A  napokban röppent fel a hír a Népszavában, hogy a Semmelweis Egyetem (továbbiakban SE) magánklinikát nyitna, majd másnap gyorsan megjelent ennek a hírnek a cáfolata, hogy azért nem eszik ennyire forrón a kását.
Pedig az a hír, nem is légből kapott, hiszen ezt a szándékot egy 61 oldalas tanulmány is alátámasztja, amit maga az Általános Orvosi kar dékánja rendelt meg. Érthető, azonban az óvatosság is az Egyetem részéről, amiért a hírt úgy kommentálták, hogy "A kérdés további előkészítést igényel, az ügyben döntés még nem született”

Mert ugye meglehetősen furcsa attitűd lenne egy olyan fejlesztés beindítása, amelynek személyi feltételei nem különösebben körvonalazódnak, még a tanulmányban sem, ráadásul - mint később látni fogjuk - üzleti terv sem nagyon készült, amely legalább az elinduláshoz szükséges költségeket tartalmazta volna. És persze nehéz attól a ténytől is eltekinteni, hogy a Semmelweis Egyetem gazdálkodása hagy némi kívánnivalót maga után. Elég ha csak arra gondolunk, hogy idén áprilisban a tíz legnagyobb adóságot felhalmozó egészségügyi intézetek rangos sorában szerepelt, vagy a komoly botrányokkal kísért Korányi Projektre vetni egy pillantást. Ez utóbbi esetben a vádemelés sem kizárt.
Ilyen környezetben kíván komoly vállalkozást indítani a SE, vagy mégsem.
A tanulmány szerint szükséges egy magánklinika létesítése, amit az egyetem üzemeltetne, hiszen   jelentősen növekszik az egészségügyi turizmus által keltett külső, és az állami ellátás hiányos volta miatt fellépő belső kereslet is. 
Azonban valójában nem más ez az értekezés, mint annak beismerése, hogy az állami ellátás elégtelen szolgáltatást nyújt.
Az is fontos felismerés, hogy hiányzik a magánellátói rendszerből a legalább megyei szintű kórházi szolgáltatásra képes intézményrendszer. Hiszen nincsen Magyarországon egyetlen olyan magánintézmény sem, ahol képesek lennének egyidejűleg, egy helyen akár egy szívkatéterezés megoldására és egy komolyabb sebészeti beavatkozás elvégzésére, azaz nincs a magánszférában egyetlen egy megyei szintű ellátásra képes kórház.
Ezért a SE ötlete még akár hiánypótlónak is tűnhetne, azonban sajnos ez így nem az.
A probléma sokkal komplexebb annál, mint ahogyan ezt a tanulmány értelmezi.
Ugyanis a szerzők a tisztességes bérezés helyett abban látják a kiutat a HR krízisből, hogy magánklinikát építenek, ahol majd a tisztességes mellékes kereset kiválthatja az állami ellátásban  elvárt hálapénzt. Kutatásuk alapján a SE dolgozó főorvosok és magasabb titulusú orvosok 55 százaléka dolgozik magánellátásban is, 36 százalékuk pedig több magán ellátásban is, azaz a szerzők szerint minimum ennyi orvost lehetne potenciálisan beforgatni az új magánklinikai ellátásba is. Még azzal is számol a tanulmány, hogy ezek az adatok jelentősen alulbecsültek lehetnek, hiszen sok orvosnak a lakásrendelője nem elérhető az interneten (ami a kutatásuk alapja volt), és sokan a kórházi infrastruktúrát használják magánrendelésük lebonyolítására.
És a kutya pontosan itt van elásva, hiszen addig, amíg hálapénz van, nagyon nehéz lesz a rendszerből kiszűrni a kórházi infrastruktúrát használó magánrendeléseket. Mert X professzor úrnak ez sokkal jobban megéri, mint munkaidőn kívül másodállásban egy magánklinikán dolgozni. Jelenleg ezt (a különböző magánklinikákon való rendelést) leginkább azért teszi meg, mert a magánklinikától el tudja szívni a beteget és át tudja emelni a saját állami intézményébe, ahol a kezelést folytatni tudja, természetesen az adómentes borítékért cserébe. Igaz ez azon betegek esetében, akiket a professzor a magánklinikán nem tud ellátni, mert nincsenek meg az ellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek, például a beteget meg kell operálni. 
Ezért az alapfeltételezés már meg is bukott, miszerint majd a SE-n létrejövő új magánklinikán szívesen munkát vállalna másod-/harmadállásban X professzor úr. Bolond lenne, hiszen így nem tudná megoperálni a beteget hálapénzért, ami adómentesen és ráadásul munkaidőben keletkezik. Azaz amíg a hálapénz a rendszer mozgatója, addig a SE tanulmánya olyan naív, mint Lenin kommunizmusban vetett hite.
De a tanulmánnyal nem csak itt van komoly probléma.
Tele van például érdekes és újszerű felismerésekkel:
“Fontos tudni, hogy a külföldi betegek meglehetősen igényesek abból a szempontból, hogy a pénzükért milyen ellátást, illetve milyen környezetet kapnak.”, vagy amikor elkezdi a Semmelweis Egyetem már meglevő vállalkozásait átvilágítani: “Idegen nyelven beszélő telefonos diszpécserre van szükség – mint újabb minimumfeltétel.”, vagy “Ugyancsak szükség van időpontfoglaló honlapra több idegen nyelven is…”
Valahogy ezeket a megjegyzéseket nézve az embernek az az érzése, hogy a szerzők most ismerkednek a piacgazdaság fogalmával. 
Amikor azonban a Kútvölgyi Klinikai Tömb (KÚT) Premium működését elemzik, tökéletsen megfogják azt a pontot, ahol az egyik legkomolyabb kihívással néz szembe minden állami fenntartású magánintézmény: “A Kútvölgyi Premium történetére és aktuális helyzetére rányomja a bélyegét a Semmelweis Egyetem összes gazdálkodási és működési problémája.” 
Az Egyetem gyakorlatilag elvonja a profitot, és a saját költségvetési lyukait finanszírozza vele “
Majd, amikor a tanulmány az aktuális - ám meglehetősen ostoba - trendnek is meg akar felelni “az egészségügy nem üzlet”, akkor gyorsan vissza is vonja az előző nagyon fontos és okos meglátását “Mindezekért a magánbevétel üzemi eredményét a közellátásba kell visszaforgatni intézményi szinten.”
Azaz visszaforgatom a jövőbeli fejlesztésre is szánható összeget a közellátásba, tehát pontosan azt teszem, amit az előbb kifogásoltam. Elvonom a fejlesztésre is szánható pénzt a magánklinikától.
Ennek ellenére talán az egész koncepció legnagyobb hibája az, hogy nem ad arra választ, hogy mégis hogyan képzelik el ezt a magánklinikásdit, mert a tanulmányban szereplő külföldi példák és rendszerek mind bizony biztosításon és kiegészítő biztosításon nyugvó üzleti modellek, ahol ismeretlen a hálapénz fogalma is, így ezek a jelenlegi magyar ellátásra nem adaptálhatóak. 
Ráadásul az egészből hiányzik a legfontosabb rész, az üzleti terv. Így egy ilyen programmal/tervvel akárhol elindulhatnának, csak éppen abban a szférában nem, ahol akarnak, sehol egy Excel, egy számítás, egy becslés, pusztán egy valószínűleg hasraütés szerinti összeg.
Egyvalamire az egész tanulmány mégiscsak jó és megérte az elkészítésére fordított energiát, ez pedig annak a ténynek a leírása és felismerése, hogy bár kapacitás lenne, a teljesítmény-volumen korlát (TVK) - ez írja elő például, hogy hány darab műtétet végezhet az intézmény - szabályozás miatt nem képesek az egészségügyi intézetek az igényeket kielégíteni. 
Tehát mesterségesen zárja el az állam a betegeket a gyógyulás esélyétől és mesterségesen pumpálja fel az állam a várólistákat.”“A Semmelweis Egyetem okkal és joggal használhatja a TVK miatt szabad kapacitásait tervezett és szervezett magánbevétel előállítására,”

Végezetül ez így biztosan nem lesz jó, ehhez ennél több szakértelem és sokkal világosabb koncepció kell, addig pedig ez a magánklinika létesítési elképzelés nem más, mint annak a leirata, hogy megint valakinek egy szép saját homokozót kell építeni, közpénzen.