Egyre inkább úgy érzem, hogy Győrfi Pál nem létező médiaiskolájában maxolja ki az egészségügyi kommunikációt a kormány. Hiszen Győrfi szerint nincs szakemberhiány és úgy általában is mindig minden a legnagyobb rendben van, még akkor is ha már…   Nagyon úgy nézem, hogy az egészségügyi kommunikáció legalább annyira sikeres, mint Győrfi hajbeültetése.

Győrfi Pál Országos Mentőszolgálat egészségügy Máté Gábor főigazgató mentés mentésirányítás egészségügyi államtitkár

fotó: szerkesztve a magyarhirlap.hu-ról

Hiszen hol maga a miniszter a biciklikkel, hol az államtitkár mond valami szórakoztatót, például a “szakmai érvek mentén lett szétverve az egészségügy”, de ha esetleg éppen nem érnének rá, akkor biztos előkerül valamelyik pincsi kutya, hogy megcsinálja a napomat, mint legutóbb az ÁNTSZ frissen kinevezett új tisztifőorvosa

De nem marad el ezen a területen a Mentőszolgálat szintén frissen kinevezett vezetője sem. Aki eddig sehol sem felejtette el megjegyezni, hogy ő bizony Kresz Géza (a magyarországi mentés megalapítójának) ükunokája, amihez én szívből gratulálok. Ezen felül azért még csak megjelent, vagy három országos lapban az ükunoka nyilatkozata, hogy hát ő nem talált semmiféle olyan standardot, amely szerint a mentőnek tizenöt percen belül ki kellene érnie az egészségkárosodás helyére, így szerinte ez az egész tizenötpercesdi egy bullshit. Erre azért még a Népszabadság újságírója is felkapta a fejét és szerényen megjegyezte, hogy a világ fejlettebb részén a 15 perc már 8, és a legnagyobb baj az, hogy nem egy tanyára nem ér ki a mentő, hanem Budapesten a Deák térre sem 15 perc alatt.

Győrfi Pál Országos Mentőszolgálat egészségügy Máté Gábor főigazgató mentés mentésirányítás egészségügyi államtitkár

A kijelentés kísértetiesen emlékeztet a 80-as évek végi mentőszolgálat hozzáállására. Ahol a betegszállítás során nem egyszer kellett akár 8-10 órákat várni.

Mindenesetre az üzenet világos, nyíltan emelt fővel kimondjuk, amit már eddig is mindenki tudott, hogy nyugi nem fogunk kiérni 15 percen belül, ne is várjátok és így a problémát megoldottuk. Hasonlóan ahhoz, amikor a mentőautók életkorát igazították a jogszabályhoz. (Tízévesnél idősebb mentőautó nem dolgozhatott, azonban a Mentőszolgálat gépjárműállományának nagy része elmúlt tízéves, így egyszerűbb volt jogszabályt módosítani, mint mentőautót venni.)

Na persze, majd stroke-hoz meg szívinfarktushoz azért igyekszünk, de a törött bokájú nyugdíjas várhat télen az utcán, hiszen jegelni ott már jegeli is. 

Volt egy 4,1 milliárdos uniós tender, amely a mentésirányítás korszerűsítésére ment volna el. Tudják az ahol egy tablet 400 ezer forintba, egy azt tartó konzol pedig 200 ezer forintba. Ennek a projektnek lett volna a része a KÓRSZERŰ mentésirányítás szoftveres fejlesztése is, amely magában foglal egy KÓRSZERŰ kikérdezési protokollt is. Ez a KÓRSZERŰ protokoll lett volna hivatott kiszűrni mi mentőfeladat és mi nem az. Azaz amit ükunoka állít - hogy aztán már nem is kellene mindenhez mentőt küldeni - csak egy olyan közegben értelmezhető, ami már szabályozva van, a mentésirányítás meg még most sincs. Így egyszerűbb mindenhez mentőt küldeni, még a nagymama szemüvegének megkereséséhez is, mint a kockázatot a nem küldéssel felvállalni. Az meg, hogy egy karambolban beszorult sérülthöz csak fél óra múlva tud kocsi menni magyarázható a kocsihiánnyal. 

Azonban ezt az uniós lehetőséget a 4.1 milliárddal nem sikerült megugrani és KÓRSZERŰ mentésirányításnak se híre se hamva. Így, marad a jó öreg mágnestábla és mentésre bármilyen okból alkalmatlanná vált dolgozók szociális foglalkoztatója a mentésirányítás. Nem csoda, hogy az új főigazgatónak - akinek a fenti tenderhez semmi köze nem volt - más nem marad a kezében, mint visszanyúlni ápolókorából hozott kommunikációhoz. Nincs és nem is lesz, jó az úgy! Tizenöt perc, hülyeség!

Másik oldalról viszont nem szabad elfelejteni, hogy a széteső egészségügy egyre több feladatot ró a mentőszolgálatra és valóban egyre több olyan szállítást végeznek, amelyekre nem lenne szükség. Példaként tudnám mondani azt a kb. tíz évvel ezelőtti légi szállítást, ami Miskolcról irányult Győrbe  egy lélegeztetett beteggel csak azért, mert területileg a beteg a győri kórházba tartozott, és Miskolcon lejárt az OEP finanszírozása. A szállítás a beteg számára abszolút nem veszélytelen és még el is pattintottunk rá 1-2 millió forintot, igaz nem a Miskolci kórház büdzséjére. Persze ez a jövőben nem fordulhat elő, mert a légimentők helikopterbérleti tenderét, már harmadszor vonták vissza a napokban, így meglehetősen bizonytalan, hogy mivel fognak repülni 2016 márciusától.

Érdekes a 15 perces kiérkezés magyar legendája is. 2006-ban az akkori Egészségügyi minisztérium megrendelt egy tanulmányt az Országos Mentőszolgálat működéséről, abban a tanulmányban szerepelt egy hivatkozás, amely leírta, hogy a mentőszolgálat 78 %-ban 15 perc alatt kiér a helyszínre. Ez a hivatkozás azóta aranystandarddá vált, annak ellenére, hogy ma már senki sem tudja mikor és hol készült, és annak ellenére is, hogy a körülmények jelentősen megváltoztak. Hiszen az elmúlt tíz évben a mentőszolgálat már egyre kevésbé képes ellátni az alapfeladatát, magát a mentést, és ez az arányszám is mostanra jócskán csökkenhetett. Most éppen ennek megreformálására várunk, mert igény az volna rá. Eddig nem sok minden történt, attól eltekintve, hogy még tavaly íziben menesztették az orvosigazgatót, aki az RSI (Rapid Sequence Induction/Intubation, sürgősségi altatás) pápájaként a saját pápaságába bukott bele itt is, és szintén útilapu került az egyik igazgató, valamint a gazdasági igazgató lábára. Ami kezdetnek elég biztató volt, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy az itt is megbukott orvosigazgató a légimentőknél dolgozhat tovább, ott ahol korábban ügyvezető igazgatóként, majd orvosigazgatóként is megbukott, igaz ma már csak orvosként. Az sem tesz jót a főigazgató által is felismert morális válság kezelésében, hogy azok akik ezt a válságot előidézték, még mindig a helyükön vannak egészen régiós orvosigazgatói szinten.

Úgy nem lesz rend, és béke sem, ha a kezdetek után erős visszaesés várható. Márpedig értékelhető program és jó csapat nélkül az újdonság varázsa, csakúgy, mint az ükunokai örökség hamar szertefoszlik és a morális válság újabb immár sokkal mélyebb állapotába süllyed. És fiúk, ha még tényleg sokat tököltök, ne csodálkozzatok majd azon ha beolvasztanak a Katasztrófavédelem alá, igaz az nem csak számotokra, hanem Magyarország lakosainak is katasztrófa lesz.