Ugye megvan az a vicc, amikor a medve odamegy a farkashoz és közli vele, hogy te farkas le kell, hogy lőjelek. Miért medve, mert rajta vagy a listámon, most menj szépen haza búcsúzz el a családtól, mert holnap lelőlek. És így is lett. Majd ugyanez megismétlődött a rókával is. Harmadjára a nyuszika volt soron, neki is mondja a medve, te nyuszika le kell, hogy lőjelek, miért medvekoma, hát mert rajta vagy a listámon. Aha - így a nyuszika - és mondd csak medvekoma, nem lehetne valahogy lehúzni arról a listáról. Ja, de - mondta a medve. 

Valahogy így érezhetnek azon kormányzati háttérintézmények vezetői, akiknek intézményeit vagy jogutód nélkül bezárják, vagy beolvasztják valamelyik minisztériumba (lelki szemeim előtt látom már a medve előtti sort). Ahogyan a tervek szerint az Országos Egészség Pénztárt (OEP), vagy a Nyugdíjfolyósító Intézetet is. Egy biztos, nem szívesen lennék most nyugdíjas, várva a postás csengetését minden hónap 3-án, mert az átszervezések, beolvasztások közös ismérve, hogy hónapokig, néha évekig is eltart, míg beáll valamiféle rend. De ugyanakkor kórházigazgató sem, hiszen hiába jelenteném le az OEP felé az elvégzett beavatkozásokat, most még inkább kérdéses lesz a terítés, nem beszélve a beígért kancelláriákról.

Hupsz! de beleszaladtunk a reformokba, gondolhatnánk, pedig abszolút nem úgy tűnik, hogy összehangolt reformfolyamatoknak lennénk szemtanúi. Az egyik oldalon az állam költekezéseit megzabolázó átalakításokról van szó, ez lenne a minisztériumok háttérintézményeinek megszüntetése, bezárása, amely vastagon érinti az egészségügyet. A másik pedig a kancelláriák létrehozása, amelyek 6-8 kórházat ölelnének fel és felügyelnének. Nagyon úgy tűnik, hogy a két folyamat nem függ egymástól és nincs összehangolva, hacsak a kieső káderek újbóli elhelyezése nem történik meg a kancelláriákban. Mert olyan nem lehet, hogy egy rendkívül tehetséges Haidekker Bence munka nélkül maradjon. 

Nem teljesen világos, hogy az egészségügyi kancellároknak mi lesz a pontos szerepe, hiszen erről nem osztott meg részleteket az államtitkárság. Eddig még azt gondoltam, hogy amolyan ellátásszervezőként fog fellépni, és segít a tiszta betegutak kialakításában, azokban, amelyeknek elméletileg teljesen tisztának kellene lenniük. Nem érthető kristálytisztán az államtitkár azon elvárása, hogy a kancellár fog felelni a költségvetési korlátok betartásáért. Eddig nem felelt érte senki? Az egészségügy alulfinanszírozott, mondja már mindenki, persze strukturális átalakítások nélkül fenntarthatatlan is. 2014-ben az egészségügyi ráfordítások  1900 milliárd forintot emésztettek fel. Ha nagyon durva megközelítéssel minden orvosnak adnék 300 000 forint pluszpénzt (ez olyan 200 000 forint nettó lehet az esetek többségében) akkor ez 72 milliárd többletkiadást igényelne, és ha még a szakdolgozók is kapnának bruttó 150000 forint kiegészítést, az 180 milliárd többletköltséget jelenthet, azaz összesen a bérkonszolidáció éves szinten 250-300 milliárd pluszkiadást jelentene a költségvetésnek (és nagyon finoman számoltam). Érthető, hogy ezt az államtitkárság miért nem akarja bevállalni. Mindemellett érdemes megjegyezni, hogy mennyit költünk az egyházak támogatására, közel 43 milliárd forintot (csak az egyházak hitéleti támogatásának kiegészítése címen 1,7 milliárd ment el) a stadionokra, uszodákra, komplexumokra pedig közel 98 milliárd  forintot költöttünk (2015 költségvetési törvény). Persze ezek az összegek nem adják ki a plusz bérköltség forrását, azonban a költségvetés átrendeződésével meg lehetne találni akár ennek a dupláját, tripláját is. Merthogy kétség ne férjen hozzá az egészségügy konszolidációjához még kormányközeli szakértők szerint is 600-700 milliárd pluszforrás kell.

És akkor nem állhatna elő olyan helyzet - intenzív osztályos tapasztalataim alapján -, hogy egy-egy agyhalott (ha nem jön szóba szervdonáció) nem akkor hal meg - azaz nem akkor kapcsolják le a gépekről - amikor ténylegesen ennek szakmai szempontból eljött az ideje, hanem akkor amikor a finanszírozás szerint megéri, azaz inkább várnak még egy-két napot az intenzív osztályok, csak hogy meglegyen a megfelelő bevétel (6 nap lélegeztetés, 10 nap túlélés az optimális). Biztos, ami biztos, addig is foglalva az intenzív ágyat és kapacitást. De olyan sem, hogy az összes kórház holnaptól bezárható lenne, mert nem felel meg az ÁNTSZ minimum feltételeinek, legalábbis egy nem nyilvános ÁNTSZ tanulmány szerint. Na meg persze a kínzó orvoshiány is gyorsan megoldódna. Mert csak saját magunkat csapjuk be, ha azt állítjuk, hogy semmi gond sincs, csak pár százalék orvos hiányzik a rendszerből. Ugyanis nem mindegy, hogy egy szemész státusszal variálom meg a kórházi statisztikát, úgy hogy papíron az intenzív osztályos státuszt tölti be, tehát papíron minden rendben csak éppen intenzíves orvosom nincs, ellenben van egy szemészem, darab-darab. Nem kancellárokat kell kinevezni, hanem szakembereket a kórházak élére és nem NER huszárokat, emellé pedig megfelelő ellenőrzéssel kordában lehet tartani egy-egy kórház költségvetését.

De úgy néz ki, hogy a probléma magától megoldódik, hiszen az OEP, ÁNTSZ és még jó néhány eddig önálló egészségügyi szervezet megszűnik, vagy megszűnik önálló szervezetként funkcionálni. Soha jobbkor nem keresztezhetnék egymást a nagy átalakítások. Hiszen azzal, hogy az OEP, ÁNTSZ beleolvad a Balog vezette EMMI-be, szinte borítékolható az összeomlás, az eddig bürokratikus ügyintézés most tovább lassul, a kisgömböc óriásivá dagad és a folyamatok, immár követhetetlenné válnak. Igaz olyan jelentések sem fognak születni, még csak belső körben sem, amelyek leírják, hogy van olyan kórház, amely mindössze 25 százalékban felel meg az ÁNTSZ minimum követelményeinek.

Nem tudom, belegondolt-e már valaki, hogy az E-alap bekerül az EMMI költségvetésébe? Abba az EMMI-be, ahol igazán kemény döntések eddig csak olyan dolgokról születtek, hogy viselheti-e egy gimnázium a Ságvári nevet, vagy érdemesek-e támogatásra az éhező gyerekek.

Na ugye!

Egyvalami azonban biztosan segíteni fog a gazdaság dübörgésében. Egyre kevesebb nyugdíjast kell majd eltartanunk, hiszen egyre kevesebben érik majd meg a nyugdíjkorhatárt, és persze az is segít ennek elérésében, hogy a Nyugdíjfolyósító is az EMMI-be olvad. A Mentőszolgálat főigazgatója, pedig a minap jelentette be, hogy paradigmaváltásra van szükség és meg kell értetni a betegekkel, hogy a 15 perces kiérkezés az nem kell hogy minden esetben 15 perc legyen. Még lehetne egy kicsit többet is elérni, ha a nyugdíjkorhatárt is felemelnék, na az lenne az igazi reform. És a programozott (sejt)halál. De papra arra nagy szükség lesz a jövőben!

A hírek szerint legalábbis annak fog tűnni a sebészeti ellátás átalakítása  áprilisban.

Még fiatal mentős koromban, a 90-es években teljesen természetes volt a beteg tologatása, azaz továbbküldése másik intézménybe. Sokszor az ügyeletes orvos első kérdése még a köszönést megelőzően is az volt, hogy mit hoztak és honnan. Erre a standard válasz a “zsák krumplit a szomszédból” volt. Ezek után hosszas bogarászás következett, keresgette az ügyeletes orvos, hogy  a beteg melyik település melyik utcája és házszáma szerint hova tartozik. Mondanom sem kell, hogy jó magyar szokás szerint nem volt két azonos nyilvántartás, így az anyázás szinte garantált volt minden betegátadásnál. De a sebészeti betegeket már akkor is a Központi Ágynyilvántartó (KÁNY) helyezte el a budapesti ügyeleti káoszban, amely 3-3,5 millió ember ellátásáért felel Budapesten és Pest megye nagy részén.

A fővárosban összesen 30, azaz harminc darab kórház van, ötvenvalahány telephellyel. A 30 kórházból 17-ben van sebészeti ellátás és eddig az akut sebészti ügyeletben 11 kórház vesz részt a Károlyi Kórház megszűnése után. A sebészeti ügyelet átalakítása pontosan a Károlyi Kórház megszűnésével került napirendre, ugyanis a Károlyi heti három ügyeletét kellett valahogy szétosztani a többi kórház között. 

Ennek a tavaly október 5-én történt megbeszélésnek a következménye a budapesti sebészeti ellátás 2016-os átalakításának terve, amit később november 13-án, a 2016-os ügyeleti renddel ki is hirdettek. Információim szerint a megbeszélésen, ahol jelen volt Budapest összes sebészeti osztályvezető főorvosa, mindenki vállalta a sebészeti ügyelet ellátását (így már összesen 17 kórház), egyetlen egy főorvos sem tette fel kezét és jelezte, hogy nincs elég orvosa az ügyelet kiállítására. Hogy mégis most tört ki a botrány a sebészetekkel kapcsolatban, az annak köszönhető, hogy a Mentőszolgálat írt egy levelet az érintetteknek, egyrészt emlékeztetőül, másrészt leírta a pontos teendőket a változás után. Tehát ebben az esetben egy előre megtervezett és egyeztetett átállásról van szó, amiben áprilistól 17 kórház adja a sebészeti ügyeletet, ki-ki a saját területén, immáron a KÁNY segítsége nélkül. Így a balhé és a cirkusz teljesen mesterkéltnek tűnhet, annak tudatában még inkább, hogy a KÁNY naponta átlag 50-60 tételszámot ad ki, ami a kórházak között elosztva is napi 1-2 akut műtétet jelent kórházanként

Hacsak nem kezdünk el számolni. 

Egy-egy ügyelet ellátásához csak sebész orvosból minimum 4 fő kell. Kettő szükséges az esetleges operációkhoz, egy kell az osztályra (hiszen az osztályos betegek is lehetnek rosszul) és egy az ambulanciára, aki fogadja a friss betegeket. Kevesebbel is működhet, de akkor már a betegbiztonságot veszélyezteti a létszámhiány. Tekintettel az orvosok munkaidő korlátjára (heti 60 órát dolgozhatnak) egy ügyeleti team kiállítása havi szinten 12 plusz státuszt igényel a mindennapi osztályos munkához szükséges létszámon felül. Ez a létszám a biztosan adott az áprilisig is ügyeletet adó kórházaknál. Na de az új belépő kisebb kórházak honnan fogják a hiányzó humánerőforrást biztosítani? Pláne akkor, ha az egész sebészeti osztály létszáma nem éri el a 12 főt, ami persze még így is kevés, hiszen ez csak az ügyelet fenntartására elég, a mindennapi munkára már nem. És akkor még ott vannak a műtéthez szükséges aneszteziológusok, bár azóta, hogy az EMMI megszüntette a hiányukat, altatóorvos biztosan lesz elég. No de műtősnő is? 

Szinte most borítékolható, hogy a kisebb kórházaknál a sebészeti ügyelet kiállítása gondot fog okozni. A betegellátásban viszont vélhetően zavar nem fog keletkezni, mert másodpercek alatt visszaállítható a rendszer a a régi mederbe. 

Az még nem teljesen világos, hogy az államtitkárság célja mi lehet a sebészeti ügyelet megváltoztatásával. Mindenesetre az már elég rég óta jól látszik, hogy Budapest és Pest megye ellátása ennyi kórházzal és érdekkel nem fenntartható. Ezért lehet, hogy az ügyeleti rend megváltoztatása egy nagyon okosan és ügyesen átgondolt terv része, aminek a végén jó néhány kórházra lakat kerül és a kisebb kórházak beolvadnak egy-egy nagyobb kórházba. Kapacitás még lenne is, akár újabb ágyak létesítése nélkül, hiszen a budapesti nagy kórházak ágykihasználtsága 70-80% körül mozog.

Kórházbezárás, összevonás valahogy mindig sok érdeket sért, sérti a kórházi kiskirályok érdekét, a helyi politikusok sem tapsolnak a hírre, de leginkább a lakosság biztonságérzetét sérti. Még akkor is, ha ez a biztonságérzet hamis, hiszen sokszor nincsenek meg az ellátás korrekt feltételei. Kormányzati ciklus közepe-vége felé pedig egy-egy kórház bezárása, vagy összevonása életveszélyes lehet a kormányzó párt számára. Azonban a jelenlegi rendszer is fenntarthatatlan, és abban abszolút igaza van Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárnak, hogy lyukas vödörbe kár vizet önteni, így az egészségügybe átalakítás terve nélkül pluszköltséget ölni. Na de ha maga a kis kórház bukik bele akár a sebészeti ügyelet kiállításába, akkor már egészen más a helyzet, hiszen önmaga deklarálja saját maga haszontalanságát, alkalmatlanságát, azaz saját magát ítéli bezárásra. Márpedig a jelenlegi orvoshiányban igen nehéz lesz a kis kórházaknak a státuszokat feltölteni, így az új rendszerben sebészeti ügyeletet ellátni. Az államtitkárság pedig arcvesztés nélkül jöhet ki a kórházbezárás politikai viharából. Így mindenki jól jár, de legfőképpen a betegek.

Őszintén remélem, hogy a fentiek nem a konteok díszes tárházát gyarapítják, hanem egy stratégia részei, ez esetben még látok fényt az alagút végén. És még a felesleges betegtologatásból is kevesebb lesz.

A történelem ismétli önmagát és sokszor láthattuk már, hogy a kormányzati ignorancia, hogyan vezet katasztrófához. Talán ez történhetett akkor is, amikor V. Ferdinánd Bécsben, a Hofburgban ücsörögve tudomást szerezett 1848 március 15-i reggeli eseményekről: - Oh! Ungarische wirtschaft! Csak néhány rebellis fiatal csinálja a fesztivált! - majd nagylelkűen legyintve egyet, azzal  a megnyugtató  gondolattal harapott kedvenc knédlijébe, hogy holnapra úgyis kialusszák a fiatalok a rebelliót, mint a decens polgárok általában a részeg esti hőbörgést. De nem, ebből a rebellis lázongásból forradalom és a bécsi udvar egyik legkomolyabb egyensúlyvesztésével párosuló közel másfél éves háborúja lett, ami alapvetően határozta meg hazánk szerepét még a XX. század elején is.

Mintha ez zajlana most is az egészségügyben. Egy ideje már vívja magányos harcát a feketeruhás nővér, majd most még az orvosok is megalakítják saját csoportjukat és új szakszervezetüket is. Létrejött a virtuális Pilvax kávéház az egyik legismertebb közösségi oldalon, 1001 orvos hálapénz nélkül néven. Innen indították elhíresült kérdéseiket az EMMI felé. A kérdések önmagukban nem bonyolultak, feszegetik a hálapénz kivezetésének kormányzati szándékát, idejét, valamint az egészségügyi rendszer átalakítására hivatott kerekasztal összehívását, végül néhány konkrét lépésre kíváncsiak a 2016-os évben, amelyek az orvos elvándorlást és a szakdolgozói képzés megerősítését boncolgatják. Először még karácsony előtt próbálkoztak választ kapni a fenti kérdésekre, de érdemi válasz nem érkezett. Talán csak Semjén Zsolt volt bizakodó, hiszen ő úgy látja, hogy a kormány „emberfeletti erővel küzd az egészségügyért”, nyilván imával és a vasárnapi kórházbezárás ötletével, hiszen az egészségügyi dolgozóknak is jár a vasárnap. 

Az 1001 csoport azonban nem hagyta annyiban, 2015 végére az aláírók létszáma 779-re  duzzadt és a kérdéseket változatlan formában tette fel az EMMI felé, persze eleddig eredménytelenül. Értékelhető válasz továbbra sincsen, már ha nem vesszük figyelembe Ónodi-Szűcs Zoltán a Ma reggelnek adott interjúját. Amelyben azért biztos, ami biztos, gyorsan beszámolt az eddig elért sikerekről, hogy 64 háziorvosi pozíciót sikerült betölteni a hiányzó 238 körzetből (bár ő ennél kevesebbről tud), és arról is, hogy a kórházi várólisták Magyarországon ez egyik legrövidebbek Európában. Ennek azért velősen ellentmond az a 2013-as tanulmány, amely 15 OECD ország várólistáiról szól és az OEP által nyilvánosan vezetett Magyarországi várólisták szerepelnek benne. Feketén fehéren kiderül, hogy csípő- vagy térdprotézisre Magyarországon majd tízszer annyi időt kell várni, mint a tanulmányban szereplő többi országban.

Amit pedig az 1001 orvos hálapénz nélkül csoportról gondol, az önmagában is ijesztő. Hiszen szavai szerint folyamatos egyeztetést folytat a hivatalos szervekkel (Orvosi Kamara, vagy a Cser Ágnes féle szakszervezet?), amelyek az elmúlt évtizedben sem voltak képesek a vezetőik egyéni érdekein kívül mást kiszolgálni. Az 1001 csoportot pedig nem tartja legitimnek, javasolja először a valamiféle szervezetté alakulást, mintha 800 körüli orvos véleménye az asztalról lesöpörhető lenne. A helyzet pikantériája az, hogy még maga a minisztérium sem tudja, hogy ma Magyarországon pontosan hány orvos dolgozik orvosi munkakörben, 11-12 ezer, esetleg 17 ezer (ez a maximum szám, amivel az EMMI számol)? Azaz nem lehet tudni pontosan azt, hogy ez a kezdeti 800 fő körüli orvos létszám milyen erőt képez az egészből, bárhogy is számoljuk jelentőset. A jelenleg is komoly humánerőforrás-hiánnyal küzdő egészségügy nem tudná már azt sem elviselni, ha ebből a kezdeti 800 orvosból fele, harmada felállna, vagy külföldre vándorolna. Különösképpen azért nem, mert az 1001 csoport tagjainak nagy része olyan szakmákban dolgozik, amelyekben komoly orvoshiány van már most is.   

Persze az EMMI-n kívül, a médiában az 1001 csoport hálapénz nélkül szerveződés második petíciója jelentős visszhangot keltett. A sok megszólaló között érdemes kiemelni a Magyar Kórházszövetség elnökének (dr. Velkey György) a „Magyarul Balóval” című műsorban elhangzott állításait, amelyben azért sok igazság van, de azt nem szabad elfelejteni, hogy Velkey a Szócska féle kabinet oszlopos tagjaként jelentős felelősséggel viseltetik az egészségügy mai állapotáért és problémáiért, amelyeket most végül Ónodi-Szűcs Zoltán örökölt meg. Hiszen Szócskáéknak - így Velkeynek is - egy egész ciklus állt rendelkezésükre, hogy bármilyen érdemi változást megteremtsenek, de erejükből a meglehetősen szánalmas Semmelweis terven és a kötelező kamarai tagságon kívül másra nem nagyon futotta. Ez utóbbival végső soron sikerült létrehozni egy olyan ágazatot, ahol a releváns érdekképviseletnek a nyomát sem lehet felfedezni. Az 1001 csoportnak többek között ebből, illetve az ennek segítségével is fennmaradt feudális, teljesen hazug rendszerből és az egészségügyet polipként átfogó hálapénzből lett elege. 

Ezt észre nem venni több mint politikai hiba, mert az már régóta látszik, hogy az EMMI miniszterének Balog Zoltánnak az ingerküszöbét nem éri el. Hogy ez pusztán a szokásos dilettantizmusával, vagy csak egyszerűen a leszarom retard tabletta hatásával magyarázható, talán soha sem derül ki.

Azonban Ónodi-Szűcs lendületével, energiájával talán valami előremozdulás elérhető, de csak akkor, ha a helyzet- és szituációértékelése végre helyes irányt vesz és képes a változást sürgető jelzéseket komolyan venni, na meg persze amennyiben megfelelő szabadságot és hozzá pénzt is kap döntéseinek végrehajtásához. Ellenben pontosan úgy fog járni, mint V. Ferdinánd, akit az udvari kamarilla végül lemondatott a trónjáról Ferenc József főherceg javára.