Megint kaptam egy levelet a Magyar Orvosi Kamarától, amelyben tájékoztatnak az ellenem indított etikai eljárás további menetéről. Mint ismeretes, gyakorlatilag úgy részesítettek megrovásban elsőfokon, hogy az elsőfokú bizottság nem tudta pontosan megmondani, hogy milyen vádak alapján hozta az ítéletét. Azaz úgy marasztaltak el, hogy nem is tudták, hogy mit követtem el. Erről itt bővebben. Most ennek a pontosítása zajlik, és megkérték a két feljelentőt (Éger Istvánt és Cser Ágnest), hogy pontosítsák a vádakat ellenem, mert így mégiscsak nehéz lesz elítélni.  Ez történik most és míg Éger (a Magyar Orvosi Kamara elnöke) gyakorlatilag beszorult a saját mondatainak mantrázásába, Cser megírta, hogy zavarja az, hogy én megélhetési vezetőnek tituláltam. (itt is és itt is)
Szóval Cser Ágnes szakszervezeti megélhetési vezető a következőket írta: 
“A feljelentett azzal, hogy a szövegében többször is megismételt módon, pusztán szubjektíven, minden alap nélkül megélhetési vezető kifejezést használ velem szemben, ugyancsak becsületsértő cselekménynek tekinthető.
Bejelentem, hogy az ügyben tartandó tárgyaláson személyesen részt kívánok venni, egyben erre való tekintettel is kérem, hogy zárt tárgyalás elrendelése felől határozni szíveskedjenek.
A brüsszeli székhelyű Európai Gazdasági és Szociális Bizottság tagjaként, hivatali kötelezettségeim teljesítése okán rendszeresen kell külföldön tartózkodnom, ezért kezdeményezem a tárgyalás időpontjának egyeztetését…” (szó szerint idéztem, a helyesírási hibákkal és a hiányos szövegösszefüggéssel egyben)

Cser Ágnes nem kékben

Forrás: Borbély-Juhász Ágnes / KALOhírek    

Tehát amit ebből megtudunk, hogy Cser Ágnes szerint a megélhetési vezető kifejezés becsületsértő. Azt viszont nem értem, hogy ez miért és hogyan tartozik az Orvosi Kamarára. Mert ha például egy orvos becsületet sért - alap feltételezés, hogy ezt csak olyannal lehet megtenni, akinek van - akkor azt általában nem az Orvosi Kamara vizsgálja, hanem bíróság. Mondom általában, de úgy látszik Csernek ide van jó összeköttetése, mert normális esetben ezt a bejelentést melegében elutasította volna az Orvosi Kamara Etikai Bizottsága. Itt szemmel láthatólag nem ezt tette. 
Az megtisztelő lesz számomra, hogy Cser Ágnes személyesen is részt kíván venni az etikai eljárásomon - viszek is neki virágot - de azt már nem értem, hogy ez miért járna azzal, hogy elrendeljék a zárt tárgyalást. Pecsétes lett a kék kosztümje, vagy kihízta?
Na de a végén van a desszert, ugyanis azt állítja, hogy ő az Európai Gazdasági és Szociális Bizottság (EGSzB) tagja. És ez így is van, tagja bizony, a honlap szerint 2004 óta. És hogy hogyan kerül oda? Az EGSzB honlapja szerint így: “A tagállami kormányok által delegált jelölteket az Európai Unió Tanácsa nevezi ki 5 évre. “
Tehát, Cser Ágnest a mindenkori kormány delegálta tagnak ebbe a bizottságba, ami azt is jelentheti, hogy a mindenkori kormány jóvoltából utazhat sűrű elfoglaltságra Brüsszelbe. 
Azaz könnyen elképzelhető, hogy Cser Ágnes sokkal inkább képviseli a mindenkori kormány érdekét, mint a saját szakszervezete tagjainak érdekét. Ugyanis azt a tényt ne felejtsük el, hogy Cser Ágnes a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (MSZ EDDSZ) elnöke. Aki ugye természetesen a mindenkori kormánnyal szemben lenne hivatott képviselni a munkavállalók érrdekeit és nem a mindenkori kormány által nyújtott alamizsnát elfogadni. Az már külön pikáns, hogy Cser az EGSzB honlapja szerint ebben a szervezetben a közlekedés, energia, infrastruktúra és információs társadalom szekciójában, valamint a külkapcsolatok szekcióban dolgozik. Itt a jelek szerint semmi köze sincs a szociális ágazathoz, vagy az egészségügyhöz. Szerencsére. De ez is azt támasztja alá, hogy Cser Ágnes csak és azért lehet ebben az uniós bizottságban tag, mert a jelenlegi kormány is támogatta. Ezt pedig ő elfogadta, dacára annak, hogy szakszervezeti vezető, aki normálisan a kormánnyal szemben védi a munkavállalók jogait és érdekeit.
És hogy mindezt mennyiért teszi? Nos, a bizottságból nem sikerült pontosan kiszedni Cser Ágnes tavalyi bevételét, de az bizonyos, hogy 290 (napi árfolyamon 90 ezer forint) euró napidíjat kap. Azaz ha az igaz, hogy a bizottsági munkája miatt ennyire elfoglalt, akkor az sem zárható ki, hogy havonta a napidíj milliós nagyságrendet is elérhet. Ami azért amellet szép összeg, hogy közben Cser az EGSzB-ben illegetheti magát.
Nos, ha eddig nem volt világos, most már remélem az, hogy miért tartom Cser Ágnest az egészségügy egyik legkártékonyabb figurájának, és miért hívom megélhetési vezetőnek. 

Éger István semmiért sem felelős.
Ez derül ki abból a határozatból, amit a napokban kaptam kézhez.
Mint ismeretes, etikai vizsgálatot kezdeményeztem Éger István, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke ellen (erről itt), aki véleményem szerint több helyen, többször megsértette az Etikai Kódexet. 
Azzal, hogy a regnálása alatti 14 évben mint kamarai elnök szinte semmit sem tett a hálapénz visszaszorítása érdekében és ezzel elérte, hogy az egészségügy a mai mély szintre süllyedjen, ahol már egyre kevésbé hálapénzről és egyre többször védelmi pénzről beszélhetünk. Hasonlóan kárt okoz Éger István személye a magyar orvostársadalomra nézve azzal, hogy a “veszprémi nőgyógyász” ügyében elkente az etikai vizsgálat megindításának dátumát, sőt később ő maga is belezavarodott a valótlan állításaiba. Többször, több fórrumon hazudott a fizetésének nyilvánosságával kapcsolatban, ami valójában rejtve volt a nyilvánosság előtt és nem volt megismerhető. Valamint megsértette Éger István az Etikai Kódexet azzal, hogy az ellenem indított etikai vizsgálatról nagy nyilvánosság előtt, minősítő módon nyilatkozott.
Gondoltam én. Annak ellenére, hogy minden egyes pontot alá is támasztottam, a panaszaimat az elsőfokú etikai bizottság elutasította, így került az ügy a másodfokú hatóság elé, amely szerint Éger István for president és a kamarai elnök semmiért sem felelős.

Mielőtt ismertetném a másodfokú hatóság érveit, érdekességképpen idézek néhány mondatot Éger védekezéséből.
Rögtön az első pontban kifejti álláspontját azzal a költségtérítési igényemmel kapcsolatban, amelyet azután nyújtottam be, hogy munkaidőben, kötelező jelleggel Győrben kellett megjelennem. Ezt a költségtételt egyébként felajánlottam a Peter Cerny Koraszülött Mentő Alapítvány számára. Ezért Éger szerint ez az igényem álságos: “a panaszos követelése nyilvánvalóan álságos, hiszen egyrészt veszteségeiről panaszkodva áll elő anyagi igénnyel, majd azt közcélra kívánja felajánlani” Érdekes módon Égerből kitört a Kamara gazdálkodásáért aggódó elnök, mint felelős vezető így nyilatkozik “Rendkívül szerencsétlennek, és rossz precedensnek tartanám, ha az említett anyagi igényeket teljesítenénk.” 
 Az én 71 464 forintos jogos költségem szembeállítható  azzal, hogy a Kamara luxusautót bérel annak elnökének, hogy a Kamara wellness-fitnesz centrumot hoz létre a székházában, vagy hogy a Kamara újságja évente 118- 60 millió forintba kerül a tagoknak. Ráadásul a tagok a Kamara gazdálkodását sem ismerhetik meg.
Azonban a költségigény teljesítését jogszabály írja elő, ami kissé magasabb jogalkotói elem, mint egy operett kamara megélhetési vezetőjének a véleménye. 
De nézzük tovább a “veszprémi nőgyógyász” üggyel kapcsolatban: “Továbbra is állítom, hogy az ügy szempontjából irreleváns, hogy kik, mikor, milyen sorrendben nyilvánult meg….végleg tévedés, hogy két magánszemély bejelentése nyomán kellett elinduljon “(az etikai vizsgálat sic!).
Azaz Éger maga sem tagadja azt a tényt, hogy jól dokumentálhatóan hazudott az ügy kirobbanásakor a dátumokat illetően, azonban itt újabb hazug állítást tesz, ugyanis két magánszemély bejelentésére indult el a vizsgálat.
A fizetésével kapcsolatban azt állítja, hogy az nem az ő felelőssége, ha a honlapon nem jelenik, meg, hiszen ez az Országos Hivatal apparátusára tartozik. Itt nemcsak Éger cinikusan ostoba arcát ismerhetjük meg, hanem a gyáva arcát is, aki a felelősséget mindig megpróbálja másra hárítani, jelen esteben saját közvetlen munkatársaira.

 Végezetül azzal kapcsolatban, hogy folyamatban levő etikai ügyről, minősítő módon nyilatkozott, ezt mondja: “Először is panaszosként - amint a nevében is benne van - annak, akkor, úgy és oly mértékben panaszkodhatom, ahogy azt jónak látom.” Itt csak annyit jegyeznék meg, hogy Éger nem gondolta mindig ezt így, hiszen 2014-ben annak a Felügyelő Bizottságnak az elnökét, aki szintén a MOK pénzügyeit kutatta, végül hasonló panasz alapján ítélte el az Országos Etikai Bizottság (OEB).
Ugyanaz az Országos Etikai Bizottság, amely most Égert felmentette hasonló panasz alól. 
Sőt, azonfelül, hogy az OEB majdnem szavakként magáévá tette Éger védekezését még az alábbi szösszenetekkel meg is toldotta azt:  “az OEB nem ért egyet az elsőfokú bizottság azon megállapításával, amely szerint az Etikai Kódex dőlt betűs részei olyan anyagi szabályokat tartalmaznának, amelyek számonkérhetőek lennének etikai eljárásban” Azaz amennyiben Éger István kamarai elnökről van szó, akkor a Etikai Kódex egyes elemei rá nem vonatkoznak, csakúgy mint a gyevi bíróra. De ezt még tetézi ezzel: “Ha nem így fognánk fel, az első bekezdés alapján valamennyi orvos ellen etikai eljárást kellene indítani, aki nem tesz meg mindent a hálapénz visszaszorítása érdekében”.


Ha azonban megnézzük, hogy ki az OEB elnöke, nem fogunk azon csodálkozni, hogy a hálapénzzel kapcsolatos jóviszony a mai napig fennáll az egészségügyben. Ugyanis az elnök úr nem más, mint az egyik orvosi egyetem sebészeti klinikáját vezető sebész professzor. Aki az édesapámat is operálta és annak ellenére, hogy nyilvánvaló volt, hogy nem tud segíteni rajta, és az is, hogy egy orvos édesapjáról van szó, szó nélkül elfogadta a hálapénzt édesanyámtól. Pedig ez már az Etikai Kódex értelmében akkor is kirívóan súlyos etikai bűn volt, orvos orvostól, de más egészségügyi dolgozótól sem fogadhat el hálapénzt. Arról már nem is beszélve, hogy Országos Etikai Bizottság elnökeként meg pont senkitől sem elegáns a hálapénz elfogadása.
És ez mégis megtörténik minden nap Magyarországon sok helyen, sokszor akkor is ha a beavatkozással már nem tud segíteni a betegen,  és pontosan azért történhet meg, mert az orvosetika legfőbb védelmezői és az Orvosi Kamara vezetése is éppen annyira poshadt, mint maga az egész hálapénzalapú rendszer.
És amíg ez így van, ne csodálkozzunk, ha a gyevi bírók köztünk vannak és mindenek -még a maguk alkotta szabályok- felett is állnak.
De egyszer mindennek vége lesz és a gyevi bírók is elnyerik méltó jutalmukat, ott, ahol nem a gyevi törvényszék ítélkezik
 

De mielőtt ezt megtennénk nézzük meg, hogyan működne a rendszer sürgősségi osztályok nélkül. Még emlékszem arra az időre, amikor Budapesten az ügyeleti lista egy füzetbe fért el, és ennek felsorolása a mentőrádióban minden nap reggel a felért a vízállás jelentés meghallgatásával. 

Kép: http://www.med.u-szeged. hu

A lista azóta is csak minimális mértékben lett rövidebb, ugyanis Budapesten csaknem harminc fekvőbeteg ellátó intézmény van, ötvenvalahány telephellyel, és a mentőknél is annyi változott, hogy már digitálisan kapják meg az ügyeleti listát. 
Tehát abban az időben, amikor nem voltak még sürgősségi osztályok, a következőképpen történt a beutalás: a háziorvos elővette a füzetecskéjét, kikereste a megfelelő betegellátó osztályt és elküldte oda a beteget mentővel, vagy saját lábon. Ez addig működött, amíg biztosan jó diagnózist tudott adni a háziorvos, tehát felismert például egy combnyaktörést és ezt a beteget ennek megfelelően a traumatológiára küldte és nem a belgyógyászatra. De még ez sem volt mindig teljesen egyértelmű, hiszen a például egy vérző fejsérült már nem az ügyeletes traumatológiára, hanem a kis-sebészeti ügyeletre volt hivatalos, nem úgy, mint a combcsont törött. És hasonlóan máshova való most is az érsebészeti beteg és a bélelzáródással küszködő. 
Az akkori (és jelenlegi) káosznak megfelelően a betegátadás egy kórházban állandó rémálom volt, ami sokszor az anyázásig fajuló vitába torkolt. Ez általában így kezdődött: “mit hoztak?”, majd a “miért pont ide”, meg a “nem ide tartozik” és a “vigyék tovább”, sokszor ez utóbbi mondat volt a trigger a vita elfajulásához. Végül a beteg vagy maradt, vagy tovább kellett szállítani és olyan is előfordult, hogy a beteg unta meg a procedúrát és meghalt. Sőt, egy neves intézet aneszteziológus főorvosával is sokat beszéltünk azokról a halottakról, akik bekerültek például egy traumatológiára, azonban a csonttörésen kívül egyéb szervi problémájuk is volt, amely nem került időben felismerésre és a beteg bizony meghalt. 
De óriási gond volt azokkal a betegekkel is, akik egynél több betegség tüneteit mutatták, mert ilyenkor az elhelyezésük mindig vitára adott okot. Azokról a betegekről már nem is beszélve, akik FTMB szindrómában szenvedtek, ugyanis olyan tüneteket, panaszokat mutattak, amelyek alapján a helyszíni diagnózis szinte lehetetlen volt. Az FTMB szindróma jelentése (elnézést a vulgarizmusért, de így hívják) Faszom Tudja Mi Baja van.
És akkor létrejöttek a sürgősségi osztályok, mégpedig olyan filozófiával, hogy vizsgálat nélkül senkit nem küldünk tovább, senkit nem engedünk el. Ez pedig az esetek jelentős többségében azt is jelenti, hogy a valóban sürgős-, életveszélyes állapotban levő betegek nem a sarokban félretolva várják, hogy az ügyeletes orvos felébredjen és felvegye őket, hanem azonnali ellátást kapnak. Mondom, általában és nem mindig, mert ahogy az egész egészségügy vérzik, ez a rendszer is a kivérzéses shock tüneteit mutatja. Hogy miért hosszú az ellátás egy ilyen osztályon és mi az, ami leterheli, arról itt írtam. Persze nincs elég orvos, nincs elég asszisztens, de adminisztrátor sincs. 
Nincs elég eszköz, ágy stb. Nehéz elérni az egyéb szakma képviselőit, lassú a konzultáció és állandó konfliktusforrás a betegfelvétel is, kivéve, ha jómódú budai lakosról van szó és nem Erzsike néniről a helyi szociális otthonból.
De mégis kínkeservvel, lassan, fogcsikorgatva, de még így is sokkal jobban működik a rendszer, mint sürgősségi osztályok nélkül. Hiszen itt ellátást kapnak azok is, akik az SZTK helyett tévedtek ide és azok is, akik kórházi felvételre szorulnak, de talán a legtöbbet a kritikus állapotú betegek profitálnak az osztályok létezésével. 
Sokan az orvosok között sem értik, hogy miért van értelme a sürgősségi osztályoknak, hiszen csak azt látják, hogy a beteg később kerül például a sebész kezébe. Azt már gyakran elfelejtik, hogy már kivizsgálva, pontos diagnózissal és műtétre előkészítve érkezik a beteg, ráadásul schoktalanítva is. Arról már nem is beszélve, hogy adott esetben a sebészeti betegsége mellett az egyéb acut megbetegedéseit is kezelték. Hiszen a sürgősségi orvos sokkal inkább hasonlít egy klasszikus értelembe vett orvoshoz, akinek mindenhez kell értenie. Ezért alkalmas arra, hogy a beteg problémáit menedzselje és összefogja a gyógyítását. Mára a sürgősségi ellátás pontosan annyira speciális szakterületté nőtte ki magát, mint a sebészet, vagy akár a szemészet, bonyolult, nehezen átlátható diagnosztikai és terápiás lehetőségekkel. Ugyanakkor elengedhetetlen és megkérdőjelezhetetlen a modern orvoslásban, hiszen itt az egész pályát át kell látni.
Sürgősségi osztályok hiányában sokkal magasabb lenne a kórházi felvételek aránya, ami még inkább leterhelné a rendszert, ugyanakkor a szakorvosi vizsgálatok és diagnosztikai várólisták brutálisan megemelkednének, mert ezen vizsgálatok egy részét a betegek a sürgősségi osztályon kapott ellátással kerülik meg.
De a fentiekből kiderül, hogy a kórházban meghaltak aránya is magasabb lenne, hosszabb ideig tartana a betegfelvétel és megnyúlna a kórházi benntartózkodás ideje is. Mert például egy konzultáció a sürgősségi osztályon órákon belül megtörténik, míg a hagyományos rendszerben általában majd csak másnap. Gyorsabb diagnózis, gyorsabb kezelés, gyorsabb gyógyulás áll a sürgősségi osztályok mellett.
Akik pedig ezt ellenzik, azok általában, vagy nem látják, hogy milyen előnyökkel jár a sürgősségi osztály a betegellátásra nézve, vagy pont ezt nem ismerik fel, vagy esetleg szakmai féltékenység miatt elutasítóak (nehogy már a sürgész mondja meg…. ), de leginkább a hálapénzes boríték féltés áll a háttérben. Mert az egykapus rendszerben, ahol a beteg a sürgősségi osztályon keresztül kerül be a kórházba, Kovács főorvosnak nehéz lesz elintézni özv. Zitkovicsné szokásos, egy hetes agyfényesítő-roboráló terápiáját.
És hogy hogyan kellene fejleszteni, hogy gyorsabb, jobb ellátást kaphasson mindenki? Nos ez egy másik poszt témája lesz, de első lépes mindenképpen az kell hogy legyen, hogy élhető mennyiségű és minőségű kórházat üzemeltet az ország és Budapest….folyt. köv
 

Végigrohant a sajtón a hír- először még tavaly a HVG-ben jelent meg-, hogy egy fiatal nőnek 4 évet kell várnia, hogy az endometriózisát megoperálják, vagy 2 millió forintot a SOTE cégének befizetve, ugyanaz az orvos, ugyanott heteken belül megoperálja. 
A hölgy szerint azért ilyen hosszú a várólista, mert heti egy bélvarrógépet finanszíroz a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a klinikának és a hölgy az endometriózis egy olyan formájában szenved, amihez ez a bélvarrógép is szükséges.

Kép: http://www.chronicle.co.zw/health-matters-abdominal-pain-in-women-when-should-you-worry/

A kórházakban a beavatkozások finanszírozását az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát (TVK) alapján végzik, ami azt jelenti, hogy bizonyos beavatkozásszám felett a kórház nem kap több pénzt. Leegyszerűsítve, évi 300 vastagbél műtétet finanszíroz az állam a kórház számára, az e feletti műtéteket nem, vagy nem teljes áron téríti az egészségbiztosító.
Ezért nyilván a kórház sem akar majd több beavatkozást, mint amennyit kifizetnek számára.
A teljesítményvolumen-korlátra pedig, azért van szükség, mert az egészségbiztosító így akarja megakadályozni a beavatkozások túlpörgetést. Azaz azt, hogy a kórház ne végezzen feleslegen olyan beavatkozást, amit olcsóbban, de ugyanolyan hatékonyan máshogyan is meg lehet oldani, például gyógyszeres kezelésselm vagy kisebb műtéttel, akár egynapos sebészettel stb…
Ebben az esetben egy bélvarrógép a heti TVK, holott itt ezek szerint sokkal többre lenne szükség, ennek majd kétszázszorosára, hogy ne legyen egy napos várólista sem. 
Ahhoz, hogy tisztán lássunk, országos adatokra volna szükség, hogy hol és mennyi ilyen típusú műtétet fizet az egészségbiztosító, illetve hol van felesleges kapacitás, azaz hol van még keret a beavatkozás finanszírozására. Sajnos azonban az egészségbiztosító ennyire nem rugalmas és a kimutatásai sem annyira pontosak, - azóta meg végképpen nem, amióta az OEP megszűnt és egy minisztériumi főosztállyá senyvedt NEAK néven - hogy a betegeket maga irányítsa át olyan intézménybe, ahol még van keret a beavatkozás elvégzésére. 
Nade a HVG cikkéből az is kiderül, hogy a hölgy kifejezetten egy bizonyos orvosnál, egy bizonyos egészségügyi intézményben kívánja megoperáltatni magát, holott ez a fajta műtéti megoldás máshol is, sokkal gyorsabban is rendelkezésére állhatna.
Azt nagyon fontos megérteni, hogy nem jár minden és főleg nem ingyen. 
Tudom, ilyenkor mindig megkapom, hogy de én fizetem a TB-t. Ez így van, azonban a társadalom- és betegbiztosítási rendszerünk szolidaritás alapú, azaz az egészségesek fizetik a betegek költségeit és amikor majd ők is betegek lesznek, akkor majd az akkori egészségesek fogják fizetni az ő költségeiket. Igenám, de ezek a befizetések végesek, az egészségügy pedig drága, úgy meg végképpen drága, ha mind a szervezetlensége, mind a minőségbiztosítás hiánya miatt gyakorlatilag mérhetetlen a szektor tevékenysége. Arról már nem is beszélve, hogy se vezetése, se érdekérvénysítő képessége nincs az egészségügynek, így nem képez prioritást a rendbetétele.
Hogy ezt jobban megértsük nézzük meg a saját befizetéseinket, havi 300 ezer forintos bruttó munkabérre vetítve mindössze 21 ezer forintot fizetünk egészségbiztosítási járulékra havonta. Ez azt jelenti, hogy 40 év alatt 10 millió forintot fizetünk be, ha mindig 300 ezer forintot keresünk és ugyanekkora hozzájárulást fizetünk egészségbiztosítás gyanánt. (persze ez nem így van, de nagyságrendileg a számokon nem változtat)
Ez a 10 millió forintos befizetés pillanatok alatt válik köddé baj esetén, mert ez sokszor még 10 kemoterápiás kezelést sem fedez, de egy pár hetes intenzív osztályos kezelés is lenullázza a befizetésünket és akkor a negyven év alatt egyetlen egy műtétet sem végeztek még rajtunk és egyetlen támogatott kezelést sem vettünk igénybe, de még háziorvosnál sem voltunk. 
Ezzel persze nem azt akarom sugallni, hogy emeljenek adót, mert a béreket sújtó elvonás Magyarországon már így is az egyik legnagyobb az európai országok között, azt azonban igen, hogy osszuk el másképpen a befizetéseket. 
Költsünk többet oktatásra, egészségügyre és igen, szervezzük át az ellátórendszert. Határozzuk meg, hogy mi az, ami a befizetéseinkből jár és mi az, amit kiegészítő biztosítással tudunk igénybe venni.
De addig, amíg mindent meg akarunk úszni, lehetőleg azt is ingyen, amíg magyaros virtusként arra játszunk, hogy hogyan kerüljük meg a sorunkat, amíg kényelmesebb a zsebbe dugni a hálapénzt, mindenféle garancia nélkül, mint kifizetni egy esetleges biztosítást, amellyel a minőség is mérhetőbbé válik,  addig nagyon nehéz lesz korrekt ellátást kapni.
És bocs a cinizmusért, de ez a társadalom erre fizetett be! Igen arra, hogy órákat feküdjön a saját polifoamján a beteg, vagy arra, hogy egy komplexebb endometriózis műtét - választott orvossal és helyen - négy éves várólistán legyen.
Hiszen nemcsak a kormánynak, a társadalomnak sem prioritás az egészségügy, ha az lenne, már régen kikényszerítette volna a tisztességes ellátást és nem stadionokba, hanem kórházakba ölnénk a pénzt. 
Ahogy sokszor mondtam már, nem fáj még eléggé és ezt rendkívül sajnálom. 

Remélem, új év-új célok és új felismerések is lesznek, így ráébredünk arra, hogy egy életünk van itt, amit szeretnénk a legegészségesebben megélni, stadionok és egyéb pénzszórás helyett ezt a célt akarjuk!