Rezidens koromban, az egyik gyakorlati helyen a reggeli megbeszélésen szóba került egy beteg: valamit elfelejtettünk megcsinálni, vagy ellenőrizni, nem volt igazán fontos életbevágó dolog.  Persze, felelősségünk teljes tudatában próbáltuk menteni a menthetőt és gyorsan pótolni a hiányosságokat. Azonban az osztályvezető főorvos – a többi főorvos, osztályos orvos és rezidens jelenlétében – az előző napi, két szakvizsgás, majdnem negyven éves ügyeletes orvost (legyen István a neve) úgy alázta porig a mi hibánk miatt, hogy az nekünk fájt. A történetről sokat beszélgettünk akkori barátaimmal, rezidens társaimmal. Egyikük - ma már jól menő sebész - azt mondta, Zsombor, István már ebbe született, neki ez természetes, így szocializálódott, nézd meg, simán lenyeli, pedig van már két szakvizsgája, bárhova mehetne, de menthetetlen. Hasonló tapasztalataim voltak magánklinika igazgatóként is, amikor egy - egy jó hírű orvost próbáltam meg elcsábítani, szigorúan munkaidőn kívül dolgozni. A választ borítékolhattam volna: - Persze, tök jó, nagyon tetszik a lehetőség, de tudod, meg kell beszélnem a főnökkel (osztályvezető főorvos az állami kórházban). - Na de szabadnapodon, munkaidőn túl! - Igen, igen de tudod hogy megy ez!

Hát úgy, hogy egy-egy ránk maradt kórházigazgató, főorvos azt gondolja, hogy élet-halál ura és az ő szemétdombján kívül nincs is élet. Egy kórházi osztály földesuránál már csak az intézmény menedzsmentje a nagyobb gazda, élükön az intézmény igazgatójával, mint Bedros Róbert, a Szent Imre Kórház jelenlegi vezetője. Aki vastagon a régi generáció szülötte, valószínűleg szocializációja alapján hasonló “kiképzésen” mehetett keresztül, mint amit képvisel az intézményeiben, legalábbis sajtóhírek szerint. A Szent Imrében először akkor lehetett érezni, hogy baj van, amikor a jelenlegi főigazgató kinevezése után elment a kórházból a sürgősségi ellátás egyik hazai meghatározó alakja. Aztán jött a botrány a szülészet körül, majd az intenzív osztály és most legújabban a radiológia lázong.

Az orvoslás egy feudális rendszerben ragadt Magyarországon, medikus koromban és még kezdő orvosként is teljesen normális viszony volt a csendőrpertu, azaz az idősebb főorvos, simán tegezhette akár még a női kollégát is, viszont ez fordítva nem volt megengedett. Nem véletlen, hogy ez a rendszer még most is létezhet, hiszen a főorvos osztja a műtéteket, a kórtermeket is. Tehát végső soron rajta múlik a tisztességes megélhetés. Hiszen a jó műtét és a jó kórterem vastag borítékot jelenthet. Ugyanis nem mindegy hogy valaki azt a kórtermet kapja, ami a helyi szociális otthon lakóit fogadja, vagy azt amelyik a terület úri negyedéből érkezőket. Márpedig erre a fiatalabb generáció nem vevő. Nem csak az alacsony bér az oka az elvándorlásoknak, hanem a lepusztult infrastruktúrán túl a még megmaradt hűbérúri rendszer is. Ennek fennmaradása pedig a NER (Nemzeti Együttműködés Rendszer) és az eddigi egészségügyi vezetés alapvető érdeke, hiszen a rend így tartható fent, maga a NER is erre épül. Ha belesimulsz, kapsz műtétet, jó kórtermet, ha nem, coki van. Ha jó fiú vagy, használhatod a kórház eszközeit a magánrendelésedhez, ha nem, ellehetetlenítenek. A jó NER-katonának nem is kell másodálláson gondolkodnia, hiszen munkaidődben is visszahívhatja a jól fizető betegeket. Nincs rendelőbérlet, rezsiköltség, anyagfelhasználás, nővérbér, ellenben van vastag boríték és adómentes jövedelem. Kéz kezet mos. Így lehetne akár egyensúly is, de valami ezt végképp felborította. Mégpedig a fiatal generáció élni és létezni akarása és nem utolsó sorban nyelvtudása, szabadságvágya. Lassan, de biztosan kiürül az ország, nem lesz aki a magyar beteget gyógyítsa. Ezt pedig a Balog vezette EMMI ölbe tett kézzel várja. Nem tud és nem is képes semmit tenni a folyamat ellen, hiszen a rendszerből régen kiirtották azokat, akik valamit tenni tudnának, ezen egyének tudásuk, önállóságuk és tehetségük folytán nem NER kompatibilisek. Így kerülhet vezető pozícióba olyan, aki nem észleli a körülötte végbement változásokat, aki azt hiszi, hogy címei felsorolásával, megszólítási követelményeivel és agressziójával tovább játszhatja a hűbérurat. Pedig azt az eredményt éri el, amit a NER, az ország/kórház tehetségesebb fele elmegy. Maradnak a Habony nemibiza közszereplő-féle senkik.

Ha a jövőben is a fent említett NER-katonák maradnak vezető pozícióban, ne csodálkozzunk azon, ha szülész fogja a felírni a szemüvegünket, miközben a szemész altat egy vakbélműtétnél, amit a pszichiáter operál. 

Végül is “ kígyónak lábsó”