Két év letöltendő szabadságvesztést kapott és három évre eltiltotta foglalkozásának gyakorlásától  azt az ortopéd orvost, aki többször is kevesellte a neki szánt boríték nagyságát, illetve előre, vagy utólag meghatározott tarifa alapján operált.

Kísértetiesen nagy a hasonlóság a veszprémi onkológus ügye és e között az ügy között. Hiszen mindkét esetben kilencrendbeli vesztegetés elfogadásának bűntette miatt hoztak letöltendő ítéletet. A veszprémi nőgyógyász esetében azonban komolyabb, 3 és fél éves letöltendő és négy éves foglalkozástól való eltiltás járt a zsarolásért. Legalábbis első fokon, mert szégyenszemre ezt az elsőfokú ítéletet másodfokon felfüggesztett börtönbüntetésre enyhítették, az orvos “egyedülálló szaktudása miatt”.

A két eset azonban csak látszatra teljesen ugyanaz. A jelenlegi esetnél, az ortopéd orvos esetében nem merül fel az, ami a veszprémi nőgyógyász esetében. Utóbbi ügyben ugyanis rákos, daganatos betegektől tagadta meg az esetleges életmentő műtétek elvégzését, sőt volt olyan eset is, ahol a beteget tumormentesnek nyilvánította - annak ellenére, hogy daganatos volt - mégpedig azzal a céllal, hogy ne kelljen megoperálnia, mert valószínűleg nem fizetett volna eleget a beteg.

Fotó: borsod24. com

Tehát bármennyire is pofátlan és elítélendő, az ortopéd orvos hálapénz követelése, azt a szintet nem sikerült megugrania, amit a veszprémi hentesnek. Hiszen itt nem beszélhetünk halottakról, sem utolsó reményként szóba jöhető műtétekről. Így talán joggal reménykedhet az ortopéd sebész  abban, hogy a  másodfokon eljáró bíróság enyhít majd a letöltendő szabadságvesztés mértékén.

És bár meglehetősen furcsa és szokatlan lesz tőlem a további gondolatsor, mégis megpróbálom megvilágítani azt, hogy ebben a mostani, nem jogerős ítéletben mi az, ami kétségeket ébreszt.

Számos orvos ismerősöm egyetért azzal a megállapítással, hogy ezen, fenti ítélet alapján sokkal több orvos is - szerintem legalább az orvosi kar jó 20 százaléka - helyet foglalhatna az ortopéd orvos cellájában. Ugyanis ma Magyarországon a szabad orvosválasztás teljesen szabályozatlan, bárki bárhova mehet kezelésre, műtétre, akkor is, ha területileg nem odatartozik. Ezek a kérdések mindig megoldhatóak, csak egy kis olaj, azaz pénz kell hozzá. Mert ugye az orvosi dokumentáció hajlítható és most kérem, mégis mit csináljon a szerencsétlen orvos azzal a beteggel, aki éppen ott és akkor lett rosszul, ahol a doktor úr rendel, operál, kezel? Csak nem tagadhatja meg az ellátást! És sokszor még ilyen apróbb trükkökre sincs szükség ahhoz, hogy özv. Zitkovicsnét az általa választott és megfizetett orvos kezelje.

Ha pedig arra a megvesztegetésre gondolunk, amikor az orvos nem hálapénzt, hanem előre meghatározott tarifát kér a szolgáltatásaiért, hát ühüm…. a nőgyógyászok jórészét be lehetne pakolni ugyanabba a zárkába. Merthogy sokan, nagyon sokan meghatározott tarifáért vállalnak szülést és terhesgondozást. Ugyanez igaz a háziorvosok és házi gyermekorvosok egy jó részére is, ahol a házhoz hívásnak van tarifája, sőt nem egyszer átalánydíjat szed háziorvos a házhoz hívás lehetőségéért. De hasonló történetek szinte minden szakmában előfordulhatnak. Egy dolog fordul elő ritkábban azok közül, amit az ortopéd orvos elkövetett, mégpedig az a pofátlan gátlástalanság, amivel azt a helyzetet kezelte, amikor a betegek nem a szerinte megfelelő méretű borítékkal kedveskedtek.

Ennek ellenére, a jelenlegi ügyben véleményem szerint erős túlzás a két éves letöltendő börtönbüntetés kiszabása, még akkor is, ha a cselekményeket az ortopédorvos meglehetősen gátlástalanul követte el. Ugyanakkor ezt az ítéletet megfelelőnek éreztem volna a veszprémi hentes ügyében, ahol ugye a Bíróság ezt másképpen gondolta.

Persze azért, mert a szomszéd lop, az a legkevésbé sem jogosít fel lopásra és én sem lophatok el egy sportszeletet sem. De ne csukjuk le a szemünket és tegyünk úgy, mintha az ortopéd orvos bűneinek nagy része nem lenne ebben a korrupt és hálapénzalapú egészségügyben általános.

Sajnos ehhez asszisztál a Magyar Orvosi Kamara is, akiknek a hálapénz visszaszorítására az egyetlen válaszuk az, hogy kérem, akkor majd beleírjuk a hálapénz tiltását az Etikai Kódexünkbe.

És akik titkolják ebben az esetben is azt, hogy egyáltalán indult-e etikai eljárás az ortopéd orvos ellen,  és ha igen, milyen eredménnyel zárult, akárcsak a veszprémi ügy esetében, ahol az eljárás megindulása körüli hazugságok lengték be az egész eljárást.

Megjegyzem, hogy a veszprémi nőgyógyász már régen zavartalanul dolgozik tovább, ugyanis mindössze féléves eltiltást kapott a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságától, aminek az elnöke egy sebész professzor és személyes tapasztalatom van arról, hogy hogyan viszonyul a hálapénz kérdéséhez.

Ennek tükrében amennyiben az ortopéd orvos letöltendő börtönbüntetést kap jogerősen is majd másodfokon, úgy az nehezen lesz értelmezhető másnak, mint statuálásnak, példát statuálásnak. Csakhogy ez a problémát nem fogja megoldani, csak még jobban elmérgesíteni. Ugyanis a hálapénzt, az előre meghatározott tarifákat és a kikényszerített, zsarolt hálapénzt sem lehet pusztán erőből megszüntetni. Ehhez elengedhetetlen lenne egy tisztességes bérrendezés és az egészségügy teljes reformja.

Persze az is igaz, hogy sem az ortopéd orvos, sem a társadalom nem tartana itt, ha a Magyar Orvosi Kamara vezetése nemcsak a saját zsebének megtömésével lenne elfoglalva, hanem Kamarához méltóan dolgozna és a hasonló eseteket már csírájában szankcionálta volna.

És végül joggal merülhet fel a kérdés, hogy akkor mégis hogyan működhetne a szabad orvosválasztás szabályozása?

Ami történhetne, akár kiegészítő biztosítással is, amely lehívásakor az orvos az őt foglalkoztató intézményen keresztül kapná meg a jelenlegi borítéknál nagyobb, ellenben adóalapot emelő honoráriumát. Mindenki jól járna, a beteg azért, mert az apránként fizetett biztosítási díj nem borítaná fel a költségvetését és miután legális, minőséget is garantálna. Az orvos azért, mert legálisan kapna borítékkal versenyképes összeget. A kórház pedig azért, mert végre kapna valami kompenzációt azért, hogy az eszközparkját, infrastruktúráját stb… használják. És végül az állam is adóbevételhez jutna.

Csak akarni kellene!

Pörög a net azon, hogy néhány háziorvos önállósította magát, majd kifüggesztett lista alapján kényelmi díjat követel a betegektől akkor, ha házhoz kell mennie. Nemrég az egyik közösségi portálon fakadt ki egyikük, hogy a beteg visszakérdezett,  tud-e visszaadni ötezresből, pedig már a gázszerelő rezsióradíja is jócskán magasabb ennél, még akkor is, ha nem Mészárosnak hívják a gázosembert.

A lelkes háziorvos nem azon akadt ki, hogy a  beteg pár ezer forinttal gyakorlatilag megvásárolhatja az idejét és sokszor a recepttömbjét is - nem elfelejtve azt a tényt, hogy Magyarországon a beteg rendel és gyakran azt irat fel, amit jónak lát, némi háláért cserébe - nem azon pöfög, hogy az állami finanszírozásból egy szatócsboltot sem lehet fenntartani, nem azon dühöng, hogy nem telik egy nyomorult EKG gépre, nemhogy defibrillátorra, hanem azon, hogy csak párezret szánt özvegy Zitkovics néni az Augmentin felírására, vagy a sürgősségire beutalásra az agyfényesítő kezelésért.

Fotó: nyugat .hu

Most meg kitalálták ezt a kényelmi díjat.

Őszintén szólva ez  a kényelmi díj már régebben is volt, csak szemérmesen átléptünk rajta. Hiszen számos háziorvosi, vagy központi ügyelet is foganatosított már egy kis plusz bevételt - még akkor is, ha nem tudott orvost küldeni a beteghez, hanem mentőtisztet, rosszabb esetben mentőápolót küldött ki orvosnak öltöztetve.  Ez eddig amolyan eltűrten zajlott, de mára már sok háziorvos és gyermekorvos szinte tökélyre fejlesztette a kényelmi díjat átalány formájában. Azzal, hogy pár tízezer forint átalányért hajlandó kifáradni a beteghez a munkaidejében, különben hívja kedves az ügyletet, vagy a mentőket.

Az érem másik oldalán meg ott van az a vidéki háziorvos, akit a vasárnapi ebéd mellől is kirángatnak egy kullancsípés miatt a saját falujában.

Hogy ez a kényelmi díj mennyire a szürke-fekete zónában van, azt jól példázza, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke - aki szintén háziorvos -  azt nyilatkozta, hogy hát, hmm, végső soron ha nem is kellene oda orvos, na akkor ez jogos is lehet. Igenám, de ki mondja meg, hogy kell-e oda orvos, vagy sem? A kényelmi díjat szedő, maga a díjazott, vagy a beteg, neadjisten a szomszéd? Mert ha a beteg maga is úgy ítéli meg, hogy nem kell ám ide orvos, megoldom az Algoflex-szel, akkor miért is hívna orvost, pláne kényelmi díjért?

Az persze nem új keletű, hogy Éger István, nem ismeri még azokat a jogszabályokat sem, amelyek közvetlenül, mint peresztegi háziorvost őt is érintik és az sem, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnökeként fogalma sincs a hivatásunkat meghatározó jogszabályokról. Pedig csak néhány kulcsszó és a Google segít. A jogszabály, amely a háziorvosi ellátást szabályozza kimondja, hogy “3. § (1) *  A háziorvos köteles ellátni az ellátási területén lakó, a 3/A-3/B. §-ban foglaltak szerint hozzá bejelentkezett és általa elfogadott biztosítottakat.” Ez pedig azt jelenti, hogy akár a rendelőben, akár a beteg lakásán, de el kell látni a hozzá bejelentkezett biztosítottat.

Egyébként miért is vonhatná le az adójából a gépjármű finanszírozást és annak fenntartását?

Nem beszélve arról, hogy a háziorvos is napi nyolc óra munkára van hitelesítve, ha nem ügyel.

Így hagyományosan 4 óra rendelést követne 4 órás kijárás az olyan betegek gondozására, akik nem képesek eljutni a háziorvosi rendelőbe.

Ezt írta szinte már mindenütt felül a paraszolvencia, a hálapénz és a minőségbiztosítás hiánya. Hiszen a hálapénzért cserébe - akár a szobaszervízt -a dokit is házhoz hívhatjuk. Aki, mint a mikulás a hátizsákjából, hozza a gyógyulást, a receptet, na meg a beutalót. És itt borult fel a rendszer, mert aki beteg és mozgásképtelen, de nincs pénze díjakra, azt sokszor nem látogatja a háziorvos, merthogy ezalatt az idő alatt megnézheti a lázas, torokfájós, húsz éves Pistikét is ötezerért. (Vannak persze kivételek, és remélem sokan is, nos nyilván nem ők azok, akik a kényelmi díjat kifüggesztették.)

Pistike anyukája meg joggal magyarázza, hogy kérem ő nem orvos, honnan tudja, hogy nem lesz -e nagyobb baj és különben sem merek nekimenni az éjszakának. Ugyanis a jelenlegi rendszerben csak egyvalaki nem felelős a beteg állapotáért és ez nem más, mint maga a beteg.

Az meg legtöbbször, már csak a helyszínen derül ki, hogy szükség van-e orvosra, vagy a C-vitamin is megteszi, és azt is lássuk be, hogy  a beteg sem mindig őszinte. Ráadásul a magyar betegnek meg mindig minden jár, hiszen fizeti a TB-t.

Tehát van itt baj nem kicsi, rossz az egész rendszer és ebben mindenki csak vesztes lehet.

Ennek körnek kellene véget vetni, de nagyon gyorsan, hiszen ez az egész a korrupcióra épül, és lassan csak azok kapnak ellátást, akik a borítékot meg tudják tölteni. Tudomásul kell venni, hogy lezárul egy korszak. Meg kell szüntetni a háziorvosok kijárását, az orvosnak nincs helye a beteg lakásán, kivéve, ha ezt a mentőellátás során teszi. A háziorvosoknak munkaidejükben rendelni és a sürgősségi osztályokon kell dolgozniuk. Sokkal-sokkal tisztességesebb finanszírozás mellett és sokkal komolyabb feladatokkal felruházvam jóval nagyobb döntési kompetenciával.

Ugyanakkor azokat a krónikus betegeket, akik nem képesek eljutni a háziorvosi rendelőig, egy szociális ellátóhálózatnak kell eljuttatni a megfelelő ellátás  érdekében a megfelelő ellátóhoz, kórházba, háziorvoshoz stb.

Az akut, sürgős eseteket pedig egy jól megerősített, korszerű mentőszolgálatnak kell ellátnia, ahol a menedzsment is felnőtt a feladathoz. És akkor háziorvosi ügyeletre sem lesz szükség.

A betegeknek pedig meg kell szokniuk az új helyzetet, hogy már nincs az a világ, amelyikben az influenzámmal kihívhatom az orvost, hogy már nincs az a világ, ha picit felszaladt a vérnyomásom, a házhoz rendelem az ügyletet, hogy nem megyek el a beszakadt körmömmel a sürgősségire.

És hogy ezek a betegek se  maradjanak tanácstalanul, a jelenleg is működő telefonos tanácsadó szolgálatot (doktorinfó) kell úgy fejleszteni, hogy az ott ülő szakszemélyzettől kapjanak releváns információt a panaszukkal kapcsolatban.

Persze megint csak nem ugorhatjuk át azt a kellemetlen folyamatot, ami az egész jelenleg ismert egészségügyi rendszer átalakítását jelenti. Nem lesz könnyű, de ha tovább akarunk élni, megkerülhetetlen. Különben marad a hálapénzért is bizonytalan kényelmi díj, aminek a mértékét, majd éppen az fogja befolyásolni, hogy az orvos éppen nyaralásra, karácsonyra, vagy új autóra gyűjt.

És még valami: nagyon nem ártana már addig is elérnünk, hogy az alapellátás képes legyen  legalább az alapfeladatait ellátni, mert ez most nagyon nem megy.

A  napokban röppent fel a hír a Népszavában, hogy a Semmelweis Egyetem (továbbiakban SE) magánklinikát nyitna, majd másnap gyorsan megjelent ennek a hírnek a cáfolata, hogy azért nem eszik ennyire forrón a kását.
Pedig az a hír, nem is légből kapott, hiszen ezt a szándékot egy 61 oldalas tanulmány is alátámasztja, amit maga az Általános Orvosi kar dékánja rendelt meg. Érthető, azonban az óvatosság is az Egyetem részéről, amiért a hírt úgy kommentálták, hogy "A kérdés további előkészítést igényel, az ügyben döntés még nem született”

Mert ugye meglehetősen furcsa attitűd lenne egy olyan fejlesztés beindítása, amelynek személyi feltételei nem különösebben körvonalazódnak, még a tanulmányban sem, ráadásul - mint később látni fogjuk - üzleti terv sem nagyon készült, amely legalább az elinduláshoz szükséges költségeket tartalmazta volna. És persze nehéz attól a ténytől is eltekinteni, hogy a Semmelweis Egyetem gazdálkodása hagy némi kívánnivalót maga után. Elég ha csak arra gondolunk, hogy idén áprilisban a tíz legnagyobb adóságot felhalmozó egészségügyi intézetek rangos sorában szerepelt, vagy a komoly botrányokkal kísért Korányi Projektre vetni egy pillantást. Ez utóbbi esetben a vádemelés sem kizárt.
Ilyen környezetben kíván komoly vállalkozást indítani a SE, vagy mégsem.
A tanulmány szerint szükséges egy magánklinika létesítése, amit az egyetem üzemeltetne, hiszen   jelentősen növekszik az egészségügyi turizmus által keltett külső, és az állami ellátás hiányos volta miatt fellépő belső kereslet is. 
Azonban valójában nem más ez az értekezés, mint annak beismerése, hogy az állami ellátás elégtelen szolgáltatást nyújt.
Az is fontos felismerés, hogy hiányzik a magánellátói rendszerből a legalább megyei szintű kórházi szolgáltatásra képes intézményrendszer. Hiszen nincsen Magyarországon egyetlen olyan magánintézmény sem, ahol képesek lennének egyidejűleg, egy helyen akár egy szívkatéterezés megoldására és egy komolyabb sebészeti beavatkozás elvégzésére, azaz nincs a magánszférában egyetlen egy megyei szintű ellátásra képes kórház.
Ezért a SE ötlete még akár hiánypótlónak is tűnhetne, azonban sajnos ez így nem az.
A probléma sokkal komplexebb annál, mint ahogyan ezt a tanulmány értelmezi.
Ugyanis a szerzők a tisztességes bérezés helyett abban látják a kiutat a HR krízisből, hogy magánklinikát építenek, ahol majd a tisztességes mellékes kereset kiválthatja az állami ellátásban  elvárt hálapénzt. Kutatásuk alapján a SE dolgozó főorvosok és magasabb titulusú orvosok 55 százaléka dolgozik magánellátásban is, 36 százalékuk pedig több magán ellátásban is, azaz a szerzők szerint minimum ennyi orvost lehetne potenciálisan beforgatni az új magánklinikai ellátásba is. Még azzal is számol a tanulmány, hogy ezek az adatok jelentősen alulbecsültek lehetnek, hiszen sok orvosnak a lakásrendelője nem elérhető az interneten (ami a kutatásuk alapja volt), és sokan a kórházi infrastruktúrát használják magánrendelésük lebonyolítására.
És a kutya pontosan itt van elásva, hiszen addig, amíg hálapénz van, nagyon nehéz lesz a rendszerből kiszűrni a kórházi infrastruktúrát használó magánrendeléseket. Mert X professzor úrnak ez sokkal jobban megéri, mint munkaidőn kívül másodállásban egy magánklinikán dolgozni. Jelenleg ezt (a különböző magánklinikákon való rendelést) leginkább azért teszi meg, mert a magánklinikától el tudja szívni a beteget és át tudja emelni a saját állami intézményébe, ahol a kezelést folytatni tudja, természetesen az adómentes borítékért cserébe. Igaz ez azon betegek esetében, akiket a professzor a magánklinikán nem tud ellátni, mert nincsenek meg az ellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek, például a beteget meg kell operálni. 
Ezért az alapfeltételezés már meg is bukott, miszerint majd a SE-n létrejövő új magánklinikán szívesen munkát vállalna másod-/harmadállásban X professzor úr. Bolond lenne, hiszen így nem tudná megoperálni a beteget hálapénzért, ami adómentesen és ráadásul munkaidőben keletkezik. Azaz amíg a hálapénz a rendszer mozgatója, addig a SE tanulmánya olyan naív, mint Lenin kommunizmusban vetett hite.
De a tanulmánnyal nem csak itt van komoly probléma.
Tele van például érdekes és újszerű felismerésekkel:
“Fontos tudni, hogy a külföldi betegek meglehetősen igényesek abból a szempontból, hogy a pénzükért milyen ellátást, illetve milyen környezetet kapnak.”, vagy amikor elkezdi a Semmelweis Egyetem már meglevő vállalkozásait átvilágítani: “Idegen nyelven beszélő telefonos diszpécserre van szükség – mint újabb minimumfeltétel.”, vagy “Ugyancsak szükség van időpontfoglaló honlapra több idegen nyelven is…”
Valahogy ezeket a megjegyzéseket nézve az embernek az az érzése, hogy a szerzők most ismerkednek a piacgazdaság fogalmával. 
Amikor azonban a Kútvölgyi Klinikai Tömb (KÚT) Premium működését elemzik, tökéletsen megfogják azt a pontot, ahol az egyik legkomolyabb kihívással néz szembe minden állami fenntartású magánintézmény: “A Kútvölgyi Premium történetére és aktuális helyzetére rányomja a bélyegét a Semmelweis Egyetem összes gazdálkodási és működési problémája.” 
Az Egyetem gyakorlatilag elvonja a profitot, és a saját költségvetési lyukait finanszírozza vele “
Majd, amikor a tanulmány az aktuális - ám meglehetősen ostoba - trendnek is meg akar felelni “az egészségügy nem üzlet”, akkor gyorsan vissza is vonja az előző nagyon fontos és okos meglátását “Mindezekért a magánbevétel üzemi eredményét a közellátásba kell visszaforgatni intézményi szinten.”
Azaz visszaforgatom a jövőbeli fejlesztésre is szánható összeget a közellátásba, tehát pontosan azt teszem, amit az előbb kifogásoltam. Elvonom a fejlesztésre is szánható pénzt a magánklinikától.
Ennek ellenére talán az egész koncepció legnagyobb hibája az, hogy nem ad arra választ, hogy mégis hogyan képzelik el ezt a magánklinikásdit, mert a tanulmányban szereplő külföldi példák és rendszerek mind bizony biztosításon és kiegészítő biztosításon nyugvó üzleti modellek, ahol ismeretlen a hálapénz fogalma is, így ezek a jelenlegi magyar ellátásra nem adaptálhatóak. 
Ráadásul az egészből hiányzik a legfontosabb rész, az üzleti terv. Így egy ilyen programmal/tervvel akárhol elindulhatnának, csak éppen abban a szférában nem, ahol akarnak, sehol egy Excel, egy számítás, egy becslés, pusztán egy valószínűleg hasraütés szerinti összeg.
Egyvalamire az egész tanulmány mégiscsak jó és megérte az elkészítésére fordított energiát, ez pedig annak a ténynek a leírása és felismerése, hogy bár kapacitás lenne, a teljesítmény-volumen korlát (TVK) - ez írja elő például, hogy hány darab műtétet végezhet az intézmény - szabályozás miatt nem képesek az egészségügyi intézetek az igényeket kielégíteni. 
Tehát mesterségesen zárja el az állam a betegeket a gyógyulás esélyétől és mesterségesen pumpálja fel az állam a várólistákat.”“A Semmelweis Egyetem okkal és joggal használhatja a TVK miatt szabad kapacitásait tervezett és szervezett magánbevétel előállítására,”

Végezetül ez így biztosan nem lesz jó, ehhez ennél több szakértelem és sokkal világosabb koncepció kell, addig pedig ez a magánklinika létesítési elképzelés nem más, mint annak a leirata, hogy megint valakinek egy szép saját homokozót kell építeni, közpénzen.
 

Még 2014-ben számolt be az RTL Házon Kívül adása arról a nőgyógyászról, aki a beteghálát sajátosan értelmezve szexet akart betegeitől, vizsgálatokért, műtétekért. Az ügy érdekessége, hogy az adás után a doktor beperelte a csatornát, de keresetét elutasították, így a bíróság lényegében bizonyítottnak találta a vádakat. Ekkor a Magyar Orvosi Kamara is nagy nehezen  sajtónyomásra megmozdult, majd etikai vizsgálatot indított a nőgyógyász ellen, akit elsőfokon nem találtak bűnösnek, majd másodfokon hat hónapra eltiltották szakmájának gyakorlásától, ugyanis egy civil szervezet, a Patent Egyesület fellebbezett az elsőfokú döntés ellen. 

Fotó: RTL

Az etikai vizsgálatok disszonanciáját jól mutatja ezen eset mellett a veszprémi nőgyógyász ügye is, aki csak hálapénzért volt hajlandó megoperálni a daganatos, halálos betegeket. Ellene is nehezen, nyögvenyelősen indult etikai eljárás, ahol az elsőfokú tárgyalások alatt így mentegették, relativizálták a doktor cselekményeit - a HVG szerint: “enyhítő körülmény volt, hogy ha nem jött be a pénzkérés, akkor az orvos ingyen is elvégezte feladatát” 

Az eset rendkívüli felháborodást váltott ki, mind az elsőfokú, mind a másodfokú ítélet miatt, ugyanis számunkra, orvosokra nézve is szégyen, hogy a fenti két orvos fél év fizetés nélküli szabadság után újra betegekhez nyúlhat.

Hogy miért lehetnek ilyen enyhe etikai ítéletek olyan ügyekben is, ahol a világ fejlettebb részén az orvost örökre eltiltják, több magyarázat is van. Bár az etikai bizottságok függetlenek papíron az Éger István által vezetett Magyar Orvosi Kamarától, valójában nem. Itt minden mindennel összefügg. 

A bevezetőben szereplő zaklató nőgyógyász például a Magyar Orvosi Kamara esztergomi választókerületi elnöke volt 2009 és 2013 júliusa között, a MOK téjékoztatása szerint. Lemondása lakóhely változtatás miatt és nem a később kirobban botránya miatt történt meg. Érdekes, hogy a botrány - az RTL adása - 2014 május végén robbant ki, alig egy évvel a lemondása után, de így is elképzelhető, hogy zaklató cselekményeit még kamarai elnökként követte el. Bárhogy is van, az Orvosi Kamra rothadását tökéletesen mutatja az eset.

Figyelemre méltó az is, hogy jelen sorok íróját azért is ítélte el a Magyar Orvosi Kamra etikai bizottsága megrovásra, mert a HVG-nek adott interjú alatt így fogalmaztam: “Személy szerint nem várok sokat attól az etikai bizottságtól, amelynek elnöke az egyik hálapénzzel leginkább fertőzött szakterületről jön, és a hálapénz rendszerében szocializálódott” (Erről bővebben itt.)

És erre minden okom megvolt, hiszen az Országos Etikai Bizottság elnöke operálta - az azóta sajnos elhunyt édesapámat - majd tette el a borítékot, annak ellenére, hogy a daganat operálhatatlan volt. Márpedig az Etikai Kódex szerint: “az orvosok egymás között nem adhatnak, és  egészségügyi dolgozótól nem fogadhatnak el hálapénzt. Ennek megszegése kirívóan súlyos etikai vétség.” Azaz olyan, ami kizárással sújtható. 

Az eset elévült, és nem én adtam át a borítékot, hanem édesanyám, azonban a szemlélet jól kézzelfogható. Tökéletesen látszik, hogy fejétől bűzlik a hal, és sokszor az etikai bizottság nem tölt be más szerepet, mint a meglévő hatalmi struktúra védelmét. Hiszen valójában az ellenem indult etikai vizsgálat sem felségsértésről szól, hanem megfélemlítésről. Ugyanis kényes gazdálkodási kérdéseket tettem fel a Kamarának  (itt és itt), és még arra is kíváncsi voltam, hogy mennyi is Éger István Kamarai elnök fizetése, valamint hová folyik el a tagság által befizetett közel egy milliárd forint évente. Érdeklődésemet megalapozta, hogy nem volt olyan szervezet -Állami Számvevőszék (amely most a Gyógyszerészeti Kamara működését is elmarasztalta), Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság- aki vizsgálta és rendben találta volna a Kamara működését. Éppen ezért könnyen belátható, hogy a Magyar Orvosi Kamara vezetésének alapvető érdeke, hogy a jelenlegi feudális rendszer és a hálapénz fennmaradjon, ugyanis ez adja a megélhetésüket és a hatalmukat is, ha a rendszer borul, az elmossa őket is. 

Erkölcsi kérdésekben, mint a fenti példák is mutatják, nem finnyás a Kamara, mert nemcsak meghagyja sorai között azokat, akik erkölcsileg alkalmatlanok erre a hivatásra, hanem akár területi elnökök is lehetnek. 

Teljesen igaza van Rozsos Erzsébet ápolás etikusnak, hogy nem más ez így, mint sóhivatal.

Ahhoz pedig, hogy tisztességes egészségügyi ellátásunk legyen, fontos lenne, hogy a Magyar Orvosi Kamara fő tisztségviselői is feddhetetlenek és elkötelezettek legyenek a hálapénz visszaszorításának érdekében is.

Éppen ezért kérek mindenkit, hogy jelezze privát üzenetben, ha adott, vagy tudomására jutott, hogy a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának bármely tagja fogadott el, vagy várt el hálapénzt kezelésekért, műtétekért. 

És írja alá ezt a petíciót, amely maguktól az érintettektől, a Magyar Orvosi Kamara Etikai Bizottságának tagjaitól is megkérdezné, hogy mi a véleményük a hálapénzzel kapcsolatban. 

A változás kikényszeríthető, ha a jelenlegi egészségügy már sokakat zavar.

Bontsuk le a hálapénz alapú, feudális és korrupt egészségügyi rendszert!

Nem képzelhető el az egészségügy megújulása anélkül, hogy a jelenleg még regnáló megélhetési vezetők, mint a Magyar Orvosi Kamara vezetőjének, vagy a megélhetési szakszervezeti vezető Cser Ágnesnek ne kelljen számot adniuk a szervezetük gazdasági működéséről és arról a rombolásról, amit szervilitásuk  következményeképpen az egész ágazat elszenvedett.

Fotó: HVG.hu  http://img2.hvg.hu/image.aspx?id=7c080220-9b66-41b9-8385-dfd67a9844c0&view=7fcefbf8-ac48-4ee6-aef5-32203afa118c

Éger István, a Magyar Orvosi Kamra elnöke 14. éve tölti be az elnöki pozíciót, anélkül, hogy ez valaha is bármiféle előnnyel járt volna az egészségügyben dolgozók és maga a rendszer számára. Pozícióját és hatalmát arra használta, hogy fedezze saját maga és vezetőtársai megélhetését. 

Pragmatizmusát gyakorlatilag az az egy programpont jellemezte, hogy a mindenkori kormányzat adjon több pénzt az egészségügy számára, de soha sem lépett fel az egész ellátórendszert feszítő olyan alapvető problémáival szemben, mint a hálapénz. Valószínűleg hatalmát az a szűk orvoslobbi legalizálta, amely a hálapénzrendszernek köszönheti erejét és befolyását is. 

Ezért kezdeményezem dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnökének etikai vizsgálatát, ugyanis megsértette az Etikai Kódex II.15 1-es pontjának az előírását, amely szerint “Minden orvosnak az erkölcsi kötelessége, hogy mindent megtegyen a hálapénz visszaszorítása illetve végleges megszüntetése érdekében”. Éger István ennek pont az ellenkezőjét tette kamarai elnökként és semmiféle hatékony, vagy előremutató megoldást nem javasolt az eltelt csaknem másfél évtizedben a hálapénz megszüntetése ellen.

Ezzel a magatartásával Éger István megsértette továbbá az Etikai Kódex II.18. 1-es pontját is, amely szerint “Az orvosnak minden megnyilvánulásában biztosítani kell orvostársai megbecsülését és orvosi tevékenység iránti bizalmat” 

Az orvosi hivatás társadalmi megbecsültsége soha ilyen mélyen nem volt, mint manapság, amiért egyértelműen felelős a Magyar Orvosi Kamara és vezetése. Emlékezzünk csak azokra a társadalmat súlyosan feszítő etikai vétségekre, mint a veszprémi nőgyógyász, az RTL Klub által lebuktatott, betegeinek szexuális ajánlatokat tevő orvos, vagy az nőgyógyász, aki műtőhasználati díjat kért a sürgősségi császármetszés után. Sem ezekben a nyilvánvalóan aljas és orvoshoz nem méltó esetekben nem nyilvánított a Kamara ki világos és tisztességes álláspontot, sem egyéb más esetekben sem. Az Éger István által vezetett Kamara még az ilyen felháborító és széles társadalmi réteget is felkavaró eseteket is megpróbálta szőnyeg alá söpörni, ezzel is tovább rontva az orvostársadalom társadalmi megbecsültségét, valamint erősen erodálva a Magyar Orvosi Kamara hírnevét. Így Éger István többször és folytatólagosan is megsértette az Etikai Kódex II.27. 4-es pontjában foglaltakat “Etikátlan más orvos vagy egészségügyi szolgáltató, valamint a Magyar Orvosi Kamara és bármely más orvosi szakmai szervezet, annak szerve, tisztségviselője szakmai vagy személyes jó hírnevének alaptalan rontására alkalmas bármilyen közlés.”

Ezen etikai vétséget és a már említett II:18. 1-es pontjába foglalt vétséget Éger István tovább fokozta azzal, hogy a veszprémi nőgyógyász ügyében többször is félretájékoztatta a sajtót arról, hogy indult-e és ha igen, mikor, etikai vizsgálat az érintett orvos ellen. Erről a HVG írt egy kiváló összefoglalást. Azonban Éger István hazudott abban a kérdésben is, amely fizetésére vonatkozott, hiszen ő maga azt állítja, hogy a fizetése 14 éve szerepel a honlapon. Az igazság ezzel szemben az, hogy 2011-ben is csak annak hatására volt hajlandó a fizetését megismertetni, hogy egy kamarai tag perrel fenyegette. Majd idén is azután vált elérhetővé, hogy közérdekű adatigénylési pert nyújtottam be - többek között - annak érdekében, hogy Éger fizetését megismerhessük, amit az RTL Klub Házon Kívül című műsora feldolgozott és bizonyított is. 

Éger István megsértett még legalább egy pontot az Etikai Kódexből.

Ugyanis Éger István a Magyar Orvosi Kamara sajtótájékoztatóján 2017. június 13-án folyamatban levő etikai ügyről nyilatkozott, amelyre az etika eljárás alávont személy (jómagam) nem adott felmentést. Márpedig az Etikai Kódex II.18 5-ös pontja szerint: “Ha egy ügyben felmerül az etikai vétség gyanúja vagy vizsgálat folyik, és a média más, az ügyben érintett orvos magatartásáról, tevékenységéről, hibáiról, stb. nyilatkozatot kér, a konkrét ügyet érintően nem mondhat véleményt a feltételezett szakmai hibáról vagy etikai vétségről a vizsgálat lezárása előtt”

(Szeretném leszögezni, hogy az idézett tartalmak helyesírási hibái pontosan úgy találhatóak meg az Etikai Kódexben, ahogy kimásoltam őket.)

Azonban az etikai vizsgálaton túl fontos, hogy tisztában legyünk magának az Etikai Bizottság tagjainak feddhetetlenségével is. Azt már előző posztomban jeleztem, hogy az Etikai Kollégium (az a szervezet, amely etikai útmutatásai alapján dolgozik a Kamara és az Etikai Bizottság) tagjai között van náci gondolkodású, de vajon mi igaz az Országos Etikai Bizottság tagjaira nézve? (A tagok névsora az alábbi nyilvános linken itt megtekinthető, ha ez eltűnne, az alább látható képen is.) 

Éppen ezért kérek mindenkit, hogy jelezze privát üzenetben, ha adott, vagy tudomására jutott, hogy a Magyar Orvosi Kamara Országos Etikai Bizottságának bármely tagja fogadott el, vagy várt el hálapénzt kezelésekért, műtétekért. A válaszokat csak és kizárólag e-mailen küldjék meg a történettel együtt az elhetomok@gmail.com címre, vagy küldjék meg üzenetként az Élhető Orvosi Kamaráért Facebook oldalon.

És még valami, kérem töltsék ki azt a petíciót is, amely megkérdezi az Etikai Bizottsági tagoktól a viszonyukat a hálapénzzel, ez már csak azért is fontos, mert van olyan Etikai Bizottsági tag, aki maga is szorgalmazza a petíció aláírását, a tisztánlátást. Ne hagyjuk őt cserben! Petíció ITT KLIKK!

Ugyanis az egészségügy nem rólunk, orvosokról szól, hanem elsősorban a betegekről, akikkel partnerként együtt dolgozva tudunk csak gyógyulást elérni, ezért a változást Önöknek is akarni kell, mert egyedül nem megy!

Vasárnap délután fiam - aki 10 éves - látványos öngyilkos akcióba kezdett, amikor ráparancsoltam, hogy irány tanulni, mert holnap iskola lesz. (Az persze megérne egy külön cikket, hogy miért kell a 10 éves gyereknek megtanulnia a Himnusz összes versszakát mindenféle történelmi ismeret nélkül. Mert ez semmi más, csak magoltatás, elég lenne megtanulniuk 7.-8. osztályban.)

A gyerek egy tripla leszúrt Rittbergert bemutatva keresztülesett a szőnyegen a nagy igyekezetében. Amikor üvöltéssel vegyes sírása 20 másodperc múlva is tartott, kezdetem kicsit komolyabban venni a dolgot, és próbáltam rávenni egy kis együttműködésre, hogy legalább azt tudjam kideríteni, hogy mely testrésze fájdalmas. Kiderült, hogy esés közben valahogy az ujjai visszahajlottak, és kézközépcsontjai fájtak nagyon. Ebből sejtettem, hogy nem ússzuk meg a baleseti ügyeletet, mert rossz esetben, akár a kézközépcsontok egyikének a feje is eltörhetett. Gyorsan fel is hívtam az egyik gyermek baleseti sebész kollégámat, hogy telefonon konzultáljunk, és szerencsém volt, mert két óra múlva ügyelt is. Ezért kisvártatva elindultunk a kórházba, hogy ezzel az egyébként Nagyon Kedves Kollégámmal összefussunk, és megnézze a gyermeket. Szerencsémre nem voltak sokan, így gyors vizsgálat és röntgen után kiderült, hogy nincsen törés, egy pár napos gipsz és pihentetés elég lesz terápiaként. A Nagyon Kedves Kollégámmal közben megvitattuk az egészségügy helyzetét, kiderült, hogy több helyen dolgozik ő is és a szintén orvos felesége is, mert persze egyikük szakmája sem a hálapénz szülőhelye, meg különben is nem így, közvetlenül a betegekből szeretnének meggazdagodni. 

Nagyon Kedves Kollégám közben elkísért a gipszelőbe, és megbeszéltük a további teendőket a gyermekkel, meg persze a teendőket az egészségüggyel  kapcsolatban is. Én megkönnyebbültem, hogy nincs nagy dráma, és nagyon hálás is voltam a korrekt ellátásért.

Fotó: http://www.doovi.com/video/been-in-het-gips-long-leg-cast-by/j38KmTba9lU

A gipszelő előtt vártunk, míg sorra kerültünk. Előttünk felnőtteket, gyerekeket toltak ki-be, és már akkor feltűnt, hogy a gipszelő úrnak mindenkihez volt egy-két csendes, nyugodt, kedves szava. Amikor sorra kerültünk mosolyogva hívott be minket, a gyerekkel szinte azonnal egy hullámhosszra kerülve végezte a dolgát. 

És ekkor elkezdődött, megszólaltak a hangok, mennyit kereshet vajon, 80-120 nettót? Csak kellene valamit adnom! De mennyit? De hiszen éppen ez ellen küzdök, a hálapénz ellen! Ha most adok, akkor én ismét a rendszer cinkosává válok! Igen, igen de… De hát ő is a boltban vásárol, és neki sem olcsóbb a kenyér, mert itt ilyen nagyszerűen végzi a munkáját este tízkor is! Mégiscsak kellene valamit adni! Szarok az elveimre, a pincérnek is adok borravalót, még akkor is, ha feleennyire kedves, akkor neki most miért nem!?A másik oldalról, viszont még mindig ment a mantra a hálapénz ellen. 

Végül győzött az emóció a hideg racionalitás felett, és valahogy úgy fordultam, hogy a Gipszelő ne lássa, és elővettem a pénztárcámat megnézni, hogy mik a lehetőségek. Ekkor hideg zuhanyként ért, hogy a feleségem már megint kirabolt, és egy húszezrest csempészett az apró helyére, így egy kósza ezrest sem fogok tudni adni. 

Amikor végeztünk, mosolyogva, kedvesen elmagyarázott mindent a fiamnak (fogalma sem volt róla, hogy orvos vagyok), és kiengedett minket.

És én meg szemlesütve, megköszönve a kedvességét, gyorsan húztam kifele a gipszelőből, komoly lelkiismeretfurdalással és szégyenérzettel, hogy nem tudtam semmit adni ennek a remek embernek, tényleg hálából. 

Hazáig rágódtam az ügyön, hogy ez így tényleg mennyire megalázó, mennyire aljas és elfogadhatatlan. Mennyire aljas az is, hogy a következő évek 26 százalékos szakdolgozói béremelés is csak párezer forintot fog jelenteni a szakdolgozóknak. 

És mennyire aljas az orvosokkal szemben is, aki 2-3-4 helyen kénytelenek dolgozni a normális megélhetésükért. 

Ismét végigéltem a hálapénz minden nyomorát, csak most a másik oldalról.

Hazaérve, kinyitva a facebook-ot, mi más is jöhetett volna velem szembe, valami sorsszerűen, mint Sződy Judit remek jegyzete  amiben arról értekezik, hogy miért ne adjak neki hálapénzt.

De azért így is megmaradnak a kétségek, adjak, ne adjak, mennyit, és hogyan? 

A Nagyon Kedves Kollégámnak és a Gipszelőnek pedig tényleg szívből köszönöm a profi, kedves és gyerekbarát munkáját az OBSI-ban!

Alapvetően ezt vetíti előre a legutolsó kormányinfó híre, miszerint közel 8 milliárd forintot biztosít a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórház, valamint a Budai Irgalmasrendi Kórház (BIK) közös projektjéhez, amelyben a gyerekkórházban szülészeti-, gyermeksürgősségi- és pszichiátriai osztályokat, a BIK-ben pedig nőgyógyászati osztályt alakítanak ki.

A támogatást két feltétellel adják. Egyrészt nem végezhetnek a fenti intézményekben abortuszt, másrészt a vezetésnek biztosítania kell, hogy az intézményekben dolgozó orvosok nem fogadnak el hálapénzt.

Arról, hogy önmagában ez a fejlesztés miért ablakon kidobott pénz, itt írtam.

Most röviden csak annyit, hogy bár a Bethesda valóban nagyon fontos feladatot lát el a gyermekellátás területén - az égési sérült gyermekek ellátásában pedig nemcsak budapesti szinten, hanem országosan is rendkívül fontos a munkájuk - azonban ennek a kórháznak a fejlesztése sem végezhető el külön, a budapesti kórházfejlesztések figyelmen kívül hagyásával. Így a Bethesdára fordított pénz nem fogja megoldani a párhuzamos kapacitások problémáját és ismét nem egységes koncepció elemeként kezeli Budapestet.

A Bethesdával ellentéteben a BIK fejlesztése már egy egészen másik probléma, hiszen erre a kórházra egy jó budapesti kórházfejlesztési tervben semmi szükség nem lenne, amennyiben  korrekt módon megvalósulna az a négy szuperkórház, ami Budapest és Pest megye ellátását megoldaná.

A fentiek tekintetében minden ide csorgatott pénz csak arra jó, hogy ebből egy-egy döntéshozó és kórházi menedzsment tag a beruházás kapcsán feltöltse az otthoni éléskamrát, valamint a haveri pozíciók megmaradjanak.

A támogatás további pikantériája, hogy mindkét intézmény egyházi fenntartású, így jelenlegi finanszírozásuk és egyben a helyzetük is sokkal jobb az állami kórházaknál. Ugyanis a normál OEP finanszírozás (most már Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) mellett az egyházaktól is kapnak működésre fordítható támogatást.

Éppen ezért, mert viszonylag több pénzből gazdálkodhatnak, érdemes megvizsgálni a lázári feltételek hálapénz-vonatkozását. Hiszen ha ez egy kísérlet, ami arra vonatkozik, hogy megnézzük, mekkora orvosi fizetésből tudunk tisztességes ellátást nyújtani úgy, hogy megtiltjuk a hálapénz elfogadását (azaz itt kititrálják azt a legkevesebb összeget, amiért még hajlandóak az orvosok hálapénz nélkül tartósan dolgozni), akkor ez egy jó minta lehet a kormányzat számára, amit akár ki is terjeszthet az állami ellátás egészére. Azaz ami működik kicsiben, az működhet nagyban is elven kész lenne a hálapénz kivezetésének a módja. Sajnos azonban jelentősen árnyalja majd a képet az a tény, hogy a gyerekgyógyászati ellátás hazánkban a legkevésbé sem a hálapénzzel fertőzött területek közé tartozik, így nincs nagyon mit megtiltani a Bethesdában. A BIK azonban ebben is más tészta, ott születhetnek majd valós adatok az orvosi fizetési igényekről, például a sebészeten, vagy a nőgyógyászaton. Így itt lehet értelme ennek kísérletnek, persze 8 milliárd az meglehetősen borsos ár ezért.

A feltételrendszer első eleme, az abortusz elvégzésének tiltása azonban nagyon veszélyes vizekre tereli a közgondolkodást. (Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy nem vagyok abortuszpárti, de a bölcsek köve sincs nálam, így abortusz kérdésben nem tudok, és nem is akarok igazságot tenni. De távol áll tőlem az a gondolat, hogy egy nő, egy család életét az én meggyőződésem tegye tönkre vagy éppen ne. És azt is pontosan látom, hogy sajnos sokszor elkerülhetetlen megoldás az abortusz, és nagyon sokszor meg elkerülhető lenne.)

A Bethesdába tehát, mint gyermekellátásra szakosodott kórházban, ezt a rendelkezést nyilván nem lesz nehéz betartani. Azonban azon érdekes elgondolkodni, hogy mondjuk a terhes, vagy megerőszakolt (sajnos ritkán, de ilyen is van) gyermekeket ki fogja ellátni, vagy netán majd a 12 éves kislányt szülésre fogják kötelezni?

A BIK itt persze megint csak más elbírálás alá esik, hiszen itt felnőtteket kezelnek, azaz itt előfordulhatna abortusz, ami most majd a műtéti portfólióból kénytelen lesz hiányozni. Ami akár bele is férhet egy magán fenntartású kórház imidzsébe. Azonban egy állami finanszírozásból is élő intézmény, aminek területi ellátási kötelezettsége is van, nem teheti meg, hogy a számára ideológiailag nem elfogadott eljárást nem biztosítja a betegei számára, amíg az egyén ezt persze minden további kérdés nélkül megteheti. El tudnak képzelni egy olyan baleseti sebészetet, ami mondjuk a Jehova Tanúi Egyház kezében van és ahol állami támogatásért cserébe ideológiai alapon lemondanak a transzfúzió lehetősségéről, még a kritikus betegeknél is? Vagy ahol mondjuk a méhenkívüli terhesség megszakítását ideológiai okból nem végzik el? Mert az abortuszt néha az anya érdekében kell elvégezni és nem a születésszabályozás részeként. Márcsak ezért sem engedhető meg ez a fajta feltételszabás egy államilag, azaz az általunk is finanszírozott kórházban, az állami támogatásért cserébe.

Sajnos azonban a példa majd a különböző fejlesztéseknél ragadós lehet, és ez az igazi veszélye a dolognak. Hiszen a kórházak menedzsmentjei egymásra licitálva fogják visszadobni az ellátási kötelezettségükből származó egészségügyi ellátásokat, ha ezek plusz forrást jelentenek. Amiből azért valljuk be nem kevés csurran-cseppen a saját zsebbe is.

Így végül az állam nem tiltja majd be az abortuszt, megteszik ezt maguk a kórházak, azzal, hogy nem lesz olyan intézmény, ahol elvégeznék. Pontosan úgy, ahogy ezt az abortusztablettával tették. És ebben ez egész történetben ez az igazán veszélyes, na meg persze az, hogy megérkezünk Ratkó Anna korszakába. Az pedig, hogy az említett két kórház kapta ezt a támogatást, nyilván nem a véletlen műve, egyrészt mindkét kórház-mint már ismertettem-egyházi fenntartású (ami, ismétlem, itt azt jelenti, hogy az egyházi támogatás mellett az állami támogatást is ugyanúgy megkapják, mint bármely más kórház) másrészt sokat nyomhatott a latban az is, hogy a Bethesda főigazgatója az a Velkey György, aki a Szócska féle ámokfutásban az egészségügyi kabinet tagja volt és így felelős azért is, hogy a KDNP hőbörgése miatt betiltották az abortusztablettát. Azt az abortusz tablettát, amivel azért némiképpen kulturáltabban és sokkal veszélytelenebbül lehetett volna kezelni ezt az igencsak kényes kérdést. Erről itt.

Fotó: http://www.sociology.org/fortnight-fiasco-government-grants-freedom-not-god/

Azonban ha valóban megszűnik az abortusz lehetősége, tessék mondani, ki fogja azokat a kiskorúakat ellátni, akiket megrontanak, vagy azokat, akik a hiányos szexuális kultúra miatt estek teherbe? Mert ugye a kiskorúak zaklatása a KDNP-n belül is előfordul, az egyházról meg már nem is beszélve.

A jó hír a rosszban, hogy a megítélt támogatás szerint van pénz a kincstárban, és akár lehetne ezt akár értelmesen is elkölteni. Ugyanis, ha ezt a 8 milliárd forintot nem észnélkül szórnánk el, hanem valóban arra használnák, hogy az abortuszok számát csökkentsék, iskolai (egyházi is!!!) felvilágosítással, felelős szexre neveléssel (idősebb KDNP-s rajongóimnak: akkor is csinálni fogják, ha neked nem áll fel, ezért beszélni kell róla), és emellett a hittan- és erkölcstan oktatás helyett az egészségügyi kultúra oktatására fordítanánk figyelmet, akkor nem csak a fenti nemes cél, hanem a nemi betegek és a HIV fertőzöttek száma is jelentősen csökkenne.

De amíg magának a fogamzásgátlónak a felírásához és az eseményutáni tabletta kiadásához is nőgyógyászati kompetencia szükséges, vagy amíg az óvszer használata a Katolikus Egyház szerint bűn, addig ne csodálkozzunk, ha Marika a faluban hoppon maradt a kispaptól.

Megint meglátta a lényeget Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István abban, hogy mi is a problémája az 1001 orvos hálapénz nélkül facebook csoportnak azzal a veszprémi onkológus-nőgyógyásszal, akit a bíróság gyakorlatilag ellátási érdekből szabadságvesztés helyett felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt. Ugyanis ahelyett, hogy az ítéletet követő felháborodásban azonnal sajtótájékoztatót tartott volna a tisztességes orvosok becsületének megvédése érdekében, és ismertette volna a Magyar Orvosi Kamara álláspontját, Éger lapított, majd csak akkor szólalt meg, amikor maga a szakma kérte számon ezt a Kamarától. Akkor is jellemzően nem a problémára fókuszált, hanem kioktatta az azt felvető orvoscsoportot, az MNO szerint: “Éger István a nyílt levéllel kapcsolatban megjegyezte, az íróinak, mint kamarai tagoknak tudniuk kellene, hogy ilyen esetben nem az etikai kollégium, hanem a bizottság az illetékes”

Fotó: Nagy Balázs

Pedig Éger lehetne egy kicsit proaktívabb, ugyanis sokkal, de sokkal előbb meg kellett volna szólalnia az ügyben. Elvégre ezt várná tőle el a szakma, hogy legalább a jogerős bírói ítélet értelmében összerántsa az Etikai Bizottságot egy ilyen súlyú ügyben, mert olyat azért már láttunk, hogy a 27400 forintos tagdíjtartozás miatt valakit kizárással fenyegettek. De talán Égernek és az általa vezetett MOK-nak ez a probléma mégsem olyan fontos, hiszen több, mint tíz éve - amióta Éger az elnök - szinte semmit sem tettek a hálapénz visszaszorítása érdekében. És itt jön a képbe a napokban kirobbant botrány.

Mint ismeretes, a veszprémi nőgyógyász, előre kért meghatározott összegeket egyes onkológiai műtétekért. A sajtóinformációk alapján olyan rákos betegektől követelt pénzt - az egyébként OEP által támogatott műtétekért - akiknek ezen műtétek jelentették az utolsó reményt. Amennyiben ez így történt -márpedig a bíróság 10 esetben ezt bizonyítottnak találta- az orvos olyan etikai és erkölcsi normákat sértett, amelyek véleményem szerint összeegyeztethetetlenek az orvosi hivatással, de a normális emberi léttel is. (A nemgogol blog  tökéletesen összefoglalta azt, amit a jobb érzésű emberek erről az esetről gondolhatnak.) 

Ennek megfelelően az elsőfokú ítélet több évi letöltendő szabadságvesztésre ítélte az orvost, és szintén több évre eltiltotta a hivatásának gyakorlásától, amit aztán a másodfokú eljárás úgy enyhített, hogy az orvosnak végül nem kell börtönbe vonulnia, sőt még a foglalkozását is szabadon űzheti. És éppen ez volt a cél a bírónő szerint, hogy az orvos továbbra is dolgozhasson, lévén állítólag rendkívüli tudása van, amit elzárása esetén nem gyakorolhatna. Hogy mi lehet ez a rendkívüli tudás, nem tudom, hiszen nőgyógyászból és onkológus-nőgyógyászból is van néhány még az országban. Igaz olyan nőgyógyász már tíz éve is kevés volt, aki képes volt egy bizonyos nőgyógyászati-onkológiai nagyműtét elvégzésére (ez a Wertheim műtét a méh és petefészkek-, vezetékek, nyirokcsomók eltávolítása méhnyakrákban). És ennek oka mögött is a hálapénz sejlik, ugyanis egy ilyen fajta műtét jóval kockázatosabb, mint egy normál szülés, és általában kevesebb “hálával” is jár, így nem csoda, ha viszonylag kevés nőgyógyászt lehetett rávenni a megtanulására. Ezzel is magyarázható a műtétet ismerők és végzők csekély száma. Persze az is lehet, hogy az említett doktornak más pótolhatatlan tudása van, de az aligha hihető, hogy ezzel egyedül rendelkezik az országban és nélküle megállna a betegellátás. Az ítélet azért is furcsa, mert a bíróság úgy engedte tovább dolgozni a nőgyógyászt, hogy ő maga a legcsekélyebb megbánást sem tanúsította, azaz számára valószínűleg az a normalitás, hogy a betegektől pénzt kér az életükért. A történetben nem csak az elítélt orvos magatartása mélyen elszomorító, hanem az is, hogy a Csolnoky Ferenc Kórház szinte összes nőgyógyász kollégája kiállt az elítélt orvos mellett, ami azt feltételezi, hogy nyugodtan ülhetett volna ott a bíróságon bármelyik szülész-nőgyógyász a veszprémi kórházból, az éppen rajtakapott helyett. 

Ez a történet verte ki a biztosítékot az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű facebook csoportnál és ezért kezdték követelni az Orvosi Kamara állásfoglalását. A követelésre pedig ma meg is is jött a kissé durcás válasz: “Kamaránk vezető testületei tisztában vannak felelőségükkel és a szükséges teendőikkel is, anélkül, hogy erre bárkik – főként az orvosi kamara tagjai, az alapvető kamarai szabályokat sem ismerve – nyílt levélben szólítsák fel őket, különösen akkor, amikor az aláírók között a veszprémi kórház orvosa is fellelhető”.  Ami már csak azért is furcsa, mert Éger Istvánt és a kamarai tisztségviselőket azok az orvosok tartják el, akik ellen kirohant. Remélhetőleg utoljára, mert sokakban felvetődik a kérdés, hogy valóban szükségünk van-e olyan kamarai vezetőre, aki több mint tíz évig semmilyen eredményt nem tudott felmutatni a tagdíjbeszedéseken kívül és az első komoly erkölcsi megméretésen elbukik. 

Éger István ilyen formán, ezzel a nyilatkozattal valószínűleg tényleg úgy mondott le, hogy azt még ő maga sem tudja.

Tegnap a Praxis Server Kft. által szervezett magánegészségügyi konferencián (Magánegészségügy 2016 – magánegészségügyi vezető konferencia) ismét felvetődött a nagyobb egészségügyi magánszolgáltatók régi vágya, hogy a magánrendeléseken is kötelező legyen az online pénztárgép használata, hasonlóan a fodrászokhoz. Az igény érthető és magyarázható is, hiszen a lakásrendelők számlaadási hajlandósága finoman szólva is hektikus, ellenben a nagyobb szolgáltatókkal, akik - már csak a forgalom nagysága miatt is - kötelezően kiállítanak számlát. Arról már nem is beszélve, hogy a nagyobb szolgáltatók azért általában törekednek valamiféle minőségbiztosításra is, és sokkal átláthatóbb a működésük, panasz esetén pedig a felelősség kérdése jóval egyszerűbben tisztázható. Persze a transzparenciának megvan a maga ára, hiszen a nagyobb szolgáltatók pár ezer forinttal drágábban mérik a szolgáltatásaikat, mint Kovács doktor a Körúton. 

Hippocrates "Klinika" Kharpatos Socrates doctorral

 A piac  pedig nem kicsi, a legnagyobb 150 egészségügyi szolgáltató éves  bejelentett árbevétele 65 milliárd forint, a lakásrendelőké, akár ennek többszöröse is lehet (forrás: Dr. Rékassy Balázs orvos-közgadász). Ezért is jogos  az a felvetés, hogy ugyanazon a piacon mindenki egyformán viselje a közterheket, azaz forgalma után fizessen adót. Ezt a fizetési hajlandóságot pedig az online pénztárgépek kötelezővé tételével lehet fokozni, ezért mantrázza egy-egy nagyobb szolgáltató ennek mielőbbi bevezetését. 

Jogosnak jogos az óhaj, azonban valóban szükségszerű-e, s amennyiben bevezetnék, vajon milyen következménnyel járna?

Egy normális társadalomban, ahol az orvosokat és az egészségügyi személyzetet helyiértéken kezelik és jól megfizetik, a kérdés fel sem merülhetne, annyira triviális lenne a válasz az online pénztárgépekkel kapcsolatban. Azonban szép hazánkban, ahol még külön egészségügyi tárca sincsen, hanem egy csúcsminisztériumot felügyelő miniszterhez tartozik az egészségügy, aki a szektor problémájából annyit ért meg, mint egy bájolgó rhesus majom, egészen más a helyzet. Pláne egy olyan ellátórendszerben, ahol a dolgozók az alacsony állami fizetésüket az állam beleegyezésével adózatlan hálapénzzel egészíthetik ki.

Ebben a rendszerben az online pénztárgépek bevezetése igencsak meggondolandó kell, hogy legyen. Ugyanis jelenleg nem csak a lakásrendelőkben és a magánszektoban folyik magánegészségügyi ellátás, hanem az állami intézményekben is. Hiszen Kiss főorvos a rendelési idejében nem csak a kórházba betévedt betegeket látja el, hanem özvegy Bruszkovicsnét a hetedikről, mint magánbeteget, persze adózatlan hálapénzért és a kórház vagy rendelőintézet eszközeivel, amiért megint csak nem fizet a főorvos úr bérleti díjat. Ezzel szemben a lakásrendelőben legalább saját eszközparkot használ, még ha néha ez valamilyen úton-módon az államiból vándorolt is oda. De ennél is fontosabb, hogy Kovács főorvos a lakásrendelőben csak munkaidőn kívül képes rendelni, hiszen egyszerre nem lehet két helyen, bár lassan már ebben sem vagyok biztos, mert ebben az országban csodák mindig vannak. Ezt a  kvantumfizikai állapotot (mármint Kovács főorvos munkaidőn kívüli magánrendelése) jelentős haszon koronázza, hiszen aki a magánrendelésen jelenik meg, az nem az állami rendelésen fog receptet íratni. De mi történik akkor, ha pillangóhatásként bevezetnék az online pénztárgépet? Kovács főorvos nem hülye, az eddig a rendszerből adómentesen kivett pénzét továbbra is szeretné magáénak tudni. Ezért egész egyszerűen fogja és bezárja a magánrendelését, és visszaköltözteti az állami ellátórendszerbe, Kiss főorvos úrhoz hasonlóan. Ez pedig továbbgyűrűzve azt fogja jelenteni a betegmegmaradási törvény szerint, hogy az eddig is túlzsúfolt állami (lehet nemzeti is, ha úgy jobban tetszik) egészségügyi ellátórendszer még zsúfoltabb lesz. Hiszen Özv. Bruszkovicsné követi az orvosát az államiba és az eddig szokásosat most majd nem rendelési díjként fogja megfizetni, hanem hálapénzként. 

Tehát amennyiben a jogos igények hatására bevezetnék a teljes magánegészségügyi ellátó hálózatba az online pénztárgépet, úgy még inkább számolni kell az eddig is leterhelt állami rendszer túlterhelésével. Azonban ez vagy így, vagy úgy, de megkerülhetetlen lesz.

Persze lehetne megoldás is a problémára, azonban ez pont annyira nem érdekli az egészségügyi vezetést, mint a tegnapi konferencia. Hiszen bár hívták az egészségügyi államtitkárságot, ők a meghívást azzal utasították vissza, hogy: kérem, ez a magánegészségügyről szól, mit kezdjünk állami vezetőként ezzel? Ez pedig nem csak ostobaságról és szűklátókörűségről szól, hanem a magyarországi egészségügyi ellátás ismeretének teljes hiányáról is, ugyanis - lassan már közhelyszerűen - a magánellátás hozzáférhetősége, minősége, egyáltalán a léte jelentős kihatással van az állami rendszer működésére.

Ja, a megoldás, tisztességes bér biztosítása és a hálapénz kivezetése, ekkor ugyanis teljesen kifehéríthető a rendszer. Sajnos azonban ennek még csak csírája sem látszik. De addig is, sok sikert az államtitkár úr Phd-jéhez.

 Már régen szétszakadt az egészségügy, aki ennek az ellenkezőjét állítja, az egyszerűen nem hajlandó szembe nézni a makacs tényekkel. Ugyanis pénzért jobb szolgáltatás, várólistamentes ellátás és akár hosszabb élet is vásárolható. A probléma csak az, hogy mindez nem látható, mert leginkább a hálapénz és a kapcsolati tőke vezérli. Hiszen ha valakinek például vastagbél tumort diagnosztizálnak, akkor igyekszik a legjobbnak tartott sebészt megkeresni az ismeretségi körön belül, mert ugye nem mindegy, hogy ki turkál a belünkben. Meg ugye az sem mindegy, hogy azt a tumort sikerül-e kibányászni, vagy marad-e egy kis halálos emlék utána. Aztán pedig ennek megfelelően a “szívességet”, mármint a műtétet, illik megfizetni a zsebbe csúsztatott kis figyelmességgel. De mindezt csak akkor tudja megtenni, ha van elég borítékba való, ha nincs, marad a mindenki számára hozzáférhető közellátás a várólistával, na meg ugye a kockázattal, hogy ki is kezel majd. Persze láttam én már sztársebészt is operálni kezdőkhöz haonló ügyességgel, meg az ellenkezőjét is, szakorvosjelöltet briliáns kézzel. De a hírnév ugye, meg az évek, néha felülírják a minőséget! Ezzel csak azt akarom mondani, hogy szinte teljes minőségbiztosítás és minőségbiztosítási indikátorok hiányában a közellátás is lehet véletlenszerűen jó is. De ez igencsak esetleges.

​

Kép: http://kapitalizmus.hvg.hu/2016/03/23/negy-haborus-ok/

A statisztikák mégis azt mutatják, hogy a jobban keresők jobb ellátásban részesülnek, hiszen több borítékot tudnak megtölteni. Persze- persze jobban is odafigyelnek magukra, mert iskolázottságuk révén tájékozottabbak is, és többet tudnak a saját egészségvédelmükre fordítani aztán végül tovább is élnek. És ez itt a lényeg: jó életminőségben, hosszabb ideig élni, ezt akarja mindenki. Sajnos a magyar egészségügyi ellátórendszer ezt elég heterogén módon tudja biztosítani a betegek számára, mert egészen más élet- és gyógyulási kilátásai vannak egy borsodi kistelepülésen élő földműves számára, mint akár a miskolci “rózsadombon”. Ezért igaz a bevezetőben leírt állítás, hogy Magyarországon az egészségügyi ellátás már régen szétszakadt szegények és gazdagok ellátásra. Csak ez nehezen látható, mert a szegregáció még nem jelent külön intézményeket, hacsak nem vesszük figyelembe a magánellátókat. Itt ugyanis már érezhető,  leginkább a járóbeteg-ellátásban a jövedelem szerinti betegcsoportok szétválása. Ki az aki SZTK-ba megy? Az, aki nem tudja megfizetni  a magánellátás szolgáltatásait, vagy az, akinek van ideje a szó szoros értelmében, hiszen még ki tudja várni a várólistán a sorát és képes eltölteni a helyi szocreál szakrendelőben egy fél napot míg sorra kerül, sokszor dacára a sokszor hónapokra előre egyeztetett időpontnak. 

Ezért a mai rendszer végtelenül korrupt és igazságtalan is. Sokkal tisztább lenne, ha végre a politika kihúzná a kisujját a végbeléből és SZAKEMBEREK (nem outsider politikusok) segítségével határoznák meg azt a tisztességes minimum ellátást, ami mindenkinek JÁR. És itt az lehet a különbség, hogy kérem az Ön combnyaktörését a legújabb technikával, vagy a szintén elfogadható régebbi technikával operálom meg. Mert az egyik esetben a beültetni kívánt implantátum mondjuk 700 ezer forint a másik eseteben meg csak 100 ezer forint. Tehát nagyon kellene már az a tisztességes minimum, hogy egy kicsit a borsodi földműves is esélyt kaphasson a tisztességes ellátáshoz, na meg az élethez. A gazdagabbak pedig bátran fizethetnek kiegészítő biztosítást, akár többszintűt is, ezzel is tehermentesítve az állami ellátást.

Aki pedig továbbra is attól tart, hogy a kiegészítő biztosítás miatt az egészségügyi ellátás kettészakad, az méltóztasson lefáradni az elefántcsonttoronyból és felkeresni kezelőorvosát. Az pedig, hogy az egészségügyi államtitkárság mindeközben mit csinál, illetve pontosan mit nem, azt jól látjuk, hiszen az elmúlt több mint 7 hónap alatt szinte semmit nem jutott előre az ágazat. Még azokban a kérdésekben sem, amelyeket maga Ónodi-Szűcs Zoltán sorolt fel mint prioritásokként. Persze az is lehet, hogy az államtitkár az ágazat vezetése helyett Phd-jére  készül, a vezetést meg odaadta gebinben Rogánnak. Kérdésként már csak az merül fel, hogy tényleg Rogán vezeti az egészségügyi bértárgyalást is, azért áll? 

Két napja jelent meg Az orvosbárókra megy el a pénz  (Mi a baj a  magyar egészségüggyel?) című cikk, ami az egészségügy jelenkori feudális és visszás struktúráját boncolgatja. Szó van benne sok olyan dologról, amit már sokan sok helyen leírtunk és publikáltunk, a hálapénzről, a kórházi eszközpark magánhasználatáról, de legfőképp arról a vékony rétegről az orvosok között, akik az évi 80-100 milliárd összegre becsült hálapénz java részét zsebre teszik. A cikk számszakilag meglehetősen pongyola, sok adat nincs megfelelően alátámasztva, egyes részei komoly vitákat válthatnak ki, és a képet jelentősen árnyalja, hogy a szerző vállaltan egy magánegészségügyi intézmény vezetője, azonban ez szinte mindegy is. Hiszen a leírtak nagy része és lényege igaz, megfelel a valóságnak, a megfogalmazott mechanizmusok valóban úgy működtetik a rendszert és valóban úgy gátolják egy mindenki számára elfogadható egészségügyi ellátás kialakítását, mint ahogyan az a cikkben szerepel. 

És igen, a hálapénz polipként fogja közre az egészségügyi ellátórendszert és alakítja ki a kórházon belüli magánrendelések hálózatát, megfojtva a fiatal kollégák megfelelő képzését és elfogadva a megalázó bérezést is, hiszen a felső 20 százalék - a döntéshozók jelentős része - valóban remekül megél a hálapénz által nyújtott adózatlan előnyökből. Ez a réteg fölözi le az évi 80-100 milliárd forintra becsült hálapénz nagy részét. 

Kép: https://www.xfueru.com/de/disney/5013-magnet-dagobert-duck-7x7cm.html

A cikk jelentős visszhangot kapott és egy nappal a megjelenése után a Magyar Kórházszövetség megjelentette a válászát. Az a Kórházszövetség, amelynek javarészt kiöregedett tagjai olyan orvosbárók, akik a mindenkori hatalom kegyeiből lehetnek kórházigazgatók, semmint képességeik, vagy tehetségük alapján. 

A válasz meglepően jól indult, az elején helyretette az eredeti írás szemet bántó számszaki tévedéseit, aránytalanságait. Sajnálatos módon azonban a folytatás meglehetősen szánalmasra sikeredett. Hiszen a folytatásban relativizálni kívánja a orvosbárók befolyását, hatalmát, végül még a létezésüket is megkérdőjelezi. Aztán a meglévő kórházak számát hasonlítja a németországi és ausztriai kórházak számához, a lakosság arányában. Ebből gyorsan kiderül, hogy állításuk szerint Magyarországon nincs is túl sok kórház, hiszen az említett két európai országban 1 millió lakosra szerintük kétszer annyi kórház jut. (Megjegyezném azt a tényt, hogy a magyarországi 102 kórházból 30 Budapesten található, ez az ország kórházainak közel egyharmadát jelenti, valamint azt is, hogy számos pár száz ágyas kórház Magyarországon a bennfekvő értágító kezelésen és az egyszerűbb műtéteken kívűl mást ellátni nem igen tud.)

A Kórházszövetség sejtetését meglehetősen gyorsan cáfolja az a tény, hogy  a megnevezett európai országokban jelentős a magánkórházak száma, ugyanis ott valami olyanféle dolog van, amit a Kórházszövetség tagjai hírből sem ismerhetnek, ez pedig a verseny, a verseny a betegért mind biztosítói, mind ellátói oldalon. Persze ez Magyarországon egy hierarchikus, feudális rendszerben elképzelhetetlen, ott ahol gyakran a hálapénz ellenére sem jár szolgáltatás. 

Azonban a legelszomorítóbb és legveszélyesebb mondatot a Kórházszövetség a levele végére hagyta “A paraszolvencia kivezetése és az „orvosbárók” hatalmának csökkenése évtizedes tisztázó, odafigyelő, tervszerű cselekvéssel érhető el.”

Azaz habár nincs minden rendben, de majd szépen lassan, valahogy egyszer csak változtatni kellene. Ezek szerint még évtizedekig minden rendben van, legfőképpen a jelen helyzet a maga korrupciójával és paraszolvenciájával. Persze az is igaz, hogy a Kórházszövetség szempontjából sietségre semmi szükség, hiszen pár év múlva az elnökség nagy része úgy is nyugdíjba vonul (átlagéletkoruk 58 év feletti), így a problémák is majd az utókor vállát nyomják.

Egyetemista koromban a szülészet- nőgyógyászat gyakorlaton ismertem meg azt a fogalmat, hogy externista orvos. Externista orvosok általában, mint a nevében is viccesen el van rejtve, nem tartoztak a kórházi osztály állományába, hanem bejártak operálni és szülést levezetni. Na persze nem ingyen, hanem leginkább borítékért.

Az orvos szempontjából ez kész aranybánya, nincs műtőbérlet és a szüléseket is biztonságosan le lehet vezetni a kórházi háttérrel. Szerintem sokan találkoztak már azzal a mondattal a magánrendelésen, hogy tessék már kedden 8-ra befáradni a kórházi osztályra és csinálunk egy labort, cardiotochograph (magzatiszívhang) vizsgálatot, TB-re, mert ugye ami jár, az jár. A terhesgondozás a jobb esetben magánrendelőben zajlik, rosszabb esetben az állami intézmény szakorvosi rendelőjében, a szülésre, szinte biztosan az állami intézményben kerül sor. (Külön nem emelném ki azt a néhány magánellátót, akik rendelkeznek azzal a kapacitással és infrastruktúrával, ami lehetővé teszi a magánintézményben a szülést, vagy a kisebb műtéteket, például a császármetszést.) Azaz mint a fenti példákból kiderül, a kórház infrastruktúráját, eszközeit, személyi állományát így lehet bérmentesen magáncélra is használni. A nőgyógyász ugye megkapja a megfelelő ellentételezést a munkájáért a betegtől, na de mit kap a kórház? A kórház általában megkapja a vizsgálat/beavatkozás ellentételezését az OEP-től, de ami sokkal fontosabb, a kórház ki tudja állítani az ügyeleti sort. Ugyanis az externista jobb esetben úgy köt önkéntes segítői szerződést a kórházzal, hogy bevállal néhány ügyeletet. Így a a szülészet-nőgyógyászati ügyelet meg van oldva, hiszen az önkéntes nem csak a saját privát betegeit nézi meg, vagy látja el, hanem az ügyelet alatt beérkező többi beteget is. Jó ez a rendszer a kismamáknak is, hiszen tudja, hogy hol fog szülni és legtöbbször azt is, mennyiért. Merthogy itt nem is igazi hálapénzről van szó leginkább, hanem tarifákról. Mielőtt nőgyógyász barátaim megkövezésemre indulnának, azt mindenképpen le kell szögeznünk, hogy a tarifának van ám kompenzációja is. Hiszen az orvosnak a szülés körüli időben rendelkezésre kell állnia, nem mehet nyaralni, és éjjel 3-kor is menni kell, ha a szülés beindul. (Jó jó, persze a programozott császár az picit más tészta.) Tehát itt sokkal inkább arról van szó, hogy a szülész orvos szabadidejét is megvásárolja a kismama a kifizetett tarifáért. Arról már nem is beszélve, hogy azért externistaként az orvos megnézi és ellátja a beeső betegeket is, azaz olyan munkát is elvégez a lehetőségért, amit a kismama hálája nem tartalmaz.

Arról hosszasan lehet vitatkozni, hogy ezt így hogy, de azt be kell látni, hogy a rendszer fenntartásában a szülni készülő nők is jelentősen felelősek. Hiszen normális országban nem nagyon tudja megválogatni a kismama, hogy melyik orvosnál szüljön, bemegy a kórházba és az, aki a szülőszobán ügyeletes fogja világra segíteni a szemünkfényét. Vagy fogad magánorvost, azonban az nem 50-250 ezer forintért teszi meg, mint ma Magyarországon egy szülésért, hanem egy nullával többért. A plusz szolgáltatásért mindenhol keményen fizetni kell, itthon ezt is meg akarjuk úszni egy kis háztájival. 

Az is igaz azonban, hogy normális országban az  sem fordulhat elő, mint egyetemista koromban, amikor beléptem a vizit alkalmával a kórterembe és hangos kezit csókolómmal köszöntem. A professzor hátranézett és kioktató lefitymáló hangon közölte: fiam, ezt a tartogasd a magánpraxisra, itt elég lesz a jónapot is. Szóval normális helyen a beeső beteg is normális ellátásban és emberhez méltó bánásmódban részesül.

Az biztos, hogy ez így megint csak nem jól van, hiszen keveredik itt minden és végül mindenki veszít. Bizony még az externista is - bármennyire is tűnik ez aranybányának - hiszen neki azokat is el kell látni, akik nem hozzá érkeztek (legalábbis ott, ahol az osztályvezető egy kicsit is korrekt), rendelkezésre kell állnia a szülés várható ideje körül és lehet, hogy éppen a legmeghittebb pillanatában rántják be szülni, valamint azért csak csak ráutalt a kórházi személyzet jóindulatára. És azt se felejtsük el, hogy az orvosok között a szülész-nőgyógyászok várható élettartama a legrövidebb. Nem lenne egyszerűbb számára tisztességes bérért, nyugodt körülmények között, tervezhetően dolgozni? Veszít a kismama is, mert a zsebbe adott pénzhez semmiféle garancia nincs, mi van ha egyszerűen nem elérhető az orvos pont a szülés megindulásakor? Veszít a kórház, talán ez a veszteség a legnyilvánvalóbb, hiszen eszközeit, infrastruktúráját és humánerőforrását használják ingyen. 

Hozzá kell tennem, hogy externistaként nem csak szülész-nőgyógyász kollégák dolgoznak, hanem szinte az összes műtétes szakma képviselői megtalálhatóak ebben a körben. Sokan egyfajta backup-ként használják a kórházi hátteret.

Ezt felismerve a veszprémi Csolnoky Kórházban az országban elsőként megszüntették az orvoshoz kötött szülést. Kivéve, azt az esetet, ha a várandós nő hajlandó - egy háromoldalú szerződés keretében   - fizetni a szülést levezető orvosnak. A szerződés pontosan tartalmazta, hogy hogy ki mit vállal: a kórház, a szülészorvos és a várandós nő. Azonban az egészségbiztosítási pénztár emiatt vizsgálatot indított, és megállapította, hogy az orvos nem fogadhat el külön juttatást. Akár ennek a kezdeményezésnek az újragondolása is lehetne megoldás. Akár az is, ha a beteg /terhes valamiféle kiegészítő biztosítás formájában, ellenőrizhető, legális úton venné igénybe a magánszolgáltatók szolgáltatásait, ez utóbbiak pedig kapacitást, infrastruktúrát, humánerőforrást, az állami szektor már meglévő és kihasználatlan erőforrásiból is tudnák bérelni.

Az biztosan megviselné a már rogyadozó egészségügyet, ha egyik napról a másikra megtiltanák az önkéntes segítő szerződések megkötését. Hiszen rengeteg olyan orvos van, aki be-bejár tanulni egy-egy kórházi osztályra (például háziorvos belgyógyászatra, vagy intenzív osztályra) vagy csak a szakvizsgáját kívánja életben tartani, azzal hogy szakterületének megfelelő önkéntes munkát végez. Akárcsak a jelen sorok írója, aki önkéntes segítőként dolgozik egy budapesti kórházban és hálapénzt nem fogad el.

A történelem ismétli önmagát és sokszor láthattuk már, hogy a kormányzati ignorancia, hogyan vezet katasztrófához. Talán ez történhetett akkor is, amikor V. Ferdinánd Bécsben, a Hofburgban ücsörögve tudomást szerezett 1848 március 15-i reggeli eseményekről: - Oh! Ungarische wirtschaft! Csak néhány rebellis fiatal csinálja a fesztivált! - majd nagylelkűen legyintve egyet, azzal  a megnyugtató  gondolattal harapott kedvenc knédlijébe, hogy holnapra úgyis kialusszák a fiatalok a rebelliót, mint a decens polgárok általában a részeg esti hőbörgést. De nem, ebből a rebellis lázongásból forradalom és a bécsi udvar egyik legkomolyabb egyensúlyvesztésével párosuló közel másfél éves háborúja lett, ami alapvetően határozta meg hazánk szerepét még a XX. század elején is.

Mintha ez zajlana most is az egészségügyben. Egy ideje már vívja magányos harcát a feketeruhás nővér, majd most még az orvosok is megalakítják saját csoportjukat és új szakszervezetüket is. Létrejött a virtuális Pilvax kávéház az egyik legismertebb közösségi oldalon, 1001 orvos hálapénz nélkül néven. Innen indították elhíresült kérdéseiket az EMMI felé. A kérdések önmagukban nem bonyolultak, feszegetik a hálapénz kivezetésének kormányzati szándékát, idejét, valamint az egészségügyi rendszer átalakítására hivatott kerekasztal összehívását, végül néhány konkrét lépésre kíváncsiak a 2016-os évben, amelyek az orvos elvándorlást és a szakdolgozói képzés megerősítését boncolgatják. Először még karácsony előtt próbálkoztak választ kapni a fenti kérdésekre, de érdemi válasz nem érkezett. Talán csak Semjén Zsolt volt bizakodó, hiszen ő úgy látja, hogy a kormány „emberfeletti erővel küzd az egészségügyért”, nyilván imával és a vasárnapi kórházbezárás ötletével, hiszen az egészségügyi dolgozóknak is jár a vasárnap. 

Az 1001 csoport azonban nem hagyta annyiban, 2015 végére az aláírók létszáma 779-re  duzzadt és a kérdéseket változatlan formában tette fel az EMMI felé, persze eleddig eredménytelenül. Értékelhető válasz továbbra sincsen, már ha nem vesszük figyelembe Ónodi-Szűcs Zoltán a Ma reggelnek adott interjúját. Amelyben azért biztos, ami biztos, gyorsan beszámolt az eddig elért sikerekről, hogy 64 háziorvosi pozíciót sikerült betölteni a hiányzó 238 körzetből (bár ő ennél kevesebbről tud), és arról is, hogy a kórházi várólisták Magyarországon ez egyik legrövidebbek Európában. Ennek azért velősen ellentmond az a 2013-as tanulmány, amely 15 OECD ország várólistáiról szól és az OEP által nyilvánosan vezetett Magyarországi várólisták szerepelnek benne. Feketén fehéren kiderül, hogy csípő- vagy térdprotézisre Magyarországon majd tízszer annyi időt kell várni, mint a tanulmányban szereplő többi országban.

Amit pedig az 1001 orvos hálapénz nélkül csoportról gondol, az önmagában is ijesztő. Hiszen szavai szerint folyamatos egyeztetést folytat a hivatalos szervekkel (Orvosi Kamara, vagy a Cser Ágnes féle szakszervezet?), amelyek az elmúlt évtizedben sem voltak képesek a vezetőik egyéni érdekein kívül mást kiszolgálni. Az 1001 csoportot pedig nem tartja legitimnek, javasolja először a valamiféle szervezetté alakulást, mintha 800 körüli orvos véleménye az asztalról lesöpörhető lenne. A helyzet pikantériája az, hogy még maga a minisztérium sem tudja, hogy ma Magyarországon pontosan hány orvos dolgozik orvosi munkakörben, 11-12 ezer, esetleg 17 ezer (ez a maximum szám, amivel az EMMI számol)? Azaz nem lehet tudni pontosan azt, hogy ez a kezdeti 800 fő körüli orvos létszám milyen erőt képez az egészből, bárhogy is számoljuk jelentőset. A jelenleg is komoly humánerőforrás-hiánnyal küzdő egészségügy nem tudná már azt sem elviselni, ha ebből a kezdeti 800 orvosból fele, harmada felállna, vagy külföldre vándorolna. Különösképpen azért nem, mert az 1001 csoport tagjainak nagy része olyan szakmákban dolgozik, amelyekben komoly orvoshiány van már most is.   

Persze az EMMI-n kívül, a médiában az 1001 csoport hálapénz nélkül szerveződés második petíciója jelentős visszhangot keltett. A sok megszólaló között érdemes kiemelni a Magyar Kórházszövetség elnökének (dr. Velkey György) a „Magyarul Balóval” című műsorban elhangzott állításait, amelyben azért sok igazság van, de azt nem szabad elfelejteni, hogy Velkey a Szócska féle kabinet oszlopos tagjaként jelentős felelősséggel viseltetik az egészségügy mai állapotáért és problémáiért, amelyeket most végül Ónodi-Szűcs Zoltán örökölt meg. Hiszen Szócskáéknak - így Velkeynek is - egy egész ciklus állt rendelkezésükre, hogy bármilyen érdemi változást megteremtsenek, de erejükből a meglehetősen szánalmas Semmelweis terven és a kötelező kamarai tagságon kívül másra nem nagyon futotta. Ez utóbbival végső soron sikerült létrehozni egy olyan ágazatot, ahol a releváns érdekképviseletnek a nyomát sem lehet felfedezni. Az 1001 csoportnak többek között ebből, illetve az ennek segítségével is fennmaradt feudális, teljesen hazug rendszerből és az egészségügyet polipként átfogó hálapénzből lett elege. 

Ezt észre nem venni több mint politikai hiba, mert az már régóta látszik, hogy az EMMI miniszterének Balog Zoltánnak az ingerküszöbét nem éri el. Hogy ez pusztán a szokásos dilettantizmusával, vagy csak egyszerűen a leszarom retard tabletta hatásával magyarázható, talán soha sem derül ki.

Azonban Ónodi-Szűcs lendületével, energiájával talán valami előremozdulás elérhető, de csak akkor, ha a helyzet- és szituációértékelése végre helyes irányt vesz és képes a változást sürgető jelzéseket komolyan venni, na meg persze amennyiben megfelelő szabadságot és hozzá pénzt is kap döntéseinek végrehajtásához. Ellenben pontosan úgy fog járni, mint V. Ferdinánd, akit az udvari kamarilla végül lemondatott a trónjáról Ferenc József főherceg javára.

Hálapénz nélkül a magyar egészségügy jelenlegi rendszere nem lenne működőképes. A Corvinus Egyetem Marketing Tanszéke által végzett kutatás szerint 2008-ban 73,4 milliárd forintnyi paraszolvenciával járult hozzá a lakosság az egészségügy fenntartásához. Ez az összeg a 2011-es teljes egészségügyi költségvetés csaknem 6 százaléka. Hogy érzékelhető legyen, az Országos Mentőszolgálat éves teljes költségvetése 23 milliárd forint körül van, a kórházi tevékenységekre és szolgáltatásokra szánt összeg 2011-ben pedig 547 milliárd forint. Érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb hálapénzt a kórházakban adják, ennek összege átlagosan 28 500 forint

A hálapénz-rendszer az egészségügy számos bajának legfőbb okozója. A paraszolvencia adóköteles jövedelem, azonban a boríték tartalma rendszerint a beteg és az orvos közös kis titka marad, tehát ebből a jövedelemből rendszerint nem keletkezik adó- és egyéb járulékbevétel sem. Ezen felül ez a sajátságos co-payment rendszer a felelős az egészségügyi ellátás jelenlegi színvonaláért is, ugyanis a hálapénz-rendszer számos felesleges egészségügyi szolgáltatást generál.