Mint az már közismert, 2011. december 10-én a Magyar Orvosi Kamara (MOK) küldöttgyűlése dr. Éger Istvánt választotta meg a kamara elnökévé.

A megválasztott régi-új elnök a szavazatok 70 %-át kapta, ami rendkívül figyelemre méltó lehetne, ha nem ismernénk a választás körüli tényeket. Furcsa ez az arány, már csak azért is, mert ez akkora „Éger fanklubot” feltételezne, ami vélhetően még Hajdú Péternek sincs meg. Magyarországon kb. 40 ezer orvos tagja a Magyar Orvosi Kamarának (a tagság kötelező).Figyelembe véve azt a tényt, hogy a tagok nagy részének a kamarai tagság semmilyen előnnyel nem járt, igen magas lehet a kényszertagok aránya. A számok ismeretében mégis azt hihetnénk, hogy Éger elnök úr újrázása mögött nagyjából 28 ezer orvos áll. Ez azonban valószínűleg nem így van, hiszen mindössze egy szűk „rajongói kör” segítségével sikerült újra az elnöki székbe kerülnie, ez pedig nem lehet több pár száz főnél.

A recept egyszerű volt: a Területi Szervezetek küldöttgyűlése 2011 nyarán zajlott le szinte mindenütt, gondosan megvárva a nyári szabadságolási időszakot, ráadásul megyénként egyszerre, egy helyen és egy napon kellett megjelenni, ami szintén borítékolta a csekély érdeklődést. Éger elnök úrnak további segítséget jelentett, hogy olyan „apró” anomáliák simán a rendszer szerves részeit képezhetik, mint például a józsefvárosi kamarai választások ügye.

A legfőbb probléma azonban az, hogy a választások időpontjának gondos és jól megfontolt időzítése miatt az orvostársadalom mindössze 2-3 %-a vett részt a tisztújító gyűléseken, így nem lehetett nehéz azt a pár száz főt mozgósítani, aki a fanklub tagja. http://mok.hu/dokumentumok.aspx (Sajnos, csak regisztrált MOK tagok láthatják a másik két jelölt programját)

További visszásság a kampányban, hogy a 2800 főt magában foglaló józsefvárosi kamara tisztújító gyűlése egy 150 főt befogadó teremben zajlott, és ezt is egy napra időzítették, hiszen az alapszabály így rendelkezik. Emellett míg az elnök a MOK honlapján a kezdőlapon kampányolhatott, addig a vetélytársak programja csak a honlap egy eldugott szegmensében volt megtalálható, sőt, a küldöttek adatbázisához sem férhetett hozzá egyik ellenlábas sem. Voltak, akik a jelölés fázisáig sem jutottak el: így járt a Magyar Rezidensszövetség elnöke, Papp Magor is, akinek a jelölése a MOK állítása szerint nem érkezett be időben. Papp jelölése ugyanis november 29-én érkezett be, azonban a MOK a jelöléseket már november 28-án lezárta, annak ellenére, hogy a saját alapszabálya szerint a december 10-i küldöttgyűlés előtt egy héttel kellett volna lezárni a jelölést. Ez december 3-án lett volna aktuális, így az egyik legesélyesebb jelölt el sem indulhatott a tisztújításon.

A tisztújítás visszáságait a NEFMI is vizsgálja, az a minisztérium, amely annak idején a kamarai tagságot kötelezővé tette, így komoly hatalmat koncentrált a Magyar Orvosi Kamara kezébe. Azonban az örök elégedetlen peresztegi háziorvos hamar jótevője ellen fordult, amikor közölte a „kegyelmi időszak lejárt” Kétségtelen, hogy a Szócska államtitkár által vezényelt egészségügyi tárca kapkodása és döntésképtelensége a magyar egészségügyet a működésképtelenség határára sodorta, de ezek szerint vélt szövetségeseit is teljesen félreismerte.

Ugyanis Éger a hála legcsekélyebb jele nélkül ment szembe a tárca vezetésével. Már egy helyes kis per is kilátásban van, amely a kamara által beszedett regisztrációs díjak jogszerűségéről fog szólni. A MOK az új belépő tagoknak a kötelező kamarai tagság hatályba lépésekor akciós regisztrációs díjat írt elő. A teljes ár 12 000 forint lett volna, azonban ez július 1-ig „csak” 6000 forint volt Budapesten. Már önmagában a regisztrációs díj is megkérdőjelezhető és felháborító, hiszen ez nem váltja ki a 20 400 forintos tagdíjat. Az azonban, hogy a MOK július 1-től ezt megszüntette és az addig befizetett összegeket nem térítette vissza, akár Éger állásába is kerülhetne. Annak fényében pedig különösen, hogy tagok ezreivel szemben folyik/folyt per a vélt vagy valós tagdíjtartozások ügyében.

A MOK az elmúlt nyolc évben nem teljesítette társadalmi kötelezettségét, gyakorlatilag a működése nem szólt másról, mint Éger személyes márkaépítéséről.

Sikeresen megszűntek a szakmai bizottságok, és a kamara szakmapolitikai kérdésekben sem tudott megfelelően reagálni, a mindig minden tagadása és támadása vajmi kevés konstruktivitást takart. Ennek a mentalitásnak az eredménye, hogy mostanában a MOK kimarad a szakmapolitikai egyeztetésekből, így érdekérvényesítő képessége szinte minimálisra csökkent. Furcsa azt látni, hogy a sokkal fiatalabb Magyar Rezidensszövetség érdekérvényesítés terén fényévekre elhúzott a nemrég még oly nagyra tartott intézmény mellett. A politikai döntéshozók annak ellenére nem állnak szóba az Éger vezette kamarával, hogy az előző ciklusban sok „szívességet” tett számukra.

Összegezve, az elmúlt nyolc év alatt a MOK kiíratta magát az egészségpolitikai döntéshozói körből, szakmai bizottságai megszűntek, gazdálkodása és működése finoman szólva sem transzparens, és végül, de nem utolsó sorban elvesztette tagjai támogatását is.

A torta és annak habja azonban még hátra van. A MOK gazdálkodásáról korábban már írtam, a helyzet pedig feltehetőleg azóta sem javult,hiszen a  2010. évi mérleget a kamara még mindig nem hozta honlapján nyilvánosságra. (Vagy jól eldugta, mert hosszas kutatás után sem található meg.) Így a működése továbbra sem transzparens, ellenben az orvosok számára sajnálatosan kötelezően finanszírozandó.

Szerencsére a MOK alapszabálya lehetővé teszi, hogy a tagság 10%-nak aláírásával és a célpontok megjelölésével rendkívüli küldöttgyűlést lehessen összehívni, itt akár ismét lehetőség nyílik a tisztújításra. A napokban elindult az egyik közösségi portálon az erre hivatkozó felhívás (Élhető Orvosi Kamaráért) is, mely szerint: elegük van Éger Istvánból.

Mint ismeretes már több ezer rezidens helyezte letétbe felmondását az elégtelen munkakörülmények és a megalázóan alacsony fizetések miatt. A felmondások egy meg nem nevezett ügyvédi irodában gyűlnek és automatikusan aktiválódnak január elsején, amennyiben a rezidenseknek és az egészségügyi tárcának nem sikerül dűlőre jutniuk. A rezidensek nyáron kezdték leadni a felmondólevelüket látva, hogy alig van remény arra, hogy az egészségügyi tárca helyzetükön javítson. És ekkor elkezdődött a film.

James Bond, alias Szócska Miklós akcióba lendült, elsőként egy „Szakorvosjelöltek Markusovszky Lajos Ösztöndíja" nagy-hatótávolságú fegyvert vetett be, mely már a próbalövésnél csütörtököt mondott,  hiszen a meghirdetett pályázatokra alig akadt jelentkező.

A javított verzió már sikeresebben tüzelt, azonban a világbékét veszélyeztető gonosz - Dr. NO,  akit Papp Magor személyesít meg - továbbra sem semmisül meg, hanem újabb és újabb merényletekre készül.

Aztán James Bond mintha elfáradt volna, pompás szóvirágok közepette nem csinált semmit, pedig Dr. NO hetente készített elő újabb és újabb merényleteket, sőt, még figyelmeztetett is, hogy a töltetek hol és mikor fognak robbanni.  A legnagyobb durranás azonban még hátravan, a nukleáris töltetű bomba gyújtószerkezete, amely az egészségügy megsemmisülését okozhatná csak január elsején fog aktiválódni. Robbanni azonban a harminc napos felmondási időket tekintve csak február elején. Kisebb, úgynevezett dirty bombák  már előbb is robbanni fognak, hiszen a nem kötelező túlmunkát az orvosok többsége nem fogja vállalni. Az orvosi munkaidő ellentétben a más emberszabásúakéval általában heti 60 órát jelent, ez a következőképpen alakul: a kötelező munkaidő 40 óra (mint minden napi 8 órás állásban), ezen felül még heti 8 óra kötelezően, majd további heti tizenkettő a munkavállaló belegyezésével még pluszban elrendelhető. Nos, ez utóbbi munkaidő fog kiesni, ha Dr. NO és csapata ármánykodása sikeres lesz, márpedig miért ne lenne az, hiszen szinte semmivel sem kompenzálják a túlmunkát, függetlenül attól, hogy éppen karácsonykor, vagy húsvétkor teszik azt kötelezővé. Ügyelni ugyanis valakinek mindig kell, hiszen a betegség nem ismeri a naptárat. Bár James Bond mindent elkövet annak érdekében, hogy ez utóbbi faktumot megváltoztassa.

A fenti apokaliptikus veszélyhelyzetet már az anyakirálynő (Orbán Viktor) sem nézhette tétlenül és azonnal utasította M-et (Réthelyi Miklós) és Q-t (Navracsics Tibort), hogy haladéktalanul dolgozzanak ki akció tervet a katasztrófa elkerülésére. Q bevonása az ellencsapás kidolgozásába komoly üzenetértékkel is bírhat, könnyen elképzelhető, hogy az anyakirálynő megelégelte Bond töketlenségét, és bizalma is megrendült képességeiben, de likvidálására még nem jött el az idő. Bond ugyanis azon kívül, hogy rendíthetetlenül ismételgeti azt, hogy „My name is Bond, James Bond”, nem sokat tesz. Emlékezzünk: Dr. NO már nem a 007-es ügynökkel tárgyalt az utóbbi időben,  hiszen inkompetenciáját tökéletesen felmérte, hanem Felix Leiterrel (alias Lázár János).  

Nos, a világ szeme most Bondon, illetve segítőjén, Q-n van: vajon képesek lesznek-e pár nap alatt arra, ami az elmúlt másfél évben nem sikerült, vagy marad a hagyományos gyors módszer, Dr. NO és szervezetének elfogása, és kivégzőosztag elé állítása.

Sürgősségi ellátás: nekik nyolc

Sajátos földrajzórán vehetett részt a vidéki kórházak menedzsmentje a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkárának hétvégi tájékoztatóján. Az eredetileg október 13-ára tervezett rendezvényt, amely kifejezetten a vidéki kórházak menedzsmentjének szólt volna Budapesten, az államtitkárság egy nappal előtte lemondta, majd új időpontként október 28-át jelölte meg. Így kedves állami gesztusként egy négynapos ünnep kezdeti időpontjára rántották össze a vidéki intézményvezetőket a fővárosban.

Mondjuk ki végre, hogy a jelenlegi egészségügyi vezetés az elmúlt másfél év intézkedéseivel megbukott. A rezidens-kérdés kezelése, a gyógyszerkassza átalakítása, a mentés intézményrendszerének szétverése és most legutóbb a kórházak és rendelőintézetek államosítási terve mind azt mutatja: hosszú távú egészségügyi koncepciók végrehajtása helyett napról napra kétségbesett ötletelés folyik arról, hogy mit is kellene kezdeni a magyar egészségüggyel.

Forr a levegő az egészségügyben, a rezidensek letétbe helyezték a felmondásukat a gyalázatos munkabérek és körülmények miatt. A kórházakból naponta távoznak a jól felkészült, már több éves tapasztalattal rendelkező szakorvosok, akikre a jövőt lehetett volna alapozni. Ráadásul már a szakdolgozók is egyre többször keresnek külföldön munkát. Lassan kiürül Magyarország egészségügyi humánerőforrás piaca. A betegek ellenben maradnak, az ellátás minősége pedig még az elmúlt évekhez képest is nagyságrendeket romlott. Már nem is az infrastrukturális problémákat panaszolják a betegek leginkább - ehhez mintha hozzászoktak volna - hanem a beláthatatlan időkre nyúló várólistákat. Elértük azt a szintet, hogy már nem csak a műtétekre alakultak ki várólisták, hanem az egyszerűbb szakorvosi vizsgálatokra is. Több hetet, hónapot kell várni például a gastroentorológiai szakvizsgálatra is, hogy olyan unikumokat ne is említsünk, mint az immunológia, az endokrinológia, vagy a gyermek-neurológia. Az orvos-elvándorlásra adott cinikus válasz még tetézheti is a folyamatot, mely szerint minden külföldön munkát vállaló orvos az itthon maradottak körülményeit rontja. A rendszer még saját tehetetlensége folytán, ha csikorogva is, de működik, azonban már látni az összeomlás kezdetét és végét is.