Előző blogbejegyzésemben leírtam, hogy hogyan kellene átalakítani a budapesti ügyeleti és kórházi rendszert, az alapellását, a mentőszolgálatot, a háziorvosi ügyeleteket, ezekről itt olvashat bővebben.
Most nézzük a folyamatot tovább, hogy milyen olyan beavatkozásokra lenne szükség, amelyek segítségével tovább élhetnénk és a sürgősségi ellátás minősége már megközelíthetné az európai átlagot.
Vigyázat, zúzzuk a szakmát tovább, ezért lehet, hogy néhol száraz lesz az anyag!

Fotó: oroscafe. hu

III. pont: a szakellátás átalakítása.
Sokan azt gondolják, hogy csak azért kell sokat várni a sürgősségi osztályon, mert kevés az ott dolgozó orvos. Pedig az igazság ennél sokkal árnyaltabb és összetettebb.
A sürgősség osztályra beutalt, vagy bejövő betegek jelentős százaléka azért van ott, mert nem elégséges a szakorvosi hálózat kapacitása és hosszú hetekkel, esetleg hónapokkal későbbre kap a beteg időpontot a szakorvosi vizsgálatra. Ezért a rendszert megkerülve a sürgősségi osztályon keresztül próbálja meg a beteg, vagy a kezelőorvosa hozzájutni az áhított szakvéleményhez, ezzel is túlterhelve az amúgy is bedugult rendszert. 
Bár a betegek száma az orvostudomány fejlődésével egyre inkább növekedni fog, a betegségek kezelése a technikai fejlődéssel egyre inkább a kórházakon kívüli ambuláns ellátóhelyek felé fog kitolódni. Ezért és fenti problémák miatt is rendkívül fontos a szakellátás megerősítése és átalakítása. Jelenleg ez egy meglehetősen mostoha terület az egészségügyben, főképpen a manuális szakmák között (nőgyógyászat, sebészet stb…) Ugyanis itt a műtétek és egyéb kórházi beavatkozások hiánya miatt jóval kevesebb a hálapénz. Sőt, miután ez az állami ellátás  mindenkinek jár, sokkal kevésbé kifizetődő az ott dolgozó orvos számára, hiszen itt a hálapénzmentes betegekre is jelentős időt kell fordítani, ami a hálapénzes betegek elől veszik el. Ezért a szakrendelés a legkevésbé sem népszerű az orvosok között, sőt sokan igyekeznek menekülni ez elől. Sok helyen a szakorvosjelölteket, sokszor a rezidenseket küldik a szakrendelőkbe, ami nemcsak a minőség szempontjából aggályos, hanem egy-egy beteg kezelése is tovább tart, mint a nagyobb tapasztalatú szakorvosok számára. A megoldás az lehetne, hogy az itteni munkát sokkal súlyozottabban fizetnék, mint ugyanezt a kórházakban. És igen, itt is komolyan szerephez kellene juttatni azokat a magasan képzett egészségügyi szakembereket, akik képesek lennének egyes, jelenleg még orvosi kompetenciába tartozó feladatokat átvállalni. 
Szükséges lenne bővíteni az egynapos sebészeti ellátások körét is, amely beavatkozásokat ezekben a szakrendelőkben kellene javarészt megoldani. Furcsa és megdöbbentő az a tény, hogy ma az egynapos sebészeti kezelések kétharmadát az egyetemi centrumok végzik. Megfordultunk a lovon, ugyanis ezen centrumoknak nem a legegyszerűbb, hanem a legbonyolultabb ellátást kellene biztosítaniuk. Azonban a finanszírozás lehetővé teszi azt is, hogy aktív osztályokon végezzenek egynapos beavatkozást, akár egyetemi centrumokban is. Így a beteg és a hálája is ott marad. Szégyen az, hogy - bár az egynapos beavatkozások száma növekszik - ott, ahol ezeket a beavatkozásokat kellene végezni, mindössze az összes műtét 5 százalékát végzik el. Azaz, ahol a legnagyobbnak kellene lennie az egynapos beavatkozások számának - a szakrendelőkben - ott a legalacsonyabb. A hálapénz és a finanszírozás miatt mindent inkább beterelünk a magasabb szintű ellátóhely felé, ahelyett, hogy megfordítanánk az irányt. 
Ez pedig ahhoz vezet, hogy amíg dr. Cash (nem Johnny) özvegy Zitkovicsné visszerét operálja, addig pont nem tud konzultációt adni a sürgősségi osztályon a vérző beteg számára, mert egyszerre még ő sem képes két helyen megjelenni. De ugyanez igaz akár a nem manuális szakmákra is, hiszen a mai viszonyok között a főorvosok a magánrendelésüket a kórház biztosította keretek között  végzik. Így amíg dr. Szívkovács nézegeti Zitkovicsné barátnőjét, addig ő sem tud konzultációt adni a sürgősségi osztálynak, ezzel a már úgyis végletes orvoshiány megtöbbszöröződik. 
A megoldás az lehet, hogy szigorúan meg kell tiltani az ambuláns betegvizsgálatokat a kórházakban, erre a szakrendelőkben kell, hogy lehetőség nyíljon. Persze ez is csak akkor léphető meg, ha dr. Cash főorvos úrnak nem visszereket kell operálnia, hanem a tudásának megfelelő műtétekből és oktatásból európai szinten orvosként megél, természetesen hálapénzmentesen. 
Az egynapos sebészetek finanszírozását úgy kell megoldani, hogy megérje azt a szakrendelőknek felvállalni és a kórházakba csak és kizárólag a komplikáltabb esetek juthassanak. 
Ezekkel a megoldásokkal elsősorban megnőne a szakrendelőkben dolgozó orvosok presztízse, a kompetenciák leadásával csökkenthető lenne az orvoshiány, az egynapos sebészet kiterelésével pedig a kórházi betegforgalom. Ezek pedig együttesen csökkentik a sürgősségi ellátás időtartalmát is. Hiszen legtöbbször a leletre kell várni és nem a sürgősségi orvosra, ez pedig azért nem készül el, mert a rendszer vízfejű és mindet az orvosokkal akar megoldani, valamint azért nem, mert a konzultációt adó orvosok jó része éppen azzal foglalkozik, hogy ebben a hálapénzalapú, végletekig korrupt rendszerben valahogy megéljen.
Amennyiben a szakrendelőket sikerül a helyükre rakni és súlyuknál fogva megfelelően kezelni, a praxisközösségekből továbbküldött betegek nem a sürgősségi osztályon, hanem a szakrendelőkben fognak jelentkezni, betegségüknek megfelelő várakozási idővel.
Hogy ez mennyi lesz és mit kell nekünk, sürgősségi orvosoknak és a betegeknek is tennie azért, hogy ne haljunk bele a sürgősségi ellátásba a következő bejegyzésem tartalma lesz.
Folyt. köv…