Üdítő kivétel volt mentős létem azon esete, amikor a Markó utcából Csepelre riasztottak újraélesztéshez és megérkezésünkkor azt tapasztaltuk, hogy a beteget a hozzátartozók szakszerűen újraélesztik. Nekik és az ellátásnak köszönhetően a beteget sikerült a kórházban élve átadni, de erre a hozzátartozók hathatós tevékenysége nélkül aligha lett volna esély a mintegy 25 perces kiérkezés után. 

Sajnos azonban még napjainkban is sokan arrébb mennek segélynyújtás nélkül, ha azt látják, hogy egy embertársunk összeesik, megsérül. Könnyű ilyenkor a szokásos védőhálót felhúzni és megmagyarázni, hogy mit miért nem tettünk: “biztos részeg…nem bírom a vért…inkább nem teszek semmit, nehogy valami rosszat csináljak, valaki más majd biztos segít”, de azért jobb esetben a lelkiismeret furdalás csak ott fog kínozni egy ideig. Hiszen az egész nem szólt másról, mint elbújtatni, megmagyarázni a tehetetlenségünket és az ebből eredő dühünket. Márpedig minden jogosítvánnyal rendelkező állampolgárnak meg kellene kapni azt a tudást, ami ilyen esetekben cselekvésre kellene, hogy késztesse, legalábbis papíron. Hogy ez mégis miért nincs így, az oktatás-, a vizsgáztatás hiányossága, vagy csak szimpla korrupció miatt, számomra nem világos. Az azonban biztos, hogy ez a rendszer évtizedek óta nem képes kielégíteni azt az igényt, hogy a járművezetők legalább alapfokon képzettek legyenek sérült ellátására. Persze az is igaz, hogy ezt a tudást nem elég egyszer megszerezni, néha gyakorolni kell, így hiába kapott valaki 10 évvel ezelőtt képzést újraélesztésből, egy éles, komoly stresszel terhelt helyzetben nem biztos, hogy elő fogja tudni hívni ezt a tudást. 

Hasonlóan siralmasnak látom a lakosság egyéb egészségügyi képzettségét és kultúráját is, igen ideértve a higiéniát és a szexuális kultúrát is. Egy átlag magyar férfi sokkal többet tud kocsijáról, vagy a nők a mosógépükről, mint a saját testükről. Még csak nem is a betegségekről, hanem a testük működéséről - és itt nem a sejtbiológiára gondolok, hanem alapvetően egyszerű dolgokra - mint például, ha rosszul leszek a töltött káposztától, akkor ez alól a sátoros ünnepek sem kivételek. De persze a betegségek ismerete terén is alapvető hiányosságokat lehet találni. Hiszen az tényleg fehér hollónak számít és pezsgős ünnepnek, amikor a beteg meg tudja mondani a rendszeresen szedett gyógyszerei nevét. Sokszor azért nem elég hatékony egy-egy kezelés, mert a beteg nem tudja, nem akarja betartani az orvosi előírásokat. Persze, értem, hogy nehéz azokat az orvosi utasításokat betartani, amelyek állandóan valamiféle korlátot támasztanak az egyén szuverenitásával szemben, de gyakran csak ezekkel a lemondásokkal élhetünk tovább, legalábbis mai tudásunk szerint. Azt is értem, hogy a gyógyszerek elnevezése sem igazán felhasználóbarát. Higgye el, ez az orvosoknak is komoly problémát okoz, mind a kimondhatatlan hatóanyag, mind a hasonlóan bonyolult gyógyszer elnevezés. De amikor valaki nap mint nap találkozik ugyanazzal a névvel, hát csak bele kellene égnie a retinájába! Arról már nem is beszélve, hogy gyakran a beteg annyira vesz részt a gyógyítás folyamatában, mint egy imádkozó sáska, aki pont annyira van tisztában saját halandóságával, mint némely honfitársunk.

A jó hír az, hogy ezen az egész középkori elmaradáson viszonylag könnyen lehetne segíteni, ha oktatnának egészségügyi kultúrát már az általános iskolától kezdve. Véleményem szerint erre sokkal inkább szükség lenne, mint akár a másodfokú egyenlet megoldóképletére, vagy a súrlódási erő ismeretére. De sajnos Magyarországon ennél sokkal fontosabb a hittan- és erkölcstan oktatás kisgyerekek számára is, még akkor is, ha a 6-7 éves gyerekeknek gyakran ezért van napi 6 órájuk.  És ne tessék most azzal jönni, hogy milyen fontos az iskolai ne lopj, ne ölj stb. oktatása, hiszen ezen erkölcsi alapkérdések rendbetételére nem külön óra, hanem külön pedagógusi példa kell hogy legyen és nem heti 3 órában, hanem  minden órán. A gyerek ezeken keresztül fogja rögzíteni az alapértékeket, már ha a szülők nem rögzítették ezt jóval korábban. Ugyanis ezen kérdések és értékek rögzítése csak akkor kellene, hogy iskolai feladata legyen, ha a szülők ezt valamiért nem tudják, nem akarják megoldani. A hittannal kapcsolatban pedig én még nem hallottam arról, hogy a vallás jobban csökkentette volna az abortuszok számát, mint a felvilágosítás és a védekezés. Persze nem kétlem, az ima sokszor segít, de az óvszer azért talán hatékonyabb, csak ezt is oktatni kellene. De arról sem hallottam, hogy a mindennapi miatyánk helyettesítette volna az egészséges táplálkozásunkról alkotott tudást, vagy csillapított volna vérzést egy artériás vérzésnél, vagy akár helyettesítette volna az újraélesztést egy hirtelen szívhalált szenvedett embernél (évente 25-27000 halnak meg Magyarországon hirtelen szívhalál által!). 

Meg egyébként is az a magánvéleményem, hogy a vallást (bármelyiket) tessék szabadidőben gyakorolni és ne az iskolában, ugyanis az iskola nem a hitélet ápolására való. Pláne akkor nem, ha ennél sokkal fontosabb és mindennapjaink szempontjából is alapvető információkra nem tudjuk gyermekeinket megtanítani, mert az mégiscsak lehetetlen, hogy napi 9-10 órát tanuljanak a nebulók.

Tehát ha kevesebb abortuszt szeretnénk, ha egészségesebb életet, ha nagyobb esélyt a túlélésre, kérem, tessenek imádkozni az egészségkultúra, mint tantárgy bevezetéséért. Higgyék el, nem csak a saját egészségük lesz ettől sokkal jobb, hanem az egész egészségügyi ellátórendszer leterheltsége is jelentősen csökkenni fog, ami végül majd azt jelenti, hogy sokkal több idő marad a valóban súlyos betegek ellátására és az érdemi gyógyításra.

Újabb 40 milliárdot dob szét a kormány ötletelésre és újabb miniszteri biztos fog kinevezni Balog Zoltán emberminiszter. A miniszteri biztos feladata a sportegészségügyi feladatok komplex ellátása, és az ehhez kapcsolódó sportegészségügyi szolgáltatások színvonalának emelése és az azokhoz való hozzáférés megkönnyítése, valamint az Országos Sportegészségügyi Intézet feladatainak koordinálása lesz, a Magyar Közlöny július 4-én megjelent száma szerint.

A sportélet effajta támogatását és a stadionok építését én is rendkívül hasznosnak ítélem meg a társadalom szempontjából, pláne ha valahogy össze tudnánk kötni a felcsúti kisvasúttal. Mert gondolom, majd a megépítendő kelenföldi Dél-budai (kórházi) Centrumon keresztül fog valahogy eljutni a kisvasút a szintén megújuló és az egyetemi helyett immár állami tulajdonba kerülő Kútvölgyi Klinikai Tömbbe. Mert a kormányhatározat alig burkolt célja csak ez lehet, illetve talán még az, hogy Mészáros Lőrinc kisvállalkozó is kényelmesen eljuthasson a gyermekkorban oly sokat megálmodott Kútvölgyibe, az egykori pártkórházba. 

Kép: http://users.telenet.be/be.bartlog/archives/06-01-2008_06-30-2008.html

A kormányhatározat egyébként még kimondja - nagyon helyesen - hogy Budapestnek “átfogó térség-alapú kórházfejlesztésre van szüksége” és "négy, a szakellátási feladatokat a legmagasabb ellátási szinten és folyamatosan nyújtani képes központ kialakítására kerüljön sor.” Idáig rendben is lennénk, de a helyszínek kialakítása hagy némi kívánnivalót maga után. Ugyanis a kormányhatározat szerint a centrumok a következők lesznek:

1.Magyar Honvédség Egészségügyi Központ bázisán megvalósuló Észak-pesti Centrum,

2.Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet és a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet bázisán megvalósuló Dél-pesti Centrum,

3. Kelenföldön megvalósuló Dél-budai Centrum,

4. az észak-budai területeket érintő közlekedésfejlesztési beruházásokkal összefüggésben

megvalósuló Észak-budai Centrum, valamint a centrumok köré szerveződő társkórházak.

És itt van a kutya elásva: az egyes ponton kívül mindenhol problémába fog ütközni a budapesti ellátás és hiába a fejlesztések, egy-egy tömb és centrum még a legkorszerűtlenebb megyei kórháznak sem fog megfelelni, dacára a beletolt és biztosan nem ellopott pénznek. 

Mert a 4. pont szerinti Észak-budai Centrum helye még nem ismert, így a 40 milliárd egy része nyilván arra fog fordítódni, hogy a táboron belüli konszenzus kialakuljon, minél gyorsabban  lehessen helyszínt hirdetni, és az elégedetlenkedők is csendben maradjanak.

A második pont alapvető hibája, hogy Budapestet nem egységes területként szemléli, hiszen a fejlesztendő területtől két saroknyira található a Semmelweis Egyetem Korányi Projekt keretében frissen átadott Korányi Tömb, ahol többek között található egy sürgősségi centrum is, néhány egyéb szakmával. Nem beszélve arról, hogy ezek a már most is meglévő kórházak/centrumok/betegellátó helyek külön-külön épületben találhatóak. Azaz a fejlesztés eredményeként is valószínűleg teljesen külön épületben - rosszabb esetben külön telephelyen - zajlana a gyógyítás egy-egy fázisa, hasonlóan a mostani rendszerhez. Tehát amennyiben például a sebészeten fekvő betegnek infarktusa, lesz mentőt kell hozzá hívni - ami éppen vagy van, vagy nincs - hogy átszállíthassák a megfelelő kardiológiai centrumba, hasonlóan ahhoz a belgyógyászaton fekvő beteghez, aki leesik az ágyáról. Ez pedig mind a túlélést, mind a gyógyulást meglehetősen befolyásolja. A többi, még Budapesten található kórházról pedig egy szó sincs, csak némi homályos utalás, mint társkórházak és mint fejlesztés, de hogy mi megy, mi marad, még nem tudni. 

A negyedik pont szerint a Kelenföldön megvalósuló centrum pedig teljes mértékben értelmetlen, hiszen pár saroknyira ott van tőle a Szent Imre Kórház, azaz a Tétényi, igaz hogy jelen állapotában nem tud teljes körű ellátást nyújtani, de fejlesztése töredéke lehet az új centrum költségeihez képest. Persze ez túl ésszerű lenne és a már említett kisvállalkozónak is kell a munka, csak úgy, mint annak a Bedros Róbetnek (a Szent Imre jelenlegi igazgatója), aki fél éve maxolta ki zsarnoki vezetéséi stílusával a sajtót, hiszen minél több kórház marad, annál több haver maradhat igazgató is. Így már kezd érthetővé válni, hogy miért is lesz szükség egy drága új centrumra a meglévő fejleszthető helyett. 

A kérdés eldöntésében szerepet játszhatott az is, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán - aki maga deklarálta, hogy nem ismeri Budapestet - valóban tájidegen ebben az egészségügyi struktúrában, így meglehetősen gyenge pozíciót tart fenn, hiszen aki bármit is el akar érni, könnyen megkerülheti és fordulhat feletteséhez, a miniszterhez, mint tette ezt nemrég a Kórházszövetség is. Ők ugyanis - nem meglepő módon - kifogásolták a hatalmuk megnyirbálását, a kancellári rendszer bevezetését és panaszaikkal Balog Zoltán miniszterhez fordultak, aki ahelyett, hogy elhajtotta volna a díszes társaságot azzal, hogy kérem, nekem erre van egy szakállamtitkárságom, bárgyú mosollyal fogadta őket. Pedig a kancellária bevezetése, még akár lehetne jó ötlet is, amennyiben az angol rendszert másolják és a kancellária rendszere több kórházat összefogva ellátásszervezőként lépne fel. És persze, így nem egy-egy kórház dönthetné el, hogy ott szükség van-e mondjuk szívsebészetre, hanem jobb esetben az igény. De ahogy most sem a szükség és a racionalitás dönt a nyújtandó ellátásról, úgy a budapesti centrumok megépítésénél sem kell keresni a józan ész törvényeit. 

A jövőre előirányzott 40 milliárd pedig majd reményeink szerint vállalkozás serkentőként fog hatni, hiszen újra írhat majd néhány semmitmondó tanulmányt pár fideszes potentát, és lehet - de csak nagyon halkan írom - lehet, hogy valami kis aprósüti majd jut valahogy Habonyéknak is, de Mészáros Istennek és Orbán Viktornak Köszönhetem a Vagyonom Lőrincnek szinte biztos.

A Kútvölgyi, az egykori pártkórház pedig közel harminc évvel a rendszerváltás után visszanyeri eredeti funkcióját, csakhogy immár stadion alakban felújítva.