Teljesen szétesett az egészségügy, illetve annak irányítása már biztosan, hiszen szemmel látható, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán már nem ura (talán sohasem volt) a helyzetnek. Most ugyanis a debreceni lobbi próbál meg egyéni képviselői indítványt benyújtani, ami az egész egészségügyi kancellária rendszert, vagy legalábbis annak alapjait verné szét. Pedig ezeket az alapokat egy 2014-es Századvég tanulmány tette le (ennek megismerését pedig a TASZ tette lehetővé). Igaz, ott nem kancellária néven, hanem ellátásszervezőként nevesítették az egészségügy területi vezetőségét és az így létrejött kórházakon átívelő egységeket pedig trösztként írták le, mindezt persze a jelenleg is működő angol mintáról másolták le. 

Nos, nagyon úgy néz ki, hogy Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárként ezen a feladatok megvalósítását  házfeladatként kapta meg a kormányzattól, legalábbis erre utal az a tény, hogy bár már lassan egy éve kinevezték, de programmal még nem lépett elő, azonban nyilatkozatai és ebben megjelölt szándékai tökéletesen egybevágnak a már említett tanulmány célkitűzéseivel. Arra azonban végképp nem lehetett számítani, hogy ebbéli céljában néha a saját - túlmozgásos, kisfalusi harangláb húzogatónak is alig megfelelő képességgel rendelkező - minisztere, illetve maga a FIDESZ hasonló tehetséggel megáldott, bár befolyásos tagjai fogják megakadályozni.

egészségügy Debrecen Ónodi-Szűcs Zoltán államtitkárság Balog Zoltán Kósa Lajos kancellária egyetemi kórház

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

Márpedig a jelen helyzet szerint ez történik, hiszen nehezen értékelhető másként az az egyéni képviselői indítvány, amit Kósa Lajos, Halász János, Pósán László és végül Kucsák László nyújtott be az egyetemi kórházakról. Az indítvány alapvetően veri szét a Századvég által megálmodott egészségügyi rendszert. Ugyanis szakítana kancellária intézményével (nem a felsőoktatásban már kialakított kancelláriákról van szó, hanem az egészségügyi rendszer alapvető részét alkotandó kancelláriákról beszélek, amely a gazdasági kontrollt gyakorolná 8-10 kórház felett), és egy teljesen új intézménytípust hozna létre, az úgy nevezett egyetemi kórházat. Míg a kancelláriák egyfajta ellátásszervezőként koordinálnák egy-egy régió betegellátását, úgy, hogy minden területi intézmény a hatáskörük alá tartozna, addig a négy orvosi egyetem gyakorlatilag maga alá gyűrné az egész magyarországi egészségügyi ellátás fekvőbeteg részét, létrehozva az egyetemi kórházak nevű konglomerátumot, a kisgömbőc mintájára. Ez utóbbi a tervek szerint, a beszerzéseket is felügyelné. Valószínűleg ez lehetett az a csontkukac Kósáék szemében, amit nem tudnak elengedi és ezért próbálnak átnyúlni az egészségügyi tárca feje felett. Bár magáról az indítványról még keveset tudni, azonban az már kiszivárgott, hogy a négy orvosi egyetemhez (Budapest Szeged, Pécs, Debrecen) csatolt kórházak alkotnák a magyarországi fekvőbeteg ellátás gerincét. Ezek pedig igazi mamutszervezetként meg tudnák tartani a helyi befolyásukat mind a beszerzésekben, mind az amúgy nem elhanyagolható véleményvezér szerepben is. És a kutya valószínűleg itt van elásva: nem szívesen engednék ki a hatalmat, a befolyást és a beszerzések feletti felügyeletet a kezükből a NER által választott helyi kórházvezetők, hiszen ha a kancelláriához kerülnek a döntéskörök, akkor a helyi vezetők nem fogják tudni “támogatni” az általuk preferált beszállítói kört, vagy éppen nem tetszeleghetnek potentátor szerepben sem. Így hatalmuk és befolyásuk jelentős csorbát szenvedhet, azaz végső soron politikai szerepük is jelentősen erodálódik. Ezért nem mindegy a debreceni lobbinak, hogy honnan fúj a Passzátszél, és tudják-e befolyásolni a szélirányt. Ha az indítvány átmegy a FIDESZ frakción, aminek éppen Kósa a vezetője az gyakorlatilag azt jelenti, hogy az egészségügyi vezetésnek semmiféle ráhatással sincsen az eseményekre és az egészségügy irányítása átkerül a négy orvosegyetemhez. Pedig a Századvég tanulmány szerinti ellátásszervezőkre igen nagy szükség lenne, hiszen ezek segítségével egy-egy régió betegellátása racionalizálhatóvá, koordinálhatóvá válna, mind a kapacitások elosztása, mind ezek igénybevétele optimalizálható lenne, azaz a kereslet és kínálat egyensúlyba kerülhetne. 

Ezért az ellátásszervezők, azaz a kancelláriák kialakítása mellett jelentős érvek szólnak, hiszen egy jól működő ellátásszervező esetén kiszűrhetőek lennének a párhuzamos kapacitások, így  egy-egy ellátás nem lesz majd elérhető mindenhol, azonban ahol igen, ott azt professzionális szinten kapná meg az azt igénybe vevő, azaz, végső soron a beteg. Hiszen ha csak centrumokban  látható el egy-egy betegség, úgy a tudás és a felszereltség is oda fog koncentrálódni, így a jövőben egyre kevesebb lehetőség lesz az egészségügyben a “sufnituning” ellátásra.

Míg az egyetemi kórházak esetében valójában nem várható hasonló változás, mert a rendszer alapvető érdeke a változatlanság bebetonozása, valamint a beszerzések feletti kontroll megtartása, ami ugye lehetővé teszi, azt hogy a zalai parasztgyerekből (öndefiníció) bulibáró helikopterügyi miniszter válhasson, a döngölt padlótól Párizsig refrénnel.

Mindenesetre az egészségügy mindaddig csak és kizárólag a gyorsan és könnyen megfejhető tehén szerepét játssza, amíg nem képes saját érdekeit képviselni. Ez pedig nehezen képzelhető el, úgy hogy a terület felelőse csendben és némán tűri az ágazat szakmai kérdéseinek dilettáns meghatározását, pikánsan úgy, hogy maga is jelentős debreceni kötődéssel rendelkezik, hiszen éveken keresztül igazgatta a debreceni Kenézy Kórházat.  Minisztere pedig valójában egy gyenge képességű bájgúnár szerepét tölti be, akihez képest Dobzse László maga volt a döntésképesség etalonja.

Persze, politikai értelemben mindez tök rendben van.