Több forrásból, szinte egyszerre szivárgott ki az Éger István által vezetette Magyar Orvosi Kamara (MOK) legújabb ötlete, miszerint majdnem duplájára emelné a tagdíjat.

A hírt először a Népszava dolgozta fel, ami gyorsan bejárta az egész magyar sajtót. 

Az időzítésre mondanám, hogy remek ritmusérzékkel történt, hiszen a Magyar Orvosi Kamara úgy képzelte el a tagdíj emelést, hogy alapvető gazdálkodási adatokat sem hajlandó megosztani a tagságával. Ebben a kérdésben éppen most nyertem még nem jogerős pert, hogy márpedig kénytelen lesz.

A Kamara gazdálkodását az Állami Számvevőszék már 2015-ben is igen komoly kritikával illette. Olyan komoly hiányosságokat talált a közel egymilliárdos bevétellel rendelkező szervezetnél, amelyek miatt bármely magánvállalkozás vezetője bátran nézhetne szemben a csíkospizsamás rémálommal és a vasárnapi beszélőn beadott házi kompóttal. 

Égerék azonban megúszták egy kis ejnye-bejnyével. 

Annak ellenére, hogy ilyen mondatokat tartalmaz az ÁSZ jelentés:


- “Az Országos Hivatal az ellenőrzött időszakban a Számv. tv.-ben előírt gazdálkodási szabályzatokat - egy kivétellel - hiányosan készítette el, azok tartalmukban részben feleltek meg a törvényi előírásoknak.”

 vagy 

- “MOK beszámoló nem tartalmazta továbbá elkülönítetten, illetve összesítve az alaptevékenységből és a vállalkozásitevékenységből származó bevételeket és ráfordításokat.”

vagy 

“Az Országos Hivatalnál az igénybe vett és egyéb szolgáltatások költségei, valamint a       személyi juttatások elszámolása nem felelt meg a Számv. tv. és a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet előírásainak, nem történt meg minden esetben az utalványozás és a ráfordítások végrehajtásának igazolása.” 

vagy

 “A rendszeres és a nem rendszeres személyi ráfordítások elszámolása az Országos Hivatalnál nem felelt meg teljeskörűen a Számviteli törvény előírásainak, mivel nem állt rendelkezésre a bérszámfejtés alapját képező munkaszerződés…” 

vagy

“A jövedelem elszámolásokat és kifizetéseket tartalmazó bizonylatok nem vagy nem teljes        tartalmazták az utalványozó, valamint a rendelkezés végrehajtását igazoló személy aláírását, továbbá a könyvviteli számlákra történő hivatkozást és a nyilvántartásokba történő rögzítés          időpontját.”

vagy

“A bérszámfejtéseket az Mt.-ben foglaltak ellenére írásban rögzített munkaszerződések              továbbá a ledolgozott munkaidő nyilvántartásokat dokumentumok nem támasztották alá.”

Azaz feltételezhetően úgy vettek fel pénzt a pénztárból, mintha otthon a sublótból húznák ki a reggeli tiszta zoknit, más szóval a tagok befizetett pénzét a MOK vezetői gyaníthatóan úgy használták, mintha az a saját pénzük lenne. 

Úgy adtak tagi kölcsönöket például a MOK Komplex Kft-nek, hogy annak visszafizetését nem szabályozták, nem foglalták írásba a kamat mértékét sem, azaz hoci-nesze alapon bántak a MOK vagyonával és a tagok pénzével. 

Évente 80-118 millió forintért küldenek a tagok egy részének, szolgáltatásképpen - én évek óta nem kapok- egy silány minőségű és szerkesztésű újságot, amely mindössze évi tíz alkalommal jelenik meg.

Hasonlóan bőkezűen támogatja a Magyar Orvosi Kamara a szinte senki által sem ismert tevékenységű Magyar Orvosokért Alapítványt, évente közel 20 millió forinttal.

Ezek után a valószínű törvényszegések után és azután, hogy a Magyar Orvosi Kamara a mai napig nem tudott megnyugtató módon elszámolni a rábízott vagyonelemekkel, és a tagok befizetéseivel, a jelenlegi közel egy milliárdos költségvetését csaknem meg kívánja duplázni a tagok bezsarolásával. Itt ugyanis nincs olyan, hogy valaki nem fizet tagdíjat, mert akkor azt a tagot azonnal kizárják az Orvosi Kamarából - nem úgy, mint a “veszprémi nőgyógyászt” - és a kizárt tag  Magyarországon nem praktizálhat tovább orvosként, hiszen az itthoni orvoslét kötelező eleme a Kamarai tagság. Fizetni tehát kell, akkor is, ha semmit sem kap a tag cserébe.

#orvosikamara #egeristvan #tagdij

Persze az is lehet, hogy Éger István akarata - a tagdíj emelés -  az egyfajta Black Friday akció, amit a MOK vezetése a hiányos angol tudásuk miatt félreértelmezett és nem az eladók, hanem a vevők fekete péntekévé teszi a neves napot. 

Éger Istvánnak már csak a tagdíj emelés ötletéért is azonnal le kellene mondania, hiszen ostobasága és szüklátó gondolkodása nemcsak az orvosokra van kihatással, hanem a betegek gyógyulási esélyeire is. Hiszen egyre több és több orvos írja alá azt a petíciót, amelyben arról nyilatkoznak, hogy addig nem hajlandóak egy fillér tagdíjat sem fizetni, amíg az Orvosi Kamara el nem számol a tagjai felé a rábízott befizetésekkel és amíg nem működik valódi kamaraként. ( A petíciót itt írhatja alá.)

És hogy a tagdíjjal mi legyen? A jelenlegi helyzetben tagonként évi 500 forint befizetése bőségesen fedezné még az elnökség parkolási büntetéseit is.