Üdítő kivétel volt mentős létem azon esete, amikor a Markó utcából Csepelre riasztottak újraélesztéshez és megérkezésünkkor azt tapasztaltuk, hogy a beteget a hozzátartozók szakszerűen újraélesztik. Nekik és az ellátásnak köszönhetően a beteget sikerült a kórházban élve átadni, de erre a hozzátartozók hathatós tevékenysége nélkül aligha lett volna esély a mintegy 25 perces kiérkezés után. 

Sajnos azonban még napjainkban is sokan arrébb mennek segélynyújtás nélkül, ha azt látják, hogy egy embertársunk összeesik, megsérül. Könnyű ilyenkor a szokásos védőhálót felhúzni és megmagyarázni, hogy mit miért nem tettünk: “biztos részeg…nem bírom a vért…inkább nem teszek semmit, nehogy valami rosszat csináljak, valaki más majd biztos segít”, de azért jobb esetben a lelkiismeret furdalás csak ott fog kínozni egy ideig. Hiszen az egész nem szólt másról, mint elbújtatni, megmagyarázni a tehetetlenségünket és az ebből eredő dühünket. Márpedig minden jogosítvánnyal rendelkező állampolgárnak meg kellene kapni azt a tudást, ami ilyen esetekben cselekvésre kellene, hogy késztesse, legalábbis papíron. Hogy ez mégis miért nincs így, az oktatás-, a vizsgáztatás hiányossága, vagy csak szimpla korrupció miatt, számomra nem világos. Az azonban biztos, hogy ez a rendszer évtizedek óta nem képes kielégíteni azt az igényt, hogy a járművezetők legalább alapfokon képzettek legyenek sérült ellátására. Persze az is igaz, hogy ezt a tudást nem elég egyszer megszerezni, néha gyakorolni kell, így hiába kapott valaki 10 évvel ezelőtt képzést újraélesztésből, egy éles, komoly stresszel terhelt helyzetben nem biztos, hogy elő fogja tudni hívni ezt a tudást. 

Hasonlóan siralmasnak látom a lakosság egyéb egészségügyi képzettségét és kultúráját is, igen ideértve a higiéniát és a szexuális kultúrát is. Egy átlag magyar férfi sokkal többet tud kocsijáról, vagy a nők a mosógépükről, mint a saját testükről. Még csak nem is a betegségekről, hanem a testük működéséről - és itt nem a sejtbiológiára gondolok, hanem alapvetően egyszerű dolgokra - mint például, ha rosszul leszek a töltött káposztától, akkor ez alól a sátoros ünnepek sem kivételek. De persze a betegségek ismerete terén is alapvető hiányosságokat lehet találni. Hiszen az tényleg fehér hollónak számít és pezsgős ünnepnek, amikor a beteg meg tudja mondani a rendszeresen szedett gyógyszerei nevét. Sokszor azért nem elég hatékony egy-egy kezelés, mert a beteg nem tudja, nem akarja betartani az orvosi előírásokat. Persze, értem, hogy nehéz azokat az orvosi utasításokat betartani, amelyek állandóan valamiféle korlátot támasztanak az egyén szuverenitásával szemben, de gyakran csak ezekkel a lemondásokkal élhetünk tovább, legalábbis mai tudásunk szerint. Azt is értem, hogy a gyógyszerek elnevezése sem igazán felhasználóbarát. Higgye el, ez az orvosoknak is komoly problémát okoz, mind a kimondhatatlan hatóanyag, mind a hasonlóan bonyolult gyógyszer elnevezés. De amikor valaki nap mint nap találkozik ugyanazzal a névvel, hát csak bele kellene égnie a retinájába! Arról már nem is beszélve, hogy gyakran a beteg annyira vesz részt a gyógyítás folyamatában, mint egy imádkozó sáska, aki pont annyira van tisztában saját halandóságával, mint némely honfitársunk.

A jó hír az, hogy ezen az egész középkori elmaradáson viszonylag könnyen lehetne segíteni, ha oktatnának egészségügyi kultúrát már az általános iskolától kezdve. Véleményem szerint erre sokkal inkább szükség lenne, mint akár a másodfokú egyenlet megoldóképletére, vagy a súrlódási erő ismeretére. De sajnos Magyarországon ennél sokkal fontosabb a hittan- és erkölcstan oktatás kisgyerekek számára is, még akkor is, ha a 6-7 éves gyerekeknek gyakran ezért van napi 6 órájuk.  És ne tessék most azzal jönni, hogy milyen fontos az iskolai ne lopj, ne ölj stb. oktatása, hiszen ezen erkölcsi alapkérdések rendbetételére nem külön óra, hanem külön pedagógusi példa kell hogy legyen és nem heti 3 órában, hanem  minden órán. A gyerek ezeken keresztül fogja rögzíteni az alapértékeket, már ha a szülők nem rögzítették ezt jóval korábban. Ugyanis ezen kérdések és értékek rögzítése csak akkor kellene, hogy iskolai feladata legyen, ha a szülők ezt valamiért nem tudják, nem akarják megoldani. A hittannal kapcsolatban pedig én még nem hallottam arról, hogy a vallás jobban csökkentette volna az abortuszok számát, mint a felvilágosítás és a védekezés. Persze nem kétlem, az ima sokszor segít, de az óvszer azért talán hatékonyabb, csak ezt is oktatni kellene. De arról sem hallottam, hogy a mindennapi miatyánk helyettesítette volna az egészséges táplálkozásunkról alkotott tudást, vagy csillapított volna vérzést egy artériás vérzésnél, vagy akár helyettesítette volna az újraélesztést egy hirtelen szívhalált szenvedett embernél (évente 25-27000 halnak meg Magyarországon hirtelen szívhalál által!). 

egészségügy egészségügyi kultúra oktatás hittan erkölcstan

Meg egyébként is az a magánvéleményem, hogy a vallást (bármelyiket) tessék szabadidőben gyakorolni és ne az iskolában, ugyanis az iskola nem a hitélet ápolására való. Pláne akkor nem, ha ennél sokkal fontosabb és mindennapjaink szempontjából is alapvető információkra nem tudjuk gyermekeinket megtanítani, mert az mégiscsak lehetetlen, hogy napi 9-10 órát tanuljanak a nebulók.

Tehát ha kevesebb abortuszt szeretnénk, ha egészségesebb életet, ha nagyobb esélyt a túlélésre, kérem, tessenek imádkozni az egészségkultúra, mint tantárgy bevezetéséért. Higgyék el, nem csak a saját egészségük lesz ettől sokkal jobb, hanem az egész egészségügyi ellátórendszer leterheltsége is jelentősen csökkenni fog, ami végül majd azt jelenti, hogy sokkal több idő marad a valóban súlyos betegek ellátására és az érdemi gyógyításra.