Ezt az alcímet adta egy rangos orvosi szaklapban frissen megjelent tanulmány, az amerikai halálokokat vizsgálva.

Kép: oneonlychance.tumbrl.com

Még kezdő, zöldfülű orvosként mellkascsövezéshez készültem. A betegnek mindkét oldalon volt légmelle, de csak az egyik oldalt kellett mellkascső bevezetésével ellátni. Amíg a felügyeletemet ellátó főorvos megérkezett, előkészítettem a beteget, lemostam a becsövezni kívánt mellkasfelet, a bal oldalit. Mikor végeztem, a beteg - aki szerencsére eszméleténél volt - megkérdezte: Doktor úr, nem a jobb oldalamat fogják kezelni? Meglepődve pillantottam a röntgenfelvételre és megdöbbenve konstatáltam, hogy oldalt tévesztettem, valóban a másik mellkasfelet kellett volna előkészítenem. 

Mentségemre szóljon, hogy akkor már közel 30 órája a kórházban voltam és igencsak szédelegtem a fáradtságtól. Akkor pedig ez volt az elvárás, ma már szerencsére "csak" 24 órás szolgálatot várnak el (8 óra normál munka 16 óra ügyelet) a nem műszakban (12 órás váltásban) dolgozó orvosoktól. A tévedés lehetősége a rendszerben kódolva van, hiszen a fáradtság és a kimerültség az egyik leggyakoribb orvosi hibaforrás. 

A rendszerben azért szerencsére vannak beépített fékek, az én hibám kialakulását még a felügyeletemet ellátó főorvos akadályozhatta volna meg - aki szintén közel 30 órája volt talpon - azonban szerencsére erre nem volt szükség, a beteg ezt megelőzte és szólt, így végül nem történt orvosi hiba, és a pácienst is megkíméltük egy felesleges beavatkozástól, aki egyébként néhány nap múlva gyógyultan távozott a kórházból.

Nem úgy, mint az a 251 454 amerikai beteg, akik halálukat orvosi hibának köszönhetik, legalábbis a fenti jelentés becslése szerint. A számok megdöbbentőek, hiszen a tanulmány a harmadik leggyakoribb halálokként az orvosi hibákat nevezi meg (igaz, ezeket kissé tágabban értelmezi, mint az orvosi műhibát, azonban itt mindenképpen a nem szándékos, de halált okozó esetekről van szó).  Ráadásul ez a dolgozat még inkább a konzervatívabbak közé tartozik, azok között, amelyek az orvosi hibák áldozatainak számát próbálják megbecsülni. Ugyanis az a betegkódolás, amit egy WHO ajánlás szerint Amerikában, de a világ 117 országában, így nálunk is végeznek (itthon Betegségek Nemzetközi Osztályozása, BNO néven ismert), nem alkalmas, vagy csak nagyon korlátozottan azon betegek azonosítására, akik az orvosi ellátás közben előforduló hibák miatt vesztették életüket. A szerzők hangsúlyozzák, hogy az orvosi emberi hibák elkerülhetetlenek, azonban számuk és következményeik csökkenthetőek lennének, ha a hibákat láthatóvá és mérhetővé tennénk, azaz hajlandóak lennénk az orvosi hibákkal szembenézni. Előfordulásuk csökkentésére három fő stratégiai irányt nevez meg a dolgozat: tegyük láthatóvá a hibákat, legyünk arra felkészülve, hogy emberi hibák előfordulhatnak, és legyen a kezelésükhöz megfelelő eszköz/gyógyszer/tudás, továbbá a humán faktor szerepét is figyelembe vevő alapelveket (pl. minőségbiztosítási, egyén- és vállalat biztonsági előírások) szükséges követni.

Szakértők azt is leszögezik, hogy az orvosi hibák jelentős része nem azért alakul ki, mert maga az orvos rossz, hanem azért mert a rendszer rossz, amelyben az orvos működik, azaz a legtöbb hibát rendszerhiba okozza. Ezen hibáknak van még egy közös vonzata, mégpedig az, hogy szinte sohasem egy cselekmény az, amely bekövetkezésüket kiváltja, hanem hibák, mulasztások sora vezet egy-egy végzetes eseményhez. Ezt fejlett kultúrákban már régen felismerték, és pontosan e felismerés következtében kutatják és teszik megismerhetővé a hibaforrásokat és azon folyamatokat, amelyek következtében egy-egy fatális esemény bekövetkezett.

Mindeközben Magyarországon az ÁNTSZ eldugja a kórházi fertőzésekre vonatkozó adatokat, amit a TASZ perrel kíván megszerezni. 

Amennyiben az amerikai adatokat a magyar viszonyokra vetítjük, mi is megdöbbentő számot kapunk. Ezek szerint ma Magyarországon évente 17 182 ember hal meg orvosi hiba következtében, napi 47 honfitársunk. (Számítási metódus: az Egyesült Államokban 35 416 000 kórházi felvételre jut 251 454 orvosi hibából eredő halál, Magyarországon a közel 2 420 000  kórházi felvételre jut 17 182). Persze, az amerikai mintát meglehetősen fals a magyar egészségügyi ellátórendszerre vetíteni, hiszen az itthonival ellentétben, ott elegendő számú, megfelelően képzett ellátó termeli ki a saját halottait, jól elszerelt és kifogástalan minőségű ellátóintézményekben. 

Jól mutatja a két egészségügyi ellátórendszer közötti különbséget, hogy az Egyesült Államokban 100 ezer lakosból évenként 193 hal meg szívbetegségben és 185 daganatos megbetegedésekben, míg Magyarországon kétszer ennyi beteg (400 és 360) hal meg ugyanezekben a betegségcsoportban. Nyilvánvaló, hogy a fentiek alapján a magyarországi helyzet sokkal rosszabb lehet a vázoltaknál.

Amennyiben viszont az amerikai adatok hazai arányosítását mégis elfogadjuk, úgy az orvosi hibák a magyarországi halálokok 13 százalékos arányával rögtön a harmadik helyet foglalják el a nem túl szívderítő halálozási listán, közvetlen a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a daganatos betegségek által bekövetkezett halálesetek után. 

Azonban amíg a tengerentúli ellátórendszer megpróbál szembenézni az orvosi hibák tényével, itthon attól tart az ÁNTSZ, hogy a felszínre kerülő adatok megzavarnák a társadalmat, és azemberek nem értenék meg azok pontos jelentését. Arról már nem is beszélve, hogy a lehetőségek országában az is elképzelhető, hogy az orvosi hibákról egy  sebész-onkológus lebbenti fel a fátylat, mint maga a címben is idézett tanulmány szerzője.

És mielőtt elkezdenénk a szokásos hangulatban révedni a gaz, pénzéhes orvosokról, akik legálisan ölnek, ne feledjük, hogy az egészségügyi ellátás pontosan olyan, mint a társadalom, ha számunkra megfelelő, hogy ennyit és így költsünk az egészségügyre, és nem háborodunk fel azon, ha adatokat titkolnak el előttünk, vagy ha azt látjuk, hogy az egészségügy szereplőit a végletekig kizsigerelik, miért várunk nagyobb transzparenciát, jobb ellátást?