, mind a 2016-os jelentés rendkívül szomorú és elkeserítő magyar adatokat tartalmaz, szinte mindenhol a sor végén kullogunk. Annak fényében meg pláne tragikus az egészségügyi ellátásunk, ha figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy Magyarországon a legmagasabb az orvos-beteg találkozások száma, miközben ugyanitt halnak meg a legtöbben daganatos megbetegedésekben is.  És kerestem, kerestem, de sajnos nem találtam egyetlen egy olyan pozitív kritériumot, amelyben legalább az Uniós átlagot megközelítettük volna, az összes krónikus megbetegedések megelőzése, kezelése és halálozási aránya a legrosszabb hazánkban a fejlett országokhoz viszonyítva.

De persze ez a tény Rétvárit a legkevésbé sem zavarja, ő elhiszi, hogy elég valamit sokszor és sokat mondani az megvalósul, még akkor is, ha semmit sem teszünk érte. Így viszont a betegeknek lassan ellátás helyet tényleg csak a hit és az imádság marad, úgy mint a középkorban. Ugyanis oda tartunk!

A napokban, egyik közei hozzátartozóm hívott fel egy orvosi leletével kapcsolatban, érdeklődve annak tartalmáról. A leletmagyarázás után azért csak megkérdeztem, hogy mégis mi volt a véleménye a kezelőorvosnak. De mint kiderült, semmiféle magyarázatot nem kapott, ő meg, mint az ideális beteg nem kérdezett. Próbáltam tovább kutakodni a miértek után, hogy miért nem kérdezte meg az orvost e leletről, de csak amolyan telefonos vállrándítás volt a válasz. Végül azt mondta, hogy nyilván nem olyan vészes a lelet, ha az orvosnak sem volt fontos a magyarázat. 

Persze, sokszor pont az ellenkezője igaz a beteg próbál információt szerezni, de nem kap kielégítő válaszokat, vagy egyszerűen nem tudja értelmezni a kapott információt. És néha az is előfordul, hogy az orvos próbálna magyarázni, de nincs kinek. 

Bárhogy is van az orvos-beteg kommunikációval komoly gond van. 

Forrás: Index 

Ezt a tényt támasztja az a kutatás is, amely szerint a társadalom 80%-nak komoly nehézséget jelent az egészségével kapcsolatos információk megszerzése és 90%-nak ezen információk megértése.

Talán ezen az állapoton akar változtatni a Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki az ombudsmanhoz kíván fordulni azért, hogy a kórházi zárójelentések és az orvosi leletek legyenek magyarul is elérhetőek. A kezdeményezés még amellett, hogy szimpatikus, jó is lehetne, hiszen látszólag segítené feloldani az orvos-beteg kommunikációs problémákat. De, sajnos nem fogja, mert a helyzet nem is olyan egyszerű, mint egy szimpla latin-magyar fordítás, így a javaslat már most láthatóan hamvában holt. Nehéz lesz ugyanis azt elvárni az orvosoktól, hogy a leleteket magyarítsák ez valahol olyan lenne, mint a rendőröktől, ügyészektől és bíróktól elvárni, hogy a szakzsargonuk helyett másképpen fogalmazzák meg a tényállást. Vagy hasonlóképpen egy autószerelőtől elvárni, hogy magyarul fogalmazzon meg egy EGR szelep cserét. Azt el kell fogadni, hogy minden szakmának megvannak a maga terminus technicus-ai, azaz szakkifejezései. Az orvoslás terén már csak azért is nehéz elképzelni egy teljesen magyar zárójelentést, mert számos orvosi kifejezést csak latinul tanultunk meg, ráadásul annak aminek van magyar megfelelője az sem különösebben ismert. Így hasonlóan semmitmondó lesz az, ha a prosztatát dülmirigynek, vagy az egyik alkarcsontot orsócsontnak nevezzük az orvosi dokumentációban. Pláne, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az átlag magyar beteg azzal is problémával küszködik, hogy a lépét megtalálja és a testében elhelyezze. Arról aztán már nem is beszélve, hogy a latin szakkifejezések használatosak a nemzetközi orvosi kommunikációban, így annak ellenére, hogy egy zárójelentés spanyolul van írva a latin szövegkörnyezetnek hála lesz némi benyomásom a beteg problémájáról. 

A fentiek alapján aligha képzelhető el bármiféle magyarosítás az orvosi dokumentációk terén. Azonban a kezdeményezés felhívhatja a figyelmet az orvos-beteg kommunikáció gyalázatos voltára. Amelynek rengeteg oka van és ezek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy a helyzet megváltozzon. Ezek között szerepel az a paternalista, régimódi, (fogalmazhatnék erősen úgy, hogy húgyszagú) szemlélet, amely szerint a beteg dolga a gyógyulás és csak ne kérdezgessen feleslegesen. Szerencsére ezt talán már a fiatalabb generáció képes maga mögött hagyni, de sajnos még mindig sok helyen fellelhető.

Aztán komoly problémát okoz az időhiány (sok a beteg, kevés az orvos) és annak a fel nem ismerése, hogy a beteg nélkül a gyógyítás sem működik. Azaz, ha a beteg nem érti, hogy mi és miért történik, úgy a gyógyítás hatásfoka is jóval kisebb lesz. Tehát az orvos alapvető érdeke, hogy a beteg értse a gyógyítását, mert maga a beteg a az egész folyamat kulcsszereplője, nélküle ez nem fog menni. 

És persze ott van a másik oldal is, amikor a beteget nem érdekli az őt érintő folyamat és így nincs kinek elmagyarázni a teendőket. Persze ezen az sem segít, hogy az írott szöveg olvasásásban és értelmezésében az OECD országok között a az utolsók között kullogunk, vagy maga az a tény, hogy 20% feletti a funkcionális analfabéták száma. 

Ennek ellenére, az is igaz, hogy - tapasztalataim szerint - sokszor elhangzik a kellő felvilágosítás, de a beteg nem tudja, hogy a ráöntött információkból melyik tudnivaló lényeges és melyik nem. Így végül csak a lényeg nem marad meg.

A bevezetőben említett ismerősöm, azonban nem kapott felvilágosítást, igaz nem is kérdezett. hogy ennek hátterében a berögzült “jóbeteg” attitűd állt, (aki csak illendően akart viselkedni és ezért nem kérdezett), vagy az alárendeltnek érzett szerep miatt nem mert kérdezni, vagy egyszerűen csak ott nem tartotta fontosnak a kérdéseit nem is annyira fontos, mint maga a tény.

A tény, amely fontosságát jól jellemzi Lázár reakciója, aminek ha más értelme nem is nagyon lesz, mint a figyelmet felhívni a jelenségre, és ez talán segíthet az egészségesebb hosszabb élet eléréséhez is.

Éppen ezért, az orvos-beteg kommunikáció javításában komoly szerepe lenne annak, ha az oktatásunk nem funkcionális analfabétákat nevelne ki, és az írott szöveg értése legalább az uniós átlagot megütné, valamint annak is ha az orvosok is levetőznék az elmúlt évszázadok folyamán rájuk rakott Isten szerepet. Persze mindez csak akkor lehet hatékony, ha a betegek egészségügyi kultúrája megfelelő szintre emelkedik, igaz ehhez ezt kellene oktatni már az általános iskolában. 

És persze az is segítene, ha olyan civil szervezetek, amelyek az orvos-beteg kapcsolat javításán fáradoznak, mint pl. a PAF (Pozitív Attitűd Formálás)m állami támogatásban részesülnének, akár valamelyik Matolcsy alapítvány pénzéből is. 

Azonban az orvosi dokumentációk magyarosítása szinte biztosan nem fog menni, hacsak nem tesszük a magyart világnyelvvé, mert akkor majd a világ latin helyett magyarul fog zárójelentést olvasni.

Azokban a prehistorikus időkben, amikor elkezdtük a magyarországi egységes légimentést megszervezni, egy igazi, mai NER huszár került a vezetői székbe. Persze a NER akkor még kéjes gondolatként sem simogathatta egyik mai kormányzati szereplő zsigereit sem, de már akkor is rendelkeztünk olyan gyöngyszemekkel, mint az akkori főnököm volt. Akivel nem csak az volt a baj, hogy releváns tapasztalat nélkül került a vezetői székbe, hanem a rendszerszemlélet csíráját sem mutatta, ráadásul mindezt még döntésképtelenségével is tetézte. Ez pedig az álmoskönyvek szerint sem sejtet semmi jót egy szervezet építésének a kezdetén. Volt egy valami, amiben viszont verhetetlen volt, mégpedig az álmodozás. Szinte minden hétre jutott valami vad elképzelés, aminek megpróbált nekifutni, aztán ugyanezzel a lendülettel eldobni. Az egyik ilyen ötlete a vállalati üdülő volt. 

Abban az időben a légimentés rendszerrszintű megteremtésén dolgoztunk, napi 16-18 órákat dolgoztunk, hogy minden légimentő bázis el tudjon indulni, azaz minél előbb tudjunk szolgáltatni. Ekkor került sor a miskolci bázisunk újranyitására is, ami a Miskolci Repülőtéren van/volt, eléggé elhanyagolt állapotban, ezért már akkor is szóba került itt egy új bázis építése. És ebben a történelmi pillanatban jelent meg a zseniális ötletével a főnök. Aki Miskolc környékén autózva megfigyelte, hogy az autópályáról lehajtósáv az bizony körbemegy és középen egy olyan beépítésre váró terület van, ami szerinte tökéletes légimentő bázisnak, de még vállalati üdülőnek is alkalmas lesz. Persze számunkra kissé furcsa volt a dolog, mert abban az időben kollégáim is inkább a Balatont, vagy az Adriát preferálták, de ezek szerint van, akinek a miskolci autópálya-lehajtó jön be. Az álmot még az is nehezen tudta megszakítani, hogy a nevezett terület igazából ártér és néhányszor már vastagon víz alá került, így veszélyeztetheti a több milliárdos technikát is. A főnök erre is talált megoldást: a cöveken álló bázist és hangárt. Azonban az egész történet még a prehistorikus korban történt, abban az időben pedig az álom  gyorsan szertefoszlott és az alkalmatlan vezetők is gyakran kényszerültek álmaiknak más és más helyet találni, akárcsak az álmodozó főnök.

Kétség azért ne legyen, ha ez mai történet lenne, ebben a szürreális világban simán megépül velencei mintára a cölöpökön álló légimentő bázis, hangárral, meg keritéssel, kolbásszal.

Mert álmok és álmodozók ma is szép számmal akadnak, csak úgy, mint egy párhuzamos valóságban. Hiszen itt van mindjárt az a túlmozgásos emberminiszter, aki mániás fázisában azt mondja, hogy az a magyar szociális rendszer az egyik legjobb Európában, amelyben a 7 év alatti gyerekek több, mint 42%-a szegény és kb. 50 ezer (!) gyermek éhezik. 

De ugyanígy folynak az álmodozások az egészségügy terén is, hiszen mint tudjuk, “vidéken ma sokkal jobb az egészségügy helyzete"  és nem telik el olyan hét, hogy valaki ne dobna be egy új helyszínt a szuperkórházzal kapcsolatban, vagy a budapesti egészségügyi átalakítással kapcsolatban. Ráadásul az álmodozás, mintha ragályos lenne, mert már nem arról van szó, hogy az egészségügyi terület közelében kapirgáló politikusok ásítanak teleszájjal, hanem szinte már mindenki egészségügyi szakértővé és álmodozóvá vált. Csak valahogy egy dolgot nem akarnak megérteni, mégpedig azt az alap törvényszerűséget, hogy “kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci” (Puskás).

Amit mi sem bizonyít jobban ez a fotó, amit egy olvasómtól kaptam. 

Ezen az Egyesült Arab Emírségek egyik új al ain-i frissen átadott kórháza van, ami 70 millió amerikai dollárba került, azaz közel 21 milliárd forintba. (További képek itt, érdemes nyálat csorgatni!) 

És ez is:

De éppen itt építenek egy szuperkórházat is, közel 350 ezer négyzetméteren, 719 ággyal, ahol minden szakterület megtalálható és teljes körű ellátást tudnak nyújtani a betegeknek, igaz ennek az ára is borsosabb 1.2 milliárd USD, ami olyan 360 milliárd forintnak felel meg. Persze itt minden high-tech és a hotel rész is 5 csillag plusz szállodának felel majd meg. 

És tényleg azt gondolják, hogy nekünk ne lehetnének ilyen kórházaink? Hogy ettől fényévekre vagyunk? 

Sajnos igen, mert amíg hagyjuk, hogy a kormány az adóforintjainkból 17 milliárdért óvodát fejlesszen a határainkon túl, vagy 12 milliárdért stadiont építsen Koszovóban, vagy akár 100 milliárdokért itthon és az állami bürokráciacsökkentés jegyében ezer milliárdokat szórjon el haveroknak, amiből csak egy a Keresztényüldözés elleni államtitkárság, addig ne is álmodjunk még fekete afrikai minőségű szuperkórházról sem.

Pedig bizony lehetne nekünk is tisztességes egészségügyünk, ha lenne az egészségügynek vezetése és lobbi ereje, ha nem NER huszárok ülnének melegedni a hivatalokban, ha nem szólna bele az egészségügy fejlesztésébe mindenki, aki csak elmegy a Parlament előtt és természetesen ha nem lopnák szét teljesen a befizetéseinket.

De persze ez csak hiú ábránd, mert Rogán Antalnak és Farkas Flóriánnak sincs mitől félnie, hiszen mint tudjuk, aki őket támadja, az Orbán Viktort támadja személyesen, ez utóbbi pedig még a lopásnál is nagyobb bűn! 

Így viszont lehet, hogy járni jár a tisztességes egészségügyi ellátás, de nem jut.

Kezembe került egy levél, amit a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke küldött szét a testület Területi Szervezeteinek (TESZ). A levél egy kérdőívet tartalmaz és arra kéri a TESZ vezetőket, hogy azt akár névtelenül is(!) töltesse ki minél több sürgősségi osztályon dolgozó orvossal. Többek között arra kíváncsiak, hogy hány orvos, milyen szakvizsgával, milyen szintű sürgősségi betegellátó osztályon lát el betegeket, valamit ki varr sebet és ki gipszel, vagy elérhető-e baleseti sebész az ügyeleti időben. 

Az már önmagában elég szégyenletes, hogy a Magyar Orvosi Kamarának alapvetően fogalma sincs, arról, hogy mi zajlik egy-egy kórházi osztályon, vagy akár a magyar egészségügyben.

De szakmai szemmel nézve is meglehetősen siralmas és laikusnak tűnik a kérdőív. Sugárzik a kérdésekből, hogy a kérdésfeltevőnek magának az égvilágon semmi köze sincs a sürgősség ellátáshoz, azt a zöldséges Marika néni szintjén értelmezi. Arról már nem is beszélve, hogy nyilvánvalóan nem véletlen az az ötvenes éveket idéző módszer, ahogy a válaszokat - akár névtelenül is - várják. Ugyanis a kérdőív mellé mellékelt levél ezt tartalmazza: 

“Kérem, hogy a vizsgálatot – nem a kórházmenedzsmentnek feltett kérdés formában, hanem kifejezetten közvetlenül az érintettek megkérdezésével – területük valamennyi kórházában végezzék el, ahol SBO (sürgősségi osztály szerk.) van.”

A rosszindulat abból is sejthető, hogy a MOK rendelkezik minden orvos elérhetőségével - amit szemrebbenés nélkül ad ki a tagság beleegyezése nélkül  pl. biztosítótársaságoknak - de arra nem használja, hogy közvetlenül a tagok felé feltett kérdésekkel kapja meg a szükséges válaszokat, hanem erre az egyfajta névtelen suttogó propagandára épít. Arról már tényleg nem beszélve, hogy a kérdőíven szereplő kérdések jelentős részét maga a kórházmenedzsment is meg tudná válaszolni, de ennél a MOK-nak fontosabb a névtelen válaszadó. 

A kérdések mögött persze az is állhat, hogy Éger István, a peresztegi háziorvos - aki jelenleg is a MOK elnöke - személyes háborút folytat a sürgősségi betegellátás ellen, ami  egy korábbi ellentből fakadhat. 2015-ben a Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság Közhasznú Egyesülete (MSOTKE) a Magyar Kórházszövetséggel (MKSZ) karöltve kiadott egy szakmai állfoglalást, amelyben többek között sürgetik az egységes alapellátási (háziorvosi) ügyeleti rendszer kialakítását, valamint ezek integrálását a kórházi sürgősségi osztályba, valamint a háziorvosok ügyeleti ellátásban való kötelező részvételét. Mindezt úgy, hogy megszüntetnék a kijárós orvosi ügyeletet, ezt átvenné a mentőszolgálat (gondolom egy jól működő), ezzel mintegy tehermentesítve azokat a vidéki körzeteket, ahol nincsen központi ügyelet. Ezen a peresztegi háziorvos, aki egyben a MOK elnöke, rendesen kiakadt, amit egy válaszlevél formájában mindenki tudomására is hozott. Ugyanis amennyiben a szakma (MSOTKE, MKSZ) ajánlása megvalósul, úgy bizony azoknak a háziorvosoknak is részt kellene vállalni a kórházi sürgősségi munkában, akik most napi 4 óra munkával elvannak. Ugyanis ott, ahol központi ügyelet van, a háziorvosnak nem kell kimennie a sürgősségi beteghez, hiszen odamegy az ügyelet. Így csak a krónikus betegekhez, illetve a megfelelően hálás betegekhez kell kijárnia, amit ki-ki a lelkiismerete szerint végez. Tehát véget érne egyes háziorvosok számára a kényelem. Kérem, ne tessék itt nekem a leterheltséggel jönni, mert a háziorvosok egy része tényleg belegebed a munkába, a másik része azonban vidáman megél 4-6 órás munkából. És itt van a kutya elásva, hiszen a MOK elnökét véleményem szerint ez utóbbi réteg támogatja, és ezért is fontos Éger számára a kérdés. 

Kép: http://hvg.hu/itthon/20151129_Eger_Istvan_lett_ujabb_negy_evre_a_Magyar

Az külön sajnálatos, hogy a sürgősségi osztályok létét a kamara elnöke nem érti. Hiszen pontosan a felesleges háziorvosi beutalások miatt is leterheltek a sürgősségi osztályok, amelynek egy részéért a háziorvosi inkompetencia a felelős. Erről itt írtam. Ezek alapján, ha megszüntetnénk a sürgősségi osztályokat, mégis hova utalhatná be a háziorvos azokat a betegeket, akiknek a panaszai alapján még egy csoportdiagnózist sem tud felállítani? Félreértés ne essék, véleményem szerint a háziorvos semmivel sem jobb, vagy rosszabb az orvostársadalom bármelyik tagjánál, sem tudásban, sem hozzáállásban. Azonban az alapellátásban dolgozók tudásszintje is nagyon heterogén és ezt a sürgősségi ellátás egyenlíti most ki. Tényleg ezt kellene megszüntetni? Csak azért, mert a szakmai szempontból néhány háziorvosnak egy picit többet kellene dolgoznia? Ugyanakkor, amennyiben a szakma ajánlásai megfogannak, a sürgősségi ellátás jelentősen fejlődne, hiszen a betegellátás szemlélete is sokkal egységesebbé válna. 

A kamara elnökének pedig lenne dolga éppen elég a saját portáján is, azzal, hogy megfelel az Adatkezelési és adatvédelmi szabályzatnak, valamint a Számviteli tv. előírásainak, ugyanis többek között ezeket kifogásolta a 2015-ös Állami Számvevőszék jelentése.

Vagy akár rendet tehetne a tagnyilvántartások környékén is, hiszen én például sohasem dolgoztam Pest megyében, mégis, valahogy Kistarcsán vagyok nyilvántartott tag. De akár még arra is válaszolhatna elnök úr, hogy az hogy a fenében van - a 2015-ös mérlegadatok szerint - hogy a MOK a több, mint 972 milliós bevételéből (döntően tagi befizetésekből) több, mint 50 százalékot fordít anyagjellegű ráfordításra? Ennyit fénymásol, vagy ennyi parkolási büntetést fizetett be? (ez utóbbit is kifogásolta néhány éve a menesztett felügyelőbizottság) Továbbá hogyan lehet az, hogy a bevétel közel 40 százaléka személyi jellegű ráfordításra megy el, mindez úgy, hogy a vezető tisztségviselők juttatásai sor szemérmesen üresen maradt a 2015-ös beszámolóban?

Amíg a MOK, mint szervezet nem transzparens, és sok orvoskollégám szerint is csak a vezetőinek érdekeit és megélhetését szolgálja, addig talán nem kellene olyan kérdésekben is megszólalni, amikhez szemmel láthatóan nem ért a persztegi háziorvos.

Elég szüreális világ kezd kibontakozni. Tegnap a parlament elfogadta azt a fideszes törvényjavaslatot, miszerint létrejöhetnek az egyetemi kórházak. Amely olyan, eddig nem ismert egységeket hozna létre az egészségügyben, mint például a Debreceni Egyetem és a megyei fenntartású szintén debreceni Kenézy Kórház fúziója. Persze nem is véletlen az utóbbi példa, hiszen a törvényjavaslatot egy debreceni Fidesz képviselőcsoport jegyzi, amelynek oszlopos tagja a Debrecenben csak Mr. 20%-ként, vagy országosan csak Lalibohócként emlegetett Kósa Lajos, mellette Pósán László és Halász János is. A törvényjavaslat első látásra még racionálisnak is tűnhet, hiszen azt célozhatja meg, hogy a párhuzamos kapacitásokat, amelyek mind a Kenézy Kórházban, mind pedig a Debreceni Egyetem orvosi fakultásán megvannak, a jövőben egységesítsék, vagy megszüntessék. Azaz például ne két, hanem csak egy fül-orr-gégészet, vagy traumacentrum fenntartására kelljen költeni.

Azonban a helyzet nem ennyire egyszerű és - bár a párhuzamos kapacitásokat meg kell szüntetni - a törvény több kárt fog okozni, mint hasznot hajtani.

Hiszen így négy óriási egyetemi komplexum jöhet létre, magába foglalva a jelentős kórházak - itt megyei kórházakat, vagy annak megfelelő kórházakat értek - nagy részét. Annak ellenére, hogy ezzel a kórházvezetés függetlensége némiképpen csorbulni fog, de a szakmai reputáció meg fogja követelni az egyetemhez való tartozást, tudniillik, a legmagasabb szintű szakmai munka most is az egyetemi klinikákon zajlik, legalábbis az egyetemek ezt állítják.  Így majd négy jól körülhatárolható egyetemi komplex köré fog szerveződni a hazai fekvőbeteg ellátás nagy része. És ebből három olyan egyetemi egyég lesz, ahol az orvostudomány oktatása csak kari szinten valósul meg, ugyanis a Semmelweis Egyetem az egyetlen, amelyik még nem fuzionált más egyetemmel. Az összes többi egykori orvostudományi egyetem, már egy nagyobb jogi-, bölcsész-, agrár- stb. karokat is magába foglaló egyetem része. Így már most is olyan rektor felügyeli a az orvosképzést, akinek az égvilágon semmi köze az egészségügyhöz, hasonlóan az egyetemi kancellárokhoz.

Tehát a jogszabály szerint a jövőben simán elképzelhető, hogy egy agrármérnök lesz felelős egy-egy egyetemi régió betegellátásáért rektorként, ugyanakkor pedig egy politikai NER huszár lesz felelős az orvostudományi karokért, és ezen felül közvetve a betegellátásért is, úgy, hogy semmiféle egészségügyi tapasztalata, jártassága nincsen, azaz ehhez a területhez vajmi keveset ért. Arról nem beszélve, hogy így a fekvőbeteg ellátás - azzal, hogy a kórházak javarészt egyetemekhez fognak tartozni - átkerül az egészségügyi államtitkárságtól az oktatásért felelős államtitkárság hatáskörébe. Merthogy az egyetemek most is ott vannak.

Kósáék javaslatát két dolog motiválhatta. Az egyik az, hogy rájöttek - igen csak későn - arra, hogy a Kenézy és a Debreceni Kórház fúziója jogszabály módosítás nélkül nem oldható meg, pontosan a fentiek miatt (az egyetem más fenntartóhoz tartozik, mint a megyei kórház). A másik ok pedig az lehet, hogy megijedtek a tervezett kórházi kancellária rendszertől (nem tévesztendő össze az egyetemeket felügyelő kancelláriákkal, ugyanis a kórházi kancelláriákhoz 8-10 kórház tartozott volna, és mintegy ellátásszervezőként dolgoztak volna volna). Ugyanis, ha sikerül az egészségügyi államtitkárság terve és létrehozzák a kórházi kancelláriákat (ellátásszervezőket) és ezek 8-10 kórházat felügyelnek, úgy értelemszerűen a helyi lobbik ereje jelentősen gyengül, így perszehogy kevesebb  mutyira lesz lehetőség helyi szinten. (Erről bővebben itt.)

Csakhogy ezzel a törvényjavaslattal sikerült megfúrni azt a lehetőséget is, hogy az egészségügyi rendszert valamilyen érettebb, nyugat-európai szintű ellátórendszerré alakítsuk. Ugyanis meg fognak maradni a helyi kiskirályságok,  meg fognak maradni az orvosbárók, és meg fog maradni a mutyi is. Csakúgy, mint az eddig is teljesen feleslegesen fennálló és pazarló párhuzamos kapacitások tömkelege. Arról már végképp nem beszélve, hogy ezekkel az egyetemi kórházakkal négy olyan hatalmas egyetemi szervezet jönne létre, amelyek az oktatás-kutatás-gyógyítás triászban szinte az egész fekvőbeteg ellátást uralják. Azaz négy mamut Klik-et kell elképzelnünk, a maga rugalmatlan tehetetlenségével, amit jobb esetben egy mérnök, rosszabb esetben egy orosztanár irányít a jövőben.

És ezért gondolom, hogy Orbán Ráhel előtt még oly sok lehetőség van, mivel azt már látjuk, hogy remek diplomata és  tehetsége is páratlan. Hiszen alig 2 év gyakornokoskodás, majd egy sajátlábon fizetett svájci méregdrága mesterképzés után óradó tanár lehetett a Budapesti Corvinus Egyetemen még tavasszal. A budapesti Semmelweis Egyetem még önálló, de ahogy a szürreális képet nézem, már nem sokáig, és akkor majd egyesülhet az ELTE-vel és a Corvinussal is, csak azért, hogy Ráhel küldetése beteljesülhessen. 

Fotó: borsonline.hu

Ha pedig esetleg mégsem így lenne, minden másra ott van a mindenkor megbízható barát, Pénztáros Lőrinc, aki legfeljebb majd megveszi az egészet kilóra.

De addig is Ónodi-Szűcs Zoltánra, ötleteire, munkájára, mint egészségügyért  felelős államtitkárra nincs szükség, most már talán ő is belátja, hogy a NER-ben a szakmaiság ezredrangú, mert van nekünk Kósánk, Tónink, Vajnánk, Habonyunk, akik pontosan tudják, hogy hol a mézes bödön és ezért bármit feláldoznak, még az amúgy döglődő egészségügyet is .

Amióta megy a hasonlóan komikus castingolás - mint a szocialisták egykori miniszterelnök keresése - a szuperkórház helye körül, azóta nem érti a szakma, hogy vajon mi lehet az oka annak, hogy bár az új szuperkórházat a XI. kerületben akarják felhúzni, miért nem a jelenleg 678 ágyas, Szent Imre  (pesti nyelven Tétényi) Kórházat bővítik szuperkórházzá. Ugyanis mind a szakma, mind a józan paraszti ész ezt diktálná. Hiszen a Tétényi viszonylag kis beruházással olyan szintre lenne fejleszthető, mint bármelyik megyei szintű kórház, ahol a beteg a nagyon speciális és ritka ellátások kivételével minden mást megkap és a Tétényi gyakorlatilag alig néhány percre található a most bejelentett helyszíntől. 

Fotó: https://foursquare.com/v/szent-imre-kórház-tenisz/4d7cef608f89224bdeebac26?openPhotoId=540ae7a3498e88b902525d48

A kérdés azért is érdekes, mert a Tétényi kórház jelenleg is jó infrastruktúrával rendelkezik - Budapest egyik legjobban felszerelt kórháza - valamint könnyen és egyszerűen megközelíthető akár tömegközlekedéssel is, és nem utolsósorban a kórház rendelkezik beépíthető területtel is (belső parkoló, teniszpályák). Tehát a Tétényi mindenben ideális hely lehetne egy új szuperkórház fejlesztésére, és ami még rendkívül lényeges, sokkal, de sokkal kevesebbe kerülne a fejlesztése, mint egy új kórház létesítése. Nem beszélve arról, hogy a Tétényit  öt éve újították fel 6,8 milliárd forintért.

Hogy ennek ellenére mégis miért nem jön szóba szuperkórházként a Tétényi, azt nem tudjuk, erre csak találgatások vannak.

Mindenesetre az meglehetősen szokatlan, hogy sem a budapestiekkel, sem a kormánypárti főpolgármesterrel, sem a fideszes polgármesterekkel nem konzultáltak a szuperkórház helyszínéről, amit nemrégiben a sokadik helyszín után már véglegesítettek. A véglegesnek tűnő helyszín nem más, mint az M1-M7 autópálya közös bevezető szakasza mellett található újbudai lakatlan, ám zöld terület. Az új helyszín - ami a középkorban vesztőhely volt - jelenleg elég gyatrán közelíthető meg tömegközlekedéssel.

Hogy mégis mi szól az ott levő zöldterület ledarálása és elbetonosítása mellett, arról több feltételezés is napvilágot látott.

Az egyik - bár ez a legvalószínűtlenebb - feltételezés szerint a teniszpályák állnak Tétényi fejlesztésének útjában. 

A kórházban évtizedekre visszamenőleg nagy hagyománya van az orvosok elitsportjának, a tenisznek. A Tétényiben több teniszpálya is rendelkezésre áll és ezeket előszeretettel használják is, a fejlesztésnek azonban ezek nyilván áldozatul esnének és ez a gátja a szuperkórházzá alakulásnak. Annak ellenére, hogy a Tétényivel szemben található az Újbudai Sportcentrum, teniszpályákkal.

A másik közkeletű feltételezés szerint 60 milliárdból - ennyibe kerülhet alsó hangon az új zöldmezős beruházásként felépített szuperkórház -  egyszerűen többet lehet ellopni, mint a Tétényi szuperkórházzá alakításából. Az egyszerű matematika szerint több beton, több pénz és sok-sok bányából hozandó sóder. Ne felejtsük, Felcsút és a környező bányák ilyen méretű megrendelés esetén nincsenek messze.

A harmadik népszerű elképzelés szerint az új szuperkórház megépülése esetén nem lesz szükség a Tétényi kórház által nyújtott kapacitásokra. Így azt akár könnyen privatizálhatják is, akár Bedros Jonathán Róbertnek is,  az intézmény jelenlegi, meglehetősen ellenszenves igazgatójának is, aki nem mellesleg - a jelek szerint - bírja Pintér Sándor belügyminiszter kitüntetett figyelmét is. (Személyiségéről és vezetői képességeiről és stílusáról itt írtam.) A  Bedros által alapított Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaságnak a Tétényi esetleges privatizációja nyilvánvalóan jól jönne, hiszen a kórház, mint már említettem, igen jól felszerelt és kifejezetten jó lokációval is rendelkezik. Arról már nem is beszélve, hogy 1943-ban a kórház alatt termálvizet találtak, és akkor a nőgyógyászati fürdőkórház létesítését tervezték, amit végül a háború elmosott, így lett végül kórház a gyógyfürdő helyett. Elképzelhető, hogy egy esetleges privatizáció során ezt a gyógyvizet is hasznosításra érdemesnek találná az új tulajdonos.

A két helyszín, a most bejelentett végleges szuperkórház helyszíne és a Tétényi lokációja között pikánsan van egy közös momentum, mégpedig az egyiken termálvíz, a másikon pedig gyógyvíz található (ez utóbbit most is  forgalmazzák). Ám míg az egyiket már palackozzák, a másik még kitermelésre vár.

Fotó: Google Map

Hogy a fenti forgatókönyvekből mi igaz és mi nem, ezt ma még nem lehet tudni, azonban amíg ésszerű magyarázatot nem kap sem Budapest, sem a szakma az új szuperkórház helyszínének kiválasztásáról, addig nem csoda, ha hasonló feltételezések látnak napvilágot. 

Persze az is lehet, hogy az egész egy, az Eredet című filmhez hasonló elterelés, és amíg ezzel foglalkozunk nem vesszük észre, hogy a családi ezüst, már rég eltűnt.

Ismét telesírta a sajtót egy magyar beteg hozzátartozója egészségügyünk afrikai állapota miatt az Indexen. És én ismét megdöbbenek azon, hogy ez miért hír még mindig, hiszen akár tetszik, akár nem, Magyarországon ez a normalitás. Az a normalitás, hogy elfogadjuk azt, hogy az egészségügyre nem költ a kormány, elfogadjuk azt, hogy az oktatás romokban van és elfogadjuk azt is, hogy a 15 milliárdos - amúgy teljesen haszontalan és felesleges - migránskampány hajrájában az egykor szegénysorú parasztgyerek (öndefiníció) helikopterrel megy celebesküvőre. És még azt is elfogadjuk szó nélkül, hogy az egészségügyet és az oktatásügyet nem egy önálló minisztérium képviseli , hanem egy mamutszervezet, aminek az élén egy oligofrén, túlmozgásos pap áll, aki csoda, ha a saját cipőfűzőjét önállóan be tudja kötni.

Fotó: MTI-Balogh Zoltán

A másik oldalon viszont Magyarországon minden mindenkinek jár, mert valahogy mi mindig mindent meg akarunk úszni, csak ne fájjon, ne kelljen érte küzdeni, és legfőképpen legyen ingyen, mint az egészségügy. Persze, ezredszer hallom az érveket, hogy “de én már 30 éve fizetem a TB-t”, így az “ingyen” az barokkos túlzás.

Azonban azt tudomásul kell vennünk, hogy ekkora ráfordításból erre futja, a takaró eddig ér.

Az Egészségbiztosítási Alap (E Alap) költségvetése nem egészen 2 ezer milliárd forint, ebből fizetik a béreket, a gyógyszertámogatásokat, a táppénzt stb… és ennek csak egy részét tartalmazza a mi befizetésünk, ami olyan 70% körüli, a fennmaradó rész nagy része pedig költségvetési hozzájárulás (persze ez utóbbi is a mi adóbefizetésünkből áll). Tehát amit mi befizetünk az Egészségbiztosítási Pénztárba, az nem képes egyedül fedezni az egészségügyi szükségleteinket, így szükség van egyéb támogatásra is. Ráadásul az egészségbiztosítás szolidaritás alapú, azaz a nem betegek befizetéséből is a betegek kezelését fizeti ki. Így fordulhat az elő, hogy több, mint egymillióan nem jártak orvosnál, mégis elfogy a keret, hiszen van olyan beteg, akire egymagára csak 280 millió forintot költött az E-alap. Talán nem véletlen a fentiek alapján, hogy maga az Országos Egészségbiztosítási Pénztár is megpróbálja a keresletet úgy csökkenteni, hogy nem fogad be például új rákellenes terápiákat. Ami praktikusan néha azt jelenti, hogy addig halogatja - az amúgy nagyon drága - kezelés megkezdését, amíg már túl késő nem lesz és a betegnek nem kemoterápiára, hanem papra lesz szüksége.

Mindemellett az egészségügy egy olyan ipar, ahol iszonyatos sebességgel jelennek  meg új terápiás eszközök, új kezelési módok. Ezek viszont meglehetősen drágák, hiszen a kutatás-fejlesztés rengeteg pénzt emészt fel, nem beszélve az egy-egy gyógyszer akár évtizedes fejlesztési folyamatáról. Ugyanakkor egyre több betegséget ismerünk fel, éppen ezért egyre több beavatkozásra, kezelésre van szükség.

Fotó: Bangkok BNH Hospital

Így nem csoda, ha a világon mindenhol problémát jelent az egészségügy finanszírozása.

Na de az, hogy Magyarországon ezek az állapotok uralkodnak és az egészségügy nem élvez prioritást, arról a teljesen alkalmatlan kormányzati politika mellett mi magunk is tehetünk. Ugyanis mi elfogadjuk a bevezetőben felsoroltakat, mi leszavaztuk a vizitdíjat.

Azt a vizitdíjat, ami még a Századvég szerint is eredményesen csökkentette a felesleges orvos-beteg találkozásokat. Hiszen ha nem terhelnénk fölöslegesen az egészségügyi ellátórendszert, akkor nem kellene annyit várni egy sürgősségi ellátásra, vagy talán még a mentő is időben kiérkezhetne. Persze ezzel csak akkor szembesülünk, amikor a sürgősségi osztály várójában állunk (mert már ülőhely sincs) és órákat várunk, hogy megvizsgáljanak. Az ilyen esetben nem tűnik fel a várakozóknak, hogy bátran, mindenfajta vizsgálat nélkül haza lehetne küldeni a betegek legalább felét, hiszen panaszaikat háziorvosi, ritkábban szakorvosi szinten meg lehetne oldani. De ugyanígy leszavaztuk a több biztosítós modellt is, ami versenyhelyzetet generált volna az egészségügyi szolgáltatók között, ez pedig jelentős minőségi változást jelenthetett volna.

De nekünk az állami gondoskodás kell, ez pedig pont ennyire képes. Mert azt talán már mindenki látja, hogy az állam nem jó gazda. Különben aligha költene milliárdokat olyan szervezetekre, mint a TEK, akik Darth Vader sisakokban rohangálnak és páncélozott harcjárművekkel pózolnak (hasonlóan, mint a focisták a hajukkal), ellenben nem tűnik fel nekik, hogy Luke Skywalker nem terrorista, vagy hogy valaki 200 ezer SIM kártyát vásárolt ugyanarra a névre, illetve hogy még mindig fogalmuk sincs, hogy ki robbantott és miért. És különösebben nem mozgat meg minket az sem, hogy a szakpolitikát már régen felülírta a politika és csak azért, hogy egy-egy hirtelen meggazdagodott politikus továbbra is pályán maradjon, valamint a betonból még többet lophasson. Szó nélkül nézzük a budapesti szuperkórház körüli cirkuszt is, amit minden racionális érv ellenére Kelenföldön akarnak felhúzni, egy már létező és bővíthető fél-szuperkórháztól 1 kilométerre.

De persze vannak olyan politikusok, akik szerint a magyar egészségügyi rendszer a legjobb Európában, vagy aki szerint “Vidéken ma sokkal jobb az egészségügy helyzete.”

Ideje lenne elkezdenünk azon gondolkodni, hogy jó-e ez így nekünk és valóban arra akarjuk-e használni ennek az országnak az erőforrásait, hogy Mészáros Lőrincek, Rogán Antalok jól éljenek, ahelyett, hogy mi egészségesebben, boldogabban élnénk, valamint európai ellátást kapnánk.

Tessék elhinni, a választás és a döntés is mi kezünkben van. Egyelőre...

Teljesen szétesett az egészségügy, illetve annak irányítása már biztosan, hiszen szemmel látható, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán már nem ura (talán sohasem volt) a helyzetnek. Most ugyanis a debreceni lobbi próbál meg egyéni képviselői indítványt benyújtani, ami az egész egészségügyi kancellária rendszert, vagy legalábbis annak alapjait verné szét. Pedig ezeket az alapokat egy 2014-es Századvég tanulmány tette le (ennek megismerését pedig a TASZ tette lehetővé). Igaz, ott nem kancellária néven, hanem ellátásszervezőként nevesítették az egészségügy területi vezetőségét és az így létrejött kórházakon átívelő egységeket pedig trösztként írták le, mindezt persze a jelenleg is működő angol mintáról másolták le. 

Nos, nagyon úgy néz ki, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárként ezen a feladatok megvalósítását  házfeladatként kapta meg a kormányzattól, legalábbis erre utal az a tény, hogy bár már lassan egy éve kinevezték, de programmal még nem lépett elő, azonban nyilatkozatai és ebben megjelölt szándékai tökéletesen egybevágnak a már említett tanulmány célkitűzéseivel. Arra azonban végképp nem lehetett számítani, hogy ebbéli céljában néha a saját - túlmozgásos, kisfalusi harangláb húzogatónak is alig megfelelő képességgel rendelkező - minisztere, illetve maga a FIDESZ hasonló tehetséggel megáldott, bár befolyásos tagjai fogják megakadályozni.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Márpedig a jelen helyzet szerint ez történik, hiszen nehezen értékelhető másként az az egyéni képviselői indítvány, amit Kósa Lajos, Halász János, Pósán László és végül Kucsák László nyújtott be az egyetemi kórházakról. Az indítvány alapvetően veri szét a Századvég által megálmodott egészségügyi rendszert. Ugyanis szakítana kancellária intézményével (nem a felsőoktatásban már kialakított kancelláriákról van szó, hanem az egészségügyi rendszer alapvető részét alkotandó kancelláriákról beszélek, amely a gazdasági kontrollt gyakorolná 8-10 kórház felett), és egy teljesen új intézménytípust hozna létre, az úgy nevezett egyetemi kórházat. Míg a kancelláriák egyfajta ellátásszervezőként koordinálnák egy-egy régió betegellátását, úgy, hogy minden területi intézmény a hatáskörük alá tartozna, addig a négy orvosi egyetem gyakorlatilag maga alá gyűrné az egész magyarországi egészségügyi ellátás fekvőbeteg részét, létrehozva az egyetemi kórházak nevű konglomerátumot, a kisgömbőc mintájára. Ez utóbbi a tervek szerint, a beszerzéseket is felügyelné. Valószínűleg ez lehetett az a csontkukac Kósáék szemében, amit nem tudnak elengedi és ezért próbálnak átnyúlni az egészségügyi tárca feje felett. Bár magáról az indítványról még keveset tudni, azonban az már kiszivárgott, hogy a négy orvosi egyetemhez (Budapest Szeged, Pécs, Debrecen) csatolt kórházak alkotnák a magyarországi fekvőbeteg ellátás gerincét. Ezek pedig igazi mamutszervezetként meg tudnák tartani a helyi befolyásukat mind a beszerzésekben, mind az amúgy nem elhanyagolható véleményvezér szerepben is. És a kutya valószínűleg itt van elásva: nem szívesen engednék ki a hatalmat, a befolyást és a beszerzések feletti felügyeletet a kezükből a NER által választott helyi kórházvezetők, hiszen ha a kancelláriához kerülnek a döntéskörök, akkor a helyi vezetők nem fogják tudni “támogatni” az általuk preferált beszállítói kört, vagy éppen nem tetszeleghetnek potentátor szerepben sem. Így hatalmuk és befolyásuk jelentős csorbát szenvedhet, azaz végső soron politikai szerepük is jelentősen erodálódik. Ezért nem mindegy a debreceni lobbinak, hogy honnan fúj a Passzátszél, és tudják-e befolyásolni a szélirányt. Ha az indítvány átmegy a FIDESZ frakción, aminek éppen Kósa a vezetője az gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egészségügyi vezetésnek semmiféle ráhatással sincsen az eseményekre és az egészségügy irányítása átkerül a négy orvosegyetemhez. Pedig a Századvég tanulmány szerinti ellátásszervezőkre igen nagy szükség lenne, hiszen ezek segítségével egy-egy régió betegellátása racionalizálhatóvá, koordinálhatóvá válna, mind a kapacitások elosztása, mind ezek igénybevétele optimalizálható lenne, azaz a kereslet és kínálat egyensúlyba kerülhetne. 

Ezért az ellátásszervezők, azaz a kancelláriák kialakítása mellett jelentős érvek szólnak, hiszen egy jól működő ellátásszervező esetén kiszűrhetőek lennének a párhuzamos kapacitások, így  egy-egy ellátás nem lesz majd elérhető mindenhol, azonban ahol igen, ott azt professzionális szinten kapná meg az azt igénybe vevő, azaz, végső soron a beteg. Hiszen ha csak centrumokban  látható el egy-egy betegség, úgy a tudás és a felszereltség is oda fog koncentrálódni, így a jövőben egyre kevesebb lehetőség lesz az egészségügyben a “sufnituning” ellátásra.

Míg az egyetemi kórházak esetében valójában nem várható hasonló változás, mert a rendszer alapvető érdeke a változatlanság bebetonozása, valamint a beszerzések feletti kontroll megtartása, ami ugye lehetővé teszi, azt hogy a zalai parasztgyerekből (öndefiníció) bulibáró helikopterügyi miniszter válhasson, a döngölt padlótól Párizsig refrénnel.

Mindenesetre az egészségügy mindaddig csak és kizárólag a gyorsan és könnyen megfejhető tehén szerepét játssza, amíg nem képes saját érdekeit képviselni. Ez pedig nehezen képzelhető el, úgy hogy a terület felelőse csendben és némán tűri az ágazat szakmai kérdéseinek dilettáns meghatározását, pikánsan úgy, hogy maga is jelentős debreceni kötődéssel rendelkezik, hiszen éveken keresztül igazgatta a debreceni Kenézy Kórházat.  Minisztere pedig valójában egy gyenge képességű bájgúnár szerepét tölti be, akihez képest Dobzse László maga volt a döntésképesség etalonja.

Persze, politikai értelemben mindez tök rendben van.

Ónodi Szűcs Zoltánnak szinte biztosan, hiszen saját bevallása szerint is szeretne gyorsabban haladni az általa kezdeményezett változtatásokkal kapcsolatban. Merthogy a legutóbbi hírek szerint a kancelláriák bevezetését csak el kell halasztani 2018-ra, a választások utánra. Ugyanis a politika nem meri felvállalni az egészségügy átszervezését és az orvosbárók piszkálását a választások előtt bő másfél évvel, annak ellenére, hogy a folyosói pletykák szerint már a kancellárok neve is megvan.

Kép: shutterstock_116202724.jpg

Már maga Lázár János is azt nyilatkozta a Népszavának, hogy nem szabad lebecsülni az orvosok érdekérvényesítő képességét, és nem szeretnének konfliktusba keveredni az orvoslobbival, ezért javasolják, hogy 1-2 évig több jogkörük maradjon a kórházigazgatóknak és ne térségek szerint szervezzék az ellátást, hanem megyénként. Meg még azt is mondta, hogy nehogy a túlzott központosítással itt is olyan csapdába kerüljenek, mint az oktatásban a KLIK-kel.

A nyilatkozat több okból is rendhagyó, először is a kancelláriaminiszter maga mondja ki, hogy nemhogy túltolták a biciklit, hanem valamit teljesen elrontottak. Másodszor is a kancelláriaminiszter szólal meg az EMMI-t érintő kérdésekben. Harmadszor, azokra az orvosbárókra kíván támaszkodni, akiket nem meglepően ez a rendszer maga helyezett pozícióba, így a óvatoskodás és a verbális konfliktuskerülés semmi mást nem jelenthet, minthogy Lázár nyílt csapást mért Ónodin keresztül Balogra. Akire nem nehéz bármilyen csapást is mérni, hiszen kvalitásai a segédlelkészi hivatal követelményeit is éppen, hogy súrolják, így már lassan a NER-en belül is egyre kevésbé vállalható figura (pedig a mérce szemmel láthatóan nagyon alacsony). Negyedszer, az is elhangzott, hogy Lázár a megyei ellátást preferálná, a régiós komplexebb, olcsóbb és fejlettebb rendszer helyett. Ugyanis ha az ellátás megyénként szerveződik, sokkal több NER huszár kerülhet pozícióba és teheti azt, amihez a legjobban ért: a semmit. Míg régiós szintű ellátásszervezés esetén kevesebb pozíció jut a centralizált rendszernek köszönhetően, azaz a rendszer olcsóbb és akár jobban szervezett is lehet.

Így, amennyiben a Lázár féle elképzelés valósul meg, minden kis NER huszár megnyugodhat, ugyanis lesz pénz új autóra, nyaralásra, csokira és a most regnáló kórházigazgatók is folytathatják basáskodásukat, akárcsak a méltán hírhedté vált Bedros Róbert.

Igaz, ennek az ára a kevésbé hatékony és drága ellátás lesz. Pedig az egészségügyben létrehozni kívánt kancellária - bár elnevezése szerintem rendkívül fellengzős és hivalkodó, sokkal inkább kellene ellátásszervezőnek hívni - valóban arra lenne hivatott, hogy racionalizálja az ellátást. Ugyanis ideje szembenézni azzal a ténnyel, hogy nem lehet minden faluban fenntartani kórházat és nem lehet minden kórházban szívtranszplantációt végezni. Tehát a feladatokat és a meglévő kapacitásokat ésszerűen meg kell szervezni és el kell osztani, hiszen ez fogja az ellátás biztonságát növelni. Mert az értelemszerű, hogy az az orvos fogja a legjobban elvégezni a szívtranszplantációt, akinek a legnagyobb rutinja van ebben, és nem az, amelyik évenként 1-2 hasonló műtétet végez. Nos, ezen kapacitások összehangolása lenne a kancellária feladata, na meg persze a beszerzéseké is. Így viszont nehezen lenne elképzelhető, hogy egy városi kis kórház olyan lélegeztető gépet vásároljon, ami tudásában egy klinikát is kiszolgálna, a kis kórházban ellenben ennek a tudásnak csak a 20%-át hasznosítják. Persze-persze, nem véletlen a szükségtelenül nagy tudású gép megvásárlása, hiszen Mengyi óta tudjuk, hogy mindenhol felmerülhetnek alkotmányos költségek.

Ezeket a szükségtelenül túldimenzionált beruházásokat egy biztosítási alapon jól működő régiós szintű ellátásszervező ellenben sikeresen megakadályozhatná.

Mindezek ellenére, nem alaptalan Lázár félelme a központosítással kapcsolatban, hiszen Balogék már létrehozták azt a GYEMSZI-megaszervezetet (mai nevén Állami Egészségügyi Központ), amely az egészségügy válságát csak tovább mélyítette. De nyilván ez egészségügy és az oktatás siralmas helyzete mind több és több muníciót szolgál ebben az állóháborúban a miniszterelnökség számára. Ennek a háborúnak estek áldozatul a háttérintézmények is, aminek az egészségügy kapcsán végül a a betegek látják kárát.

Ezért nem ártana már lezárni ezt a háborút, aminek akár üdvös vége is lehetne Lázár győzelme, hiszen ekkor talán az egészségügy is kaphatna hozzáértő vezetőt és a racionalitás vehetné át a rendezőelvet. Persze ehhez az is kellene, hogy végre szakítsunk a NER-hagyománnyal és ne pártpreferenciák alapján nevezzünk ki egyéneket pozícióra, hanem azok alkalmassága miatt. Ugyanis jelenleg az az állítás igaz, hogy a tehetségtelen vezető nem vész el, csak átalakul, mint például Beneda Attila, aki alkalmatlan volt államtitkárnak az egészségügyi vonalon, majd hirtelen alkalmas lett család- és népességpolitikai oldalon.

Ónodi  Szűcs Zoltán pedig sodródik tehetetlenül a politika keltette hullámok mentén, és immár sokadszorra nézi végig azt, hogy a megvalósítani kívánt céljai felett a politika átnyúl. Az ő felelőssége, hogy mindezt megalkuvóan, csendben hagyja és végignézi, ahogy a tehetségtelenség szétveri a düledező rendszert.

De mindeközben inkább rettegjünk, mert jönnek a migráncsok és ez most sokkal fontosabb annál, hogy a lassan már nigériai szintű egészségügyi ellátás miatt mind meghalunk.

Apropó, nem a romák segélyét kellene elvenni, hogy megállítsuk a bevándorlást, nem őket kellene ijesztgetni, hanem csak ki kellene rakni néhány fotót a kórházak állapotáról, meg valahogy kiplakátolni, hogy az elmúlt hat évben (még nincs 8) mennyi “alkotmányos” költség került a híres Idi Amin afrikai diktátorhoz hasonlóan politikusainkhoz. Azt is érdemes lenne kiplakátolni, hogy immár van keresztényüldözés elleni államtitkárságunk is közel egy milliárdért, hogy te gaz muzulmán tudd hol a helyed! Higgyétek el feleim, mint a vámpírok a keresztes fokhagymát, úgy kerülnék el a határainkat a migráncsok.

Persze amíg rettegünk, addig nem gondolkozunk arról ,hogy hogyan nő a Pasa Park, és hogyan lesz egy egyszerű nép gyermekéből milliárdos az állam segítségével. És azon sem, hogy a magyar halálozási ráta  (népesség arányosan) az uniós átlagnál 70 %-kal magasabb.

Jó pár évvel ezelőtt egy közeli hozzátartozóm egy budai kerületben ügyelt, amikor a rendőrség kérte a segítségét halálmegállapításhoz. Rutin feladatnak tűnt a dolog, addig, amíg a helyszínre nem érkeztek és - az említett orvos hozzátartozóm - meg nem látta a vizsgálat tárgyát, egy csontvázat. Persze rögtön elmagyarázta helyszínen lévő szervnek, hogy legközelebb lesz szíves régészt hívni és nem orvost, ugyanis ez az eset inkább oda tartozik.

Ugyanis a háziorvosi ügyeleti munka szépségei közé tartozik a halálmegállapítás és a halotti bizonyítvány kitöltése is. Igen, sajnálatosan ez Magyarországon orvosi feladat, szemben néhány európai országgal, ahol az orvos munkaideje drága, éppen ezért ezt a munkát jól képzett egészségügyi középkáder végzi. 

A fent említett hozátartozóm döbbenete valószínűleg hasonló lehetett az enyémhez, amikor meghallottam, hogy 4.1 milliárd  forintot kívánnak még plusz elkölteni a háziorvosi ügyeletek további finanszírozására.

Kép: Orvosi ügyelet/Fotó: XV Média, Nagy Botond

Ugyanis a rendszer igen pazarló, évente több mint 10 milliárd forintot emészt fel csak a háziorvosi ügyelet központi finanszírozása a több mint 117 milliárdos alapellátás éves finanszírozásából (köszönet Dr. Komáromi Zoltánnak, az adatokért). Ehhez a több mint 10 milliárdos összeghez még hozzájön az egyes önkormányzatok által fizetett plusz fejkvóta is ( gazdagabb önkormányzatnál ez több pluszforrást, szegényebbnél akár a semmit jelentheti). Így a már említett 4.1 milliárdos többlettel (már ha ez igaz) az idei finanszírozás elérheti, vagy - az ismeretlen összegű önkormányzati  finanszírozással - akár meg is haladhatja az Országos Mentőszolgálat éves költségvetésének a felét. 

Ugyanakkor, mint minden terület az egészségügybenm ez a szektor is jelentős humánerőforrás problémákkal küzd, így működtetése egyre drágább és drágább lesz, ha minden változatlan marad. Budapesten az már régen nem kirívó eset, hogy az ügyleteken az előírt két orvos helyett (egy kijárós, egy bent lévő) csak egy van szolgálatban, már ha egyáltalán van és nem mentőtiszttel látják el a szolgálatot. Vidéken még sok helyen a háziorvosi praxisok a felelősek az ügyelet ellátásáért és és valószínűleg ez is hozzájárul a háziorvosi rendszer válságához. Hiszen senki sem szeret pluszmunkát végezni nyomott bérért. Az ügyeletben fizetett bér ugyanis meglehetősen alacsony, hiszen 2 -3 000 forintos óradíjról van szó, ami tartalmazza a teljes bértömeget, számlás bérről  lévén szó. Így az orvosi óradíj nettó 1000-1700 forint körülire jön ki. Ehhez jön még a nem túl jelentős hálapénz. Hiszen az a beteg, aki hajlandó pluszt fizetni, az vagy a magánszektorban próbál gyógyulást keresni, vagy fizet a háziorvosának, aki ezért lelkesen látogatja és nincs szüksége ügyeleti ellátásra, kivéve, ha nagyon akut problémája van és a háziorvosát nem éri el.

A bérnek megfelelően az ebben a szektorban dolgozó orvosok túlnyomórészt vagy kezdők, vagy nyugdíjasok.  

A munka pedig több, mint változatos, de igen erősen terület- és  (influenza)szezonfüggő is. A nagyvárosokban, ahol az egészségügyi öntudat viszonylag magas, komoly leterheltséget jelenthet egy-egy műszak, míg a falvakban, ahol kevésbé harapózott még el a “nekem ez jár” mentalitás, valamivel nyugalmasabb műszakokra számíthat az orvos. 

Az alacsony bérek és szabályzók híján előfordul, hogy az ügyelet egyszerűen visszautasítja a beteghez való kivonulást, és a mentőszolgálathoz irányítja a telefonálót. Ilyenkor kezdődik el a pingpongozás a beteggel. Ugyanez igaz fordítva is, a mentőszolgálat is küld beteget az ügyeletnek. A helyzet kaotikus, hiszen nincsen sem egységes irányítás sem egységes definíciók, amelyek meghatároznák, hogy mi tartozik az ügyelet hatáskörébe és mi egyértelműen a mentőszolgálatéba. Bár az egységes irányítást Szócska Miklós még államtitkár korában beharangozta, ez pontosan úgy sikerült, mint általában bármi, amihez hozzányúlt: sehogy. Így könnyen előfordulhat az, hogy egyes betegekhez egyszerre ér oda a mentő és az orvosi ügyelet, míg másokhoz egyáltalán nem megy senki, vagy esetleg csak a sokadszori telefonálgatás után. És mindeközben a két rendszerre évente 50 milliárd körüli összeget költünk ezzel a hatásfokkal.

Esemény utáni tablettát szeretnék felíratni! Nem merek nekimenni az éjszakának, már három napja fáj a gyomrom! Lázas vagyok, írjon fel valamit! Elfogyott a rendszeresen szedett gyógyszerem!  - ezek a mindennapos kihívások az ügyeleten. Ugyanis az ügyleti munka sokszor nem igényelne azonnali ellátást, amennyiben rendelkeznénk némi egészségkultúrával, és ezt tanítanák is már az alsó tagozatban az olyan tölteléktárgyak helyett, mint a hittan és erkölcstan. 

A komolyabb problémák kezelésére meg ott lenne a mentőszolgálat és a kórházak sürgősségi osztályai, az ügyletere fordított forrásokból ezeket kellene megerősíteni. Persze ez is csak akkor működne, ha nem az döntené el hogy hol létesüljön mentőállomás, hogy melyik polgármester rendelkezik nagyobb lobbierővel, hanem a szükség és a leterheltség. 

Igen, ehhez valóban kellene egy egészségpolitikai vízió és egy program sem ártana, ami megpróbál rendet vágni a káoszban. 

Azonban túl könnyű lenne minden felelősséget áthárítani a politikára, hiszen nem csak a politikának kellene változni, hanem a társadalomnak is. El kell fogadnunk, hogy minden nem járhat, de nem lehetetlen tisztességes ellátáshoz való hozzáférés, amennyiben hajlandóak vagyunk ezért például egy picit utazni, vagy alapvető dolgokat megtanulni (lázat csillapítani stb…). És nem elfogadni azt a tényt, hogy az egészségügy és az oktatás a politikai szemetesvödörben létezzen.

Az esemény utáni tablettát pedig bátran lehetne vény nélkül is adni a gyógyszertárakban. Hiszen gyakorlatilag most is így kapják a hölgyek, minden féle nőgyógyászati vizsgálat nélkül, az előre megírt receptet, a nővértől. Igaz, hogy ebben az esetben a népszaporulat csökkenne.

Így pedig csökkenne azok száma is, akik simán benyelik, hogy a Balog vezette minisztérium közel egymilliárd forintot költ el keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárságra, az oktatás és az egészségügy rendbetétele helyett. Ez pedig tényleg nem lehet érdeke a kántor-miniszternek.

Balog Zoltán emberminiszter ismét megtalálta a ventilátor kapcsolóját a toaletten. Ugyanis a napokban felkérte Dr. Mártai István bukott OMSZ (Országos Mentőszolgálat) főigazgatót, hogy készítsen tervet a mentők megújításáról, valamint a mentődolgozók megbecsültségének elősegítésére és persze legyen kedves beszélgessen a szakszervezetekkel is.

Azt a Mártai Istvánt kérte fel terv készítésre, aki valószínűleg egy főigazgatói programot sem volt képes kinevezése előtt megírni (rajta kívül mindannyian nyilvánossá tettük a programunkat 2010-ben). Meg persze azt a Mártai Istvánt kérik fel, akit maga Balog volt kénytelen meneszteni, még Szócskával karöltve, mert tarthatatlanná vált a botrányai miatt. Ugye emlékeznek? Ekkor nem volt képes az OMSZ egy tisztességes mentőautó-tendert sem kiírni, és ekkor sikerült olyan mentőautókat beszerezni, amelyek komolyabb betegellátásra csak úgy voltak alkalmasak, ha a beteget hordágyastól kitolták a mentőből. Ezekről a problémákról itt és itt írtam. De emlékezhetnénk csak arra az Állami Számvevőszéki jelentésre, ami Mártai főigazgatói regnálását is górcső alá vette és igen komoly pénzügyi és egyéb hiányosságokat talált. Egyébként valaki hallott már bármilyen információt a Sürgősségi Akadémiáról? Mert ennek megszervezését is Mártaira bízták, közvetlenül a kirúgása után.

kép: iho.hu

Tehát úgy néz ki, hogy a tehetségtelenség és a szakmaiatlanság csak utat tör magának és puzsérosan fogalmazva gennyes trutymóként ömlik rá az állam által fenntartott szolgáltatókra. 

Mártai felkérése szinte minden szakmabelit megdöbbentett, részben a fentiek miatt, részben pedig azért, mert az állomány talán most a legnyugodtabb az elmúlt tíz évben és Máté Gábor - a jelenlegi főigazgató - még csak alig fél éve van hivatalban. Ráadásul most értek be olyan hangulatjavító intézkedések, mint a dolgozóknak ingyenes BKV bérlet, valamint újra lehetőség van 24 órás munkavégzésre. Ez utóbbi valójában jelentős visszalépés, de az állománynak azért fontos, mert havi 7-8 nappal “letudja” a szolgálatot, így több ideje marad máshol is dolgozni a megélhetés reményében. Nyilván az igazi előrelépés az lenne, ha a mentődolgozó a sokkal komfortosabb és biztonságosabb 12 órás munkaidő mellett tisztességes fizetést kapna és nem azért kellene 24 órás műszakokat lenyomni, hogy az így felszabadult időben dolgozhasson másod-, harmadállásban. 

Persze lehet, hogy azért kell Mártait bevonni és a szakszervezetekkel egyeztetésre is felkérni, mert már előre látszik a felháborodás a szeptemberben bevezetendő új bértábla miatt, így talán megelőző csapásként már puhítják az amúgy sem kemény szakszervezeteket. De könyörgöm, akkor is azt a Mártait, aki ellen az állomány szinte egy emberként állt fel és követelt változást?

Az okokat keresve ennél azért sokkal súlyosabb feltételezések lehetnek a háttérben. A kedvezőbb az “csak” az, hogy semmi másról nem szól az egész, mint hogy az amúgy nagyon jó KDNP-s kapcsolatokkal rendelkező Mártai is beáll a KDNP fizetési listájára, a jelenlegi TEK-nél betöltött munkája mellett. Itt a személyvédelemért felelős osztályt vezeti, azt az osztályt, ami egy-egy állami vezető biztosításáért felel azok utazása alkalmával. Amennyiben ez a feltételezés igaz, akkor 3-4 év alatt 2 milliárd forintot sikerül KDNP-s zsebekbe átpasszírozni. Ugyanis pont ennyit szánnak ennyi idő alatt a projektre. De a lényeg valószínűleg a pénzen is túlmutat, ugyanis a fentiek értelmében nem igazán várható érdemi tanulmány a felkért bukott OMSZ vezetőtől. Azonban az könnyen megtörténhet, hogy olyan értekezést várnak tőle, ami az OMSZ Katasztrófavédelembe való beolvasztását segíti elő és ehhez lesz szükség a szakszervezetek meggyőzésére. Ezzel a lassan 70 éves Mentőszolgálat pedig megszűnik. Ezt a feltételezést támasztja alá az a tény is, hogy a jelenleg nonprofit kft-ként működő légimentést is szétszednék és az orvosi részét beolvasztanák az OMSZ-be, a pilóta- és üzemeltetés részt pedig külön cégbe szerveznék, ahogyan működött ez a 2006 előtt, legalábbis sajtóhírek ezt sejtetik. 

Ki sem asszisztálhatna ehhez jobban, mint eg y bukott OMSZ főigazgató, a -ha az enyém nem lehet, ne legyen másé sem- alapon.

Csak van itt egy közel 7 ezer fős állomány, és egy régi kínai mondás szerint a mentős, olyan mint a medve. A medve pedig nem játék.

És hogy mit szól ehhez Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárként, hogyan éli meg legújabb kudarcát, hogy már a mentőknél sem lesz döntésképes, mert ismét átnyúltak a feje felett? Semmit, hallgat, mert a NER, az már csak ilyen és ő a legkevésbé sem medve. Sőt, maga rendszer és az azt fenntartó miniszter is lehetővé teszi, hogy egy általa alkalmatlanság miatt megbuktatott vezető később ugyanott fejlesztési tervet készítsen.

Üdítő kivétel volt mentős létem azon esete, amikor a Markó utcából Csepelre riasztottak újraélesztéshez és megérkezésünkkor azt tapasztaltuk, hogy a beteget a hozzátartozók szakszerűen újraélesztik. Nekik és az ellátásnak köszönhetően a beteget sikerült a kórházban élve átadni, de erre a hozzátartozók hathatós tevékenysége nélkül aligha lett volna esély a mintegy 25 perces kiérkezés után. 

Sajnos azonban még napjainkban is sokan arrébb mennek segélynyújtás nélkül, ha azt látják, hogy egy embertársunk összeesik, megsérül. Könnyű ilyenkor a szokásos védőhálót felhúzni és megmagyarázni, hogy mit miért nem tettünk: “biztos részeg…nem bírom a vért…inkább nem teszek semmit, nehogy valami rosszat csináljak, valaki más majd biztos segít”, de azért jobb esetben a lelkiismeret furdalás csak ott fog kínozni egy ideig. Hiszen az egész nem szólt másról, mint elbújtatni, megmagyarázni a tehetetlenségünket és az ebből eredő dühünket. Márpedig minden jogosítvánnyal rendelkező állampolgárnak meg kellene kapni azt a tudást, ami ilyen esetekben cselekvésre kellene, hogy késztesse, legalábbis papíron. Hogy ez mégis miért nincs így, az oktatás-, a vizsgáztatás hiányossága, vagy csak szimpla korrupció miatt, számomra nem világos. Az azonban biztos, hogy ez a rendszer évtizedek óta nem képes kielégíteni azt az igényt, hogy a járművezetők legalább alapfokon képzettek legyenek sérült ellátására. Persze az is igaz, hogy ezt a tudást nem elég egyszer megszerezni, néha gyakorolni kell, így hiába kapott valaki 10 évvel ezelőtt képzést újraélesztésből, egy éles, komoly stresszel terhelt helyzetben nem biztos, hogy elő fogja tudni hívni ezt a tudást. 

Hasonlóan siralmasnak látom a lakosság egyéb egészségügyi képzettségét és kultúráját is, igen ideértve a higiéniát és a szexuális kultúrát is. Egy átlag magyar férfi sokkal többet tud kocsijáról, vagy a nők a mosógépükről, mint a saját testükről. Még csak nem is a betegségekről, hanem a testük működéséről - és itt nem a sejtbiológiára gondolok, hanem alapvetően egyszerű dolgokra - mint például, ha rosszul leszek a töltött káposztától, akkor ez alól a sátoros ünnepek sem kivételek. De persze a betegségek ismerete terén is alapvető hiányosságokat lehet találni. Hiszen az tényleg fehér hollónak számít és pezsgős ünnepnek, amikor a beteg meg tudja mondani a rendszeresen szedett gyógyszerei nevét. Sokszor azért nem elég hatékony egy-egy kezelés, mert a beteg nem tudja, nem akarja betartani az orvosi előírásokat. Persze, értem, hogy nehéz azokat az orvosi utasításokat betartani, amelyek állandóan valamiféle korlátot támasztanak az egyén szuverenitásával szemben, de gyakran csak ezekkel a lemondásokkal élhetünk tovább, legalábbis mai tudásunk szerint. Azt is értem, hogy a gyógyszerek elnevezése sem igazán felhasználóbarát. Higgye el, ez az orvosoknak is komoly problémát okoz, mind a kimondhatatlan hatóanyag, mind a hasonlóan bonyolult gyógyszer elnevezés. De amikor valaki nap mint nap találkozik ugyanazzal a névvel, hát csak bele kellene égnie a retinájába! Arról már nem is beszélve, hogy gyakran a beteg annyira vesz részt a gyógyítás folyamatában, mint egy imádkozó sáska, aki pont annyira van tisztában saját halandóságával, mint némely honfitársunk.

A jó hír az, hogy ezen az egész középkori elmaradáson viszonylag könnyen lehetne segíteni, ha oktatnának egészségügyi kultúrát már az általános iskolától kezdve. Véleményem szerint erre sokkal inkább szükség lenne, mint akár a másodfokú egyenlet megoldóképletére, vagy a súrlódási erő ismeretére. De sajnos Magyarországon ennél sokkal fontosabb a hittan- és erkölcstan oktatás kisgyerekek számára is, még akkor is, ha a 6-7 éves gyerekeknek gyakran ezért van napi 6 órájuk.  És ne tessék most azzal jönni, hogy milyen fontos az iskolai ne lopj, ne ölj stb. oktatása, hiszen ezen erkölcsi alapkérdések rendbetételére nem külön óra, hanem külön pedagógusi példa kell hogy legyen és nem heti 3 órában, hanem  minden órán. A gyerek ezeken keresztül fogja rögzíteni az alapértékeket, már ha a szülők nem rögzítették ezt jóval korábban. Ugyanis ezen kérdések és értékek rögzítése csak akkor kellene, hogy iskolai feladata legyen, ha a szülők ezt valamiért nem tudják, nem akarják megoldani. A hittannal kapcsolatban pedig én még nem hallottam arról, hogy a vallás jobban csökkentette volna az abortuszok számát, mint a felvilágosítás és a védekezés. Persze nem kétlem, az ima sokszor segít, de az óvszer azért talán hatékonyabb, csak ezt is oktatni kellene. De arról sem hallottam, hogy a mindennapi miatyánk helyettesítette volna az egészséges táplálkozásunkról alkotott tudást, vagy csillapított volna vérzést egy artériás vérzésnél, vagy akár helyettesítette volna az újraélesztést egy hirtelen szívhalált szenvedett embernél (évente 25-27000 halnak meg Magyarországon hirtelen szívhalál által!). 

Meg egyébként is az a magánvéleményem, hogy a vallást (bármelyiket) tessék szabadidőben gyakorolni és ne az iskolában, ugyanis az iskola nem a hitélet ápolására való. Pláne akkor nem, ha ennél sokkal fontosabb és mindennapjaink szempontjából is alapvető információkra nem tudjuk gyermekeinket megtanítani, mert az mégiscsak lehetetlen, hogy napi 9-10 órát tanuljanak a nebulók.

Tehát ha kevesebb abortuszt szeretnénk, ha egészségesebb életet, ha nagyobb esélyt a túlélésre, kérem, tessenek imádkozni az egészségkultúra, mint tantárgy bevezetéséért. Higgyék el, nem csak a saját egészségük lesz ettől sokkal jobb, hanem az egész egészségügyi ellátórendszer leterheltsége is jelentősen csökkenni fog, ami végül majd azt jelenti, hogy sokkal több idő marad a valóban súlyos betegek ellátására és az érdemi gyógyításra.

Újabb 40 milliárdot dob szét a kormány ötletelésre és újabb miniszteri biztos fog kinevezni Balog Zoltán emberminiszter. A miniszteri biztos feladata a sportegészségügyi feladatok komplex ellátása, és az ehhez kapcsolódó sportegészségügyi szolgáltatások színvonalának emelése és az azokhoz való hozzáférés megkönnyítése, valamint az Országos Sportegészségügyi Intézet feladatainak koordinálása lesz, a Magyar Közlöny július 4-én megjelent száma szerint.

A sportélet effajta támogatását és a stadionok építését én is rendkívül hasznosnak ítélem meg a társadalom szempontjából, pláne ha valahogy össze tudnánk kötni a felcsúti kisvasúttal. Mert gondolom, majd a megépítendő kelenföldi Dél-budai (kórházi) Centrumon keresztül fog valahogy eljutni a kisvasút a szintén megújuló és az egyetemi helyett immár állami tulajdonba kerülő Kútvölgyi Klinikai Tömbbe. Mert a kormányhatározat alig burkolt célja csak ez lehet, illetve talán még az, hogy Mészáros Lőrinc kisvállalkozó is kényelmesen eljuthasson a gyermekkorban oly sokat megálmodott Kútvölgyibe, az egykori pártkórházba. 

Kép: http://users.telenet.be/be.bartlog/archives/06-01-2008_06-30-2008.html

A kormányhatározat egyébként még kimondja - nagyon helyesen - hogy Budapestnek “átfogó térség-alapú kórházfejlesztésre van szüksége” és "négy, a szakellátási feladatokat a legmagasabb ellátási szinten és folyamatosan nyújtani képes központ kialakítására kerüljön sor.” Idáig rendben is lennénk, de a helyszínek kialakítása hagy némi kívánnivalót maga után. Ugyanis a kormányhatározat szerint a centrumok a következők lesznek:

1.Magyar Honvédség Egészségügyi Központ bázisán megvalósuló Észak-pesti Centrum,

2.Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet bázisán megvalósuló Dél-pesti Centrum,

3. Kelenföldön megvalósuló Dél-budai Centrum,

4. az észak-budai területeket érintő közlekedésfejlesztési beruházásokkal összefüggésben

megvalósuló Észak-budai Centrum, valamint a centrumok köré szerveződő társkórházak.

És itt van a kutya elásva: az egyes ponton kívül mindenhol problémába fog ütközni a budapesti ellátás és hiába a fejlesztések, egy-egy tömb és centrum még a legkorszerűtlenebb megyei kórháznak sem fog megfelelni, dacára a beletolt és biztosan nem ellopott pénznek. 

Mert a 4. pont szerinti Észak-budai Centrum helye még nem ismert, így a 40 milliárd egy része nyilván arra fog fordítódni, hogy a táboron belüli konszenzus kialakuljon, minél gyorsabban  lehessen helyszínt hirdetni, és az elégedetlenkedők is csendben maradjanak.

A második pont alapvető hibája, hogy Budapestet nem egységes területként szemléli, hiszen a fejlesztendő területtől két saroknyira található a Semmelweis Egyetem Korányi Projekt keretében frissen átadott Korányi Tömb, ahol többek között található egy sürgősségi centrum is, néhány egyéb szakmával. Nem beszélve arról, hogy ezek a már most is meglévő kórházak/centrumok/betegellátó helyek külön-külön épületben találhatóak. Azaz a fejlesztés eredményeként is valószínűleg teljesen külön épületben - rosszabb esetben külön telephelyen - zajlana a gyógyítás egy-egy fázisa, hasonlóan a mostani rendszerhez. Tehát amennyiben például a sebészeten fekvő betegnek infarktusa, lesz mentőt kell hozzá hívni - ami éppen vagy van, vagy nincs - hogy átszállíthassák a megfelelő kardiológiai centrumba, hasonlóan ahhoz a belgyógyászaton fekvő beteghez, aki leesik az ágyáról. Ez pedig mind a túlélést, mind a gyógyulást meglehetősen befolyásolja. A többi, még Budapesten található kórházról pedig egy szó sincs, csak némi homályos utalás, mint társkórházak és mint fejlesztés, de hogy mi megy, mi marad, még nem tudni. 

A negyedik pont szerint a Kelenföldön megvalósuló centrum pedig teljes mértékben értelmetlen, hiszen pár saroknyira ott van tőle a Szent Imre Kórház, azaz a Tétényi, igaz hogy jelen állapotában nem tud teljes körű ellátást nyújtani, de fejlesztése töredéke lehet az új centrum költségeihez képest. Persze ez túl ésszerű lenne és a már említett kisvállalkozónak is kell a munka, csak úgy, mint annak a Bedros Róbetnek (a Szent Imre jelenlegi igazgatója), aki fél éve maxolta ki zsarnoki vezetéséi stílusával a sajtót, hiszen minél több kórház marad, annál több haver maradhat igazgató is. Így már kezd érthetővé válni, hogy miért is lesz szükség egy drága új centrumra a meglévő fejleszthető helyett. 

A kérdés eldöntésében szerepet játszhatott az is, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán - aki maga deklarálta, hogy nem ismeri Budapestet - valóban tájidegen ebben az egészségügyi struktúrában, így meglehetősen gyenge pozíciót tart fenn, hiszen aki bármit is el akar érni, könnyen megkerülheti és fordulhat feletteséhez, a miniszterhez, mint tette ezt nemrég a Kórházszövetség is. Ők ugyanis - nem meglepő módon - kifogásolták a hatalmuk megnyirbálását, a kancellári rendszer bevezetését és panaszaikkal Balog Zoltán miniszterhez fordultak, aki ahelyett, hogy elhajtotta volna a díszes társaságot azzal, hogy kérem, nekem erre van egy szakállamtitkárságom, bárgyú mosollyal fogadta őket. Pedig a kancellária bevezetése, még akár lehetne jó ötlet is, amennyiben az angol rendszert másolják és a kancellária rendszere több kórházat összefogva ellátásszervezőként lépne fel. És persze, így nem egy-egy kórház dönthetné el, hogy ott szükség van-e mondjuk szívsebészetre, hanem jobb esetben az igény. De ahogy most sem a szükség és a racionalitás dönt a nyújtandó ellátásról, úgy a budapesti centrumok megépítésénél sem kell keresni a józan ész törvényeit. 

A jövőre előirányzott 40 milliárd pedig majd reményeink szerint vállalkozás serkentőként fog hatni, hiszen újra írhat majd néhány semmitmondó tanulmányt pár fideszes potentát, és lehet - de csak nagyon halkan írom - lehet, hogy valami kis aprósüti majd jut valahogy Habonyéknak is, de Mészáros Istennek és Orbán Viktornak Köszönhetem a Vagyonom Lőrincnek szinte biztos.

A Kútvölgyi, az egykori pártkórház pedig közel harminc évvel a rendszerváltás után visszanyeri eredeti funkcióját, csakhogy immár stadion alakban felújítva.

Sajtóhírek szerint menesztik dr. Beneda Attila helyettes államtitkárt. Beneda XII. kerületi háziorvosi praxisát hagyta ott 2010-ben a Szócska féle egészségügyi államtitkárság kabinetfőnöki pozíciójáért. Megbízatása már akkor is jelentős meglepetést okozott, hiszen azon kívül, hogy Orbán Viktor háziorvosa volt, más érv nem jöhetett szóba kinevezésére. Önéletrajza szerint egyenesen a háziorvosi praxisából került az Emberi Erőforrások Minisztériumába, először mint kabinetfőnök, majd később 2014-ben egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár, mindezt mindenféle vezetői tapasztalat nélkül. E tapasztalat hiánya nyilvánvalóan nem zavarta a kormányzatot, ugyanis Zombor lemondása után rövid ideig megbízottként még az államtitkárságot is vezethette, mi több, neve komolyan felmerült az államtitkári castingon (nem meglepő módon állítólag maga Orbán szorgalmazta a kinevezését).

Kép: http://nava.hu/id/595578/

Munkásságát gyakorlatilag az átlag NER huszár karrieríve jellemzi. Viszonylag keveset szerepelt nagy nyilvánosság előtt, többnyire akkor is ostobaságokat beszélt. Azonban igen tevékenyen részt vett kabinetfőnökként a Szócska féle ámokfutásban, ezért is volt kifejezetten meglepő - azok számára, akik nem ismerték a hátteret - hogy Szócska menesztése után maradhatott a posztján. Hozzá nem értése szinte minden területen megmutatkozott, többek között felelős lett volna a tartósan betöltetlen háziorvosi praxisok számának csökkentéséért, ezt a feladatát is hasonló hatékonysággal végezte, mint általában bármelyiket:  a betöltetlen praxisok száma növekszik, az egészségügy talán soha nem látott válságát éli.
A hír a leváltásáról mindenesetre meglepő, hiszen csak alig fejeződtek be - Beneda vezetésével - az egészségügyi bértárgyalások, amelyek eredményével az egészségügy tárca módfelett elégedett. (Persze Beneda szerepe a tárgyalásokban hasonló lehetett, mint az ellenkező oldalon ülő operettszereplőké (Éger, Cser), hiszen a keret adott volt, csak a szakdolgozók fejét kellett jobban a víz alá nyomni.)
Hogy mégis mi lehet a hirtelen leváltás mögött - az amit az államtitkár állít - hogy nem működött a kémia köztük, az aligha hihető, hiszen Benedát még Szócska botrányai sem tudták elmozdítani pozíciójából. 
Persze az is lehet, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán végre megtalálta a férfiasságát és elege lett abból, hogy rendszerint a feje felett átnyúlva próbál meg egy-egy politikai kalandor beleszólni az egészségügy kérdéseibe és ezzel a huszárvágással üzent a miniszterelnöknek és köreinek, hogy a gyeplő márpedig az ő kezében van. De ez is nehezen elképzelhető, hiszen ezt megtehette volna akkor is, amikor ellenkezését semmibe véve határoztak az OEP megszüntetéséről. 
Az okokat keresve azonban előbukkant egy 2012-es cikk a HVG-ből (Csomagolóművészek), ami arról ír, hogy hogyan is zajlanak kishazánkban a nagyértékű egészségügyi eszközbeszerzések. Konkrétan a CT és röntgen beszerzések. Majd itt van a legújabb botrány is a nagy értékű röntgengépekkel kapcsolatban, ahol egy ellenzéki párt szerint hiányzik a Bács-Kiskun megyei kórházból három darab 600 milliós forintos röntgengép, valamint még mindig nem tiszta, hogy 2015-ben hogyan költöttek el 38 milliárd forintot 300 röntgengépre. 

Azt azonban, hogy valójában miért is menesztik Benedát ma még nem tudjuk, de ne legyenek illúzióink, helyét valószínűleg egy hasonlóan alkalmatlan NER huszár veszi át, aki természetesen valakinek a valakije lesz.

Megvan az a vicc, amikor két csiga beszél az autópálya szélén? Mindketten vágyakozva nézik az autópálya túloldalán a szép zöld füves mezőt. Megszólal az egyik puhatestű: Te Ágnes, menjünk át oda, ott minden zöldebb, harmatosabb, zamatosabb. Mire a másik puhatestű: Ne legyél már olyan bolond, oda születni kell!

Valahogy így gondolkodhatott Cser Ágnes is, aki a MOKKA pénteki adásában azt üzente azoknak, akik a a szakdolgozók bruttó10-30 ezer forintos béremelését - ami jó, ha nettó 5-18 ezer forintot jelent - keveslik:  “Aki ezen fanyalog, annak azt tudom mondani, hogy olyan országba kell születnie, ahol a nemzetgazdasági jövedelem lehetővé teszi a ötszörös és tízszeres jövedelmet.”

Fotó: Origo.hu

Nos az rendben van, hogy Cser Ágnes megtanult egy új fogalmat Ónodi-Szűcs Zoltán után, mint nemzetgazdasági jövedelem, vagy GDP, ehhez szívből gratulálok, mert ebből is látszik, hogy jó pap holtig tanul. Na de hogy szakszervezeti vezetőként ugyanazt az érvrendszert alkalmazza, mint egy bértárgyaláson a vele szemben ülő államtitkár, az már kissé aggályos. Cser Ágnes ráadásul úgy ült le bértárgyalni, hogy egy alapvető - általános iskola második osztályos - matematika feladattal is komoly problémái vannak. A Mokkában elhangzottak szerint ugyanis számára a több, mint 56%-os béremelés megduplázott bérnek számít, azaz Cser számítása szerint az 56% igazából 100%-nak felel meg (MOKKA 1perc 53). Talán ezért is értékeli a szakdolgozók szempontjából áttörésnek a nettó 5-18 ezer forintos béremelést. 

Az valószínűnek tűnik, hogy  mind Cser Ágnes, mind Éger István a pozíciójukat és annak megtartását nagy mértékben annak köszönhetik, hogy a jelenlegi kormány engedi, hogy megtartsák azt. Hiszen különben nem sikkadhattak volna el olyan botrányok, amelyek az Orvosi Kamarát alapjaiban rázták meg és Cser Ágnes is megkérdőjelezhető botrányok után lett szakszervezetének elnöke. 

Így már kissé jobban érthető, hogy miért is képviseli a jelek szerint sokkal inkább az egészségügyi államtitkárság érdekeit, mint a rábízott szakdolgozókét.

Pontosan ezért számára nincs semmiféle más út, mint hurráoptimizmussal dicsőíteni a szégyenletes bértárgyalást, hiszen az egészségügyi dolgozók már a tavalyi május 12-i országos tüntetésen egyértelműen a tudtára adták, mi az ágazat véleménye az immár lassan évtizedes mindenkori hatalom iránti lojalitásáról: felszólalását kifütyülték, beszédét elmondani nem hagyták.

A jelenleg hatályos szabályozás pedig - valószínűleg nem véletlenül - az olyan zavaros érdekképviseletei vezetők malmára hajtja a vizet, mint Cser Ágnes. Hiszen a szakszervezetnek a legfontosabb mérőszáma a tagok száma, minél nagyobb a taglétszám, annál nagyobb befolyást képvisel. Persze, hitelt érdemlően igazolnia kell a szakszervezetnek a létszámát. Ez pedig csak úgy történhetne meg, ha a tagok névjegyzékét átadná a munkáltató számára. Azonban adatvédelmi szempontok szerint a szakszervezet ezt nem teheti meg, így szinte lehetetlen a valós taglétszámot számon kérni. Még akkor is, ha a gyakorlat az az, hogy a szakszervezet közjegyzői letétbe helyezi a tagnévsort, ugyanis nehezen képzelhető el az, hogy Dr. Kovács Aranka VIII. kerületi közjegyző elkezdi majd a névsort ellenőrizni, és pipálgatni, hogy valójában ki is a tagja a szakszervezetnek. Értelemszerűen így nem nehéz elképzelni akár azt sem, hogy egy-egy szakszervezet mesterségesen duzzaszthatja fel a taglétszámát, akár azzal, hogy nem törli a névsorból a kilépő/kihalókat, vagy akár egyéb furfangos módon.

Talán az sem véletlen, hogy a Cser Ágnes legnagyobb ellenfelének azt a RESZASZ-t (Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete) tartja, ami már az Országos Tisztifőorvoshoz fordult annak meghatározásához, hogy mi is tartozik az elégséges szolgáltatás definíciójába, amit egy esetleges sztrájk alatt is mindenképpen nyújtani kell, illetve pontosan mi is ezen kérdések meghatározásában az ÁNTSZ szerepe. Persze az OTH úgy próbálja a sztrájkot megakadályozni, hogy egyszerűen nem válaszol, így pedig nem lehet a sztrájkot elkezdeni. Tehát megpróbálják azt a munkavállalói jogot is korlátozni az egészségügyben, ami egyébként minden munkavállalót megillet, a vasutastól a buszvezetőig.

Az fenti hivatkozás, miszerint a nemzetgazdaság jelenleg nem bír el nagyobb mértékű béremelést, egyszerűen nem igaz, hiszen jelenleg is több száz milliárd forintot költünk el stadionok, sportcentrumok, kisvasutak építésére, vagy éppen hitéleti támogatásra, arról a néhány száz, vagy akár ezer  milliárdról, ami így, vagy úgy elveszti a közpénz jellegét, már nem is beszélve. Csupán a prioritások felállítása lenne a fontos, és ha ebben benne van az egészségügy, akkor akár az angliai bérek is garantálhatóak, német színvonalú ellátás mellett. Addig amíg elfogadjuk azt, hogy Magyarországnak nincsen önálló egészségügyi minisztériuma, ellenben van kisvasútügyi kerékpározásért felelős kormánybiztosa, addig ne is álmodjunk  afrikai állapotú egészségügynél jobbat.

Hogy Cser Ágnes mikor költözik, azt nem tudjuk, azonban az biztos, hogy ő legalább jó helyre született, hiszen a magyar egészségügy operettszereplőjeként jól megél azokból, akiket képviselnie kellene, még annak ellenére is, hogy feladatát a kormány hű bérenceként teljesíti és  rendszeresen szemenköpi a képviselteket.

“Helló Ági! Zoli vagyok, itt van a vonalban Pista is. Ági, mi legyen már ezzel a bérkérdéssel? Tudjátok, a túlmozgásos plébános tiszteletes már nagyon akar valami pozitív hírt. Mindjárt kezdődik a Szulejmán! Figyeljetek, az orvosoknak adjunk 107 ezret, ez így oké, mert akkor a szakdolgozóknak majd kerekítve adunk 10 és 30 ezer között valamit. Aztán, majd a szakdolgozók úgyis nekiesnek az orvosoknak, hosszútávon ezzel is fokozva az orvos ellenességet, persze rendelünk még egy-két szaftos orvosos sztorit a TV2-től is. Jó így? Pista? Ági? Ezzel leverjük az örök elégedetlenkedőket, és nektek is könnyebb lesz. Aztán majd ha az orvoshiány miatt naponta más megyébe küldjük a szakorvosokat operálni, elég lesz csak a bérmegállapodásra visszautalni, hogy hé fiúk, most kaptatok egy csomó pénzt. Na, akkor holnap bejelentjük, de most tegyük le, mert kezdődik a Szulejmán”

Nem csodálkoznék, ha valahogy így került volna pont az egészségügyi dolgozók maratoni bértárgyalására, ami a sajtóbeszámolók szerint késő estéig tarthatott.

Az eredményt ismerve nem meglepő, hogy a kormánnyal szemben ülő két operettszereplő, Éger István és Cser Ágnes miért húzta hónapokig a tárgyalást és választotta a kifárasztásos módszert. Abban bíztak ugyanis, hogy az amúgy tárgyalásnak nem nevezhető - ott ugyanis van játéktér, de itt adott volt a keretösszeg, és csak annak elosztása volt a tét -  megbeszéléssorozat majd olyan hosszúra nyúlik, hogy mindenki beletörődve fogja fogadni a már előre láthatóan csekély eredményt. Bíztak abban, hogy az általános fásultság majd fedi szerepüket ebben a gyalázatban. Arra is próbálnak játszani, hogy az orvosok száját a nagyobb bérkerettel fogják be, hiszen ez jelenti a kisebb, de erősebb lobbit.

Persze, az sem véletlen, hogy ők ültek a tárgyalóasztal ezen oldalán szemben a kormánnyal, hiszen személyük garancia volt a botránymentes tárgyalássorozathoz. Nem véletlen, hogy a Magyar Orvosi Kamara gazdálkodását jótékony homály fedi, annak ellenére, hogy néhány éve már a felügyelőbizottság is komoly aggályokat támasztott a működésével szemben. Persze sem ügyészségi, sem egyéb nyomozás nem indult a megbízható káder által irányított Kamara ellen. Éger fizetéséről meg itt írtam. De mint tudjuk, az “egyszer majd mi is kérünk valamit” napja eljött és ennek lehet az eredménye ez a gyalázatos béralku, ahol az ápolók nettó 5 és 18 ezer forint körüli összegnek örülhetnek majd minden hónapban. Ez oly mértékben megalázóan kevés, hogy nem csodálnám, ha most tömegesen mondanának fel az egészségügyi szakdolgozók.

Persze a szakorvosok most jobban jártak, hiszen ők  nettó olyan 60-70 ezer forinttal vihetnek többet haza, majd még egyszer ennyit  a jövő év végén. Ami azt jelenti, hogy egy húsz éve a pályán levő orvos alapfizetése a mostani 140 000 forintról 247 000 forintra, jövő év végén pedig 347 000 forintra nő, azaz - gyerekszámtól függően - a végén nettó 250 000 forint körül vihet majd haza. De ez csak a szakorvosokra vonatkozik, azaz semmi más nem történt, mint a rezidensek alapjövedelmét érték utol, egy kezdő mérnök fizetése képében. Nos, ennek tükrében ez a bérnövekmény aligha lesz alkalmas a hálapénz visszaszorítására.

És akkor ne tessék nekem jönni azzal, hogy ez az alapilletmény és minden egyes plusz ennek az összegnek a szorzata, hiszen az ügyelet mind a mai napig nem számít bele a nyugdíj számításba. Sőt, 2004-ig még munkaidőnek sem számított! Valamint nem ismerek más olyan szakmát, ahol a heti kötelező munkaidő 40 óra helyett 48 óra lenne.

Az előre látható volt, hogy az előzetesen belengetett 80-85 milliárdos összeg nem lesz arra elég, hogy tisztességes béremelést hajtson végre a kormányzat, hiszen ennek legalább a háromszorosára lenne szükség. Tehát a most ígért 100 milliárd forintnak is legalább a kettő és félszerese szükséges ahhoz, hogy az egészségügyi dolgozók bére hosszútávra rendeződjön és a hálapénzt ki lehessen vezetni a rendszerből.

Ha másra nem is volt jó az egész béralku, arra bizonyosan, hogy az eredmény ismeretében megpróbálja az amúgy sem egységes és összetartó egészségügyi társadalom megosztottságát tovább fokozni. Lehet majd az általában amúgy is jobb helyzetben levő orvosokat utálni a magasabb bér miatt. Ennek a célnak felelhetett meg  mint egy  jól idomított NER csimpánz, Szentes Tamás az országos tisztifőorvios is, aki a bértárgyalások lezárta előtt pár nappal Sándor Máriát illette kritikával és kérte számon a hivatástudatot 98 000 forint nettóért.

Reményeim szerint mind az orvosok, mind az ápolók átlátnak a méretes szitán és ennek a megosztó és szégyenletes eredménynek a láttán vagy sürgősen elkezdenek csomagolni, vagy végre egy jól működő partneri viszonyt kialakítani, ahol az érdekeiket megfelelően tudják majd egységesen képviselni.

De addig is  jó lenne, nagyon jó lenne, ha valahogy ezt a két operettfőhőst eltakarítanák az útból, mert semmi mást nem csinál Éger és Cser, csak a saját pozíciójábaa kapaszkodva nyomja közel 130 ezer egészségügyi dolgozó fejét víz alá.  

Áttörésnek pedig még akkor sem értékelném ezt a megállapodást, ha Matolcsynak köszönhetően 15 %-os lenne a negatív infláció.

Orvosként pedig szégyellem magam, hogy ma Magyarországon ez a megbecsülés jut ápolótársaimnak.

Tél volt és hó esett, jöttek az ünnepek, gondolhatta a kormányfő, amikor a legutóbbi kormányülésen döntöttek Budapest egészségügyi fejlesztéséről, június 3-án. Döntöttek az új szuperkórházról és arról a 335 milliárd forintról, amit Budapest egészségügyi átalakítására szánnak. Hogy a döntés milyen állapotban született, ki mennyi páleszt, szotyit, vagy más serkentőt fogyasztott, hogy esetleg Deutsch Tomit is meghívták-e porozni, arról nincs hír. De egy  biztos, józan megfontolt állapotban ilyen döntés nem születhetett volna.

A fővárosban és az agglomerációjában közel 3 millió ember él, fekvőbeteg ellátásukért leginkább a budapesti kórházi struktúra felelős. Azt pontosan tudjuk, hogy ez a struktúra rossz és lassan már balkáni szinten sem képes kiszolgálni a hozzátartozó betegeket. Éppen ezért sokan, sok helyen megemlítettük, hogy 3 - 4 szuperkórházra van szüksége a városnak, olyanokra, mint egy jól felszerelt megyei kórház. Pontosan olyanokra, amelyeket az utóbbi időben több vidéki nagyvárosban uniós forrásból felújítottak. Azt is viszonylag egyértelműen sugalltuk, hogy a 4 szuperkórházból csak egyet kell a nulláról megépíteni, a másik három fejleszthető lenne már meglévő kórházak átalakításával, a  többit pedig be lehet zárni, vagy más irányba fejleszteni. Annak meg végképp egyértelműnek kellene lenni egy egészségügyi kormányzat számára, hogy a jelenleg is megtalálható pavilonrendszerű kórházaknak (István, János, László) a modern egészségügyi ellátásban semmiféle szerepe nem lehet.

És akkor úgy látszott, hogy az üzenet kezd átmenni a vér-agy gáton és talán valami apró csíra kezd a kormányzati szalonna- és pálinkaködön átsejleni, hiszen maga az egészségügyi államtitkár nyilatkozta azt a minap, hogy legalább három szuperkórház kell Budapestre.

De nem, kutyából nem lesz szalonna, sem pálinka! A kormány a legújabb döntése szerint az Etele téren kíván kórházat építeni. Az Etele téren, ami a szuperkórházzá fejleszthető Szent Imre Kórháztól néhány utcányira van. És ez a szuperkórház lesz a felelős az észak-budai, illetve az ahhoz szorosan kapcsolódó agglomeráció ellátásáért, mert a János kórházat (egyébként nagyon helyesen) bezárják. Tehát Leányfaluról a beteg a több, mint 30 kilométerre lévő Etele térre fog mentőzni, akár életveszélyes állapotban is, teljesen keresztül vágva a fővároson északról-délre. 

A döntés annyira irracionális, mintha az ország ellátására Felcsúton egy kórházfalut hoznának létre, és egyben minden kórházat bezárnának, de a kisvasút hálózatot azért bővítenék.

Nem is tudjuk, hogy mi lehetett a döntés hátterében, esetleg egy ma még jól leplezett telekügylet, vagy egész egyszerűen a fent már leírt serkentők hatása, amely pszichés problémával társult, talán szimpla Budapest-gyűlölet, vagy mindezek együttese. Netán a döntés úgy született, hogy “nesze, baszd meg, itt a kórház” a rebellis budapestieknek, vagy az Etele tér volt az első terület, amit a miniszterelnök felismert Felcsútról a Parlamentbe menet? 

Hasonlóan elhamarkodottnak és túlzónak tűnik az a 335 milliárd forint, amit Budapest egészségügyi ellátásának fejlesztésére kívánnak fordítani. Erről még nem tudunk pontosabb részleteket, azonban a fenti példán is jól látszik, hogy az összeg jó része szét fog folyni teljesen értelmetlen beruházásokra, meg persze Matolcsy uncsitesókra. Emlékeztetőül, a Korányi projekt sürgősségi tömbjére 8.1 milliárd forint volt előirányozva. A Duna Medical Center kórházzá alakítása pedig a tervek szerint 20 milliárdos beruházást jelent, ha háromszor akkorát kívánnának építeni, ugyanabban a luxus kivitelben, az is “csak” 60 milliárdos beruházás lenne. Jó, egyszer élünk, legyen négy ilyen teljesen új szuperkórház, az még mindig csak 240 milliárd. És ekkor jönnek az unokatesók? Vagy esetleg a 335 millió forint tartalmazza a felcsúti kisvasút meghosszabbítását az Etele térig, hogy a falu apraja-nagyja az új szuperkórházban operáltathassa a benőtt körmét? 

És az egész lufit úgy fújják fel, hogy Budapest népe térdre-imára boruljon a kormány nagylelkűsége előtt. 

Pedig jó lenne tisztába tenni egy apró tényt. Nem tesz a kormány szívességet azzal a budapestieknek, hogy gondoskodik az itt élő mintegy 3 millió ember korrekt egészségügyi ellátásáról, mert ez nem szívesség, hanem ez a kormány kutyakötelessége. Pontosan annyira, mint bármely település ellátásának biztosítása. Hiszen az itt élő emberek jóval a létszámuk és arányuk felett járulnak hozzá az egész magyarországi GDP termeléshez, hiszen Budapest és Pest megye termeli az ország GDP-nek a felét. Azt az összeget is, ami lehetővé teszi egy stadion, vagy egy új kórház felépítését is. Tehát érdemes lenne megérteni, hogy TÖBB TISZTELETET BUDAPESTNEK!

Értem én, hogy volt egyszer egy kisfiú, aki Piko modellvonattal szeretett volna játszani a szobájában, és miután ezt nem kapta meg, később építtetett egyet magának és szerencsétlenségünkre nem baktert csinált belőle a Jóisten, hanem miniszterelnököt. Na de itt már nem önfeledt vonatozásról és stadionépítésről van szó, hanem az ország motorjának számító Budapest egészségügyi ellátásáról. 

Éppen ezért ennek a kérdésnek a megoldását talán szakemberekre kellene bízni és nem Budapestet alig ismerő, komplexusokkal terhelt pálinkafőzőkre. 

Ónodi-Szűcs Zoltán pedig fogja bátran kézen az ózdi főnökét és vigye minél messzebbre, tanítsa meg nyírségi pálinkát főzni, hátha ezzel részt vehetnek a Tállai-féle egészségmegőrző programban. De soha többé ne szóljon bele egészségügyi témába, mert szemmel láthatóan nem véletlen, hogy nem készített programot, és fejlesztési tervet sem. Ez utóbbi alól talán kivételt képezhet a saját Phd-védése.

Tegnap a Praxis Server Kft. által szervezett magánegészségügyi konferencián (Magánegészségügy 2016 – magánegészségügyi vezető konferencia) ismét felvetődött a nagyobb egészségügyi magánszolgáltatók régi vágya, hogy a magánrendeléseken is kötelező legyen az online pénztárgép használata, hasonlóan a fodrászokhoz. Az igény érthető és magyarázható is, hiszen a lakásrendelők számlaadási hajlandósága finoman szólva is hektikus, ellenben a nagyobb szolgáltatókkal, akik - már csak a forgalom nagysága miatt is - kötelezően kiállítanak számlát. Arról már nem is beszélve, hogy a nagyobb szolgáltatók azért általában törekednek valamiféle minőségbiztosításra is, és sokkal átláthatóbb a működésük, panasz esetén pedig a felelősség kérdése jóval egyszerűbben tisztázható. Persze a transzparenciának megvan a maga ára, hiszen a nagyobb szolgáltatók pár ezer forinttal drágábban mérik a szolgáltatásaikat, mint Kovács doktor a Körúton. 

Hippocrates "Klinika" Kharpatos Socrates doctorral

 A piac  pedig nem kicsi, a legnagyobb 150 egészségügyi szolgáltató éves  bejelentett árbevétele 65 milliárd forint, a lakásrendelőké, akár ennek többszöröse is lehet (forrás: Dr. Rékassy Balázs orvos-közgadász). Ezért is jogos  az a felvetés, hogy ugyanazon a piacon mindenki egyformán viselje a közterheket, azaz forgalma után fizessen adót. Ezt a fizetési hajlandóságot pedig az online pénztárgépek kötelezővé tételével lehet fokozni, ezért mantrázza egy-egy nagyobb szolgáltató ennek mielőbbi bevezetését. 

Jogosnak jogos az óhaj, azonban valóban szükségszerű-e, s amennyiben bevezetnék, vajon milyen következménnyel járna?

Egy normális társadalomban, ahol az orvosokat és az egészségügyi személyzetet helyiértéken kezelik és jól megfizetik, a kérdés fel sem merülhetne, annyira triviális lenne a válasz az online pénztárgépekkel kapcsolatban. Azonban szép hazánkban, ahol még külön egészségügyi tárca sincsen, hanem egy csúcsminisztériumot felügyelő miniszterhez tartozik az egészségügy, aki a szektor problémájából annyit ért meg, mint egy bájolgó rhesus majom, egészen más a helyzet. Pláne egy olyan ellátórendszerben, ahol a dolgozók az alacsony állami fizetésüket az állam beleegyezésével adózatlan hálapénzzel egészíthetik ki.

Ebben a rendszerben az online pénztárgépek bevezetése igencsak meggondolandó kell, hogy legyen. Ugyanis jelenleg nem csak a lakásrendelőkben és a magánszektoban folyik magánegészségügyi ellátás, hanem az állami intézményekben is. Hiszen Kiss főorvos a rendelési idejében nem csak a kórházba betévedt betegeket látja el, hanem özvegy Bruszkovicsnét a hetedikről, mint magánbeteget, persze adózatlan hálapénzért és a kórház vagy rendelőintézet eszközeivel, amiért megint csak nem fizet a főorvos úr bérleti díjat. Ezzel szemben a lakásrendelőben legalább saját eszközparkot használ, még ha néha ez valamilyen úton-módon az államiból vándorolt is oda. De ennél is fontosabb, hogy Kovács főorvos a lakásrendelőben csak munkaidőn kívül képes rendelni, hiszen egyszerre nem lehet két helyen, bár lassan már ebben sem vagyok biztos, mert ebben az országban csodák mindig vannak. Ezt a  kvantumfizikai állapotot (mármint Kovács főorvos munkaidőn kívüli magánrendelése) jelentős haszon koronázza, hiszen aki a magánrendelésen jelenik meg, az nem az állami rendelésen fog receptet íratni. De mi történik akkor, ha pillangóhatásként bevezetnék az online pénztárgépet? Kovács főorvos nem hülye, az eddig a rendszerből adómentesen kivett pénzét továbbra is szeretné magáénak tudni. Ezért egész egyszerűen fogja és bezárja a magánrendelését, és visszaköltözteti az állami ellátórendszerbe, Kiss főorvos úrhoz hasonlóan. Ez pedig továbbgyűrűzve azt fogja jelenteni a betegmegmaradási törvény szerint, hogy az eddig is túlzsúfolt állami (lehet nemzeti is, ha úgy jobban tetszik) egészségügyi ellátórendszer még zsúfoltabb lesz. Hiszen Özv. Bruszkovicsné követi az orvosát az államiba és az eddig szokásosat most majd nem rendelési díjként fogja megfizetni, hanem hálapénzként. 

Tehát amennyiben a jogos igények hatására bevezetnék a teljes magánegészségügyi ellátó hálózatba az online pénztárgépet, úgy még inkább számolni kell az eddig is leterhelt állami rendszer túlterhelésével. Azonban ez vagy így, vagy úgy, de megkerülhetetlen lesz.

Persze lehetne megoldás is a problémára, azonban ez pont annyira nem érdekli az egészségügyi vezetést, mint a tegnapi konferencia. Hiszen bár hívták az egészségügyi államtitkárságot, ők a meghívást azzal utasították vissza, hogy: kérem, ez a magánegészségügyről szól, mit kezdjünk állami vezetőként ezzel? Ez pedig nem csak ostobaságról és szűklátókörűségről szól, hanem a magyarországi egészségügyi ellátás ismeretének teljes hiányáról is, ugyanis - lassan már közhelyszerűen - a magánellátás hozzáférhetősége, minősége, egyáltalán a léte jelentős kihatással van az állami rendszer működésére.

Ja, a megoldás, tisztességes bér biztosítása és a hálapénz kivezetése, ekkor ugyanis teljesen kifehéríthető a rendszer. Sajnos azonban ennek még csak csírája sem látszik. De addig is, sok sikert az államtitkár úr Phd-jéhez.

 Már régen szétszakadt az egészségügy, aki ennek az ellenkezőjét állítja, az egyszerűen nem hajlandó szembe nézni a makacs tényekkel. Ugyanis pénzért jobb szolgáltatás, várólistamentes ellátás és akár hosszabb élet is vásárolható. A probléma csak az, hogy mindez nem látható, mert leginkább a hálapénz és a kapcsolati tőke vezérli. Hiszen ha valakinek például vastagbél tumort diagnosztizálnak, akkor igyekszik a legjobbnak tartott sebészt megkeresni az ismeretségi körön belül, mert ugye nem mindegy, hogy ki turkál a belünkben. Meg ugye az sem mindegy, hogy azt a tumort sikerül-e kibányászni, vagy marad-e egy kis halálos emlék utána. Aztán pedig ennek megfelelően a “szívességet”, mármint a műtétet, illik megfizetni a zsebbe csúsztatott kis figyelmességgel. De mindezt csak akkor tudja megtenni, ha van elég borítékba való, ha nincs, marad a mindenki számára hozzáférhető közellátás a várólistával, na meg ugye a kockázattal, hogy ki is kezel majd. Persze láttam én már sztársebészt is operálni kezdőkhöz haonló ügyességgel, meg az ellenkezőjét is, szakorvosjelöltet briliáns kézzel. De a hírnév ugye, meg az évek, néha felülírják a minőséget! Ezzel csak azt akarom mondani, hogy szinte teljes minőségbiztosítás és minőségbiztosítási indikátorok hiányában a közellátás is lehet véletlenszerűen jó is. De ez igencsak esetleges.

​

Kép: http://kapitalizmus.hvg.hu/2016/03/23/negy-haborus-ok/

A statisztikák mégis azt mutatják, hogy a jobban keresők jobb ellátásban részesülnek, hiszen több borítékot tudnak megtölteni. Persze- persze jobban is odafigyelnek magukra, mert iskolázottságuk révén tájékozottabbak is, és többet tudnak a saját egészségvédelmükre fordítani aztán végül tovább is élnek. És ez itt a lényeg: jó életminőségben, hosszabb ideig élni, ezt akarja mindenki. Sajnos a magyar egészségügyi ellátórendszer ezt elég heterogén módon tudja biztosítani a betegek számára, mert egészen más élet- és gyógyulási kilátásai vannak egy borsodi kistelepülésen élő földműves számára, mint akár a miskolci “rózsadombon”. Ezért igaz a bevezetőben leírt állítás, hogy Magyarországon az egészségügyi ellátás már régen szétszakadt szegények és gazdagok ellátásra. Csak ez nehezen látható, mert a szegregáció még nem jelent külön intézményeket, hacsak nem vesszük figyelembe a magánellátókat. Itt ugyanis már érezhető,  leginkább a járóbeteg-ellátásban a jövedelem szerinti betegcsoportok szétválása. Ki az aki SZTK-ba megy? Az, aki nem tudja megfizetni  a magánellátás szolgáltatásait, vagy az, akinek van ideje a szó szoros értelmében, hiszen még ki tudja várni a várólistán a sorát és képes eltölteni a helyi szocreál szakrendelőben egy fél napot míg sorra kerül, sokszor dacára a sokszor hónapokra előre egyeztetett időpontnak. 

Ezért a mai rendszer végtelenül korrupt és igazságtalan is. Sokkal tisztább lenne, ha végre a politika kihúzná a kisujját a végbeléből és SZAKEMBEREK (nem outsider politikusok) segítségével határoznák meg azt a tisztességes minimum ellátást, ami mindenkinek JÁR. És itt az lehet a különbség, hogy kérem az Ön combnyaktörését a legújabb technikával, vagy a szintén elfogadható régebbi technikával operálom meg. Mert az egyik esetben a beültetni kívánt implantátum mondjuk 700 ezer forint a másik eseteben meg csak 100 ezer forint. Tehát nagyon kellene már az a tisztességes minimum, hogy egy kicsit a borsodi földműves is esélyt kaphasson a tisztességes ellátáshoz, na meg az élethez. A gazdagabbak pedig bátran fizethetnek kiegészítő biztosítást, akár többszintűt is, ezzel is tehermentesítve az állami ellátást.

Aki pedig továbbra is attól tart, hogy a kiegészítő biztosítás miatt az egészségügyi ellátás kettészakad, az méltóztasson lefáradni az elefántcsonttoronyból és felkeresni kezelőorvosát. Az pedig, hogy az egészségügyi államtitkárság mindeközben mit csinál, illetve pontosan mit nem, azt jól látjuk, hiszen az elmúlt több mint 7 hónap alatt szinte semmit nem jutott előre az ágazat. Még azokban a kérdésekben sem, amelyeket maga Ónodi-Szűcs Zoltán sorolt fel mint prioritásokként. Persze az is lehet, hogy az államtitkár az ágazat vezetése helyett Phd-jére  készül, a vezetést meg odaadta gebinben Rogánnak. Kérdésként már csak az merül fel, hogy tényleg Rogán vezeti az egészségügyi bértárgyalást is, azért áll? 

Valahogy kezd az az érzése lenni az embernek, hogy az egészségügyhöz lassan többen értenek, mint a focihoz.

Boldogult nagyapám - aki tanárember volt - úgy ment a fogorvoshoz, hogy nem csak a konkrét diagnózist, hanem a kezelési tervet is felvázolta a beavatkozás előtt. Hasonlóan működik jelenleg a kormány, hiszen innen-onnan kiabálnak be az egészségügy kérdéseibe és ahány “hozzáértő”, annyi kezelési terv is elhangzik. Így nem csoda, ha az államtitkár sem tudja már követni, hogy mi is folyik tulajdonképpen az ágazatban. Helyzetét nem könnyíti meg az a tény sem, hogy meglehetősen nagy területet felügyel és program híján nincs mit felmutatnia a kormányon belüli “szakértőknek” arról, hogy mi is az irány. Így aztán az élelmesebb kibicek bele-belenyúlnak az egészségügy - amúgy szánalmasan keserű és száraz - mézescsuprába, hátha akad ott még valami. Rendszerint akad is, bár annak a valaminek már régen nem ott volna a helye, hanem a dolgozók zsebében.

Így fordulhat elő a legújabb nagyvonalú fosztogatás osztogatás, aminek mostani kedvezményezettje, a Betegápoló Irgalmasrend Kórházai, az elkövetkező évben 8.1 milliárd forint többlettámogatást kapnak. Mellékesen megjegyezve, az egyházi fenntartású intézmények ugyanazt a finanszírozást kapják az OEP-től, mint bármely állami intézmény. Ezenfelül a jövő évi költségvetésben még 300 millió  forint kiegészítő támogatásra, valamint a saját egyházak támogatására is szert tesznek. Igaz ez annak ellenére, hogy az Irgalmasok honlapján ennek az ellenkezőjét olvashatjuk: 

"Míg a legtöbb hazai kórház állami vagy önkormányzati tulajdonban működik, így ezt a forrást közpénzből biztosítják, addig a mi kórházunk esetén ennek előteremtése alapvetően a működtető Betegápoló Irgalmasrend feladata. Nagylelkű támogatóink is részt vállaltak abban, hogy a Rend a közelmúltban is számos olyan fejlesztést hajthatott végre, amelyek hozzájárultak kórházunk infrastruktúrájának - és ezen keresztül a nyújtott szolgáltatások színvonalának - javulásához."

Tehát panaszra nekik lehet a legkevesebb okuk, hiszen az állam megfelelően kistafírungozza az egyházi fenntartású egészségügyi intézeteket.

Pontosan ezért furcsa az állam bőkezű plusz finanszírozása az Irgalmasrendnél, ami három kórházat foglal magába, a vácit, a pécsit és a budapestit. 

A budapesti kórházaknál maradva, a Budai Irgalmasrendi Kórház egy a Budapesten található harmincból és aktívan részt vesz a budapesti betegellátásban és az ügyeletekben is. Tehát az Irgalmasrend által nyújtott kapacitásra szüksége van Budapestnek, de a kórházára már egyáltalán nem biztos. Hiszen, mint ahogyan már itt és itt is leírtam, Budapest ellátása a mai rendszer szerint fenntarthatatlan. Szükség van 4-5 szuperkórházra és az összes többit be kell zárni, az épületeket pedig egyéb célokra kell hasznosítani.

Kép: http://www.pestmegye.hu/hirek-altalanos/3377-368-millios-beruhazas-a-rokus-korhaz-diagnosztikai-parkjaban

Minden olyan támogatás, vagy pluszforrás, ami a meglevő kórházakat fejleszti, addig teljesen felesleges és ablakon kidobott pénz, amíg nincs megegyezés a budapesti ellátás végleges tervéről, ami, még egyszer mondom, nem lehet épeszűen más, mint 4-5 szuperkórház.

Nem kell azonban messzire mennünk, hogy a most eltapsolni szándékozott 8.1 milliárd forintnak a párját is megtaláljuk, a Szócska Miklós exállamtitkár által gründolt és sokak szerint pénzszivattyúként működő - 2013-ban átadni kívánt, azonban mind a mai napig be nem fejezett- Korányi Projektet. Ahol sajtó hírek szerint 400 milliót síbolhatott el a kivitelező és amit az Európai Unió csalás elleni szervezete, az OLAF is vizsgál, vagy vizsgálni fog.

Az esztelen pénzköltésnek van egyéb formája is. Nemrég újították fel a Merényi Kórház pszichiátriai osztályát és fejlesztették az ott található, de minden mástól távol levő traumatológiát, közel 370 millióból. De ide sorolhatom nyugodtan a Rókus Kórház 367  milliós beruházását, vagy a legújabb, az Uzsoki Kórház szívkatéter laboratóriumának a beruházását is. Igaz, ez utóbbi legalább magántőkéből jött össze.

Fontos megjegyezni, hogy általánosságban az adott intézmények kapacitása fontos Budapest számára, hiszen ezen kórházi ágyak biztosítják a még elérhető egészségügyi ellátást. Nem az ezekben a kórházakban folyó szakmai munkával van gond. A problémát a budapesti ellátás startégiai átalakítását szolgáló terv hiánya okozza. Konkrétan az, amelyik kimondja, melyik 4 kórház marad és mely kórházra vár egyéb, másfajta hasznosítás. Addig bármilyen olyan jellegű fejlesztés/felújítás/beruházás, ami nem könnyen költöztethető, az nem más, mint az adófizetők megrövidítése, hiszen lehet, hogy azt a kórházat bezárják.

A helyzet különösképpen azért érdekes, mert pont az egészségügyért felelős államtitkár nyilatkozza szinte folyamatosan, hogy a rendszerbe addig több pénzt nem érdemes belerakni, amíg nem teszik átláthatóvá. Éppen ezért került kinevezésre egy miniszteri biztos, aki elméletileg az új budapesti kórházkoncepcióért és a fejlesztésekért, illetve ezek koordinációjáért felel.

A kialakult kép kapcsán azonban felmerül a kérdés, hogy mit is csinál pontosan a miniszteri biztos és hogyan engedheti meg az államtitkár, hogy lényeges, sok milliárdos fejlesztések végbemenjenek addig, amíg nem tette átláthatóvá - ígérete szerint - a rendszert.

De persze az is elképzelhető, hogy egy-egy futballszakértő átnyergelt az egészségügy területére is, és ha már a foci olyan jól megy, most értékes tanácsaival az erősebb kutya alapon vágja gerincre az egész budapesti ellátást.

A jelenlegi képet nézve pedig nem lenne semmi meglepő abban, ha a Sportkórház Honvéd Kórházba költözését már Mocsai, orvos-professzorként irányítaná.

Ezt az alcímet adta egy rangos orvosi szaklapban frissen megjelent tanulmány, az amerikai halálokokat vizsgálva.

Kép: oneonlychance.tumbrl.com

Még kezdő, zöldfülű orvosként mellkascsövezéshez készültem. A betegnek mindkét oldalon volt légmelle, de csak az egyik oldalt kellett mellkascső bevezetésével ellátni. Amíg a felügyeletemet ellátó főorvos megérkezett, előkészítettem a beteget, lemostam a becsövezni kívánt mellkasfelet, a bal oldalit. Mikor végeztem, a beteg - aki szerencsére eszméleténél volt - megkérdezte: Doktor úr, nem a jobb oldalamat fogják kezelni? Meglepődve pillantottam a röntgenfelvételre és megdöbbenve konstatáltam, hogy oldalt tévesztettem, valóban a másik mellkasfelet kellett volna előkészítenem. 

Mentségemre szóljon, hogy akkor már közel 30 órája a kórházban voltam és igencsak szédelegtem a fáradtságtól. Akkor pedig ez volt az elvárás, ma már szerencsére "csak" 24 órás szolgálatot várnak el (8 óra normál munka 16 óra ügyelet) a nem műszakban (12 órás váltásban) dolgozó orvosoktól. A tévedés lehetősége a rendszerben kódolva van, hiszen a fáradtság és a kimerültség az egyik leggyakoribb orvosi hibaforrás. 

A rendszerben azért szerencsére vannak beépített fékek, az én hibám kialakulását még a felügyeletemet ellátó főorvos akadályozhatta volna meg - aki szintén közel 30 órája volt talpon - azonban szerencsére erre nem volt szükség, a beteg ezt megelőzte és szólt, így végül nem történt orvosi hiba, és a pácienst is megkíméltük egy felesleges beavatkozástól, aki egyébként néhány nap múlva gyógyultan távozott a kórházból.

Nem úgy, mint az a 251 454 amerikai beteg, akik halálukat orvosi hibának köszönhetik, legalábbis a fenti jelentés becslése szerint. A számok megdöbbentőek, hiszen a tanulmány a harmadik leggyakoribb halálokként az orvosi hibákat nevezi meg (igaz, ezeket kissé tágabban értelmezi, mint az orvosi műhibát, azonban itt mindenképpen a nem szándékos, de halált okozó esetekről van szó).  Ráadásul ez a dolgozat még inkább a konzervatívabbak közé tartozik, azok között, amelyek az orvosi hibák áldozatainak számát próbálják megbecsülni. Ugyanis az a betegkódolás, amit egy WHO ajánlás szerint Amerikában, de a világ 117 országában, így nálunk is végeznek (itthon Betegségek Nemzetközi Osztályozása, BNO néven ismert), nem alkalmas, vagy csak nagyon korlátozottan azon betegek azonosítására, akik az orvosi ellátás közben előforduló hibák miatt vesztették életüket. A szerzők hangsúlyozzák, hogy az orvosi emberi hibák elkerülhetetlenek, azonban számuk és következményeik csökkenthetőek lennének, ha a hibákat láthatóvá és mérhetővé tennénk, azaz hajlandóak lennénk az orvosi hibákkal szembenézni. Előfordulásuk csökkentésére három fő stratégiai irányt nevez meg a dolgozat: tegyük láthatóvá a hibákat, legyünk arra felkészülve, hogy emberi hibák előfordulhatnak, és legyen a kezelésükhöz megfelelő eszköz/gyógyszer/tudás, továbbá a humán faktor szerepét is figyelembe vevő alapelveket (pl. minőségbiztosítási, egyén- és vállalat biztonsági előírások) szükséges követni.

Szakértők azt is leszögezik, hogy az orvosi hibák jelentős része nem azért alakul ki, mert maga az orvos rossz, hanem azért mert a rendszer rossz, amelyben az orvos működik, azaz a legtöbb hibát rendszerhiba okozza. Ezen hibáknak van még egy közös vonzata, mégpedig az, hogy szinte sohasem egy cselekmény az, amely bekövetkezésüket kiváltja, hanem hibák, mulasztások sora vezet egy-egy végzetes eseményhez. Ezt fejlett kultúrákban már régen felismerték, és pontosan e felismerés következtében kutatják és teszik megismerhetővé a hibaforrásokat és azon folyamatokat, amelyek következtében egy-egy fatális esemény bekövetkezett.

Mindeközben Magyarországon az ÁNTSZ eldugja a kórházi fertőzésekre vonatkozó adatokat, amit a TASZ perrel kíván megszerezni. 

Amennyiben az amerikai adatokat a magyar viszonyokra vetítjük, mi is megdöbbentő számot kapunk. Ezek szerint ma Magyarországon évente 17 182 ember hal meg orvosi hiba következtében, napi 47 honfitársunk. (Számítási metódus: az Egyesült Államokban 35 416 000 kórházi felvételre jut 251 454 orvosi hibából eredő halál, Magyarországon a közel 2 420 000  kórházi felvételre jut 17 182). Persze, az amerikai mintát meglehetősen fals a magyar egészségügyi ellátórendszerre vetíteni, hiszen az itthonival ellentétben, ott elegendő számú, megfelelően képzett ellátó termeli ki a saját halottait, jól elszerelt és kifogástalan minőségű ellátóintézményekben. 

Jól mutatja a két egészségügyi ellátórendszer közötti különbséget, hogy az Egyesült Államokban 100 ezer lakosból évenként 193 hal meg szívbetegségben és 185 daganatos megbetegedésekben, míg Magyarországon kétszer ennyi beteg (400 és 360) hal meg ugyanezekben a betegségcsoportban. Nyilvánvaló, hogy a fentiek alapján a magyarországi helyzet sokkal rosszabb lehet a vázoltaknál.

Amennyiben viszont az amerikai adatok hazai arányosítását mégis elfogadjuk, úgy az orvosi hibák a magyarországi halálokok 13 százalékos arányával rögtön a harmadik helyet foglalják el a nem túl szívderítő halálozási listán, közvetlen a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a daganatos betegségek által bekövetkezett halálesetek után. 

Azonban amíg a tengerentúli ellátórendszer megpróbál szembenézni az orvosi hibák tényével, itthon attól tart az ÁNTSZ, hogy a felszínre kerülő adatok megzavarnák a társadalmat, és azemberek nem értenék meg azok pontos jelentését. Arról már nem is beszélve, hogy a lehetőségek országában az is elképzelhető, hogy az orvosi hibákról egy  sebész-onkológus lebbenti fel a fátylat, mint maga a címben is idézett tanulmány szerzője.

És mielőtt elkezdenénk a szokásos hangulatban révedni a gaz, pénzéhes orvosokról, akik legálisan ölnek, ne feledjük, hogy az egészségügyi ellátás pontosan olyan, mint a társadalom, ha számunkra megfelelő, hogy ennyit és így költsünk az egészségügyre, és nem háborodunk fel azon, ha adatokat titkolnak el előttünk, vagy ha azt látjuk, hogy az egészségügy szereplőit a végletekig kizsigerelik, miért várunk nagyobb transzparenciát, jobb ellátást? 

Legalábbis ez sejthető abból a tényből, hogy bár még papíron zajlanak a tárgyalások az egészségügyi államtitkárság, valamint az állítólagos szakmai képviseletek között, a bérmegállapodásról a benyújtott költségvetés már igen konkrét számokat tartalmaz, beleérteve az egészségügyi bérrendezést is. 

Megszólalt Varga Mihály is és Ónodi-Szűcs Zoltánnal egybehangzóan azt állítják, hogy az egészségügyi ágazat plusz 167 milliárd forrást kap. 

Ekkor jutott eszembe az a magyar népmese, ahol az idős király elküldte mind a három fiát, hogy találjanak maguknak feleséget, de azé lesz a trón és a fele királyság, aki azt a lányt hozza haza, akinek csillag van a homlokán. A motívum végigmegy a mesén és a különböző kalandok között a legkisebb királyfi válogatva, mindig azt mondja: szép, szép de ennek sincs csillag a homlokán, amíg meg nem találja kedvesét.

Sajnos, nézve a jövő évi költségvetést és a beígért csilliárdokat, még csak azt sem mondhatjuk, hogy szép, szép, nemhogy csillagot keresnénk rajta. Ugyanis most vagy össze-vissza beszélnek a költségvetéssel kapcsolatban, vagy egyszerűen csak az alap matek nem megy, hiszen a parlament honlapjáról letölthető költségvetésben az Egészségügyi alap 2059 milliárd forint, szemben az idei 1963 milliárd forinttal. Ez pedig mindössze 96 milliárdos többlet összeget jelent idénre, a beharangozott 167 milliárd helyett.

Azonban a fanfárok szólnak, dobok peregnek és lassan már óriásplakáton is megjelenik a a hirdetés “ jövőre 167 milliárd forinttal többet törődhet egészségével és ebből 80-85 milliárd forintot fordítunk az egészségügyi bérrendezésre”. Vagyis az orvosbárók hatalmának visszaszorítására és a hálapénz ellen. 

Szép, szép, azonban ennek sincs csillag a homlokán. Merthogy a 80-85 milliárd forint sajnálatos módon a karácsonyi pulykapénzt sem kompenzálná egy fejlett társadalomban. 

Ugyanis itt van az a rohadt matek! 85 milliárd forint egy százaléka is tetemes összeg, egy egyénnek akár egy életre is, 850 millió forintot jelent. Na de itt százezer egészségügyi dolgozóról és 20-30 ezer orvosról beszélünk. Játsszunk el egy picit a gondolattal. Ha mindezt az összeget az orvosoknak adnánk, csak nekik, akkor az olyan 300 ezer forint bruttó bruttó (nem véletlen van kétszer, ez a teljes bértömeget jelenti) fizetésemelést jelentene havonta, ez kb. 160 ezer forintos nettó jövedelmet eredményezhetne orvosonként. Ez úgy elég is lenne a rezidensek itthon tartására, de a szakorvosokéra másfélszer ennyit kellene költeni, a főorvosi karra még többet, az orvosbárók meg… Na de ott van ám az a 100 ezres nagyságrendű szakdolgozói létszám, akik még semmit sem kaptak és nélkülük mi, orvosok sem érünk semmit. Most pedig játsszunk el azzal a gondolattal, hogy mi történne, ha csak a szakdolgozók bérrendezésére fordítanák a 85 milliárd plusz pénzt. Ez 71 ezer forint teljes bértömeget, azaz olyan 40 ezer forintos nettó jövedelmet jelentene. Jól látszik, hogy a beígért 85 milliárd forint semmire sem lesz elég, hiszen még külön-külön elosztva sem tudja kielégíteni az egészségben dolgozók bérigényét. Ennek az összegnek legalább a háromszorosára lenne szükség és az is csak átmenetileg szüntetné meg az egészségügyi dolgozók elvándorlását, azaz az egészségügy vérzését. Hiszen a bérfejlesztés semmit sem ér strukturális változtatások nélkül, arra meg a maradék 80 milliárd forint zsebpénznek is kevés (a  kormányzat 200 milliárdra árazta az új budai szuperkórház árát).

Kép:https://www.buzzfeed.com/sheridanwatson/its-cool-to-not-constantly-point-out-someones-weight?utm_term=.rjgYzGLqq#.wvLeAxjYY

A helyzet pikantériája, hogy még most is bértárgyalnak az operett-szervezetek (MSZ EDDSZ, Magyar Orvosi Kamara, valamint ez utóbbi szakdolgozói kamarája), olyan igen erős képviselettel, mint Éger István és Cser Ágnes, valamint Balogh Zoltán. Nos, a triumvirátus valószínűleg a kormány kegyelméből lehet pozícióban (az okok itt itt itt és itt lehetnek), de egy biztos, saját megélhetésük és havi bevételük sokkal fontosabb számukra, mint az egészségügyi dolgozók helyzete. Ha nem így lenne, az elmúlt évtizedekben valószínűleg hallottunk volna már bármiféle eredményt, ami tevékenységük gyümölcse lehetne. Sajnos azonban az államtitkársággal való érdemi bértárgyalás - ahogy  eddig is - látványpékség hatékonyságával lesz mérhető. 

Vagy az egész csak arról szól, hogy oszd meg és uralkodj? Bevonva az operett-érdekképviseleteket is? Arról, hogy  hogyan lehet egymásnak ugrasztani az orvosi és szakdolgozói réteget? Hiszen a beígért konccal (85 milliárd) csak az egyik réteg lakhat úgy-ahogy jól, így szinte borítékolható a meglévő bérfeszültség további növekedése.  

Az egészségügy hiénái ellenben biztosan jól laknak, hiszen pozíciójuk megmarad és büszkén szelfizhetnek majd az államtitkár árnyékában.

Két napja jelent meg Az orvosbárókra megy el a pénz  (Mi a baj a  magyar egészségüggyel?) című cikk, ami az egészségügy jelenkori feudális és visszás struktúráját boncolgatja. Szó van benne sok olyan dologról, amit már sokan sok helyen leírtunk és publikáltunk, a hálapénzről, a kórházi eszközpark magánhasználatáról, de legfőképp arról a vékony rétegről az orvosok között, akik az évi 80-100 milliárd összegre becsült hálapénz java részét zsebre teszik. A cikk számszakilag meglehetősen pongyola, sok adat nincs megfelelően alátámasztva, egyes részei komoly vitákat válthatnak ki, és a képet jelentősen árnyalja, hogy a szerző vállaltan egy magánegészségügyi intézmény vezetője, azonban ez szinte mindegy is. Hiszen a leírtak nagy része és lényege igaz, megfelel a valóságnak, a megfogalmazott mechanizmusok valóban úgy működtetik a rendszert és valóban úgy gátolják egy mindenki számára elfogadható egészségügyi ellátás kialakítását, mint ahogyan az a cikkben szerepel. 

És igen, a hálapénz polipként fogja közre az egészségügyi ellátórendszert és alakítja ki a kórházon belüli magánrendelések hálózatát, megfojtva a fiatal kollégák megfelelő képzését és elfogadva a megalázó bérezést is, hiszen a felső 20 százalék - a döntéshozók jelentős része - valóban remekül megél a hálapénz által nyújtott adózatlan előnyökből. Ez a réteg fölözi le az évi 80-100 milliárd forintra becsült hálapénz nagy részét. 

Kép: https://www.xfueru.com/de/disney/5013-magnet-dagobert-duck-7x7cm.html

A cikk jelentős visszhangot kapott és egy nappal a megjelenése után a Magyar Kórházszövetség megjelentette a válászát. Az a Kórházszövetség, amelynek javarészt kiöregedett tagjai olyan orvosbárók, akik a mindenkori hatalom kegyeiből lehetnek kórházigazgatók, semmint képességeik, vagy tehetségük alapján. 

A válasz meglepően jól indult, az elején helyretette az eredeti írás szemet bántó számszaki tévedéseit, aránytalanságait. Sajnálatos módon azonban a folytatás meglehetősen szánalmasra sikeredett. Hiszen a folytatásban relativizálni kívánja a orvosbárók befolyását, hatalmát, végül még a létezésüket is megkérdőjelezi. Aztán a meglévő kórházak számát hasonlítja a németországi és ausztriai kórházak számához, a lakosság arányában. Ebből gyorsan kiderül, hogy állításuk szerint Magyarországon nincs is túl sok kórház, hiszen az említett két európai országban 1 millió lakosra szerintük kétszer annyi kórház jut. (Megjegyezném azt a tényt, hogy a magyarországi 102 kórházból 30 Budapesten található, ez az ország kórházainak közel egyharmadát jelenti, valamint azt is, hogy számos pár száz ágyas kórház Magyarországon a bennfekvő értágító kezelésen és az egyszerűbb műtéteken kívűl mást ellátni nem igen tud.)

A Kórházszövetség sejtetését meglehetősen gyorsan cáfolja az a tény, hogy  a megnevezett európai országokban jelentős a magánkórházak száma, ugyanis ott valami olyanféle dolog van, amit a Kórházszövetség tagjai hírből sem ismerhetnek, ez pedig a verseny, a verseny a betegért mind biztosítói, mind ellátói oldalon. Persze ez Magyarországon egy hierarchikus, feudális rendszerben elképzelhetetlen, ott ahol gyakran a hálapénz ellenére sem jár szolgáltatás. 

Azonban a legelszomorítóbb és legveszélyesebb mondatot a Kórházszövetség a levele végére hagyta “A paraszolvencia kivezetése és az „orvosbárók” hatalmának csökkenése évtizedes tisztázó, odafigyelő, tervszerű cselekvéssel érhető el.”

Azaz habár nincs minden rendben, de majd szépen lassan, valahogy egyszer csak változtatni kellene. Ezek szerint még évtizedekig minden rendben van, legfőképpen a jelen helyzet a maga korrupciójával és paraszolvenciájával. Persze az is igaz, hogy a Kórházszövetség szempontjából sietségre semmi szükség, hiszen pár év múlva az elnökség nagy része úgy is nyugdíjba vonul (átlagéletkoruk 58 év feletti), így a problémák is majd az utókor vállát nyomják.

Pár napja kaptam, egy névtelenséget kérő informátortól, egy budapesti kórházban találta. A kiírást természetesen nem vállalta névvel annak szerzője, de jól mutatja, hogy eddig hogyan mentek a dolgok. Persze biztos vagyok benne, hogy Államtitkár úr szerint a számok nem ezt mutatják.

Szomorúan olvastam a híradásokat, hogy Kulka Jánost - szerintem jelen korunk egyik legnagyobb színészegyéniségét - kórházba szállították és állapota kritikus. Aztán megütötte a szememet az, ami a hírek mögött volt, hogy először a Honvédkórházba szállították - aminek a neve hivatalosan MH Egészségügyi Központ - majd onnan tovább, az amerikai úti Országos Idegtudományi Intézetbe, végleges ellátásra. 

Na, ez utóbbi szállítás ütött szöget a fejembe. Miért is kellett a Honvédkórházból tovább szállítani az életveszélyes állapotban levő beteget az OITI-be? Hiszen az állami propagandagépezet csak csúcskórházként emlegeti a Honvédkórházat, ami egyébként Budapest esetében pontosan így is van - mert nincs a fővárosban még egy olyan kórház, amely hasonlóan komplex ellátást tud nyújtani - nem úgy, mint vidéken (hiszen a Honvédkórház ellátási szintje szinte semmiben sem különbözik például a Zala Megyei Kórház szintjétől). Azonban vannak speciális ellátási eljárások, amelyek Nyugat-Európában egy megyei kórházban is megtalálhatóak, de Magyarországon csak egy-egy intézményben hozzáférhetőek, mint valószínűleg az a terápia is, amivel Kulkát kezelték.

A probléma azonban ott van, hogy ezekbe a speciális ellátást nyújtó intézményekbe sokszor nem is lehet az utcáról bekerülni, kapacitáshiány miatt, vagy sokszor csak a sürgősségi ellátás során derül ki, hogy a betegnek valamiféle speciális ellátásra volna szüksége. Ilyenkor jön az egyeztetés és a szállítás, illetve annak megszervezése; ez a legideálisabb esetben is legalább egy órát igénybe vesz. Vannak olyan betegségek, mint például a stroke vagy a szívizominfarktus, amelyeknél percek is számítanak, hiszen minél előbb kezdődik meg a definitív ellátás, annál eredményesebb a gyógyulás lehetősége, egy adott idő eltelte után pedig már nincs jelentősége a speciális ellátási formáknak. Ebből következik, hogy minden késlekedés a definitív ellátással az eredményes gyógyulást veszélyezteti, ide értve a beteg szállítása miatt elvesztegetett időt is. Mindemellett az intenzív állapotú betegek szállítása egyrészt nem veszélytelen (minden szállítás, mozgatás a beteg szervezet számára stresszforrás, lásd. szállítási trauma), másrészt meg külön erre fenntartott mentőegységet igényel (ez jelenleg csak névleg érhető el a Mentőszolgálatnál, valójában ilyen nincs).

A kérdés jogosan vetődik fel a fentiek tükrében, hogy akkor mégis hogyan lehetséges, hogy különálló intézetek fizikailag is távol vannak egy-egy nagyobb kórháztól. Úgy, hogy a különálló intézmények mind-mind valakinek az éppen aktuális kis szemétdombjai, ahol külön lehet kapirgálni és minden integráció a külön kincskeresés lehetőségét venné el.  (Határozottan szeretném leszögezni, hogy nem az ezekben az intézetekben folyó magas szakmai műhelymunkára gondolok a fentiekben!) Azaz valójában senkinek sem érdeke az integráció és a fizikai egybeolvadás sem, hiszen ezzel intézmények szűnnének meg. Nem érdeke a mindenkori egészségügyi vezetésnek sem, mert csak plusz konfliktusforrás alakulna ki és jelentős anyagi ráfordítással járna az intézmények integrációja és fizikai egybeolvasztása. Egyetlen egy szereplő érdeke, hogy ne legyenek szétszórt intézmények és ellátóegységek, ez pedig a beteg. Sajnálatos módon azonban a rendszerben a beteg érdekérvényesítő képessége a legkisebb, így ezt könnyű ignorálni.

Kép: http://www.seenox.org/wp-content/uploads/2014/06/Hilarious-Design-Fails-10.png

Az ideális egybeolvasztás Budapesten azt jelentené, hogy a meglévő 30 kórházból és annak ötvenvalahány telephelyéből kellene 4 nagy kórházat csinálni, ebbe beleértve az összes speciális intézményt és a Semmelweis Egyetemet is, ekkor érnénk el a Zala Megyei Kórház színvonalát.

Sajnálatos módon nagyon úgy fest, hogy az egészségügyi vezetés ezt még mindig nem érti meg, sőt még azt sem, hogy a múlt századi kubatúra a maga pavilonrendszerével (a kórház osztályai külön-külön épületben vannak) - ami a budapesti kórházakat jellemzi - teljesen lehetetlenné teszi a korszerű betegellátást. Legalábbis erre enged következtetni a napi.hu cikke, mely szerint “Egy másik, az államtitkárság által támogatott fejlesztési koncepció 3 sürgősségi centrumban gondolkodik, budai (Szent János Kórház), észak-pesti (Honvédkórház), és déli-pesti (Szent István, Szent László) központokkal, összevonásokkal, társkórházakkal együtt. Erre a körre az új, a Korányi-projekt tömbjéhez hasonló blokkok építésével együtt, első körben 180 milliárd forintra lenne szükség, amihez viszont uniós forrásokat is lehetne társítani. Kútvölgyiben már elindult egy 4 milliárdos felújítás, a koncepció szerint a Kútvölgyi tömböt összekötnék a Kútvölgyi lejtő fölött a Szent János kórházzal… A fül-orr-gégészet, nőgyógyászat, urológia pedig maradhatnak a jelenlegi pavilonokban, amelyeket uniós forrásból felújíthatnak…hasonlóan lehetne újraszervezni a Szent László és Szent István kórházat az ott lévő kardiológiai intézettel. A dél-pesti sürgősségi központra ugyanúgy felfűzhetők a Szent István kórház pavilonjai.”

Amennyiben ezek a fejlesztések létrejönnek, megint pontosan ott tartunk, mint ahol elkezdtük, egyetlen kivétellel, hogy ismét feleslegesen elpattintottunk iszonyatos mennyiségű pénzt, de releváns eredmény nélkül, és a kritikus állapotú betegeket továbbra is szállíthatja a mentőszolgálat a város egyik végéből a másikba. A fővárosi betegeknek pedig továbbra sem jár legalább egy, megyei szintű egészségügyi ellátóhely.

Kép: http://unbounce.com/funny/15-epic-marketing-fails/

Már csak azt nem értem, hogy aki a pavilonrendszer alkalmatlanságát nem érti, mit keres egyáltalán az egészségügy közelében. Miért nem megy inkább állatgondozónak, ott legalább emberéletekkel nem tud játszani, már ha rendesen bezárja az ajtót.

Remélem, nagyon remélem, hogy Kulka Jánosnak a fentiekből semmiféle hátránya nem származott és minél előbb teljesen felépül.

Mert igen, rá igen nagy szükségünk van!

https://i.ytimg.com/vi/gzERINj7iXY/maxresdefault.jpg

Viszonylag gyors módját választotta a kormány a fenyegető nyugdíjas krízis megoldásának. Először egybevonja, majd a minisztériumba olvasztja mind az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP), és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot (NYUFIG). Egy, azaz csak egy állami kifizetőhely maradhat talpon az óriás bürokráciacsökkentési kampányban, ez pedig a Magyar Államkincstár lesz. 

A koncepció meglehetősen érdekes, azt most is látjuk, hogy az állami intézmények nem igazán működnek, hatványozottan igaz ez az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI) tartozó intézményekre. Bármerre is nézünk, nem találunk olyan intézményt, amit ne zilált volna szét a szakmaiatlanság és az alkalmatlanság. Az EMMI esetében mindennél igazabb az ismert szólás a halról, meg annak fejéről, ugyanis Balog Zoltán miniszterként semmilyen értékelhető eredményt felmutatni nem tudott, azonban az általa vezetett tárcáknál jelentős rombolást sikerült véghezvinnie, elég csak az oktatás és az egészségügy tájékán körülnéznünk. Ebből lehetett elege a kormányzatnak és bürokráciacsökkentés címén mindent megpróbálnak egy már amúgy is túldimenzionált mamutszervezetbe passzírozni, amolyan orosz rulettként, hátha akkor az alkalmatlan miniszter majd nem lesz alkalmatlan. Mindezt persze úgy, hogy a megszűnő intézmények listája sokkal inkább politikai erővonalak mentén alakul, mint a józan ész, vagy magának az intézménynek a hasznossága alapján.

Vannak olyan szervezetek, amelyek egy óriás és vezetetlen minisztériumba olvasztva szinte biztosan elvesztik funkciójukat és feladatuk maradványait sem fogják tudni ellátni, annak ellenére, hogy működésük létfontosságú lenne. Így fog ez történni a NYUFIG-gal és az OEP-pel. Ennek egyenes következménye pedig az lehet, hogy se nyugdíj, se betegellátás nem lesz a továbbiakban, így a nyugdíjasok egészségügyi ellátás hiányában és nyugdíj nélkül gyorsan éhen halnak, de előtte a Walking Dead zombijaihoz hasonlóan fognak a kukák tájékán megjelenni, amelyeknek addigra már a Nemzeti Etető lesz a neve.

Kép:http://www.ew.com/article/2015/11/29/walking-dead-prologue-scene-negan-watch

Az OEP ugyanis nem csak állami kifizetőhely, amelyen egyszerűen csak átfolyik az Egészségbiztosítási Alap (E Alap) pénzforgalma. Ennél sokkal összetettebb feladata lenne az OEP-nek, már ha persze rendesen működne. Nem véletlen volt itt szinte azonnal főigazgató csere az új egészségügyi államtitkár hivatalba lépésekor. Talán mindennél beszédesebb az a folyosói pletyka, mely szerint a volt főigazgató asszony szinte csak papíralapon érintkezett a kollégáival, mert az e-mail kezelése már túlságosan bonyolult technikai kihívás volt számára. Ennek ellenére, ebben az intézményben még most is jelen van a szakmaiság csírája, hiszen számos olyan munkatárs dolgozik itt, akik nélkül az egészségügy már régen bedőlt volna. Ebben az intézményben dől el, hogy milyen új terápiát, gyógymódot támogat a kormány. Ez a szervezet felelős a kórházakkal való szerződésekért és a kórházi kifizetésekért is, valamint annak az ellenőrzéséért, hogy az egyes egészségügyi intézmények által lejelentett teljesítmény valós-e és kifizethető-e. De ugyancsak az OEP felelős a gyógyszerkassza meghatározásért és a kifizetésekért is. Igaz azonban az is, hogy az elmúlt öt évben nem fogadtak be támogatásra új onkológiai szereket, pedig számos új készítmény elérhetővé vált világszerte, de ennek sokkal inkább az E Alap vérszegény volta az oka, mint az OEP működése. A fentiek alapján kitűnik, hogy az OEP feladatköre rendkívül bonyolult és szerteágazó, amit egy jól működő minisztériumi főosztály sem fog tudni kezelni - hiszen a hírek szerint a szakmai feladatok a tárcáknál maradnak - nem beszélve egy jelenlegi, Balog vezette EMMI-ről. 

A helyzet pikantériáját még fokozza az a tény, hogy a Magyar Államkincstár sem működik megfelelően, elég csak a közelmúlt botrányaira gondolni, amelyeket csúszó és pontatlan közszolgálati kifizetések jellemeztek. Tehát amennyiben a szakmai akadályokon valahogy sikerülne átvergődni (ami szinte biztosan nem történik meg), a rendszer a kifizetéseknél fog megakadni és behalni, ezzel is zombivá változtatni a legrászorultabbakat, gyógyszer, egészségügyi ellátás és pénz nélkül. 

A cél pedig bármennyire is fennkölt -  mármint a bürokráciacsökkentés - pontosan az ellenkezőjét fogja elérni,  káoszt és még több döntésképtelen papírtologatót.

Halkan, nagyon halkan kérdezem: tessék mondani meddig kell még pozícióban tartani egy teljesen alkalmatlan minisztert? Biztos, hogy a dolgok megoldásának az a legbiztosabb módja, hogy olyan szervezetbe integrálunk mindent, ami az alapvető funkcióját sem tudja ellátni?

De addig is néhány szervezet haladékot kapott, így az Országos Mentőszolgálat is elkerüli a beolvasztást, legalábbis októberig. Persze, addig azért nem ártana igazolni azt, hogy az OMSZ képes megállni a saját lábán. De ez aligha fog sikerülni addig, amíg a régi menedzsment teljesen le nem cserélődik és valóban alkalmas emberek kerülnek megfelelő pozícióba. Sajnos, azonban a hírek nem erről szólnak, így már nem sok maradt hátra, az óra ketyeg.

Orson Welles után szabadon

Reggel 9:17 perc. Feladatot diktálok minden szabad kocsinak Budapesten: robbanás, Nyugati Pályaudvar, sok sérült, kárhelyparancsnok a budai MOK (mentőorvosos kocsi).

Fotó: Bomb Blast At Station PK film https://www.youtube.com/watch?v=BHP6FnWBeE8

Valahogy így nézne ki a kezdet egy terrortámadás kapcsán. 

9:18 perc. A Markó utcában a harangot megkongatják, a mentők elindulnak a robbantás színhelyére. Már legalábbis azok, amelyek nem tableten kapják a riasztást, hanem rádión keresztül, hiszen a Mentőszolgálat által évekkel ezelőtt beszerzett tableteken egy térkép, vagy akár egy egyszerű Excel megnyitása is percekig tart. Az informatika területén még a Netpincér is klasszisokkal jobban teljesít, pontosabb és gyorsabb szolgáltatást nyújt, mint a mentőszolgálat rendszere 4,2 milliárdért. 

9:20 perc. Ahogy a bejelentések száma növekszik, úgy emelkedik a sérültek és a halottak száma és ezzel párhuzamosan pedig a mentők által kiadott menetleveleken a kocsihiány-pecsétek száma is. Hiszen nincs elég hadra fogható mentőautó, jó részük leselejtezés előtt áll a szervizben. 

9:25 perc. A helyszínen iszonyú a káosz, sérültek, végtagok és halottak hevernek szanaszét, az emberek fejvesztve menekülnek, a megérkező mentők a parkolással nem vesződve rohannak a sérülteket ellátni, már amelyik ki tud szállni a mentőből, mert a másik egység nem állt rá. Ugyanis nincs, aki a kocsik beállását, parkolását felügyelje, segítse, a rendet fenntartsa. 

9:35 perc. A TEK már a helyszínen parádézik, azonban a szakmák közötti koordinálást (tűzoltó, mentő, rendőr) senki sem végzi. A tömeges kárhelyen az ellátók jelentősen kevesebben vannak, mint a még menthető sérültek, ezért elkezdődik a sérültek osztályozása, a triage. Sajnos azonban a mentődolgozók az utóbbi években ilyen jellegű képzést  nem, vagy jóval kevesebb arányban kaptak, mint RSI továbbképzést, így a megfeszített heroikus küzdelem ellenére is egyre csak növekszik a halottak aránya.

9:37 perc. Ekkor kezdik a légimentést is bevetni, azonban Budapest nem Dubai, így viszonylag kevés toronyház tetején van helikopterleszálló, ezért a bevethető helikopterek egy része a Városligetben száll le, és vár. Az majd csak később jut eszükbe, hogy a sérülteket távolabbi vidéki kórházakba szállítsák, így a helikopterek egészségügyi személyzetét a Nyugati Pályaudvarra viszik, hogy az ellátásban segítsenek.

9:50 perc. A hírek hallatán jelentkezni kezdenek a szabadnapos mentődolgozók is munkára, keresni kezdik a légimentők igazgatóját és orvosigazgatóját, azonban őket nem érik el telefonon, információk szerint külföldön dolgoznak, vagy éppen Ausztráliában vannak továbbképzésen.

9:57 perc. Az ellátottakat elkezdik elszállítani, először ugyanabba a kórházba, míg a könnyebb sérültek a helyszínen várakoznak. 

10:32 perc. A kórház lassan megtelik, hiszen Magyarországon nincs olyan kórház, ami négy többszörösen sérültnél többet egyszerre el tudna látni, ezen betegek száma pedig a helyszínen is már az 50-hez közelít. 

10:41 perc. Az ellátásba elkezdenek más kórházak is bekapcsolódni, sőt a hírek hallatán a szabadnapos orvosok, ápolók jelentkeznek munkára, így lassan, de növekszik az ellátók száma. Azonban ekkor már érezhetővé válik, hogy Budapest nem tud egyedül megbirkózni a feladattal, ezért elkezdik bevonni először a közelebbi, majd a távolabbi vidéki kórházakat is. Mentővel és helikopterrel fogják szállítják a betegeket ezen kórházakba. Már ahol van helikopterleszálló. 

11:23 perc. A kórházak leporolják a 70-es években írt tömegesellátás-tervüket és előveszik az ISO tanúsítványnak készült terveket is, végül a folyamatábrát a helyi informatikus értelmezi, így megkezdődik a Masscal-ellátás. 

11:51 perc. Érkeznek és érkeznek a szabadnapos orvosok ápolók, azonban gyorsan kiderül, hogy már nem csak altatóorvosból van hiány, hanem sebészből is, ezért a nőgyógyászok és az urológusok is beállnak operálni, csakúgy mint 1956-ban. 

12:33 perc. Ekkor azonban újabb probléma merül fel, nincs elég varrófonál, de steril eszköz sem, így néhányan még műtét előtt csendben meghalnak. Mindeközben a helyszínen az ellátás már befejeződött, csak a halottak és a TEK maradt, a kárhely egészségügyi felszámolása befejeződött.

12:53 perc. És ekkor lassan összeül az Operett Operatív Törzs is, mostanra már minden tagját elérték, megkezdődik a politikai felelősség elkenése.

Forrás: http://prolidepp.tumblr.com/image/141546750247

A fentiek szerencsére mind a képzelet szüleményei, egy nagyon leegyszerűsített modellkísérlet részletei, s robbantás helyett lehetett volna akár metrótűz, vagy stadionkatasztrófa is. A lényeg az ellátórendszer működése. Meggyőződésem, hogy egy ilyen esemény következményeit, a halottak és a maradandó károsodást elszenvedők számát az ellátórendszer szervezetlensége és hiányossága is jelentősen növeli. De nagyon remélem, hogy soha, de soha nem kell megtapasztalnunk mentőszolgálatunk, kórházaink működését ilyen szélsőséges körülmények között! Egy szinte biztos, hogy a rendszer felkészületlenségét és alkalmatlanságát csak és kizárólag az abban szereplő egészségügyi személyzet kompenzálja és menti meg a teljes összeomlástól.

 
“A betegátadás jelentősen elhúzódott”
Olyannyira, hogy a beteg nem élte túl. Nem élte túl a 37 éves nő a kórházak közötti ping-pong meccset, amit az Országos Mentőszolgálat közvetített. Ugyanis - sajtóhírek szerint - egy 37 éves nő Budapest XII. kerületének a kellős közepén rosszul lett és stroke gyanúval a mentőszolgálat megpróbálta elhelyezni valamelyik ügyeletes kórházba, azonban mire ez sikerült, kiderült, hogy a betegnek nem stroke-ja van, hanem főütőér-szakadása és sajnos műtét közben meghalt.
 

Kép: demotivalo.net

Budapest kórházi felosztása rendkívül ésszerűtlen és bonyolult, leginkább a főorvosi és kórházigazgatói érdekeken alapul. Sarkítva úgy néz ki, hogy ugyanaz a kórház hétfőn képes betegellátásra, de kedden már nem. Egyik nap nyitva van, a másik nap meg zárva, de amikor nyitva van akkor is lehet zárva, mert éppen teltházat jelent és szabad ágy hiányában nem fogad. Azt pedig, hogy egy adott intézmény havonta hányszor jelenthet teljes kapacitást, azaz szabad ágy-hiányt, az égvilágon semmi sem szabályozza.
Így jelenthetett már aznap reggel ágyhiányt a Szent János Kórház, aki területi illetékessége folytán felelős lett volna a XII. kerületi betegek stroke ellátásáért. A beteget a mentőszolgálat megpróbálta egy másik stroke központba, a Szent Imre Kórházba elhelyezni, azonban az ottani ügyeletes orvos az ellátást finoman visszautasította. Ezek után a mentők egy olyan ellátóhelyet választottak, ahol nincs ugyan stroke ellátás, de van kórház tábla, így jutottak el a Szent Margit Kórházba.
Persze aztán kiderült, hogy a betegnek nem is stroke-ja van, hanem főütőér-szakadása, ami egy egészen másfajta kezelést és ellátást igényel, de legalább neurológus nem kell hozzá. Addig-addig ment az elhelyezés, míg a beteg meghalt.
Hogy ki és miben hibázott, még nem tudjuk, egy biztos, a beteg nem élte túl a budapesti egészségügyi ellátórendszer szervezetlenségét és hiányosságait.
De vegyük sorba, hogy hol lehettek a hiba pontok.
Hogy mi volt a beteg tünettana és miért stroke-ra gondolt egy kivérzett betegnél a mentőegység, vagy esetleg mi volt az az ok, ami miatt a főütőér-szakadástól igen távol álló stroke-ot diagnosztizáltak, azt nem tudjuk. Az biztos, hogy a főütőér-szakadás pontos diagnózisa nem helyszíni feladat, ultrahang vizsgálat nélkül igen nehézkes.  Azonban a vérzéses shock felismerése helyszíni feladat és ezt okozhatja a főütőér-szakadása is, de ez utóbbi ritkán összetéveszthető a stroke-kal. Az is szinte biztosnak látszik, hogy a beteg főütőere nem egyben hirtelen szakadt át, hanem ez egy lassabb folyamat lehetett, hiszen ha a főütőér hirtelen teljesen átszakad, akkor uszkve 3 perc alatt a beteg meghal, még a mentők kiérkezése előtt elvérzik a hasüregébe. Így, amennyiben a diagnózis időben megvan, talán még lett volna idő a sikeres műtétre, azonban az is könnyen elképzelhető, hogy az időben felállított diagnózis ellenére is meghal a beteg. Véleményem szerint a mentővel megtett hosszabb út (Szent Margit távolsága a helyszíntől vs. Szent Imre távolsága a helyszíntől) sem tett jót a már meglévő főütőér-szakadásnak, pláne, ha még hozzáadjuk fővárosunk “kifogástalan” úthálózatát is.
De hogy miért nem került a beteg a Szent Imre Kórházba, ahol elég széles szakmai spektrum képes fogadni a betegeket, akár érsebésszel és neurológussal is? Mert a Szent Imre Kórház ügyeletes orvosa elutasította a beteget, legalábbis a sajtó információi szerint. Csak azt nem értem, hogy ezt hogyan tehette meg, ugyanis a sürgősségi ellátásban nem igazán értelmezhető a területi illetékesség. Persze annak semmi teteje, hogy például Debrecenből hozzanak a Szent Imre sürgősségi osztályára beteget, na de a szomszéd kerületből? Ha a beteg itt megjelent, akkor el kell látni, legalábbis sürgősségi szempontból. Tessék megszokni azt a furcsa állítást, hogy a kórház nem szívességet tesz, ha a beteget fogadja, hanem ez a dolga, ennek megfelelően a mentőszolgálat meg nem könyörög a beteg elhelyezéséért, hanem oda viszi a beteget, ahova való.
De oda aztán meg végképpen nem viszek beteget, ahol tudom, hogy a feltételek hiánya miatt nem tudják ellátni. Ezért az a mai napig rejtély, hogy miért éppen a  Szent Margit Kórházra esett a mentők választása, hiszen mint említettem, ott nincs stroke ellátás, meg éppen neurológus sem volt. Ha itt most nem egy ember életéről, illetve haláláról szólna a történet, akkor megkérdezném a mentőszolgálatot, hogy tessék már mondani, miért nem a Mária utcai Szemészeti Klinikára vitték a beteget. Amellett is van H betű az úton.
Utólag azért persze mindig könnyű okosnak lenni. De ebben az esetben jól látható hibák, vagy hibáknak vélt események követik egymást. A fentiekből következik, hogy a beteg halálát nem egy egyéni rossz döntés, hanem rendszerhiba okozta. A rendszerhiba pedig kiterjed a mentőszemélyzet oktatásától (ne feledjük, hogy néhány önjelölt, középszerű professzorhallgató az utóbbi években olyan ostoba és erőszakos képzést vezetett be, hogy a diagnosztikai tévedés akár ennek is lehet a következménye), a kórházi struktúrán, a kórházvezetés felelőségén keresztül, az egészségpolitika meghatározóikig terjed. Be kell látnunk, hogy nincs tovább, a budapesti egészségügyi ellátórendszerhez minél előbb hozzá kell nyúlni. És szerencsére most úgy néz ki, hogy erre a politikai akarat is megvan, mert az államtitkár úr öt pontjában szerepel a budapesti kórházi struktúra megváltoztatása. Csak azt nem értem, hogy mire várunk. Miért nem kezdődött  már el az átalakítás?
A rossz hír azonban az, hogy nem egy csúcs-kórház kell Budapestre, hanem négy, mert csak így teremthető meg a kívánatos ágyszám és szüntethető meg az ellátás szétziláltsága.
A jó hír az, hogy csak egyet kellene megépíteni, zöldmezős beruházásként valahol Budán. Hiszen Pesten kisebb nagyobb fejlesztésekkel a jelenlegi Honvéd Kórház alkalmas a feladat ellátására. Dél-Pesten, meg ott van a Jáhn Ferenc Kórház, amibe azért lényegesen több pénzt kell beletenni, de sok minden már adott és van beépíthető telekrésze is. Budán a Szent Imre fejlesztése lehetne cél. Ide is, csakúgy mint a Jáhn Ferencbe, mint egy falat kenyér, úgy kell a traumatológiai ellátás megteremtése.
Az összes többi kórházat az előbbiek fejlesztésével be kell zárni, helyüket fel kell szántani és sóval behinteni, függetlenül a lobbi érdekektől és a politikusok nyafogásától  (ehhez kell a miniszterelnöki támogatás!). Nincs szükség olyan kis kórházakra, amelyek csak részfeladatokat tudnak ellátni, de olyanokra sem, akik reggel már teltházat jelentenek. Meg persze azzal sem növeljük a transzparenciát, ahogy a Merényit toldozgatják -foltozgatják a semmi közepén.
Amennyiben ezek a fejlesztések megvalósulnak, szinte mindegy, hogy hova megy a mentő, a beteg nem fog azzal szembesülni, hogy a kórház alkalmatlan az ellátására és talán a betegátadás sem húzódik halálosan hosszúra.  De amíg a jelenlegi áldatlan helyzet fennáll, emberek fognak meghalni a rendszer alkalmatlansága miatt, mint történt ez ebben a szomorú esetben is.
Az pedig hogy a Mentőszolgálat éppen milyen számháborúba kezd az időpontok mantrázásával, na, az egy jól működő rendszerben édesmindegy, azonban jelenleg semmi másról nem szól, mint a felelősség szokásos elhárításáról, anélkül, hogy az egyébként elavult, alkalmatlan rendszerüket bárki is támadta volna.

A baba neve Panna volt. 

Szinte naponta új és újabb statisztika, adat kerül napvilágra a kórházi fertőzések kapcsán. Legutóbb az vert fel nagy port, hogy maga az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi és Kórházhigiénés Főosztályának vezető helyettese, dr. Szilágyi Emese, azt nyilatkozta a Magyar Kórházszövetség kongresszusán, hogy évente 99 ezer nosocomiális infekciós (kórházi fertőzés) esetről tudnak a hazai kórházakban, amelynek 50–70 százaléka elkerülhető lenne megfelelő infekciókontrollal, azaz megfelelő higiénés rendszabályokkal. Két nappal később erről beszámoló lap hasábjain, az ÁNTSZ azonnal kiegészítést tett közzé, amely szerint a fenti adat becsült adat, ami az európai pont-prevalencia vizsgálat eredményein alapul. Valamint azt is siettek közölni, hogy az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések magyarországi előfordulása kevesebb, mint az európai átlag.

Van ám egy olyan jelentő rendszerünk, amit úgy hívnak, hogy Nemzeti Nosocomiális Surveillance Rendszer. A riasztó név ellenére ez nem egy NASA által fejlesztett hightech tér-idő hajlító technika, hanem a kórházi fertőzéseket figyelő, azokat monitorozó rendszer. E rendszer szerint a kórházi fertőzések száma évről évre növekszik. A legkiugróbban a Clostridium difficile fedőnevű baktérium által okozott fertőzések növekedtek, a 2011-es 1803 esettel szemben, 2014-ben már 6513 fertőzést regisztráltak, ami több mint három és félszeres emelkedést jelent. Amit az  ÁNTSZ azzal magyaráz, hogy javult a jelentési kötelezettséget teljesítő kórházak száma, ezért növekedhetett a fertőzések abszolút értéke, valamint a kórházi fertőzések emelkedő száma amúgy is világtendencia. Ennek viszont ellentmond, hogy egy másik fertőzést, az úgynevezett véráramfertőzéseket jelentő kórházak száma mindössze 77 volt a 169 fekvőbeteg ellátó intézményből, azaz kevesebb, mint a kórházak feléből érkezett jelentés. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy mindössze a kórházak 45 százalékában történik véráram fertőzés, azaz szepszis, ami 2014-ben 3479 alkalommal fordult elő, 78 százalékkal többször, mint 2011-ben (1951) és 32 százalékkal többször (2620) mint 2013-ban, legalábbis a jelentések szerint. A jelentő kórházak száma 2013-ban 76, míg 2011-ben 63 volt, azaz a véráramfertőzések számának növekedése nem relatív, hanem valós. A kórházi jelentési fegyelem pedig évek óta hasonló.

Panna 39. hétre, időben született, azonban már a szülés előtt tudták, hogy az élete egy hajszálon fog függeni, ugyanis rekeszsérve volt (a rekeszizmon keletkezett lyukon keresztül a hasi tartalom felcsúszik, így sokszor nem engedi az érintett tüdőrész teljes kifejlődését, és hasi szervekkel (pl. bél, gyomor) tölti ki az egyik oldali mellkasfelet, így születés után az érintett oldali légzés gátolt). A magzati rekeszsérv (orvosi nevén congenitális rekeszsérv) halálozási aránya igen magas, 40-62 százalék, sok újszülött már a szülés környékén meghal. Panna azonban ezt is túlélte, sőt a műtétet is. Nemhiába, az ország egyik legjobb gyermeksebésze operálta és az egyik legjobb újszülött intenzív osztályán lábadozott. A történetet személyesen is ismerem és ismerem az adott kórházat is, így orvosként azt is tudom, hogy a kislány a legjobb kezekben volt. Legalábbis addig, amíg az intenzív osztályról ki nem került egy normál osztályra, mert állapota ezt már megengedte, sőt már arról beszéltek, hogy hamarosan hazamegy. A történet innentől vett drámai fordulatot. Panna ezen a kórházi osztályon  olyan véráramfertőzést kapott, ami nem egészen 48 órán belül a halálához vezetett, dacára annak, hogy nyolc héten keresztül élni akarásával elérte a csaknem lehetetlent. 

És csend, mély csend követte az eseményeket. A vizsgálatok, amelyek még ma is tartanak, egyelőre nem adtak megnyugtató válasz arra, hogy mi történhetett, mi vezethetett a gyilkos fertőzéshez. Nem tudjuk még ma sem biztosan, hogy mi történt. Egy dolog biztos, Panna a kórházban kapott el valamit, ami a halálát okozta. 

Addig, amíg ilyen fertőzések előfordulhatnak, ne bátorkodjon senki sem olyan kijelentést tenni, hogy “a  probléma nem csak Magyarországon létezik és  remélem, ezzel többet nem kell foglalkozni az  Országgyűlésben”. Illetve de, egy esetben tehet ilyen bátor kijelentést, abban az esetben, ha valóban többet nem kell ilyen problémával szembenézni, mert azt megszüntette.

De addig is, kellő szerénységgel és ALÁZATTAL kezeljük a tényeket, mert a számok és a matematika tükrében sincsen minden rendben. Pláne akkor nem, ha azt is figyelembe vesszük, hogy tavaly 228 ember halála volt összefüggésbe hozható kórházban elkapott, hasmenést okozó kórokozókkal. A 228 eset az amiről tudunk, amit lejelentettek, hogy a valós szám mekkora még becsülni is nehéz. Azzal pedig, hogy az adatokat megpróbáljuk szépíteni, csak magunkat csapjuk be, és a hozzátartozókat arcon. Csakúgy, mint azzal a mentalitással, hogy a beteget kiskorúnak, esetleg fogyatékosnak nézik, mint az ÁNTSZ legújabb tájékoztatójában. Miszerint azemberek nem értenék meg a számok mögött rejlő statisztikát, vagy  esetleg olyan intézményt választanának, ahol állapotukhoz képest kevésbé súlyos betegeket látnak el, csak azért, mert kedvezőbb az adott intézmény statisztikai mutatója. Amennyiben ilyen kétség merül fel, arra egyrészt jól kiforrott statisztikai súlyozások állnak rendelkezésre, másrészt szimpla magyarázatok is. Ilyen magyarázat lehet az is, hogy az intenzív osztályon több lélegeztetett beteg van, mint a szemészeten. Vagy akár az is, hogy az intenzív osztály jobban teljesít a halálozás arányában, mint a szemészet, csakúgy mint Magyarország.

De most már ideje lenne felismerni, hogy közös célunk, a gyógyítás így nem fog menni. Tessék szíves lenni felnőni ahhoz a feladathoz, ami az egészségügyi ellátók egyik alapvető kötelessége, ez pedig a tisztességes betegtájékoztatás. Ha ez sikerül, akkor a betegellátás is simábban, konfliktusmentesebben fog menni. 

Igaz, ahhoz, hogy ezt valaki megértse, szükségeltetik néhány év/évtized közvetlen betegellátói tapasztalat is. És valószínűleg az sem okozna különösebb hátrányt, ha a valós, riasztóan emelkedő adatokat a döntéshozók komolyan vennék és akár Nemzeti Tervet is kidolgoznának a helyzet kezelésére, ami természetesen nem az adatok relativizálását, vagy szőnyeg alá söprését kell hogy jelentse.

Persze akkor is lesznek szövődmények, azonban akkor talán majd egy másik baba, aki hasonlóan hősiesen küzd, mint Panna, hazamehet végül a kórházból.

Valamelyik kanadai filmben láttam, hogy a sürgősségi osztályon egy függönnyel elválasztott részen a székek felett henteskampóhoz hasonló kampók sorakoztak, amelyeken persze nem féldisznókat, hanem infúziókat kötnek fel az alatta ülő delikvens számára. Ebből is sejthető, hogy itt az ellátás bizony időbe fog telleni, csak úgy mint a Vészhelyzet című filmsorozatban, ahol az egyes epizódokban külön hangsúlyt fektettek a tömött váró bemutatására. Kanadában az említett osztályon a betegekre kis színes matricákat ragasztottak, amelyek a páciensek sürgősségi állapotát és egyben az ellátás sürgősségét is jelezik, az azonnalitól a halaszthatóig, mert vannak olyan betegségek, amelyek közvetlen életveszélyt jelentenek és vannak olyanok, amelyek vizsgálata ráér.

Fotó:http://www.sasksims.ca/ctas.html

A fenti tényekből következően úgy néz ki, hogy a sürgősségi ellátás mindenhol a világon időt igényel, legalábbis azok számára, akik az elsődleges vizsgálat alapján a halasztható kategóriába kerülnek.

Fotó: Napi.hu

Hiszen ezen betegcsoport az, aki azért kerül a sürgősségi osztályra, mert nem győzi kivárni a szakorvosi beutaló hónapos előjegyzését, vagy mert a háziorvos nem tud mit kezdeni a beteg panaszaival, vagy mert egyszerűen nem kap a beteg választ és megfelelő kezelést a panaszaira már egy ideje, vagy a mentő otthon hagyni nem tudja, ezért a beteg a sürgésségin köt ki. Nyilván ezeknek a betegeknek az aránya nem mindegy a rendszerben. Ha az ellátórendszer jól működik, akkor a sürgősségi osztály terhelése is kisebb és kisebb azon betegek aránya, akik ellátása nem igényelne azonnali szakorvosi vizsgálatot/beavatkozást. Persze az sem mindegy, hogy egy ilyen osztály működtetésére rendelkezésre áll-e megfelelő létszámú humánerőforrás. Ugyanis nincs is annál felemelőbb, amikor egy osztály három orvossal működik és a váróban már 20 feletti a betegszám. Ráadásul az egyik orvos éppen egy kritikus állapotú beteget stabilizál, mikor nyílik a kezelő ajtaja és folyamatos újraélesztés mellett egy másik kritikus beteget tolnak be a mentők. Szemekben fény csillan, igen ez az igazi sürgősség, pont mint a Vészhelyzetben. De ebben a pillanatban már csak egy orvos lesz képes a váróban lévő betegek ellátását megoldani, addig biztosan, amíg a két kritikus állapotú beteg ellátása be nem fejeződik.

Fotó: http://emergency-room-nurse.blogspot.hu/2011_10_01_archive.html

Sajnos a Vészhelyzet idealizált képvilága sem segített a humánerőforrás probléma megoldásában, hiszen a sürgősségi szakma a többi orvosi szakmához képest is rettentően megterhelő, itt egy 12 órás műszak valóban 12 óra megfeszített munkát jelent. A rendszerben beteg mindig van, így a résidők is elenyészőek, legalábbis a kórháznak nevezhető nagyobb ellátóknál. Azaz az átlagos orvosi fizetésért komoly pszichés és fizikai megterhelés jár. A leterheltséget növeli az adminisztráció, merthogy adminisztrátorok hiánya miatt (erre valahogy soha sincs keret) az orvos maga adminisztrál, ami munkaidejének legalább felét kiteszi. Ugyanakkor ez a szakma  szinte garantáltan hálapénz-mentes.

Azonban a más osztályokon és a szakrendelőkben tapasztalható általános orvos- és most már ápolóhiány még ezen túl is rányomja a bélyegét a sürgősségi ellátásra. Hiszen a szakrendelések már oly hosszú várólistával dolgoznak, hogy a betegek egy része a sürgősségi ellátáson keresztül próbálja meg lerövidíteni a kivizsgálását. Például ha egy beteg háziorvosát neurológiai jellegű problémával keresi fel, a háziorvos (jobb esetben) beutalja neurológiai szakrendelésre. A beteg meg kap időpontot 3 hónap múlva. A sürgősségi osztály azonban senkit sem utasít vissza, mindenkit kivizsgál és szükség esetén konzíliumot kér. Nevezett beteg egy neurológiai konzíliummal és sürgősségi zárójelentéssel lesz gazdagabb, mindezt egy napon belül megkapja. De ne feledjük, ugyanaz a neurológus jön le a sürgősségi osztályra konzíliumot adni, aki sokszor a saját osztályára is ügyel. Így gyakran a konzílium is időigényes, hiszen a szakorvosnak egyszerre két helyen kellene megfelelnie.

Nehezíti az ellátást a háziorvosi rendszer elégtelensége. A defenzív medicina térnyerésével mindenki próbálja az egyszerűbb utat és a kevesebb felelősséget keresni. Ennek eredménye, hogy a legkisebb kétely esetén is a beteget a háziorvos beutalja, legtöbbször anélkül, hogy megkísérelné a beteg ellátását. Tisztelet a kivételt képező kollégáknak. Az is igaz, hogy sok helyen  igen leterheltek a háziorvosok és a szakorvosi várólista itt is érezteti hatását. Másrészt, ha a háziorvos meg akarja oldani a beteg gondját, vagy olyan súlyos kórképet is vélelmez (pl. daganatos betegség) amiben számára elfogadhatatlan a több hónapos várólista, akkor ezt az utat a sürgősségi ellátáson keresztül fogja lerövidíteni. 

Komoly problémát jelent az is, hogy nincsen egységes informatikai rendszer, ahol a beteg adatait megtekinthetem. Vannak ugyanis bolyongó betegek, akik tegnap ott, ma itt járnak és az egész kivizsgálásuk kezdődik elölről, a laborvizsgálttól kezdve, a röntgenen keresztül, a CT-n át, egészen a szakorvosi vizsgálatokig. Mindez idő és plusz terhelés, ami ráadásul jelentős költséggel is párosul.

És végül, de nem utolsósorban, a betegek maguk is felelősek a hosszú várakozásért, hiszen számos olyan panasszal találkozunk, ami normálisan nem tartozna a sürgősségi ellátás keretei közé, ilyen gyakori kulcsszavak például az “évek óta”, vagy az “igazság szerint már vizsgáltak ezzel…” esetleg a tegnap “lenyeltem a cseresznyemagot”.

Ezen betegek nem csak a sürgősségi osztály munkatársait szórakoztatják feleslegesen, hanem az ott megjelent, valóban ellátásra szoruló betegek idejét is rabolják. A fenti kulcsszavak ellátására, pedig tényleg ott lenne a háziorvosi szolgálat és a ma már igen nehezen elérhető szakorvosi rendelések is. És igen, itt köszön vissza a vizitdíj hiánya, hiszen annak idején a fenti panaszokkal orvoshoz fordulók száma érezhetően csökkent.

Tehát, mint a fentiekből kiderül, a sürgősségi osztályok leterheltsége és az ebből következő várakozási idő igazi rendszerprobléma, amit alapjaiban befolyásol az egész egészségügyet behálózó szakember- és infrastruktúra-hiány is. Az, hogy ezen a háziorvosi szolgálat megerősítése, vagy a kancelláriarendszer bevezetése hogyan fog segíteni, még nem tudjuk, habár az egészségügyi államtitkár már zöld utat kapott az ezt is tartalmazó 5 pontjához.  Egy dolog azonban biztos, a jelenlegi betegellátás alapkövévé váltak a sürgősségi osztályok, és legalább a jelenlegi (hát, finoman szólva sem túl magas) ellátási szint megtartásához ezen osztályok erősítése alapvetően fontos és kívánatos.

Az önállósága valószínűleg, legalábbis ezt sejteti az államtitkár a Medicalonline szerint. 

Kezdem megérteni, hogy mi a közös a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és Hosszú Katinka közötti konfliktus és az egészségügyben jelenlevő erős feszültség között. Nagyon leegyszerűsítve a MÚSZ úgy gondolja, hogy Katinkának az a dolga, hogy ő ússzon, a többit meg mi majd intézzük, akárcsak a hetvenes években. Azonban Katinka és edző férje ezt másként látja. Ők már nem barterben gondolkodnak, mint az MÚSZ elnöke és nem is magyaros okosban, hanem abban, hogy felépítettek egy brand-et ami hozzájuk köthető. Ez a brand pedig értékes, hiszen Katinka  és férje folyamatosan erősíti világversenyeken a győzelmeikkel. Tehát ha valaki ezt a brand-et akarja használni, az pedig lesz szíves megfizetni ennek az árát, merthogy közvetve ezzel fizetik meg Tusup az edző/férj és Hosszú Katinka munkáját. És nem az okosba, vagy a" magyar vagy, hazádnak teszed" a fizetség, legalábbis a világ kulturáltabb felén nem. Azaz itt valójában értékek mentén húzódnak a frontvonalak, a MÚSZ és a hozzáköthető vezetők posztkommunista gondolkodásával nem fér össze Hosszú és az amerikai Tusup világi gondolkodása, számukra ez túl kapitalista. 

Akárcsak az egészségügyben, az orvosok is nehezen élik meg a gyógyítsál a többi a mi gondunk vezérelvet, ami  ha őszinték vagyunk, simán levezethető a 70-es évek orvos-beteg kapcsolatából, ahol a “maga csak pihenjen” volt a leggyakoribb válasz bármely betegtől származó kérdésre.

Valahogy azt látom, hogy az egészségügyi vezetés úgy próbál meg rendszerszintű változásokat véghezvinni, hogy erről csak azt az oldalt nem tájékoztatja, vagy ignorálja, akit a változások érintenek. Jelesül a betegeket és az orvosokat. Lehet persze példálózni, hogy tárgyaltunk az orvosok között leginkább már semmibe sem vett Magyar Orvosi Kamarával és annak vezetőjével, vagy esetleg még a már szintént régen leszerepelt Cser Ágnessel is és az ő operett-szakszervezetével. De ezek pontosan olyanok, mint a Kádár rendszerben az országgyűlési szavazások, ahol jobb esetben is az MSZMP és annak leányszervezete, a Hazafias Népfront vetélkedett egymással. 

Talán a fenti kommunikációs- és szemléletbeli probléma lehet annak a forrása, hogy négy hónap alatt sem sikerült  az egészségügyért felelős államtitkárnak programot hirdetnie. Persze az is lehet, hogy a program szupertitkos és nem szeretné ha idő előtt akár jobb-, akár baloldalról ellehetetlenítenék. Vagy csak ötletek vannak, amelyek még nem álltak össze programmá. Ezen ötletek között azonban van jó néhány olyan, ami igenis komoly figyelmet érdemel.

Azonban a legutóbbi, a mentők beolvasztása az Állami Egészségügyi Ellátó Központba (ÁEEK) biztosan nem tartozik az utóbbiak közé. Az jól látszik, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) létezését és értelmezését a Balog vezette EMMI sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja. A Mentőszolgálatot a közelmúltig szinte mindig ugyanaz a kör vezette. Egyes vezetők hol főigazgató poszton, hol főigazgató-helyettesi, vagy igazgatói poszton tűntek fel. A kör szereplőinek hihetetlenül szofisztikált túlélőképessége volt/van. Mindig találni valakit a körön belül, aki a mindenkori hatalomhoz megfelelő lojalitással bír, sokszor ugyanaz a személy akár jobb- vagy baloldalon is felbukkan vezetői szerepben, az alkalmasságától teljesen függetlenül. Így történhetett meg az is, hogy a 2010-ben menesztett főigazgató a szervezetnél maradhatott - információim szerint - bére megtartása mellett főigazgató-helyettesi pozícióban és bónuszként megkapta még a Magyar Vöröskereszt elnöki tisztjét is. Tehát az jól látszik, hogy az OMSZ vezetésében mindig is sokoldalú, de legfőképpen sok mindenhez értő pártkatonák játszottak főszerepet. Egyetlen dologhoz nem értettek, de ahhoz nagyon nem, mégpedig az Országos Mentőszolgálat vezetéséhez.

Annyira nem, hogy 2010 óta a negyedik főigazgatóját fogyasztja a szervezet, nem kis politikai arcvesztés árán. Ebből lehetett elege a jelenlegi egészségügyért felelős államtitkárnak, aki megpróbálta megszakítani a fenti körforgást azzal, hogy új főigazgatót nevezett ki a mentők élére. Sajnos azonban az új főigazgató az elmúlt három hónap alatt feletteséhez hasonlóan nem rukkolt elő semmiféle programmal, mindössze annyival keltette fel a sajtó érdeklődését, hogy ő maga Kresz Géza (a magyarországi mentés megszervezője) ükunokája és azzal a szerencsétlen megfogalmazással, hogy lesznek olyan hívások, amelyekre a mentők nem mennek ki, valamint nem feladata a mentőknek a 15 perces kiérkezés  minden eseteben. Az említett kör azonban nem szakadt meg, hiszen az új főigazgató azonfelül, hogy menesztette a gazdasági igazgatót és még két igazgatót, gyakorlatilag befejezte a személycseréket. Persze néhány helyen már ott fityeg egy-egy főigazgatóhoz köthető arc, de a kulcspozíciók régiós szintig változatlanok. Pont úgy, ahogy maga a kommunikáció is. Lehet, hogy ez áll a hátterében a címben jelzett változásnak (hogy az egészségügyért felelős államtitkár szeretné ha az Országos Mentőszolgálat elvesztve eddigi önállóságát bekerülne az ÁEEK fenntartásába), de lehet, hogy ez már egy egy régi stratégia része. Bárhogyan is van, ezzel a döntéssel nem lehet helyettesíteni a szakmai hozzáértést és a megfelelő vezetést, hiszen fenntartás ide-fenntartás oda, az alkalmatlan vezetők itt is, ott is csak hiányt és rendszerhibát okoznak. Arról nem is beszélve, hogy egy monumentális, saját feladatát ellátni sem tudó szervezetbe belepakolni a magyar egészségügy legnagyobb szereplőjét ( az OMSZ 7 ezer f őt foglalkoztat!) könnyen a kisgömböc hatással érhet fel és hasonlóan fog pillanatok alatt szétesni, mint ahogyan most a KLIK-et fogjuk látni. Ez pedig a valóban akár az Európában egyedülállóan egységes  OMSZ széteséséhez és megszűnéséhez is vezethet.

Az új főigazgatóval szemben pedig hmm… ez cseppet sem elegáns megoldás, ha három hónap alatt alkalmatlanná vált, akkor le kell cserélni, nem pedig a szervezetet alakítani a főigazgató képességeihez. Én azonban még mindig azon a véleményen vagyok, hogy egy ekkora szervezet vezetésére való alkalmasság, vagy alkalmatlanság (a legkirívóbb esetek kivételével lásd. Burány) elég ritkán derül ki három hónap alatt, ehhez még egyszer ennyit kellene várni. Azaz a jelenlegi főigazgatónak csak járna a kegyelmi idő legalább júniusig.

A polkorrektség kedvéért jelen sorok írója 2010-ben pályázati anyagot nyújtott be a meghirdetett főigazgatói pozíció elnyerésért, amelyet utólag szerencsémre nem én nyertem el. Pályázati anyagom azóta is itt olvasható,

Egyetemista koromban a szülészet- nőgyógyászat gyakorlaton ismertem meg azt a fogalmat, hogy externista orvos. Externista orvosok általában, mint a nevében is viccesen el van rejtve, nem tartoztak a kórházi osztály állományába, hanem bejártak operálni és szülést levezetni. Na persze nem ingyen, hanem leginkább borítékért.

Az orvos szempontjából ez kész aranybánya, nincs műtőbérlet és a szüléseket is biztonságosan le lehet vezetni a kórházi háttérrel. Szerintem sokan találkoztak már azzal a mondattal a magánrendelésen, hogy tessék már kedden 8-ra befáradni a kórházi osztályra és csinálunk egy labort, cardiotochograph (magzatiszívhang) vizsgálatot, TB-re, mert ugye ami jár, az jár. A terhesgondozás a jobb esetben magánrendelőben zajlik, rosszabb esetben az állami intézmény szakorvosi rendelőjében, a szülésre, szinte biztosan az állami intézményben kerül sor. (Külön nem emelném ki azt a néhány magánellátót, akik rendelkeznek azzal a kapacitással és infrastruktúrával, ami lehetővé teszi a magánintézményben a szülést, vagy a kisebb műtéteket, például a császármetszést.) Azaz mint a fenti példákból kiderül, a kórház infrastruktúráját, eszközeit, személyi állományát így lehet bérmentesen magáncélra is használni. A nőgyógyász ugye megkapja a megfelelő ellentételezést a munkájáért a betegtől, na de mit kap a kórház? A kórház általában megkapja a vizsgálat/beavatkozás ellentételezését az OEP-től, de ami sokkal fontosabb, a kórház ki tudja állítani az ügyeleti sort. Ugyanis az externista jobb esetben úgy köt önkéntes segítői szerződést a kórházzal, hogy bevállal néhány ügyeletet. Így a a szülészet-nőgyógyászati ügyelet meg van oldva, hiszen az önkéntes nem csak a saját privát betegeit nézi meg, vagy látja el, hanem az ügyelet alatt beérkező többi beteget is. Jó ez a rendszer a kismamáknak is, hiszen tudja, hogy hol fog szülni és legtöbbször azt is, mennyiért. Merthogy itt nem is igazi hálapénzről van szó leginkább, hanem tarifákról. Mielőtt nőgyógyász barátaim megkövezésemre indulnának, azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy a tarifának van ám kompenzációja is. Hiszen az orvosnak a szülés körüli időben rendelkezésre kell állnia, nem mehet nyaralni, és éjjel 3-kor is menni kell, ha a szülés beindul. (Jó jó, persze a programozott császár az picit más tészta.) Tehát itt sokkal inkább arról van szó, hogy a szülész orvos szabadidejét is megvásárolja a kismama a kifizetett tarifáért. Arról már nem is beszélve, hogy azért externistaként az orvos megnézi és ellátja a beeső betegeket is, azaz olyan munkát is elvégez a lehetőségért, amit a kismama hálája nem tartalmaz.

Arról hosszasan lehet vitatkozni, hogy ezt így hogy, de azt be kell látni, hogy a rendszer fenntartásában a szülni készülő nők is jelentősen felelősek. Hiszen normális országban nem nagyon tudja megválogatni a kismama, hogy melyik orvosnál szüljön, bemegy a kórházba és az, aki a szülőszobán ügyeletes fogja világra segíteni a szemünkfényét. Vagy fogad magánorvost, azonban az nem 50-250 ezer forintért teszi meg, mint ma Magyarországon egy szülésért, hanem egy nullával többért. A plusz szolgáltatásért mindenhol keményen fizetni kell, itthon ezt is meg akarjuk úszni egy kis háztájival. 

Az is igaz azonban, hogy normális országban az  sem fordulhat elő, mint egyetemista koromban, amikor beléptem a vizit alkalmával a kórterembe és hangos kezit csókolómmal köszöntem. A professzor hátranézett és kioktató lefitymáló hangon közölte: fiam, ezt a tartogasd a magánpraxisra, itt elég lesz a jónapot is. Szóval normális helyen a beeső beteg is normális ellátásban és emberhez méltó bánásmódban részesül.

Az biztos, hogy ez így megint csak nem jól van, hiszen keveredik itt minden és végül mindenki veszít. Bizony még az externista is - bármennyire is tűnik ez aranybányának - hiszen neki azokat is el kell látni, akik nem hozzá érkeztek (legalábbis ott, ahol az osztályvezető egy kicsit is korrekt), rendelkezésre kell állnia a szülés várható ideje körül és lehet, hogy éppen a legmeghittebb pillanatában rántják be szülni, valamint azért csak csak ráutalt a kórházi személyzet jóindulatára. És azt se felejtsük el, hogy az orvosok között a szülész-nőgyógyászok várható élettartama a legrövidebb. Nem lenne egyszerűbb számára tisztességes bérért, nyugodt körülmények között, tervezhetően dolgozni? Veszít a kismama is, mert a zsebbe adott pénzhez semmiféle garancia nincs, mi van ha egyszerűen nem elérhető az orvos pont a szülés megindulásakor? Veszít a kórház, talán ez a veszteség a legnyilvánvalóbb, hiszen eszközeit, infrastruktúráját és humánerőforrását használják ingyen. 

Hozzá kell tennem, hogy externistaként nem csak szülész-nőgyógyász kollégák dolgoznak, hanem szinte az összes műtétes szakma képviselői megtalálhatóak ebben a körben. Sokan egyfajta backup-ként használják a kórházi hátteret.

Ezt felismerve a veszprémi Csolnoky Kórházban az országban elsőként megszüntették az orvoshoz kötött szülést. Kivéve, azt az esetet, ha a várandós nő hajlandó - egy háromoldalú szerződés keretében   - fizetni a szülést levezető orvosnak. A szerződés pontosan tartalmazta, hogy hogy ki mit vállal: a kórház, a szülészorvos és a várandós nő. Azonban az egészségbiztosítási pénztár emiatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy az orvos nem fogadhat el külön juttatást. Akár ennek a kezdeményezésnek az újragondolása is lehetne megoldás. Akár az is, ha a beteg /terhes valamiféle kiegészítő biztosítás formájában, ellenőrizhető, legális úton venné igénybe a magánszolgáltatók szolgáltatásait, ez utóbbiak pedig kapacitást, infrastruktúrát, humánerőforrást, az állami szektor már meglévő és kihasználatlan erőforrásiból is tudnák bérelni.

Az biztosan megviselné a már rogyadozó egészségügyet, ha egyik napról a másikra megtiltanák az önkéntes segítő szerződések megkötését. Hiszen rengeteg olyan orvos van, aki be-bejár tanulni egy-egy kórházi osztályra (például háziorvos belgyógyászatra, vagy intenzív osztályra) vagy csak a szakvizsgáját kívánja életben tartani, azzal hogy szakterületének megfelelő önkéntes munkát végez. Akárcsak a jelen sorok írója, aki önkéntes segítőként dolgozik egy budapesti kórházban és hálapénzt nem fogad el.

Egyre inkább úgy érzem, hogy Győrfi Pál nem létező médiaiskolájában maxolja ki az egészségügyi kommunikációt a kormány. Hiszen Győrfi szerint nincs szakemberhiány és úgy általában is mindig minden a legnagyobb rendben van, még akkor is ha már…   Nagyon úgy nézem, hogy az egészségügyi kommunikáció legalább annyira sikeres, mint Győrfi hajbeültetése.

fotó: szerkesztve a magyarhirlap.hu-ról

Hiszen hol maga a miniszter a biciklikkel, hol az államtitkár mond valami szórakoztatót, például a “szakmai érvek mentén lett szétverve az egészségügy”, de ha esetleg éppen nem érnének rá, akkor biztos előkerül valamelyik pincsi kutya, hogy megcsinálja a napomat, mint legutóbb az ÁNTSZ frissen kinevezett új tisztifőorvosa. 

De nem marad el ezen a területen a Mentőszolgálat szintén frissen kinevezett vezetője sem. Aki eddig sehol sem felejtette el megjegyezni, hogy ő bizony Kresz Géza (a magyarországi mentés megalapítójának) ükunokája, amihez én szívből gratulálok. Ezen felül azért még csak megjelent, vagy három országos lapban az ükunoka nyilatkozata, hogy hát ő nem talált semmiféle olyan standardot, amely szerint a mentőnek tizenöt percen belül ki kellene érnie az egészségkárosodás helyére, így szerinte ez az egész tizenötpercesdi egy bullshit. Erre azért még a Népszabadság újságírója is felkapta a fejét és szerényen megjegyezte, hogy a világ fejlettebb részén a 15 perc már 8, és a legnagyobb baj az, hogy nem egy tanyára nem ér ki a mentő, hanem Budapesten a Deák térre sem 15 perc alatt.

A kijelentés kísértetiesen emlékeztet a 80-as évek végi mentőszolgálat hozzáállására. Ahol a betegszállítás során nem egyszer kellett akár 8-10 órákat várni.

Mindenesetre az üzenet világos, nyíltan emelt fővel kimondjuk, amit már eddig is mindenki tudott, hogy nyugi nem fogunk kiérni 15 percen belül, ne is várjátok és így a problémát megoldottuk. Hasonlóan ahhoz, amikor a mentőautók életkorát igazították a jogszabályhoz. (Tízévesnél idősebb mentőautó nem dolgozhatott, azonban a Mentőszolgálat gépjárműállományának nagy része elmúlt tízéves, így egyszerűbb volt jogszabályt módosítani, mint mentőautót venni.)

Na persze, majd stroke-hoz meg szívinfarktushoz azért igyekszünk, de a törött bokájú nyugdíjas várhat télen az utcán, hiszen jegelni ott már jegeli is. 

Volt egy 4,1 milliárdos uniós tender, amely a mentésirányítás korszerűsítésére ment volna el. Tudják az ahol egy tablet 400 ezer forintba, egy azt tartó konzol pedig 200 ezer forintba. Ennek a projektnek lett volna a része a KÓRSZERŰ mentésirányítás szoftveres fejlesztése is, amely magában foglal egy KÓRSZERŰ kikérdezési protokollt is. Ez a KÓRSZERŰ protokoll lett volna hivatott kiszűrni mi mentőfeladat és mi nem az. Azaz amit ükunoka állít - hogy aztán már nem is kellene mindenhez mentőt küldeni - csak egy olyan közegben értelmezhető, ami már szabályozva van, a mentésirányítás meg még most sincs. Így egyszerűbb mindenhez mentőt küldeni, még a nagymama szemüvegének megkereséséhez is, mint a kockázatot a nem küldéssel felvállalni. Az meg, hogy egy karambolban beszorult sérülthöz csak fél óra múlva tud kocsi menni magyarázható a kocsihiánnyal. 

Azonban ezt az uniós lehetőséget a 4.1 milliárddal nem sikerült megugrani és KÓRSZERŰ mentésirányításnak se híre se hamva. Így, marad a jó öreg mágnestábla és mentésre bármilyen okból alkalmatlanná vált dolgozók szociális foglalkoztatója a mentésirányítás. Nem csoda, hogy az új főigazgatónak - akinek a fenti tenderhez semmi köze nem volt - más nem marad a kezében, mint visszanyúlni ápolókorából hozott kommunikációhoz. Nincs és nem is lesz, jó az úgy! Tizenöt perc, hülyeség!

Másik oldalról viszont nem szabad elfelejteni, hogy a széteső egészségügy egyre több feladatot ró a mentőszolgálatra és valóban egyre több olyan szállítást végeznek, amelyekre nem lenne szükség. Példaként tudnám mondani azt a kb. tíz évvel ezelőtti légi szállítást, ami Miskolcról irányult Győrbe  egy lélegeztetett beteggel csak azért, mert területileg a beteg a győri kórházba tartozott, és Miskolcon lejárt az OEP finanszírozása. A szállítás a beteg számára abszolút nem veszélytelen és még el is pattintottunk rá 1-2 millió forintot, igaz nem a Miskolci kórház büdzséjére. Persze ez a jövőben nem fordulhat elő, mert a légimentők helikopterbérleti tenderét, már harmadszor vonták vissza a napokban, így meglehetősen bizonytalan, hogy mivel fognak repülni 2016 márciusától.

Érdekes a 15 perces kiérkezés magyar legendája is. 2006-ban az akkori Egészségügyi minisztérium megrendelt egy tanulmányt az Országos Mentőszolgálat működéséről, abban a tanulmányban szerepelt egy hivatkozás, amely leírta, hogy a mentőszolgálat 78 %-ban 15 perc alatt kiér a helyszínre. Ez a hivatkozás azóta aranystandarddá vált, annak ellenére, hogy ma már senki sem tudja mikor és hol készült, és annak ellenére is, hogy a körülmények jelentősen megváltoztak. Hiszen az elmúlt tíz évben a mentőszolgálat már egyre kevésbé képes ellátni az alapfeladatát, magát a mentést, és ez az arányszám is mostanra jócskán csökkenhetett. Most éppen ennek megreformálására várunk, mert igény az volna rá. Eddig nem sok minden történt, attól eltekintve, hogy még tavaly íziben menesztették az orvosigazgatót, aki az RSI (Rapid Sequence Induction/Intubation, sürgősségi altatás) pápájaként a saját pápaságába bukott bele itt is, és szintén útilapu került az egyik igazgató, valamint a gazdasági igazgató lábára. Ami kezdetnek elég biztató volt, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy az itt is megbukott orvosigazgató a légimentőknél dolgozhat tovább, ott ahol korábban ügyvezető igazgatóként, majd orvosigazgatóként is megbukott, igaz ma már csak orvosként. Az sem tesz jót a főigazgató által is felismert morális válság kezelésében, hogy azok akik ezt a válságot előidézték, még mindig a helyükön vannak egészen régiós orvosigazgatói szinten.

Úgy nem lesz rend, és béke sem, ha a kezdetek után erős visszaesés várható. Márpedig értékelhető program és jó csapat nélkül az újdonság varázsa, csakúgy, mint az ükunokai örökség hamar szertefoszlik és a morális válság újabb immár sokkal mélyebb állapotába süllyed. És fiúk, ha még tényleg sokat tököltök, ne csodálkozzatok majd azon ha beolvasztanak a Katasztrófavédelem alá, igaz az nem csak számotokra, hanem Magyarország lakosainak is katasztrófa lesz.

Ugye megvan az a vicc, amikor a medve odamegy a farkashoz és közli vele, hogy te farkas le kell, hogy lőjelek. Miért medve, mert rajta vagy a listámon, most menj szépen haza búcsúzz el a családtól, mert holnap lelőlek. És így is lett. Majd ugyanez megismétlődött a rókával is. Harmadjára a nyuszika volt soron, neki is mondja a medve, te nyuszika le kell, hogy lőjelek, miért medvekoma, hát mert rajta vagy a listámon. Aha - így a nyuszika - és mondd csak medvekoma, nem lehetne valahogy lehúzni arról a listáról. Ja, de - mondta a medve. 

Valahogy így érezhetnek azon kormányzati háttérintézmények vezetői, akiknek intézményeit vagy jogutód nélkül bezárják, vagy beolvasztják valamelyik minisztériumba (lelki szemeim előtt látom már a medve előtti sort). Ahogyan a tervek szerint az Országos Egészség Pénztárt (OEP), vagy a Nyugdíjfolyósító Intézetet is. Egy biztos, nem szívesen lennék most nyugdíjas, várva a postás csengetését minden hónap 3-án, mert az átszervezések, beolvasztások közös ismérve, hogy hónapokig, néha évekig is eltart, míg beáll valamiféle rend. De ugyanakkor kórházigazgató sem, hiszen hiába jelenteném le az OEP felé az elvégzett beavatkozásokat, most még inkább kérdéses lesz a terítés, nem beszélve a beígért kancelláriákról.

Hupsz! de beleszaladtunk a reformokba, gondolhatnánk, pedig abszolút nem úgy tűnik, hogy összehangolt reformfolyamatoknak lennénk szemtanúi. Az egyik oldalon az állam költekezéseit megzabolázó átalakításokról van szó, ez lenne a minisztériumok háttérintézményeinek megszüntetése, bezárása, amely vastagon érinti az egészségügyet. A másik pedig a kancelláriák létrehozása, amelyek 6-8 kórházat ölelnének fel és felügyelnének. Nagyon úgy tűnik, hogy a két folyamat nem függ egymástól és nincs összehangolva, hacsak a kieső káderek újbóli elhelyezése nem történik meg a kancelláriákban. Mert olyan nem lehet, hogy egy rendkívül tehetséges Haidekker Bence munka nélkül maradjon. 

Nem teljesen világos, hogy az egészségügyi kancellároknak mi lesz a pontos szerepe, hiszen erről nem osztott meg részleteket az államtitkárság. Eddig még azt gondoltam, hogy amolyan ellátásszervezőként fog fellépni, és segít a tiszta betegutak kialakításában, azokban, amelyeknek elméletileg teljesen tisztának kellene lenniük. Nem érthető kristálytisztán az államtitkár azon elvárása, hogy a kancellár fog felelni a költségvetési korlátok betartásáért. Eddig nem felelt érte senki? Az egészségügy alulfinanszírozott, mondja már mindenki, persze strukturális átalakítások nélkül fenntarthatatlan is. 2014-ben az egészségügyi ráfordítások  1900 milliárd forintot emésztettek fel. Ha nagyon durva megközelítéssel minden orvosnak adnék 300 000 forint pluszpénzt (ez olyan 200 000 forint nettó lehet az esetek többségében) akkor ez 72 milliárd többletkiadást igényelne, és ha még a szakdolgozók is kapnának bruttó 150000 forint kiegészítést, az 180 milliárd többletköltséget jelenthet, azaz összesen a bérkonszolidáció éves szinten 250-300 milliárd pluszkiadást jelentene a költségvetésnek (és nagyon finoman számoltam). Érthető, hogy ezt az államtitkárság miért nem akarja bevállalni. Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy mennyit költünk az egyházak támogatására, közel 43 milliárd forintot (csak az egyházak hitéleti támogatásának kiegészítése címen 1,7 milliárd ment el) a stadionokra, uszodákra, komplexumokra pedig közel 98 milliárd  forintot költöttünk (2015 költségvetési törvény). Persze ezek az összegek nem adják ki a plusz bérköltség forrását, azonban a költségvetés átrendeződésével meg lehetne találni akár ennek a dupláját, tripláját is. Merthogy kétség ne férjen hozzá az egészségügy konszolidációjához még kormányközeli szakértők szerint is 600-700 milliárd pluszforrás kell.

És akkor nem állhatna elő olyan helyzet - intenzív osztályos tapasztalataim alapján -, hogy egy-egy agyhalott (ha nem jön szóba szervdonáció) nem akkor hal meg - azaz nem akkor kapcsolják le a gépekről - amikor ténylegesen ennek szakmai szempontból eljött az ideje, hanem akkor amikor a finanszírozás szerint megéri, azaz inkább várnak még egy-két napot az intenzív osztályok, csak hogy meglegyen a megfelelő bevétel (6 nap lélegeztetés, 10 nap túlélés az optimális). Biztos, ami biztos, addig is foglalva az intenzív ágyat és kapacitást. De olyan sem, hogy az összes kórház holnaptól bezárható lenne, mert nem felel meg az ÁNTSZ minimum feltételeinek, legalábbis egy nem nyilvános ÁNTSZ tanulmány szerint. Na meg persze a kínzó orvoshiány is gyorsan megoldódna. Mert csak saját magunkat csapjuk be, ha azt állítjuk, hogy semmi gond sincs, csak pár százalék orvos hiányzik a rendszerből. Ugyanis nem mindegy, hogy egy szemész státusszal variálom meg a kórházi statisztikát, úgy hogy papíron az intenzív osztályos státuszt tölti be, tehát papíron minden rendben csak éppen intenzíves orvosom nincs, ellenben van egy szemészem, darab-darab. Nem kancellárokat kell kinevezni, hanem szakembereket a kórházak élére és nem NER huszárokat, emellé pedig megfelelő ellenőrzéssel kordában lehet tartani egy-egy kórház költségvetését.

De úgy néz ki, hogy a probléma magától megoldódik, hiszen az OEP, ÁNTSZ és még jó néhány eddig önálló egészségügyi szervezet megszűnik, vagy megszűnik önálló szervezetként funkcionálni. Soha jobbkor nem keresztezhetnék egymást a nagy átalakítások. Hiszen azzal, hogy az OEP, ÁNTSZ beleolvad a Balog vezette EMMI-be, szinte borítékolható az összeomlás, az eddig bürokratikus ügyintézés most tovább lassul, a kisgömböc óriásivá dagad és a folyamatok, immár követhetetlenné válnak. Igaz olyan jelentések sem fognak születni, még csak belső körben sem, amelyek leírják, hogy van olyan kórház, amely mindössze 25 százalékban felel meg az ÁNTSZ minimum követelményeinek.

Nem tudom, belegondolt-e már valaki, hogy az E-alap bekerül az EMMI költségvetésébe? Abba az EMMI-be, ahol igazán kemény döntések eddig csak olyan dolgokról születtek, hogy viselheti-e egy gimnázium a Ságvári nevet, vagy érdemesek-e támogatásra az éhező gyerekek.

Na ugye!

Egyvalami azonban biztosan segíteni fog a gazdaság dübörgésében. Egyre kevesebb nyugdíjast kell majd eltartanunk, hiszen egyre kevesebben érik majd meg a nyugdíjkorhatárt, és persze az is segít ennek elérésében, hogy a Nyugdíjfolyósító is az EMMI-be olvad. A Mentőszolgálat főigazgatója, pedig a minap jelentette be, hogy paradigmaváltásra van szükség és meg kell értetni a betegekkel, hogy a 15 perces kiérkezés az nem kell hogy minden esetben 15 perc legyen. Még lehetne egy kicsit többet is elérni, ha a nyugdíjkorhatárt is felemelnék, na az lenne az igazi reform. És a programozott (sejt)halál. De papra arra nagy szükség lesz a jövőben!

A hírek szerint legalábbis annak fog tűnni a sebészeti ellátás átalakítása  áprilisban.

Még fiatal mentős koromban, a 90-es években teljesen természetes volt a beteg tologatása, azaz továbbküldése másik intézménybe. Sokszor az ügyeletes orvos első kérdése még a köszönést megelőzően is az volt, hogy mit hoztak és honnan. Erre a standard válasz a “zsák krumplit a szomszédból” volt. Ezek után hosszas bogarászás következett, keresgette az ügyeletes orvos, hogy  a beteg melyik település melyik utcája és házszáma szerint hova tartozik. Mondanom sem kell, hogy jó magyar szokás szerint nem volt két azonos nyilvántartás, így az anyázás szinte garantált volt minden betegátadásnál. De a sebészeti betegeket már akkor is a Központi Ágynyilvántartó (KÁNY) helyezte el a budapesti ügyeleti káoszban, amely 3-3,5 millió ember ellátásáért felel Budapesten és Pest megye nagy részén.

A fővárosban összesen 30, azaz harminc darab kórház van, ötvenvalahány telephellyel. A 30 kórházból 17-ben van sebészeti ellátás és eddig az akut sebészti ügyeletben 11 kórház vesz részt a Károlyi Kórház megszűnése után. A sebészeti ügyelet átalakítása pontosan a Károlyi Kórház megszűnésével került napirendre, ugyanis a Károlyi heti három ügyeletét kellett valahogy szétosztani a többi kórház között. 

Ennek a tavaly október 5-én történt megbeszélésnek a következménye a budapesti sebészeti ellátás 2016-os átalakításának terve, amit később november 13-án, a 2016-os ügyeleti renddel ki is hirdettek. Információim szerint a megbeszélésen, ahol jelen volt Budapest összes sebészeti osztályvezető főorvosa, mindenki vállalta a sebészeti ügyelet ellátását (így már összesen 17 kórház), egyetlen egy főorvos sem tette fel kezét és jelezte, hogy nincs elég orvosa az ügyelet kiállítására. Hogy mégis most tört ki a botrány a sebészetekkel kapcsolatban, az annak köszönhető, hogy a Mentőszolgálat írt egy levelet az érintetteknek, egyrészt emlékeztetőül, másrészt leírta a pontos teendőket a változás után. Tehát ebben az esetben egy előre megtervezett és egyeztetett átállásról van szó, amiben áprilistól 17 kórház adja a sebészeti ügyeletet, ki-ki a saját területén, immáron a KÁNY segítsége nélkül. Így a balhé és a cirkusz teljesen mesterkéltnek tűnhet, annak tudatában még inkább, hogy a KÁNY naponta átlag 50-60 tételszámot ad ki, ami a kórházak között elosztva is napi 1-2 akut műtétet jelent kórházanként

Hacsak nem kezdünk el számolni. 

Egy-egy ügyelet ellátásához csak sebész orvosból minimum 4 fő kell. Kettő szükséges az esetleges operációkhoz, egy kell az osztályra (hiszen az osztályos betegek is lehetnek rosszul) és egy az ambulanciára, aki fogadja a friss betegeket. Kevesebbel is működhet, de akkor már a betegbiztonságot veszélyezteti a létszámhiány. Tekintettel az orvosok munkaidő korlátjára (heti 60 órát dolgozhatnak) egy ügyeleti team kiállítása havi szinten 12 plusz státuszt igényel a mindennapi osztályos munkához szükséges létszámon felül. Ez a létszám a biztosan adott az áprilisig is ügyeletet adó kórházaknál. Na de az új belépő kisebb kórházak honnan fogják a hiányzó humánerőforrást biztosítani? Pláne akkor, ha az egész sebészeti osztály létszáma nem éri el a 12 főt, ami persze még így is kevés, hiszen ez csak az ügyelet fenntartására elég, a mindennapi munkára már nem. És akkor még ott vannak a műtéthez szükséges aneszteziológusok, bár azóta, hogy az EMMI megszüntette a hiányukat, altatóorvos biztosan lesz elég. No de műtősnő is? 

Szinte most borítékolható, hogy a kisebb kórházaknál a sebészeti ügyelet kiállítása gondot fog okozni. A betegellátásban viszont vélhetően zavar nem fog keletkezni, mert másodpercek alatt visszaállítható a rendszer a a régi mederbe. 

Az még nem teljesen világos, hogy az államtitkárság célja mi lehet a sebészeti ügyelet megváltoztatásával. Mindenesetre az már elég rég óta jól látszik, hogy Budapest és Pest megye ellátása ennyi kórházzal és érdekkel nem fenntartható. Ezért lehet, hogy az ügyeleti rend megváltoztatása egy nagyon okosan és ügyesen átgondolt terv része, aminek a végén jó néhány kórházra lakat kerül és a kisebb kórházak beolvadnak egy-egy nagyobb kórházba. Kapacitás még lenne is, akár újabb ágyak létesítése nélkül, hiszen a budapesti nagy kórházak ágykihasználtsága 70-80% körül mozog.

Kórházbezárás, összevonás valahogy mindig sok érdeket sért, sérti a kórházi kiskirályok érdekét, a helyi politikusok sem tapsolnak a hírre, de leginkább a lakosság biztonságérzetét sérti. Még akkor is, ha ez a biztonságérzet hamis, hiszen sokszor nincsenek meg az ellátás korrekt feltételei. Kormányzati ciklus közepe-vége felé pedig egy-egy kórház bezárása, vagy összevonása életveszélyes lehet a kormányzó párt számára. Azonban a jelenlegi rendszer is fenntarthatatlan, és abban abszolút igaza van Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárnak, hogy lyukas vödörbe kár vizet önteni, így az egészségügybe átalakítás terve nélkül pluszköltséget ölni. Na de ha maga a kis kórház bukik bele akár a sebészeti ügyelet kiállításába, akkor már egészen más a helyzet, hiszen önmaga deklarálja saját maga haszontalanságát, alkalmatlanságát, azaz saját magát ítéli bezárásra. Márpedig a jelenlegi orvoshiányban igen nehéz lesz a kis kórházaknak a státuszokat feltölteni, így az új rendszerben sebészeti ügyeletet ellátni. Az államtitkárság pedig arcvesztés nélkül jöhet ki a kórházbezárás politikai viharából. Így mindenki jól jár, de legfőképpen a betegek.

Őszintén remélem, hogy a fentiek nem a konteok díszes tárházát gyarapítják, hanem egy stratégia részei, ez esetben még látok fényt az alagút végén. És még a felesleges betegtologatásból is kevesebb lesz.