Magyarország annyira jól teljesít, hogy a hazai egészségügy már üti is az uniós átlagot, legalábbis Rétvári Bence KDNP-s államtitkár szerint. Állítását egy frissen megjelent OECD kiadvány, a Health at a Glance Europe  (Európai egészségügyi tükör) statisztikájára alapozza. Rosszul, nagyon rosszul. Elolvasva az angol nyelvű statisztikai kimutatást, először az jutott eszembe, hogy oligofrén miniszterhez imbecillis államtitkár tartozik, aki emellett még vagy diszlexiás, vagy nem beszél angolul, és csak a Google-fordítóval igyekszik információt szerezni, vagy funkcionálisan analfabéta és az írott szövegértése elégtelen, vagy egyszerűen hazudik, amit csúsztatásokba burkol. Pontosan úgy értelmezte a statisztikai kimutatásokat,  mint az egyszeri NAV elnök a Hírtv kérdéseit a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintról. Félre.

Ugyanis maga a tanulmány nagyon átfogó és sok szempontból vizsgálja az uniós országok állampolgárainak az életkilátásait, egészségügyi állapotukat. 

Rétvári megállapításainak az elején lelkendezik, hogy milyen nagylelkű a kormányuk, hiszen a GDP közel másfél százalékának megfelelő forrásbővülés történt az egészségügyre fordított kiadások terén, ez egyébként inkább az egy százalékhoz van közel, mint a másfélhez, hisze összegszerűen ez 1,2 százalék. Persze azt elfelejti megemlíteni, hogy ezt megelőzően 2,7 százalék forráskivonás történt, így még mindig minimum 1,5 százaléknyi plusz hiányzik az elmúlt évtizedhez képest. Arról is mélyen hallgat, hogy összegszerűen euróban a magyar egészségügyi kiadások az uniós átlag felét sem érik el. 

Fotó: http://mandiner.hu/cikk/20140801_retvari_bence_jo_munkat

A pénz után jönnek a gyerekek, ugyanis Rétvári szerint tök jól állunk oltásokkal, és éppen ezért egy csomó betegség gyermekkorban vissza is szorult. Ez önmagában igaz is, eltekintve attól az apró ténytől, hogy ezek az adatok húsz évvel ezelőtt is hasonlóan jók voltak, köszönhetően a kötelező védőoltásoknak, azaz a jelenlegi kormányzatnak  ezekhez az eredményekhez vajmi kevés köze van. Sajnos ahhoz viszont van, hogy a születéskor várható élettartam messze az OECD országok átlaga alatt van. Mint ahogy ahhoz is van köze az egészségügyi ellátórendszerünknek, hogy a csecsemő-halálozás hazánkban szintén jelentősen magasabb, mint az OECD 34 országának az átlaga. Sajnos Rétvári okfejtése nem áll itt meg, hanem egyre komolyabban és komolyabban viszi tovább a kormányzati optimizmust. Pedig erre semmi oka, mert ami a számok mögött van, az nem más, mint maga a halál. Azt állítja, hogy hazánkban kevesebb nő betegszik meg mellrákban, és kevesebb férfi prosztatarákban, mint az uniós átlag. Aha. Ha így nézzük ez akár igaz is, sajnos azonban más ráktípusokban behozzuk ezt az “előnyt” vastagon, hiszen Magyarországon a legnagyobb(!) bármilyen rák halálozási aránya, azaz, aki Magyarországon valamilyen rosszindulatú tumoros megbetegedésben szenved nagyobb eséllyel hal meg, mint a az uniós országok bármely hasonló betegséggel küszködő lakosa. Másrészt míg az emlőrák esetében a mammográfiás szűrés az unióban átlag szerint több, mint 60 százalék az 50-69 éves korosztályban, addig ez az arány hazánkban az 50 százalékot sem éri el, ami azt jelenti, hogy az adott korú nők több, mint fele nem jár emlőszűrésre. Amit nem látunk, az meg nincs, ugye. A prosztatarák pedig elsősorban az  idősebb férfiak betegsége, ezt a kort a mi férfiaink pedig nem nagyon érik meg, így prosztatarák sem fordul elő post mortem (a halál után).

Forrás: OECD

És a hab a tortán csak a végén jön, amikor rájöttem, hogy Rétvári nem is a friss, 2016-os statisztikát, hanem a 2015-öst nézi, mint egyszerű halandó a cseh kettőt. Ugyanis sokáig hiába kerestem azt az állítását, miszerint: “diplomás orvosból 14,5 jut 100 ezer magyarra, míg az EU-s átlag 12,3, a diplomás ápolók esetében pedig ugyanez az arány itthon 40,5, az Európai Unióban pedig 39,1”, végül az orvosok tekintetében megtaláltam a 2015-ös jelentésben. Sajnos azonban annyira siethettek, hogy nem a magyar adatot hivatkozták, hanem a mellettünk található hollandot és azt is rosszul. Itt komoly zavar is lehetett az erőben, hiszen a diagram címét sem értették meg, ez ugyanis azt mutatja, hogy 100 ezer lakosra mennyi frissen végzett orvos van, aki persze mind diplomás, hiszen csak az lehet. Ez a szám helyesen pedig 15.1, 100 ezer lakosra vonatkoztatva. Ám ez csak látszólag van rendben, mert ebben a számban benne vannak a külföldi vendéghallgatók is (számuk pedig nem elhanyagolhatók, a cseheknél pl. 30%), akik persze nem itt fognak praktizálni. A nővérek tekintetében hasonló számokat, mint Rétvárié nem találtam, itt az igazság az, hogy Magyarországon 100 ezer lakosra 34 frissen végzett nővér jut, míg az OECD átlag 47.

De a legnagyobb baj az, hogy mind a 2015-ös, mind a 2016-os jelentés rendkívül szomorú és elkeserítő magyar adatokat tartalmaz, szinte mindenhol a sor végén kullogunk. Annak fényében meg pláne tragikus az egészségügyi ellátásunk, ha figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy Magyarországon a legmagasabb az orvos-beteg találkozások száma, miközben ugyanitt halnak meg a legtöbben daganatos megbetegedésekben is.  És kerestem, kerestem, de sajnos nem találtam egyetlen egy olyan pozitív kritériumot, amelyben legalább az Uniós átlagot megközelítettük volna, az összes krónikus megbetegedések megelőzése, kezelése és halálozási aránya a legrosszabb hazánkban a fejlett országokhoz viszonyítva.

De persze ez a tény Rétvárit a legkevésbé sem zavarja, ő elhiszi, hogy elég valamit sokszor és sokat mondani az megvalósul, még akkor is, ha semmit sem teszünk érte. Így viszont a betegeknek lassan ellátás helyet tényleg csak a hit és az imádság marad, úgy mint a középkorban. Ugyanis oda tartunk!