Most költözik a harmadik helyére a blog, először a Világgazdaságtól jött át ide a Reblog felületére, akkor azért, mert egyszerűen a Röntgen blog kinőtte a VG lehetőségeit.

Most pedig "Mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk." -Orbán Viktor  felszólalása az úgynevezett Sargentini-jelentés vitájában.

Hát de....

Nagyon köszönök mindent a Reblog szerkesztőinek és munkatársainak, hiszen éveken keresztül mindent megtettek, hogy a Röntgen blog ennyire népszerű és sikeres legyen. 

Az új helyről hamarosan jelentkezem! 
Köszönöm az olvasóknak, tartsanak velem!

Kunetz Zsombor

Az összeomlás szélén tántorog a Honvédkórház, már most sincsenek meg alapvető feltételek a működéséhez, és ez csak romlani fog. Ezt támasztja alá az a levél, amely Zacher felmondását megelőzte.

Zacher Gábor felmondása, azonban csak egy szelete annak a problémának, amely a Honvédkórház működését jellemzi, ellenben remek indikátora az ott zajló folyamatoknak.

Alapvetően fontos tudni, hogy az MH EK Honvédkórház Magyarország egyik legnagyobb intézménye, amit egy mindenféle egészségügyi képzettség nélküli vezérőrnagy parancsnok vezet, a jelek szerint rosszul, meglehetősen rosszul. Ugyanis a jelenlegi helyzetben egy nagyon komoly humánerőforrás válság kezd kibontakozni, amit kellőképpen ostobán kezelnek ahhoz, hogy a betegellátást ez már komolyan veszélyeztesse.

Kép: biztonsagpiac .hu

A történet egyik mérföldköve volt egy májusi bérmegállapodás a baleseti sebészek és az intézmény között, ez a sebészek számára megnyugtatóan rendezte volna a túlóra bérezésüket.

Azonban a kórház ezt a szóbeli megállapodást információim szerint nem tartotta be, egyoldalúan felrúgta azzal, hogy megváltoztatta a túlóra számításának módját, ezzel jelentős összegektől fosztva meg a dolgozókat.

Erre a dolgozók azzal válaszoltak, hogy felmondták az önként vállalt túlmunkát, ezt egyes források szerint 112 orvos tette meg. Egy szinte biztos, a baleseti sebészten negyvenen, a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Osztályon 25-en felmondták a fenti túlmunkát. Ezért rezidenseket kellett a gyakorlati helyükről visszahívni - ami szerintem nem egészen törvényes, mert a rezidens így ahelyett, hogy a képzéséhez szükséges tudást szerezné meg, az anyaosztályára van visszarendelve gályázni, és a képzési ideje ennek megfelelően csúszik.

Ezt a problémát csak tetézi, hogy a baleseti sebészeten négy, míg Zacher felmondása előtt a sürgősségi osztályon kilenc orvos mondott fel a közelmúltban, plusz most Zacher is.

Így - információim szerint- az ország legnagyobb sürgősségi ellátó osztályán négy és egynegyednyi sürgősségi szakorvos maradt. A kórház a helyzetet rezidensek és a kórház szinte minden területéről egyéb szakorvosok átirányításával, mindenféle szakorvossal, de sok esetben aneszteziológusokkal próbálja meg rendezni.

És a lánc készen is van, aneszteziológus a sürgősségin dolgozik, ahelyett, hogy a műtőben altatna, vagy az intenzív osztályon dolgozna. Ezért a műtökből hiányzik az aneszteziológus orvos, ami azt jelenti, hogy műtőket kell bezárni és műtéteket kell elhalasztani.

Jelenleg információim szerint a műtéti kapacitás 40 százalékkal esett vissza, összesen kettő, azaz kettő műtő működik egy-egy ügyleteben. Ez pedig nem más mint a betegellátás súlyos veszélyeztetése.

Ugyanis a két műtőn osztozik a sebészet, az érsebészet, az égés részleg, a mellkassebészet, a szájsebészet, az idegsebészet és a baleseti sebészet. 

Így tehát amennyiben egy akut bélelzáródást operálnak az egyik műtőben és egy koponyaműtét megy a másik műtőben, a rendszer bedugult, beállt és a ha ebben az időben akár csak egy életveszélyes sérült is érkezik nincs hová vinni, hol megoperálni, hacsak ki nem rángatják a nyitott hassal ott fekvő beteget, vagy az éppen gondolatokat olvasó idegsebészt. És miután a sürgősségi osztály állandóan ügyel, nagyon nagy területre, ez a beteg meg fog érkezni és ha szerencséje van, van műtő, ha nincs, meghal.

Nem sokkal jobb a helyzet normál, nem ügyeleti időben sem. Ugyanis a baleseti sebészetnek nincs önállóan szervezett műtője, így az ügyleti időben behozott, de műtőhiány miatt meg nem operált betegek műtétei is halasztódni fognak. Azokról a betegekről már nem is beszélve, akik elektív, tervezett műtétre jönnének, előjegyzéssel.

Nem véletlen, hogy például a csípőprotézis műtétek várólistája itt a leghosszabb az egész országban.

A helyzet most nemcsak kilátástalan, hanem reménytelen is. Amit a Honvédkórház és igazgatása csak fokoz azzal, hogy kifelé összevissza kommunikál, sokszor eltagadva az igazságot is, Zachernek ebből lehetett elege és elege lett a balesti sebészet vezetőjének is, ugyanis ő visszaadta a vezetői megbízását.

De ha esetleg ez sem lenne elég, akkor mint egy burleszkfilmben, Zacher gáláns felajánlását, miszerint végigdolgozza a felmondási idejét, a honvédelmi miniszter - még ebben a helyzetben is - csuklóból utasította vissza, majd a kórház is kiadott egy nyilatkozatot, hogy tulajdonképpen Zachert ők rúgták ki. A miniszter pedig ezzel a hisztis kisfiús attitűddel nem mással, mint a betegekkel szúrt ki, hiszen így még egy szakorvossal van kevesebb az osztályon.

De ezt úgy néz ki, hogy sikerül még tetézni, hiszen a most már mindenhol hallható pletyka szerint Zachert azzal a bukott mentőfőigazgatóval pótolnák, akitől nemrégen éppen a Győri Kórház vezetése vált meg, igaz közösmegegyezéssel, és aki egyszer már vezette ezt az osztályt. Ez azonban olyannyira nem volt sikeres, hogy amikor a Mentőszolgálat vezetésére pályázott, akkor csak annyit mertek kommunikálni, hogy a Honvédkórházban dolgozik vezető beosztásban, de azt nem, hogy pontosan milyen vezető beosztásról is van szó.

Talán betudható ez az óvatosság annak is, hogy a jelzett vezető beosztott, tíz évvel ezelőtt még mentőorvosként egy baleset kapcsán halottnak nyilvánított egy gyermeket, akit később a helyszínre érkező tűzoltómentő kezdett el újraéleszteni és aki -bár túlélte a balesetet- komoly agykárosodást szenvedett.

Erről a 24. hu cikksorozatot is készített amit itt, itt,  és itt lehet elolvasni.

A bukott mentőfőigazgatóról én is írtam korábban, mégpedig kiemelve azt, hogy mekkora hiányt hagyott maga után a mentőszolgálatnál, erről itt.

Egy biztos, ezzel a vezetéssel és ezzel a helyzettel amennyiben eddig a Honvédkórházat bárki is no go zónának tekintette, a jövőben háborús övezetként tekinthet majd rá, mégpedig olyan háborús övezetként, amit Kurt Vonnegut írt meg Az Ötös számú vágóhíd című regényében.

Két év letöltendő szabadságvesztést kapott és három évre eltiltotta foglalkozásának gyakorlásától  azt az ortopéd orvost, aki többször is kevesellte a neki szánt boríték nagyságát, illetve előre, vagy utólag meghatározott tarifa alapján operált.

Kísértetiesen nagy a hasonlóság a veszprémi onkológus ügye és e között az ügy között. Hiszen mindkét esetben kilencrendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hoztak letöltendő ítéletet. A veszprémi nőgyógyász esetében azonban komolyabb, 3 és fél éves letöltendő és négy éves foglalkozástól való eltiltás járt a zsarolásért. Legalábbis első fokon, mert szégyenszemre ezt az elsőfokú ítéletet másodfokon felfüggesztett börtönbüntetésre enyhítették, az orvos “egyedülálló szaktudása miatt”.

A két eset azonban csak látszatra teljesen ugyanaz. A jelenlegi esetnél, az ortopéd orvos esetében nem merül fel az, ami a veszprémi nőgyógyász esetében. Utóbbi ügyben ugyanis rákos, daganatos betegektől tagadta meg az esetleges életmentő műtétek elvégzését, sőt volt olyan eset is, ahol a beteget tumormentesnek nyilvánította - annak ellenére, hogy daganatos volt - mégpedig azzal a céllal, hogy ne kelljen megoperálnia, mert valószínűleg nem fizetett volna eleget a beteg.

Fotó: borsod24. com

Tehát bármennyire is pofátlan és elítélendő, az ortopéd orvos hálapénz követelése, azt a szintet nem sikerült megugrania, amit a veszprémi hentesnek. Hiszen itt nem beszélhetünk halottakról, sem utolsó reményként szóba jöhető műtétekről. Így talán joggal reménykedhet az ortopéd sebész  abban, hogy a  másodfokon eljáró bíróság enyhít majd a letöltendő szabadságvesztés mértékén.

És bár meglehetősen furcsa és szokatlan lesz tőlem a további gondolatsor, mégis megpróbálom megvilágítani azt, hogy ebben a mostani, nem jogerős ítéletben mi az, ami kétségeket ébreszt.

Számos orvos ismerősöm egyetért azzal a megállapítással, hogy ezen, fenti ítélet alapján sokkal több orvos is - szerintem legalább az orvosi kar jó 20 százaléka - helyet foglalhatna az ortopéd orvos cellájában. Ugyanis ma Magyarországon a szabad orvosválasztás teljesen szabályozatlan, bárki bárhova mehet kezelésre, műtétre, akkor is, ha területileg nem odatartozik. Ezek a kérdések mindig megoldhatóak, csak egy kis olaj, azaz pénz kell hozzá. Mert ugye az orvosi dokumentáció hajlítható és most kérem, mégis mit csináljon a szerencsétlen orvos azzal a beteggel, aki éppen ott és akkor lett rosszul, ahol a doktor úr rendel, operál, kezel? Csak nem tagadhatja meg az ellátást! És sokszor még ilyen apróbb trükkökre sincs szükség ahhoz, hogy özv. Zitkovicsnét az általa választott és megfizetett orvos kezelje.

Ha pedig arra a megvesztegetésre gondolunk, amikor az orvos nem hálapénzt, hanem előre meghatározott tarifát kér a szolgáltatásaiért, hát ühüm…. a nőgyógyászok jórészét be lehetne pakolni ugyanabba a zárkába. Merthogy sokan, nagyon sokan meghatározott tarifáért vállalnak szülést és terhesgondozást. Ugyanez igaz a háziorvosok és házi gyermekorvosok egy jó részére is, ahol a házhoz hívásnak van tarifája, sőt nem egyszer átalánydíjat szed háziorvos a házhoz hívás lehetőségéért. De hasonló történetek szinte minden szakmában előfordulhatnak. Egy dolog fordul elő ritkábban azok közül, amit az ortopéd orvos elkövetett, mégpedig az a pofátlan gátlástalanság, amivel azt a helyzetet kezelte, amikor a betegek nem a szerinte megfelelő méretű borítékkal kedveskedtek.

Ennek ellenére, a jelenlegi ügyben véleményem szerint erős túlzás a két éves letöltendő börtönbüntetés kiszabása, még akkor is, ha a cselekményeket az ortopédorvos meglehetősen gátlástalanul követte el. Ugyanakkor ezt az ítéletet megfelelőnek éreztem volna a veszprémi hentes ügyében, ahol ugye a Bíróság ezt másképpen gondolta.

Persze azért, mert a szomszéd lop, az a legkevésbé sem jogosít fel lopásra és én sem lophatok el egy sportszeletet sem. De ne csukjuk le a szemünket és tegyünk úgy, mintha az ortopéd orvos bűneinek nagy része nem lenne ebben a korrupt és hálapénzalapú egészségügyben általános.

Sajnos ehhez asszisztál a Magyar Orvosi Kamara is, akiknek a hálapénz visszaszorítására az egyetlen válaszuk az, hogy kérem, akkor majd beleírjuk a hálapénz tiltását az Etikai Kódexünkbe.

És akik titkolják ebben az esetben is azt, hogy egyáltalán indult-e etikai eljárás az ortopéd orvos ellen,  és ha igen, milyen eredménnyel zárult, akárcsak a veszprémi ügy esetében, ahol az eljárás megindulása körüli hazugságok lengték be az egész eljárást.

Megjegyzem, hogy a veszprémi nőgyógyász már régen zavartalanul dolgozik tovább, ugyanis mindössze féléves eltiltást kapott a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságától, aminek az elnöke egy sebész professzor és személyes tapasztalatom van arról, hogy hogyan viszonyul a hálapénz kérdéséhez.

Ennek tükrében amennyiben az ortopéd orvos letöltendő börtönbüntetést kap jogerősen is majd másodfokon, úgy az nehezen lesz értelmezhető másnak, mint statuálásnak, példát statuálásnak. Csakhogy ez a problémát nem fogja megoldani, csak még jobban elmérgesíteni. Ugyanis a hálapénzt, az előre meghatározott tarifákat és a kikényszerített, zsarolt hálapénzt sem lehet pusztán erőből megszüntetni. Ehhez elengedhetetlen lenne egy tisztességes bérrendezés és az egészségügy teljes reformja.

Persze az is igaz, hogy sem az ortopéd orvos, sem a társadalom nem tartana itt, ha a Magyar Orvosi Kamara vezetése nemcsak a saját zsebének megtömésével lenne elfoglalva, hanem Kamarához méltóan dolgozna és a hasonló eseteket már csírájában szankcionálta volna.

És végül joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor mégis hogyan működhetne a szabad orvosválasztás szabályozása?

Ami történhetne, akár kiegészítő biztosítással is, amely lehívásakor az orvos az őt foglalkoztató intézményen keresztül kapná meg a jelenlegi borítéknál nagyobb, ellenben adóalapot emelő honoráriumát. Mindenki jól járna, a beteg azért, mert az apránként fizetett biztosítási díj nem borítaná fel a költségvetését és miután legális, minőséget is garantálna. Az orvos azért, mert legálisan kapna borítékkal versenyképes összeget. A kórház pedig azért, mert végre kapna valami kompenzációt azért, hogy az eszközparkját, infrastruktúráját stb… használják. És végül az állam is adóbevételhez jutna.

Csak akarni kellene!

Nagy várakozással tekintett a szakma az új orvos emberminiszter kinevezése elé, hátha majd ennek a szentnek is maga felé hajlik a keze, azaz remélhető, hogy az új csúcsminiszter majd az egészségügyet helyezi prioritásként működésének célkeresztjébe.

Fotó: Neményi Márton

A szkeptikusok már akkor is morogtak, hogy de már az új miniszter retardált elődje is felismerte, hogy ez a tárca így túl nagy, képtelenség egy ekkora minisztériumot vezetni, mégis hogyan gondolta Kásler ennek az elvállalását.

Talán nem annyira ismert az a tény, hogy dacára a tízparancsolatnak, meg az egyéb - mondhatni több mint szokatlan - Kásler nyilatkozatnak, és az egyedül az őrsvezetői kinevezést nem tartalmazó 15 oldalas önéletrajznak, az új miniszter nem retardált, aligha említhető elődjével egy lapon szellemi képességeiket tekintve.

Ennek egyik legerősebb bizonyítékaként szokták azt emlegetni, hogy Kásler nevéhez fűződik az egészségügyön belül is túlhájpolt, sokak által sikeresnek ítélt onkológia ellátás újraszervezése és annak centralizálása.

Pedig ha megnézzük a száraz tényeket, akkor rögtön kiderül, hogy az onkológiai centralizálás ebben a formában sok mindennek nevezhető, csak éppen sikeresnek nem. Még akkor sem, ha a centralizálás tényleg szükségszerű, hasznos és elkerülhetetlen lett volna.

Ennek talán éppen elegendő bizonyítéka az, hogy ma Magyarországon a daganatos betegségek halálozása annyira magas, hogy világviszonylatban (!) a harmadik legrosszabb eredmény a miénk, ebben csak Zimbabwe és Örményország előz meg. Meglehetősen rémisztő az az ábra is, amely a Health at a Glance: Europe 2016-os kiadványából kiolvasható, és amely azt mutatja, hogy Magyarországon 2015-ben többen haltak meg daganatos megbetegedésben, mint 1990-ben az OECD országok átlagában. Azaz még ma sem értük el azt a halálozási mutatót, ami például Németországot jellemezte 25 évvel ezelőtt. Annak ellenére sem, hogy mind az elérhető gyógyszerek, mind a technika jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt negyed évszázadban.

Ehhez a lesújtó eredményhez szükséges az is, hogy ne legyen elég diagnosztikai eszköz. Magyarországon az OECD országok között jut a legkevesebb CT készülék egymillió lakosra, ez a szám itthon alig több, mint 10, míg Németországban 35, de Szlovákiában is 18 körüli.

Meg persze az is szükséges volt, hogy hosszú, hosszú évek óta nem fogadott be sem az OEP, sem annak utódja, a NEAK új onkológiai gyógyszereket, így maradnak a már elavult régi készítmények a nagy többség számára.

De az sem elhanyagolható tény az onkológiai ellátást tekintve, hogy nincsenek egységes onkológiai terápiás irányelvek, ugyanis az öt terápiás centrum legalább ötféle módszert követ. Ráadásul terápiás eszközökből is hiány van, mert van ahol nincs elég sugárterápiás készülék. Így például abban a Közép-Magyarországi régióban sincs elég készülék, amely az onkológiai betegek 45 százalékát látja el, és ahol az Országos Onkológiai Intézet is megtalálható (amit miniszteri kinevezése előtt Kásler vezetett).

Tehát amennyiben Kásler jövőbeni tevékenységét az onkológiai ellátás felől próbáljuk megjósolni, sok mindent mondhatunk, csak azt nem, hogy sikeres lesz. Bár az onkológiai centrumok létrehozása tényleg szükséges volt, ezek kialakítása és a feladatok leosztása, irányítása nem nevezhető sikertörténetnek a fentiek alapján sem.

Az egészet valahogy úgy tervezték és hajtották végre, mintha holnaptól betiltanák a falusi kisboltokat és mindenkit a megyei Tescoba terelnének át, mondván, hogy a kis boltban nem kapni elég vitaminforrást és nincs elég választék sem. Azonban ezzel egy időben nem növelnék meg sem a Tesco dolgozók létszámát, sem a kasszák számát, sem az árukészletet, de még az áruház méretét sem. Így pontosan azt a képet kapnánk, mint amit ma az Országos Onkológiai Intézetben láthatunk reggelente: óriási tumultus a vizsgálatra, vagy kezelésre váró betegek között, a szűk, levegőtlen helyiségekben, több órás várakozással egybekötve. Én ezt sem tartom sikeres átalakításnak, és szerintem az éppen ott várakozó betegek sem tartják annak.

Persze nem tehető felelőssé Kásler egyedül az onkológiai állapotokért, hiszen az általa vezetett intézmény 60-70 ezer beteget kezelhet (a honlapjuk szerint "Évente több, mint 15 ezer új fekvőbeteget kezelünk és több, mint 56 ezer beteget részesítünk kúraszerű ellátásban”), a magyarországi kb. 300 ezer daganatos betegből.

És azt is el kell ismerni, hogy magát az Országos Onkológiai Intézetet jól menedzselte, oda mindig jutott, például itt került kialakításra a tüdőtranszplantációkhoz szükséges teljes infrastruktúra, a SOTE Transzplantációs Klinikája helyett.

Azonban országos intézetvezetőként sokkal nagyobb és pragmatikusabb lépéseket kellett volna megtennie a tisztességes onkológiai ellátás érdekében.

Kásler -immár miniszterként- ezeket az elmaradott lépéseket most megteheti és  nagyon úgy tűnik, hogy egészen komoly felhatalmazást kapott a miniszterelnöktől, azaz meglesz a lehetősége és az ereje is ezekhez a lépésekhez. Hogy él -e majd ezzel a lehetőséggel és hogyan, azt még nehéz megjósolni, mindenesetre mostani nyilatkozataiban ha programot nem is, de irányt mindképpen mutat.

Hogy ez merre visz, vissza a XIX. századba, vagy végre a saját korunkba a következő elemzésemből kiderül.

Miután tavaly év végén a Magyar Orvosi Kamara vezetősége sikertelenül próbálkozott meg a kamarai tagdíj emelésével - majd duplájára kívánta emelni a tagdíjat - júliustól pazarló gazdálkodásukat a rokkant orvosokkal is finanszíroztatnák. Ugyanis egy februári gittegyleti gyűlés után a Területi Szervezetek Tanácsa 2018. július elsejétől visszavonta szinte az összes tagdíjkedvezményt, annak ellenére, hogy erre a tagság nem adott semmiféle felhatalmazást.

Így a pályakezdők, a tartósan táppénzen levők, a 70. életévüket be nem töltött részfoglalkozású nyugdíjasok, a munkanélküliek, a kamarai tagként jövedelemszerző tevékenységet nem folytatók, a kamarai tagként nem aktív orvosként, hanem köztisztviselőként dolgozók tagdíjkedvezményét megvonta a Kamara és kötelezi őket a teljes tagdíj fizetésére. A kedvezmények ugyanakkor megmaradtak a GYES-en, GYED-en, GYET-en levők számára, illetve a 70. életévüket betöltött orvosok számára (ez utóbbi csoport adja a jelenlegi vezetés egyik erős tömegbázisát).

Az orvosi működésnek sajnálatos alapfeltétele az orvosi kamarai tagság, így aki orvosként kíván működni, köteles tagdíjat fizetni, a tagság nem választható, hanem kötelező opció ebben a szégyenletes gittegyletben.

Ennek értelmében most a Magyar Orvosi Kamarának sikerült szintet lépnie aljasságból, mert a legkiszolgáltatottabb, legkevésbé vagyonos orvosrétegbe sikerült belerúgnia, akik vagy most kezdik felépíteni az egzisztenciájukat, mint a pályakezdők, vagy éppen tartósan betegek, mint az az orvoskolléga, aki az 1001 orvos hálapénz nélkül facebook csoportban posztolta ki tagdíjemelését. Ez az orvos csak részállásban tud dolgozni, mert annyira súlyos vesebeteg, hogy másnaponta dialízisre kénytelen járni, ahhoz hogy életben maradhasson. Mint a posztból kiderült, rokkant, aki betegsége mellett még szívesen dolgozna. És akkor jött a Magyar Orvosi Kamara és azt mondta, bocs, mi most úgy döntöttünk, hogy fizess kétszer annyit, mint eddig, mert nekünk kell a pénz.

Mert itt van igazán a kutya elásva, a kamarai vezetés (Éger István és bandája), tavalyi tagdíjemelési kísérlete pontosan azért bukott el, mert nem tudták meggyőzni a Küldöttközgyűlés küldötteit annak szükségszerűségéről, nem volta képesek egyetlen, a tagdíjemelés szükségességét alátámasztó, nyomatékos érvet sem kipréselni magukból, csak annyit, hogy a jelenlegi költekezésük mellett felélik a vagyont és vannak dolgozók, akiknek a bérét megemelnék. De sehol egyetlen egy elképzelést sem tudtak felmutatni arról, hogy a Kamara gazdálkodásán hogyan takarékoskodnának. Egyetlen egy lehetőséget sem mutattak be arról, hogy a kiadásaikat hogyan kívánják csökkentenim vagy a vagyont nem felélni, hanem gyarapítani.

Itt nem csak arról van szó, hogy Éger István elnök egyedül 25-30 millió forintba kerülhet a tagságnak, vagy a tagság luxusterepjárót bérel neki, vagy akár arról hogy éves szinten 100-120 millió forintért adnak ki egy alig olvasott, wc papírnak is alkalmatlan újságot, hanem arról is, hogy a felduzzasztott szervezet mennyire nem végez olyan hatékony munkát, amely az orvosok, a tagság érdekét szolgálná. Lásd például a legutóbbi fiaskót, amit a Transparency International-nek kellett kiperelni (mert nem adták ki ezt az egyszerű adatot sem), hogy 2016-ban egyetlen egy hálapénzzel kapcsolatos etikai tárgyalást sem tartott a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének Etikai Bizottsága.

Pedig ezt is lehetne racionalizálni, ugyanis semmi szükség megyénként kamarai szervezetekre, éppen elég lenne régiós szintű szervezeteket létrehozni, etikai bizottságostól, mindenestől. Ebben az esetben mindjárt radikálisan csökkenne a működési költség és talán hatékonyabb is lenne a működés. De akár a 120 milliós toalettpapírt is meg lehetne szüntetni, és ha nagy a késztetés a további igénytelenség fenntartására, online is meg lehetne ezt jelentetni, a jelenlegi költségek töredékéért.

Arról sem nagyon beszélnek, hogy az évente megújuló, tagokra kötött életbiztosítás jutalékát ki teszi zsebre és miért nem forog vissza ez is a tagok javára. Tényleg ki? Ezt is lehetne tisztességesen csinálni, tessék megnézni a Könyvvizsgáló Kamara transzparenciáját, és működését. Ott nyílt ajánlatkéréssel dolgoznak, és a jutalék sem vész el tagok számára, hanem azt is visszaforgatják.

Tehát meg lehetne oldani a tagdíjkérdést nagyon gyorsan egy tisztességes és átlátható működéssel, valamint a felduzzasztott, felesleges szervezeti struktúra lefaragásával, na meg persze azzal is, ha a Kamara nem hozna létre olyan gazdasági társaságokat, amelyek több mint 100 milliós veszteségét a tagokkal finanszíroztatja évtizedeken keresztül.

De nyilván nem ez a cél, hiszen úgy tűnik, hogy Éger István és bandája remekül megél a tagok nagylelkű befizetéseiből, ezért a legkevésbé sem érdekük az átlátható gazdálkodás. (Itt jegyezném meg, hogy még a mai napig sem adták ki azon a gazdasági adatok egy részét, amit már jogerősen kipereltem a vezetéstől.) És ennek nyilván megvan a maga oka is, nem véletlen, hogy szinte bármilyen gazdasági adatot csak perrel lehet megismerni. Márpedig ennek két oka lehet: vagy annyira pazarlóak és slendriánok, hogy rettegnek a nyilvánosságtól, vagy lopnak, ez utóbbi esetben meg minden érthető.

Most csökkent volna az apanázs, léptek és nem a luxusterepjárót cserélték le, hanem a rokkant kollégákat és a fiatal pályakezdőket sarcolták meg még jobban.

De egyszer minden véget ér, és ebben az esetben a szekrényből kihulló csontvázak, az eltitkolt esetleges gazdasági bűncselekmények, sokat jelenthetnek majd, években is.

Hiába nyertem közérdekű adatszolgáltatási pert a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ellen, a MOK a mai napig nem teljesítette ítéletben foglalt kötelezettségét.

Bár, a kért adatokra válaszolt, azonban ezek a válaszok többször köszönőviszonyban sem voltak a kérdésekkel. Tényleg néha olyan érzésem volt, mintha egy zsák fogyatékos bolhával leveleznék, a Magyar Orvosi Kamara a gazdálkodási kérdéseimre adott válaszai alapján.

Persze értem én, hogy nehéz releváns válaszokat adni, akkor, amikor a MOK tulajdonában álló Kft. szinte csak veszteséget termelt az elmúlt évtized alatt, arra a kérdésre, hogy mégis kinek és miért fizettek ki több, mint 20 millió forintot. De mégiscsak kíváncsi lennék arra, hogy ezen veszteségek és milliós összegek kifizetését végső soron mi tagok álltuk-e?

Ezért az alábbi levelet írtam Éger Istvánnak, a Magyar Orvosi Kamara elnökének.

Fotó: Bruzák Noémi

Tisztelt Elnök Úr!

Köszönettel megkaptam a hivatalvezető úr által 2018. április 18-án megküldött válaszlevelüket, amely a Fővárosi Ítélőtábla ítélete alapján (2.Pf.20.105/2018/5/II) kötelezte a Magyar Orvosi Kamarát az általam igényelt adatok kiadására.

Az adatok egy részének kiértékelése jelenleg is folyamatban van.

Azonban az világosan látszik, hogy néhány kérdésre nem adtak megfelelő válaszokat.

Így nem elfogadható az a válaszuk, amelyeket a következő kérdésekre adtak:
“5. kérdés

Azon adatok, hogy az alperes résztulajdonában álló MOK Komplex Tanácsadó Kft. által személyi jellegű ráfordításként 2014. évben kifizetett 21.279.000,- forintból és 2015. évben kifizetett 22.000.000,- forintot meghaladó összegből kinek, milyen címen, milyen összeg került kifizetésre.

Válasz az 5. kérdésre:

A Magyar Orvosi Kamara, mint önálló köztestület nem fizetett ki személyi jellegű ráfordításként az érintett időszakban egyetlen forintot sem a MOK Komplex Tanácsadó Kft-vel jogviszonyban álló személynek.”

Ugyanis, a válasz nem a kérdésre adott válasz. Ha a kérdés úgy szólna, hogy milyen színű az elnök úr autója, akkor az Ítélőtábla ítélete alapján erre nem lehetne az a válasz, hogy kedd.

Itt, ebben az esetben pontosan ez történt, önök megkerülték a válaszadást és a kérdéstől teljesen független irreleváns választ adtak, nem sorolják fel, hogy az érintett kifizetésekkel kapcsolatban kinek, milyen címen, milyen összeg került kifizetésre. A kérdés nem arra vonatkozott, hogy a Magyar Orvosi Kamara, mint önálló köztestület milyen ráfordításokat eszközölt a MOK Komplex Tanácsadó Kft-vel jogviszonyban álló személyeknek, hanem arra, hogy maga a MOK Komplex Tanácsadó Kft. személyi jellegű ráfordításként kinek, milyen címen, milyen összeget fizetett ki a jelzett időszakban.

Hasonlóan nem elfogadható a következő kérdésre adott válaszuk sem:
“6. kérdés

A MOK Komplex Pénzügyi Tanácsadó Kft.-nek a cégvezető által megszerzett tulajdoni hányadra és a tulajdonszerzés indokára vonatkozó adatok.

Válasz a 6. kérdésre:

A MOK Komplex Pénzügyi Tanácsadó Kft. törzstőke emeléséről a tulajdonos 2015. év elején döntött. Ez a Kft. cégvezetőjének készpénz befizetése révén realizálódott, melynek következtében a Kft-ben 33%-os résztulajdonra tett szert, azaz nem az addig fennálló Kft-ből vásárolt tulajdoni hányadot. Minderről az Orvosok Lapja 2015/3. számában az ügyvezető részletesen beszámolt, bemutatva a döntés hátterét és céljait, kielégítve a legnagyobb nyilvánosság tájékoztatásának természetes és jogos igényeit.”

Itt szintén nem a kérdésre válaszolnak, hiszen nem tudhatjuk meg belőle, hogy miért vált szükségessé a törzstőke emeléssel megvalósult idegen tulajdonszerzés. Mi indokolta az idegen tőke bevonását? Sajnálatosan, az említett sajtóterméket sem akkor, sem most sem kapom meg.

A fentiek értelmében, szíveskedjenek HALADÉKTALANUL teljesíteni az Ítélőtábla és a Fővárosi Törvényszék ítéleteiben foglalt kötelezettségeiket, ellenkező esetben megindítom a Magyar Orvosi Kamara ellen a végrehajtási eljárást.

Azokra a kérdésekre, amelyekre részben, vagy egészben válaszoltak számos nyugtalanító, akár bűncselekményre utaló körülmény is található.

A következő kérdésre adott válasz, úgy tűnik, hogy nem igaz.

 “2. kérdés:

Az alperes által 2010. január hó 1. napját követően önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet részére nyújtott tagi kölcsönök vonatkozásában a tagi kölcsönt kapó személy nevére, a tagi kölcsön összegére, a tagi kölcsönnyújtás céljára, a tagi kölcsön visszafizetésének időpontjára és a felszámított kamatra vonatkozó adatok.

Válasz a 2. kérdésre:

Az érintett időszakban, a MOK Komplex Kft. részére – kamatmentesen - tagi kölcsönökét 22.250e Ft került kifizetésre, melynek célja a Budakeszi, Erdő utca 8. szám alatti ingatlan fenntartásának (építményadó, kert/növényzet gondozás) és cég alap működéséhez (banköltség, könyvelési díj) szükséges költségeknek a finanszírozása. Valamennyi tagi kölcsön 2013.11.14-én rendezésre került.”

Ugyanis 2013.11.14-én a rendelkezésre álló adatok szerint a tagi kölcsön nem került visszafizetésre, hanem a Szondi 100 Kft-be helyezték át.

“A tárgyi eszközök között került kimutatásra egy nagy értékű budakeszi ingatlan, melyet az átalakulás következtében 2013.11.14-től a Szondi 100 Kft-nek adott át, ez kivezetésre került az eszközök közül 107.248 Eft értékben…A kötelezettségek részaránya csökkent, mert a kiválás következtében a tagi kölcsön ill. elszámolt kamatának összege áthelyezésre került a Szondi 100 Kft-be. “ MOK Komplex Kft. 2013-as Kiegészítő melléklet.

Kérem, szíveskedjen erre is HALADÉKTALANUL válaszolni, és hogy a kérdést alaposabban megismerhessük, kérem szíveskedjék HALADÉKTALANUL  megküldeni számomra a 2013-as, 2014-es, 2015-ös és 2016-os évek főkönyvi kartonjait is!

Tekintettel arra, hogy ezt, ahogy a Főváros Törvényszék ítéletéből megismerhettük, önök elektronikusan tartják nyilván a gazdálkodási adatokat ez nem jelenthet problémát, hiszen ezen adatokat is elektronikusan kérem rendelkezésemre bocsátani.

A Fővárosi Törvényszék ítélete alapján: “a MOK tag felperesnek az alperes (MOK) gazdálkodására vonatkozó adatok kiadására vonatkozó kérelmével összefüggésben… a kérelmezett adatokat az alapszabály rendelkezései alapján is ki kell adnia”

Azaz a fenti adatokat kötelezően ki kell adniuk, már csak azért is, mert mindamellett, hogy mindezen adatok közérdekű adatoknak számítanak, tagként az alapszabályának 14/d pontja szerint “tájékoztatást kérhet a kamara gazdálkodásáról az illetékes kamarai tisztségviselőtől”.

Összegezve, kérem szíveskedjenek a kért válaszokat megadni, a kérdéses pontokat tisztázni, és a kért főkönyvi kartonokat rendelkezésemre bocsátani, ellenkező esetben a végrehajtási eljárást megindítom a Magyar Orvosi Kamara ellen.

Üdvözlettel:

dr. Kunetz Zsombor

Pörög a net azon, hogy néhány háziorvos önállósította magát, majd kifüggesztett lista alapján kényelmi díjat követel a betegektől akkor, ha házhoz kell mennie. Nemrég az egyik közösségi portálon fakadt ki egyikük, hogy a beteg visszakérdezett,  tud-e visszaadni ötezresből, pedig már a gázszerelő rezsióradíja is jócskán magasabb ennél, még akkor is, ha nem Mészárosnak hívják a gázosembert.

A lelkes háziorvos nem azon akadt ki, hogy a  beteg pár ezer forinttal gyakorlatilag megvásárolhatja az idejét és sokszor a recepttömbjét is - nem elfelejtve azt a tényt, hogy Magyarországon a beteg rendel és gyakran azt irat fel, amit jónak lát, némi háláért cserébe - nem azon pöfög, hogy az állami finanszírozásból egy szatócsboltot sem lehet fenntartani, nem azon dühöng, hogy nem telik egy nyomorult EKG gépre, nemhogy defibrillátorra, hanem azon, hogy csak párezret szánt özvegy Zitkovics néni az Augmentin felírására, vagy a sürgősségire beutalásra az agyfényesítő kezelésért.

Fotó: nyugat .hu

Most meg kitalálták ezt a kényelmi díjat.

Őszintén szólva ez  a kényelmi díj már régebben is volt, csak szemérmesen átléptünk rajta. Hiszen számos háziorvosi, vagy központi ügyelet is foganatosított már egy kis plusz bevételt - még akkor is, ha nem tudott orvost küldeni a beteghez, hanem mentőtisztet, rosszabb esetben mentőápolót küldött ki orvosnak öltöztetve.  Ez eddig amolyan eltűrten zajlott, de mára már sok háziorvos és gyermekorvos szinte tökélyre fejlesztette a kényelmi díjat átalány formájában. Azzal, hogy pár tízezer forint átalányért hajlandó kifáradni a beteghez a munkaidejében, különben hívja kedves az ügyletet, vagy a mentőket.

Az érem másik oldalán meg ott van az a vidéki háziorvos, akit a vasárnapi ebéd mellől is kirángatnak egy kullancsípés miatt a saját falujában.

Hogy ez a kényelmi díj mennyire a szürke-fekete zónában van, azt jól példázza, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke - aki szintén háziorvos -  azt nyilatkozta, hogy hát, hmm, végső soron ha nem is kellene oda orvos, na akkor ez jogos is lehet. Igenám, de ki mondja meg, hogy kell-e oda orvos, vagy sem? A kényelmi díjat szedő, maga a díjazott, vagy a beteg, neadjisten a szomszéd? Mert ha a beteg maga is úgy ítéli meg, hogy nem kell ám ide orvos, megoldom az Algoflex-szel, akkor miért is hívna orvost, pláne kényelmi díjért?

Az persze nem új keletű, hogy Éger István, nem ismeri még azokat a jogszabályokat sem, amelyek közvetlenül, mint peresztegi háziorvost őt is érintik és az sem, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnökeként fogalma sincs a hivatásunkat meghatározó jogszabályokról. Pedig csak néhány kulcsszó és a Google segít. A jogszabály, amely a háziorvosi ellátást szabályozza kimondja, hogy “3. § (1) *  A háziorvos köteles ellátni az ellátási területén lakó, a 3/A-3/B. §-ban foglaltak szerint hozzá bejelentkezett és általa elfogadott biztosítottakat.” Ez pedig azt jelenti, hogy akár a rendelőben, akár a beteg lakásán, de el kell látni a hozzá bejelentkezett biztosítottat.

Egyébként miért is vonhatná le az adójából a gépjármű finanszírozást és annak fenntartását?

Nem beszélve arról, hogy a háziorvos is napi nyolc óra munkára van hitelesítve, ha nem ügyel.

Így hagyományosan 4 óra rendelést követne 4 órás kijárás az olyan betegek gondozására, akik nem képesek eljutni a háziorvosi rendelőbe.

Ezt írta szinte már mindenütt felül a paraszolvencia, a hálapénz és a minőségbiztosítás hiánya. Hiszen a hálapénzért cserébe - akár a szobaszervízt -a dokit is házhoz hívhatjuk. Aki, mint a mikulás a hátizsákjából, hozza a gyógyulást, a receptet, na meg a beutalót. És itt borult fel a rendszer, mert aki beteg és mozgásképtelen, de nincs pénze díjakra, azt sokszor nem látogatja a háziorvos, merthogy ezalatt az idő alatt megnézheti a lázas, torokfájós, húsz éves Pistikét is ötezerért. (Vannak persze kivételek, és remélem sokan is, nos nyilván nem ők azok, akik a kényelmi díjat kifüggesztették.)

Pistike anyukája meg joggal magyarázza, hogy kérem ő nem orvos, honnan tudja, hogy nem lesz -e nagyobb baj és különben sem merek nekimenni az éjszakának. Ugyanis a jelenlegi rendszerben csak egyvalaki nem felelős a beteg állapotáért és ez nem más, mint maga a beteg.

Az meg legtöbbször, már csak a helyszínen derül ki, hogy szükség van-e orvosra, vagy a C-vitamin is megteszi, és azt is lássuk be, hogy  a beteg sem mindig őszinte. Ráadásul a magyar betegnek meg mindig minden jár, hiszen fizeti a TB-t.

Tehát van itt baj nem kicsi, rossz az egész rendszer és ebben mindenki csak vesztes lehet.

Ennek körnek kellene véget vetni, de nagyon gyorsan, hiszen ez az egész a korrupcióra épül, és lassan csak azok kapnak ellátást, akik a borítékot meg tudják tölteni. Tudomásul kell venni, hogy lezárul egy korszak. Meg kell szüntetni a háziorvosok kijárását, az orvosnak nincs helye a beteg lakásán, kivéve, ha ezt a mentőellátás során teszi. A háziorvosoknak munkaidejükben rendelni és a sürgősségi osztályokon kell dolgozniuk. Sokkal-sokkal tisztességesebb finanszírozás mellett és sokkal komolyabb feladatokkal felruházvam jóval nagyobb döntési kompetenciával.

Ugyanakkor azokat a krónikus betegeket, akik nem képesek eljutni a háziorvosi rendelőig, egy szociális ellátóhálózatnak kell eljuttatni a megfelelő ellátás  érdekében a megfelelő ellátóhoz, kórházba, háziorvoshoz stb.

Az akut, sürgős eseteket pedig egy jól megerősített, korszerű mentőszolgálatnak kell ellátnia, ahol a menedzsment is felnőtt a feladathoz. És akkor háziorvosi ügyeletre sem lesz szükség.

A betegeknek pedig meg kell szokniuk az új helyzetet, hogy már nincs az a világ, amelyikben az influenzámmal kihívhatom az orvost, hogy már nincs az a világ, ha picit felszaladt a vérnyomásom, a házhoz rendelem az ügyletet, hogy nem megyek el a beszakadt körmömmel a sürgősségire.

És hogy ezek a betegek se  maradjanak tanácstalanul, a jelenleg is működő telefonos tanácsadó szolgálatot (doktorinfó) kell úgy fejleszteni, hogy az ott ülő szakszemélyzettől kapjanak releváns információt a panaszukkal kapcsolatban.

Persze megint csak nem ugorhatjuk át azt a kellemetlen folyamatot, ami az egész jelenleg ismert egészségügyi rendszer átalakítását jelenti. Nem lesz könnyű, de ha tovább akarunk élni, megkerülhetetlen. Különben marad a hálapénzért is bizonytalan kényelmi díj, aminek a mértékét, majd éppen az fogja befolyásolni, hogy az orvos éppen nyaralásra, karácsonyra, vagy új autóra gyűjt.

És még valami: nagyon nem ártana már addig is elérnünk, hogy az alapellátás képes legyen  legalább az alapfeladatait ellátni, mert ez most nagyon nem megy.

Szokatlan módon ez a blogbejegyzés tartalmazni fog némi politikát, mert anélkül nem úszható meg, hogy beszéljünk a női szövetségről. Akit ez esetleg zavarna, az ne is olvassa tovább, vigyázzon a vérnyomására és az egészségére!
Tegnap Orbán Viktor azt nyilatkozta a Kossuth Rádió reggeli adásában: 
„Átfogó megállapodást akarok kötni a magyar nőkkel. Mondják el, mi pedig értsük meg, mit akarnak. A gyerekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek is fontos ügy. A legszemélyesebb közügy. Meg kell hallgatni, meg kell érteni őket, és nem 4, hanem 30 évre megállapodást kötni a magyar jövőről, hogy a kormány részéről mit tudunk nekik nyújtani.”

Kép:  kettosmerce.blog. hu

Ehhez fogok most segítséget nyújtani szeretett vezérünknek.
Talán első és legfontosabb dolog az lenne, hogy a társadalmunk ne öljön meg hetente egy nőt családi erőszak következtében, mert ugye, a halott az nem fog szülni. Ezért azokat a kormányzati erőforrásokat, amelyeket eddig a gyűlöletkeltésbe öntöttek, érdemes lenne a vakkomondor ellenes kampányba forgatni, hogy több méh maradjon a nemes feladat beteljesítésére.
Aztán az is köztudott tény, hogy az állatok sem igazán szaporodnak stresszes környezetben, igaz ez az emberekre is. A mindennapi stressz legjelentősebb forrása pedig a megélhetés, ezért ehhez kell segítséget nyújtani. Ugyanis ha valaki családja fenntartása érdekében másod-, harmadállásban kényszerül dolgozni, akkor a szaporodási kedv, de még a pajkos szex is jelentősen lanyhuló formát vesz. Ezért igazán sok dolgot tehet az állam, én javasolnám a világbajnok ÁFA csökkentését, valamint az Európában egyik legmagasabb adóék csökkentését is. (az adóék a munkát terhelő, összesített adó- és járulékszintje) Azaz azokat a terheket, amelyeket munkánk után von el az állam.
Nem mindegy az sem hogy a Kormány, kinek a méhét kívánja mozgásra serkenteni, annak aki nem akar gyermeket, de becsúszik, vagy annak aki felkészült rá. 
Ezért nem kerülhető meg már az iskolákban az egészségkultúra oktatása, hogy azok a gyerekek is tisztában legyenek a szaporodás biológiai folyamatával, akik otthon erről nem kapnak útmutatást, valamint szükséges lehet a fogamzásgátló tabletták hozzáférhetőségének liberalizációja is, azok számára, akik egyszerűen nem tudják ezt megvenni, akár ingyenesen is. 
Ezzel persze csökkenne a véletlen, nem kívánt szülések száma, azonban az abortuszok és azok szövődményeinek száma is, ugyanakkor egy időben növekedne kívánt terhességek száma is. Azaz olyan gyermekek születnének nagyobb számban, akiket a szüleik várnak és biztosabban el tudnak tartani.
Akiknek pedig nem sikerül, azoknak ott van a lombikprogram, amelyet püspöki tiltakozás ellenére a Kormány nagyon helyesen kiszélesített. Azaz több kezelést is fizet már az állam. Azonban a kezelésekhez szükséges vizsgálatok és gyógyszerek ára még így is jelentős terhet, több százezer forint költséget ró azokra, akik igénybe veszik. Ezért a lombikprogram hozzáférhetőségén is van még mit javítani. 
De ez mind nem elég, hiszen a nőket nem tekinthetjük tenyészállatnak - bár úgy látom, erre azért lenne igény - de talán mégse! És bármilyen furcsa ezek a méhes lények sokszor szeretnének annál nagyobb karriert is befutni, minthogy szülnek, vagy kalácsot sütnek szeretet képviselőjelölt férjüknek. Ezt pedig az a fránya szülés pont keresztbe veri, mert amíg szoptat, addig nehéz karriert építeni. Éppen ezért a jelenlegi, aggályosan alacsony bölcsődei hozzáférést szükséges lenne jelentősen megemelni, ahogy az óvodai hozzáférést is. Nem beszélve arról, hogy Magyarországon a állapotos nő és bababarát munkahelyek pontosan olyan ritkák, mint a bolti kalácsban a mazsola.
Tehát szorgalmazni kell az olyan munkahelyek létrehozását, ahol elfogadják és támogatják a nők részállású foglalkoztatását, a gyermek és a kalácskészítés mellett. Ne adj Isten, olyan eretnek gondolatokat is támogatnak, mint a home office. Ráadásul véget kell vetni annak a szemléletmódnak, hogy a nőknek választani kelljen a karrier és a gyermekáldás között, éppen ezért át kell vállalni a munkáltatóktól az összes olyan terhet, amit most ők kénytelenek megfizetni egy-egy munkavállaló terhessége és gyermekvállalás kapcsán.
És végül csak elértünk ahhoz a ponthoz, amely már abszolút a blog témájába vág, az egészségügyben szükséges átalakításokhoz.
Először is szükséges lenne, hogy az egészségügyet ahhoz értő szakemberek vezessék, ima helyett önálló minisztériummal.  Az is szükséges lenne, hogy a nők biztonsággal tudjanak gyermeket vállalni. Ezért pedig nem kell semmi mást tenni, mint az egész egészségügyet átalakítani.
Meg kell szüntetni a hálapénz rendszerét, és olyan egészségügyi ellátást kell biztosítani, ahol mind a terhes, mind a szülőnő kifogástalan szolgáltatást kap bármely éppen ügyeletes, vagy őt vizsgáló nőgyógyásztól.
A szüléssel kapcsolatban meg kell szüntetni a hálapénz melegágyát jelentő választott nőgyógyász és szülész lehetőségét. Vagy úgy korlátozni, hogy az piaci áron legyen igénybe vehető. 
Ehhez azonban elengedhetetlen az egészségügyben szereplők béreinek megfelelő szintre hozása,  azaz szakorvos ne keressen kevesebbet, mint havi nettó  800 ezer - egy millió forint, szakasszisztens pedig havi nettó 400 ezer forint alatt.
Létre kell hozni olyan szervezeteket, amelyek az egészségügyben a minőségbiztosítás alapjait lefektetik, valamint a az egészségügyi folyamatokat ellenőrzik. Nem megengedhető, hogy jelenleg az egészségügy úgy működik, mint a vadnyugat, hogy nincsenek fékek és ellensúlyok, tekintve akár a hálapénz alapú feudális rendszerrel cinkos Magyar Orvosi Kamarát is. Szükséges a jó klinikai gyakorlat biztosításához egy olyan szervezet, mint egykor az Egészségbiztosítási felügylet volt.
De leginkább a szemléletváltás szükséges az egészségügyben, ahol az orvosok és a szakdolgozók végre felismerik azt, hogy ez egy szolgáltató ipar és a beteg, vagy a kismama a megrendelő. 
És személetváltás szükséges a társadalomban is, ahol a nő és a princípiuma nem csak a szülésben és a kalácssütésben teljesedik ki.
Ekkor talán rendben leszünk, és talán a szülő kedv is növekedni fog, ez akár lehet egy szerződés is a nőkkel, ebbe szerintem boldogan belemennének, sőt talán még kalácsot is sütnének.
Erre nem lenne kár a kétharmad, erre használd és rendben leszünk!
 

Mindig is mondtam, hogy kevés szórakoztatóbb stand up comedy-t látni, mint egy Etikai Bizottsági ülést a Magyar Orvosi Kamara szervezésében. Hogy ez hogyan is néz ki, azt itt már leírtam. Egy biztos, ha legközelebb is meghívnak főszereplőként, szívesen megyek és jegyet is elkezdek majd árusítani az élő show-ra. Mert tényleg bájosan vidám perceket okoz az, amikor egy sebész mindenféle jogi, vagy akár közéleti ismeret nélkül jogászt kezd el játszani, a maga énmindenkinélmindentjobbantudok attitűdjével. Néha tényleg vártam a törlés, vagy a szívás parancsszavakat!
Azonban még az élő show-nál is vidámabb perceket tud okozni a Magyar Orvosi Kamara (MOK) azzal, amikor a live show-t és annak ítéletét írásba is foglalja. Igen, igen, tele hemzsegő hejjeseírási hibákkal, ahogy szokta. 
Ezt tette most a Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezetének IV-es Számú Etikai Bizottsága, amely közéleti tevékenységeim, a MOK, illetve Cser Ágnes bírálatáért ismét megrovásban részesített.
Mint ismeretes, a MOK Éger István vezetésével etikai vizsgálatot kezdeményezett ellenem, közvetlen azután, hogy érdeklődni merészeltem Éger István fizetése és az Orvosi Kamara gazdálkodása iránt. Ez utóbbi ügyből egy helyre kis per is kerekedett, amelyet megnyertem és kénytelen lesz kiszolgáltatni a MOK és vezetése azokat a gazdálkodási adatokat, amelyek rámutathatnak arra, hogy hova tűnik a tagok befizetett pénze. Azaz van-e itt kérem büntetőügy, vagy csak egyszerűen trehány, pazarló módon gazdálkodnak az illetékesek. (Erről a perről bővebben itt.) 

GIF:https://tenor.com/search/stalin-gifs

Ehhez az etikai eljáráshoz csatlakozott az egészségügy mindenkori túlélője - aki jelenleg is a Kormány kegyeltjeként utazgat Brüsszelbe, mintegy 90 ezer forintos napidíjért - Cser Ágnes is.  Gondolom, a külvárosi parki padokon szerzett tapasztalata alapján, a kibicnek semmi sem drága alapon próbált meg Cser erre a vonatra is felugrani és magának egy kis plusz PR-t szerezni. Azzal a nyilvánvalóan átlátszó érvvel, hogy néhány blogbejegyzésem boncolgatta a szerepét a jelenlegi korrupt és rothadt egészségüggyel kapcsolatban (a Cserrel foglalkozó bejegyzések  itt itt itt itt).
Ezen etikai eljárásban első fokon megrovásban részesítettek, majd a fellebbezésem után a másodfokú hatóság a határozatot megsemmisítette és az ügy újratárgyalását írta elő. Na nem ám szeretetből, hanem azért, mert annyira jogsértően ostoba volt az elsőfokú ítélet, hogy ez még Égernek is kínos lehetett. Olyan apróságok hiányoztak az eljárásból, mint a panaszlott (ilyen magyar szó nincs, de ők ezt használják, mert tudják…) fél (jelen esetben a cikk írója) meghallgatása. Az újratárgyalás egy novemberi és egy februári napon történt meg. A novemberi tárgyaláson kiderült, hogy az etikai bizottság az előző ítéletét úgy hozta, hogy a “vád” pontokkal sem volt tisztában, azaz fogalma sem volt, mi szerint ítélt el korábban. Ezért volt szükség egy februári ülésre is, ahol maga Cser Ágnes is megjelent, majd gyorsan meg is fenyegetett. (Erről itt) és ahol nem jutottunk közelebb a panaszok pontosabb megfogalmazáshoz sem. 
Aztán már csak a határozat jött, amelyben megint csak elmarasztaltak és megrovásban részesítettek. A borítékon levő dátum szerint ugyanazon napon adták fel, amikor maga a meghallgatás is volt. Ez azt sejteti, hogy az ítélet már régen készen volt, csak színjáték volt a meghallgatásom Ágival. Ez a határozat, azonban már sokkal bővebb, mint az első volt, és teljes terjedelmében itt lehet elolvasni. Mind szövegezésében, mind tartalmában az ötvenes éveket idézi. Ráadásul ismét kinyitja azt a vitát, miszerint hány nappal az idézés előtt kell minimum kézbesíteni egy hivatalos levelet. Valahogy a bizottság sebész elnökének nem megy át a vér-agy gátján az a jogszabályi kötelezettsége, hogy az idézést olyan időpontban kell kibocsátania a hatóságnak, hogy a postai kézbesítési szabályokat is figyelembe véve az idézést a tárgyalás előtt legalább 5 nappal az ügyfél megkapja. Rugózik még most is azon, hogy az első idézésüket sikerült úgy elküldeniük, hogy a kitűzött tárgyalás előtti napon vettem kézhez, így ugye a fenti kötelem meg nem teljesülhetett és nem is tudtam elmenni a randira.
De ez igazán a legkevesebb. Hogy azok számára is érthető legyen a Magyar Orvosi Kamara  vezetésének és etikai bizottságának értékrendje, akik nem olvassák el a határozat tíz oldalát, ide beszúrok néhány mondatot:
“a Bizottság tagjaival szemben olyan magatartást tanúsított, melyre eddig soha példa még nem volt. A tárgyalás egészéről elektronikai úton, kép és hangrögzítő útján felvételt kívánt készíteni, mint később az interneten megjelent közlése szerint kiderült, hogy a tárgyalásról egyenes adásban közvetítést kívánt adni.” “Az új eljárásban megtartott második tárgyaláson ….Az első tárgyaláson történtek megismétlődtek, a panaszlott kép és hangfelevételt kívánt készíteni a tárgyalásról…
- Ugye egy olyan tárgyalásról kívántam közvetíteni, ahol én magam voltam a “vádlott”, azaz én, csak én magam zárhattam volna ki a nyilvánosságot és ezt sérelmezték, gondolom az óriási transzparencia jegyében.
“ a panaszlott… az eljáró Bizottság minden lépésének jogszerűségét kifogás tárgyává tette.” 
“A tárgyalást követően a panaszlott most már az Etikai Bizottság elnökére és tagjaira vonatkozó véleményét is közölte a nyilvánossággal a médiában, a saját magának megengedett szóhasználattal és hangnemben.”
-Bátorkodtam nem egyetérteni azzal az etikai bizottsággal, amely olyan alapvető alkotmányos jogaimban próbál korlátozni, mint a véleménynyilvánítás szabadsága és ezt el is mondtam. Nesze nekem!
“A 2017. november 8. napján megtartott tárgyalást követően a Bizottság, azért hogy az OEB elvárásának megfeleljen a meg nem jelent panaszosokat hiánypótlásban hívta fel, panaszaik pontról-pontra való konkrét megjelölésére, és az általuk sérelmezett mondatok írásbeli közlésére…A Panaszosok a hiánypótlási felhívásnak eleget tettek.” 
Ez egyszerűen nem igaz, Éger István nem magyarázta meg pontosabban, hogy mi a panasza ellenem, és az sem derült ki, hogy milyen minőségében tesz panaszt, hiszen Éger azzal indított etikai vizsgálatot ellenem, hogy megsértettem az Országos Etikai Bizottság elnökét, akiről itt írtam. Csakhogy Éger a Magyar Orvosi Kamara elnöke, így rendkívül nehéz megmagyarázni azt, hogy mi köze - az egyébként a szervezeti ábrán is - elkülönülő Országos Etikai Bizottsághoz. Hacsak nem az, hogy ez Éger pörölye, amely a renitens tagokra lesújt.
Aztán:
“Dr. Kunetz Zsombor sem a bepanaszolt magatartásával, sem az eljárás alatt tanúsított magatartásával nem tartotta tiszteletben más emberek emberi méltóságát, (pl. azon megjegyzése, hogy dr. Cser Ágnes az egészségügy legkártékonyabb személye), hogy nem lehet megbízni az etikai bizottságban, a hálapénzen történt szocializálódás miatt. Dr. Kunetz Zsombor nem tartotta tiszteletben az alapvető etikai normákat”
Azaz azzal, hogy a véleményemet közlöm, etikai normákat sértek.

Cser Ágnessel kapcsolatban a mai napig nem tudom, hogy milyen alapon csatlakozhatott az eljáráshoz, hiszen sem betegem, sem kollégám nem volt. Cser - hacsak az elmúlt egy évben nem végezete el a hat éves orvosi egyetemet - nem orvos. Így az orvosi etikai szabályok alapján mi nem állhatunk itt semmiféle kapcsolatban. Mégis, az etikai bizottság bevette a buliba, sőt még meg is hívta panaszkodni. Azonban a bizottság elkövetett egy hibát, megkérdezett arról, hogy mi Cser Ágnesről a véleményem, én meg válaszoltam: “Cser Ágnes az egészségügy egyik legkártékonyabb figurája” Aztán még ezt is a fejemre olvasták! 
És igazán itt értünk el ahhoz a ponthoz, ami rendkívül veszélyes, hiszen amennyiben Cser Ágnes közszereplővel kapcsolatban negatív véleményem van, mondjuk azt mondanám rá, hogy puhatestű, vagy csiga, vagy kártékony és ezt az etikai bizottság nekem felrója, akkor majd mit kaphat dr. Kiss, akinek a szomszédjával van telekvitája és dühében a szomszédot elküldte a büdös picsába? Vagy dr. Kovács, aki egy jobb kezet nem megadva beintett a motorosfutárnak? Esetleg dr. Nagy, aki a pimasz kölkét verte szájon?
  

Az etikai bizottság nem foglalhat állást az élet mindennapi területein, csakis kizárólag olyan kérdésekben, amelyek magával az orvoslással, mint szakmával kapcsolatosak.
Jól mutatja ezt egy nagyon fontos állásfoglalás a Kúriától, amely a Keszthelyi doktor ellen indult etikai vizsgálat eredményeképpen kimondja, hogy “ az Etikai Kódex alapvetően az orvosi, gyógyító-megelőző tevékenység gyakorlásához kapcsolódóan állapít meg etikai szabályokat az orvosok számára a betegekkel és más orvosokkal való kapcsolattartásra… az Etikai Kódex nem fogja át és nem is foghatja át az orvosok mindennapi tevékenységét” Hivatkozik még az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatára, meg az olyan apróságokra is, mint a véleménynyilvánítás szabadságára is. A teljes anyag itt érhető el.
Ezzel megy szembe a Magyar Orvosi Kamara, már nem először, arról meg hogy olyan apróságokról, mint három betű egymásutáni leírásáról már ne is beszéljünk:
“A Bizottság súlyosbító körülményként értékeli, hogy bár a felületet magánemberként gondozza, azon magát olyan címekkel is felruházza, amellyel feltehetően nem rendelkezik, pl. egészségügyi szakértő. Ezen címének használatát azzal magyarázta, hogy régóta dolgozik az egészségügyben, szakvizsgával, közgazdasági BMA oklevéllel rendelkezik, így ez a cím megilleti.”
Az a BMA igazándiból MBA, segítek, Master of Business Administration, "ami a világ legrangosabb, legismertebb és legelterjedtebb egyetemi fokozatú végzettsége a menedzsment területén." Idézet innen. 
Ha sebész kollégámat és az etikai bizottság láthatóan szakbarbár tagjait az orvosláson kívüli világ komolyabban is érdekli, szívesen állok rendelkezésükre.
Addig is, a fellebbezést már benyújtottuk, ha szükséges, akkor a én is kérni fogom a Kúria kijózanító pofonját Emeséinknek!

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a "veszprémi" onkológus-nőgyógyász, aki csak azokon végzett életmentő műtéteket, akik 150 ezret fizettek neki szintén elsőfokon megrovást kapott. Vagy az a nőgyógyász, aki szexet akart vizsgálatokért, nőgyógyászati bevatkozásokért az a Magyar Orvosi Kamara esztergomi választókerületi elnöke volt. De persze arról sem, hogy a MOK szó nélkül tűri meg Etikai Kollégiumi tagjai között azokat, akik náci eszméket hirdetnek.

Ezekhez képest valóban főbenjáró bűn a MOK és Cser Ágnes negatív kritikája.
 

Még tavalyi évben indítottunk 11-en, orvosok pert a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szabálytalan adatkezelése miatt. Ugyanis a MOK vezetés teljesen természetesnek gondolta, hogy az összes orvos személyes adatát kiszolgáltatta harmadik félnek, ebben az estben biztosítónak. 
Hasonló perben már 2016-ban is kimondta a Kúria, hogy a Magyar Orvosi Kamara megsértette az orvosok személyes adatok védelméhez fűződő jogát. 
Ennek megerősítése történt most meg és immár ismét jogerősen kimondta a Fővárosi Törvényszék, hogy a Magyar Orvosi Kamara megsértette a felperesek személyes adatok védelméhez fűződő jogát, azaz jogtalanul adott ki harmadik fél számára személyes adatokat. Kép: http://www.dnaindia .com

Mint ismeretes a Magyar Orvosi Kamara vezetése úgy kötött életbiztosítást a tagok részére, hogy erről a tagok egy része nem is tudott, így nyilván igénybe venni sem tudta a szolgáltatást, sőt a szolgáltatással kapcsolatos biztosítási kötvényt sem ismertük meg évekig, amelyből kiderülhetett volna, hogy ki és mikor jogosult és milyen kárigényt bejelenteni. Ennek a közlése csak most - hogy elkezdtük piszkálni az ügyet - történt meg a MOK honlapján. Annál jobb biztosítás pedig valószínűleg nincs is, mint az amikor a biztosított fizet, de kárigényt nem tud bejelenteni, mert azt sem tudja, hogy rendelkezik biztosítással.
A MOK által kötött biztostítás részleteit nem ismerjük, mert bár kikértem a szerződést, ezt a mai napig nem kaptam meg. Ezt az ügyet jelenleg a NAIH vizsgálja és könnyen lehet, hogy ebből is adatszolgáltatási pert kezdeményezek, mint a nemrég jogerősen megnyert gazdálkodási adatokkal kapcsolatban.
A Bíróság a kerestünk másik felét elutasította, ebben sérelemdíjat kértünk a Kamarától, amit  jótékony célra kívántunk fordítani, azonban a Bíróság ezt az igény elévülés miatt nem ítélte meg.

Számunkra, azonban így is nagyon fontos ítélet született, hiszen rámutatott, arra a Bíróság, hogy a Magyar Orvosi Kamara törvénytelenül, nem a jogszabályoknak megfelelően működik.
 

Elérkeztünk ahhoz a befejező részhez, amely a sürgősségi átalakítás lehetséges útvonalait tárgyalja, a biztonságos és korszerű betegellátás jegyében. (Bocs, ez is sok szakmát tartalmaz.)
Ebben a bejegyzésben azt járom körbe, hogy magán a sürgősségi osztályokon milyen változásokra van szükség a fenti célok érdekében.

És persze nem maradhatnak ki maguk a fogyasztók, a betegek sem, hiszen nem kétséges, ahhoz, hogy élhető (a szó mindenféle értelmében) sürgősségi ellátást kapjunk, bizony nekünk, betegeknek is változtatnunk kell a szemléletmódunkon. 
Akkor lássuk, hogy mi kellene a sürgősségi orvosok/ápolók és szakszemélyzet ügyében.
Valószínűleg nem ússzuk meg, bele kell nyúlnunk az egész rendszerbe. Először is nagyon komolyan meg kell erősíteni a TRIAGE- t, az esetek nagy részében itt dől el sok minden. A triage az a valami, amely szakmai szempontok szerint osztályozza a betegeket, leegyszerűsítve valahogy így: újraélesztendők előre, kisujj sérültek hátra. Előbbieknek nincs vesztegetni való 10 másodpercük sem, utóbbiak várhatnak akár órákat is egészségkárosodás nélkül.

Ha ez a triage rendszer nem működik jól, akkor már az elején megette a fene a rendszert.

A sürgősségi osztályok többségében a triage-t nem orvos végzi és ez nagyon helyesen van így, erre a munkára éppen elég egy jól képzett egészségügyi dolgozó. A probléma nem is itt szokott kezdődni, hanem annál, amit mi úgy hívunk, hogy re-triage. Ez az a folyamat, amikor az ellátásra várakozókat újra és újra meg kell vizsgálni, és megnézni, hogy az állapotuk nem romlott-e jelentősen. A jelenlegi ellátásból ez a láncszem szokott kimaradni, egyszerűen nincs rá sem ember, sem idő az iszonyatos betegforgalom mellett. Pedig ezzel gyorsan és látványosan lehetne javítani a helyzeten.
Emellett szükséges az alapellátást behozni a sürgősségi osztályra és nem csak az orvost, hanem az őt segítő néhány asszisztenst is. De nem csak rendelni, hanem bizony a háziorvosokat a mentőorvosokkal, mentőtisztekkel, mentőápolókkal együtt havonta-kéthavonta be kell forgatni a sürgősségi osztályos ellátásba, természetesen tisztességes ellentételezés mellett. Ezzel a lépéssel megoldható lenne, hogy a sürgősségi ellátás kórházon kívül és belül is azonos szemlélettel rendelkezzen. Azaz a kórházon kívüli ellátás gyakorlatilag a kórházi ellátás előkészítése kell, hogy legyen sürgős szükség esetén.
Alaptényként kell rögzíteni, hogy orvos csak orvosi feladatot végezzen, jelenleg egy itt dolgozó orvos adminisztrátor, nővér, beteghordó stb… egyben. El kellene jutnunk odáig, hogy megértsük, az orvos munkaideje a legdrágább a rendszerben, ezt nem pazarolhatjuk el. Arról már volt szó, hogy számos, jelenleg még orvosi feladatot itt is át kell adni - megfelelő oktatás után - a szakszemélyzetnek. Sokkal több adminisztrátort kell a rendszerbe rakni, minden vizsgálóban kell, hogy legyen egy orvosi adminisztrátor, akinek az orvos diktál. Ne az orvos használja az informatikai rendszert, ne az orvos írja be a vizsgálatok kéréseit, ez mind-mind feleslegesen elpazarolt, értékes idő. De nem szükséges, hogy orvos végezzen sebtoilette-et, vagy varrjon egyszerű sebeket össze.
Az viszont elengedhetetlen, hogy azokon a helyeken, ahol van  például baleseti sebészeti ellátás is, ott ne a baleseti sebészek végezzenek olyan ellátásokat, mint vállficam reponálás, vagy bonyolultabb sebzárás. Igen, nekünk is meg kell tanulnunk feladatokat átvenni az egyéb szakorvosoktól. Így a konzíliumok mennyisége is jelentősen csökkenhet, valamint ezekre tényleg akkor kerül majd sor, amikor arra igenis szükség van. A baleseti sebész rezidenseknek sem az a dolguk, hogy a sürgősségi osztályon varrjanak, akkor amikor a képzésükben a sebészeti osztályon  kellene dolgozniuk, nekik a műtőben a helyük, hogy megtanuljanak operálni, és majd amikor a sürgősségi osztályos gyakorlatukat végzik, akkor varrjanak a kisműtőben.
Azonban van valami, ami véleményem szerint rendkívül fontos, ámbár a jelenlegi rendszerben sokszor nyomát sem találni, ez pedig az a nagy tapasztalatú sürgősségi orvos, aki egy kritikus (főképpen a több szakmát is érintő baleseti sérült) beteg sorsát végigmenedzseli. Azaz a szükséges vizsgálatokat összefogja, koordinálja és az egymásra épülő ellátási lépcsőket megtervezi, irányítja. Ez a betegmenedzser a kritikus beteg ellátása közben az irányítást végzi, és nem a betegellátást. Segítségével jelentősen növelni lehet mind a kritikus állapotú betegek túléléstét, mind az ellátás hatékonyságát is.

Végezetül, a hatékonyságnövelés és a konfliktusok kezelése érdekében az eredményes orvos-beteg kommunikációt oktani kell, ez nem megúszható. Ugyanis a legtöbb orvos-beteg konfliktust pontosan ez okozza, vagy a kommunikáció teljes hiánya.
Ez utóbbit, az egészségkultúrával  együtt a lakosságnak is oktatni kell kisiskolás kortól. Mert az azért nem árt, ha a testünk legalapvetőbb működésével tisztában vagyunk, és legalább alapfokon ki tudjuk fejezni a problémánkat. Ugyanis a sürgősségi osztály nem arra való, hogy a gyerek, vagy a nagymama kullancsípését ott nézegessék.  Sőt nem is arra, hogy a több hetes panaszokra megoldást találjanak, vagy az elfelejtett havi gyógyszeradagot felírják. 
Sajnos a betegeknek meg kell érteniük, hogy itt sincs minden ingyen, ahhoz hogy jól működő sürgősségi ellátást kapjanak, nekik is szükséges némi áldozatot hozniuk.
Így például megérteni azt, hogy a sürgősségi ellátás keretén belül nincs helye a gyógyszer felírásnak! A szükséges gyógyszerek pár napi adagját a kórháznak kellene biztosítania az erre rendszeresített gyógyszertárból, majd a további adagot a zárójelentés alapján a háziorvosi asszisztens írja ki. 
Bizonyos kórképekkel pedig, a beteg elutasítható és alacsonyabb irányba tovább küldhető kell hogy legyen (ezeket a nyilvánvaló kórképeket magának a szakmának kell kidolgoznia). De ilyen lehet például az egyértelműen reumatológiai probléma, vagy az ismert, krónikus betegségek egy része. 
A betegeknek el kell fogadni azt is, hogy bizonyos panaszok esetén szembe kell nézni ésszerű várólistákkal, amely nem kerülhető meg a sürgősségi osztály igénybevételével.
Az előző részekben már leírtam, hogy a várólisták természetesen nem szabad, hogy veszélyeztessék a beteget és további egészségkárosodást okozzanak és azt is, hogy a szakellátást hogyan kell és lehet hozzáférhetővé tenni.

A fenti lépések, csak és kizárólag ezek után léphetőek meg .
Ezenkívül szükséges lesz az is, hogy az osztályok munkáját ne a mindenhonnan kiöregedett, nyugdíjaskorú biztonsági őrök segítsék, hanem olyanok, akik hatékonyan fel tudnak lépni szükség esetén. Most gyakran az orvos idejéből megy el az agresszív betegek, vagy hozzátartozók megfékezéséhez szükséges pszichoterápiára fordított idő. És persze az sem normális, hogy aki a betegellátásban dolgozik, az minden nap támadásoknak és fizikai atrocitásoknak legyen kitéve, csak azért mert az egykori Rendőr Pista éppen levegőt sem kap a szétdohányzott roncstüdejével és 45 kilójával ahelyett, hogy a támadót megfékezze.
Ebbe is, mint az összes egyéb humán erőforrás fejlesztésbe pénzt kell beletenni, de ez megtérül, mert rengeteg munkaidő és frusztráció megspórolható. Ráadásul hatékonyabb, pontosabb munkát erdeményez.

Végezetül a szakmának világos, jól használható, egyszerű, de számon kérhető protokollokat kell elkészíteni. Ugyanis ki kell törni abból a defenzív orvosi  gondolkodásból, amellyel jelenleg rendelkezünk. Nem lehet sem időben-, sem költségben-, sem ellátásban hatékony az a kivizsgálás, amely egy szívinfarktus esetén az övsömör okát is kutatja, vagy ne legyen baj belőle alapon rendeli a vizsgálatokat. Ezeknek célirányosnak és pontosnak kell lenniük!

Nem állítom, hogy a három részes anyag alatt minden kérdés tisztázódhatna a sürgősségi ellátás tekintetében, azonban ezen lépések, vagy legalább az irány sokat segíthetne, hogy ne az osztályon, a folyosón félretolva haljunk meg infarktusban. 

És még valami, gyakran nem a leghangosabb a legbetegebb, tehát hiába nyög, nyerít valaki, attól még lehet a triage végén pusztán szakmai okokból is.

A remek ritmusérzék és a kiszámítható pofátlanság mindig is Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetőjének a sajátossága volt. 
Most páros lábbal szállt be a választási kampány hajrájába. 
Éger István köztudottan a jelenlegi hatalomnak köszönheti azt, hogy még vezeti a Magyar Orvosi  Kamarát. Maga Éger nyilatkozta több sajtóterméknek is, hogy amikor Szócska Miklós akarta a hatalmát megnyirbálni a kamarai törvény módosításával, akkor maga balog zoltán sietett a megmentésére, így nem készült el a kamarai törvény módosítása és így maradhatott kamarai elnök. Dacára annak, hogy az Állami Számvevőszék 2015-ös jelentése is olyan súlyos megállapításokat tartalmaz, ami - véleményem szerint - bármely cégvezető szabadságába kerülhet. 
A fentiekből egyértelműen következik, hogy Éger István elnök politikailag elkötelezett és lojális, ezt nehéz is volna tagadni attól a köztestületi megélhetési vezetőtől, aki például tető alá hozta a szégyenletes bérmegállapodást az egészségügyben. (erről itt írtam korábban).

MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Botár Gergely

Ennek ellenére most olyan durva, drasztikus lépésre szánta el magát, ami kétségbe vonja a lojalitását.
Ugyanis pontosan a választási kampány kellős közepén küldette ki azt a tagdíj módosítást tartalmazó körlevelet az orvosok számára, amelyben tájékoztat mindenkit, hogy az eddigi tagdíjkedvezmények nagy részét visszavonja, azaz voltaképpen tagdíjat emel. 
Ezzel viszont konkrétan azon hatalom ellen kezdett el önkéntelenül is dolgozni, amely a regnálását lehetővé teszi, azaz Éger a rendkívüli éles politikai érzékétől vezérelve most már minden oldal felé kellemtelen, oszlásnak indult hullának imponál a bukása előtt. 
A körlevél szerint a tagdíjemelés mértéke a következőképpen alakul: 
Megtartja a GYES, GYED, GYET és a 70 pluszos kollégák tagdíj kedvezményét, vagy mentességét a MOK, és eltörli az összes többi kedvezményt.
Eltörli többek között a fiatalok eddigi 50 százalékos kedvezményét, a 70 éven aluli nyugdíjasok kedvezményét, a táppénzen levők kedvezményét, az egészségügyi köztisztviselők kedvezményét… bővebben lásd az ez volt, ez maradt fotóknál.

ez volt... forrás mok. hu

ez sikerült... forrás: mok. hu

Bárhonnan is nézzük, ez a brutális tagdíjemelés meglehetősen furcsa, hiszen évi közel másfél milliárd forintból gazdálkodhat a MOK, a tagokra nézve különösebb eredmény nélkül. Persze az is igaz, hogy a MOK gazdálkodását nem ismerhetjük meg közelebbről, hiszen ezen adatokat a vezetőség jól titkolja. Nemrég éppen ezért indítottam pert a MOK ellen, amit jogerősen meg is nyertem (erről bővebben itt). 
Így feltételezhetően az elkeseredett bevételnövelés nem véletlen, hiszen valószínűleg komoly bajban lehet a költségvetés a pazarló gazdálkodás miatt. Azaz nagyon úgy tűnik, hogy az eddigi megélhetés a tagok befizetéséből már nem fenntartható, új forrás kell a luxusautó bérléshez, a parkolási bírságok finanszírozásához, vagy a székházban működő wellness központhoz is. A kis gömböc túl falánk lett.
A jelenlegi tagdíj emelés nem előzmény nélküli, ugyanis ezzel már tavaly év végén megpróbálkozott a MOK elnöksége, azonban az köszönhetően a tagság ellenállásának, nem sikerült, ezt nem szavazta meg az -amúgy Éger-párti - Küldöttközgyűlés. 
Furcsa módon a tavalyi tagdíj emelési kísérlettel párhuzamosan sem az elnökség, sem az Országos Hivatal nem állt elő olyan tervvel, vagy elképzeléssel, ami a saját költségvetését csökkentené, azaz a pazarló és urizáló gazdálkodást tovább finanszíroztatták volna a tagsággal.
Ehhez most nyilván máshonnan kellett előteremteni a fedezetet, amely segít a valószínűleg  kialakult költségvetési lyuk befoltozásában is. Erre pedig remek alkalmat szolgáltat azon kedvezmények megvonása, amelyek nem az egész tagságot érintik, így várhatóan majd kisebb balhét fognak generálni. Pláne akkor, ha az egészet eltitkolom és megkérdőjelezhető módon szavaztatom meg, majd sunyi módon közlöm a tagsággal.
A megküldött körlevél szerint ugyanis nem a Kamara legfőbb döntéshozó szervével a Küldöttközgyűléssel szavaztatta meg az elnökség a tagdíj emelést, hanem egy ennél alacsonyabb  szervezetével határozott úgy, hogy durván csökkenti azok számát, akik kedvezményes tagdíjat fizethetnek. Perszehogy a tagság megkérdezése nélkül. Mintegy újraértelmezve a ‘Gyere haza fiatal’ programot, immár dupla tagdíjért, hiszen a fiatalok és pályakezdők teljes kedvezményét  eltörölte.

Éger István pedig nem tud hibázni, ritmusérzékével sikerül a választások alatt széttrollkodnia azt a politikai erőteret, amelynek a létezését is köszönheti és tényleg olyan mint a viccbeli ember, aki ha két vasgolyót kap a kezébe, azt is elrontja. 
Persze ne legyen kétségünk, a felelősséget mint ahogy szokta, majd elkeni azzal, hogy ráfogja a népszerűtlen és ostoba döntését a MOK egyik testületére.

Hiába púposkodott az Orvosi Kamara, ki kell adnia a gazdálkodására vonatkozó adatokat pedig, mindent bevetett azért, hogy ne kelljen válaszolni azokra a  Kamara gazdálkodását és a vezetők javadalmazását firtató kérdéseimre, amelyeket még tavaly tettem fel  nekik kamarai tagként. 
Erről itt és itt olvashatnak.

Az érdeklődésem egyrészt Éger István elnök és az elnökség tagjainak a fizetésére, egyéb javadalmazására, fizetésen kívüli  juttatásaira stb. irányult, másrészt a MOK gazdálkodásaiban talált meglehetősen furcsa dolgok tisztázására. Ugyanis a MOK feltételezhetően a tagság pénzéből finanszíroz olyan gazdasági társaságot, amely az elmúlt évtizedben jobbára veszteséget produkált.
Ezekre a kérdésekre először egy semmitmondó választ kaptam, majd miután perrel fenyegetőztem, nagy nehezen kikerült a Kamara honlapjára Éger fizetése. A többi kérésemre nem kaptam választ, illetve 88 ezer 264 forint befizetéséhez kötötték, hogy a közérdekű adatokat megismerhessem. Majd - vélhetően nem függetlenül a kellemetlen érdeklődésemtől - még egy etikai eljárást is elindított ellenem a Kamara elnöksége, ahol úgy részesítettek megrovásban első fokon, hogy mint az később kiderült, az elsőfokú etikai bizottság az ellenem felhozott vádakat sem tudta pontosan megnevezni (erről itt). 
Ezek után indítottam adatszolgáltatási pert a MOK ellen, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével.
És ezt a pert nyertem meg most, immár jogerősen másodfokon is, ugyanis az Orvosi Kamara fellebbezett, az elsőfokú ítélet ellen - ami szintén kötelezte az adatok kiadására.

Tehát még egyszer, egy kamarai tag meg kívánja ismerni a befizetéséből gazdálkodó köztestület gazdasági működését. Amely ahelyett, hogy ezeket kiadná, etikai eljárást indít a tag ellen és perbe bocsátkozik azért, hogy ne kelljen ezen adatokat kiadnia. Ráadásul miután a MOK elveszti a pert, fellebbez, így tovább növeli a perköltséget és az ügyvédi munkadíjakat is. Teszi ezt természetesen a tagok befizetéséből, annak ellenére, hogy az elsőfokú ítélet már teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy semmi értelme a további pereskedésnek, az adatokat ki kell adni.

Az elsőfokú ítéletben leszögezte, hogy:

“a közérdekű adat kiadását csak akkor kötheti költségtérítés előzetes megfizetéséhez az adatkezelő, amennyiben ez az alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, amit bizonyítani köteles.”

meg
“A bíróság mindenek előtt rámutat arra, hogy az alperes az Infotv. 29. § (4) bekezdését megsértve nem adott előzetes indokolt tájékoztatást költségtérítési igényéről, mert csak a költségtérítés iránti igénye összegét jelölte meg, de nem adta elő sem a költségigénye részletezését, se igénye megalapozottságát alátámasztó indokait, mely eljárása önmagában is jogellenes, ellentétes a törvény rendelkezéseivel. “

aztán
“A bíróság … arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy semmi nem támasztja alá azon alperesi állítást, hogy 30 munkaórát vesz igénybe a kiadási kérelemmel érintett adatok összegyűjtése. “

és még
“A bíróság az alperes alapszabályát értelmezve arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy mivel az alperesnek - mint az orvosok köztestületi formában működő érdekvédelmi szervezetének - alapszabályban rögzített kötelezettsége, hogy kérésre tájékoztassa tagjait gazdálkodása adatairól, így szükségképpen rendelkezésére kell állnia azon „munkaerőforrásnak”, amely ezen tájékoztatási feladat teljesítéséhez szükséges.”

végül
“A fent részletezett indokok alapján a bíróság a felperes elsődleges kereseti kérelmének helyt adott, és az alperest a kérelmének megfelelő adatok kiadására kötelezte, az alperes adatkiadási kötelezettségét a végrehajthatóság szempontjait is figyelembe véve meghatározva.” 

A meglehetősen egyértelmű és alapos elsőfokú ítélete ellen a MOK fellebbezett. Fellebbezését arra a nevetséges állításra próbálta építeni, hogy a MOK bizonyos - a MOK tulajdonában levő - cégeknek a gazdálkodási adataival kapcsolatban nem adatkezelő. Ez az állítás már csak azért sem igaz, mert nehéz azt elképzelni, hogy egy cég tulajdonosa ne lenne tisztában a saját cége tevékenységével, amelynek éves beszámolóit elfogadja, jóváhagyja. Sőt, minden éveben a MOK felmentvényt ad az általa tulajdonolt cégek vezetői számára, ami egyben azt is jelentheti, hogy a büntetőjogi felelősséget is átvállalja. 
De erre az érvrendszerre már szükségünk sem volt a másodfokú tárgyaláson, ugyanis a Bíróság pillanatok alatt lesöpörte a MOK védekezést azzal, hogy ezt a védekezést - amit a MOK a fellebbezésben írt - itt már nem használhatja. Ugyanis másodfokon a Bíróság azokat a tényeket vizsgálja, amit az elsőfokú Bíróság is vizsgált. Itt új panaszokat már nem lehet benyújtani és miután a MOK az elsőfokú eljárás alatt nem hivatkozott arra, hogy bizonyos kérdésekben nem tartja magát adatkezelőnek, itt ezt már nem teheti meg.
A másodfokú Bíróság pedig helybenhagyta az elsőfokú Bíróság ítéletét, így jogerősen lezárta a pert és a MOK-nak ki kell adnia azokat az adatokat, amelyeket kértem még tavaly.
Ez pedig el is hozhatja a jelenlegi vezetés azonnali bukását, ugyanis kétségem sincs afelől, hogy súlyos pénzügyi problémák miatt nem kaptam meg azokat az adatokat, amelyek egy normális köztestületben kérés nélkül is megismerhetőek. Valamint nem véletlenül próbáltak megfélemlíteni etikai eljárással is.
Mindenesetre köszönöm a város legjobb ügyvédjének és a TASZ-nak a segítségét! 
Talán meg kellene köszönnöm a MOK ügyvédjeinek is a teljesen impotens és hozzá nem értő tevékenységüket is, azonban ezt azért nem teszem, mert mégiscsak az én pénzemből is fizeti őket a jelenlegi elnökség.
És végezetül van még néhány kérdésem a gazdálkodással kapcsolatban, például a jelentősen túlárazott MOK által kiadott Orvosok Lapja nevű papírhalmaz, amely évente 118-70 milliós kiadási költséggel jár. Amennyiben ezt a költséget nem tudják megindokolni, ebből is komoly per lehet.

Előző blogbejegyzésemben leírtam, hogy hogyan kellene átalakítani a budapesti ügyeleti és kórházi rendszert, az alapellását, a mentőszolgálatot, a háziorvosi ügyeleteket, ezekről itt olvashat bővebben.
Most nézzük a folyamatot tovább, hogy milyen olyan beavatkozásokra lenne szükség, amelyek segítségével tovább élhetnénk és a sürgősségi ellátás minősége már megközelíthetné az európai átlagot.
Vigyázat, zúzzuk a szakmát tovább, ezért lehet, hogy néhol száraz lesz az anyag!

Fotó: oroscafe. hu

III. pont: a szakellátás átalakítása.
Sokan azt gondolják, hogy csak azért kell sokat várni a sürgősségi osztályon, mert kevés az ott dolgozó orvos. Pedig az igazság ennél sokkal árnyaltabb és összetettebb.
A sürgősség osztályra beutalt, vagy bejövő betegek jelentős százaléka azért van ott, mert nem elégséges a szakorvosi hálózat kapacitása és hosszú hetekkel, esetleg hónapokkal későbbre kap a beteg időpontot a szakorvosi vizsgálatra. Ezért a rendszert megkerülve a sürgősségi osztályon keresztül próbálja meg a beteg, vagy a kezelőorvosa hozzájutni az áhított szakvéleményhez, ezzel is túlterhelve az amúgy is bedugult rendszert. 
Bár a betegek száma az orvostudomány fejlődésével egyre inkább növekedni fog, a betegségek kezelése a technikai fejlődéssel egyre inkább a kórházakon kívüli ambuláns ellátóhelyek felé fog kitolódni. Ezért és fenti problémák miatt is rendkívül fontos a szakellátás megerősítése és átalakítása. Jelenleg ez egy meglehetősen mostoha terület az egészségügyben, főképpen a manuális szakmák között (nőgyógyászat, sebészet stb…) Ugyanis itt a műtétek és egyéb kórházi beavatkozások hiánya miatt jóval kevesebb a hálapénz. Sőt, miután ez az állami ellátás  mindenkinek jár, sokkal kevésbé kifizetődő az ott dolgozó orvos számára, hiszen itt a hálapénzmentes betegekre is jelentős időt kell fordítani, ami a hálapénzes betegek elől veszik el. Ezért a szakrendelés a legkevésbé sem népszerű az orvosok között, sőt sokan igyekeznek menekülni ez elől. Sok helyen a szakorvosjelölteket, sokszor a rezidenseket küldik a szakrendelőkbe, ami nemcsak a minőség szempontjából aggályos, hanem egy-egy beteg kezelése is tovább tart, mint a nagyobb tapasztalatú szakorvosok számára. A megoldás az lehetne, hogy az itteni munkát sokkal súlyozottabban fizetnék, mint ugyanezt a kórházakban. És igen, itt is komolyan szerephez kellene juttatni azokat a magasan képzett egészségügyi szakembereket, akik képesek lennének egyes, jelenleg még orvosi kompetenciába tartozó feladatokat átvállalni. 
Szükséges lenne bővíteni az egynapos sebészeti ellátások körét is, amely beavatkozásokat ezekben a szakrendelőkben kellene javarészt megoldani. Furcsa és megdöbbentő az a tény, hogy ma az egynapos sebészeti kezelések kétharmadát az egyetemi centrumok végzik. Megfordultunk a lovon, ugyanis ezen centrumoknak nem a legegyszerűbb, hanem a legbonyolultabb ellátást kellene biztosítaniuk. Azonban a finanszírozás lehetővé teszi azt is, hogy aktív osztályokon végezzenek egynapos beavatkozást, akár egyetemi centrumokban is. Így a beteg és a hálája is ott marad. Szégyen az, hogy - bár az egynapos beavatkozások száma növekszik - ott, ahol ezeket a beavatkozásokat kellene végezni, mindössze az összes műtét 5 százalékát végzik el. Azaz, ahol a legnagyobbnak kellene lennie az egynapos beavatkozások számának - a szakrendelőkben - ott a legalacsonyabb. A hálapénz és a finanszírozás miatt mindent inkább beterelünk a magasabb szintű ellátóhely felé, ahelyett, hogy megfordítanánk az irányt. 
Ez pedig ahhoz vezet, hogy amíg dr. Cash (nem Johnny) özvegy Zitkovicsné visszerét operálja, addig pont nem tud konzultációt adni a sürgősségi osztályon a vérző beteg számára, mert egyszerre még ő sem képes két helyen megjelenni. De ugyanez igaz akár a nem manuális szakmákra is, hiszen a mai viszonyok között a főorvosok a magánrendelésüket a kórház biztosította keretek között  végzik. Így amíg dr. Szívkovács nézegeti Zitkovicsné barátnőjét, addig ő sem tud konzultációt adni a sürgősségi osztálynak, ezzel a már úgyis végletes orvoshiány megtöbbszöröződik. 
A megoldás az lehet, hogy szigorúan meg kell tiltani az ambuláns betegvizsgálatokat a kórházakban, erre a szakrendelőkben kell, hogy lehetőség nyíljon. Persze ez is csak akkor léphető meg, ha dr. Cash főorvos úrnak nem visszereket kell operálnia, hanem a tudásának megfelelő műtétekből és oktatásból európai szinten orvosként megél, természetesen hálapénzmentesen. 
Az egynapos sebészetek finanszírozását úgy kell megoldani, hogy megérje azt a szakrendelőknek felvállalni és a kórházakba csak és kizárólag a komplikáltabb esetek juthassanak. 
Ezekkel a megoldásokkal elsősorban megnőne a szakrendelőkben dolgozó orvosok presztízse, a kompetenciák leadásával csökkenthető lenne az orvoshiány, az egynapos sebészet kiterelésével pedig a kórházi betegforgalom. Ezek pedig együttesen csökkentik a sürgősségi ellátás időtartalmát is. Hiszen legtöbbször a leletre kell várni és nem a sürgősségi orvosra, ez pedig azért nem készül el, mert a rendszer vízfejű és mindet az orvosokkal akar megoldani, valamint azért nem, mert a konzultációt adó orvosok jó része éppen azzal foglalkozik, hogy ebben a hálapénzalapú, végletekig korrupt rendszerben valahogy megéljen.
Amennyiben a szakrendelőket sikerül a helyükre rakni és súlyuknál fogva megfelelően kezelni, a praxisközösségekből továbbküldött betegek nem a sürgősségi osztályon, hanem a szakrendelőkben fognak jelentkezni, betegségüknek megfelelő várakozási idővel.
Hogy ez mennyi lesz és mit kell nekünk, sürgősségi orvosoknak és a betegeknek is tennie azért, hogy ne haljunk bele a sürgősségi ellátásba a következő bejegyzésem tartalma lesz.
Folyt. köv…
 

Bár valamelyest csökkent, még mindig egy milliárd feletti a hiány az országos Mentőszolgálatnál. 
Mint ismeretes az mfor.hu szúrta ki, hogy míg tavaly novemberben mindössze 98 millió forintnyi lejárt, de ki nem fizetett számla állt az Országos Mentőszolgálatnál, addig ez  decemberre valamivel több, mint 1,7 milliárdos tartozássá duzzadt. 
Az összeg nagysága miatt sokan - jómagam is - azt feltételezték, hogy ez egy, vagy két egyszeri beruházásból eredő hiány lehet, amely mögött késői utalás állhat, azonban mostanra sokkal inkább úgy tűnik, hogy ez egy görgetett és felhalmozott adóságállományból keletkező hiány, amit a nem hozzáértő gazdálkodás okozhatott. Ugyanis február végén - bár ötszázmillióval csökkent - a tartozás még mindig több, mint 1,2 milliárd forint. Ebből arra lehet következtetni, hogy nem egy egyszeri tétel dobta meg a mentők költségvetését, hanem ez az alultervezett gazdálkodás miatt alakulhatott így és duzzadt ilyen mértéküre. Emlékeztetőül, a Mentőszolgálat költségvetése soha nem volt olyan magas, mint napjainkban, a 2010-es évekhez képest mára szinte duplájára nőtt a szervezet költségvetése, 22 milliárdról 39,7 milliárdra. Ezt a tényt az ember minisztérium is nagy büszkén hirdeti. 

Fotó: mentokkapuvar. hu

Azt azonban már nem, hogy a 2010-es éveket jellemző gondatlan- és pazarló gazdálkodás az évek elteltével mit sem változott. Kivétel talán egy rövid időszakban volt, hiszen a jelenlegi vezetés a kasszát pozitív szaldóval vette át. 
A kialakult költségvetési szakadékot pedig, most egyre inkább a fennálló humánerőforrás-hiány miatt szükséges túlórák korlátozásával próbálják meg - kevés eredménnyel - befoltozni.
A helyzeten valószínűleg az sem segít, hogy a BM egyre nagyobb falatot hasít ki a mentők ellátásából, lassan minden komolyabb mentős beszerzésbe beteszi a lábát, akár a munkaruhákat, akár a mentőautók beszerzését nézzük. Ráadásul a BM segítségével, hogy hogy nem hirtelen minden drágább lesz. A mentőautók ára darabonként 5,7 millió forinttal ugrott meg hirtelen, miután a BM Heros Logisztikai Ellátóközpont Kft. is pályázott sikeresen a Mentőszolgálatot addig egyedül ellátó Profile Vehicles Oy finn céggel együtt. És ezt a drágulást nem magyarázhatja az esetenként eltérő műszaki tartalom sem, most ugyanis arra hivatkoznak, hogy a kézi váltós helyett automata kocsikat vásárolnak majd.
Hasonlóan furcsa, mondhatni Hungaricum a mentősök egyenruha-közbeszerzése. Itt a jogszabályi feltételek miatt az egyedüli induló és nyertes, a Bv. Holding Kft. fogja a mentősök formaruháját elkészíteni. A pályázatban az meglehetősen furcsa, hogy azt nem Országos Mentőszolgálat, hanem annak megbízásából a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága írta ki. Azaz a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága volt az ajánlatkérő és kért ajánlatot jobb híjján saját magától. A dologban az a legmeghökkentőbb, hogy közbeszerzési szakértővel konzultálva ez teljesen legális ma Magyarországon. 
Ezzel pedig el is érkeztünk ahhoz a szocialista, kommunista rendszerhez, ahol az állam volt mindennek a megrendelője és a teljesítője is. Ugye emlékszünk a cipőt a cipőboltból hirdetésekre, most pontosan itt tartunk. Kizárva a versenyt és ezáltal a fejlődés lehetőségét is, ráadásul ezt megfejelve a szokásos túlárazott mutyival is.
Így persze nem kell majd csodálkoznunk, ha a mentősök munkaruha és gépjármű beszerzései hasonlóan jól sikerülnek, majd, mint a nagy dérrel-durral beharangozott béremelésük, hiszen a bérük sok esetben az ígéretekkel szemben alig mozdult el a garantált bérminimumtól, amit minden középiskolai végzettségű dolgozó alapból megkap. Ezért, most éppen sztrájkot szerveznek.
De a BM nemcsak a közbeszerzések tájékán somfordál a Mentőszolgálat körül. hanem lassan teljesen átveszi annak irányítását is a 112-es rendszerrel. (Arról, hogy ez miért rendkívül káros és veszélyes, hogy ez hogyan veszélyezteti és lassítja a mentést itt írtam.) A 104 mentőhívószámot már szinte mindenhol átirányították a BM által fenntartott 112-es Egységes Európai Segélyhívóra, kivétel Budapestet. Itt 2017 novemberére ígérték az átirányítást, azonban úgy tűnik jobbnak látják megvárni a választásokat, mintsem szembenézni a várható óriási botrányokkal. Azaz valószínűleg itt még azért nem történt meg ez a felelőtlen és teljes mértékben szakmaiatlan lépés, mert egész egyszerűen a döntéshozók is tudják, hogy ezzel emberéleteket fognak kockáztatni és ez a választások előtt az álmoskönyv szerint sem jó ómen.
A Mentőszolgálat menedzsmentje pedig partner mind abban, hogy drágán vásároljanak mentőgépjárművet, vagy verseny nélkül ruhát a bajtársaknak, de abban is, hogy a mentést veszélyeztessék a BM hataloméhsége miatt.
Igaz, a kialakult hiány miatt már valószínűleg nem sokáig kell aggódnia a főigazgatónak, a hírek szerint erősen mozog a széke. 
Az emberminiszternek, ismét sikerült a tuti, olyan vezetőt választania, aki egy éves regnálása során a költségvetés beszakadásán kívül mást felmutatni nem tudott.
De, persze ennek megint csak a mentősök isszák meg a levét, akik hiába várnak a beígért mentős életpályamodell bevezetésre, mert ez pont ott tart, ahol egy éve, sehol.
A betegek meg lecsökkentett túlórák miatt várhatnak a mentőre, amit ha szerencséjük van a 112-nél ülő alkalmazott legalább azonos megyébe küld.
 

A héten volt az az etikai tárgyalás, ahol a Magyar Orvosi Kamara nevében Éger István elnök és Cser Ágnes panaszolt be az Orvosi Kamara Etikai Bizottságánál. Most még/már elsőfokú tárgyalásnál tart az ügyem. Igen, arról az ügyről van szó, amiről itt és itt és itt már korábban is írtam, amelyről végső soron kiderült, hogy úgy ítéltek megrovásra, hogy a vádat sem ismerték kellőképpen és most kezdték megint elölről. No, ennek volt most egy fordulója, ahol személyesen is képviseltette magát a hazai egészségügy nagyasszonya és az egészségügy egyik legkártékonyabb figurája, maga Cser Ágnes megélhetési szakszervezeti vezető is.

Fotó: Veres Viktor :) de nem a helyszínen

Cser rögtön egy meglehetősen aljas taktikával kezdett, miszerint odaszúrta az ügyvédemnek, hogy őt magát az ügyvédem édesapja védte, így szerinte felmerülhet az összeférhetetlenség gyanúja. Ami persze teljes jogi nonszensz, amit talán még Cser is tud a jogi diplomája mellett, arra azonban tökéletesen elég, hogy ízléstelen, aljas módon támadjon emberi értékeket. Ügyvédem édesapja ugyanis 14 éve halott, így az egész értelmetlen alattomoskodásra volt csak jó.

Ezután hosszas polémia zajlott arról, hogy az etikai meghallgatás nyilvános legyen-e, vagy zárt. Én ugyanis közvetíteni akartam, ezt azonban nem engedték. Elzárkózott a nyilvánosság elől az a Magyar Orvosi Kamara, aki közleményben tudatta, hogy a köztestület a világ legtranszparensebb szervezete és az a Cser Ágnes is, akinek a szakszervezetének második paragrafusában szerepel a nyilvánosság, mint érték (köszönet ezért a kutatómunkáért az ügyvédemnek).

Miután a tárgyalást zárttá nyilvánította az etikai bizottság én kértem, hogy a törvény adta jogomnál fogva távozzon az aki nem a bizottság tagja és ellene kifogással élek. Ilyen volt az a jogász, akit a Kamara fizet (perszehogy az én tagdíjamból is) és véleményem szerint alapvető jogi fogalmakkal sincs tisztában. Ugyanis olyan érdekes megfogalmazások hagyták el a száját, miszerint ez az etikai bizottság nem hatóság, így nem is lehet hatóságként kezelni. Ami még egy laikus számára is végtelenül ostoba megfogalmazás, hiszen egy olyan szervezetről beszélünk, amely szankcionál, foglalkozástól eltilt, felfüggeszt, pénzbírságot ró ki, megrovásban részesít, határozatot és végzést hoz, tehát hatóságszerűen működik. A hölgy azonban nem távozott, így szerintem törvénytelenül, de ment tovább a tárgyalás, ahol kisebb huzavona alakult ki abból, hogy nem voltam hajlandó a telefonomat kikapcsolni, vagy kivinni a teremből. Cser Ágnes ugyanis ezt kezdeményezte és megpróbált erre utasíttatni engem is. Ennyire félt attól, hogy rögzítem azt az etikai tárgyalást, ahol én vagyok a panaszolt, azaz a vádlott. 

Először azt a régi kérdésemet próbáltam meg tisztázni a bizottsággal, hogy Cser Ágnes milyen jogalapon panaszolhatott be a Magyar Orvosi Kamaránál és milyen alapon fogadta be a panaszt a Budapesti IV-es számú Etikai Bizottság. Ugyanis Cser Ágnes nem orvos - legalábbis nem adta tanújelét annak, hogy egy év alatt elvégezte volna bármelyik orvostudományi egyetemet - és nem is volt még soha betegem, aki panaszkodhatott volna orvosi ténykedésemre. Ezt a kérdést nem tudta a bizottság megválaszolni, azt mondták, hogy majd írásban indokolnak, holott ha erre választ kapok, akkor simán lehet, hogy Cser Ágnest nem is kellett volna végighallgatnom. 

Néha tényleg már én éreztem magam kényelmetlenül az etikai bizottság és a MOK által felbérelt jogászok inkompetenciája miatt, amikor velük szemben a város egyik legjobb ügyvédjével képviseltettem magam. 

Tűnődni azonban nem volt időm, Cser Ágnes gyorsan elindította a még az MSZMP KB-ből ismert kommunista tempót, néha szereptévesztésbe került és levezetőelnöknek képzelte magát, vagy felemelt ujjal mutogatva elmagyarázta, hogy mely kérdéseket utal(!) a bizottság kezébe. Majd megfenyegetett, hogy amennyiben akárcsak írok is erről a tárgyalásról ő újabb és újabb etikai eljárást fog velem szemben kezdeményezni.

Ennek persze, most itt is állok elébe, bár továbbra is fenntartom a véleményem, hogy Cser Ágnesnek semmiféle jogalapja nincsen engem a Magyar Orvosi Kamaránál bepanaszolni. 

Ugyanis szerintem, Cser Ágnes egyszerűen a véleményem miatt panaszolt be egy olyan köztestületnél, ahol azt reméli, hogy kapcsolatai révén engem elítélnek.

Ne felejtsük, Cser Ágnes és Éger István együtt magasztalták azt a gyalázatos béremelést is, aminek eredményeként van olyan egészségügyi dolgozó, akinek a nettó bére 2 forinttal emelkedett. Hasonló képességű megélhetési vezetőkről beszélünk, akik a saját tagságukat bármikor feláldozzák a saját megélhetésük biztosítása érdekében.

És Cser Ágnes azzal is tisztában van, hogy nincs más fórum, ami esetleg neki igazat adna, mint például egy bírósági eljárás, mert ott bizony alapvető jogi ismeretekkel is bíró jogászok ülnek, akik különbséget tudnak tenni egy megélhetési vezető sirámai és az alkotmányos jogok, mint például a vélemény nyilvánítás szabadsága között.

Mindezek felett sajnos a tárgyalásnak semmi értelme nem volt, mert amikor az ügyvédem szeretett volna kitérni azokra a kérdésekre, amelyeket az előző tárgyaláson a bizottság arra hivatkozva nem tudott megválaszolni, hogy nem volt jelen sem Cser Ágnes, sem Éger István panaszos, most sem kaptunk válaszokat. Ezeket ugyanis annyival elintézték, hogy ott van önök előtt leírva. Holott egy ilyen etikai eljárásnak pontosan az lett volna az értelme, hogy megpróbálja az álláspontokat egymáshoz közelíteni, azonban erre kísérlet sem történt. 

Így az egész csak arról szólt, hogy Cser Ágnes eljátszhassa élete egyik jelentős rózsaszín szerepét, a mi (orvosok) pénzünkből, felemelt ujjal és piros körömlakkal.

Vigyázat szakmai anyag!

Ha valaki azt gondolja - mint a politika - hogy a sürgősségi ellátást csak magával pénzzel meg lehet oldani, az óriásit téved. 
Ilyen szemlélettel teljesen felesleges, akár csak tíz forintot is a rendszerbe rakni, mert szakértelem hiányában az egészségügyre fordított összegek nemhogy nem hasznosulnak, hanem további mély károkat okoznak. Ugyanis ahhoz, hogy valóban hosszútávú eredményeket és fenntartható egészségügyet, valamint lényegesen egészségesebb nemzetet tudhassunk magunkénak, nem árt rendszerben gondolkodni, és rendszerszintű lépéseket megtenni. 

Az egyik előző blogbejegyzésemben a sürgősségi ellátás problémáit írtam körül, most a megoldásokat foglalom hol, vázlatszerően, hol picit bővebben össze.

Ónodi-Szűcs Zoltán 2015 októbere óta egészségügyi államtitkár. Programja nem volt, pusztán öt pontra fókuszált: az alapellátás megerősítésére, a szociális ellátások leválasztására az egészségügyről, a fővárosi ellátás átszervezésére, a kancellária rendszer bevezetésére és a kórházi minimum feltételek rendbe tételére.
Oly erősen koncentrált, hogy közel két és fél év alatt semmiféle eredményt nem tudott felmutatni, egyik pontjával kapcsolatban sem. Az rendben van, hogy Ónodi-Szűcs nem Uri Geller, így nyilván a koncentrálás sem az erőssége, de eredménytelensége fekete árnyékként vetül a szakmára.

Nem telik el hét, hogy ne lenne botrány a sürgősségi ellátás körül, pedig nem kellene ennek így lennie és Ónodi-Szűcs öt pontjából szinte mindegyik szorosan kapcsolódik a sürgősségi ellátás megújításához. 
A jelenlegi sürgősségi ellátás hibáit és hiányosságait itt és itt ismertettem, most beszéljünk a megoldásokról. 
I. pont A Fővárosi ellátás átszervezése.
Az egészségügy állatorvosi lova Budapest, és itt is van a legnagyobb probléma a sürgősségi ellátás körül. A fővárosban harmincvalahány kórház található ötvenvalahány telephellyel. Ebben a régióban is igen nagy az orvos- és egészségügyi szakemberhiány, azonban ez itt csak látszólag van így, hiszen amennyiben ez a szakembergárda mindössze négy megyei szintű kórházra korlátozódna, gyorsan kiderülne, hogy itt bizony még sok is a képzett szakember. Ugyanis ha kevesebb kórházban kell egyszerre ügyeletet kiadnom, akkor kevesebb személyzettel kell gazdálkodnom, még akkor is, ha közben az ellátandók száma nő. Tehát amennyiben mindössze négy megyei szintű kórház látna el ügyleti feladatot Budapesten, akkor a hatékonyság drámai módon növekedne, ráadásul minden egy helyen elérhetővé válna, nem kellene a beteget a sürgősségi osztályról a város másik felébe szállítani, mondjuk érsebészeti ellátásra, ami nemcsak kényelmetlen és költséges, hanem számos esetben életveszélyes is. 
Azonban rendszerszintű változást csak rendszerszintű beavatkozással lehet elérni és azzal, hogy Budapest kórházait racionalizáltuk még semmi egyebet nem tettünk, mint utolértük bármely megyeszékhely ellátási lehetőségeit.
II. pont Az alapellátás, a háziorvosi ügyeleti rendszer és a Mentőszolgálat átszervezése 
Sokkal több magasan kvalifikált nővérre és ápolóra lesz szükségünk. Sok, ma még hagyományosan orvosi feladatot le kell adni ezen ápolók számára.
Ilyen a ma még háziorvosi kompetenciákhoz rendelt egyes beavatkozások nagy része is. Bátran engedhetjük bizonyos kompetencia határig ezen szakembereket beteget vizsgálni és ellátni is, az alapszabály az az, hogy az orvos a bonyolultabb esetekkel foglalkozzon, azokkal viszont sokkal alaposabban és mélyebben, mint most. Munkájukat pedig komoly minőségbiztosítási szempontok alapján értékelni kell. A sürgősségi ellátás elválaszthatatlan a környezetétől, a háziorvosi ellátástól, a háziorvosi ügylettől, a mentőszolgálattól, a szakellátástól és a kórházi ellátástól, azaz az egész egészségügytől. Éppen ezért ennek összefüggésében kell vizsgálnunk, ha változtatni akarunk. Most az alapellátástól indulunk.
Az megengedhetetlen, hogy a sürgősségi osztályok a háziorvosi praxisok ledobóhelyei legyenek. A jelenlegi háziorvosi rendszer elavult, gyakorlatilag a háziorvost diszpécserré fokozza le, aki a beteget vagy szakrendelőbe, vagy a sürgősségi osztályra utalja. Sajnos gyakran ez utóbbi feladatokat sem tudja a rendszer hiba nélkül megugrani, ezért a háziorvosi rendszert nem megerősíteni, hanem átalakítani kell. 
Olyan praxisközösségeket, kell létrehozni, ahová a betegeket egy-egy település központba megfelelő szociális ellátókkal lehet beszállítani (Erről Kincses Gy. Itt). Az egy falu-egy orvos rendszer megbukott és fenntarthatatlan. A jelenlegi háziorvosi kompetenciákat ki kell szélesíteni, alapvetően ezekben a praxisközösségekben kell, hogy megtörténjen a diagnózisok felállításának zöme, a szakorvosi ellátóhálózattal karöltve. És igen, ezt a rendszert integrálni kell a sürgősségi ellátásba, azaz már a háziorvosi képzés alatt sokkal nagyobb hangsúlyt kell adni a sürgősségi betegellátás oktatásának, valamint a sürgősségi osztályokon mindig elérhető kell hogy legyen egy-két alapellátást végző kolléga, akik az ott megjelenő ellátási szintjüknek megfelelő esteket leveszik az osztály válláról. Azokról a betegekről, akik nem képesek a szociális szolgáltatóval beutazni az alapellátás igénybevételére, megint csak a szociális ellátó hálózatnak kell gondoskodnia. Sokkal több XXI. századi színvonalú, a betegek méltóságát figyelembe vevő szociális otthonra van szükség, akár a most még kórházanként szolgáló egészségügyi intézmények helyén is.
A háziorvosi rendszer mellett hozzá kell nyúlni a háziorvosi ügyletekhez is. Ezen ügyeletek jelenleg szerintem több kárt okoznak, mint hasznot. Ez egy abszolút kényelmi szolgáltatás, ami egyrészt jelenleg már alig-alig működik, másrészt teljesen felesleges is, ha van egy jól működő alapellátás és egy jól működő mentőszolgálat. Az nem megy, hogy a háziorvosi ügyelet megy ki például a véralvadásgátló beadására, erre a beteg, vagy a hozzátartozó is megtanítható. Az sem szolgálja a fenntarthatóságot, hogy a háziorvosi ügyeletet arra tartjuk, hogy influenza időszakban a háziorvosi ellátást kiegészítse. Ráadásul két rendszert tartunk fent egyszerre, a háziorvosit és a mentőszolgálatot. Jelenleg egyik sem működik elégséges szinten, ezért elengedhetetlen a Mentőszolgálat jelentős megerősítése is, mind humán erőforrás (ezt elsősorban a teljesen inkompetens vezetésre értem), mind a szervezet átszervezése szempontjából a modern kor kihívásainak megfelelően. Mindenképpen  el kell azt a kívánatos célt érnünk, hogy a sürgősségi ellátás egy egységes ellátási trendet tükrözzön kórházon belül és kívül is. Azaz a kórházon belüli  ellátás a kórházon kívüli ellátás folytatása legyen, ezért a Mentőszolgálatnál dolgozó orvosokat és mentőtiszteket be kell forgatni a kórházi ellátásba, és ugyanígy a kórházi ellátókat is be kell forgatni a mentésbe. Ez egyfajta job sharing rendszerben jól működhet és rendkívül hasznos lehet.
Ha ez mind megvan, akkor jöhet a szakorvosi rendszer, a szakrendelők  átalakítása.Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy ne kelljen egy-egy konzultációra több órát várni, vagy ne kerüljön be a sürgősségi osztályra olyan beteg, akinek a panaszai alapján nem ott lenne a helye, hanem az SZTK-ban.
De ez már egy másik blogbejegyzésem témája lesz. 

Addig pedig bátran tessék elgondolkodni azon, hogy meddig tartjuk el azokat a vezetőket, akik  még a saját maguk által kitalált, igencsak sekélyes elgondolásaikat sem tudták megvalósítani 2 és fél év alatt? Mert a rendszer innen bűzlik, az inkompetens, szervilis vezetők világától, a teszetoszaságtól és a politikai akarat hiányától, ami a rendszer átalakítását szolgálná.

Folyt. köv….

Megint kaptam egy levelet a Magyar Orvosi Kamarától, amelyben tájékoztatnak az ellenem indított etikai eljárás további menetéről. Mint ismeretes, gyakorlatilag úgy részesítettek megrovásban elsőfokon, hogy az elsőfokú bizottság nem tudta pontosan megmondani, hogy milyen vádak alapján hozta az ítéletét. Azaz úgy marasztaltak el, hogy nem is tudták, hogy mit követtem el. Erről itt bővebben. Most ennek a pontosítása zajlik, és megkérték a két feljelentőt (Éger Istvánt és Cser Ágnest), hogy pontosítsák a vádakat ellenem, mert így mégiscsak nehéz lesz elítélni.  Ez történik most és míg Éger (a Magyar Orvosi Kamara elnöke) gyakorlatilag beszorult a saját mondatainak mantrázásába, Cser megírta, hogy zavarja az, hogy én megélhetési vezetőnek tituláltam. (itt is és itt is)
Szóval Cser Ágnes szakszervezeti megélhetési vezető a következőket írta: 
“A feljelentett azzal, hogy a szövegében többször is megismételt módon, pusztán szubjektíven, minden alap nélkül megélhetési vezető kifejezést használ velem szemben, ugyancsak becsületsértő cselekménynek tekinthető.
Bejelentem, hogy az ügyben tartandó tárgyaláson személyesen részt kívánok venni, egyben erre való tekintettel is kérem, hogy zárt tárgyalás elrendelése felől határozni szíveskedjenek.
A brüsszeli székhelyű Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjaként, hivatali kötelezettségeim teljesítése okán rendszeresen kell külföldön tartózkodnom, ezért kezdeményezem a tárgyalás időpontjának egyeztetését…” (szó szerint idéztem, a helyesírási hibákkal és a hiányos szövegösszefüggéssel egyben)

Cser Ágnes nem kékben

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek    

Tehát amit ebből megtudunk, hogy Cser Ágnes szerint a megélhetési vezető kifejezés becsületsértő. Azt viszont nem értem, hogy ez miért és hogyan tartozik az Orvosi Kamarára. Mert ha például egy orvos becsületet sért - alap feltételezés, hogy ezt csak olyannal lehet megtenni, akinek van - akkor azt általában nem az Orvosi Kamara vizsgálja, hanem bíróság. Mondom általában, de úgy látszik Csernek ide van jó összeköttetése, mert normális esetben ezt a bejelentést melegében elutasította volna az Orvosi Kamara Etikai Bizottsága. Itt szemmel láthatólag nem ezt tette. 
Az megtisztelő lesz számomra, hogy Cser Ágnes személyesen is részt kíván venni az etikai eljárásomon - viszek is neki virágot - de azt már nem értem, hogy ez miért járna azzal, hogy elrendeljék a zárt tárgyalást. Pecsétes lett a kék kosztümje, vagy kihízta?
Na de a végén van a desszert, ugyanis azt állítja, hogy ő az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSzB) tagja. És ez így is van, tagja bizony, a honlap szerint 2004 óta. És hogy hogyan kerül oda? Az EGSzB honlapja szerint így: “A tagállami kormányok által delegált jelölteket az Európai Unió Tanácsa nevezi ki 5 évre. “
Tehát, Cser Ágnest a mindenkori kormány delegálta tagnak ebbe a bizottságba, ami azt is jelentheti, hogy a mindenkori kormány jóvoltából utazhat sűrű elfoglaltságra Brüsszelbe. 
Azaz könnyen elképzelhető, hogy Cser Ágnes sokkal inkább képviseli a mindenkori kormány érdekét, mint a saját szakszervezete tagjainak érdekét. Ugyanis azt a tényt ne felejtsük el, hogy Cser Ágnes a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke. Aki ugye természetesen a mindenkori kormánnyal szemben lenne hivatott képviselni a munkavállalók érrdekeit és nem a mindenkori kormány által nyújtott alamizsnát elfogadni. Az már külön pikáns, hogy Cser az EGSzB honlapja szerint ebben a szervezetben a közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom szekciójában, valamint a külkapcsolatok szekcióban dolgozik. Itt a jelek szerint semmi köze sincs a szociális ágazathoz, vagy az egészségügyhöz. Szerencsére. De ez is azt támasztja alá, hogy Cser Ágnes csak és azért lehet ebben az uniós bizottságban tag, mert a jelenlegi kormány is támogatta. Ezt pedig ő elfogadta, dacára annak, hogy szakszervezeti vezető, aki normálisan a kormánnyal szemben védi a munkavállalók jogait és érdekeit.
És hogy mindezt mennyiért teszi? Nos, a bizottságból nem sikerült pontosan kiszedni Cser Ágnes tavalyi bevételét, de az bizonyos, hogy 290 (napi árfolyamon 90 ezer forint) euró napidíjat kap. Azaz ha az igaz, hogy a bizottsági munkája miatt ennyire elfoglalt, akkor az sem zárható ki, hogy havonta a napidíj milliós nagyságrendet is elérhet. Ami azért amellet szép összeg, hogy közben Cser az EGSzB-ben illegetheti magát.
Nos, ha eddig nem volt világos, most már remélem az, hogy miért tartom Cser Ágnest az egészségügy egyik legkártékonyabb figurájának, és miért hívom megélhetési vezetőnek. 

Éger István semmiért sem felelős.
Ez derül ki abból a határozatból, amit a napokban kaptam kézhez.
Mint ismeretes, etikai vizsgálatot kezdeményeztem Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke ellen (erről itt), aki véleményem szerint több helyen, többször megsértette az Etikai Kódexet. 
Azzal, hogy a regnálása alatti 14 évben mint kamarai elnök szinte semmit sem tett a hálapénz visszaszorítása érdekében és ezzel elérte, hogy az egészségügy a mai mély szintre süllyedjen, ahol már egyre kevésbé hálapénzről és egyre többször védelmi pénzről beszélhetünk. Hasonlóan kárt okoz Éger István személye a magyar orvostársadalomra nézve azzal, hogy a “veszprémi nőgyógyász” ügyében elkente az etikai vizsgálat megindításának dátumát, sőt később ő maga is belezavarodott a valótlan állításaiba. Többször, több fórrumon hazudott a fizetésének nyilvánosságával kapcsolatban, ami valójában rejtve volt a nyilvánosság előtt és nem volt megismerhető. Valamint megsértette Éger István az Etikai Kódexet azzal, hogy az ellenem indított etikai vizsgálatról nagy nyilvánosság előtt, minősítő módon nyilatkozott.
Gondoltam én. Annak ellenére, hogy minden egyes pontot alá is támasztottam, a panaszaimat az elsőfokú etikai bizottság elutasította, így került az ügy a másodfokú hatóság elé, amely szerint Éger István for president és a kamarai elnök semmiért sem felelős.

Mielőtt ismertetném a másodfokú hatóság érveit, érdekességképpen idézek néhány mondatot Éger védekezéséből.
Rögtön az első pontban kifejti álláspontját azzal a költségtérítési igényemmel kapcsolatban, amelyet azután nyújtottam be, hogy munkaidőben, kötelező jelleggel Győrben kellett megjelennem. Ezt a költségtételt egyébként felajánlottam a Peter Cerny Koraszülött Mentő Alapítvány számára. Ezért Éger szerint ez az igényem álságos: “a panaszos követelése nyilvánvalóan álságos, hiszen egyrészt veszteségeiről panaszkodva áll elő anyagi igénnyel, majd azt közcélra kívánja felajánlani” Érdekes módon Égerből kitört a Kamara gazdálkodásáért aggódó elnök, mint felelős vezető így nyilatkozik “Rendkívül szerencsétlennek, és rossz precedensnek tartanám, ha az említett anyagi igényeket teljesítenénk.” 
 Az én 71 464 forintos jogos költségem szembeállítható  azzal, hogy a Kamara luxusautót bérel annak elnökének, hogy a Kamara wellness-fitnesz centrumot hoz létre a székházában, vagy hogy a Kamara újságja évente 118- 60 millió forintba kerül a tagoknak. Ráadásul a tagok a Kamara gazdálkodását sem ismerhetik meg.
Azonban a költségigény teljesítését jogszabály írja elő, ami kissé magasabb jogalkotói elem, mint egy operett kamara megélhetési vezetőjének a véleménye. 
De nézzük tovább a “veszprémi nőgyógyász” üggyel kapcsolatban: “Továbbra is állítom, hogy az ügy szempontjából irreleváns, hogy kik, mikor, milyen sorrendben nyilvánult meg….végleg tévedés, hogy két magánszemély bejelentése nyomán kellett elinduljon “(az etikai vizsgálat sic!).
Azaz Éger maga sem tagadja azt a tényt, hogy jól dokumentálhatóan hazudott az ügy kirobbanásakor a dátumokat illetően, azonban itt újabb hazug állítást tesz, ugyanis két magánszemély bejelentésére indult el a vizsgálat.
A fizetésével kapcsolatban azt állítja, hogy az nem az ő felelőssége, ha a honlapon nem jelenik, meg, hiszen ez az Országos Hivatal apparátusára tartozik. Itt nemcsak Éger cinikusan ostoba arcát ismerhetjük meg, hanem a gyáva arcát is, aki a felelősséget mindig megpróbálja másra hárítani, jelen esteben saját közvetlen munkatársaira.

 Végezetül azzal kapcsolatban, hogy folyamatban levő etikai ügyről, minősítő módon nyilatkozott, ezt mondja: “Először is panaszosként - amint a nevében is benne van - annak, akkor, úgy és oly mértékben panaszkodhatom, ahogy azt jónak látom.” Itt csak annyit jegyeznék meg, hogy Éger nem gondolta mindig ezt így, hiszen 2014-ben annak a Felügyelő Bizottságnak az elnökét, aki szintén a MOK pénzügyeit kutatta, végül hasonló panasz alapján ítélte el az Országos Etikai Bizottság (OEB).
Ugyanaz az Országos Etikai Bizottság, amely most Égert felmentette hasonló panasz alól. 
Sőt, azonfelül, hogy az OEB majdnem szavakként magáévá tette Éger védekezését még az alábbi szösszenetekkel meg is toldotta azt:  “az OEB nem ért egyet az elsőfokú bizottság azon megállapításával, amely szerint az Etikai Kódex dőlt betűs részei olyan anyagi szabályokat tartalmaznának, amelyek számonkérhetőek lennének etikai eljárásban” Azaz amennyiben Éger István kamarai elnökről van szó, akkor a Etikai Kódex egyes elemei rá nem vonatkoznak, csakúgy mint a gyevi bíróra. De ezt még tetézi ezzel: “Ha nem így fognánk fel, az első bekezdés alapján valamennyi orvos ellen etikai eljárást kellene indítani, aki nem tesz meg mindent a hálapénz visszaszorítása érdekében”.


Ha azonban megnézzük, hogy ki az OEB elnöke, nem fogunk azon csodálkozni, hogy a hálapénzzel kapcsolatos jóviszony a mai napig fennáll az egészségügyben. Ugyanis az elnök úr nem más, mint az egyik orvosi egyetem sebészeti klinikáját vezető sebész professzor. Aki az édesapámat is operálta és annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt, hogy nem tud segíteni rajta, és az is, hogy egy orvos édesapjáról van szó, szó nélkül elfogadta a hálapénzt édesanyámtól. Pedig ez már az Etikai Kódex értelmében akkor is kirívóan súlyos etikai bűn volt, orvos orvostól, de más egészségügyi dolgozótól sem fogadhat el hálapénzt. Arról már nem is beszélve, hogy Országos Etikai Bizottság elnökeként meg pont senkitől sem elegáns a hálapénz elfogadása.
És ez mégis megtörténik minden nap Magyarországon sok helyen, sokszor akkor is ha a beavatkozással már nem tud segíteni a betegen,  és pontosan azért történhet meg, mert az orvosetika legfőbb védelmezői és az Orvosi Kamara vezetése is éppen annyira poshadt, mint maga az egész hálapénzalapú rendszer.
És amíg ez így van, ne csodálkozzunk, ha a gyevi bírók köztünk vannak és mindenek -még a maguk alkotta szabályok- felett is állnak.
De egyszer mindennek vége lesz és a gyevi bírók is elnyerik méltó jutalmukat, ott, ahol nem a gyevi törvényszék ítélkezik
 

De mielőtt ezt megtennénk nézzük meg, hogyan működne a rendszer sürgősségi osztályok nélkül. Még emlékszem arra az időre, amikor Budapesten az ügyeleti lista egy füzetbe fért el, és ennek felsorolása a mentőrádióban minden nap reggel a felért a vízállás jelentés meghallgatásával. 

Kép: http://www.med.u-szeged. hu

A lista azóta is csak minimális mértékben lett rövidebb, ugyanis Budapesten csaknem harminc fekvőbeteg ellátó intézmény van, ötvenvalahány telephellyel, és a mentőknél is annyi változott, hogy már digitálisan kapják meg az ügyeleti listát. 
Tehát abban az időben, amikor nem voltak még sürgősségi osztályok, a következőképpen történt a beutalás: a háziorvos elővette a füzetecskéjét, kikereste a megfelelő betegellátó osztályt és elküldte oda a beteget mentővel, vagy saját lábon. Ez addig működött, amíg biztosan jó diagnózist tudott adni a háziorvos, tehát felismert például egy combnyaktörést és ezt a beteget ennek megfelelően a traumatológiára küldte és nem a belgyógyászatra. De még ez sem volt mindig teljesen egyértelmű, hiszen a például egy vérző fejsérült már nem az ügyeletes traumatológiára, hanem a kis-sebészeti ügyeletre volt hivatalos, nem úgy, mint a combcsont törött. És hasonlóan máshova való most is az érsebészeti beteg és a bélelzáródással küszködő. 
Az akkori (és jelenlegi) káosznak megfelelően a betegátadás egy kórházban állandó rémálom volt, ami sokszor az anyázásig fajuló vitába torkolt. Ez általában így kezdődött: “mit hoztak?”, majd a “miért pont ide”, meg a “nem ide tartozik” és a “vigyék tovább”, sokszor ez utóbbi mondat volt a trigger a vita elfajulásához. Végül a beteg vagy maradt, vagy tovább kellett szállítani és olyan is előfordult, hogy a beteg unta meg a procedúrát és meghalt. Sőt, egy neves intézet aneszteziológus főorvosával is sokat beszéltünk azokról a halottakról, akik bekerültek például egy traumatológiára, azonban a csonttörésen kívül egyéb szervi problémájuk is volt, amely nem került időben felismerésre és a beteg bizony meghalt. 
De óriási gond volt azokkal a betegekkel is, akik egynél több betegség tüneteit mutatták, mert ilyenkor az elhelyezésük mindig vitára adott okot. Azokról a betegekről már nem is beszélve, akik FTMB szindrómában szenvedtek, ugyanis olyan tüneteket, panaszokat mutattak, amelyek alapján a helyszíni diagnózis szinte lehetetlen volt. Az FTMB szindróma jelentése (elnézést a vulgarizmusért, de így hívják) Faszom Tudja Mi Baja van.
És akkor létrejöttek a sürgősségi osztályok, mégpedig olyan filozófiával, hogy vizsgálat nélkül senkit nem küldünk tovább, senkit nem engedünk el. Ez pedig az esetek jelentős többségében azt is jelenti, hogy a valóban sürgős-, életveszélyes állapotban levő betegek nem a sarokban félretolva várják, hogy az ügyeletes orvos felébredjen és felvegye őket, hanem azonnali ellátást kapnak. Mondom, általában és nem mindig, mert ahogy az egész egészségügy vérzik, ez a rendszer is a kivérzéses shock tüneteit mutatja. Hogy miért hosszú az ellátás egy ilyen osztályon és mi az, ami leterheli, arról itt írtam. Persze nincs elég orvos, nincs elég asszisztens, de adminisztrátor sincs. 
Nincs elég eszköz, ágy stb. Nehéz elérni az egyéb szakma képviselőit, lassú a konzultáció és állandó konfliktusforrás a betegfelvétel is, kivéve, ha jómódú budai lakosról van szó és nem Erzsike néniről a helyi szociális otthonból.
De mégis kínkeservvel, lassan, fogcsikorgatva, de még így is sokkal jobban működik a rendszer, mint sürgősségi osztályok nélkül. Hiszen itt ellátást kapnak azok is, akik az SZTK helyett tévedtek ide és azok is, akik kórházi felvételre szorulnak, de talán a legtöbbet a kritikus állapotú betegek profitálnak az osztályok létezésével. 
Sokan az orvosok között sem értik, hogy miért van értelme a sürgősségi osztályoknak, hiszen csak azt látják, hogy a beteg később kerül például a sebész kezébe. Azt már gyakran elfelejtik, hogy már kivizsgálva, pontos diagnózissal és műtétre előkészítve érkezik a beteg, ráadásul schoktalanítva is. Arról már nem is beszélve, hogy adott esetben a sebészeti betegsége mellett az egyéb acut megbetegedéseit is kezelték. Hiszen a sürgősségi orvos sokkal inkább hasonlít egy klasszikus értelembe vett orvoshoz, akinek mindenhez kell értenie. Ezért alkalmas arra, hogy a beteg problémáit menedzselje és összefogja a gyógyítását. Mára a sürgősségi ellátás pontosan annyira speciális szakterületté nőtte ki magát, mint a sebészet, vagy akár a szemészet, bonyolult, nehezen átlátható diagnosztikai és terápiás lehetőségekkel. Ugyanakkor elengedhetetlen és megkérdőjelezhetetlen a modern orvoslásban, hiszen itt az egész pályát át kell látni.
Sürgősségi osztályok hiányában sokkal magasabb lenne a kórházi felvételek aránya, ami még inkább leterhelné a rendszert, ugyanakkor a szakorvosi vizsgálatok és diagnosztikai várólisták brutálisan megemelkednének, mert ezen vizsgálatok egy részét a betegek a sürgősségi osztályon kapott ellátással kerülik meg.
De a fentiekből kiderül, hogy a kórházban meghaltak aránya is magasabb lenne, hosszabb ideig tartana a betegfelvétel és megnyúlna a kórházi benntartózkodás ideje is. Mert például egy konzultáció a sürgősségi osztályon órákon belül megtörténik, míg a hagyományos rendszerben általában majd csak másnap. Gyorsabb diagnózis, gyorsabb kezelés, gyorsabb gyógyulás áll a sürgősségi osztályok mellett.
Akik pedig ezt ellenzik, azok általában, vagy nem látják, hogy milyen előnyökkel jár a sürgősségi osztály a betegellátásra nézve, vagy pont ezt nem ismerik fel, vagy esetleg szakmai féltékenység miatt elutasítóak (nehogy már a sürgész mondja meg…. ), de leginkább a hálapénzes boríték féltés áll a háttérben. Mert az egykapus rendszerben, ahol a beteg a sürgősségi osztályon keresztül kerül be a kórházba, Kovács főorvosnak nehéz lesz elintézni özv. Zitkovicsné szokásos, egy hetes agyfényesítő-roboráló terápiáját.
És hogy hogyan kellene fejleszteni, hogy gyorsabb, jobb ellátást kaphasson mindenki? Nos ez egy másik poszt témája lesz, de első lépes mindenképpen az kell hogy legyen, hogy élhető mennyiségű és minőségű kórházat üzemeltet az ország és Budapest….folyt. köv
 

Végigrohant a sajtón a hír- először még tavaly a HVG-ben jelent meg-, hogy egy fiatal nőnek 4 évet kell várnia, hogy az endometriózisát megoperálják, vagy 2 millió forintot a SOTE cégének befizetve, ugyanaz az orvos, ugyanott heteken belül megoperálja. 
A hölgy szerint azért ilyen hosszú a várólista, mert heti egy bélvarrógépet finanszíroz a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a klinikának és a hölgy az endometriózis egy olyan formájában szenved, amihez ez a bélvarrógép is szükséges.

Kép: http://www.chronicle.co.zw/health-matters-abdominal-pain-in-women-when-should-you-worry/

A kórházakban a beavatkozások finanszírozását az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát (TVK) alapján végzik, ami azt jelenti, hogy bizonyos beavatkozásszám felett a kórház nem kap több pénzt. Leegyszerűsítve, évi 300 vastagbél műtétet finanszíroz az állam a kórház számára, az e feletti műtéteket nem, vagy nem teljes áron téríti az egészségbiztosító.
Ezért nyilván a kórház sem akar majd több beavatkozást, mint amennyit kifizetnek számára.
A teljesítményvolumen-korlátra pedig, azért van szükség, mert az egészségbiztosító így akarja megakadályozni a beavatkozások túlpörgetést. Azaz azt, hogy a kórház ne végezzen feleslegen olyan beavatkozást, amit olcsóbban, de ugyanolyan hatékonyan máshogyan is meg lehet oldani, például gyógyszeres kezelésselm vagy kisebb műtéttel, akár egynapos sebészettel stb…
Ebben az esetben egy bélvarrógép a heti TVK, holott itt ezek szerint sokkal többre lenne szükség, ennek majd kétszázszorosára, hogy ne legyen egy napos várólista sem. 
Ahhoz, hogy tisztán lássunk, országos adatokra volna szükség, hogy hol és mennyi ilyen típusú műtétet fizet az egészségbiztosító, illetve hol van felesleges kapacitás, azaz hol van még keret a beavatkozás finanszírozására. Sajnos azonban az egészségbiztosító ennyire nem rugalmas és a kimutatásai sem annyira pontosak, - azóta meg végképpen nem, amióta az OEP megszűnt és egy minisztériumi főosztállyá senyvedt NEAK néven - hogy a betegeket maga irányítsa át olyan intézménybe, ahol még van keret a beavatkozás elvégzésére. 
Nade a HVG cikkéből az is kiderül, hogy a hölgy kifejezetten egy bizonyos orvosnál, egy bizonyos egészségügyi intézményben kívánja megoperáltatni magát, holott ez a fajta műtéti megoldás máshol is, sokkal gyorsabban is rendelkezésére állhatna.
Azt nagyon fontos megérteni, hogy nem jár minden és főleg nem ingyen. 
Tudom, ilyenkor mindig megkapom, hogy de én fizetem a TB-t. Ez így van, azonban a társadalom- és betegbiztosítási rendszerünk szolidaritás alapú, azaz az egészségesek fizetik a betegek költségeit és amikor majd ők is betegek lesznek, akkor majd az akkori egészségesek fogják fizetni az ő költségeiket. Igenám, de ezek a befizetések végesek, az egészségügy pedig drága, úgy meg végképpen drága, ha mind a szervezetlensége, mind a minőségbiztosítás hiánya miatt gyakorlatilag mérhetetlen a szektor tevékenysége. Arról már nem is beszélve, hogy se vezetése, se érdekérvénysítő képessége nincs az egészségügynek, így nem képez prioritást a rendbetétele.
Hogy ezt jobban megértsük nézzük meg a saját befizetéseinket, havi 300 ezer forintos bruttó munkabérre vetítve mindössze 21 ezer forintot fizetünk egészségbiztosítási járulékra havonta. Ez azt jelenti, hogy 40 év alatt 10 millió forintot fizetünk be, ha mindig 300 ezer forintot keresünk és ugyanekkora hozzájárulást fizetünk egészségbiztosítás gyanánt. (persze ez nem így van, de nagyságrendileg a számokon nem változtat)
Ez a 10 millió forintos befizetés pillanatok alatt válik köddé baj esetén, mert ez sokszor még 10 kemoterápiás kezelést sem fedez, de egy pár hetes intenzív osztályos kezelés is lenullázza a befizetésünket és akkor a negyven év alatt egyetlen egy műtétet sem végeztek még rajtunk és egyetlen támogatott kezelést sem vettünk igénybe, de még háziorvosnál sem voltunk. 
Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy emeljenek adót, mert a béreket sújtó elvonás Magyarországon már így is az egyik legnagyobb az európai országok között, azt azonban igen, hogy osszuk el másképpen a befizetéseket. 
Költsünk többet oktatásra, egészségügyre és igen, szervezzük át az ellátórendszert. Határozzuk meg, hogy mi az, ami a befizetéseinkből jár és mi az, amit kiegészítő biztosítással tudunk igénybe venni.
De addig, amíg mindent meg akarunk úszni, lehetőleg azt is ingyen, amíg magyaros virtusként arra játszunk, hogy hogyan kerüljük meg a sorunkat, amíg kényelmesebb a zsebbe dugni a hálapénzt, mindenféle garancia nélkül, mint kifizetni egy esetleges biztosítást, amellyel a minőség is mérhetőbbé válik,  addig nagyon nehéz lesz korrekt ellátást kapni.
És bocs a cinizmusért, de ez a társadalom erre fizetett be! Igen arra, hogy órákat feküdjön a saját polifoamján a beteg, vagy arra, hogy egy komplexebb endometriózis műtét - választott orvossal és helyen - négy éves várólistán legyen.
Hiszen nemcsak a kormánynak, a társadalomnak sem prioritás az egészségügy, ha az lenne, már régen kikényszerítette volna a tisztességes ellátást és nem stadionokba, hanem kórházakba ölnénk a pénzt. 
Ahogy sokszor mondtam már, nem fáj még eléggé és ezt rendkívül sajnálom. 

Remélem, új év-új célok és új felismerések is lesznek, így ráébredünk arra, hogy egy életünk van itt, amit szeretnénk a legegészségesebben megélni, stadionok és egyéb pénzszórás helyett ezt a célt akarjuk! 
 

Az 1001 orvos hálapénz nélkül facebook csoportban bukkant fel egy levél, amely az Emberi Erőforrások Minisztériumának Országos Tisztifőorvosi Feladatokért Felelős Helyettes Államtitkársága írt válaszul, arra a bejelentésre, ami azt próbálta meg kideríteni, hogy kinek jelentse a betegellátó, ha a betegellátáshoz szükséges tárgyi feltételek hiányoznak. (a levél itt olvasható)
Azaz mit csináljon egy orvos, vagy egy szakdolgozó, ha fertőtlenítőszer hiányában nem tud kezet mosni, vagy nincs elég vérvételi cső, vagy akár csak heti egy bélvarrógépet kap az osztály és többre lenne szükség. Mit tegyen, kinek jelentse a problémát, hogy az valahogy megoldódjon. 
Az EMMI válasza tökéletesen képezi le a bürokratikus, ám dilettáns hatóság álláspontját.

Fotó: Bartos Gyula/EMMI

Azaz tehetsz persze panaszt, de majd mi eldöntjük, hogy kivizsgáljuk-e. 
Ugyanis csak akkor vizsgálják ki, ha a bejelentő jól beazonosítható, és/vagy amennyiben a közérdekű bejelentés alapján súlyos jog-, vagy érdeksérelem áll fenn. Az pedig, hogy mi a közérdekű bejelentés és mi a súlyos jog-, vagy érdeksérelem az eljárásra jogosult szerv maga dönti el és ez is csak feltételes lehetőség, legalábbis a törvényi rendelkezés szerint (2013. évi CLXV. törvény a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről).
Tehát nem lehet úgy panasz tenni - abban az esetben sem, ha a betegellátás közvetlen veszélyben van a tárgyi eszközök hiánya - hogy a bejelentő anonim maradjon, vagy mégis, de ennek a jogosságát az EMMI majd maga dönti el. 
Azaz az a szervezet, dönt arról, hogy fog-e vizsgálódni, amely végső soron felelőse és tárgya is a panasznak. Merthogy ugye az ÁNTSZ, mint független szervezet, megszűnt és hová olvadt be, ha nem az EMMI-be, így a fenntartó és a panasz kivizsgálója is ugyanaz az intézmény.
És hogy a bejelentőnek kétsége se legyen, hogy ki az úr a házban, a levél végén a főosztályvezető még részletesen el is magyarázza, hogy milyen formában és hogyan hajlandóak egyáltalán a panasszal foglalkozni. Csak és kizárólag postai úton, aláírva hajlandóak a panasszal foglalkozni, ugyanis ha ez elektronikus úton kerül bejnyújtásra, akkor a főosztályvezető szerint ez névtelen bejelentésnek minősül, melynek értelmében a kivizsgálás eredményéről nem áll módjában a bejelentőt tájékoztatni. Mindezt a XXI. században volt képes leírni, akkor, amikor a kommunikáció világszerte már a harmadik világban is elektronikusan zajlik, na az EMMI-ben ekkor ragaszkodnak a postai úthoz, aláríva… 

Szép, és ahogy nézem egyre messzebb kerülünk attól a ponttól, ahol a közigazgatásban az ott dolgozó legalább azzal a néhány jogszabállyal tisztában van, ami a munkáját közvetlenül szabályozza.
Az egész EMMI olyan, mint egy 60 éves Wartburg szélvédő szilikongumija, koszos, repedt, elöregedett és egy dolgot nem tesz: nem véd a víz ellen.
Valószínűleg megérjük majd azt is, hogy a jövőben panaszt csak úgy lehet benyújtani, ha közben fejenállva a Himnuszt énekeljük kánonban, mert az ének az fontos balog miniszter úrnak. És akkor is majd nagy kegyesen eldöntik, hogy egyáltalán elolvassák-e.

Természetesen a főosztályvezető véleménye nettó törvénytelen, hiszen a fent már említett törvény külön pontban rendelkezik a panaszbenyújtás elektronikus módjáról.

A fentiek alapján, azonban tényleg nem csodálkozom, hogy a  kórházi fertőzések kapcsán nem adnak információt, mert nem is értik a kérdést, látásmódjuk még mindig Semmelweis kora előtti. 

Kezdjük talán el a XIX. század elején, a kézmosással....
 

A  napokban röppent fel a hír a Népszavában, hogy a Semmelweis Egyetem (továbbiakban SE) magánklinikát nyitna, majd másnap gyorsan megjelent ennek a hírnek a cáfolata, hogy azért nem eszik ennyire forrón a kását.
Pedig az a hír, nem is légből kapott, hiszen ezt a szándékot egy 61 oldalas tanulmány is alátámasztja, amit maga az Általános Orvosi kar dékánja rendelt meg. Érthető, azonban az óvatosság is az Egyetem részéről, amiért a hírt úgy kommentálták, hogy "A kérdés további előkészítést igényel, az ügyben döntés még nem született”

Mert ugye meglehetősen furcsa attitűd lenne egy olyan fejlesztés beindítása, amelynek személyi feltételei nem különösebben körvonalazódnak, még a tanulmányban sem, ráadásul - mint később látni fogjuk - üzleti terv sem nagyon készült, amely legalább az elinduláshoz szükséges költségeket tartalmazta volna. És persze nehéz attól a ténytől is eltekinteni, hogy a Semmelweis Egyetem gazdálkodása hagy némi kívánnivalót maga után. Elég ha csak arra gondolunk, hogy idén áprilisban a tíz legnagyobb adóságot felhalmozó egészségügyi intézetek rangos sorában szerepelt, vagy a komoly botrányokkal kísért Korányi Projektre vetni egy pillantást. Ez utóbbi esetben a vádemelés sem kizárt.
Ilyen környezetben kíván komoly vállalkozást indítani a SE, vagy mégsem.
A tanulmány szerint szükséges egy magánklinika létesítése, amit az egyetem üzemeltetne, hiszen   jelentősen növekszik az egészségügyi turizmus által keltett külső, és az állami ellátás hiányos volta miatt fellépő belső kereslet is. 
Azonban valójában nem más ez az értekezés, mint annak beismerése, hogy az állami ellátás elégtelen szolgáltatást nyújt.
Az is fontos felismerés, hogy hiányzik a magánellátói rendszerből a legalább megyei szintű kórházi szolgáltatásra képes intézményrendszer. Hiszen nincsen Magyarországon egyetlen olyan magánintézmény sem, ahol képesek lennének egyidejűleg, egy helyen akár egy szívkatéterezés megoldására és egy komolyabb sebészeti beavatkozás elvégzésére, azaz nincs a magánszférában egyetlen egy megyei szintű ellátásra képes kórház.
Ezért a SE ötlete még akár hiánypótlónak is tűnhetne, azonban sajnos ez így nem az.
A probléma sokkal komplexebb annál, mint ahogyan ezt a tanulmány értelmezi.
Ugyanis a szerzők a tisztességes bérezés helyett abban látják a kiutat a HR krízisből, hogy magánklinikát építenek, ahol majd a tisztességes mellékes kereset kiválthatja az állami ellátásban  elvárt hálapénzt. Kutatásuk alapján a SE dolgozó főorvosok és magasabb titulusú orvosok 55 százaléka dolgozik magánellátásban is, 36 százalékuk pedig több magán ellátásban is, azaz a szerzők szerint minimum ennyi orvost lehetne potenciálisan beforgatni az új magánklinikai ellátásba is. Még azzal is számol a tanulmány, hogy ezek az adatok jelentősen alulbecsültek lehetnek, hiszen sok orvosnak a lakásrendelője nem elérhető az interneten (ami a kutatásuk alapja volt), és sokan a kórházi infrastruktúrát használják magánrendelésük lebonyolítására.
És a kutya pontosan itt van elásva, hiszen addig, amíg hálapénz van, nagyon nehéz lesz a rendszerből kiszűrni a kórházi infrastruktúrát használó magánrendeléseket. Mert X professzor úrnak ez sokkal jobban megéri, mint munkaidőn kívül másodállásban egy magánklinikán dolgozni. Jelenleg ezt (a különböző magánklinikákon való rendelést) leginkább azért teszi meg, mert a magánklinikától el tudja szívni a beteget és át tudja emelni a saját állami intézményébe, ahol a kezelést folytatni tudja, természetesen az adómentes borítékért cserébe. Igaz ez azon betegek esetében, akiket a professzor a magánklinikán nem tud ellátni, mert nincsenek meg az ellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek, például a beteget meg kell operálni. 
Ezért az alapfeltételezés már meg is bukott, miszerint majd a SE-n létrejövő új magánklinikán szívesen munkát vállalna másod-/harmadállásban X professzor úr. Bolond lenne, hiszen így nem tudná megoperálni a beteget hálapénzért, ami adómentesen és ráadásul munkaidőben keletkezik. Azaz amíg a hálapénz a rendszer mozgatója, addig a SE tanulmánya olyan naív, mint Lenin kommunizmusban vetett hite.
De a tanulmánnyal nem csak itt van komoly probléma.
Tele van például érdekes és újszerű felismerésekkel:
“Fontos tudni, hogy a külföldi betegek meglehetősen igényesek abból a szempontból, hogy a pénzükért milyen ellátást, illetve milyen környezetet kapnak.”, vagy amikor elkezdi a Semmelweis Egyetem már meglevő vállalkozásait átvilágítani: “Idegen nyelven beszélő telefonos diszpécserre van szükség – mint újabb minimumfeltétel.”, vagy “Ugyancsak szükség van időpontfoglaló honlapra több idegen nyelven is…”
Valahogy ezeket a megjegyzéseket nézve az embernek az az érzése, hogy a szerzők most ismerkednek a piacgazdaság fogalmával. 
Amikor azonban a Kútvölgyi Klinikai Tömb (KÚT) Premium működését elemzik, tökéletsen megfogják azt a pontot, ahol az egyik legkomolyabb kihívással néz szembe minden állami fenntartású magánintézmény: “A Kútvölgyi Premium történetére és aktuális helyzetére rányomja a bélyegét a Semmelweis Egyetem összes gazdálkodási és működési problémája.” 
Az Egyetem gyakorlatilag elvonja a profitot, és a saját költségvetési lyukait finanszírozza vele “
Majd, amikor a tanulmány az aktuális - ám meglehetősen ostoba - trendnek is meg akar felelni “az egészségügy nem üzlet”, akkor gyorsan vissza is vonja az előző nagyon fontos és okos meglátását “Mindezekért a magánbevétel üzemi eredményét a közellátásba kell visszaforgatni intézményi szinten.”
Azaz visszaforgatom a jövőbeli fejlesztésre is szánható összeget a közellátásba, tehát pontosan azt teszem, amit az előbb kifogásoltam. Elvonom a fejlesztésre is szánható pénzt a magánklinikától.
Ennek ellenére talán az egész koncepció legnagyobb hibája az, hogy nem ad arra választ, hogy mégis hogyan képzelik el ezt a magánklinikásdit, mert a tanulmányban szereplő külföldi példák és rendszerek mind bizony biztosításon és kiegészítő biztosításon nyugvó üzleti modellek, ahol ismeretlen a hálapénz fogalma is, így ezek a jelenlegi magyar ellátásra nem adaptálhatóak. 
Ráadásul az egészből hiányzik a legfontosabb rész, az üzleti terv. Így egy ilyen programmal/tervvel akárhol elindulhatnának, csak éppen abban a szférában nem, ahol akarnak, sehol egy Excel, egy számítás, egy becslés, pusztán egy valószínűleg hasraütés szerinti összeg.
Egyvalamire az egész tanulmány mégiscsak jó és megérte az elkészítésére fordított energiát, ez pedig annak a ténynek a leírása és felismerése, hogy bár kapacitás lenne, a teljesítmény-volumen korlát (TVK) - ez írja elő például, hogy hány darab műtétet végezhet az intézmény - szabályozás miatt nem képesek az egészségügyi intézetek az igényeket kielégíteni. 
Tehát mesterségesen zárja el az állam a betegeket a gyógyulás esélyétől és mesterségesen pumpálja fel az állam a várólistákat.”“A Semmelweis Egyetem okkal és joggal használhatja a TVK miatt szabad kapacitásait tervezett és szervezett magánbevétel előállítására,”

Végezetül ez így biztosan nem lesz jó, ehhez ennél több szakértelem és sokkal világosabb koncepció kell, addig pedig ez a magánklinika létesítési elképzelés nem más, mint annak a leirata, hogy megint valakinek egy szép saját homokozót kell építeni, közpénzen.
 

Híres ember lettem, azután, hogy megírtam hogy hírt hamisított a Magyar Orvosi Kamara lapja, a lakáj média egy egész oldalas cikket közölt rólam, ez itt olvasható. (Aki nem ismeri az eredeti cikket itt olvashatja el, a továbbiak megértéséhez szüksége lesz rá.) Ami azt jelenti, nemcsak híres ember lettem, hanem drága is, hiszen egy 1/1 hirdetési  felület 540 ezer forintba kerül ÁFA nélkül. 
Arról az Orvosok Lapjáról beszélünk, amely lap évi 10 alkalommal jelenik meg 80-118 millió forintos kiadási költséggel és olvasottsága a az általam ismert jelentős  számú orvosok között megegyezik a postaládába dobált többi promóciós szemét olvasottságával. Az egyetlen különbség az ára, amit a tagok befizetéseiből finanszíroz nagylelkűen  a Magyar Orvosi Kamara és vezetése. 
Szerkesztő bizottságának elnöke ki más lenne, mint Éger István a Magyar Orvosi Kamara elnöke, főszerkesztője pedig dr. Szepesi András c. egyetemi docens
főszerkesztő Orvosok Lapja, Kórház, Weborvos (Bedros óta tudom, hogy mindent ki kell írni).

Kép innen: http://files.lubicsszilvi.webnode.hu/system_preview_detail_200000220-3730039232/13391057_490707167787547_931096243_n.jpg

Na most, az Orvosok Lapjában megjelent igen nehéz cikk arról értekezik - a személyes hangvételt sem mellőzve -  hogy miért is olyan nagyszerű az Orvosok Lapja, és nincsittsemmilátnivaló, valamint minden a legnagyobb rendben van kérem és különben is nincs itt semmiféle hírhamisítás, aki az ellenkezőjét állítja az hazudik és viszályt szít, mindezt a maga jól ismert kioktató, ömlengős, pökhendi stílusában írja le a szerző, 540 ezer + ÁFA értékben. Érdekessége a cikknek, míg engem KZS-nak szólít  - gondolom azért, mert ilyen hirdetési árak mellett a karaktereken is spórolni kell - addig semmiféle ténnyel nem tudja magyarázni azt az alapfeltevésem, hogy hírt hamisítottak volna, vagy legalábbis nem voltak elég alaposak a címadással kapcsolatban. 
Az összes bizonyíték, amit eddig számomra elküldtek az olyan, amit egy nyolc éves gyermek tíz perc alatt összerak. A tények azonban maradtak tények azaz, hogy más beszédet mondott el az ominózus konferencián Andrew Rowland professzor és mást közölt az Orvosok Lapja, legalábbis az adatok tekintetében az mind igaz.
Ezért helyreigazítási kérelemmel éltem, ezt alább közzé is teszem az erre kapott válasszal együtt módosítás nélkül. 
Azon érdemes elgondolkozni, hogy az általunk fizetett lapot annak a főszerkesztője személyes bosszúra használja és közben tévedéséért, ami a hírhamisítás látszatát kelti elnézést sem kér, csak kioktat és személyeskedik.
Íme a két levél:

“Tisztelt Főszerkesztő Úr!

Az Orvosok Lapja 2017/11 lapszámában a tizedik oldalon Aki hazudik, az … címmel velem megjelent cikkel kapcsolatban a következő helyreigazítást szíveskedjék eszközölni, a következő lapszámban a tizedik oldalon, változatlan formában A tények makacs dolgok címmel.

A tények makacs dolgok

dr. Szepesi András főszerkesztő Aki hazudik, az… cikkel kapcsolatban.
A kritizált blogbejegyzésem a Hírt és beszédet hamisít az Orvosi Kamara lapja címmel jelent meg, amelyben felfedtem azt a tényt, hogy a Magyar Orvosi Kamara hogyan és miképpen hamisít hírt, akár figyelmetlenségből, nemtörődömségből, vagy szándékosan.
A blogbejegyzésem minden egyes mondata igaz és igazolt, ugyanis az Orvosok Lapjában megjelent cikkben a cikk szerzője azt írta, hogy : “Dr. Andrew Rowland professzor, az Európai Unió Szakorvosainak brit delegációs vezetője a következő beszédet ada elő 2017. július 7-én Madridban, a Spanyol Orvosi Kamara által megrendezett IV. Európai Napon.”
Az Orvosok Lapja, azonban nem a beszédet hozta le, hanem annak egy olyan változatát, amelyben a beszédben szereplő adatokat hazai adatokra cserélték ki. És innentől teljesen mindegy, hogy ezt ki hogyan és miért küldte a beszéd az nem azt tartalmazta, mint az írott anyag, ez a tény. 
Furcsa volt már akkor is, amikor tisztázni akartam az ügyet Szepesi reakciója, aki pökhendi és kioktató stílusban közölte, hogy majd kivizsgálja azt. Nem igazán értettem azt sem, hogy akkor amikor egy telefonhívással elintézhette volna Szepesi a dolgot, felhívva a cikk - számunkra ismeretlen - szerzőjét, napokig maszatolt az ügyön és csak akkor kezdett el aktívan magyarázkodni, amikor az én blogbejegyzésem megjelent. Ezt egyébként a Szepesinek adott határidőhöz képest csúsztattam is, hátha válaszol hétfőn munkaidőben. 
Szepesi a továbbiakban hozza a lekezelő személyeskedő formáját, amikor sérelmezi, hogy minősíthetetlen stílusa miatt egy fiatalabb kolléganő kioktatta a netetikettről, holott ő már 10 éve szerkeszt webes lapot. Rosszul és jelentősen túlárazva. Ez utóbbit szintén sérelmezi, hogy számonkérem, az Orvosok Lapjának költségeit, amely 80 -118 millió forintba kerül a Magyar Orvosi Kamara tagjai számára. Nyilvánvalóan furcsa és szokatlan az az attitűd, amely kifogásolja, ha a befizetéseinket pazarlóan, nem megfelelően kezelik. 
Hogy ez mennyire így van és mennyire túlárazott az Orvosok Lapja, arról itt egy komment, amit a blogom felületén kaptam:
“Harom evig en voltam az Orvosok Lapja lapmenedzsere / szerkesztoje - nem a MOK-nal. Aztan a kiado leadta. Egy lapszam minden koltseggel egyutt kb 3 millio forintra jott ki, ebben benne van a nyomdatol a szerkeszoi dijakig minden. De legyen 4 millio. Az atlagos bevetel egy lapszamon kb 6 - 7 millio volt a reklamokbol es fizetett cikkekbol. Tehat minden lapszamot kb 2-3 millios haszonnal adtam le - es ez 5 eve volt!!! Haszonnal nyomtuk az ujsagot! Ez az ujsag nyeresegesen uzemeltetheto es evi kb 40 millio forintbol elo allithato (ugy, hogy ezen felul meg marad kb jo par tiz millio haszon). A blogban szereplo osszeg irrealis - de vagyuk peldanak azt, hogy dragult minden (mert en 5 evvel ezelotti dolgokrol beszelek) akkor is borzalmasan sok az also hangon 80 millio. Amugy nem egy MOK ulesen voltam - a semmiert. Mert csak ment a duma a semmirol. No es joparszor kikuldtek mert "olyan temat beszeltek meg" amit nem kell, hogy a sajto megtudja. Altalaban penzugyek voltak. Modjuk en volt, hogy elaludtam a sarokban az unalomtol egy-egy ilyen vegtelen megbeszelesen.”

Ennek értelmében igencsak furcsa Szepesi semmitmondó védekezése a gazdálkodással kapcsolatban. 
Azonban Szepesinek egyvalamiben igaza van, az Orvosok Lapjában megjelent cikkét így kezdi:
Aki hazudik, az … Nos, aki hazudik, az csal, aki csal az lop is. 
Elnézve az Orvosok Lapjának megjelenési költségeit és az elöző lapmenedzser állításait, ez a gondolat szövevény akár még igaz is lehet. 

Budapest, 2017.november 30

dr. Kunetz Zsombor “

És a válasz

“Tisztelt Dr. Kunetz Zsombor Úr!
 
Helyreigazítási kérelmét a legnagyobb sajnálatomra nem áll módomban teljesíteni.
 
A makacs tények:
2017. július 27.-én 11 óra 06 perckor a Magyar Orvosi Kamara a mellékelt előadás szöveget kapta a BMA-tól.
Sem az eredetiségében (bma.org.uk címről), sem a tartalmában nem volt semmilyen okunk kételkedni. Feladója a külkapcsolatokat tartó munkatársak ismert hivatalos partnere.
Kunetz Úr nyilván rendelkezik olyan nyelvtudással, hogy lássa: a mellékelt szöveg előadás formátumban lett leírva, (I am here to talk to you..) és a végén a professzor neve és előadói és társadalmi titulusa szerepel. Ezért az alcím sem tekinthető hazugságnak.
Pontos fordításban a megküldött cikk jelent meg a lapban.
Több mint 2 hónappal a megküldött cikk után, hetekkel az Orvosok Lapja megjelenése után vita robbant ki az „1001 orvos hálapénz nélkül” portálon az adatok valódisága körül.
Mivel Kunetz Úr jelezte, hogy erről írni kíván, türelmet kértem, hogy újra, lépésről lépésre megvizsgálhassam a folyamatot. Mivel a cikk fordítója szabadságon volt, a választ 3 munkanappal később tudtam megadni. Hetekkel-hónapokkal egy esemény után, nézeteltérés esetén az ügy vizsgálatának szabályai vannak. Ezeket kellett betartanom.
Időközben Kunetz Úr megjelentette a blogján az írását és felkerült egy internetes portálra is.
Mivel a vita a nevezett portálon zajlott, ott próbáltam az ellenőrzött válaszaimat megadni. A portál adminisztrátora erre nem adott lehetőséget. Ezek után döntöttem úgy, hogy a lapban hozom nyilvánosságra.
Mivel Kunetz Úr a jelzésemet (ti. hogy kivizsgálom, és tájékoztatást adok) is figyelmen kívül hagyta, a cselekmény jogi minősitése nem az orvosi jogból ismert „negligencia”, hanem a súlyosabb „luxuria” kategóriába tartozik.
Tehát: sem hírt, sem beszédet nem hamisított senki.
A folyamat minden pontja világos, és a bíróság előtt bizonyítható.
Itt egy tudatos, célirányos hazug vádaskodásról van szó. Sértő, indokolatlan stílusban.
A cikk megjelenéséhez közvetlenül nem tartozó rágalmakkal itt nem kívánok foglalkozni.
Arra megfelelő fórumai vannak az igazságszolgáltatásnak.
A helyreigazítási kérelem utolsó részében idézett lapmenedzseri véleményről: semmi közöm hozzá. Amikor a nyilatkozó a lapnál dolgozott, azt egy üzleti érdekeltségű magáncég adta ki. Amióta én vagyok a főszerkesztő, a lap kiadója a Magyar Orvosi Kamara (non profit szervezet), tehát ki lett iktatva a rendszerből a többlet költséget (profitot) igénylő magán érdekeltség.
 
Összefoglalva:
ha Dr. Kunetz Zsombor ezekért a sértésekért és rágalmakért nem kér nyilvánosan elnézést, fenntartom magamnak a jogot, hogy bíróság előtt kérjek elégtételt.
Amíg ez nem történik meg, fenntartom magamnak a jogot, hogy további nyilvános fórumokon ismertessem a tényeket.
A bíróságtól kérni fogom a teljes sajtónyilvánosságot.
Ugyancsak kérni fogom igazságügyi informatikai szakértő kirendelését.
 
2017. november 30.
 
Dr. Szepesi András
 
 
 
Dr. Szepesi András
c. egyetemi docens
főszerkesztő
Orvosok Lapja
KÓRHÁZ
www.weborvos.hu”
 

Szombaton tartotta évi rendes küldöttközgyűlését a Magyar Orvosi Kamara, ahova Drjakó Zsomborral (róla itt) látogattunk el. A küldöttközgyűlést a saját facebook oldalamon végig közvetítettem (itt).

A rendezvény kulcspontja az a kérdés volt, hogy a küldöttek megszavazzák-e az elnökség (Éger István és társai) által javasolt mintegy 74 százalékos tagdíjemelést.

Erre, mint itt kiderült, azért van szükség, mert a jelenlegi gazdálkodás mellett a Magyar Orvosi Kamara elkezdte felélni a tartalékait. Indoklásuk szerint mintegy 300-350 millió forint plusz bevételre lenne szükség bérfejlesztésre, valamint az eddig önkéntesen dolgozó orvosok díjazására, például az etikai bizottságokban.  Tételes elszámolással még itt, a küldöttközgyűlésen sem tudott Éger és az elnökség szolgálni, annak ellenére, hogy ezt többen is kérték. A küldöttek egyik komoly érve az volt, hogy későn és kidolgozatlanul kapták meg a tagdíj előterjesztést, így nem volt módjuk ezt a tagsággal megbeszélni. 

Éger szerint aki később kapta meg az előterjesztést, az tájékozatlan, mert ők mindent időben kiküldtek, ami az elhangzott hozzászólások szerint persze nem igaz. 

Fotók: Népszava, Zoom.hu  Tóth Gergő

De ennél sokkal súlyosabb probléma az, hogy míg 74 százalékos tagdíj emelésre készültek és ennek mértéke évi 6-700 milliós plusz bevételt tudna jelenteni a Magyar Orvosi Kamarának, addig az elnökség mindössze ennek majd a feléről tudott számításokat felmutatni. Azaz a tervezett plusz bevétel hasznosulásáról nem adott tételesen számot az elnökség.

Az megdöbbentő volt és jól jellemzi a Magyar Orvosi Kamara jelenlegi pazarló és gondatlan működését, hogy míg mindenkit kicsit megzsaroltak azzal, hogy emelés nélkül nem lesznek majd kielégítve az extra kívánságok, addig maga az Éger által vezetett Magyar Orvosi Kamara - amely évről-évre egyre magasabb működési költséggel dolgozik - nem érezte annak szükségét, hogy spórolni kezdjen. Szó sem volt ugyanis semmiféle költségcsökkentésről. Pedig, Éger már bukott le azzal, hogy a Kamara parkolási bírságait is a tagok fizetik, és bár luxusautót bérel számára a Kamara, mégis taxival közlekedik, semmiféle jelét nem adja a spórolásnak. A múlt héten a Budapesti Elnökségi ülésen megpróbáltam néhány kérdést feltenni, akkor ez alól azzal bújt ki, hogy várja a taxi, holott Hyundai Santa Fe-t bérelünk neki, ami, nyilvánvaló volt a küldöttközgyűlésen elhelyezett Hyundai plakátokból és kiállított autókból is. 

Azt kell látni, hogy a Magyar Orvosi Kamara jelenleg hasonlóan működik, mint a felosztó-kirovó nyugdíjrendszerünk, ami befolyik, azt felélik. Csakhogy ebből a tagok vajmi keveset látnak, hiszen a legáltalánosabb kritika a Magyar Orvosi Kamarával szemben az, hogy a tagok számára a tagság szinte semmiféle előnnyel nem jár, sőt az etikai ügyekkel, amelyeket megpróbált a Kamara a szőnyeg alá söpörni, csak árt tagjai számára.

A tagdíjemelés bukásához sok minden hozzájárult, nyilván az is, hogy sikerült ismét olyan beszámolót felvetíteniük, ahol szemérmesen üresen maradt a vezető tisztségviselők javadalmazását mutató sor. De a bukáshoz kétségtelen hozzájárult Gyenes Géza (volt jobbikos képviselőjelölt, jelenleg a kamarai Országos Felügyelőbizottság Elnöke) meglehetősen öntömjénező beszéde, amelyben azt is előadta, hogy a küldöttnek nem kell a tagokat megkérdezni még a tagdíjemelés kérdéséről sem, azért ők a küldöttek, hogy döntsenek.

Ez már azért a küldötteknek is sok volt és döntöttek, nem lesz tagdíj emelés.

Ezzel Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke regnálása óta az első nagy pofont kapta. Hiszen annak ellenére, hogy az elnöki beszámolót megszavazták, a tagdíjemelés kérdése volt a küldöttközgyűlés lényegi pontja és Éger most ezt bukta el, miközben egyre több küldött használta azt a kifejezést, hogy bizalmi válság.

Éger bukása elkezdődött és ehhez hozzájárul az is, hogy nem képes kultúrátlan viselkedni, ösztönei vezetik, hiszen médiatörténelmet írt azzal, hogy a saját sajtótájékoztatójáról kirohant (erről itt a vágatlan videó). Valamint mind a tagságot, mind a küldötteket mélyen lenézi, amikor nem áll szóba az általa képviselt tagokkal, vagy a küldötteket tájékozatlannak tekinti és kioktató, pedellus-hangnemben tárgyal az ellentmondókkal.

Transzparenciát hangoztat, miközben a Kamara honlapján a Kamara tevékenységével kapcsolatos szegényes adatok csak 2015-től elérhetőek és mindössze öt megye gazdálkodási adatai nyilvánosak.

Éger karrierje véget ér, és az elszámoltatása sincs már messze, a politika is megunta az állandó és céltalan hőbörgését, a küldöttközgyűlésen elmondott beszéde alapján már csak helyettes államtitkári szinten állnak vele szóba.

Bukása nemcsak az orvostársadalmat fogja helyzetbe hozni, hanem megadja annak az esélyét is, hogy az egészségügy, mint szolgáltatás, minél magasabb szintű lehessen, pontosan a betegek érdekében.

Ezért tehát Égernek menni kell, azonnal!

Több forrásból, szinte egyszerre szivárgott ki az Éger István által vezetette Magyar Orvosi Kamara (MOK) legújabb ötlete, miszerint majdnem duplájára emelné a tagdíjat.

A hírt először a Népszava dolgozta fel, ami gyorsan bejárta az egész magyar sajtót. 

Az időzítésre mondanám, hogy remek ritmusérzékkel történt, hiszen a Magyar Orvosi Kamara úgy képzelte el a tagdíj emelést, hogy alapvető gazdálkodási adatokat sem hajlandó megosztani a tagságával. Ebben a kérdésben éppen most nyertem még nem jogerős pert, hogy márpedig kénytelen lesz.

A Kamara gazdálkodását az Állami Számvevőszék már 2015-ben is igen komoly kritikával illette. Olyan komoly hiányosságokat talált a közel egymilliárdos bevétellel rendelkező szervezetnél, amelyek miatt bármely magánvállalkozás vezetője bátran nézhetne szemben a csíkospizsamás rémálommal és a vasárnapi beszélőn beadott házi kompóttal. 

Égerék azonban megúszták egy kis ejnye-bejnyével. 

Annak ellenére, hogy ilyen mondatokat tartalmaz az ÁSZ jelentés:

- “Az Országos Hivatal az ellenőrzött időszakban a Számv. tv.-ben előírt gazdálkodási szabályzatokat - egy kivétellel - hiányosan készítette el, azok tartalmukban részben feleltek meg a törvényi előírásoknak.”

 vagy 

- “MOK beszámoló nem tartalmazta továbbá elkülönítetten, illetve összesítve az alaptevékenységből és a vállalkozásitevékenységből származó bevételeket és ráfordításokat.”

vagy 

“Az Országos Hivatalnál az igénybe vett és egyéb szolgáltatások költségei, valamint a       személyi juttatások elszámolása nem felelt meg a Számv. tv. és a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet előírásainak, nem történt meg minden esetben az utalványozás és a ráfordítások végrehajtásának igazolása.” 

vagy

 “A rendszeres és a nem rendszeres személyi ráfordítások elszámolása az Országos Hivatalnál nem felelt meg teljeskörűen a Számviteli törvény előírásainak, mivel nem állt rendelkezésre a bérszámfejtés alapját képező munkaszerződés…” 

vagy

“A jövedelem elszámolásokat és kifizetéseket tartalmazó bizonylatok nem vagy nem teljes        tartalmazták az utalványozó, valamint a rendelkezés végrehajtását igazoló személy aláírását, továbbá a könyvviteli számlákra történő hivatkozást és a nyilvántartásokba történő rögzítés          időpontját.”

vagy

“A bérszámfejtéseket az Mt.-ben foglaltak ellenére írásban rögzített munkaszerződések              továbbá a ledolgozott munkaidő nyilvántartásokat dokumentumok nem támasztották alá.”

Azaz feltételezhetően úgy vettek fel pénzt a pénztárból, mintha otthon a sublótból húznák ki a reggeli tiszta zoknit, más szóval a tagok befizetett pénzét a MOK vezetői gyaníthatóan úgy használták, mintha az a saját pénzük lenne. 

Úgy adtak tagi kölcsönöket például a MOK Komplex Kft-nek, hogy annak visszafizetését nem szabályozták, nem foglalták írásba a kamat mértékét sem, azaz hoci-nesze alapon bántak a MOK vagyonával és a tagok pénzével. 

Évente 80-118 millió forintért küldenek a tagok egy részének, szolgáltatásképpen - én évek óta nem kapok- egy silány minőségű és szerkesztésű újságot, amely mindössze évi tíz alkalommal jelenik meg.

Hasonlóan bőkezűen támogatja a Magyar Orvosi Kamara a szinte senki által sem ismert tevékenységű Magyar Orvosokért Alapítványt, évente közel 20 millió forinttal.

Ezek után a valószínű törvényszegések után és azután, hogy a Magyar Orvosi Kamara a mai napig nem tudott megnyugtató módon elszámolni a rábízott vagyonelemekkel, és a tagok befizetéseivel, a jelenlegi közel egy milliárdos költségvetését csaknem meg kívánja duplázni a tagok bezsarolásával. Itt ugyanis nincs olyan, hogy valaki nem fizet tagdíjat, mert akkor azt a tagot azonnal kizárják az Orvosi Kamarából - nem úgy, mint a “veszprémi nőgyógyászt” - és a kizárt tag  Magyarországon nem praktizálhat tovább orvosként, hiszen az itthoni orvoslét kötelező eleme a Kamarai tagság. Fizetni tehát kell, akkor is, ha semmit sem kap a tag cserébe.

Persze az is lehet, hogy Éger István akarata - a tagdíj emelés -  az egyfajta Black Friday akció, amit a MOK vezetése a hiányos angol tudásuk miatt félreértelmezett és nem az eladók, hanem a vevők fekete péntekévé teszi a neves napot. 

Éger Istvánnak már csak a tagdíj emelés ötletéért is azonnal le kellene mondania, hiszen ostobasága és szüklátó gondolkodása nemcsak az orvosokra van kihatással, hanem a betegek gyógyulási esélyeire is. Hiszen egyre több és több orvos írja alá azt a petíciót, amelyben arról nyilatkoznak, hogy addig nem hajlandóak egy fillér tagdíjat sem fizetni, amíg az Orvosi Kamara el nem számol a tagjai felé a rábízott befizetésekkel és amíg nem működik valódi kamaraként. ( A petíciót itt írhatja alá.)

És hogy a tagdíjjal mi legyen? A jelenlegi helyzetben tagonként évi 500 forint befizetése bőségesen fedezné még az elnökség parkolási büntetéseit is.

Komolyan mondom, érdemes etikai vizsgálatokra járni, hiszen a sok orvosból lett jogász sokszor szórakoztatóbb, mint egy stand-up kabaré. 

Mint ismeretes, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai vizsgálatot indított ellenem azért, mert megsértettem a MOK-nak és az egészségügy egyik legkártékonyabb egyedének, Cser Ágnesnek a hírnevét. Hogy pontosan mivel, az -mint látni fogják-még most sem derült ki. Ám ennek ellenére elsőfokon megrovásban részesített a Budapesti IV-es számú Etikai Bizottság, úgy, hogy meg sem hallgatott. Majd a fellebbezésem után a másodfokú eljárás megsemmisítette az elsőfokú ítéletet és új eljárást írt elő. Erről itt, itt és itt írtam bővebben.

Ennek az új eljárásnak volt tegnap az első meghallgatása, immár személyes részt vételemmel. A tárgyalásra a TASZ által biztosított kiváló ügyvéddel mentem, aki szintén remekül szórakozott a gyakran a Sas-kabaré szintjét is meghaladó szeánszon.

Az alaphangulatot gyorsan megadta az a tény, hogy élőben kívántam stream-elni a facebook-on az egész procedúrát, amit az Etikai Bizottság nem akart engedélyezni (a vitát itt éri el). Leghangosabban az a sebészből lett “jogász” tiltakozott, aki az előző elsőfokú bizottság - amelynek ítéletét megsemmisítették - elnöke volt. Nyilván a kudarc után ebben az eljárásban nem lehetett elnök, ennek ellenére mint egy karmester, a tárgyalás alatt végig kézmozdulatokkal vezényelt az eljárást vezető elnökasszony felé. 

A vita végül úgy zárult, hogy az élő stream-elést befejezte, de az ügymenetről hangfelvételt készített a Bizottság, amit majd megkapok. Az egész bujkálás a Bizottság részéről már csak azért is furcsa volt, mert a MOK most veszített pert a Transparency International-lel szemben, mert nem volt hajlandó kiadni a hálapénzes etikai ügyek számát sem.

A bemutatkozást követően az elnök asszony remegő hangon, kissé botladozva felolvasta a másodfokú határozat egy részét.

És a problémák ezután kezdődtek, mert gyakorlatilag az első pontnál már elakadt a tisztelt Bizottság. Mégpedig annál, amikor az ügyvédem megkérte, hogy pontról pontra ismertessék az ellenem felhozott panaszokat.

Innentől már csak ezekre a mondatokra emlékszem:
“Azt azért csak kellene tudni egy Etikai Bizottságnak, hogy mi a panasz tárgya!?”- ügyvédi kérdés/felkiáltás.

vagy a következő párbeszéd az ügyvédem és a Bizottság elnöke között:

• “ A bizottság maga sem tudja, hogy melyek azok a mondatok, amelyeket Éger István kifogásolt- ügyvédem.
• Maguknak csak annyit kellene mondani, hogy nem tudják miről van szó, mi meg megkérdezzük Éger Istvánt - elnök asszony. 
• Bocsánat ne adják a szánkba, hogy mit szeretnének hallani! Ez a mi álláspontunk! -ügyvédem.” Mármint az, hogy nem tudják melyek a pontos panaszok ellenem.

Azaz a Budapesti IV-es számú Etikai Bizottságnak fogalma sem volt arról, hogy mely panaszpontok szerint vált szükségessé a meghallgatásom. 

Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy úgy hoztak előzőleg megrovó ítéletet, hogy még az sem volt tiszta senki számára sem, hogy pontosan mivel sértettem meg az Etikai Kódexet.

A helyzetet nem segítette elő az a tény, hogy a két megélhetési vezetőnek sem Éger Istvánnak, sem Cser Ágnesnek nem volt bátorsága megjelenni a Etikai Bizottság tárgyalásán és személyesen előadni pontosan a panaszukat. Az pedig továbbra is kérdéses, hogy milyen indokkal mentették ki magukat az eljárás alól, ami ugye számomra kötelező jellegű megjelenést írt elő.

A tárgyalást végül elhalasztották, azért, hogy a panaszosokat megkérdezhessék, tulajdonképpen mi is a panaszuk, ami alapján egyszer már engem elítéltek és megrovásban részesítettek.

És ezzel el is érkeztünk Bástya elvtárs korához, hiszen mint tegnap kiderült, úgy kaptam megrovást, hogy azt sem lehetett tudni, hogy pontosan mit is követtem el.

Igen, itt előbb jött az ítélet, mint a vádirat, köszönhetően a sebészből gyorsan jogásszá vált karmesternek, valamint a Magyar Orvosi Kamara szakszerű eljárásának.

Mert komoly baj van, valamit csúnyán benéztek! 

Vagy egész egyszerűen olyan kormányon belüli lobbik aktiválódtak, amelyek messze túlmutatnak az egészségügy szerepén. Nagyon úgy tűnik, hogy a Belügyminisztérium (BM) számos kérdésben képes akaratát és befolyását érvényesíteni az egészségügyi tárcán belül, és ennek immár jó néhány kézzelfogható jele is van. 

Magyarországon nincsen infláció, sőt már-már a defláció veszélye fenyegeti a gazdaságot, legalábbis a kormányzati krónika és a Matolcsy Híradó szerint. Nyilván ezt a hurrá-optimista trendet nem tudta magáévá tenni az Országos Mentőszolgálat, hiszen most darabonként 5,7 millió forinttal kénytelen drágábban venni mentőautókat a tavalyi közbeszerzéshez képest- írja a Magyar Nemzet. 

kép: infokiskunfelegyhaza.hu

Hogy az áremelkedés mögött mi állhat, azt nem tudni pontosan. Nem magyarázhatja az, hogy más típusú mentőautókat rendeletek volna be, mint tavaly. Ugyanis a Közbeszerzési Értesítő szerint 169 C-típusú mentőautót szereznek majd be, valamivel több, mint 5 milliárd forintért, ami darabonként több, mint 29 és fél millió forintba kerül majd, húsz százalékkal többe, mint tavaly ugyanez a mentőautó.

Ráadásul a két közbeszerzés között minimális eltéréseket talált a Magyar Nemzet újságírója. 

Persze felmerülhet az is, hogy az idei tenderben felszereléssel együtt adnák a mentőket, de ez a matek sem jön ki, hiszen egy mentő felszerelése nem jöhet ki 5,7 millió forintból, ez ahhoz túl kevés. Ha pedig a hordágy magyarázná az eltérést, az azt jelentené, hogy mind a 169 mentőautóban teljesen automatikus, hidraulikus hordágyakat szerelnének. Ami több okból sem valószínű, először is ennyi ilyen típusú hordágy beszerzését semmi sem indokolja, hiszen ezeknek a jelentősége akkor fontos, ha a beteg túlsúlyos és akkor is csak a mentőautóba való behelyezését segíti. Igaz, azt jelentősen. Tehát szükség van ilyen felszerelésre, de nem ennyire. Másrészt az Országos Mentőszolgálat vezetésének szociális érzékenységéről mindent elmond a mentődolgozók bérrendezésének kezelése, amit ugye sikerült olyan sikeresen megoldaniuk, hogy a mentődolgozók a nyáron először mentek utcára tüntetni a szégyenletes bérük miatt. Így aligha képzelhető el, hogy benyeltek volna egy olyan többletköltséget, ami csak és kizárólag a dolgozók munkájának megkönnyítését szolgálta volna.

Ellenben az meglehetősen furcsa, hogy ez a komoly áremelkedés akkor jön létre, amikor a Katasztrófavédelem alá tartozó 100 százalékban állami tulajdonú BM Heros Logisztikai Ellátóközpont Kft. belép a képbe. Tavaly a mentőautó beszerzést a finn Profile Vehicles Oy nevű cég nyerte egyedül, idén már a Katasztrófavédelem cégével karöltve nyerték meg a 169 mentőautó beszállítására kiírt tendert. Pedig a Profile a honlapjuk szerint Európában, Szaúd Arábiában és Thaiföldön is rendelkezik referenciákkal, így nehezen érthető, hogy mi szükség lehetett a BM cégének beszállására.

Az egész jelenség annál sokkal szokatlanabb és jelentőségteljesebb, hogy szimplán csak a már jól megszokott mutyival és lopással magyarázzuk. Ugyanis nem ez az első jele annak, hogy a BM egyre nagyobb szeletet szeretne kihasítani az egészségügy körüli piacból.

Ha végignézzük az elmúlt hónapok történéseit és egy lépéssel hátrébb/feljebb lépünk a napjainkat jellemző természetes korrupciótól, akkor igen érdekes képet kapunk. 

A napokban nevezték ki Bedros Jonathán Róbertet a létesülő szuperkórház miniszterelnöki megbízottjává. Bedros maga is - meglehetősen kétes hírű - kórházigazgató, ő jelenleg a  budapesti Szent Imre Kórház főigazgatója. Vezetési képességeit és stílusát jól jellemzi ez a két cikk itt és itt. 

Az a NER sajátossága, hogy annak ellenénre neveznek ki valakit, hogy ahhoz a területhez értene, azonban az meglehetősen szokatlan, hogy olyan valakit neveznek ki miniszterelnöki biztossá, aki tulajdonképpen saját maga konkurenciája. Hiszen a Szent Imre Kórház gyakorlatilag a megépülő szuperkórház riválisa lesz. Ugyanis a Szent Imre a Dobogón tervezett szuperkórháztól, mintegy 7 percre található, és maga is viszonylag ki költséggel szuperkórházzá alakítható lenne. Márpedig mi más is lehetne egy intézményvezető legfőbb érdeke, minta az hogy az intézménye minél előkelőbb helyet foglaljon el. 

Így tulajdonképpen Bedros ebben a skizofrén helyzetben a szakma szinte egyhangú tiltakozása ellenére (erről itt és itt) fogja áttolni a politika akaratát. Ráadásul mindezt úgy hogy, Budapestnek van miniszteri megbízottja a budapesti egészségügyi ellátás racionalizására.

Azonban Bedros J. Róbertnek van valamije, ami keveseknek, mégpedig köztudottan jó kapcsolata a jelenlegi belügyminiszterrel. Így könnyen lehet, hogy kinevezése legkevésbé a kórházigazgatói ténykedésének, sokkal inkább kapcsolatának és a kormányon belüli lobbinak köszönhető. Erre utalhat az a tény is, hogy bár a legutóbbi állás szerint a Semmelweis Egyetem alá tartozna a szuperkórház, amit viszont Bedros kinevezése nem tesz hitelessé, ellenben alátámasztja a BM  befolyását.

De ez csak az egyik olyan lépés, amely azt mutatja, hogy az egészségügy meglehetősen erőtlen vezetését látva, az erősebb kutya elvén hasít ki nagyobb szeletet a tortából a BM és nyer egyre inkább számottevő befolyást.

Mert ott van a szinte minden szakértő által gyilkos lépésnek tartott, új 112-es európai segélyhívó rendszer, amelybe napokon belül integrálják a mentők 104-es vonalát is. (Hogy ez miért veszélyes és elfogadhatatlan a segélykérők szempontjából, arról itt írtam.) A lényeg az, hogy a mentés jelentős veszélyeztetésével jár a 112-es  integráció, hiszen így egy plusz lépcsőt iktatunk be a rendszerbe, ami sokszor jelentős késéseket is okoz. 

Ezt az integrációt semmiféle racionális érdekkel magyarázni nem lehet. Hacsak az az érdek nem a mindent és mindenkiről mindent tudni akaró BM. 

Az információ hatalom, és talán ezért olyan kíváncsi BM és talán ez állhat sok-sok olyan intézkedés hátterében is, aminek a jelentősségét egyébként nem látjuk. 

Ez a mindent tudni akarás jellemzi majd az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér ) rendszerét is. Amire véleményem szerint égető szükség van - hiszen így bárhol bármikor láthatja a jogosult orvos a beteg kórelőzményét, ami sokszor akár életmentő is lehet -azonban abban nem vagyok biztos, hogy ezek az információk a BM adatbázisában vannak a legjobb helyen. Erre már csak abból is lehet következteti, hogy az EESZT jelenleg az ügyfélkapun keresztül érhető el.

Nyilvánvaló, hogy minél gyengébb egy miniszter és az általa vezetett tárca, annál könnyebben tudja egy másik minisztérium a saját érdekeit keresztülvinni a számára idegen terepen is. 

Így, látva az egészségügyi tárca inkompetens vezetését, miniszterestől, államtitkárostól, nem lennék meglepődve, ha a következő botrányos lélegeztetőgép tendert az agrár minisztérium írná ki kétszeres szorzóval, elvégre nekik is jár valami a szétlopott egészségügyből.

Hírt és beszédet is hamisít az Orvosi Kamara Lapja 

Azt már szinte apatikus közönnyel megszoktuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke, dr. Éger István hazudik, mint ahogy tette ezt a “veszprémi nőgyógyász esetében, amikor az etikai vizsgálat megindításáról volt szó, vagy akkor, amikor fizetéséről állította azt, hogy az mindig elérhető volt. (ezekről itt) 

De most kiderült, hogy az általa kiadott Orvosok Lapja is hűen követi a szerkesztőbizottság elnökének - aki maga Éger - erkölcsi magasságait. 

Kép: http://www.antalemese.hu/images/print/IMG_6423.JPG

Az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook csoport oldalán került fel Prof. Dr. Andrew Rowland 2017. július 7-i beszéde a Spanyol Orvosi Kamara konferenciáján az Orvosok Lapja által közölt fordításban.

Andrew Rowland professzor a brit delegációt vezette ezen a kongresszuson és a téma a Brexit, illetve annak lehetséges hatása volt az egész uniós egészségügyre. 

Az eredeti szöveg, amit a professzor a saját oldalán is megosztott így hangzott:

“So, how does Brexit threaten our profession and our patients?

Most obviously, it threatens the rights of the 300,000 plus UK citizens living in Spain and the 129,000 Spanish citizens in the UK to access healthcare and other social services.

The same concerns apply to the 200,000 plus Italians, 170,000 French and 132,000 Portuguese currently residing in the UK, as well as the 65,000 UK citizens in Italy, 185,000 UK citizens in France and 18,000 UK citizens in Portugal.

It also threatens in excess of 30,000 EEA qualified doctors registered in the UK who provide invaluable healthcare.

Simply put, our current National Health Service – the NHS – couldn’t function without the 2,400 Italian, 1300 Spanish or hundreds of French and Portuguese doctors currently working in the UK.”

Míg ugyanez az Orvosok Lapja fordításában így:

“a Brexit nyilvánvalóan fenyegeti a közel 7000 Magyarországon élő angol állampolgár és közel 87.000, az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgár egészségügyi és más szociális szolgáltatásokhoz való jogosultságát. Fenyegeti továbbá azt a közel 30 000 Európai Gazdasági Térségben képzett orvost, akik az Egyesült Királyságban biztosítanak kimagasló egészségügyi szolgáltatást.

Leegyszerűsítve, a jelenlegi Nemzeti Egészségügyi Szolgálatunk (National Health Service – NHS) nem tudna funkcionálni anélkül az 1112 magyar orvos nélkül sem, akik jelenleg is az Egyesült Királyságban praktizálnak”

Nem kell még alapfokú angoltudás sem ahhoz, hogy jól látható legyen a két szöveg közötti eltérés, a professzor az eredeti beszédében egy árva szóval sem utal a Angliában élő és dolgozó magyarokra, de még az ott dolgozó magyar orvosokra sem. Annál inkább utal arra, hogy mennyi  spanyol, olasz, portugál orvos dolgozik Angliában, és nélkülük az angol egészségügyi ellátás összeomlana. 

Nagyon úgy tűnik, hogy ezt a részt az Orvosok Lapja egyszerűen fogta és kicserélte magyar vonatkozású adatokra. Azaz úgy hamisított meg egy beszédet, hogy az abban szereplő adatokat kicserélte általa kreált adatokra.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoportban pont itt kezdődött egy vita, ami azt firtatta, hogy milyen forrásból állítja a Magyar Orvosi Kamara hivatalos lapja, az Orvosok Lapja azt, hogy például 87 ezer magyar állampolgár él az Egyesült Királyságban, vagy 1112 magyar orvos dolgozik ott.

Az orvoslásban megszoktuk, hogy ha állítunk valamit, akkor annak a forrását közöljük, itt ezen számok forrása ismeretlen és helytelen is, mert regisztráltan (enélkül nem dolgozhat orvos Angliában) 1528 orvos dolgozik aktívan az Egyesült Királyságban, szemben a magyar fordításban megjelent 1112 orvossal. Ráadásul a magyar fordítás sem a fordító, sem a cikk íróját nem jegyzi. Arról már nem is beszélve, hogy nagylelkűen mindössze 87 ezerre teszi az Angliában dolgozó magyar állampolgárok számát.

Az Orvosok Lapjának ars poeticája szerint “a kamara céljait, törekvéseit tolmácsolja, s miként már a neve is sugallja, összetartozásunkat fejezi ki.” Amit mi sem jellemez jobban, mint hogy maga Éger István a szerkesztőbizottság elnöke is egyben. 

Évente az újság 70-90 millió forintot emészt fel a Kamara költségvetéséből, ami javarészt az orvosok kamarai tagdíjából folyik be, de volt olyan év is, amikor ez az összeg megközelítette a 118 millió forintot. Az Orvosok Lapja print verzióban jelenik meg évente mindössze tíz alkalommal, vagyis alkalmanként 7-9 millió forintba kerül a kiadása. Minőségét pedig jól jellemzi, hogy az általam ismert orvosok nagy része bontatlanul, olvasatlanul dobja ki a lapot a szemétbe.

Furcsa és tisztességesen nehezen megmagyarázható az, hogy a mai digitális világban miért is ragaszkodik az Orvosi Kamara egy ennyire költséges nyomtatott újság fenntartásához, egy színvonalas online verzió helyett. 

A fenti hírhamisítás és a beszéd átírása sok kollégámat megdöbbentette, én írtam a lap főszerkesztőjének, amiben egy gyors magyarázatot kértem, tekintettel a cselekmény súlyára.  Sőt a korrektség kedvéért be is tag-geltem az 1001 orvoson futó kommentek közé. A hírhamisítás október 7-én derült ki és még aznap éjfél előtt küldtem el a magyarázatot kérő emailt, határidőként október 9-ét, reggel hat órát jelöltem meg.  

Kaptam is egy pökhendi, kioktató választ email-ben, hogy hogyan gondolom én, hogy hétvégén ezzel a dologgal foglalkoznak, majd kivizsgálják és értesítenek, meg különben is.… Gondolom, hasonló alapossággal fogják ezt az ügyet is kivizsgálni, mint azokat az etikai ügyeket, amelyeket betegek indítanak a hálapénzt követelő orvosokkal szemben, és ahol mindössze hat hónapos eltiltást kap az, aki nőgyógyászként betegeket zaklat, vagy csak hálapénzért hajlandó életmentő beavatkozások elvégzésére. 

De van olyan orvostársam is, aki a Budapesti Orvosi Kamaránál fogja ezt a témát felvetni és olyan is, aki magát az újságot kérdezi meg a történtekről.

Egy biztos, Éger Istvánt, a szerkesztőbizottság elnökét senki nem kérdezi már meg, hiszen szavahihetősége és gerincessége már oly mértékben megkérdőjeleződött, hogy az egyre inkább perifériára sodorja az egész orvostársadalmon belül is. 

Azt pedig elképzelni sem merem, hogy ha ez most előfordult a Magyar Orvosi Kamara hivatalos lapjában, hányszor és hogyan fordulhatott elő a múltban.

Most október 9-e, este 6 óra van, magyarázat és eredmény a vizsgálatról még nincs, de ebben nem is nagyon reménykedhetünk, hiszen a sunnyogásnak, a szőnyegalásöprésnek itt már évtizedes hagyományai vannak, akárcsak a "veszprémi ügyben", vagy Éger fizetését illetően.

Kettészakadt az egészségügy, gazdagok és szegények ellátására. De akinek van pénze, az sem aludhat nyugodtan. 

Egyáltalán nem biztos, hogy megfelelő ellátást kap az, aki meg tudja vásárolni magának a magánszolgáltatók kínálta ellátást. Hiszen az egészségügy ma már jobbára szabályzók és protokollok nélkül dolgozik. Nincsenek érvényes és friss szakmai protokollok, hiányzik néha a legalapvetőbb minőségbiztosítás is a rendszerből. Éppen ezért az ellátás színvonala teljesen kiszámíthatatlan, hullámzó. Ez igaz a magánszektorra is, ott ugyanis ugyanazok az orvosok dolgoznak többnyire, mint az állami szektorban. Azaz a magánellátásban is ugyanazt a tudást fogja adni az adott orvos, mint a kórházi munkája során, csak itt lehet, hogy jár a kezicsókolom is hozzá. Ez a tudás pedig lehet kimagaslóan jó, de lehet értékelhetetlen is. Persze a magánszolgáltatók érdeke az, hogy a legjobban képzett, legnevesebb orvosokat szerződtessék, de itt is hiányzik egy átfogó minőségbiztosítás, amely legalább egy átlagos standard ellátást biztosíthatna mindenkinek, mindenhol. És igencsak hiányoznak a rendszerből a sokszakmás magánkórházak, enélkül ugyanis még pénzzel kitömve is visszajut a beteg az állami ellátásba, ahol -igaz hálapénzért- vásárolhat magának orvost, nővért, de kórházat és felszerelést, no és persze minőséget nem.

Fotó: Sova doktor http://www.hirmagazin.eu/meghalt-a-legendas-sova-doktor

A problémát csak fokozza, hogy az orvoshiány már olyan méreteket öltött, hogy a várólista, mint fogalom a magánellátásban is megtapasztalható, igaz, ez itt még csak jobbára hetekben és nem hónapokban mérhető.

A társadalom többsége, akinek gondot okoz egy-egy szakorvosi vizsgálatra kifizetni 10-15 ezer forintot, sokszor hónapokat kénytelen várni arra, hogy egyáltalán diagnózishoz juthasson. Hiába létezik egy 14 napos szabály a rákgyanús betegek esetében, amely szerint a rosszindulatú daganatos megbetegedés gyanúja esetén 14 napon belül meg kell történnie a képalkotó vizsgálatoknak, ez önmagában mit sem ér. Merthogy ezek a vizsgálatok még nem adnak diagnózist, sokszor ehhez további egyéb vizsgálatokra van szükség és ezek már nincsenek benne a 14 napos szabályban. Így simán előfordulhat, hogy akár hónapokat is kell várni az adekvát kezelés megkezdéséhez, ami azzal is járhat, hogy a kezelés maga már feleslegessé válik, ugyanis a tumor nem várta meg annak megkezdését. 

Azon betegek pedig, akik nem képesek megvásárolni és ezzel meggyorsítani az ellátásukat, vagy a kivizsgálásukat, jelentős hátrányba kerülnek, ami akár a hosszabb távú életkilátásuk rövidebb távra váltását is eredményezheti. 

De mint tudjuk, az egészségügy nem üzlet, talán ezért nem is költ rá a jelenlegi kormány. Nem úgy, mint a stadionokra, focira, sportra, ahol 2011 óta már összesen 360 milliárd forintot, az Országos Mentőszolgálat éves költségvetésének tízszeresét költötte csak TAO pénzekből. 

Illetve ez sem teljesen igaz, hiszen új 500 ágyas onkológia központ megépítését is vállalta a kormány, igaz nem itthon, hanem Vietnamban. 

Azért kétségünk ne legyen, ott ahol a szegénység bassza a nyomorúságot, azért csak akad kis kiváltság a NER tagoknak, nekik nem kell a magánellátásra költeniük, nekik jár, hogy soron kívül, VIP körülmények között a legjobb ellátást kapják, mint például az ügyészég dolgozói, a Bajcsy Kórházban, Budapesten. Felsőbb szintekre már régen külön egészségügyi intézmény ügyel, pontosan úgy, mint a Kádár korszakban az MSZMP funkcionáriusaira. 

Ebben nem csak az a veszélyes, hogy az orwelli állatfarmon vannak egyenlőbbek az egyenlőknél, hanem az is, hogy a döntéshozók nem szembesülnek az egészségügy mindennapi nyomorával, hiszen ők a Patyomkin falun túl élnek. 

Pontosan még nem látni, hogy mi a cél azzal, hogy az egészségügyet teljesen magára hagyta a jelenlegi kurzus, sőt a lejtőn még rúgott is néhányat bele. Hacsak nem az, hogy a NER ezzel a nem is annyira passzív eutanáziával kívánja meggyorsítani és számára kedvezőbb irányba terelni a természetes szelekciót, így kitenyésztve és szaporítva saját maga tagságát.

De mint fent írtam, még ez sem biztosít mindig, mindenkinek megfelelő ellátást, így a NER katona is járhat úgy mint az egyszeri szerencsejátékos, aki pirosra tette fel az összes tétjét és a fekete jött be.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár bizakodik. Bizakodik abban, hogy minden a lehető legjobb irányba halad és hamarosan bármelyik európai állam is elbújhat majd a hazai egészségügyi ellátás mögött. Nyilvánvalóan bizakodása nem alaptalan, hiszen csak júliusban 5300 dolgozó hagyta maga mögött ezt a szektort.

Valahogy erről Jászladányi Nándor (irodalmi figura), a híres harcos, utazó és gerilla jut eszembe. Akit a híresztelések ellenére utoljára egy mexikói 47 halálos áldozattal és temérdek súlyos sérüléssel járó tömegverekedés kirobbantójaként és főszereplőjeként láttak felbukkanni Mexikóvárosban. 

Kép: https://vastagbor.atlatszo.hu/2017/02/21/42-percet-toltottem-levego-nelkul/

nagyon jó cikk ez is :)

Jászladányi Nándor sohasem volt még olyan bizakodó, mint Aleppó ostrománál, ahol a hírek szerint a Közel-Kelet Chuck Norrisaként küzdött az iszlamista zsoldosok ellen. Hozzáköthető az a híres mondás is, hogy napi edzését figyelve Abdul-Al-Nasser, az iszlamisták ellen harcoló egységek vezetője - aki maga üldözött kopt keresztény volt és a hírek szerint jó kapcsolatot ápol a Keresztényüldözés elleni államtitkársággal - megkérdezte, hogy hány fekvőtámaszt tud lenyomni Jászladányi két Egyiptomból csempészett Sakkara sör megivása közben. Mire azt a bizakodó választ kapta, hogy az összeset. 

Amikor pedig Pesavarból próbált átjutni az afgán-pakisztáni határon, a kietlen hegyes, kopár kavicsos meredélyeket átszelve egy kősivatag kellős közepén találta magát, ahol a magával hozott disznóhússal, és az Iránból hozott arakkal (ánizsos pálinkaféle) próbálta megvédeni harcostársait és magát is az Al-Kaida ott állomásozó fegyvereseitől. A disznóhúst kopjafákra tűzte és a tábor négy szegletébe helyezte, miközben az arakkal fellocsolta a tábor szélét és meggyújtotta. Az ánizsos alkohol és a disznóhús szagát a szél messzire vitte és Jászladányi Nándorék háborítatlanul aludhattak reggelig. Az út további részében azonban egy kanyon bejáratánál csapdába estek és fogságba kerültek, ahol Van der Kopfot, a Jászladányival utazó egyetlen európai harcost, érdemei elismerése mellett azonnali fül- és fővesztésre ítélték. Azonban Jászladányi Nándor még akkor is bizakodva tekintett fel egy a lelke mélyéből felszakadó sóhajjal, amikor Van der Kopf feje a porba hullott. Bizakodva latolgatta fogolytársainak Van der Kopf túlélési esélyeit a lefejezés után. A történtek ellenére Jászladányi Nándor töretlen optimizmussal tekintett a jövő felé, még egy levelet is írt az elhunyt harcostársa hozzátartozóinak, hogy csak bizakodjanak, mert megpróbálja a fejet és a testet is eljuttatni a világhírűen fejlett Magyarországra, ahol az egészségügy már a XII. században van és képes a halottakat is feltámasztani, persze csak ha haláluk ilyen gyors és egyszerű volt, mint Van der Kopfé. Na meg akkor, ha a halott fogantatásakor a szülők a Székely Himnuszt énekelték kánonban - a legújabb magyar egészségügyi ajánlás szerint. 

Jászladányi bizakodását tettek követték. Először is ki kellett szabadulnia. Ehhez alkalmazta a legfőbb mentorától (Chuck Norris) tanult pörgőrúgást, amely segítségével hátrabilincselt keze előre került, és így már könnyedén hozzáfért a tér-idő kontinuumhoz, amit félkézzel meghajlítva simán kiszabadult.

Majd ezután két lövéssel megsemmisítette az Al-Kaida 1500 fős hadseregét, pedig az első lövés csak figyelmeztető lövés volt. A támadás olyannyira sikeres volt, hogy az Al-Kaida hadserege nemcsak megsemmisült, hanem törlődött is a fent már meghajlított tér-idő kontinuumból. 

Jászladányi a kiszabadulása után azonnal elindult a XII. századi Szent János Kórházba, tetszhalott harcostársa testrészeivel, hogy aztán majd újra eltűnhessen a világ szeme elől a méltán híres harcos, utazó, igazságosztó.

Mi pedig bizakodva várjuk, hogy a Jászladányi Nándor-félék bizakodása valósággá cseperedjen, és ha halottakat nem is, de legalább az alapellátásunkat képes legyen a magyar egészségügyi rendszer megoldani legalább egy európai átlag szinten.

Sajnos azonban a valóság egész más. Itthon az egészségügy valahol a XX. század elejének színvonalán van, köszönhetően nyilván Sorosnak, aki kevésbé bizakodva tekint szemöldökét összeráncolva a jövőnkre. Bármennyire is bizakodó az államtitkár, arra semmi ok sincsen, ezt tökéletesen szemléltette a Népszavában megjelent minapi cikk, amely az egészségügy 2010 és 2017 közötti helyzetét szemlélteti, és furcsa módon nem Sorost nevezte meg felelősként a jelenlegi helyzetért.

Ebből a cikkből három dolog derül ki, ami felelős az egészségügy jelen állapotáért. Az első az, hogy jelenleg semmiféle program nincs arra vonatkozóan, hogy milyen egészségügyi ellátást kívánunk megteremteni. A második: semmiféle politikai akarat nincsen arra vonatkozólag, hogy tisztességes egészségügyünk legyen. És végül a harmadik, hogy a jelenlegi vezető rétegen belül nem található olyan személy, vagy vezetői kör, amely képes lenne bármiféle pozitív változást elérni az egészségügyön belül, a NER tökéletesen kitermelte ide is az inkompetens vezetőket. 

Így pedig ez a terület a bizakodó percemberkék, az opportunista, megélhetési vezetőké és fogantatás közben daloló imbecilliseké lesz. 

Miközben a betegek szép csendben, de legalább bizakodva halnak meg az ellátás elégtelensége miatt.

Pontosan húsz évvel ezelőtt, nem sokkal az RTL Klub indulása után a kereskedelmi csatorna komoly kihívással nézett szembe. Martin Scorsese világhírű filmdrámáját, a Krisztus utolsó megkísértését tűzte műsorra, azzal azonban nem számoltak, hogy az itthoni, még rendszerváltás után hivatalban maradt katolikus főpapok komoly társadalmi tiltakozást indítanak el az akkor már tíz éves film bemutatása ellen.

A leghangosabban maga Paskai László bíboros  - akiről később kiderült, hogy Tanár fedőnéven ügynök volt - és a szeged-csanád megyei püspök, Gyulai Endre tiltakozott. Gyulaival akkor valahogy hallottam egy rádió interjút is, amiben a film bemutatása ellen érvelt, ám a riporter meglehetősen felkészült volt, és az utolsó kérdésével mattot is adott interjúalanyának. Ez valahogy így hangzott: “Püspök úr látta a filmet, amiről beszélünk? - Nem, nem láttam, de a hívek mesélték….” Az RTL végül visszavonulót fújt, a filmet nem mutatták be. Pedig egyébként ez az egyik legvallásosabb film, véleményem szerint. Hiszen Jézus a földi hívságok helyett végül a keresztfát választja.

Azóta próbálom a helyén kezelni azt, amikor bármelyik egyház a közélet kérdéseit próbálja hörgésével befolyásolni. 

Vonatkozzon ez az abortusztablettára, vagy a lombikbébi programra. Ez utóbbi bilit nemrég borította ki Veres András  győri megyéspüspök, aki szerint a lombikbébiprogram minden formája bűn. Bátor kijelentés ez egy olyan ember szájából, aki a családi kötődéseket oly kevéssé ismerheti, lévén elméletileg a cölibátus kötelezi, és nem utolsó sorban öregedő férfiként ritkán élhette bele magát várandós nő érzéseibe. Bár, ki tudja…

Fotó: MTI

No de túllendülve a szokásos egyházi fontoskodáson, a lombikprogram az amúgy jelentősen elöregedő társadalmunk számára évi 2000 gyermeket jelent pluszként a 90 ezres éves élveszületési számhoz. Mégpedig törzskönyvezett, magyar gyereket, akik nem a mélyszegénységbe születnek bele, hiszen hiába az állami támogatás, a lombikprogram még így is több százezer forintba kerülhet családonként. Ergo, a mesterséges megtermékenyítés jelentékenyen hozzájárul a magyarság és a keresztény kultúra fennmaradásához. 

Ezt köpte most szembe a még egykori ügynököktől hemzsegő magyarországi despota katolikus egyház azzal, hogy a lombikprogram minden formáját bűnnek titulálta a győri megyéspüspök, és ettől nem határolódtak el társai egytől-egyig. Közeledünk ezekkel a gondolatokkal ahhoz a sötét atwoodi világhoz, amelyet a Szolgálólány meséje oly híven tükröz vissza. Ahol a nők nem mások, mint tenyészőgépek, akiket e nemes cél érdekében a kiváltságos réteg bátran megerőszakolhat a peteérés idején. 

Semmi lombik, ugye!

Ott ugyanis a mesterséges megtermékenyítés során több női petesejtet is megtermékenyítenek, de nem mindegyiket ültetik be az anyába. Megtermékenyítés után az ötödik napon történik a beültetés, mert ekkor a legfogékonyabb az embrió a megtapadásra a méhen belül. Az embrió - amely ebben az állapotban inkább sejthalmaz, hiszen un. pluripotens őssejtekből áll, azaz olyan sejtekből, amelyekből még bármilyenféle sejt és szövet is kialakulhat (szív, izom, hámsejt stb…) - ekkor két részből, egy belső (epiblaszt) és egy külső (trofoblaszt) részből áll, az utóbbi külső részből alakul majd ki a méhlepény, míg a belső részből majd maga a magzat. Ebből csak annyi a lényeg, hogy a beültetésre kerülő embrió még annyira kezdetleges, hogy csak két sejtcsoportot lehet megkülönböztetni, az egyikből a méhlepény lesz majd, a másikból a magzat. Azaz az egész nem más, mint egy sejthalmaz, ahol még a sejtek nem kezdtek el úgy osztódni, hogy abból az szervek, vagy szervrendszerek alakulhassanak ki. 

Sejthalmaz, ami sok-sok párnak a legnagyobb reményt jelentheti, és ami nem jöhetett volna létre természetes körülmények között, csak itt a lombikban. 

És ezt akarja most az könyörület jegyében  a győri megyéspüspök megbélyegezni, hogy ismét az inkvizíció gyönyörében fürödve nézze a meddő párok szenvedését. Visszatértünk a középkorba az istenítéletek világába, ahol a technika segítségét el nem fogadva a köpölyözés és az imádság az egyedüli gyógymód a máglyák tövében. 

De az élet védelme érdekében vajon hatékonyan küzdenek haladást elutasító középkorban élő egyházfik, például az abortusz ellen, azzal, hogy az egyetlen megoldásnak tiltást tartják a megelőzés helyett? Hatékony-e ez a fajta stratégia az abortuszok számának csökkentésére? Tetszett-e már hallani arról, hogy felvilágosító órákat tartanak ehhez értő szakemberekkel, parókiákon, az abortuszok számának csökkentése érdekében? A Katolikus Egyház még most is, a XXI. században is elítéli az óvszer használatát, a többi terhességmegelőző eszközről, tablettáról már nem is beszélve. Úgy viselkednek, mintha a szexualitás az bűn, és nem egy teljesen természetes dolog lenne. Ahelyett, hogy felvilágosítanának, tiltanak.

Pedig sokkal inkább a felelős szexuális oktatással kellene védeni az élet szentségét, mintsem tiltással és ostoba hörgéssel felkorbácsolni az indulatokat.

És azzal pedig, hogy  meg is bélyegezzük a lombikbébiprogramban részt vevő párokat, csak a sikertelenséget kódoljuk - egy amúgy is igen stresszes folyamat kellős közepén - mintsem az embriók beágyazódását.

De talán van itt még egy apró, és ám nem elhanyagolható érv amellett, hogy hirtelen miért is lett ilyen forró téma a lombikprogram, miközben a kormány éppen emeli a sikeres beavatkozások után a következő baba lombikciklusainak számát. Talán nem csak a szokásos ostobasága vezette Semjén Zsoltot, amikor nekirohant a legnagyobb magán-lombikprogram szereplőnek.

Talán megtetszett ez az iparág valakinek….Talán!

Még 2014-ben számolt be az RTL Házon Kívül adása arról a nőgyógyászról, aki a beteghálát sajátosan értelmezve szexet akart betegeitől, vizsgálatokért, műtétekért. Az ügy érdekessége, hogy az adás után a doktor beperelte a csatornát, de keresetét elutasították, így a bíróság lényegében bizonyítottnak találta a vádakat. Ekkor a Magyar Orvosi Kamara is nagy nehezen  sajtónyomásra megmozdult, majd etikai vizsgálatot indított a nőgyógyász ellen, akit elsőfokon nem találtak bűnösnek, majd másodfokon hat hónapra eltiltották szakmájának gyakorlásától, ugyanis egy civil szervezet, a Patent Egyesület fellebbezett az elsőfokú döntés ellen. 

Fotó: RTL

Az etikai vizsgálatok disszonanciáját jól mutatja ezen eset mellett a veszprémi nőgyógyász ügye is, aki csak hálapénzért volt hajlandó megoperálni a daganatos, halálos betegeket. Ellene is nehezen, nyögvenyelősen indult etikai eljárás, ahol az elsőfokú tárgyalások alatt így mentegették, relativizálták a doktor cselekményeit - a HVG szerint: “enyhítő körülmény volt, hogy ha nem jött be a pénzkérés, akkor az orvos ingyen is elvégezte feladatát” 

Az eset rendkívüli felháborodást váltott ki, mind az elsőfokú, mind a másodfokú ítélet miatt, ugyanis számunkra, orvosokra nézve is szégyen, hogy a fenti két orvos fél év fizetés nélküli szabadság után újra betegekhez nyúlhat.

Hogy miért lehetnek ilyen enyhe etikai ítéletek olyan ügyekben is, ahol a világ fejlettebb részén az orvost örökre eltiltják, több magyarázat is van. Bár az etikai bizottságok függetlenek papíron az Éger István által vezetett Magyar Orvosi Kamarától, valójában nem. Itt minden mindennel összefügg. 

A bevezetőben szereplő zaklató nőgyógyász például a Magyar Orvosi Kamara esztergomi választókerületi elnöke volt 2009 és 2013 júliusa között, a MOK téjékoztatása szerint. Lemondása lakóhely változtatás miatt és nem a később kirobban botránya miatt történt meg. Érdekes, hogy a botrány - az RTL adása - 2014 május végén robbant ki, alig egy évvel a lemondása után, de így is elképzelhető, hogy zaklató cselekményeit még kamarai elnökként követte el. Bárhogy is van, az Orvosi Kamra rothadását tökéletesen mutatja az eset.

Figyelemre méltó az is, hogy jelen sorok íróját azért is ítélte el a Magyar Orvosi Kamra etikai bizottsága megrovásra, mert a HVG-nek adott interjú alatt így fogalmaztam: “Személy szerint nem várok sokat attól az etikai bizottságtól, amelynek elnöke az egyik hálapénzzel leginkább fertőzött szakterületről jön, és a hálapénz rendszerében szocializálódott” (Erről bővebben itt.)

És erre minden okom megvolt, hiszen az Országos Etikai Bizottság elnöke operálta - az azóta sajnos elhunyt édesapámat - majd tette el a borítékot, annak ellenére, hogy a daganat operálhatatlan volt. Márpedig az Etikai Kódex szerint: “az orvosok egymás között nem adhatnak, és  egészségügyi dolgozótól nem fogadhatnak el hálapénzt. Ennek megszegése kirívóan súlyos etikai vétség.” Azaz olyan, ami kizárással sújtható. 

Az eset elévült, és nem én adtam át a borítékot, hanem édesanyám, azonban a szemlélet jól kézzelfogható. Tökéletesen látszik, hogy fejétől bűzlik a hal, és sokszor az etikai bizottság nem tölt be más szerepet, mint a meglévő hatalmi struktúra védelmét. Hiszen valójában az ellenem indult etikai vizsgálat sem felségsértésről szól, hanem megfélemlítésről. Ugyanis kényes gazdálkodási kérdéseket tettem fel a Kamarának  (itt és itt), és még arra is kíváncsi voltam, hogy mennyi is Éger István Kamarai elnök fizetése, valamint hová folyik el a tagság által befizetett közel egy milliárd forint évente. Érdeklődésemet megalapozta, hogy nem volt olyan szervezet -Állami Számvevőszék (amely most a Gyógyszerészeti Kamara működését is elmarasztalta), Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság- aki vizsgálta és rendben találta volna a Kamara működését. Éppen ezért könnyen belátható, hogy a Magyar Orvosi Kamara vezetésének alapvető érdeke, hogy a jelenlegi feudális rendszer és a hálapénz fennmaradjon, ugyanis ez adja a megélhetésüket és a hatalmukat is, ha a rendszer borul, az elmossa őket is. 

Erkölcsi kérdésekben, mint a fenti példák is mutatják, nem finnyás a Kamara, mert nemcsak meghagyja sorai között azokat, akik erkölcsileg alkalmatlanok erre a hivatásra, hanem akár területi elnökök is lehetnek. 

Teljesen igaza van Rozsos Erzsébet ápolás etikusnak, hogy nem más ez így, mint sóhivatal.

Ahhoz pedig, hogy tisztességes egészségügyi ellátásunk legyen, fontos lenne, hogy a Magyar Orvosi Kamara fő tisztségviselői is feddhetetlenek és elkötelezettek legyenek a hálapénz visszaszorításának érdekében is.

Éppen ezért kérek mindenkit, hogy jelezze privát üzenetben, ha adott, vagy tudomására jutott, hogy a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának bármely tagja fogadott el, vagy várt el hálapénzt kezelésekért, műtétekért. 

És írja alá ezt a petíciót, amely maguktól az érintettektől, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottságának tagjaitól is megkérdezné, hogy mi a véleményük a hálapénzzel kapcsolatban. 

A változás kikényszeríthető, ha a jelenlegi egészségügy már sokakat zavar.

Bontsuk le a hálapénz alapú, feudális és korrupt egészségügyi rendszert!

Minden mentőhívást már idén átirányítanak a 112-es Központi Hívásfogadóba, azaz ha valaki a jövőben a 104-et (a mentők jelenlegi hívószáma) fogja tárcsázni, az a szombathelyi és miskolci hívásfogadókkal fog majd beszélgetni először - írja a langlovagok.hu. Onnan majd persze tovább kapcsolják a mentők szakembereihez, hogy a hívásra a megfelelő mentőt és ellátószemélyzetet tudják küldeni. 

Fotó: Langlovagok.hu

Azt jól látjuk, hogy a 112 jelenleg hogyan működik, illetve hogyan nem: elértések, félrehallások és a végén emberéletek elvesztése, még a 104 teljes integrációja nélkül is. 

Nekem személyesen az elmúlt években három alkalommal volt szerencsém 112-es rendszerhez. Mind a három alkalommal rendőrségre lett volna szükség egy budai kerületben. Az első esetben -távollétemben - amíg a család aludt, betörtek a házunkba, amire a feleségem felébredt és persze hívta a 107-et, amely a 112-re irányítódott át. A hosszas beszélgetés és a pontos cím többszöri elmagyarázása után, majd végül a Teve utcai központba való kapcsolgatás után közölték, hogy 20 perc múlva tudnak rendőrt küldeni. “Miért az sok?” Annak ellenére, hogy azt nem lehetett tudni, hogy a betörő még bent van-e a házban. Végül többszöri telefonálgatás, cím ismétlés/leírás után kb. fél óra alatt ki is érkeztek a rendőrök. 

A második esetben egy lövöldözéshez kértem rendőri segítséget, szintén fél óra körüli kiérkezéssel, többszöri ide-oda kapcsolgatással, cím magyarázással. 

A harmadik esetben ismét betörtek, de immár nem hozzánk, hanem a szomszéd építkezésre. Láttam az elemlámpák fényét, amikor hívtam a rendőröket, persze hogy a 112-n keresztül, a kiérkezés itt is bő félóra volt, a jól ismert kapcsolgatással, cím ismételgetéssel stb…

A kiérkező rendőrök minden esetben kedvesek, és profik voltak. Nekik innen is köszönöm a segítséget. Az utolsó két alkalommal kérdésemre kiderült, a bő félórás kiérkezések a cím helytelen megadása és keresgélése miatt voltak. Sokkal előbb kiérkeztek volna, ha a jó címet kapják. Volt olyan eset, ahol az utca és volt olyan, ahol a házszám nem stimmelt. Budán ez bőven elég lehet, hiszen egy-egy utcát gyakran szakíthat meg erdősáv, lépcső stb… Ha az információ közvetlenül a kerületbe érkezik, nincs ilyen probléma, hiszen a járőrök ismerik a területüket és a reakcióidő is a töredéke lehetett volna a fentieknek. Ez utóbbi pedig az álmoskönyv szerint nem hátrány egy betörésnél, vagy lövöldözésnél.

Nekünk szerencsénk volt, azonban azoknak, akik tényleg kritikus állapotú beteg, vagy komoly közlekedési baleset miatt mentőket fognak várni, nekik is szerencséjük lesz?

A mentés most is komoly gondokkal küzd, nem a szegedi tanyavilágba nem ér ki 15 percen belül mentő, hanem előfordul, hogy a Deák térre sem. Mint ahogy a legutóbbi Aquapark-beli botrány esetén is leírta a szemtanú, hogy a mentőre több, mint 30 percet vártak újraélesztés közben. 

Ennek persze rengeteg oka van. A mentésirányítási rendszer elégtelen működése köszönhető a Mártai - Burány főigazgatói érában elolvadt 4.1 milliárd forint uniós támogatás hiányának is. Amely összeg annak a kikérdezési protokollnak a megvásárlását is jelentette volna, amely alapvetően határozza meg, hogy mi minősül mentőfeladatnak és mi nem. Például: mentő-, sürgősségi feladat -e egy építkezésen talált csontváz halálmegállapítása, vagy a két órás fájdalmakkal rendelkező - egyéb veszélyeztető tényezők nélküli - szülőnő kórházba szállítása a taxi helyett, vagy mentőfeladat -e három hetes panaszokkal a sürgősségi osztályra szállítás? (ezek mind megtörtént esetek) Ha ezekre a kérdésekre tud megfelelő választ adni a mentőszolgálat egy profi kikérdezési protokollal, akkor még mindig ott van a komoly humánerőforrás probléma, hiszen a mentésirányításból az elmúlt hónapokban tömegével mentek el a dolgozók - sajtóhírek alapján. Helyüket pedig tapasztalatlan, kevésbé képzett dolgozók veszik át, hiszen a telefont, a 104-et valakinek fel kell vennie. És akkor erre az amúgy is meglehetősen rosszul működő rendszerre ráteszünk még egy lapáttal, azzal, hogy ezt a siralmas hatásfokot is tovább rontjuk a 112 közbeiktatásával. 

Még légimentős koromban vezettünk be olyan Crew Resource Management (vállalti hatékonyságot és biztonságot növelő rendszer) rendszert, amelynek egyik fő alappillére a kommunikáció volt. Itt volt egy játékunk, ami arról szólt, hogy hogyan vész el az információ többszöri áttéten keresztül. A kísérlet rendkívül látványos, két-három lépcsőben már a fele sincs meg a tartalomnak. Márpedig a 112 mögött nem mentősök ülnek, így az átadott információ szinte biztosan sérülni fog, már az értelmezés szintjén is.

Ráadásul szinte borítékolható a 112-es operátorok és a mentősök közötti konfliktus is, amelynek jelei már most is látszódnak egy-egy Facebook kommentben, ami a gördülékeny együttműködést nem fogja segíteni. (Ez utóbbi kommentet csak a dolgozó biztonsága miatt nem teszem ki. De a lényeg az az, hogy a mentésirányító régiójától igencsak távol eső várost adott át a 112-es operátor, és amikor ezt a mentésirányító sérelmezete a 112-es operátor megfenyegette - kommentelő szerint.)

És persze nem utolsó sorban az integrálás komoly adatvédelmi kérdéseket is fel fog vetni, ugyanis plusz egy helyen fogják rögzíteni a betegadatokat, amelyek ugye akkor válhatnak például igazán kényessé, ha egy politikus mentális állapotáról van szó és persze ez ki is szivárog.

A 104-es segélyhívó szám teljes integrálásának nincsen egyetlen olyan pozitív vonatkozása sem a társadalom számára, amely miatt ez megérné. Szinte biztosra vehető, hogy az integráció miatt további csúszások is lesznek a kiérkezési időben, és ezek igen, okozhatják majd akár egy-egy beteg halálát is.

A teljes integrálás helyett sokkal inkább olyan megoldásokra kellene pénzt költeni, amelyek a betegbiztonságot növelik, mint az a rendszer, amely például azonnal megmutatja a hívó  tartózkodási helyének koordinátáit baj esetén. 

Valamint nem ártana már végre olyan Mentőszolgálaton is dolgozni, ahol nem a teljesen alkalmatlan vezetők adják egymásnak a kilincset kétévente, hanem valóban szakmai, menedzsment szemléletű vezetés képes a jelenlegi válságából kivezetni a mentőket.

Hogy a 104 bekebelezéséhez mégis milyen érdekek fűződnek, miért történik meg annak ellenére, hogy tökéletesen látszódik ennek a döntésnek a végzetes hibája, nos talán egyszer majd egy oknyomozó újságíró utánajár!

De talán egyszerűbb lenne leszereltetni a kéklámpát és a szirénát a mentőautókról, ha már úgyis az a cél, hogy minél többet késsenek. 

Megjött az elsőfokú határozata annak az ügynek, amit azért indítottak ellenem, mert meg kívántam ismerni a Magyar Orvosi Kamara elnökének és az elnökségnek a teljes javadalmazását, valamint az Orvosi Kamara gazdálkodását, és ha ez még nem lenne elég, kritizálni merészeltem mind Éger István, mind Cser Ágnes megélhetési vezetők ténykedését.

Mielőtt részletesen megtekintenénk az elsőfokú Etikai Bizottság - nem mellesleg meglehetősen együgyű - határozatát, elvégeztem a házi feladatot, és kijavítottam azt. Megdöbbentő, hogy egy magát hatóságnak képzelő gittegylet ilyen helyesírással bármit is kiad a kezéből. A vesszőhibáktól eltekintve van, ahol nem sikerült egyeztetni az alanyt és az állítmányt, vagy az igeidőket, de van ahol a névelők hiányoztak, és van olyan is, hogy komplett mondatot írtak le úgy, hogy annak nem volt értelme. Mégis talán a Kazinczy-díjat a panaszlott szóért kaphatnák meg a szerzők, ilyen szó ugyanis a magyar nyelvben nincsen.

Igazából sokkal súlyosabb büntetésre számítottam, hiszen ha a veszprémi onkológus egy megrovással megúszhatja azt, hogy csak olyan betegeken végzett el életmentő beavatkozásokat, akik 150 ezer forintot fizettek neki, vagy az ellen a nőgyógyász ellen kamarai etikai vizsgálat sem indult, aki “műtői költségekért” kért pénzt egy sürgős császármetszés után, a Kamara és annak vezetőinek a kritizálása sokkal súlyosabb etikai elbírálás alá kellene, hogy essen.

Magáról a határozat tartalmáról és annak születéséről is érdemes néhány szót szólni. Az egész olyan, mint amikor egy buta orvos jogászt próbál játszani. De ez ebben az esetben nem sikerült. 

Mint ismeretes, június 13-án vettem át az Etikai Bizottság levelét, amelyben az etikai eljárást június 14-re tűzték ki, személyes megjelenési kötelezettséggel. Tekintettel arra, hogy a tárgyalás előtti napon kaptam meg a levelet a tárgyalás időpontjáról (ez egyébként jogszabályilag sincs rendben), kértem annak elhalasztását. Ennek ellenére a tárgyalást megtartották, meghallgatásom nélkül, és határozatot is hoztak. A legviccesebb mondata a jogászkodni kívánó orvosoknak az az, hogy: “A bizottság a kifogást (a tárgyalás elhalasztására vonatkozót sic!) nem fogadta el, mivel a kézbesítés időpontját maga a panaszlott orvos határozta meg azzal, hogy postafiókba helyezett leveleinek átvételi időpontját maga döntötte el.”

Jaj! Naszóval, a leveleket úgy kell kézbesíteni az idevonatkozó jogszabály szerint, hogy azt az érintett a tárgyalást megelőző 5 nappal megkapja. (A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL törvénynek (KET). 46.§ 3-as pontja alapján: “Az idézést – ha az ügy körülményeiből más nem következik – úgy kell közölni, hogy azt az idézett a megjelenésének megkönnyítése érdekében a meghallgatást megelőzően legalább öt nappal megkapja.”)

Miután a posta a 15. napon küldi vissza az értesítést, ha nem keresték (innentől kézbesítetté is válik) és a postára érkezés is általában 2-3 nap, plusz az öt napos jogszabályi limit, a leveleket a kitűzött tárgyalás előtt legalább 23-25 nappal előbb fel kell adni. A tisztelt Bizottság ezt a levelet május 26-án pénteken postázta, és a tárgyalás az ezt követő 19. napon kívánta megtartani.

További érdekessége a határozatnak, hogy a megélhetési szakszervezeti vezető, Cser Ágnes, aki nem orvos, és betegem sem volt, vajon milyen alapon panaszolt be, és panaszát milyen alapon fogadta el az Etikai Bizottság, úgy, hogy az ítélet indoklásában egyetlen egy konkrétumot sem tartalmaz, amivel megsértettem volna az - amúgy szintén olvashatatlan, helyesírási hibákkal tűzdelt,  és ostobán megszerkesztett - Etikai Kódexet. 

Éger István és az elnökség panasza érthető, hiszen munkájukat és ténykedésüket kifejezetten károsnak, az általuk irányított Magyar Orvosi Kamara működését pedig mind az orvosok, mind az egészségügyi dolgozók ellen irányulónak ítélem meg. Hasonlóan Cser Ágnes egészségügyben betöltött szerepéhez. Mindkét vezetőt csak és kizárólag a hatalmuk és pozíciójuk megtartása érdekli, és ezért hajlandóak egy egész ágazat fejét a víz alá nyomni.

Különös igaz ez akkor, amikor már olyan kevés az orvos és a szakszemélyzet, hogy komplett kórházi osztályokat kell bezárni. Valamint napról-napra egyre kevesebb orvossal kell az egyre több beteget ellátni. A minap éppen az egyik onkológus főorvos ismerősöm dobta be a törölközőt, és választotta a sokkal nyugalmasabb privát szférát. Annak ellenére, hogy imádta a szakmáját, és még a leterheltséget is évekig jól bírta, besokallt. Elege lett abból, hogy naponta 40-50 komplikált rákos beteget kellett ellátnia, hogy késő estig bent maradt a betegek miatt, hogy egy-egy vizsgálatot (CT, MR, biopszia stb…) csak kiskapuk és személyes kapcsolatok révén volt képes elintézni, ha egyáltalán sikerült. Elege lett a felszereléshiányból és abból is, hogy egy csomó onkológiai gyógyszerért egyéni méltányossági kérelmet kellett benyújtani az Egészségügyi Államtitkárságnak (az OEP már ott van). 

És egyáltalán elege lett az egészségügy teljesen reménytelen, kilátástalan helyzetéből.

Abból a helyzetből, amely a mai egészségügyet jellemzi, és amelyhez Cser Ágnes és Éger István, illetve a jelenlegi Magyar Orvosi Kamara vastagon hozzájárult!Mert félreértés ne legyen, ez a helyzet nem tegnap alakult ki, Éger Istvánnak és Cser Ágnesnek ebben évtizedes munkája van. 

Ezzel pedig egyszer el kell számolni, és ez már nincs is messze! 

Ami pedig az Etikai Bizottság határozatát illeti, elteszem emlékbe ebből a korból, és igen, természetesen éltem a fellebbezés lehetőségével. Folytatom….

Felfüggesztette az Emberi Erőforrások Minisztériumába olvadt ÁNTSZ az ajkai Magyar Imre Kórház CT diagnosztikai működését. A felfüggesztést információim szerint egy betegpanasz indította el, amelynek kivizsgálása során kiderült, hogy a kórházban működő CT berendezés olyan régi, hogy nem felel meg a működéshez szükséges minimum követelménynek. A felfüggesztés kiterjed a sürgős és nem sürgős esetekre is.

Kép: http://www.panoramio.com/photo/110888509

A felfüggesztéssel egy időben kijelölték a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházat, az így ellátás nélkül maradó térségből érkező betegek fogadására.

Az ügy pikantériája, hogy a Veszprémi Kórház betegforgalma ebben az időben jelentősen megnő a balatoni szezon miatt, amit még fokozni fog a Balatonfüredi FINA rendezvényekkel járó plusz terhelés  is. Így szinte borítékolható a jelentős torlódás a CT diagnosztikára várók számára.

Az ajkai CT felfüggesztése miatt kialakuló torlódás minden valószínűség szerint érinteni fogja a tumorgyanús betegek kivizsgálását is, ugyanis ilyen gyanúval 2 héten belül meg kell történnie a CT vizsgálatnak. Azonban ezen betegek számára a CT vizsgálat gyakran nem ad végleges diagnózist, hiszen tumor esetében tisztázni kell a kezelés megkezdéséhez a daganat típusát is, amit többnyire mintavétellel lehet megtenni. Tehát amennyiben a CT vizsgálat csúszik, úgy értelemszerűen csúszik a daganatos betegek kezelésének megkezdése, ami Magyarországon amúgy is hosszabb folyamat, mint ideális volna, ezzel is jelentősen csökkentve a túlélés esélyét. 

Jellemző a magyarországi és főképpen a budapesti CT ellátottság helyzetére, hogy azon kórházak, amelyek nem rendelkeznek CT berendezéssel, egy másik kórházba, vagy diagnosztikai egységbe küldik a fekvőbetegeiket. Ez azonban a Mentőszolgálatnak jelentős többletterhelést okoz, hiszen el kell szállítani ezen betegeket valahogy és vizsgálat alatt felügyelni is kell  rájuk, erre ugyanis a CT személyzete általában nem alkalmas. Így lesz ez most is, Ajkáról mind  a sürgős, mind a nem sürgős, de fekvőbeteg CT vizsgálatra váró pácienseket a Mentőszolgálat fogja oda-vissza szállítani. Ami jelen esetben azt jelentheti, hogy a napi 4-5 beteg szállítására egy plusz mentőautót és annak személyzetét kell majd rendszerbe állítani naponta. Mindezt akkor, amikor az amúgy is meglehetősen gyenge lábakon álló Mentőszolgálatnak még a FINA vizes VB kihívásaival is meg kell küzdenie.

Teljességgel érthetetlen számomra az, hogy ezen szállításokat, valamint a kórházak közötti egyéb szállításokat miért nem fizettetik ki a küldő kórházzal. Hiszen akkor maguk a kórházak is érdekeltek lennének, hogy saját CT-t vásároltassanak a fenntartóval, és nem fogadnák el azt az évtizedes tényt, hogy például két magyarországi vezető intézményből is másik kórházba/CT diagnosztikai központba kell küldeni a beteget, mint  Kardiológiai Intézet és a Városmajori Ér- és Szívsebészeti Klinika esetén. 

És akkor elkerülhetnénk azokat a híreket, miszerint nyitott mellkassal kell átszállítani a Kardiológiai Intézetből az életveszélyes állapotú gyermeket a másik kórházba CT vizsgálatra.

Sajnos azonban minden kórházfejlesztés, így a CT telepítés, vagy csere  általában nem a szakmai igényeket, a betegérdeket, hanem hanem a politikai lobbikat és azok érdekeit követik. Ezért is fordulhat elő olyan helyzet, hogy egy kis kórházban világszínvonalú CT berendezést adnak át, míg a fenti két európai hírű intézményben meg egyáltalán nincs CT.

Hiába döngeti a mellét Rétvári és balog azzal, hogy 73-ról 104-re emelkedett a CT berendezések száma az elmúlt hét évben. Ez egyrészt uniós forrásoknak köszönhető, tehát nem kormányzati ráfordításnak, másrészt pedig magánszolgáltatók beruházásainak.

Magyarországon az OECD országok között a legkevesebb CT készülék jut egy millió lakosra, ez a szám itthon alig több, mint 10, míg Németországban 35, de Szlovákiában is 18 körüli. 

A számok önmagukért beszélnek, a kormánypropaganda ellenére is gyalázatosan kevés a CT és MR berendezések száma, mostantól pedig még eggyel kevesebb a felfüggesztés miatt.

Ezen a helyzeten pedig csak rontania sikerült balog emberminiszternek, aki - azon kislány halála után is, akit nyitott mellkassal szállítottak CT vizsgálatra a Kardiológiai Intézetből (GOKI) a Heim Pál kórházba - meglehetősen cinikusan hazudott a CT helyzetről, úgy állítva be a dolgokat, mintha a miniszterségének az érdeme lett volna az, hogy már a Heim Pál Kórházban is elérhető a CT diagnosztika, holott az már a 2000-es évek elején is elérhető volt ott. (Erről bővebben itt.)

A családnak őszinte részvétem! 

balog embertelen miniszternek pedig azonnali lemondása és bocsánatkérése lenne a minimum, amit ebben a helyzetben legalább lelkészként meg kellene tennie. 

Ennek elősegítésére már az aláírásgyűjtés is megkezdődött, amit itt talál.

Úgy néz ki, hogy a forró nyár felgyorsítja az egészségügy rothadásának folyamatát, mindezzel pedig el is indítja a végjátékot. Az évtizedek óta tartó beleszarás gyümölcse lassan megérik, és csak összedől az a rendszer, amely a jelenlegi állapotában teljesen fenntarthatatlan.

Lassan, de biztosan eljutunk odáig, hogy amit a politika nem mert felvállalni, megteszi a rendszer önmaga, és először kórházi osztályok, majd végül kórházak is bezárnak.

A kép illusztráció! Fotó: Ujvári Sándor

Ahogy ez már el is kezdődött a szakdolgozói hiány miatt a Jahn Ferenc Kórházban, ahol a sajtóhírek szerint a nővérek az IKEA-ba mentek át sokkal jobb fizetésért és nyugodtabb munkakörülményekért, a kórház helyett. Én rendkívül örülök, hogy az Aldi/Lidl nem tervezett komolyabb beruházást ebben a térségben, hiszen akkor az orvosok is simán átültek volna akár pénztárosnak is az ottani bérekért, na meg persze az ügyelet- és felelősség mentes munkáért. Aztán persze az is lehet, hogy az egész egy profi médiahekk, és tényleg a festés miatt zárt be az egyik belgyógyászati osztály részlege, ahogy a Népszava ezt megírta.

Hogy mi az igazság, most már aligha fog kiderülni, hiszen a kórház is beleállt a felújítási sztoriba. Az azonban biztos, hogy többen jól jártak a belgyógyászati részleg felújításával, hiszen így, vagy úgy, de felújítják ezt a részleget, jól jártak persze a festést végző szakik is, hiszen komoly munkát kaptak, és végül nagyon jól járt maga az IKEA, hiszen most már mindenki tudja, hogy Soroksáron új áruházuk nyílt. Csak a betegek nem jártak jól, hiszen nyilvánvalóan nekik kell a történetet megszenvedni és a kórházi kezelés helyett nyaralni menniük. Ugyanis az egészségügyi államtitkár szerint azért került sor most a felújításra, mert a betegek úgyis nyaralni mentek. 

Itt érezhető, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán soha életében nem dolgozott orvosként kórházi osztályon, és fogalma sincsen a betegellátás szezonális ingadozásáról. Ugyanis nyáron tényleg elmennek nyaralni, de nem a betegek, hanem a hozzátartozók, és ilyenkor valamit csak tenni kellene a demens, szenilis nagyival. A megoldás pedig nem az, hogy magukkal viszik, hanem az, hogy keresnek egy kórházi osztályt, ahová bedughatják egy-két hétre, amiből csurran cseppen a főorvosnak is. Tehát ebben az időszakban inkább növekedik a belgyógyászati felvételek száma, mint csökken.

De talán az igazság már nem is annyira fontos, hogy végül is miért került bezárásra a Jahn Ferenc Kórház osztálya, valóban a festés miatt, vagy ennek más oka van, az ápolóhiány enélkül is jól érezhető.

Amit a Jászberényi Kórház főigazgatójának pénteki bejelentése a szoljon.hu-nak is igazolt,  mégpedig az, hogy a nővér- és asszisztensi létszám kritikus szinten van, és alig van olyan osztályuk, ahol ne lenne orvoshiány. Azt is elmondta, hogy folyamatosan létszámproblémái vannak, és a fiatal orvosok eltűntek a rendszerből. Az osztályok működtetése pedig komoly nehézségekbe ütközik, ezért részlegeket zár be ideiglenesen a nyáron. És végül ami már a szokásosnál is komolyabban jelzi a rothadás előrehaladását, az az tény, hogy a Jászberényi Kórházban lemondott egy osztályvezető főorvos. Ez pedig nem jelent mást, minthogy önként lemondott a saját kis privilégiumairól, nyilván azért, mert ezzel szemben igen komoly terheléssel kell szembenéznie.

Már éppen leírtam, hogy ez igen, itt kezdődik minden probléma megoldása, hogy egyáltalán beszélünk róla, amikor a bátor nyilatkozat után gyorsan jött a finomítás és a cáfolat is, nyilván azután, hogy a kórház főigazgatóját a szőnyeg szélére állították.

Hasonlóan optimistán látja az egészségügyi államtitkár a helyzetet, sőt hurráoptimizmusában még azt is gyorsan elsorolja, hogy az elmúlt hét évben mennyi mindent tettek például a mentőszolgálatért, 500 új mentőautót adtak át, mentőállomásokat újítottak fel (uniós pénzből), és mekkora mértékben emelkedik a mentődolgozók bére. 

Ezzel szemben a valóság az, hogy persze, rengeteget tettek a Mentőszolgálatért az elmúlt 7 évben, például úgy költöttek el 4.1 milliárd uniós forrást a mentésirányítás korszerűsítésére, hogy ennek szinte semmi látszata nincs, a mentésirányítás működése botrányosabb, mint valaha. És persze sikerült olyan mentőautókat vásárolni, amelyekből ki kell tolni a beteget légútbiztosításhoz. Aztán még sikerült úgy felemelni a mentősők bérét, hogy most már eléri a kötelező bérminimum szintjét is, azaz azt az összeget, amelyet a kezdő, érettségivel rendelkező munkavállaló is megkap, és amely béremelés oly sikeres volt, hogy az ellen a mentés történetében először mentek tüntetni a mentődolgozók.
Végül, de nem utolsó sorban, sikerült az elmúlt hét évben immár a negyedik főigazgatót is kinevezni a Mentőszolgálat élére, úgy, hogy a négyből három teljesen alkalmatlan kóklernek bizonyult. Azaz úgy próbálták stabilizálni a Mentőszolgálat működését, hogy átlag nem egészen két évente kirugdosták az amúgy kétszemélyes KFT-k vezetésére is alkalmatlan vezetőket.

Ez itt a siker, és az egészségügyben minden rendben is van, amíg nem találkozunk vele. 

De most tényleg úgy tűnik, hogy a végjáték a kezdetét vette, és ezt a kormányzati struccpolitika erősen elősegíti. Még mindig nem beszélünk a problémákról, még mindig nem tudjuk valójában mekkora is az orvoshiány, ugyanis egy orvos több helyen is dolgozik és senkinek sincsen fogalma arról, hogy ki van kint és ki van bent. A meglévő orvoshiányt még az is fokozza, hogy azt a kevés orvost is, aki még rendelkezésre áll, sikerül úgy elosztanunk, hogy mindenki csak veszít a helyzeten. Egymástól 10-30 kilométerre tartunk fenn párhuzamos kapacitásokat, úgy hogy a legmagasabb szintű egészségügyi ellátás csak igen keveseknek adataik meg. Ebben a rendszerben a valós humán erőforrás igény jóval magasabb, mint kellene lennie. Ugyanis, ha minden saroknál kórházat akarunk fenntartani, ahhoz sarkonként kell orvosokat rendelnünk és ügyeleti ellátást is biztosítanunk. Ez a humán erőforrás igény pedig sokszorosa annak, mint amire valóban szükség lenne. 

Teljesen világosan látszik, hogy ennyi kis kórházat ennyi orvossal és nővérrel nem lehet fenntartani és nincs is erre szükség. Ugyanis a néhány nagy központi kórházak közé a kisebb településközpontokon nem kórházakat, hanem nappali, egynapos egészségközpontokat kellene létrehozni. Ezekben a központokban szinte majdnem minden olyan ellátást megkapnának a betegek, amelyekre egyébként most is képesek ezek a kis kórházak, azzal a különbséggel, hogy csak nappali ellátást biztosítanának. A komolyabb eseteket a jobban felszerelt, magasabb képzettségű személyzettel ellátott központi kórházakban látnák el. 

Ez jelentené az igazi fenntartható fejlődést, hiszen kevesebb orvossal, ápoló személyzettel, hatékonyabb és a betegek számára biztonságosabb ellátást lehetne nyújtani. 

Persze mindez csak álom, mert ha ez megvalósulna, sok-sok NER huszár kórházigazgató, menedzsment tag és még több kiskirály osztályvezető főorvos veszítené el a saját kis szemétdombját, ezért inkább marad minden, még akkor is ha nincs orvos, vagy ápoló, mert itt nem a betegről szól a rendszer, hanem a hálapénzről, a sok kis szemétdombról, a megélhetési érdekképviseletekről és persze az ezt lehetővé tevő szaktárca megélhetési vezetőiről.

De a rothadás már szagot eresztett és nyáron komoly ellátási zavarok várhatóak majd, országosan már júliustól a szabadságolások megkezdésekor, amit még majd megfejel a vizes vb extra orvos -és ápoló igénye.

Mindenesetre azt már bátran elmondhatjuk, hogy az egészségügyi béremelés jól sikerült, hiszen szemmel láthatólag megállt az elvándorlás, Éger, Cser és a többi szervilis, megélhetési érdekvédő kihúzhatja magát, legalábbis a mátrixban. Mert a  valóság ezzel éppen ellentétes, még akkor is, ha az EMMI minisztere szerint itt is minden rendben van, akárcsak a Karcagi Birkafőző Fesztiválon. Ahol a birkapörkölt felkerült az egészséges étkek közé, és ahol a birkapörkölt szimbolizálja az EMMI teljes portfólióját.

Nem képzelhető el az egészségügy megújulása anélkül, hogy a jelenleg még regnáló megélhetési vezetők, mint a Magyar Orvosi Kamara vezetőjének, vagy a megélhetési szakszervezeti vezető Cser Ágnesnek ne kelljen számot adniuk a szervezetük gazdasági működéséről és arról a rombolásról, amit szervilitásuk  következményeképpen az egész ágazat elszenvedett.

Fotó: HVG.hu  http://img2.hvg.hu/image.aspx?id=7c080220-9b66-41b9-8385-dfd67a9844c0&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

Éger István, a Magyar Orvosi Kamra elnöke 14. éve tölti be az elnöki pozíciót, anélkül, hogy ez valaha is bármiféle előnnyel járt volna az egészségügyben dolgozók és maga a rendszer számára. Pozícióját és hatalmát arra használta, hogy fedezze saját maga és vezetőtársai megélhetését. 

Pragmatizmusát gyakorlatilag az az egy programpont jellemezte, hogy a mindenkori kormányzat adjon több pénzt az egészségügy számára, de soha sem lépett fel az egész ellátórendszert feszítő olyan alapvető problémáival szemben, mint a hálapénz. Valószínűleg hatalmát az a szűk orvoslobbi legalizálta, amely a hálapénzrendszernek köszönheti erejét és befolyását is. 

Ezért kezdeményezem dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnökének etikai vizsgálatát, ugyanis megsértette az Etikai Kódex II.15 1-es pontjának az előírását, amely szerint “Minden orvosnak az erkölcsi kötelessége, hogy mindent megtegyen a hálapénz visszaszorítása illetve végleges megszüntetése érdekében”. Éger István ennek pont az ellenkezőjét tette kamarai elnökként és semmiféle hatékony, vagy előremutató megoldást nem javasolt az eltelt csaknem másfél évtizedben a hálapénz megszüntetése ellen.

Ezzel a magatartásával Éger István megsértette továbbá az Etikai Kódex II.18. 1-es pontját is, amely szerint “Az orvosnak minden megnyilvánulásában biztosítani kell orvostársai megbecsülését és orvosi tevékenység iránti bizalmat” 

Az orvosi hivatás társadalmi megbecsültsége soha ilyen mélyen nem volt, mint manapság, amiért egyértelműen felelős a Magyar Orvosi Kamara és vezetése. Emlékezzünk csak azokra a társadalmat súlyosan feszítő etikai vétségekre, mint a veszprémi nőgyógyász, az RTL Klub által lebuktatott, betegeinek szexuális ajánlatokat tevő orvos, vagy az nőgyógyász, aki műtőhasználati díjat kért a sürgősségi császármetszés után. Sem ezekben a nyilvánvalóan aljas és orvoshoz nem méltó esetekben nem nyilvánított a Kamara ki világos és tisztességes álláspontot, sem egyéb más esetekben sem. Az Éger István által vezetett Kamara még az ilyen felháborító és széles társadalmi réteget is felkavaró eseteket is megpróbálta szőnyeg alá söpörni, ezzel is tovább rontva az orvostársadalom társadalmi megbecsültségét, valamint erősen erodálva a Magyar Orvosi Kamara hírnevét. Így Éger István többször és folytatólagosan is megsértette az Etikai Kódex II.27. 4-es pontjában foglaltakat “Etikátlan más orvos vagy egészségügyi szolgáltató, valamint a Magyar Orvosi Kamara és bármely más orvosi szakmai szervezet, annak szerve, tisztségviselője szakmai vagy személyes jó hírnevének alaptalan rontására alkalmas bármilyen közlés.”

Ezen etikai vétséget és a már említett II:18. 1-es pontjába foglalt vétséget Éger István tovább fokozta azzal, hogy a veszprémi nőgyógyász ügyében többször is félretájékoztatta a sajtót arról, hogy indult-e és ha igen, mikor, etikai vizsgálat az érintett orvos ellen. Erről a HVG írt egy kiváló összefoglalást. Azonban Éger István hazudott abban a kérdésben is, amely fizetésére vonatkozott, hiszen ő maga azt állítja, hogy a fizetése 14 éve szerepel a honlapon. Az igazság ezzel szemben az, hogy 2011-ben is csak annak hatására volt hajlandó a fizetését megismertetni, hogy egy kamarai tag perrel fenyegette. Majd idén is azután vált elérhetővé, hogy közérdekű adatigénylési pert nyújtottam be - többek között - annak érdekében, hogy Éger fizetését megismerhessük, amit az RTL Klub Házon Kívül című műsora feldolgozott és bizonyított is. 

Éger István megsértett még legalább egy pontot az Etikai Kódexből.

Ugyanis Éger István a Magyar Orvosi Kamara sajtótájékoztatóján 2017. június 13-án folyamatban levő etikai ügyről nyilatkozott, amelyre az etika eljárás alávont személy (jómagam) nem adott felmentést. Márpedig az Etikai Kódex II.18 5-ös pontja szerint: “Ha egy ügyben felmerül az etikai vétség gyanúja vagy vizsgálat folyik, és a média más, az ügyben érintett orvos magatartásáról, tevékenységéről, hibáiról, stb. nyilatkozatot kér, a konkrét ügyet érintően nem mondhat véleményt a feltételezett szakmai hibáról vagy etikai vétségről a vizsgálat lezárása előtt”

(Szeretném leszögezni, hogy az idézett tartalmak helyesírási hibái pontosan úgy találhatóak meg az Etikai Kódexben, ahogy kimásoltam őket.)

Azonban az etikai vizsgálaton túl fontos, hogy tisztában legyünk magának az Etikai Bizottság tagjainak feddhetetlenségével is. Azt már előző posztomban jeleztem, hogy az Etikai Kollégium (az a szervezet, amely etikai útmutatásai alapján dolgozik a Kamara és az Etikai Bizottság) tagjai között van náci gondolkodású, de vajon mi igaz az Országos Etikai Bizottság tagjaira nézve? (A tagok névsora az alábbi nyilvános linken itt megtekinthető, ha ez eltűnne, az alább látható képen is.) 

Éppen ezért kérek mindenkit, hogy jelezze privát üzenetben, ha adott, vagy tudomására jutott, hogy a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának bármely tagja fogadott el, vagy várt el hálapénzt kezelésekért, műtétekért. A válaszokat csak és kizárólag e-mailen küldjék meg a történettel együtt az elhetomok@gmail.com címre, vagy küldjék meg üzenetként az Élhető Orvosi Kamaráért Facebook oldalon.

És még valami, kérem töltsék ki azt a petíciót is, amely megkérdezi az Etikai Bizottsági tagoktól a viszonyukat a hálapénzzel, ez már csak azért is fontos, mert van olyan Etikai Bizottsági tag, aki maga is szorgalmazza a petíció aláírását, a tisztánlátást. Ne hagyjuk őt cserben! Petíció ITT KLIKK!

Ugyanis az egészségügy nem rólunk, orvosokról szól, hanem elsősorban a betegekről, akikkel partnerként együtt dolgozva tudunk csak gyógyulást elérni, ezért a változást Önöknek is akarni kell, mert egyedül nem megy!

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy a Magyar Orvosi Kamara megsértéséért, gazdálkodási adatok kikéréséért és a MOK elnöke fizetésének megismertetésért etikai vizsgálat jár, míg pusztán a betegek átveréséért, vagy megkárosításáért, zsarolásásért esetleg maximum egy ejnye-bejnye.

MTI Fotó: Kovács Attila

Miután kikényszerítettem a Magyar Orvosi Kamarától, hogy nyilvánossá tegyék az elnök, Éger István fizetését és kényelmetlen kérdéseket tettem fel a MOK gazdálkodásával kapcsolatba, sőt ezen adatokat a TASZ segítségével perrel kívánjuk megismerhetővé tenni, azonnal etikai vizsgálatot kaptam a nyakamba. Azt azonban, hogy pontosan ki és mivel panaszolt be csak a közelmúltban ismerhettem meg, ugyanis hiába kértem március vége óta, hogy küldjék el az ellenem felhozott vádpontokat, ezt csak a már konkrét tárgyalásra szóló idéző végzés keretében tették meg, amely levél tartalmát egy nappal a kitűzött eljárás megindítása előtt ismertem meg. Így értelemszerűen kértem a tárgyalás elnapolását, de legalább megismerhetem a panaszosokat és a panaszokat. 

Nem meglepő módon maga a Magyar Orvosi Kamara 14 éve regnáló, igazi megélhetési vezetője, Éger István  panaszolt be a már megjelent blogbejegyzéseim tartalma miatt:  “Magyar Orvosi Kamara olyan, mint egy koszos, koros, rozsdás autó,  sok helyen már átsejlik a rozsda és ha azt megkapargatjuk, könnyen leválhat az egész fenéklemez, van ahol pedig csak a glett tartja már egyben. Szinte bárhova nyúlok, bármelyik részét nézem a gazdálkodásnak, az egyik ámulatból a másikba esem. Hiszen olyan nagyvonalúan szórják a tagok befizetett pénzét, hogy az már azt a látszatot kelti, mintha a befizetéseket és az állami támogatást a saját maguk ellátására kapnák, a megélhetésükre. Nehéz másként magyarázni azt a tényt, hogy egy tíz alkalmas újság megjelenésére évenként 118 millió forintot költ az Orvosi Kamara, azaz minden megjelenés közel 12 millió forintba kerül.”

Vagy például a HVG-ben megjelent portré interjúban tett kijelentésem miatt: “Személy szerint nem várok sokat attól az etikai bizottságtól, amelynek elnöke az egyik hálapénzzel leginkább fertőzött szakterületről jön és a hálapénz rendszerében szocializálódott. “

De a legérdekesebb, az az, hogy az egészségügy Rosa mamája, az igazi megélhetési szakszervezeti vezető, Cser Ágnes is bepanaszolt. Neki az alábbi blogbejegyzéseim nem tetszettek: klikk, klikk. Mondjuk ezt megértem. De az is önmagáért beszél, hogy Cser a beadványa szerint a róla szóló blogbejegyzésekről úgy értesült, hogy a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetének elnöke, Toma Lajos mutatta meg neki. Az a Toma Lajos, aki a 90-es évektől kezdve ül a mentősök nyakán, mint egy kitartott papagáj, komoly és mérhető eredmények nélkül. Ő maga pontosan ugyanolyan megélhetési szakszervezeti vezető, mint barátnője, Cser Ágnes, vagy Éger István kamarai elnök. Összenőtt, aminek össze kell. És igen, nekik kéz a kézben köszönhetik az egészségügyi dolgozók azt a megbecsültséget, ami a mostani létüket jellemzi, és  szintén nekik köszönhetik azt a komoly és méltányos béremelést, ami miatt a mentősök nemrég az utcára vonultak. 

Őszintén szólva én azon csodálkozom, hogy mind a Cser-, mind a Toma-féle szakszervezetnek vannak még létező tagjai, bár az is igaz, hogy a jelenlegi szabályozás szerint annyi tagot vallanak be, amennyit nem szégyellnek, mert ezt senki sem ellenőrzi.

Visszatérve Cser Ágnes vádjaira, az nem más, mint egy sima polgári peres eljárás, de semmiképpen nem etikai ügy, hiszen Cser Ágnes nem orvos, így nem is kollégám (szerencsére), de még betegem sem volt soha, ami alapján engem bepanaszolhatna az Etikai Bizottságnál. Ez pontosan olyan, mint amikor a szomszédomat a melegebb éghajlatok felé terelem a fűkaszájával vasárnap délután, talán neki is etikai eljárást kellene kezdeményeznie? De, persze ezt Csernek, mint annyi mást is illene tudnia, hiszen ő állítólag ügyvéd.

Mindeközben pedig az Éger által vezetett Orvosi Kamara Deklarációt tett közzé. Nyilván érezték, hogy valamerre mozdulni kell, haladni kell a korral, vagy kórral. És sikerült egy olyan axióma csomagot összeállítaniuk, megfelelően coelhos módon, amit Égernél klasszikusan komolyabb szakemberek már évek óta sulykolnak, mindezt úgy tálalva, mintha most találták volna fel a Maslow-piramist. Ahhoz kevés kétség férhet, hogy maga a szerző(k) karakter után kapta a javadalmazását, hiszen az egész anyag túlnyújtott, felesleges töltelékszöveggel kitöltött. Őszintén csodálom azt is, hogy az egész anyag számítógépen és nem írógépen készült, mert egyes részeit írhatták volna az ötvenes években is.

De mégis, még mindig jobb később, mint soha, jó reggelt MOK! Végre hajlandóak releváns kérdésekkel is foglalkozni, vagy ez is a csak a jól megszokott látszattevékenység? Kérdésként azért komolyan felmerül, hogy Éger István - a megélhetési kamara vezető és Kamarája - mégis mit csinált az elmúlt 14 év alatt, amióta kamarai elnök? Persze eltekintve azon károktól, amit regnálása és szervilitása már eddig is okozott az egészségügy számára. 

És akkor vissza a Deklarációval furcsán egy időben kezdődő etikai eljárásra. Magyarország alaptörvénye a következőképpen szól: 

“Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.”

És szerintem ennyi!

Amikor mentőápolóként először fenyegettek meg fegyverrel még nem gondoltam, hogy majd a magyar igazságszolgáltatás azt találja kimondani, hogy a mentőzés az annyira veszélytelen szakma, hogy a parkolóőrt, vagy  a közterület-felügyelőt előbb illeti meg veszélyességi pótlék, mint a kivonuló mentődolgozót. Márpedig a Kúria szerint a mentősnek nem jár veszélyességi pótlék.

De azt sem gondoltam volna, hogy sorozatban lesz az Országos Mentőszolgálatnak olyan vezetése, amely számára problémát jelent a nettó és a bruttó összeg közötti tartalmi és fogalmi különbség. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy a jelenlegi főigazgató eddigi tapasztalata nem terjedt ki az előbbi fogalmak megértésére, mert rendre keveri őket. Mással kevésbé magyarázható az az érvelés, amit a sajtónak mantra-szerűen ismételget a mentős-fizetésekkel kapcsolatban, szerinte ugyanis a mentődolgozók már annyit keresnek és visznek haza, mint a bruttó fizetésük, vagy még annál is többet. Sőt, egy reggeli tv-interjúban azt találta nyilatkozni, hogy “185 ezer forint bruttónál kevesebbet senki nem visz haza” Ezzel mindössze két baj van, egyrészt bruttót senki nem visz haza, mert a nettó bért szokás itt hazavinni. Másrészt ez az összeg nem több, mint a kötelező bérminimum, (amit Gizike is megkap a bérszámfejtésen) az 161 ezer forint bruttó, és a 24 ezer forintos bruttó sürgősségi pótlék. Ez utóbbi -miután nem alapbér- pedig bármikor visszavonható, így csak és kizárólag a kormányzat jókedvén múlik ennek folyósítása. Hogy tisztába tegyük, ezek az összegek is csak 110-120 ezer nettó fizetést jelentenek. Persze, ahogy az idő közelített az egyik legnagyobb mentős szakszervezet, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége által szervezett és még másik négy szakszervet által támogatott mentőstüntetéshez, úgy növekedett a mentősök bére is az államtitkár és a főigazgató szerint. Mára ez már bőven 200 ezer forint felett van egy átlag mentődolgozót illetően, naná, hogy virtuálisan. Ugyanis a hozzám elküldött bérlapok alapján egészen más összeg összeg tűnik elő az állami ködösítésből, és ez bizony nettó 120 körül havi fizetést jelent.

Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

Aztán még azt is találta mondani a fenti interjúban a főigazgató, hogy majd ő is személyesen lemegy a tüntetők közé, hogy beszélgessen velük. Érted! Le az Olimposzról, Zeuszként a helótákhoz! 

Na, ezt az ígéretet nem sikerült betartani, hiszen főnöke, az egészségügyi államtitkár pontosan a szerdán 14 órára meghirdetett mentőstüntetés időpontjára szervezett rá egy sajtótájékoztatót szintén a mentőkről, ahová hivatalos volt az ijedtségtől fejét kapkodó főigazgató is. Igen, jól értik pont arra az időpontra találta ki nagy bátran az EMMI, hogy elkezdje magyarázni a bizonyítványát, valamint ismét elmantrázhassa a hazugságát - miszerint a mentődolgozók több, mint 200 ezret visznek haza (azt a fentiek miatt már nem tudom, hogy ezt ők bruttó-nettóban, vagy nettó-bruttóban gondolták-e) - mint amikor a mentődolgozók tüntetése kezdődött.

Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkár e húzása annyira szánalmas volt, hogy a még vele szimpatizáló újságírók is csúfondárosan kiröhögték. Amit aztán csak tetézni tudott azzal, hogy az általa tartott sajtótájékoztatón nagy bátran azt is előadta, hogy ő bárkivel leáll vitatkozni, “számháborúzni”, de a jelek szerint ezt is csak szép távolról, és csak úgy ha ő beszélhet, hiszen ha nem így lett volna, akkor talán megjelent volna a mentősök tüntetésén a Markó utcában, és nem szervezett volna ezzel egy időben sajtótájékoztatót az államtitkárságra. Pont úgy viselkedik, mint az egyszeri kamaszgyerek, aki bár verekedne és próbálná az erejét, de ehhez túl gyáva, végül célpontnak kiválaszt egy kicsi, szemüveges srácot, és azt is hátulról veri nyakon.

Azt eddig is tudtuk, hogy az EMMI minisztere pont annyira érti az általa felügyelt területet, mint Trump  a környezetvédelmet, de hogy egészségügyi államtitkára is ék egyszerűséggel érti meg a folyamatokat, miközben a legkisebb ellenállástól is teletolta a gatyáját, az még a sokat látott sajtónak is sok volt. 

Mert olyanokat talált mondani a rászervezett sajtótájékoztatóján- talán zavarában -, hogy “sem az irányt, sem a szándékot, sem pedig az eredményeket nem szabad tőlünk elvitatni”, amit  tökéletesen alátámaszt az is, hogy kétévente lecserélik az alkalmatlanabbnál alkalmatlanabb igazgatókat (Csatót is nemsokára válthatja a jelenlegi, hasonlóan alkalmatlan, ám szintén nyírségi  orvosigazgató). Meg persze az is Ónodi-Szűcs igazát "bizonyítja", hogy éppen azt az egy főigazgatót sikerült nagyon gyorsan eltávolítani, akit az állomány éppen elfogadott, és aki azt az életpályamodellt is kidolgozta, amit éppen most a tüntetésen kérnek számon a mentődolgozók. Tehát az irány tekintetében a mentősöknek nincsen már kétségük, talán pont ennek kifejezésesképpen mentek ki az utcára tüntetni.

Megértem én persze azt is, ha pár száz mentőstől tele lesz a gatya, mert a végén még úgy járnak  az EMMI-ben, mint a jól ismert viccben a székely fiú, aki megkérdezi az apját, hogy “Na aztán, medve támadás esetén mi is a teendő? - mire az apja: Gyorsan meg kel dobálni a medvét szarral! Na de, hol találok szart éppen akkor? Nyugi, ha medve van, lesz szar is!
Szóval valahogy éppen így viselkedett az államtitkár és a főigazgató, kéz a kézben próbálták meg a szart dobálni, mert rémálmaikban mentő helyett medvét láttak, ami pedig - már sokadszorra mondom - nem játék!

Nincsen semmi meglepő abban a sajtóhírben, miszerint az a veszprémi onkológust, akit a bíróság is jogerősen elítélt azért, mert életmentő műtétekért is 150 ezer forintnyi hálapénzt követelt, a Magyar Orvosi Kamra Veszprém Megyei Területi Szervezetének Etikai Bizottsága is tovább hagyja működni. (Az orvos a HVG cikke alapján egy ejnyebejnyével megúszta a büntetést.)

Az Orvosi Kamara így működik, simán belefér a keretekbe az is, hogy olyan tagot választanak Etikai Kollégiumi tagnak, aki arra a hírre, miszerint Németországban nagyon népszerű Hitler fő műve, a Mein Kampf, azzal a bejegyzéssel reagál, hogy “valami megmozdult”. Az Etikai Kollégium az orvosok morális, erkölcsi útmutatásáért felelős, ez a szervezet készíti az orvosok/fogorvosok Etikai Kódexét is, amely a tisztességes betegellátást lenne hivatott  szabályozni. Ilyen tagokkal.

Egy orvos, vagy fogorvos még akkor sem gondolkodhat így, ha történetesen a migránsokat is aknazárral próbálná távol tartani, mint egy másik kommentjéből kiderül.

Szégyen lenne ez akkor is az orvostársadalomra nézve, ha ezt csak egy orvos/fogorvos gondolná így, azonban ezeket a magvas gondolatokat a Magyar Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának egy tagja tette nyilvánossá. Annak az Etikai Kollégiumnak a tagja, ami az orvosi hivatás erkölcsi és morális kérdései felett hivatott őrködni, annak az Etikai Kollégiumnak a tagja náciszerű, ami erkölcsi útmutatásokkal kell segítse az orvosok/fogorvosok munkáját! Az orvosi/fogorvosi szakma segítő szakma, olyan hivatás, amit az ember azért végez, mert örömet okoz a számára, ha másokon segíteni tud, vissza tudja adni az életét, vagy az egészségét. Sokan ezért vagyunk ezen a pályán és még itthon. Ebbe sikerült belehánynia az Orvosi Kamara Etikai Kollégiumának a tagjának, amit az Éger által vezetett Kamara tett lehetővé! 

Talán nem meglepő, de az Éger István által vezette Magyar Orvosi Kamara morális válsága mögött  felsejlik maga Éger István és az elnökség felelőssége is. Persze könnyű a mögé a tény mögé bújni, hogy itt választott tisztségviselők vannak, akiket - az amúgy egyáltalán nem aktív - tagság választ meg. Azonban a jelenlegi közállapotokért igenis a Kamara vezetését terheli a felelősség, ugyanis ha a Kamara vezetése nem a fizetése maximalizálását tekintette volna elsődleges feladatának, hanem az orvosi munka megbecsültségének elérését, már réges-régen kizárta volna a tagjai közül a veszprémi nőgyógyászhoz hasonló köztörvényes bűnözőket. És olyan Etikai Bizottságokat hoztak volna létre, amelyek a hasonló szerecsenmosdatásban a legkevésbé lettek volna partnerek. Persze ezekhez az Etikai Bizottságokhoz olyan Etikai Kollégiumok is szükségesek lennének, ahol a náci eszmék reklámozása nem lenne szalonképes egy tag esetében sem, hanem valódi etikai  munkát végeznének. Segítek, például a hálapénz visszaszorítása ellen.

Nos, ennek tükrében igazán semmi, de semmi csodálkozni való sincs az említett etikai ítélet abszurdításán, ahogy abban sem, hogy jelen sorok írója etikai vizsgálat elé néz, mert a Magyar Orvosi Kamarát és annak elnökét, illetve működését kritizálta (ja, még mindig nem küldték meg számomra a vádpontokat). Csodálom, hogy Mengele kísérleteit még nem rehabilitálta és engedélyezte a Magyar Orvosi Kamara.

Egy Orvosi Kamarában nem lehet szempont valaki vallási hovatartozása, vagy pártpreferenciája sem. A Kamara egykori alelnökét sem azért vádolta a lemondatott Felügyelő Bizottság, mert a Jobbik parlamenti képviselője volt és a Jobbik egészségügyi miniszterjelöltje is, hanem azért, mert belenyúlt a mézesbödönbe, a Kamara kasszájába. Az ügy érdekessége továbbá, hogy azt a Felügyelő Bizottságot lemondatták és a megvádolt alelnököt tették meg Felügyelő Bizottsági elnöknek.

A fenti “etikai” minták juttaták el a Magyar Orvosi Kamarát és tagokat oda, ahol most vannak. Ezért pedig egyértelműen felelősség terheli az Orvosi Kamara vezetőjét, Éger Istvánt és a teljes elnökséget is. Ha szeretnénk, hogy megváltozzon az orvosok megbecsültsége, akkor azt egy megújult, tisztességes Kamarával érhetjük csak el, ahol nem sikk, ha valaki náciszerű, ahol az etika és morál az valóban az, amit ezen szavak jelentenek, ahol a mézesbödön a tagok javát szolgálja, ahol a Kamara elnök nem egy szervilis megélhetési vezető, aki számára a saját megélhetése fontosabb, mint az orvosok megbecsültsége, ahol nem fordulhat elő az, hogy köztörvényes bűnözőket pátyolgatunk, ahol valós küzdelem folyik a hálapénz és az orvosi megbecsültség érdekében és ahol a beteg és annak az érdeke az első!

Éger Istvánnak le kell mondania a teljes vezetéssel együtt és megyei szinten is új választásokat kell kiírni, nem holnap, még ma! 

Azután, hogy feszegettem Éger István (az Orvosi Kamra elnöke) fizetését és a Kamara gazdálkodását, először Éger “intézményesített mocskolódásnak” nevezte a kérdéseimet, majd etikai vizsgálatot indított ellenem (ennek vádjait két hónap alatt sem küldték még el), aztán pénzt kértek,  88.261 forintot a tagok számára nyilvános adatok megismeréséhez. (előzmények itt, itt és itt)

Azonban ahogy Éger megtudta, hogy a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) segítségével fogom kiperelni az adatokat és szinte az egész hazai sajtót bejárta a történet, hirtelen kikerült a fizetése a Kamara honlapjára, majd két sajtóorgánumnak is hajlandó volt nyilatkozni, az addigi hallgatás után. 

Fotó: Bazánth Ivola

Az első hosszú interjújában, amit a 168 órának adott, azt magyarázta, hogy a fizetése mindig is fent volt a Kamara honlapján, annak ellenére, hogy több újságíró sem találta. Majd a TV interjújában már módosított és azt állította, hogy a fizetést talán azért nem találta meg senki, mert a Kamara honlapját átalakítják.. 

Én pedig pontosan tudom, hogy a fizetése nem volt fent a honlapon, mert végignéztem azt és néhány táblázatról print screen-t is készítettem, így jó látható az általam lementett képen, hogy az elnök és az alelnök fizetése egyszerűen ki van húzva a táblázatból, amit aligha magyarázhat némi honlapátalakítás. 

De ez csak egy a sunyin lapító hazugságokból, most sorra vesszük a többit is.  Nézzük a 168 óra cikkét Égerrel.

Már a cím is sokat sejtet: “A vérünket akarják – Éger István szerint bírálói esküdt ellenségei az orvosi kamarának” Éger vérét senki sem akarja, azért mindennek van határa, nem beszélve az általános közízlésről. Azonban a Kamara gazdálkodásával kapcsolatos adatokat és a bármiféle jogcímen felvett pénzösszegeket igenis tudni akarja a tagság. Ahogy azt is, hogyan tűnik el évente  a befizetett tagdíj (800-900 millió), hogyan lehet az, hogy a befizetett tagdíjak kétharmada, évi 600 millió fordítódik a működési költségekre és a vezetők megélhetésére, valamint azt is, hogy hogyan kerülhet egy évi tíz alkalommal megjelenő (egyébként használhatatlan) újság közel 120 millióba, és azt is, hogy hogyan finanszírozhat a Kamara tizensokéve olyan céget (MOK Komplex Kft.), amely eddig közel 110 milliós veszteséget termelt és szinte nem volt még olyan éve, ami nyereséges lett volna.

A cikkben szerepel Éger fizetésésének nyilvánossága, ami nettó hazugság, hiszen nem volt megismerhető, a botrány kirobbanásásig, mint ezt feljebb már részleteztem. És elég furcsán nyilatkozik a fizetéséről, ugyanis meglehetősen komoly tájékozatlanságra vall az Orvosi Kamara elnökétől, ha azt állítja, a több mint egy millió forintos fizetéséről, hogy “De azért egy korombeli orvos ennél lényegesen többet keres.” Ha a fő kamarai vezetőnek ilyen elképzelései vannak a hazai orvosbérekről, akkor ez csak azt jelenti, hogy a mindenkori kormány lakáj képviselőjéről van szó, aki mindenre hajlandó a pozíciójának megtartásárért.

Azt is állítja, hogy ma már 130 millió forintot fordítanak a kamarai tagok javára, szolgáltatásként. Ez rendben is lehet, mert 120 millió a fent már említett a bulvár szintjét sem súroló újság a 130 millióból, így tényleges szolgáltatás úgy 10 millió forint értékben képzelhető el a 1,5 milliárdból, ami a Kamara összköltségvetése.

Mégis talán az interjú legérdekesebb része az, amikor az újságíró kérdésére, hogy hogyan működik a az Orvosi Kamara saját cége (MOK Komplex Kft), valamint  ennek a cégnek a több, mint egy évtizedes folyamatos veszteségeiért, milyen felelősség terheli, a válasz: “Elnökként semmilyen felelősségem nincs. A mi tulajdonunk, de ők viszik el a balhét, a MOK költségvetéséhez semmi közünk sincs. Hülyeség, hogy közünk lenne hozzá.” 

Egy olyan cégről mondja ezt, amelynek a közelmúltig a Kamara elnöksége látta el a felügyeletét (most már van önálló felügyelő bizottsága), amely cég vezetőjének a Magyar Orvosi Kamara elnöksége minden évben felmentvényt adott (azaz elfogadta a veszteségeit). Amely cég úgy kapott tagi kölcsönt az Orvosi Kamarától, hogy ennek részleteit, feltételeit nem foglalták írásba, ezért nem tudni, hogy mikor, mekkora kamattal, mennyi pénzt kellene visszafizetni a tagok felé. Persze, ehhez sincs semmi köze az elnöknek, annak ellenére, hogy ezt az Állami Számvevőszék is kifogásolta, amit nyilván olvasnia kellett és amely jelentés alapján komolyan felmerül a hűtlen kezelés büntetőjogi fogalma.

Az interjúban szamaritánusi jó cselekedetként írja el azt az eseményt, amikor a Kamara biztosítást kötött évi 60 millió forint(!) értékben a tagok javára. Csakhogy a tagokat erről senki sem kérdezte meg, annak ellenére, hogy nagykorúak, így a maguk biztosítását felelősen képesek megkötni, sőt a biztosítási kötvényt sem ismerik (legalábbis az én nem kevés orvos ismerősöm egyike sem találkozott ezzel a biztosítási kötvénnyel), így szükség esetén igénybe sem tudják venni azt. A biztosításért járó több milliós üzletkötői jutalékot valaki azért minden bizonnyal felvette. Mint ahogy a Kamara törvénytelenül kiadta az ehhez szükséges tagi adatokat is a biztosító társaságnak, amiből per volt és most is per lesz. Ugyanis a tagok egy része pertársaságot alapított, hogy az Orvosi Kamarát rákényszerítse a tisztességes működésre.

Szó van még a cikkben sok érdekes dologról, Éger politikai szerepvállalásától kezdve arról is, hogy az orvosok megbecsültségének zuhanásához hogyan járul hozzá az Éger vezette Orvosi Kamara, hogyan söpörnek szőnyeg alá komoly etikai ügyeket ( lásd. veszprémi nőgyógyász, SOTE nőgyógyász stb…), és hogyan védik elvtelenül a mundér becsületét, akkor is amikor ezzel a tisztességes többség megbecsültségét tiporják a sárba.

Az egész interjút egyszerűen megfogalmazta kolléganőm, miszerint Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnökének ars poeticája: Nem igaz, nem az én dolgom, nem az én felelősségem! Meg persze ott sem voltam!

Azonban az interjút végigolvasva akaratlanul is felmerül az a kérdés, hogy hogyan lehet kamarai elnök olyan valaki, aki pofátlanul a tagság szemébe hazudik és emellett olyan ostoba, hogy folyamatosan le is bukik? Persze a kérdés költői, sokkal inkább az a valós kérdés, hogy meddig?
Mert ugye tudjuk, aki hazudik az csal, aki csal az lop is…

Nem megy ez a vicceskedés a túlmozgásos emberminiszternek, hiszen csak sikerül egy-egy jól elsütött poénnal vérig sérteni, hol a veronai tragédia érintettjeit - amikor az új mentő főigazgató beiktatásakor tűzkeresztséget emlegetett  (azóta írom kisbetűvel a nevét) - hol a mentőnapon a mentősöket, amikor a meglehetősen szerény bérükkel viccel. 

Ugyanis a tegnapi napon nagy csinnadratta közepette mentős reggelit hirdetett az emberminiszter, egyik balján a kiherélt hatalmú államtitkárral, a másik balján pedig a tejfelesszájú mentős főigazgatóval, a háttérben világításnak még ott virít a boldogságtól sugárzó szóvivő kopasz buksija, ami a sokadik hajbeültetés hatására sem változott rocksztárlobonccá.  

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Az ilyenkor szokásos ájtatos mosolyok mellett, jó ütemben balog a mentősök ünnepén a mentőnapon találta azt mondani a minimálbér környékén kereső mentősöknek, Budapest egyik meglehetősen drága éttermében, hogy “Először azt hittem, hogy a mentőszolgálat dolgozói minden reggel itt reggeliznek, de most kiderült, hogy ez egyszeri alkalom. A tréfát félretéve azért jó, hogy háttal állok Önöknek, mert így nyugodtan folytathatják a reggelit, amiben nem szeretnénk Önöket megzavarni.”

Azt már eddig is tudtuk, hogy a vendéglátás nem az erőssége a miniszternek, hiszen arra is emlékszünk, hogy a szegény gyerekek méltóságát hogyan tiporta porba  a Hiltonban.

A mentősök folytatták is volna az ajándék reggelit, ha nem vette volna el az étvágyukat balog a bejelentésével, miszerint készen van a mentős életpályamodell. Az az életpályamodell, amelyet még tavaly adott be az akkori főigazgató, az EMMI-be jóváhagyásra, persze azért némiképpen módosult számokkal. Ugyanis a jelenleg beharangozott modell balog szerint négy tételből áll, munkaruhából, mentőautóból, mentőállomásból és bérből. Az a bejelentésből teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a folyamatosan előre-hátra dőlő kényszermozgásos miniszternek fogalma sincs, hogy mit jelent az életpályamodell, hiszen a munkaruhát, valahogy úgy harangozta be, mintha minden dolgozó céges kocsit kapna, ami szegről-végről igaz is, hiszen lesznek állítólag új mentőautók, az állomány részére. Meg persze lesznek mentőállomások is, ahol tavaszra a fűtést is megjavítják, mint ahogy tették ezt a váci mentőállomáson a kazánnal. És aztán természetesen a legfontosabb életpálya-komponens is meglesz, a pénz, a béremelés. Ami majd tíz százalékkal, lesz több a még tavaly beharangozott egészségügyi béremelésen felül. Mielőtt nagyon nekiesnénk a lelkendezésnek ha egy picit is számolunk, akkor rájövünk, hogy ez bizony nem lesz több, mint a jelenlegi aldis árufeltöltő bére, azaz az átlag mentődolgozó annyit fog keresni, mint Kedves Juli ma az Aldiban, igaz nem holnap, hanem majd a tervek szerint jövő év végén.

Nyilvánvalóan balog még életében nem hallott a teljesítményértékelő rendszerekről, de talán magáról a teljesítményről sem, pontosan úgy, ahogy az életpályamodellekről sem. Ezek tulajdonsága éppen az, hogy megmutatja egy kezdő munkavállalónak, hogy a szervezeten belül honnan hova tud eljutni horizontálisan és vertikálisan egyaránt. Azt is szokta tartalmazni egy ilyen modell, hogy milyen egymásra épülő képzéseken keresztül vezet az út a magasabb keresetű pozíciók felé. Ahogy azt is tartalmazza egy életpályamodell, hogy mire számíthat a dolgozó az évek múlásával a szervezetben és hűségét mivel jutalmazza a vállalat. 

Általában nem tartalmaz az ilyen modell olyan egyébként teljesen magától értetendő dolgokat, mint a munkavégzéshez szükséges munkaeszköz megnevezését, mint a mentőautó, vagy magát a munkaruha rendelkezésre bocsájtását. Ezek még egy fejlődő országban is természetesek és nem egy életpálya modell részei. Ahogy ahogy az sem, hogy télen működőképes kazán van a mentőállomásokon, és amennyiben meghibásodik pár napon belül megjavítják és nem tavaszig várnak az enyhébb időjárásra.

De amíg egy ájtatos lelkész a minisztere az egészségügynek és az oktatásnak is - ahol egyébként éppen most kapcsolja le a villanyt - nem nagyon van mit csodálkozni, ha alapvető fogalmakkal sincs tisztában,  előbb-utóbb csak kiürül ez az ország és akkor Ónodi Szűcs Zoltán  kénytelen-kelletlen lesz majd a főnöke proktológusa, hiszen bár sohasem praktizált, azért mégis csak orvos.

A félresikerült reggelit pedig nem is az EMMI fizette, hanem maga az étterem, aminek a vezetősége még tegnap kiadott egy sajtóközleményt a 444.hu-nak, amelyben leírják, hogy minden évben vendégül látnak olyan csoportokat/szervezeteket, akik szerintük sokat tesznek az emberekért. Idén a mentősökre esett a választásuk és erre szervezte rá az Országos Mentőszolgálat az EMMI-vel a sajtó eseményt. Tehát nem ők hívták és szervezték a balog féle kínosra sikeredett sajtótájékoztatót, hanem az EMMI hiénázott rá a mentősök ünnepére a mentőszolgálat vezetésével kézen fogva.

Még gimnazista koromban, az egyik november 7-i (a Nagy Októberi Szocialista Forradalom) ünnepségen kivételesen nem a szokásos unalmas megemlékezést szervezte az iskola, hanem a közeli mozi termét foglalta le és “A bég csapdája” című szocialista szovjet filmmel állított emléket az eseménynek. A film művészeti értéke pontosan annyira volt felejthető, mint a hasonló propaganda célú alkotások, azonban számunkra felejthetetlenné vált. Mégpedig azért, mert már a 20. percnél feltűnt, hogy egy a filmben már lelőtt szereplő mintha újra szerepet kapott volna. A gyanú egyre fokozódott és a film végére nyilvánvalóvá vált, hogy - valószínűleg a kis költségvetés miatt - a szereplők nagy része a filmbeli haláluk után “feltámadnak” és újabb szerepet kapnak, katonát alakítanak. Volt olyan szereplő, aki háromszor is feltámadt, míg egyszer rendesen meg nem halt,  azóta is örök témát biztosítva az érettségi találkozóknak. 

Valahogy így kell elképzelni az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) működését,  hiszen onnan nem lehet valakit úgy kirúgni, hogy egy új főigazgatónál ne kerülhessen vissza a vezetésbe. Pedig itt igazán nem beszélhetünk kis költségvetésről, hiszen évente a mentőszolgálat 35 milliárd forintunkba kerül. A bég csapdáját az előző és a múlt év decemberében eltávolított főigazgató Máté Gábor megpróbálta hatástalanítani és mind az állomány, mind a szakma megelégedésére jelentős tisztogatásba kezdett, ezzel szüntetve meg évtizedes kiskirályságokat a szervezeten belül. A dolog úgy nézett ki, hogy NER ide, vagy oda Máté személyében végre egy hozzáértő vezetést kap az OMSZ. Az álom azonban nem tartott sokáig, hiszen A bég csapdájából előkerült az alkalmatlansága miatt balog által kirúgott Mártai István egykori OMSZ vezető, aki úgy látszik nélkülözhetetlen stratégiaalkotásban, hiszen ezzel a feladattal bízta meg  személyesen balog és helyezte a főigazgató fölé, akár egy intendánst. Ezt persze Máté nehezen nyelte be és egy szerencsétlen megjegyzésnek (“ettől én is epét hányok”) köszönhetően végül is decemberben - dacára az eredményeinek - menesztették. (erről itt és itt és itt)

Kép: http://www.funnyjunk.com/funny_pictures/1217705/Mexican/

Helyére pedig egy pelyhedző bajszú tapasztalatlan fiatal legény került, aki első interjúiban gyorsan kiszámíthatóságot és bizalmat ígért az állomány számára. A kiszámíthatóságot ezidáig hibátlanul teljesítette, hiszen semmi olyan intézkedést nem hozott, ami a mentésügy elmozdulását eredményezné a jelenlegi holtpontról. Illetve mégis, visszavett olyan az előző vezetés által eltávolított vezetőket, akik miatt a mentődolgozók most ismét elkezdtek félni, bizalmatlanná és motiválatlanná váltak. 

Kirúgott régióvezetőből orvosigazgatót csináltak, és a légimentőktől menesztett orvosigazgató rehabilitációja is megtörtént, hiszen nem csupán repülni térhetett vissza, hanem főtanácsadói posztot is kapott a nem egészen 150 fős cégben.  

Ez utóbbit meglehetősen nehezen értem, hiszen a légimentésnek, mint önálló  cégnek szükségszerűen van ügyvezető igazgatója, orvosigazgatója, főápolója, műszaki vezetője, folyamatos légialkalmasság felülvizsgálati vezetője, légiüzemeltetésért felelős vezetője, gazdasági igazgatója, megfelelősségbiztosítási és biztonsági vezetője is, - legalábbis a honlapjuk szerint. 

Most majd lesz tudományos főtanácsadója, akinek az új eljárásrendek és anyagok kidolgozása, a meglévők aktualizálása, egyetemi, főiskolai tudományos munka, a külföldi kapcsolatok ápolása és a magyarországi légimentés külföldi megszerzett tagságokban, bizottságokban, konferenciákon való képviselete lesz a feladata  - a légimentők ügyvezető igazgatójának a tájékoztatása szerint -  ami egyébként egy normális rendszerben orvosigazgatói feladat lenne. Tehát, ha jól értem azzal fog foglalkozni a tudományos főtanácsadó, amibe annak idején belebukott, az eljárásrendek kidolgozásába és a rendszeridegen elemek erőszakos integrálásába (Erről itt).

Nyilvánvalóan a Mentőszolgálat jelenlegi főigazgatójának (aki a légimentés felügyeletét is ellátja) lehetőségei odáig terjednek, hogy talán a saját cipőfűzőjét megkötheti egyedül, ugyanis a háttérből, a bukott főigazgatóból lett balog által megbízott, fő stratégiaalkotó készíti elő a mentőszolgálat tönkretételét.  Mert nehéz azt másképpen elképzelni, hogy az egyszer már (igaz nem teljesen) megtisztított mentőszolgálat új vezetője egyetlen ténykedése az volt az elmúlt három hónap alatt, hogy alkalmatlan, leszerepelt vezetőket helyez vissza pozíciókba, ahelyett, hogy dinamikusan tovább dolgozna az előző vezetés által kijelölt nyomvonalon. Hol van a tavaly elkészített és már sokszor beígért mentős életpálya modell? Hol van a mentés biztonságát és hatékonyságát alapvetően meghatározó profi kikérdezési protokoll? Hol vannak a minden héten megígért új mentőautók? Hol vannak azok a mentőhelikopterek, amelyek a légimentést hosszútávon szolgálnák?

Talán ezekkel a kérdésekkel kellene először foglalkozni, mint új pozíciókat létrehozni.

A főigazgató jelenlegi tevékenysége pedig nem jelent mást, mint a mentés semmibevételét, ami ha tetszik ha nem mindenkire kihat. Hiszen a vezetés hiánya, a valóban fontos kérdések kezelésének hiánya miatt a mentők majd még kevésbé érnek ki időben, még kevésbé fognak professzionális ellátást nyújtani, már ha lesz egyáltalán aki még majd marad a rendszerben.

Akárhogy is szépítjük, a bég csapdája bevált, eredményesen hirdetett dzsihádot a mentődolgozók és ezen keresztül mindenki ellen!

A szerző a Magyar Légimentő Nonprofit Kft orvosigazgatója volt 2010-ig.

Ritka hardcore jelenetnek lehettek szemtanúi, azok  a mazochisták, akik a közszolgálati televízió reggeli műsorát nézték tegnap, ahová Cser Ágnest hívták be, hogy mondjon néhány szervilis gondolatot az egészségügyről. Ez végül sikerült is, azonban a beszélgetés legelején Cser észak-koreai híradós magabiztosságával vette kezébe a LexCEU ügyet, anélkül, hogy erről bárki is kérdezte volna. Cser ugyanis már az első mondatával biztosította Áder Jánost arról, hogy helyesen cselekedett, amikor a LexCEU-t aláírta. Nem mintha szegény Ádernek nem lenne elég az, amit az ország és a világ műveltebb fele gondol erről az egész gyalázatról, ekkor még kap egy utolsó rúgást is, hiszen ez a fokú szervilizmus, még azokban is ellenszenvet kelt, aki amúgy boldogan tapsikoltak örömükben a CEU kormányzati támadása kapcsán.

Kép: https://4cdn.hu/kraken/image/upload/s--369PGQkI--/c_limit,w_1160/6zpcvmGqlKg8KV9gs.jpeg

Én napokig gondolkodtam, hogy hogyan lehet a LexCEU-t az egészségügyre vonatkoztatni, Cser Ágnes pillanatok alatt átvágta a gordiuszi csomót és megoldotta a helyzetet.

Nem az a szégyen, hogy  egy szakszervezeti vezetőnek véleménye van - még ha meglehetősen ostoba is - az egész országot megrázó egyetemet bezáró törvényről, hanem az, hogy ezt a lehető legnagyobb szervilitással képviseli, és nem a szakszervezeti tagok, hanem a hagyományosan a tagokkal szembenálló kormányzat felé.

Amit eddig is tudtunk, azt Cser Ágnes csak egyértelművé tette: az egészségügynek nincs érdekvédelme. Hiszen sem a Cser féle szakszervezettől, sem például a Mentődolgozók Önálló Szakszervezetétől nem várható el érdekképviselet, mert ezek a szervezetek nem a tagságról, hanem a vezetőik megélhetéséről szólnak, ahogy igaz ez a Magyar Orvosi Kamarára is. Ne tévesszen meg senkit az a tény, hogy egy-egy szakszervezet, vagy kamara mekkora tagsággal bír, hiszen, ahogy az Orvosi Kamara esetében is a vezetőséget a tagság csupán 1-3 százaléka választotta meg, másrészt pedig a szakszervezeti törvény szerint igen nehéz a valós taglétszámot ellenőrizni.

Ami pedig néha felcsillan, akár mint bértárgyalás, az igazából semmi más, mint valójában kényszerű látszat elterelés. Ugyanis, ha a dolgok mélyre nézünk, akkor szembesülünk azzal, hogy ismét üveggyöngyöket szórtak a tagság elé. Gondoljunk csak arra a szégyenletes bértárgyalásra, amit olyan büszkén jelentettek, be tavaly nyáron, majd most újra kellett nyitni. Itt az orvosi béreket sikerült úgy megemelni, hogy egy magyarországi orvos még mindig tízszer keres kevesebbet keres, mint az OECD országok átlaga. Az egészségügyi dolgozókról már nem is beszélve, ők jó ha húszezer forint nettó bért kapnak a minimálbérnél nem sokkal magasabb bérük mellé, már persze, ha a nagy igyekezetben nem felejtették ki őket a bérfejlesztésből, mint a védőnőket. De a legszégyenletesebb mégis az az, hogy a nem szakdolgozók, informatikusok, adminisztrátorok, konyhai dolgozók stb… semmiféle bérfejlesztést nem kaptak a nagy alkuból, a fenti fényes társaság által alakított tavalyi gruppenből. Erről bővebben itt és itt.

Kép: http://www.cbmidwest.org/districtnews/wp-content/uploads/2014/03/Servilism.jpg

Az egészségügy nemcsak azért van ilyen helyzetben, mert a kormányzat számára semmiféle prioritást nem jelent, hanem azért is mert az érdeklépviseletek mind-mind megélhetési vezetők, akik a pozíciójuk és fizetésük megtartásáért bármilyen hardcore akciót bevállalnak. Hogy ez direkt van-e így, azaz a kormány direkt alakította-e ilyenné az érdekképviselőket, azon lehet vitatkozni, és azon is, hogy ez mikor történt. Mert az is igaz, hogy Cser Ágnes nem az utóbbi időben került bele a fantom érdekvédők világába, már évtizedek óta ott van és mindig mohón elégítette ki a kormányzati igényeket a tagságával szemben.

De egyszer minden véget ér, hiszen Gaskót is elzavarták a 300 ezer forintos órájával együtt, ezért a többi megélhetési érdekképviselő sem alhat nyugodtan, mert bár most lehet, hogy a politikának szüksége van rá, holnap annál nagyobb teher lehet. És a nyelvhossz nem jelenthet mindig immunitást a tényekkel szemben.

De, addig ameddig mindenkit kiszolgáló érdekvédők és szervezetek alakítják az egészségügy sorsát, addig az is érdemnek számít, hogy egyáltalán az egészségügynek még van államtitkára, ha még oly súlytalan is.

A Magyar Orvosi Kamara Elnöksége úgy gondolja, hogy a köztestület gazdálkodására kíváncsi tagokat a legcélszerűbb etikai eljárással megfélemlíteni. 

Ezt tette a Kamara azon tagjaival is, akik 2013-14-ben - még felügyelő bizottsági tagokként  - sérelmezték az Orvosi Kamara meglehetősen pazarló gazdálkodását és ezt teszik most is. Ugyanis, a mai nappal levelet hozott a posta, amiben adategyeztetésre kérnek, a hamarosan ellenem induló etikai eljáráshoz, amit a Magyar Orvosi Kamara Elnökségének a feljelentése alapján fognak kivizsgálni. 

Meglehetősen furcsa számomra, hogy amíg tagként a Kamara működésével és az elnökség javadalmazásával kapcsolatos kérdéseimre rendkívül cinikus és lekezelő válaszokat kaptam, addig most etikai vizsgálattal kell szembenéznem. Azt még nem tudom, hogy mivel vádolnak, de miután a vizsgálatot az elnökség kezdeményezte, valószínűleg felségsértés lehet a vád.

Az sem mindennapi, hogy az a tag, amely a Kamara gazdálkodását kifogásolja és ebben az ügyben kérdéseket tesz fel, az mindenféle külső feljelentés nélkül etikai vizsgálattal néz szembe, míg azok a tagok, akiket a bíróság jogerősen elítélt, simán tovább praktizálhatnak, etikai vizsgálat nélkül. Az is furcsa, hogy hogyan szerezhettek tudomást arról az etikai vétségről (ezt még én magam sem tudom, hogy mi), amit nekem tulajdonítanak, amikor az etikai eljárások kezdeményezéséhez a Kamara elnöke szerint a legjobb esetben is egy külső bejelentő kell - ahogy ez történt a Veszprémi nőgyógyász esetében - mert maguktól a jelek szerint nem olvasnak újságot, és nem értesülnek a közvéleményt is igencsak foglalkoztató bűncselekményekkel kapcsolatban. Akár azon nőgyógyászról van szó, akinek az esetében bebizonyosodott, hogy pácienseit szexuálisan zaklatta, vagy nemrég a Semmelweis Egyetemről botrányos körülmények miatt távozni kényszerült nőgyógyász ügyével kapcsolatban.

Tehát hamarosan kiderül, hogy mi a vád ellenem, hol sértettem meg az Etikai Kódexet. 

Azért az csak nem hagy nyugodni, hogy megkérdezzem vajon Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke ellen, milyen etikai eljárás indult, amikor publikálta a Magyar Orvosi Kamara gazdálkodásáról készült, és azt igencsak kifogásolt jelentését?

Egyre komolyabb a gyanú, hogy a Magyar Orvosi Kamarában (MOK) nagyon nincsen rendben a gazdálkodás. 2017. március 2-án levélben fordultam a Magyar Orvosi Kamara elnökéhez és tettem fel kérdéseket a vagyongazdálkodással kapcsolatban. Kérdéseim főképpen a tisztségviselők javadalmazását és a MOK által tulajdonolt cégek veszteségeit érintették. Nem értettem ugyanis, hogy hogyan és miből finanszírozza a Kamara a MOK Komplex Kft. veszteségeit, amelyek 13 év alatt több, mint százmilliósra duzzadtak. A levelemet és az ahhoz kapcsolódó cikkemet itt olvashatják.

E hónap 27-én kaptam választ a levelemre, igaz nem dr. Éger István elnöktől, hanem az országos hivatalvezetőtől. (A MOK levele  itt)  Az örömben az üröm, hogy mindössze két kérdésre adtak kielégítő választ, az elsőre és az utolsóra, a többit vagy nem értették, vagy nem akarták érteni. A MOK levele itt olvasható. Ezért most újabb, immár remélhetőleg a MOK számára is egyértelműbb, pontosabb kérdéseket fogok feltenni, amely levelet a cikk végén teszek közzé. 

Fotó: http://nava.hu/id/569396/ Duna Tv

A Magyar Orvosi Kamara olyan, mint egy koszos, koros, rozsdás autó,  sok helyen már átsejlik a rozsda és ha azt megkapargatjuk, könnyen leválhat az egész fenéklemez, van ahol pedig csak a glett tartja már egyben. Szinte bárhova nyúlok, bármelyik részét nézem a gazdálkodásnak, az egyik ámulatból a másikba esem. Hiszen olyan nagyvonalúan szórják a tagok befizetett pénzét, hogy az már azt a látszatot kelti, mintha a befizetéseket és az állami támogatást a saját maguk ellátására kapnák, a megélhetésükre. Nehéz másként magyarázni azt a tényt, hogy egy tíz alkalmas újság megjelenésére évenként 118 millió forintot költ az Orvosi Kamara, azaz minden megjelenés közel 12 millió forintba kerül. Vagy évente 60 millió forintot költ csoportos életbiztosításra - ugye a tagok megkérdezése és tudta nélkül - aminek nyilvánvalóan valahol elveszett a jutaléka, vagy a tagpénz jellege. De az is érdekes, hogy évente 26 millió forintot költ a Kamara ügyvédi szolgáltatásokra, 16 milliót marketing költségekre és 20 millióval támogatja a senki által nem nagyon ismert Magyar Orvosokért Alapítványt, aminek több, mint 200 milliós vagyona van. Gáláns munkáltató lehet a Magyar Orvosi Kamara mindemellett, hiszen a főállású országos hivatalvezető még egy, a Magyar Orvosi Kamara által alapított és 100 százalékban tulajdonolt Kft-ben is ügyvezető igazgatói feladatokat lát el, valószínűleg teljesen összeférhetően. Persze az alkalmazottak sem maradnak ki a jóból, a Kamara ugyanis 13. havi bért is kínál, na csak jól tartsd a szád! 

Csak egy valamit titkol a MOK szemérmesen, az elnök fizetését, azt ugyanis diszkréten kihagyták a 2017-es tervből is. Nemhiába no, csak ne kutakodjunk az elnökünk zsebében, aki oly fáradhatatlanul szolgálja az orvostársadalmat, aki halált megvető bátorsággal küzd a hálapénz ellen, aki maga indítja a legtöbb etikai vizsgálatot, aki maga gátolja személyesen, hogy lúgos-savas, tapizós, zsaroló orvos többet beteghez ne nyúljon, ezzel is növelve az orvosok megbecsültségét. 

Az ő fizetését nem, azt nem lehet megismerni, annak ellenére sem, hogy a bíróság már régen kötelezte arra, hogy tegye megismerhetővé az összes juttatást, amit a Magyar Orvosi Kamara elnökeként felvesz. (Erről itt és itt) 

Éger kéreti magát, mint az első bálozó, ha a fizetéséről van szó, azonban amint a Kamara nevében kell pénzt költenie, úgy változik át profi rúdtáncossá, aki még a legkisebb összegért is lehajol. (Emlékezzünk csak a 2013-14-es botrányra, ahol a MOK felügyelőbizottsága azt is sérelmezte, hogy a parkolási bírságokat is a Kamara fizette).

Márpedig a Büntető Törvénykönyv szerint “376. § (1) Akit idegen vagyon kezelésével bíztak meg, és ebből folyó kötelességének megszegésével vagyoni hátrányt okoz, hűtlen kezelést követ el.” és nagyon úgy néz ki, hogy ameddig nem kapunk megnyugtató válaszokat, addig akár ez a tényállás is fennállhat, hiszen az nehezen magyarázható, hogy 13 éven keresztül egy veszteséges céget üzemeltet a Kamara, és a veszteségről a papírok szerint tudomása kell hogy legyen.

De addig is Éger beszélhet béremelésről, hálapénzről és etikáról is, de ez már annyira lesz hiteles, mint Pumped Gabó IQ tesztje. 

És akkor az ígért válasz a MOK levelére!

Tisztelt Elnök Úr!

2017. március 27-én köszönettel megkaptam válaszlevelüket. Tájékoztatom Önöket, hogy az általam feltett kérdéseket közérdekű adatként kezelték, ezért az  információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 29. § (1)bekezdés értelmében a közérdekű adat megismerésére irányuló igénynek az adatot kezelő Kamarának az igény beérkezését követő legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 15 napon belül kellett volna eleget tennie. A Magyar Orvosi Kamara jogszabálysértően járt el, amikor az ezév március 2-án megküldött e-mailemre 25 nappal később válaszoltak. Nem igaz ugyanis válaszlevelük azon állítása, hogy azt csak március 9-én kapták meg, ugyanis maga Éger István elnök nevezte a levelemmel kapcsolatos kérdéseket “intézményesített mocskolódásnak” az ATV március 3-i megkeresésekor. Továbbá Önök jogszabálysértően és nem a törvénynek megfelelően jártak el akkor, amikor válaszaikban a fenti törvény 28. § (3) alapján “Ha az adatigénylés nem egyértelmű, az adatkezelő felhívja az igénylőt az igény pontosítására.” nem hívták fel figyelmemet pontosításra, az Önök számára nem egyértelmű kérdésekben.

Ezért most ismét megkérdezem:

• Az elnökség tagjai milyen javadalmazásban részesülnek, valamint milyen béren kívüli juttatást vettek fel 2010 óta? Mekkora összegű munkabér, jutalom, költségtérítés, béren kívüli juttatás, természetbeni juttatás stb… került kifizetésre 2010 óta, személyenként és éves bontásban az Országos Elnökség tagjainak (Elnök, Alelnökök, Főtitkár, Titkárok) és az Országos Etikai Bizottság tagjai számára? Kérem, jelőljék azt is meg, hogy az adatszolgáltatás bruttó, vagy nettó összegre vonatkozik-e!
• A MOK nyújtott-e bármely önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezete számára bármikor is tagi kölcsönt? Kérem ennek részletezését, tételes kimutatását, hogy mikor, mennyit, kinek, milyen összeg, milyen célból, mikori visszafizetéssel, milyen kamattal stb. biztosított.
• Milyen forrásból finanszírozzák a veszteséges gazdasági társulások veszteségeit? Ugyanis a MOK-nak, mint tulajdonosnak szükségszerűen ennek az adatnak a birtokában kell lennie, hiszen minden éveben az aktuális ügyvezető számára felmentvényt ad, ennek értelmében megkapja a szükséges információkat a gazdasági társaság működésével kapcsolatban. 
• Milyen forrásból vásárolta 2005-ben a DQM Szociális Ellátó Kft. a 147 milliós ingatlant Budakeszin?  
• Amennyiben ezt a beruházást tagi kölcsönből fedezték, visszafizették-e azt? 
• A MOK Komplex Pénzügyi Tanácsadó Kft. személyi jellegű ráfordításként kiknek és milyen jogcímen fizettek ki 2015-ben több, mint 22 millió, illetve 2014-ben  21 millió 279 ezer forintot? Szintén a tulajdonosnak kell, hogy legyen információja arról, hogy hogyan fizethet az általa tulajdonolt Kft. ekkora összegeket, amikor 2014-ben 2291 ezer, 2015-ben 4233 ezer forint veszteséget termelt a MOK Komplex Kft.
• Mekkora részesedést kapott a MOK Komplex Pénzügyi Tanácsadó Kft. tulajdonrészéből a cégvezető és miért? Az erre adott válaszuk egyrészt értelmezhetetlen, másrészt a tökéletes pénzügyi analfabetizmus tükörképe : A cégvezető “a MOK Komplex Kft-ben a MOK-ot megillető tulajdonrészből részesedést nem kapott. Saját vagyonából végrehajtott tőkeemelés során kisebbségi tulajdonossá vált.” (MOK válasza a kérdésre)

Végezetül jelen levelem azon részét, amely a MOK Komplex Kft. működését érinti, természetesen megküldtem a cég ügyvezető igazgatójának is.  Remélem, most már kérdéseim pontosak, tisztán érthetőek, így várom a törvény által meghatározottan “leghamarább, de legfeljebb 15 napon belül” a teljes körűen kielégítő válaszukat.

Üdvözlettel: 

dr. Kunetz Zsombor

Vasárnap délután fiam - aki 10 éves - látványos öngyilkos akcióba kezdett, amikor ráparancsoltam, hogy irány tanulni, mert holnap iskola lesz. (Az persze megérne egy külön cikket, hogy miért kell a 10 éves gyereknek megtanulnia a Himnusz összes versszakát mindenféle történelmi ismeret nélkül. Mert ez semmi más, csak magoltatás, elég lenne megtanulniuk 7.-8. osztályban.)

A gyerek egy tripla leszúrt Rittbergert bemutatva keresztülesett a szőnyegen a nagy igyekezetében. Amikor üvöltéssel vegyes sírása 20 másodperc múlva is tartott, kezdetem kicsit komolyabban venni a dolgot, és próbáltam rávenni egy kis együttműködésre, hogy legalább azt tudjam kideríteni, hogy mely testrésze fájdalmas. Kiderült, hogy esés közben valahogy az ujjai visszahajlottak, és kézközépcsontjai fájtak nagyon. Ebből sejtettem, hogy nem ússzuk meg a baleseti ügyeletet, mert rossz esetben, akár a kézközépcsontok egyikének a feje is eltörhetett. Gyorsan fel is hívtam az egyik gyermek baleseti sebész kollégámat, hogy telefonon konzultáljunk, és szerencsém volt, mert két óra múlva ügyelt is. Ezért kisvártatva elindultunk a kórházba, hogy ezzel az egyébként Nagyon Kedves Kollégámmal összefussunk, és megnézze a gyermeket. Szerencsémre nem voltak sokan, így gyors vizsgálat és röntgen után kiderült, hogy nincsen törés, egy pár napos gipsz és pihentetés elég lesz terápiaként. A Nagyon Kedves Kollégámmal közben megvitattuk az egészségügy helyzetét, kiderült, hogy több helyen dolgozik ő is és a szintén orvos felesége is, mert persze egyikük szakmája sem a hálapénz szülőhelye, meg különben is nem így, közvetlenül a betegekből szeretnének meggazdagodni. 

Nagyon Kedves Kollégám közben elkísért a gipszelőbe, és megbeszéltük a további teendőket a gyermekkel, meg persze a teendőket az egészségüggyel  kapcsolatban is. Én megkönnyebbültem, hogy nincs nagy dráma, és nagyon hálás is voltam a korrekt ellátásért.

Fotó: http://www.doovi.com/video/been-in-het-gips-long-leg-cast-by/j38KmTba9lU

A gipszelő előtt vártunk, míg sorra kerültünk. Előttünk felnőtteket, gyerekeket toltak ki-be, és már akkor feltűnt, hogy a gipszelő úrnak mindenkihez volt egy-két csendes, nyugodt, kedves szava. Amikor sorra kerültünk mosolyogva hívott be minket, a gyerekkel szinte azonnal egy hullámhosszra kerülve végezte a dolgát. 

És ekkor elkezdődött, megszólaltak a hangok, mennyit kereshet vajon, 80-120 nettót? Csak kellene valamit adnom! De mennyit? De hiszen éppen ez ellen küzdök, a hálapénz ellen! Ha most adok, akkor én ismét a rendszer cinkosává válok! Igen, igen de… De hát ő is a boltban vásárol, és neki sem olcsóbb a kenyér, mert itt ilyen nagyszerűen végzi a munkáját este tízkor is! Mégiscsak kellene valamit adni! Szarok az elveimre, a pincérnek is adok borravalót, még akkor is, ha feleennyire kedves, akkor neki most miért nem!?A másik oldalról, viszont még mindig ment a mantra a hálapénz ellen. 

Végül győzött az emóció a hideg racionalitás felett, és valahogy úgy fordultam, hogy a Gipszelő ne lássa, és elővettem a pénztárcámat megnézni, hogy mik a lehetőségek. Ekkor hideg zuhanyként ért, hogy a feleségem már megint kirabolt, és egy húszezrest csempészett az apró helyére, így egy kósza ezrest sem fogok tudni adni. 

Amikor végeztünk, mosolyogva, kedvesen elmagyarázott mindent a fiamnak (fogalma sem volt róla, hogy orvos vagyok), és kiengedett minket.

És én meg szemlesütve, megköszönve a kedvességét, gyorsan húztam kifele a gipszelőből, komoly lelkiismeretfurdalással és szégyenérzettel, hogy nem tudtam semmit adni ennek a remek embernek, tényleg hálából. 

Hazáig rágódtam az ügyön, hogy ez így tényleg mennyire megalázó, mennyire aljas és elfogadhatatlan. Mennyire aljas az is, hogy a következő évek 26 százalékos szakdolgozói béremelés is csak párezer forintot fog jelenteni a szakdolgozóknak. 

És mennyire aljas az orvosokkal szemben is, aki 2-3-4 helyen kénytelenek dolgozni a normális megélhetésükért. 

Ismét végigéltem a hálapénz minden nyomorát, csak most a másik oldalról.

Hazaérve, kinyitva a facebook-ot, mi más is jöhetett volna velem szembe, valami sorsszerűen, mint Sződy Judit remek jegyzete  amiben arról értekezik, hogy miért ne adjak neki hálapénzt.

De azért így is megmaradnak a kétségek, adjak, ne adjak, mennyit, és hogyan? 

A Nagyon Kedves Kollégámnak és a Gipszelőnek pedig tényleg szívből köszönöm a profi, kedves és gyerekbarát munkáját az OBSI-ban!

 Úgy tűnik, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) lépést tart a korral és a rábízott (köz)pénzre pontosan úgy tekint, mint a Jegybank, bár itt nem alapítványokba, hanem egyéb gazdasági társaságba szervezi ki a Kamara vagyonának egy részét. Másként ugyanis nehéz azt elképzelni, hogy egy tagi- és állami fenntartású szervezet hogyan finanszírozhatja a saját többségi tulajdonában álló Kft-t, amely már több mint egy évtizede csak veszteséget termel. Az 1998-ban alapított, a MOK tulajdonában álló többször is nevet változtató cég a fellelhető mérlegadatok szerint 2001 óta mindössze egyszer, 2002-ben volt nyereséges. A legnagyobb veszteséget 2012-ben szenvedte el az akkor már MOK Komplex Kft-re keresztelt cég, mégpedig a Kft. könyveiben túlárazott ingatlan miatt. Idézet a 2012-es könyvvizsgálói jelentésből “Az egyéb ráfordítások között jelenik meg a Budakeszi ingatlan 40.000 Eft-os elszámolt terven felüli értékcsökkenése. Elszámolására a Számviteli tv. 53. §-a miatt került sor, az eszköz könyv szerinti értéke tartósan meghaladta a piaci értéket.” 

Kép: http://image.medicalonline.hu/original/242662.jpg?v=2

A MOK Komplex Kft. cégadatait utoljára 2015. februárban módosították, amely szerint tulajdont és menedzsment jogokat is szerzett egy magánszemély is az eddig kizárólag az Orvosi Kamara tulajdonában álló cégben. További érdekesség az is, hogy az alaptőke megemelése mellett ekkor háromtagú felügyelőbizottságot is kineveztek a Kft. felügyeletére, amiben az egyik tag az Országos Mentőszolgálat bukott főigazgatója, dr. Mártai István. Róla itt írtam bővebben, na meg itt.

Felügyelő bizottság ide, vagy oda, a MOK Komplex Kft. 2015-ben is hozta az évtizedes papírformát és masszív veszteséget termelt. A veszteségeket  viszont valamiből finanszírozni kell! Ez pedig valószínűleg a MOK két legfontosabb bevételi forrásából történhet, vagy a tagok befizetéséből, vagy a költségvetési támogatásokból.  Utóbbit a MOK célzottan kapja, így ez az átcsoportosítás marad a valószínűtlenebb megoldás. Tehát a MOK a tagdíjakból fedezheti akár tagi kölcsön formájában a veszteséges cége működését. Ez pedig felvetheti akár a hűtlen kezelés, vagy a hanyag kezelés büntetőjogi kategóriáját, hiszen nehéz azt megmagyarázni, hogy miért is finanszíroz a MOK a tagok pénzéből egy veszteséges céget, ami ráadásul immár nem is száz százalékos MOK tulajdon, persze csak akkor, ha valóban a tagok pénzéből kezeli a cég veszteségét és nem egyéb jelenleg még nem ismert gazdasági tevékenységből.

A veszteségek ellenére a MOK minden évben felmentvényt ad a MOK Komplex Kft. vezetőinek (a személyek az ügyvezetői székben már többször változtak) - azaz elfogadja a veszteségeket és a gazdálkodást rendben levőnek találja - valamint éves szinten 20 millió forintnyi személyi jellegű ráfordítás fizet ki MOK Komplex munkavállalóinak 10 millió forintos anyagjellegű ráfordítás mellett. Így könnyen elképzelhető, hogy valaki(k), elég jól megélnek a MOK Komplex Kft. veszteséges gazdálkodásából.

Hogy a helyzetet tisztázzam, a mai napon kérdésekkel fordultam a MOK-hoz, mint tag.

“Tisztelt Elnök Úr!

A MOK működésével kapcsolatban az alábbi kérdésekre várok tagként választ:

• Jelenleg hány tagja van a Magyar Orvosi Kamarának?
• Az elnökség tagjai milyen javadalmazásban részesülnek, valamint milyen béren kívüli juttatást vettek fel 2010 óta?
• A MOK 2010 óta utazásra mekkora összegű költségtérítést fizetett ki a választott tisztségviselőinek és az alkalmazottainak, név szerint lebontva? 
• Összesen hány gazdasági társulásban tag a Magyar Orvosi Kamara és milyen arányban?
• Ezen gazdasági társulások alapításánál, vagy megvételével tagi kölcsönt használtak-e fel?
• Milyen forrásból finanszírozzák a veszteséges gazdasági társulások veszteségeit?
• Milyen forrásból vásárolta 2005-ben a DQM Szociális Ellátó Kft. a 147 milliós ingatlant Budakeszin? 
• Amennyiben ezt a beruházást tagi kölcsönből fedezték, visszafizették-e azt?
• A MOK Komplex Pénzügyi Tanácsadó Kft. személyi jellegű ráfordításként kiknek és milyen jogcímen fizettek ki 2015-ben több, mint 22 millió, illetve 2014-ben  21 millió 279 ezer forintot?
• Mekkora részesedést kapott a MOK Komplex Pénzügyi Tanácsadó Kft. tulajdonrészéből                                           cégvezető és miért?
• Mi indokolta a Magyar Orvosi Kamara “Székház" Szolgáltató Kft. átnevezését DQM Szociális Ellátó Kft-re, majd ennek az az átnevezését MOK Komplex Pénzügyi Tanácsadó Kft-re?
• A fenti Kft. hol lája el egyik fő tevékenységi körét az idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátását? 

A választ kérem elektronikus úton küldjék meg a feladó e-mail címére.

Azonban a MOK gazdálkodásával nem csak itt jelentkeztek problémák, ugyanis nemrég veszített jogerősen pert azokkal a tagjaival kapcsolatban, akik sérelmezték, hogy 2011 és 2013 májusa között a tagok megkérdezése nélkül adott ki adatokat a MKB Életbiztosító Zrt.-nek. Az adatkiadással egyidőben tagjai számára életbiztosítást is kötött, amiről a tagok egy része nem is értesült, akárcsak a jelen sorok írója, és amit a gazdálkodási szabálytalanságok mellett az Állami Számvevőszék is kifogásolt. 

A Kúria által hozott, az Orvosi Kamarát elmarasztaló ítélet azonban kinyithatja Pandora szelencéjét, ugyanis az ítélet alapján könnyen perelhetővé válik a MOK a tagság többi része számára is, így valószínűleg az immár hosszú ideje Éger által vezetett Orvosi Kamarának mélyen a zsebébe kell majd nyúlnia a következő években. Annál is inkább valószínű ez a forgatókönyv, miután a tagság jelentős része nem szimpatizál a jelenlegi vezetéssel és a sarcként megélt tagdíj összegével. Hiszen a MOK közel milliárdos költségvetése ellenére, a tagjai egy része szerint, nem nyújt szinte semmi kézzelfogható előnyt (ne tessék most itt a bérmegálapodással jönni, amiben a MOK a Kormány bábjaként asszisztált, mert ezt MOK nélkül is meg kellett lépni).

Ezen tagoknak szeretnék segítséget nyújtani és az Élhető Orvosi Kamaráért nevű Facebook-oldalon, várjuk azok jelentkezését, akik a Kúria döntése után pertársaságot alapítanának a Magyar Orvosi Kamara jogosulatlan adatkezelése miatt és szívesen felajánlanák az így esetlegesen perelhető személyenként kb. 40 ezer forint egy részét karitatív célra.

Ugyanis ennek az összegnek szinte biztosan jobb helye lesz egy közösen kiválasztott jótékony adományban, mint a MOK Komplex Kft. veszteség-generátorában.

És könnyen lehet az is, hogy a mostani botrány megingatja Éger István székét és az örökéletű és pecsétgyűrűs MOK elnök helyett egy valódi kamarai elnököt választhatunk!

De, persze az is lehet, hogy az Orvosi Kamara felhagy végre a veszteséges MOK Komplex Kft. finanszírozásával és újabb projektekbe kezd, akár be is szállhat a - három milliárdért a kétezer fős Gyulaházán létesítendő - Űrközpont, vagy a Sátoraljaújhelyen 2,5 milliárdért létesítendő üveghíd építésébe, naná, hogy a tagok pénzéből.

Szinte már minden médiumot megjárt az a hír, miszerint megteltek a gyermek-intenzív ágyak Budapesten. 

Sajnos az nálunk sokkal fejlettebb egészségügyi ellátórendszerben is előfordul nagy ritkán, hogy egy-egy intenzív osztály ágyai elfogynak. Azonban az nehezen képzelhető el - Nigéria, Uganda és Szomália kivételével - hogy egy egész régió ellátását fenyegeti veszély a gyermek-intenzív ágyak hiánya miatt. Még akkor sem, ha hasonló RSV (csecsmőknél komoly légúti fertőzés) járvány van, mint ami most Magyarországon és Európában egyaránt. 

A Budapesti gyermek-intenzív ellátás bedugulásával most több, mint 3 millió lakosra jutó gyermek-intenzív osztályos ellátása kerül veszélybe. Mert bármennyire is próbálja cáfolni és bagatellizálni a problémát Velkey György - a Bethesda Kórház főigazgatója, aki a Szócska féle kabinet tagja volt és akinek a kórháza a Budai Irgalmasrendi Kórházzal (BIK) karöltve közel 8 milliárdos kormányzati fejlesztés várományosa - lélegeztető gépet és szakszemélyzetet nem lesz képes a földön, a matrac mellé varázsolni. És ilyenkor persze azért jogosan merül fel az a kérdés, hogy hogyan lehet munkanélküli Sándor Mária gyermek-intenzív osztályos ápolónő és miért nem alkalmazta már régen a gyermekek érdekében Velkey, ha ekkora a hiány. Vagy a keresztényi szeretet nem tud túllépni a kormányzati sértődöttségen, akkor sem ha ez gyermekeket veszélyeztet? 

Bárhogyan is van, a jelenlegi helyzetet nyilván az okozza, hogy a megnövekedett igényt nem tudják a gyermek-intenzív osztályok kielégíteni, ami abból eredhet, hogy nincs elég ágy, humánerőforrás és persze eszköz (lélegeztetőgép) sem. 

Fotó: http://www.huffingtonpost.co.uk/2014/08/14/nurse-struck-off-for-having-no-regard-for-vulnerable-2lb-premature-baby_n_7369512.html

És igen, ilyenkor kell számot vetni azzal a választások előtti osztogatással, ami napjainkat jellemzi. Mert nem tudom másképpen értelmezni azt a teljesen ésszerűtlen pénzszórást, amire jelenleg a kormányzat készül az egyházi fenntartású kórházak kapcsán. (Igen, jól tetszik érteni, nem az egészségügyi tárca - hiszen annak már szinte semmiféle beleszólása sincsen a saját területén zajló dolgokba - hanem egyenesen a kormányzat.) Ugyanis itt és most dobunk ki 7,8 milliárdos támogatást az ablakon, amiből többek között a gyermekkórházban szülészetet - nyilván erre olyan nagy igény van - az amúgy meg eddig is teljesen feleslegesen finanszírozott Budai Irgalmasrendi Kórházban (BIK) nőgyógyászatot hozna létre a kormány. Mindezt úgy, hogy fogalmuk sincsen a valós igényekről, ami a budapesti ellátást illetné. Fogalmuk sincsen arról, hogy például mekkora a budapesti szülészet-nőgyógyászati osztályok valós ágykihasználtsága, és valójában mely, más területek szorulnának fejlesztésre, támogatásra. 

Arról, hogy ez a fejlesztés miért abszolút erkölcstelen és hosszú távon hova vezethet, itt írtam. Az pedig, hogy miért tol a kormányzat jelentős összegeket olyan intézmények fejlesztésébe, amelyek a kettős finanszírozottságuk miatt (egyházi és állami) amúgy is sokkal jobb helyzetben vannak, mint mondjuk az emberemlékezet óta rothadó és több százezer ember ellátásáért felelős Jahn Ferenc (Délpesti) Kórház, most mind eltörpül azon tény mögött, hogy Budapest és Pest megye egészségügyi ellátása annyira szervezetlen, hogy 3 millió emberre jutó gyermek ma nem tud megfelelő szintű intenzív osztályos ellátást kapni. És ez az, ami igazán ijesztő, hogy az ésszerűtlen pénzszórás következményeként még mindig nem érheti el a budapesti és pest megyei lakos azt a szintű egészségügyi ellátást, mint amit bármely megyei kórház nyújtani képes, még az oly fojtogató orvos- és nővérhiány ellenére is.  És ez annak ellenére igaz, hogy ebben a régióban szinte több a kórház - na persze meg a stratégiai igazgató is - mint csillag az égen,  és a fővárosban - egy kis túlzással - nem tudok úgy eldobni egy követ, hogy valamelyik kórház igazgatói irodáját el ne találjam.

A jelenlegi állapot tökéletesen szemlélteti azt a helyzetet, amikor a lobbiérdekek, a korrupció és a racionalitás minden elemét nélkülözve az orvosbárók igénye mentén szervezzük az egészségügyi ellátást, ahol az egyetlen zavaró tényező maga a beteg.

Pontosan olyan ez, mint egy zs kategóriás amerikai film, amiben a meglehetősen szerény történet mellett három dolog mindig megtalálható: az amerikai zászló, a tisztelegés és a funkció nélküli pucér férfi segg.

E tény ismerete azonban nem segít azokon a csecsemőkön, és koraszülött babákon, akiket amúgy is a legjobban sújt a jelenlegi helyzet és akik számára minden egyes mozgatás és szállítás életveszélyes lehet. És szállítani pedig kell, mert amennyiben Budapesten nincs elég intenzív osztályos ágy, -gép és személyzet, valahol el kell őket látni. Győrben, Veszprémben, vagy Miskolcon. Persze ezt is csak akkor, ha van megfelelően képzett személyzet, mentőautó és felszerelés. 

Ezért pedig valakiket személyes felelőség is terhel, és éppen ezért azonnal le kell mondania balog zoltán miniszternek, Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkárnak és Cserháti Péternek, aki a budapesti egészségügyi fejlesztésekért felelős megbízott.

Ők hárman tökéletesen testesítik meg a fent említett zs kategóriás film egyik alapvető kellékét, a funkció nélküli pucér férfi segget.