Forr a levegő  az egészségügyben, a rezidensek letétbe helyezték a felmondásukat a gyalázatos munkabérek és körülmények miatt. A kórházakból naponta távoznak a jól felkészült, már több éves tapasztalattal rendelkező szakorvosok, akikre a jövőt lehetett volna alapozni. Ráadásul már a szakdolgozók is egyre többször keresnek külföldön munkát. Lassan kiürül Magyarország egészségügyi humánerőforrás piaca. A betegek ellenben maradnak, az ellátás minősége pedig még az elmúlt évekhez képest is nagyságrendeket romlott. Már nem is az infrastrukturális problémákat panaszolják a betegek leginkább - ehhez mintha hozzászoktak volna - hanem a beláthatatlan időkre nyúló várólistákat. Elértük azt a szintet, hogy már nem csak a műtétekre alakultak ki várólisták, hanem az egyszerűbb szakorvosi vizsgálatokra is. Több hetet, hónapot kell várni például a gastroentorológiai szakvizsgálatra is, hogy olyan unikumokat ne is említsünk, mint az immunológia, az endokrinológia, vagy a gyermek-neurológia. Az orvos-elvándorlásra adott cinikus válasz még tetézheti is a folyamatot, mely szerint minden külföldön munkát vállaló orvos az itthon maradottak körülményeit rontja. A rendszer még saját tehetetlensége folytán, ha csikorogva is, de működik, azonban már látni az összeomlás kezdetét és végét is.

Szócska Miklós államtitkár úr nemrég befejezte országjárását, így már kellő tapasztattal felvértezve nézheti végig a rendszer összeomlását. Merthogy közel egy év alatt sem tudott egy kézzelfogható koncepciót lerakni az asztalra, amellyel a kialakult válságot kezelné.  Mélységesen megdöbbentem, amikor idén februárban egy országjáró fórum keretében azt nyilatkozta, hogy az ötleteket a résztvevőktől várja kilenc hónappal a beiktatása után. „Az hamar kiderült, hogy a fórum résztvevői súlyos félreértésben vannak. Ők azt várták, hogy az államtitkár gitározzon, azaz mondja el, hogyan akarja megmenteni az egészségügyet. Az államtitkár viszont azért jött, hogy "meghallgassa az ő véleményüket arról, hogyan kellene megmenteni az egészségügyet.”

Joggal vetődik fel a kérdés, hogy mit csinált addig?

A mérleg: kidolgozták az addig már félig-meddig kész otthonszülés stratégiáját, amely összességben mintegy 300 állampolgárt érint. Elkészítették a híres-hírhedt Semmelweis Tervet (amit a rossz nyelvek máris átkereszteltek Szemmelvert Tervre), amelynek a lényege, hogy átfogó elemzés készült az ágazat jelenlegi állapotáról, azonban kézzelfogható intézkedési tervet nem tartalmaz. Létrehoznának nyolc nagytérségi ellátásokat nyújtó csúcsintézményt, amelyek lényegében a súlyponti kórházaknak felelnének meg, remélhetőleg ésszerűbb kijelöléssel.  Sikeresen beterelte az orvosokat és egészségügyi dolgozókat a Magyar Orvosi Kamarába, amelynek botrányairól előző blogbejegyzésemben írtam. 

Érdekessége továbbá a Semmelweis Terv több elemének, hogy részben már megvalósult, de megszüntetett elemeket tüntet fel újdonságként, mint például az Egészségbiztosítási Felügyelet/Országos Betegjogi Központ, vagy a veresegyházi modellből  jól ismert ellátás szervező. További furcsaság  Semmelweis Tervben „a nagytérségi egészségszervezés tervezett területi beosztása és magas   progresszivitású központjai a fővárosban és vidéken” nevű térkép.

A térkép alapján különösen izgalmas lehet majd például az aszódi, veresegyházi betegek élete, hiszen a közeli és jól elérhető Budapest helyett Salgótarjánban kaphatnak majd ellátást. Még kacifántosabb a dunavecsei és környékén élő betegek útja, ők sem kelhetnek át a Dunán és érhetik el a 10 kilométerre lévő dunaújvárosi kórházat, nekik a jóval messzebb lévő Kecskemét a kijelölt célintézmény. A kialakult betegutak tekintetében, érdemes lett volna mégis csak azt a félhomályos szobát, körzőt és vonalzót is használni a tervezésnél.

Most nézzük azokat a lehetőségeket, amelyeket pluszfinanszírozás nélkül is meg lehetett volna tenni az elmúlt közel egy évben.

A betegutakat és az ellátás progresszivitását optimalizálni lehetett volna, mégpedig úgy, hogy a rendelkezésre álló forrásokat megfelelően átcsoportosítva egyenes, tiszta és világos rendszer mentén juthatott volna a beteg megfelelő szintű ellátóhelyre. Szintén különösebb forrásigény nélkül a magánszektor már kiépült ellátóhálózatára is lehetett volna támaszkodni. Ebben az esetben, amennyiben a beutalt beteg elfogadja, vagy igényli, bizonyos járóbeteg ellátásokat a magánszektor szakrendelésein is igénybe vehetne, természetesen egy tisztességes co-payment rendszer keretében.

Így a már amúgy is túlzsúfolt állami ellátórendszer tehermentesíthető lenne, az alacsonyan fizetett orvosok pedig extra jövedelemhez juthattak volna, hiszen a magánszektor a jó orvosokat felszívhatta és ezzel itthon is tarthatta volna. A co-payment rendszerrel pedig a szektorba juttatott eddigi fekete-szürke hálapénz egy része is kifehéredne. A fentiekhez kapcsolódó biztosítási modellt már meg sem merem említeni, hisz ez is a kapitalizmus vadhajtása lenne. Bár maga az államtitkár is a magánszektorból érkezett a bársonyszékbe – igaz, nem csinálta/szervezte az egészségügyet, hanem oktatta –, mégis mintha ismeretlen lenne számára a szektorsemlegesség fogalma. Pedig a jövő ez, már amennyiben nem a szocialista egészségpolitikában gondolkozunk, hiszen az egészségügyi magánszektor még a gazdasági válság alatt is gyarapodni tudott, köszönhetően az állam bénázásának.

Az államtitkár tegnapi bejelentését hallgatva lassan elmondható, hogy a honi egészségügyben is megvalósulni látszik a régi ETA punkzenekar - amelynek Szócska államtitkár írta a dalszövegeket - apokaliptikus látomása: az „egy nagy picsa anarchia”. (A teljes dal az alábbi videón meghallgatható).