“A betegátadás jelentősen elhúzódott”
Olyannyira, hogy a beteg nem élte túl. Nem élte túl a 37 éves nő a kórházak közötti ping-pong meccset, amit az Országos Mentőszolgálat közvetített. Ugyanis - sajtóhírek szerint - egy 37 éves nő Budapest XII. kerületének a kellős közepén rosszul lett és stroke gyanúval a mentőszolgálat megpróbálta elhelyezni valamelyik ügyeletes kórházba, azonban mire ez sikerült, kiderült, hogy a betegnek nem stroke-ja van, hanem főütőér-szakadása és sajnos műtét közben meghalt.
 

Kép: demotivalo.net

Budapest kórházi felosztása rendkívül ésszerűtlen és bonyolult, leginkább a főorvosi és kórházigazgatói érdekeken alapul. Sarkítva úgy néz ki, hogy ugyanaz a kórház hétfőn képes betegellátásra, de kedden már nem. Egyik nap nyitva van, a másik nap meg zárva, de amikor nyitva van akkor is lehet zárva, mert éppen teltházat jelent és szabad ágy hiányában nem fogad. Azt pedig, hogy egy adott intézmény havonta hányszor jelenthet teljes kapacitást, azaz szabad ágy-hiányt, az égvilágon semmi sem szabályozza.
Így jelenthetett már aznap reggel ágyhiányt a Szent János Kórház, aki területi illetékessége folytán felelős lett volna a XII. kerületi betegek stroke ellátásáért. A beteget a mentőszolgálat megpróbálta egy másik stroke központba, a Szent Imre Kórházba elhelyezni, azonban az ottani ügyeletes orvos az ellátást finoman visszautasította. Ezek után a mentők egy olyan ellátóhelyet választottak, ahol nincs ugyan stroke ellátás, de van kórház tábla, így jutottak el a Szent Margit Kórházba.
Persze aztán kiderült, hogy a betegnek nem is stroke-ja van, hanem főütőér-szakadása, ami egy egészen másfajta kezelést és ellátást igényel, de legalább neurológus nem kell hozzá. Addig-addig ment az elhelyezés, míg a beteg meghalt.
Hogy ki és miben hibázott, még nem tudjuk, egy biztos, a beteg nem élte túl a budapesti egészségügyi ellátórendszer szervezetlenségét és hiányosságait.
De vegyük sorba, hogy hol lehettek a hiba pontok.
Hogy mi volt a beteg tünettana és miért stroke-ra gondolt egy kivérzett betegnél a mentőegység, vagy esetleg mi volt az az ok, ami miatt a főütőér-szakadástól igen távol álló stroke-ot diagnosztizáltak, azt nem tudjuk. Az biztos, hogy a főütőér-szakadás pontos diagnózisa nem helyszíni feladat, ultrahang vizsgálat nélkül igen nehézkes.  Azonban a vérzéses shock felismerése helyszíni feladat és ezt okozhatja a főütőér-szakadása is, de ez utóbbi ritkán összetéveszthető a stroke-kal. Az is szinte biztosnak látszik, hogy a beteg főütőere nem egyben hirtelen szakadt át, hanem ez egy lassabb folyamat lehetett, hiszen ha a főütőér hirtelen teljesen átszakad, akkor uszkve 3 perc alatt a beteg meghal, még a mentők kiérkezése előtt elvérzik a hasüregébe. Így, amennyiben a diagnózis időben megvan, talán még lett volna idő a sikeres műtétre, azonban az is könnyen elképzelhető, hogy az időben felállított diagnózis ellenére is meghal a beteg. Véleményem szerint a mentővel megtett hosszabb út (Szent Margit távolsága a helyszíntől vs. Szent Imre távolsága a helyszíntől) sem tett jót a már meglévő főütőér-szakadásnak, pláne, ha még hozzáadjuk fővárosunk “kifogástalan” úthálózatát is.
De hogy miért nem került a beteg a Szent Imre Kórházba, ahol elég széles szakmai spektrum képes fogadni a betegeket, akár érsebésszel és neurológussal is? Mert a Szent Imre Kórház ügyeletes orvosa elutasította a beteget, legalábbis a sajtó információi szerint. Csak azt nem értem, hogy ezt hogyan tehette meg, ugyanis a sürgősségi ellátásban nem igazán értelmezhető a területi illetékesség. Persze annak semmi teteje, hogy például Debrecenből hozzanak a Szent Imre sürgősségi osztályára beteget, na de a szomszéd kerületből? Ha a beteg itt megjelent, akkor el kell látni, legalábbis sürgősségi szempontból. Tessék megszokni azt a furcsa állítást, hogy a kórház nem szívességet tesz, ha a beteget fogadja, hanem ez a dolga, ennek megfelelően a mentőszolgálat meg nem könyörög a beteg elhelyezéséért, hanem oda viszi a beteget, ahova való.
De oda aztán meg végképpen nem viszek beteget, ahol tudom, hogy a feltételek hiánya miatt nem tudják ellátni. Ezért az a mai napig rejtély, hogy miért éppen a  Szent Margit Kórházra esett a mentők választása, hiszen mint említettem, ott nincs stroke ellátás, meg éppen neurológus sem volt. Ha itt most nem egy ember életéről, illetve haláláról szólna a történet, akkor megkérdezném a mentőszolgálatot, hogy tessék már mondani, miért nem a Mária utcai Szemészeti Klinikára vitték a beteget. Amellett is van H betű az úton.
Utólag azért persze mindig könnyű okosnak lenni. De ebben az esetben jól látható hibák, vagy hibáknak vélt események követik egymást. A fentiekből következik, hogy a beteg halálát nem egy egyéni rossz döntés, hanem rendszerhiba okozta. A rendszerhiba pedig kiterjed a mentőszemélyzet oktatásától (ne feledjük, hogy néhány önjelölt, középszerű professzorhallgató az utóbbi években olyan ostoba és erőszakos képzést vezetett be, hogy a diagnosztikai tévedés akár ennek is lehet a következménye), a kórházi struktúrán, a kórházvezetés felelőségén keresztül, az egészségpolitika meghatározóikig terjed. Be kell látnunk, hogy nincs tovább, a budapesti egészségügyi ellátórendszerhez minél előbb hozzá kell nyúlni. És szerencsére most úgy néz ki, hogy erre a politikai akarat is megvan, mert az államtitkár úr öt pontjában szerepel a budapesti kórházi struktúra megváltoztatása. Csak azt nem értem, hogy mire várunk. Miért nem kezdődött  már el az átalakítás?
A rossz hír azonban az, hogy nem egy csúcs-kórház kell Budapestre, hanem négy, mert csak így teremthető meg a kívánatos ágyszám és szüntethető meg az ellátás szétziláltsága.
A jó hír az, hogy csak egyet kellene megépíteni, zöldmezős beruházásként valahol Budán. Hiszen Pesten kisebb nagyobb fejlesztésekkel a jelenlegi Honvéd Kórház alkalmas a feladat ellátására. Dél-Pesten, meg ott van a Jáhn Ferenc Kórház, amibe azért lényegesen több pénzt kell beletenni, de sok minden már adott és van beépíthető telekrésze is. Budán a Szent Imre fejlesztése lehetne cél. Ide is, csakúgy mint a Jáhn Ferencbe, mint egy falat kenyér, úgy kell a traumatológiai ellátás megteremtése.
Az összes többi kórházat az előbbiek fejlesztésével be kell zárni, helyüket fel kell szántani és sóval behinteni, függetlenül a lobbi érdekektől és a politikusok nyafogásától  (ehhez kell a miniszterelnöki támogatás!). Nincs szükség olyan kis kórházakra, amelyek csak részfeladatokat tudnak ellátni, de olyanokra sem, akik reggel már teltházat jelentenek. Meg persze azzal sem növeljük a transzparenciát, ahogy a Merényit toldozgatják -foltozgatják a semmi közepén.
Amennyiben ezek a fejlesztések megvalósulnak, szinte mindegy, hogy hova megy a mentő, a beteg nem fog azzal szembesülni, hogy a kórház alkalmatlan az ellátására és talán a betegátadás sem húzódik halálosan hosszúra.  De amíg a jelenlegi áldatlan helyzet fennáll, emberek fognak meghalni a rendszer alkalmatlansága miatt, mint történt ez ebben a szomorú esetben is.
Az pedig hogy a Mentőszolgálat éppen milyen számháborúba kezd az időpontok mantrázásával, na, az egy jól működő rendszerben édesmindegy, azonban jelenleg semmi másról nem szól, mint a felelősség szokásos elhárításáról, anélkül, hogy az egyébként elavult, alkalmatlan rendszerüket bárki is támadta volna.