Hiába púposkodott az Orvosi Kamara, ki kell adnia a gazdálkodására vonatkozó adatokat pedig, mindent bevetett azért, hogy ne kelljen válaszolni azokra a  Kamara gazdálkodását és a vezetők javadalmazását firtató kérdéseimre, amelyeket még tavaly tettem fel  nekik kamarai tagként. 
Erről itt és itt olvashatnak.

#magyarorvosikamara #pertvesztett #adatszolgáltatás #égeristván #bukás

Az érdeklődésem egyrészt Éger István elnök és az elnökség tagjainak a fizetésére, egyéb javadalmazására, fizetésen kívüli  juttatásaira stb. irányult, másrészt a MOK gazdálkodásaiban talált meglehetősen furcsa dolgok tisztázására. Ugyanis a MOK feltételezhetően a tagság pénzéből finanszíroz olyan gazdasági társaságot, amely az elmúlt évtizedben jobbára veszteséget produkált.
Ezekre a kérdésekre először egy semmitmondó választ kaptam, majd miután perrel fenyegetőztem, nagy nehezen kikerült a Kamara honlapjára Éger fizetése. A többi kérésemre nem kaptam választ, illetve 88 ezer 264 forint befizetéséhez kötötték, hogy a közérdekű adatokat megismerhessem. Majd - vélhetően nem függetlenül a kellemetlen érdeklődésemtől - még egy etikai eljárást is elindított ellenem a Kamara elnöksége, ahol úgy részesítettek megrovásban első fokon, hogy mint az később kiderült, az elsőfokú etikai bizottság az ellenem felhozott vádakat sem tudta pontosan megnevezni (erről itt)
Ezek után indítottam adatszolgáltatási pert a MOK ellen, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) segítségével.
És ezt a pert nyertem meg most, immár jogerősen másodfokon is, ugyanis az Orvosi Kamara fellebbezett, az elsőfokú ítélet ellen - ami szintén kötelezte az adatok kiadására.

Tehát még egyszer, egy kamarai tag meg kívánja ismerni a befizetéséből gazdálkodó köztestület gazdasági működését. Amely ahelyett, hogy ezeket kiadná, etikai eljárást indít a tag ellen és perbe bocsátkozik azért, hogy ne kelljen ezen adatokat kiadnia. Ráadásul miután a MOK elveszti a pert, fellebbez, így tovább növeli a perköltséget és az ügyvédi munkadíjakat is. Teszi ezt természetesen a tagok befizetéséből, annak ellenére, hogy az elsőfokú ítélet már teljesen nyilvánvalóvá tette, hogy semmi értelme a további pereskedésnek, az adatokat ki kell adni.

Az elsőfokú ítéletben leszögezte, hogy:

“a közérdekű adat kiadását csak akkor kötheti költségtérítés előzetes megfizetéséhez az adatkezelő, amennyiben ez az alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár, amit bizonyítani köteles.”

meg
“A bíróság mindenek előtt rámutat arra, hogy az alperes az Infotv. 29. § (4) bekezdését megsértve nem adott előzetes indokolt tájékoztatást költségtérítési igényéről, mert csak a költségtérítés iránti igénye összegét jelölte meg, de nem adta elő sem a költségigénye részletezését, se igénye megalapozottságát alátámasztó indokait, mely eljárása önmagában is jogellenes, ellentétes a törvény rendelkezéseivel. “

aztán
“A bíróság … arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy semmi nem támasztja alá azon alperesi állítást, hogy 30 munkaórát vesz igénybe a kiadási kérelemmel érintett adatok összegyűjtése. “

és még
“A bíróság az alperes alapszabályát értelmezve arra az egyértelmű következtetésre jutott, hogy mivel az alperesnek - mint az orvosok köztestületi formában működő érdekvédelmi szervezetének - alapszabályban rögzített kötelezettsége, hogy kérésre tájékoztassa tagjait gazdálkodása adatairól, így szükségképpen rendelkezésére kell állnia azon „munkaerőforrásnak”, amely ezen tájékoztatási feladat teljesítéséhez szükséges.”

végül
“A fent részletezett indokok alapján a bíróság a felperes elsődleges kereseti kérelmének helyt adott, és az alperest a kérelmének megfelelő adatok kiadására kötelezte, az alperes adatkiadási kötelezettségét a végrehajthatóság szempontjait is figyelembe véve meghatározva.” 

A meglehetősen egyértelmű és alapos elsőfokú ítélete ellen a MOK fellebbezett. Fellebbezését arra a nevetséges állításra próbálta építeni, hogy a MOK bizonyos - a MOK tulajdonában levő - cégeknek a gazdálkodási adataival kapcsolatban nem adatkezelő. Ez az állítás már csak azért sem igaz, mert nehéz azt elképzelni, hogy egy cég tulajdonosa ne lenne tisztában a saját cége tevékenységével, amelynek éves beszámolóit elfogadja, jóváhagyja. Sőt, minden éveben a MOK felmentvényt ad az általa tulajdonolt cégek vezetői számára, ami egyben azt is jelentheti, hogy a büntetőjogi felelősséget is átvállalja. 
De erre az érvrendszerre már szükségünk sem volt a másodfokú tárgyaláson, ugyanis a Bíróság pillanatok alatt lesöpörte a MOK védekezést azzal, hogy ezt a védekezést - amit a MOK a fellebbezésben írt - itt már nem használhatja. Ugyanis másodfokon a Bíróság azokat a tényeket vizsgálja, amit az elsőfokú Bíróság is vizsgált. Itt új panaszokat már nem lehet benyújtani és miután a MOK az elsőfokú eljárás alatt nem hivatkozott arra, hogy bizonyos kérdésekben nem tartja magát adatkezelőnek, itt ezt már nem teheti meg.
A másodfokú Bíróság pedig helybenhagyta az elsőfokú Bíróság ítéletét, így jogerősen lezárta a pert és a MOK-nak ki kell adnia azokat az adatokat, amelyeket kértem még tavaly.
Ez pedig el is hozhatja a jelenlegi vezetés azonnali bukását, ugyanis kétségem sincs afelől, hogy súlyos pénzügyi problémák miatt nem kaptam meg azokat az adatokat, amelyek egy normális köztestületben kérés nélkül is megismerhetőek. Valamint nem véletlenül próbáltak megfélemlíteni etikai eljárással is.
Mindenesetre köszönöm a város legjobb ügyvédjének és a TASZ-nak a segítségét! 
Talán meg kellene köszönnöm a MOK ügyvédjeinek is a teljesen impotens és hozzá nem értő tevékenységüket is, azonban ezt azért nem teszem, mert mégiscsak az én pénzemből is fizeti őket a jelenlegi elnökség.
És végezetül van még néhány kérdésem a gazdálkodással kapcsolatban, például a jelentősen túlárazott MOK által kiadott Orvosok Lapja nevű papírhalmaz, amely évente 118-70 milliós kiadási költséggel jár. Amennyiben ezt a költséget nem tudják megindokolni, ebből is komoly per lehet.