Hálapénz nélkül a magyar egészségügy jelenlegi rendszere nem lenne működőképes. A Corvinus Egyetem Marketing Tanszéke által végzett kutatás szerint 2008-ban 73,4 milliárd forintnyi paraszolvenciával járult hozzá a lakosság az egészségügy fenntartásához. Ez az összeg a 2011-es teljes egészségügyi költségvetés csaknem 6 százaléka. Hogy érzékelhető legyen, az Országos Mentőszolgálat éves teljes költségvetése 23 milliárd forint körül van, a kórházi tevékenységekre és szolgáltatásokra szánt összeg 2011-ben pedig 547 milliárd forint. Érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb hálapénzt a kórházakban adják, ennek összege átlagosan 28 500 forint

A hálapénz-rendszer az egészségügy számos bajának legfőbb okozója. A paraszolvencia adóköteles jövedelem, azonban a boríték tartalma rendszerint a beteg és az orvos közös kis titka marad, tehát ebből a jövedelemből rendszerint nem keletkezik adó- és egyéb járulékbevétel sem. Ezen felül ez a sajátságos co-payment rendszer a felelős az egészségügyi ellátás jelenlegi színvonaláért is, ugyanis a hálapénz-rendszer számos felesleges egészségügyi szolgáltatást generál.

Suvatitisz akuta

Gondolta volna bárki is, hogy az egynapos sebészeti ellátás a hálapénz miatt nem volt képes megfelelő szintű teret nyerni? Pedig többször, több kormányzati ciklusban is kiemelt prioritásként szerepelt az egynapos sebészeti ellátás megerősítése. Azonban nem elég a szándék, akarat is kell, mégpedig leginkább az orvosok részéről, de senki sem ellensége önmagának. A hálapénz-rendszerben kódolva van, hogy a nagyobb, komolyabb beavatkozás több anyagi ráfordítást is igényel a betegtől, ezért amennyiben a beavatkozás, majd az azt követő lábadozás kórházban történik, az elvárt paraszolvencia is nagyobb lehet. Színház az élet, a betegnek alapvetően két dologra van szüksége: egy szakmáját megfelelően űző orvosra és a megfelelő körítésre, plasztikus módon fogalmazva kis vágás kis pénz, nagy vágás nagy pénz. Talán nem véletlen az indokolatlanul magas kontrollvizsgálatok száma sem, érthető módon több orvos-beteg találkozóból több paraszolvencia származik.

Forrás: http://statinfo.ksh.hu/Statinfo/haViewer.jsp

Hasonló a helyzet a nem manuális szakmákban is, hiszen gyakran felvételre kerülnek betegek szociális indok alapján is. Jóval egyszerűbb az osztályvezető főorvosnak pár tízezer forintot kifizetni a családi nyaralás előtt azért, hogy a nagymamát gondozzák, mint az otthoni 24 órás ápolást megfizetni, de ide sorolhatjuk a „befekszem egy kis kivizsgálásra” típusú „menedzser” szűréseket is. Orvosi berkekben közismert „diagnózis” a suvatitisz akuta, ez olyan „betegségcsoportot” takar, amit szintén szociális indokok alapján állít fel a háziorvos, azaz a beteget valamilyen mondvacsinált indok alapján besuvasztják a kórházba. A háziorvosi ellátásban a beteg, illetve a hozzátartozója a megrendelő, ez a klasszikus egészségügyi szolgáltatás tekintetében még nem is volna baj, azonban a beteg kihasználva a paraszolvencia adta előnyöket, pluszpénzért nem indokolt szolgáltatásokat vásárol: ilyen a betegszabadság, nem indokolt gyógyszeres terápia (antibiotikum vírusfertőzésben) és diagnosztikai szolgáltatások. Magyarországi sajátosság, hogy állami intézményekben az ott dolgozó alkalmazottak a saját magánrendelésüket folytatják, anélkül, hogy az infrastruktúráért, vagy az eszközökért bérleti díjat fizetnének.

A fenti luxuskiadások megfékezésével elérhetővé válna az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése, vagy a szektor dolgozóinak béremelése.

Orvosi pertu

A hálapénz azonban nem csak az ellátás terén okoz mélyreható károkat, hanem az oktatás és képzés terén is. Fiatal, kezdő orvosok idejük nagy részét adminisztrációval töltik, teszik ezt a rangsorban felettük állók helyett, amíg a főorvosok jól megérdemelt hálapénzüket keresik meg. A manuális szakmákban még nagyobb a kiszolgáltatottság. Az ezredforduló után sem volt ritka, hogy az osztályvezető főorvos kizárólagos privilégiuma volt egy-két magas paraszolvencia-faktorú betegség megoperálásának lehetősége, mondanom sem kell, nem szakmai alapon. Itt a fiatal kollégák asszisztálnak a főorvosnak, illetve az idősebb orvosoknak, ahelyett, hogy megfelelő tapasztalatot és rutint szereznének az idősebbek segítségével. Alaptétel, ha jól viselkedsz és elvégzed az én kötelességemet is, adok néhány csontot. Nem véletlen, hogy az orvosi szakmában még ma is dívik a csendőr pertu: a főorvos tegez, a beosztott magáz. Könnyen belátható, hogy ebben a feudális rendszerben nagyon erős az alá-fölérendeltség, amely nagyon határozott egzisztenciális függést is eredményez. Aki nem operál, az nem is keres.

A KSH legfrissebb, 2010. novemberi adatai szerint a humán-egészségügyi ellátásban dolgozók havi átlagos bruttó bére 176 ezer forintot tett ki, ez nettó 122 ezer forintnak felel meg. A nemzetgazdasági átlag ugyanebben az időszakban bruttó 213 ezer forint volt, ez nettó 138 ezer forintot tett ki. Egy kezdő, gyermektelen orvos nettó fizetése 88 500 forint, miközben a minimálbér 78 ezer.  Összehasonlításképpen, Nagy-Britanniában a legegyszerűbb orvosi munkakörben, egy szakvizsga nélküli orvos hetente 1200 angol fontot keres, amely 360 000 forintos heti bérnek felel meg. Igaz, ez 24 órás rendelkezésre állást jelent egy hétig, azonban a koszt-kvártély a bentlakás részét képezi. Ez a bér még akkor is rendkívül kedvező a fiatal orvosok számára, ha nem kecsegtet szakvizsgával és tulajdonképpen nem jelent önálló munkavégzést sem, sőt, még a nyugellátásba sem számít bele.

A magyarországi helyzetet fűszerezi, hogy nem csak az uniós bérfeszültség kelt indulatokat, az egészségügyi rendszeren és egyéb állami feladatot ellátó ágazatok között már régóta kialakult a belső bérfeszültség is. Akár a buszsofőr is több bért visz haza, mint egy orvos. Nem szabad elfelejteni, hogy az orvosok nagy része lelkiismeretesen és komoly áldozatvállalás mellett végzik a tevékenységüket szombaton, vasárnap és húsvétkor is, a gyalázatos bérezés és infrastruktúra ellenére is. Csoda, hogy a fiatal, tehetséges orvosok menekülnek az országból? Fontos megérteni, hogy azok az orvosok, akik nem tudnak önálló praxist kiépíteni, egyszerűen nem tehetnek mást önmaguk fenntartása érdekében, mint a hálapénz elfogadását. Ennek ellenére egyre nagyobb azon orvosok száma, akik a hálapénz kártékony hatását látva nem fogadnak el a betegektől semmiféle ellentételezést sem.

Hálapénz helyett co-payment

A fent leírtak magyarázatot adnak arra, hogy a hálapénz struktúra hogyan szövi át az egészségügyet, s az is nyilvánvaló, hogy amennyiben a hálapénzt kirántjuk a rendszerből – úgy, hogy semmiféle kompenzáció nem követi ezt a lépést – a rendszer összeomlik.

Nincs megoldás, ez már mindig így lesz? Azért kiutat csak lehet találni, fontos lenne például egy tisztességes co-payment rendszer kialakítása. Történt erre már kísérlet, vizitdíjnak hívták, azonban a bevezetése annyira rosszul és ostobán volt kommunikálva, hogy gyorsan hamvába halt, pedig az orvos-beteg találkozások száma a vizitdíj ideje alatt érezhetően csökkent. Próbálkoztak még a teljesítményvolumen-korlát bevezetésével, amivel a mesterségesen túlpörgetett beavatkozásokat próbálták visszafogni. Az eredmény a várólisták kialakulása. A betegek sem elégedettek a jelenlegi helyzettel: egy 2010-es GKI tanulmány szerint a lakosság 69 százaléka nem érzi biztonságban magát a jelenlegi egészségügyi ellátórendszerben. Mi több, már a lakosság nagyobb százaléka hajlandó volna fizetni – 1-2 ezer forintot 38 százaléka, 3-5 ezer forintot 35 százaléka – a színvonalasabb egészségügyi ellátásért.

Amennyiben a jelenlegi ellátórendszert sikerülne optimalizálni, jelentős összeget lehetne béremelésre fordítani, s ha ehhez még egy jól működő co-payment rendszer is társulhatna, véget érhetne a paraszolvencia világa. Az már csak hab a tortán, ha angliai vagy más európai mintára a magánszolgáltatók is részt vehetnének meghatározott ellátásokban, részben OEP finanszírozás mellett, akkor a várólisták száma is csökkenhetne. Érthetetlen számomra továbbá, hogy magán járóbeteg-ellátó intézmények, miért nem kaphatnak OEP támogatást, hiszen azok a betegek, akik ezeket a szolgáltatókat veszik igénybe éppen az állami rendszer leterheltségét csökkentik. Természetesen az igénybevétel indokoltságát szigorúan ellenőrizni kellene, mind szolgáltatói-, mind felhasználói oldalról. Egy szó, mint száz, a paraszolvencia rendszer megszüntethető lenne, hiszen 73,4 milliárd forintot a betegek így is kifizetnek hálapénz formájában. Amennyiben ezt az összeget kiegészítő biztosítás formájában be lehetne vonni a rendszerbe, valamint az ellátórendszer optimalizálásából származó megtakarítást is az egészségügyi bérek emelésére lehetne fordítani, nem lenne szükség az egészségügyi dolgozók tisztességes megélhetéséhez a hálapénzre. Azonban nem véletlenül nem történik semmi, csak gittrágás, hiszen az orvos-szakma véleményformálói a jelenlegi rendszer fenntartásában érdekeltek, ők így is rendkívül fényesen megélnek, számukra az új világ jelentősebb bevételcsökkenést okozna.