Hiszen valószínűleg előbb beér majd az állampolgári segítséggel a kórházba, mintha a mentőre várna másfél  órát, mint nemrég az a 37 éves nő, aki az M0-on lett rosszul a kocsijában, és szívinfarktus-, illetve strokegyanúval került végül is kórházba, igaz abból is rosszba, oda, ahol éppen nem működött a CT.

Bár Orbán Viktor azt mondta, hogy “nem hagyunk senkit az út szélén”, most már nyilvánvaló, hogy ezt a kijelentését nem az átlagállampolgárra, hanem a már ismert közszereplőkre - Rogán, Vajna, Mengyi - és a nemközszereplő Habonyfélékre értette és korántsem azokra, akik valamilyen segítségre szorulnak, vagy netán egészségügyi ellátásra.

Ahhoz, hogy megértsük azt, hogy ilyen esetek miért fordulhatnak elő, kicsit vissza kell mennünk az időben. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) mindig is híres volt szolidaritásáról, itt nem munkatársak vannak, hanem bajtársak, ide mindig jöhettek azok, akik valamiféle okból máshol alkalmatlanná váltak, még az ’56-os forradalom miatt máshol meghurcoltak is munkát találhattak maguknak a mentőszolgálatnál. Az OMSZ hasonlóképpen gondoskodott a bármilyen okból kocsizásra már képtelen dolgozóiról is. Más beosztásban irányítóként, raktárosként, portásként foglalkoztatta őket. Sajnos azonban ez a fajta szolidaritás a szakmailag alkalmatlanokra is kiterjedt, így vált egy-egy irányító csoport gyakorlatilag szociális foglalkoztatóvá (ők végzik a mentőautók irányítását, velük beszélünk a 104-en, ők döntenek arról, hogy milyen súlyosnak ítélik az esetet, mennyi időn belül, milyen felszereltségű kocsit küldjenek). A helyzetet még súlyosbítja, hogy sok  olyan mentődolgozó is az irányításon dolgozik, akik a mentőápolói iskola után mentési tapasztalat nélkül kezdtek el dolgozni, azaz fogalma sincs a mentőmunkáról. Ráadásul az irányításon dolgozók képzése is szemmel láthatóan meglehetősen silány, hiszen ezek a problémák nem új keletűek, nem most alakultak ki, hanem már sokkal régebben. 

Fotó: mentok.hu

Azonban nem csak a személyi állomány képzetlensége (tisztelet a kivételnek), vagy alkalmatlansága adja a problémaforrást egyedül, hanem legalább ilyen fontos kérdésként merül fel a Mentőszolgálat túlterheltsége is. Amiért részben mi, állampolgárok is felelősek vagyunk, főleg a nagyobb városokban, hiszen itt az orrvérzéshez és a kullancshoz is mentő jár, persze, ha jut. (Érdekességképen, a budapesti irányítás naponta átlag 700 feladatot próbál ellátni kb. 80-100 mentőegységgel.)

Másfelől az is jelentősen hozzájárul a jelenlegi mentési kapacitás elégtelenségéhez és a mentésirányítás ugandai állapotához, hogy a mentésirányításra szánt 4.1 milliárd forintos fejlesztés a Göndöcs-Mártai-Burány főigazgatói triász keze között, köddé vált, elolvadt és végül nem hasznosult. Érdekes, hogy a hármasfogatból Göndöcs most is a mentőszolgálatnál dolgozik vezető beosztásban, miközben a korántsem makulátlan Vöröskereszt elnöke. Míg Mártai nemrég kapott felhatalmazást Balog emberminisztertől stratégiaalkotásra.

Pedig a 4.1 milliárdos uniós forrás úgy tűnt el, hogy nem vásároltak belőle megfelelő kikérdezési protokollt, ami segítene meghatározni egyáltalán azt, hogy mi a mentőfeladat, és mi nem, vagy például milyen esethez kell azonnal orvost küldeni, milyenhez elég később és csak ápolót küldeni. 

Nem vásároltak belőle megfelelő kommunikációs eszközöket (a pár éve vásárolt tablettek már akkor is alkalmatlanok voltak, hiszen például több percig tart egy excel tábla megnyitása is). 

Nem készítettek ebből a pénzből megfelelően hatékony tréningeket sem, és egyáltalán nem foglalkoztak a humánerőforrás menedzselésével. 

És nem utolsósorban maga a politikai is jelentős felelősséggel tartozik. Hiszen 2010-óta a negyedik főigazgatóját fogyasztja el a Mentőszolgálat, aminek a hátterében az állhat, hogy Balogék számára sohasem a rátermettség és a képesség volt egy-egy pozíció betöltésénél a legkívánatosabb érv, sokkal inkább a megbízható NER tagság és a szervilizmus. Valamint maga a nagypolitika sem fordított az elmúlt hat évben megfelelő figyelmet az egészségügyre, így következmények nélkül benyelte, hogy többmilliárdos uniós források tűntek el eredménytelenül, akárcsak a Mentőszolgálat 4,1 milliárd forintja. 

Persze eset kialakulásáért felelős - nem utolsósorban - az a fejetlenség is, ami a budapesti kórházi ellátást is jellemzi. Hiszen ez a beteg nem elég, hogy 37 évesen egy olyan betegséggel várt másfél órát a mentőre, aminél minden perc számít - stroke-nál és infarktusnál is korai gyógykezeléssel jó eséllyel teljes gyógyulás érhető el - hanem még a mentőnek sikerült is olyan kórházba szállítani, ahol a CT éppen akkor nem működött (hivatalosan le volt mondva), ezzel is jelentősen rontva kezelés hatékonyságát. (A CT vizsgálat stroke esetén alapvetően határozza meg a kezelés módját). Erre pedig nem nagyon lehet más indok, mint az elégtelen kommunikáció. 

Szintén magáért beszél az a szám, hogy jelenleg is 30 kórház működik Budapesten, ötvenvalahány telephellyel, és évente 17.000, azaz tizenhétezer kórházi lemondást (ágy-, CT-, Osztály-. stb) kezel a Mentőszolgálathoz tartozó Központi Ágynyilvántartó, azaz évente 17 ezerszer jelenti ki valamelyik kórház, hogy valamelyik osztálya, és/vagy diagnosztikai eszköze nem tud aznap több beteget fogadni, humánerőforrás- vagy helyhiány, esetleg karbantartás, meghibásodás miatt.

Ahhoz, hogy többet hasonló eset ne forduljon elő és szeretteinket biztonságban tudjuk, el kell fogadnunk, hogy minden nem jár. Meg kell tanulnunk (erről itt írtam korábban), hogy az egészségügy melyik részéhez fordulok az aktuális problémámmal, a háziorvoshoz, a szakrendelőhöz, a kórházhoz, vagy éppen a mentőkhöz. Ugyanis ha mi ésszerűen használjuk az erőforrásokat, és nem próbáljuk meg a ballisztikus rakétával eltalálni a verebet, akkor a kapacitásokhoz is jobban hozzáférünk majd.

De addig is csak magunkra számíthatunk, amíg egy dilettáns pap tipródása miatt sem határozták még meg Budapest egészségügyi szükségletét, és elfogadjuk, hogy fontosabb stadionokat építeni, vagy a nem létező kvóta ellen népszavazást elrendelni sok-sok milliárdokért. És persze elfogadjuk azt is, hogy a még egy éve sem kinevezett jelenlegi főigazgató nyakába  varrják a Mentőszolgálat több éves elmaradását.

Kétség ne legyen, azért Habonynak, Rogánnak, Vajnának valahogy majd mindig lesz mentő a beszakadt körmükre is, hiszen ők nem maradhatnak az út szélén. 

De az egyszerű szavazó ennyit biztosan nem ér, még ha majd vasárnap buzgón ikszeli is a nemeket.

A 37 éves betegnek pedig gyors, teljes gyógyulást kívánok!