Erősen indul az év végi hajrá az egészségügyben, amíg a kórházak a kassza kisöprésre és némi konszolidációra várnak, addig az orvosok maguk vették kezükbe a sorsukat. Tömegével jelentkeznek az 1001 orvos hálapénz nélkül facebook csoportba és írják alá kiáltványukat. 

Nem irigylem az Egészségügyi Államtitkárságot, hiszen szemünk előtt dől be a rendszer, az a rendszer, amit a politika évtizedek óta képtelen európai módon átalakítani. A mindenkori kormányzat valahogy úgy viszonyult  az egészségügyhöz, mint az egyszeri ember a nagymamához. Megszokta a főztjét, a gondoskodását, ez szinte már már természetes, amíg van nagymama, aztán hirtelen nincs. Úgy tűnik, ezzel kénytelen most szembesülni a mindent tudó politika. A helyzet most sokkal veszélyesebb, mint a Szócskát fenyegető Rezidens Szövetség, amikor a rezidensek letétbe helyezték a felmondásukat, amennyiben nem történik változás. Azt ugyanis egy jól körülírt csoport és annak vezetése kezdeményezte, így egyszerűbb volt a fenyegetést a politikának semlegesítenie. Most nem úgy tűnik, hogy lenne egy markás jól körülhatárolható csoport, vagy szervezet. Orvosok csatlakoznak, nemtől, kortól, szakmától függetlenül a facebook-os kezdeményezéshez. 

A kialakult helyzetért leginkább a kormányzati ignorancia,  az egészségügy problémáinak az asztal alá söprése, illetve az abszolút elégtelen egészségügyi vezetést terheli a felelősség élükön a miniszterrel és az előző államtitkárok sorával. Jól mutatja a kormányzat egészségügyhöz való hozzáállását, hogy csak egy szakállamtitkárság képviseli ezt a területet, ráadásul olyan helyettes államtitkár is helyet kapott a vezetésben, akinek a legfőbb érdeme, hogy Orbán Viktor háziorvosa volt, nem mellesleg a Szócska féle ámokfutásban kabinetvezető pozíciót is betöltött. Az sem segíti a helyzet békés megoldását, hogy az EMMI szakállamtitkára (igen Rétvári) számháborút játszik a fizetésekkel, mikor jól láthatóan nincs tisztában egy számlás jövedelem adó- és járulék vonzatával sem (a bruttó és a szuperbruttó, nem a nettó). A  jelenlegi államtitkárt csak minimális felelősség terheli, hiszen még a kilincset keresi, de már dörömbölnek az ajtón. Mondjuk ilyen helyzetben nem túl szerencsés olajos kannákkal rohangálni az erdőtűz körül és agresszív, ellenben meglehetősen szűklátókörű nyilatkozatokat tenni például a sürgősséggel kapcsolatban, vagy hasonlóan semmit mondó válaszokat adni a fenti facebook csoport kérdéseire. 

Vannak persze politikai szerencsehuszárok, mint a Magyar Orvosi Kamara vezetője, Éger István is, aki 12 éve semmit nem ért el kamarai vezetőként az egészségügy előremozdítása érdekében, azonban most úgy gondolja, hogy eljött az ideje. 

Erős lesz az év vége, ez már most látszik, hiszen amíg e sorokat írom már további tizenöt orvossal gyarapodott a 1001 orvos hálapénz nélkül facebook csoport. Előbb vagy utóbb eléri a kritikus tömeget, ami a politikát is cselekvésre készteti, csakúgy mint a bringázás terén a critical mass.

Addig is:

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Finom utalásféleképpen…

Tegnap este különös kommentet kaptam a hivatalos FB oldalam egyik képe alá (ha leveszi mentettem), egy régi 2008-as videót linkelt be egy ifjú NER huszár, persze hozzáértő módon minősítve is a látottakat.

Értem én fiúk, hogy az utolsó blogbejegyzésem a több, mint 600 FB megosztással, húszezres olvasottsággal túlfutott és ez még a NER-nek is sok. Na de azért ez a piszkálódás elég szánalmasra sikeredett. 

A videófelvételt a Fővárosi Tűzoltók akkori kamera csoportja készítette egy kárhelyen. Ezt a felvételt már többször megpróbálták felhasználni ellenem, de eddig is sikertelenül. Talán nem véletlen, hogy akkor került ki a youtube-ra, amikor a légimentők orvosigazgatója voltam. Most ifjú NER vadászunk, talán az MTI megbízásából (hiszen facebook profilja alapján ott dolgozik), vagy magánszorgalomból előbányászta.

Mi is látható? Ott van ugye egy roncs, benne egy sérülttel, akit a szakma szabályai szerint ellátunk, majd hirtelen egy vágás (14. másodpercnél) után emberünk sétál, a hátán levő kimentő-mellénnyel és infúzióval a hordágyig. 

Mit nem látunk? Hogy az infúziót és a kimentő-mellényt a páciensre akkor raktuk rá, amikor még mindkét alsó végtagja a roncsba volt szorulva, tehát nem tudtuk kizárni a gerincsérülés lehetőségét és a szakma szabályai szerint elláttuk. Meg persze azt, ami a vágás előtt történt, nevezetesen kiemelés közben a sérült kirúgta magát az ápoló kezéből és sétálni kezdett. Ez utóbbi nem látható, mert valaki direkt manipulálni akarta a felvételt és itt vágta meg.

Mire használják ezt a Kendrick Extrication Device-t (K.E.D.), azaz kimentő -mellényt? Mint a nevében is viccesen el van rejtve, kimentésre. Mire használtuk a helyszínen? Roncsból való kimentésre. Miért is érdekes a felvétel? Azért, mert a beteg sétál. Miért sétál? Mert szó szerint kirúgta magát az ápoló kezeiből és szerencsére sérülése kevésbé volt súlyos, mint azt a roncsba szorulva feltételezhettük. Ja és miért intek, hogy ezt ne vegyétek fel? Azért, mert nehéz volt a röhögésünket visszatartani a szerencsés helyzetben.

Apróbetűs megjegyzésként: annak idején kikértem a felvételt oktatási célból a Fővárosi Tűzoltóságtól, így kaptam meg, a youtube-on.

Na fiúk, jöhet a következő. Az külön dicsőségemre szolgál, hogy a szakmai munkát az MTI munkatársa értékeli. Ha már ilyen járatos a mentésben, kíváncsi lennék, mi a véleménye az RSI-ről? És mi lesz a következő? Kipakoltok néhány beteg dokumentációt, hogy hol van benne helyesírási hiba?

Rezidens koromban, az egyik gyakorlati helyen a reggeli megbeszélésen szóba került egy beteg: valamit elfelejtettünk megcsinálni, vagy ellenőrizni, nem volt igazán fontos életbevágó dolog.  Persze, felelősségünk teljes tudatában próbáltuk menteni a menthetőt és gyorsan pótolni a hiányosságokat. Azonban az osztályvezető főorvos – a többi főorvos, osztályos orvos és rezidens jelenlétében – az előző napi, két szakvizsgás, majdnem negyven éves ügyeletes orvost (legyen István a neve) úgy alázta porig a mi hibánk miatt, hogy az nekünk fájt. A történetről sokat beszélgettünk akkori barátaimmal, rezidens társaimmal. Egyikük - ma már jól menő sebész - azt mondta, Zsombor, István már ebbe született, neki ez természetes, így szocializálódott, nézd meg, simán lenyeli, pedig van már két szakvizsgája, bárhova mehetne, de menthetetlen. Hasonló tapasztalataim voltak magánklinika igazgatóként is, amikor egy - egy jó hírű orvost próbáltam meg elcsábítani, szigorúan munkaidőn kívül dolgozni. A választ borítékolhattam volna: - Persze, tök jó, nagyon tetszik a lehetőség, de tudod, meg kell beszélnem a főnökkel (osztályvezető főorvos az állami kórházban). - Na de szabadnapodon, munkaidőn túl! - Igen, igen de tudod hogy megy ez!

Hát úgy, hogy egy-egy ránk maradt kórházigazgató, főorvos azt gondolja, hogy élet-halál ura és az ő szemétdombján kívül nincs is élet. Egy kórházi osztály földesuránál már csak az intézmény menedzsmentje a nagyobb gazda, élükön az intézmény igazgatójával, mint Bedros Róbert, a Szent Imre Kórház jelenlegi vezetője. Aki vastagon a régi generáció szülötte, valószínűleg szocializációja alapján hasonló “kiképzésen” mehetett keresztül, mint amit képvisel az intézményeiben, legalábbis sajtóhírek szerint. A Szent Imrében először akkor lehetett érezni, hogy baj van, amikor a jelenlegi főigazgató kinevezése után elment a kórházból a sürgősségi ellátás egyik hazai meghatározó alakja. Aztán jött a botrány a szülészet körül, majd az intenzív osztály és most legújabban a radiológia lázong.

Az orvoslás egy feudális rendszerben ragadt Magyarországon, medikus koromban és még kezdő orvosként is teljesen normális viszony volt a csendőrpertu, azaz az idősebb főorvos, simán tegezhette akár még a női kollégát is, viszont ez fordítva nem volt megengedett. Nem véletlen, hogy ez a rendszer még most is létezhet, hiszen a főorvos osztja a műtéteket, a kórtermeket is. Tehát végső soron rajta múlik a tisztességes megélhetés. Hiszen a jó műtét és a jó kórterem vastag borítékot jelenthet. Ugyanis nem mindegy hogy valaki azt a kórtermet kapja, ami a helyi szociális otthon lakóit fogadja, vagy azt amelyik a terület úri negyedéből érkezőket. Márpedig erre a fiatalabb generáció nem vevő. Nem csak az alacsony bér az oka az elvándorlásoknak, hanem a lepusztult infrastruktúrán túl a még megmaradt hűbérúri rendszer is. Ennek fennmaradása pedig a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszer) és az eddigi egészségügyi vezetés alapvető érdeke, hiszen a rend így tartható fent, maga a NER is erre épül. Ha belesimulsz, kapsz műtétet, jó kórtermet, ha nem, coki van. Ha jó fiú vagy, használhatod a kórház eszközeit a magánrendelésedhez, ha nem, ellehetetlenítenek. A jó NER-katonának nem is kell másodálláson gondolkodnia, hiszen munkaidődben is visszahívhatja a jól fizető betegeket. Nincs rendelőbérlet, rezsiköltség, anyagfelhasználás, nővérbér, ellenben van vastag boríték és adómentes jövedelem. Kéz kezet mos. Így lehetne akár egyensúly is, de valami ezt végképp felborította. Mégpedig a fiatal generáció élni és létezni akarása és nem utolsó sorban nyelvtudása, szabadságvágya. Lassan, de biztosan kiürül az ország, nem lesz aki a magyar beteget gyógyítsa. Ezt pedig a Balog vezette EMMI ölbe tett kézzel várja. Nem tud és nem is képes semmit tenni a folyamat ellen, hiszen a rendszerből régen kiirtották azokat, akik valamit tenni tudnának, ezen egyének tudásuk, önállóságuk és tehetségük folytán nem NER kompatibilisek. Így kerülhet vezető pozícióba olyan, aki nem észleli a körülötte végbement változásokat, aki azt hiszi, hogy címei felsorolásával, megszólítási követelményeivel és agressziójával tovább játszhatja a hűbérurat. Pedig azt az eredményt éri el, amit a NER, az ország/kórház tehetségesebb fele elmegy. Maradnak a Habony nemibiza közszereplő-féle senkik.

Ha a jövőben is a fent említett NER-katonák maradnak vezető pozícióban, ne csodálkozzunk azon, ha szülész fogja a felírni a szemüvegünket, miközben a szemész altat egy vakbélműtétnél, amit a pszichiáter operál. 

Végül is “ kígyónak lábsó”

December elsején leváltották a mentőszolgálat főigazgatóját. 

Burány Bélát 2013. áprilisában nevezte ki Szócska Miklós, miután előző kinevezettjével, Mártai Istvánnal a rendelkezésre álló uniós források lehívása megrekedt. Burányt Szócska egyfajta gyorsítóként tálalta, aki mintegy Speedy Gonzalesként “evolúciós ugrást” jelent majd a megöregedett, értékvesztett szervezetnek. 

Nos, az ugrás úgy néz ki sikerült is, kis hibával, visszafelé az egysejtűek felé. Speedy Gonzales több, mint másfél éves Szócskai magasságokba emelkedett ámokfutásával a mentőszolgálat fejlesztését évtizedekre visszavethette. 

Már a kinevezését is botrány lengte körül, hiszen mentőorvosként is volt egy szakmailag nagyon vitatott esete, ami miatt - információk szerint - az állomány számára már akkor teljesen hiteltelenné vált. Vezetőként pedig az elmúlt több, mint két és fél évben bizonyíthatott. (Egy, azaz egy évig megbízottként látta el a mentőszolgálat vezetését!) 

A jelenlegi helyzet szerint az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) működésre fordítható költségvetése 32,2 milliárd forint, ami a 2008-as évben még csak 23 milliárd forint volt. Ennek ellenére a minisztériumi folyosókon az OMSZ teljes hiányát 30 milliárd összegűre teszik, ami csaknem egy évi költségvetése a szervezetnek. Nagyon úgy néz ki, hogy a Burányék által begyorsult mentőszolgálat bukni fogja azt a közel 11 milliárdos uniós forrást is, ami hosszú időre meghatározhatta volna a jövőjét és lehetőségeit ennek a régen méltán nagy hírű  szervezetnek. Hozzá kell azonban tenni, hogy a jelenlegi helyzet kialakulásáért nem csak a jelenlegi menedzsmentet illeti felelősség, hanem az előzőeket is és végső soron Szócska Miklóst is.  A helyzetet tetézi, hogy Burány Bélának valahogy nem sikerült megszerettetnie magát az állománnyal sem.  Ami többek között annak is köszönhető, hogy engedélyezte - az eddig már minden pozíciójában megbukott - orvosigazgatójának olyan eljárásrendek bevezetését, amelyek ellen az egész szakma szinte egyöntetűen tiltakozott. Ezen szakmai protokollok nem csak tartalmukban hibásak, hanem bevezetésük is rendkívül agresszívan történt, persze az egészre még rávetül Burány szakmai múltja is.

Nos, ezt a helyzetet elégelhette meg az új államtitkár és döntött a csere mellett, ami valószínűleg és remélhetően nem áll meg a főigazgatói szinten, hanem végiggyűrűzik az egész szervezeten és az OMSZ-hoz szorosan kapcsolodó légimentőkön is.

Az pedig, hogy Burány és társai megússzák-e a dolgot ennyivel, vagy esetleg a politika egyszer hajlandó továbbmenni és hatósági vizsgálatot is kezdeményezni a fiúk ellen, az még nem tiszta. Véleményem szerint már csak azért is kellene továbbmenni, mert a mentőszolgálatnál dolgozó hétezer ember megbecsülését, hitét és lehetőségét vették el, hogy tisztességes körülmények között, megbecsülten dolgozhassanak. Arról a cirka tízmillió magyar állampolgárról már nem is beszélve, akiknek igenis joga van egy tisztességes, felkészült és időben kiérő mentőszervezetre.

Az új főigazgató ebben a helyzetben veszi át a kormányrudat, illetve annak a csonkját. Máté Gáborról nem sokat tudunk, volt mentőápoló - prehisztorikus emlékeim szerint a jelenlegi légimentők előtti szervezetnél dolgozott - majd nagygépes pilóta és turisztikai szakember is. Nem lesz könnyű dolga, hiszen már a sajtóban is egyfajta fanyalgással tálalták érkezését, “ápolót kapnak a mentők”, pedig végzettsége szerint mérnök-közgazdász. A mentőszolgálat egyik örökös hibája volt, hogy a vezetést mindig orvos jelentette, pedig nem biztos, hogy a jó orvos jó vezető is. Persze kivételek vannak, de el kell felejteni azt az attitűdöt, hogy a főigazgatónak a legjobb mentőfőorvosnak kell lennie. (Mondjuk ez eddig sem volt így, legfeljebb a főigazgatók gondoltak így magukra.) 

A mentőszolgálatnak jelenleg igen erős válság-menedzselésre van szüksége, és ha ebben Máté jó, akkor bizony ott a helye. Nagy előny, hogy kívülről jön, azaz a belső lobbik nem tudják befolyásolni, nincsenek, vagy már nagyon halványak a személyi kötődései, amelyek döntésekben befolyásolhatják. Persze döntő kérdés lesz, hogy kit választ maga mellé, egyáltalán választhatja-e vagy kapja a menedzsment tagokat. Ha kapja, szakmai érdemük szerint választódnak ki a menedzsment tagok, vagy pártpolitikai hovatartozásuk alapján, ahogy azért ez ma szokás? Alapvető kérdés, hogy mekkora lesz a mozgástere. És végül milyen célból küldték oda, mik az elvárások, a dolgok elsimítása és a botránymentes működés megteremtése, vagy ennél is tovább mehet és komoly fejlesztésekbe kezdhet? Végső soron sikerességét ezekre a kérdésekre adott válaszai fogják meghatározni és nem a mentőápolói mivolta. Reméljük, most talán valami elindul.