Meghalt Mátyás oda az igazság, avagy ciánozz nyugodtan mi megvédünk

Aki gondolkodás helyett zsigerből elkezd libsi-bibsizni, azt kérem, most lapozzon tovább, keressen valamelyik szép trianoni katalógusban magának valamilyen last minute utat. Ugyanis pont ezek a figurák, azok, akik általában pont beleszarnak a saját kis elvi világukba, ha öt forint hasznot remélhetnek. Szóval nektek srácok a topik off. Vigyázat, ez a post szembemegy a mainstream divattal, megpróbál gondolatokat ébreszteni, szóval, ha csak benyelni szeretnéd a konzerv sajtót, kérlek keress másik ajtót.

Hét évet kapott a fagyállós borosgazda, aki végső elkeseredésében, tehetetlenségében megunta a sorozatos lopásokat a portájáról és fagyállóval vizezte fel a borát a további lopások és a megleckéztetések végett. A bíróság bűnösnek találta és hét év letöltendőt szabott ki rá első fokon, na most ez ellen még az ügyészség is enyhítésért fellebbezett. Sokan soknak gondolják a hét év letöltendőt, azonban a bíróság a lehetséges veszélyeztetéssel az esetlegesen több embere is halálos veszélyt jelentő mérgezést díjazta ezzel az ítélettel. Az igazságot soha sem fogjuk megtudni, az érem egyik oldalán egy élet és két könnyű belgyógyászati sérült, a másik oldalán egy végképp elkeseredett gazda van, aki kénytelen volt saját javainak a védelmét megszervezni, még ha ez ember halálba is torkollott. Bár ez utóbbit Ő maga sem akarta, elmondása szerint.

A sztorit úgy nagyjából mindenki ismeri, a gazdát többször meglopták, szerszámok, bora tűnt el, ezért meg akarta leckéztetni a tolvajt és ismeretlen mennyiségű fagyállót öntött a meggybor hordóba. A tolvajok ezt jól megitták és az egyikük meg is halt. 

A történet igen egyszerűnek és könnyen megítélhetőnek tűnik, de nem az.

Nézzük előszőr “A” oldalt a gazda oldalát. Egyszerűen tele lett a töke azzal, hogy vidéken (is) senki sem védi meg a magántulajdont, bármit büntetlenül el lehet lopni, ezt akár többször is. Két hét alatt rend ide, vagy oda ez sajnos ma is így megy. Az pedig rendkívül bosszantó, ha az ember kétkezi munkáját teszik tönkre, vagy lopják el. Pláne, ha a hatóságok reakciója még a Mentőszolgálat kiérkezési idejénél is rosszabb. Így érthető a felháborodás ás a valamiféle self-defense.

A “B” oldal, vagyis a kivitelezés oldala. Hangsúlyosan nem a tolvajé, hiszen ebben a helyzetben viszonylag kevesen kíváncsiak a tolvaj gyerekkori traumáira, vagy az édesanyjával való viszonyára. Alap kérdésként felvethető, ha kér, akkor kap, legalábbis a jobb érzésű gazdáknál. Szóval folytatólagosan lopni, az azért nem egy élet-baleset biztosítás. Előbb-utóbb valahogy csúnya vége lesz, szerencsére ritkán halál. 

Azonban az, hogy kertészmérnökként ismeretlen mennyiségű fagyállót öntök a boromba, az azért elég meredek számomra. Mert nem arról van szó, hogy megelégelte a lopást és beleszart, belehugyozott a borba, hanem arról hogy még a panelprolik (vigyázat nem a panel lakók) között is jól ismert halálos mérget öntött a borába. Ráadásul úgy, hogy fogalma sem volt, hogy hányan lopják/isszák meg egy nyitott, be nem zárt pinceszerű valamiből. Na, ezt a tényt értékelte a bíróság hét azaz hét évvel, pontosan annak a lehetőségét, hogy nem tudta, hány embert mérgez meg és esetlegesen öl meg ezzel a fagyállóval. Azonban a történetben van még egy csavar. Mégpedig az, hogy az elkövető a fagyállóra még tolt egy kevés dizájnerdrogot is, ami, mint tudjuk akár önmagában is halálos lehet, úgy pedig végképp, hogy nem is ismerjük az összetevő elemeit. Szóval akár önmagában a dizájnerdrogos  kábulat is végzetes lehetett, amit igazságügyi szakértő legyen a talpán, aki kinyomoz.

Egy biztos, nem pakolok ciánt, vagy arzént viccből  sem senki kajájába, kivétel, ha meg akarom ölni. Ha leckéztetni akarom, arra ott van az IP kamera, vagy a fenolftalein hashajtó (ára 497Ft), de nem a kiszámíthatatlan mennyiségű méreg.

Tovább

Megkötözve

Immár több,, mint egy hónapja nevezték ki egészségügyi államtitkárrá Ónodi-Szűcs Zoltánt, aki bár az egészségügyben valós gyógyító tevékenységet sohasem végzett, mégis széles körű tapasztalattal rendelkezik ebben az ágazatban. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy rálát, vagy legalábbis ráláthat az egészségügyre, hiszen több vezető funkciót is betöltött. Kinevezése és kiválasztása hosszú ideig tartott, hiszen elődje, Zombor Gábor augusztus 31-ével lemondott.

Az, hogy több mint másfél hónap kellett a jelölt megtalálására és kinevezésére, nem sok jót sejtet. Ugyanis ez a tény azt jelentheti, hogy alig van a kormányzat számára megfelelő ember egy-egy ilyen pozícióra, vagy jelenleg ez az ágazat a kormányzati munkában 60-ad rangú kérdés, és végül is az sem baj, ha nincs az egészségügyért felelős személy a kormányban. Nem véletlen, hogy parlamenti pletykák alapján a nominációt többen is visszautasították. Az új államtitkárnak nem lesz könnyű dolga, hiszen még mindig füstölögnek a Szócska után maradt romok. Zombor egy éve és hátrakötött keze nem volt elég és nem is lehetett elég a pusztítás felszámolására. Ezt a helyzetet örökölte meg Ónodi-Szűcs, aki első interjúit elég bizakodóan adta, hivatkozva a miniszterelnökkel való megbeszélésére. Bár ennek ellenére meglehetősen óvatosan fogalmazott. Valószínűsíthetően azért, mert a már fent említett Szócska féle káoszban nehéz kiigazodni, de az is elképzelhető, hogy programját még nem meri kitenni az ablakba, attól tartva, hogy gyorsan megtorpedóznák, vagy csak egyszerűen még nincs kiforrott elképzelése, programja. Nos, ezt erősíti az a tény is, hogy az elmúlt három hét alatt semmiféle irány nem látszik körvonalazódni. Már a fentiekből is érezhető, hogy az államtitkár nincs könnyű helyzetben. Egy olyan kormányzati légkör veszi körül, ahol az individiumnak, az egyéni ötleteknek nincs helye és ha már csak a legkisebb gyanú is felmerül valakiről, hogy nem elég lojális, azonnal repül (lásd Répássy.) Ráadásul a kormányzatban most már igen nehéz olyan területet találni, ami működőképes, talán egyedül a Lázár által vezetett tárca a kivétel. Arról már nem is beszélve, hogy az egészségügyi államtitkárság a Balog Zoltán által vezetett Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) alá tartozik. Az alá a Balog alá, akinek legfontosabb tevékenységeit olyan célok jellemzik, mint az énekelve kelést, vagy a kötelező foci tanulás (ez utóbbi ötletet egyébként  Balog innen vette és borzalmasan szánalmas, hogy ennyit értett meg ebből a leiratból). Sajnos mind az oktatásban, mind az egészségügyben szinte minden mérhető mutatónk az európai átlag alatt van, vagy az utolsó helyek egyikén kullogunk.

Nem szabad elfelejteni, hogy a Szócska és Hoffmann féle ámokfutást is neki köszönhetjük, amelyek az egykori KLIK-ben és GYEMSZI-ben (mostani nevén Állami Egészségügyi Ellátó Központ) teljesedtek ki. Az új államtitkár éppen ez utóbbiból érkezett jelenlegi posztjára, ahol mozgástere jelentősen beszűkített. Hiszen Ónodi-Szűcs jelenleg olyan helyzetben, van, hogy egyfelől meg kell felelnie egy olyan rendszerben, ami csak és kizárólag a lojalitásra épül, másfelől ahhoz, hogy eredményeket érjen el, meg kell próbálnia visszacsábítgatni az eltűnt szürkeállományt, mindezt úgy, hogy biztosítja az ellátás folyamatosságát, mindeközben pedig úrrá kellene lennie az egészségügyben eluralkodott káoszon. Márpedig ez nem fog menni, és nem azért mert bajok lennének az új államtitkár képességeivel -hiszen ezeket a publikum még nem ismerheti- hanem azért, mert a rendszert nem tudja megerőszakolni. Nehezen fog engedélyt kapni arra, hogy a sakktáblán vezér, vagy egyszerű gyalog cseréket hajtson végre. Hiszen a Szócska féle kurzusban szinte mindenkit leváltottak, kirúgtak, mondhatni pártsemleges módon. Zombor alatt sem történt különösebb változása a HR stratégiában, hiszen addigra már beépültek azok az új káderek, akik képességeikkel, tudásukkal, munkabírásukkal, valahol a volt munkásőrséget juttatják eszembe, és ahol tudták megakasztották a rendszer működését. Tökéletes példa erre a Mentőszolgálat és menedzsmentje, akik annak ellenére, hogy naponta szerepelnek negatív példaként már a konzervatív sajtóban is, immár a harmadik államtitkárt fogyasztják el. Persze legtöbbjük felett miniszteri, vagy  még magasabb védelem van. Máskülönben nehezen lenne magyarázható, hogy Szócska menesztése után a volt kabinet főnöke helyettes államtitkári pozícióban maradhatott az EMMI-nél, és a mai napig nyilatkozhat (mondjuk általában ostobaságokat), nyilván a kegyelem ketteshez az is hozzájárult, hogy egykor Orbán háziorvosa volt. Amennyiben mégis sikerülne vezércseréket eszközölnie, az jelentős eredmény lenne, igaz, hogy az új vezéreket csak egy viszonylag kis térfogatú poolból választhatná ki, ezzel is kockáztatva a jelenlegihez hasonló, teljesen impotens vezetői réteg kialakítását.Tehát a kígyó meg fogja találni a saját farkát.

Márpedig amennyiben Ónodi-Szűcsnek ezekkel a tisztekkel kellene csatát nyerni, akkor  a legjobb dolog amit tehet, ha az első ütközetnél túsznak jelentkezik. Félreértés ne essék, én drukkolok neki, hiszen Magyarország megérdemelne egy tisztességes egészségügyet. De nagyon úgy látom, hogy ahogyan az ország kiürül, úgy jutunk el abba a társadalomba, amit az Idiocracy című film mutat. 

Update: lehet, hogy valami tényleg elkezdődik, vagy csak megengednek néhány szuverénnek látszó döntést az új államtitkárnak?

Tovább

Bemutatkozás

Dr. Kunetz Zsombor MBA, egészségügyi szakértő, rendszerfejlesztő. Oxyologus szakorvos 1995 óta foglalkozik mentéssel. Az Országos Mentőszolgálat Motoros Mentő projekt alapítója és vezetője, majd a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. orvosigazgatója 2005- 2010-ig. A légimentés szakmai vezetőjeként az összes egészségügyi képzésért, oktatásért felelt. Advanced Life Support (ALS) és European Pediatric Life Support (EPLS) provider. Aeromedical Crew Resource Management és Helicopter Emergency Medical Service (HEMS) oktató.


MBA képesítését a Szent István Egyetemen szerezte. Később a magán szektorban az Istenhegyi Magán Klinika Zrt. vezetője, az IT tagja. Jelenleg szabadúszó orvos, tanácsadó, egészségügyi szakértő, rendszerfejlesztő.


Facebook oldal

Röntgen

blogavatar

Látlelet a magyar egészségügyről

Facebook

Utolsó kommentek

Címke felhő

Nem tartozik címke ehhez a bloghoz!

Feedek

Feedek