Hírt és beszédet is hamisít az Orvosi Kamara Lapja 

Azt már szinte apatikus közönnyel megszoktuk, hogy a Magyar Orvosi Kamara elnöke, dr. Éger István hazudik, mint ahogy tette ezt a “veszprémi nőgyógyász esetében, amikor az etikai vizsgálat megindításáról volt szó, vagy akkor, amikor fizetéséről állította azt, hogy az mindig elérhető volt. (ezekről itt

De most kiderült, hogy az általa kiadott Orvosok Lapja is hűen követi a szerkesztőbizottság elnökének - aki maga Éger - erkölcsi magasságait. 

#hirhamisitas #magyarorvosikamara #orvosoklapja #egeristvan #orvosikamaraelnok

Kép: http://www.antalemese.hu/images/print/IMG_6423.JPG

Az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook csoport oldalán került fel Prof. Dr. Andrew Rowland 2017. július 7-i beszéde a Spanyol Orvosi Kamara konferenciáján az Orvosok Lapja által közölt fordításban.

Andrew Rowland professzor a brit delegációt vezette ezen a kongresszuson és a téma a Brexit, illetve annak lehetséges hatása volt az egész uniós egészségügyre. 

Az eredeti szöveg, amit a professzor a saját oldalán is megosztott így hangzott:

“So, how does Brexit threaten our profession and our patients?

Most obviously, it threatens the rights of the 300,000 plus UK citizens living in Spain and the 129,000 Spanish citizens in the UK to access healthcare and other social services.

The same concerns apply to the 200,000 plus Italians, 170,000 French and 132,000 Portuguese currently residing in the UK, as well as the 65,000 UK citizens in Italy, 185,000 UK citizens in France and 18,000 UK citizens in Portugal.

It also threatens in excess of 30,000 EEA qualified doctors registered in the UK who provide invaluable healthcare.

Simply put, our current National Health Service – the NHS – couldn’t function without the 2,400 Italian, 1300 Spanish or hundreds of French and Portuguese doctors currently working in the UK.”

Míg ugyanez az Orvosok Lapja fordításában így:

“a Brexit nyilvánvalóan fenyegeti a közel 7000 Magyarországon élő angol állampolgár és közel 87.000, az Egyesült Királyságban élő magyar állampolgár egészségügyi és más szociális szolgáltatásokhoz való jogosultságát. Fenyegeti továbbá azt a közel 30 000 Európai Gazdasági Térségben képzett orvost, akik az Egyesült Királyságban biztosítanak kimagasló egészségügyi szolgáltatást.

Leegyszerűsítve, a jelenlegi Nemzeti Egészségügyi Szolgálatunk (National Health Service – NHS) nem tudna funkcionálni anélkül az 1112 magyar orvos nélkül sem, akik jelenleg is az Egyesült Királyságban praktizálnak”

Nem kell még alapfokú angoltudás sem ahhoz, hogy jól látható legyen a két szöveg közötti eltérés, a professzor az eredeti beszédében egy árva szóval sem utal a Angliában élő és dolgozó magyarokra, de még az ott dolgozó magyar orvosokra sem. Annál inkább utal arra, hogy mennyi  spanyol, olasz, portugál orvos dolgozik Angliában, és nélkülük az angol egészségügyi ellátás összeomlana. 

Nagyon úgy tűnik, hogy ezt a részt az Orvosok Lapja egyszerűen fogta és kicserélte magyar vonatkozású adatokra. Azaz úgy hamisított meg egy beszédet, hogy az abban szereplő adatokat kicserélte általa kreált adatokra.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoportban pont itt kezdődött egy vita, ami azt firtatta, hogy milyen forrásból állítja a Magyar Orvosi Kamara hivatalos lapja, az Orvosok Lapja azt, hogy például 87 ezer magyar állampolgár él az Egyesült Királyságban, vagy 1112 magyar orvos dolgozik ott.

Az orvoslásban megszoktuk, hogy ha állítunk valamit, akkor annak a forrását közöljük, itt ezen számok forrása ismeretlen és helytelen is, mert regisztráltan (enélkül nem dolgozhat orvos Angliában) 1528 orvos dolgozik aktívan az Egyesült Királyságban, szemben a magyar fordításban megjelent 1112 orvossal. Ráadásul a magyar fordítás sem a fordító, sem a cikk íróját nem jegyzi. Arról már nem is beszélve, hogy nagylelkűen mindössze 87 ezerre teszi az Angliában dolgozó magyar állampolgárok számát.

Az Orvosok Lapjának ars poeticája szerint “a kamara céljait, törekvéseit tolmácsolja, s miként már a neve is sugallja, összetartozásunkat fejezi ki.” Amit mi sem jellemez jobban, mint hogy maga Éger István a szerkesztőbizottság elnöke is egyben. 

Évente az újság 70-90 millió forintot emészt fel a Kamara költségvetéséből, ami javarészt az orvosok kamarai tagdíjából folyik be, de volt olyan év is, amikor ez az összeg megközelítette a 118 millió forintot. Az Orvosok Lapja print verzióban jelenik meg évente mindössze tíz alkalommal, vagyis alkalmanként 7-9 millió forintba kerül a kiadása. Minőségét pedig jól jellemzi, hogy az általam ismert orvosok nagy része bontatlanul, olvasatlanul dobja ki a lapot a szemétbe.

Furcsa és tisztességesen nehezen megmagyarázható az, hogy a mai digitális világban miért is ragaszkodik az Orvosi Kamara egy ennyire költséges nyomtatott újság fenntartásához, egy színvonalas online verzió helyett. 

A fenti hírhamisítás és a beszéd átírása sok kollégámat megdöbbentette, én írtam a lap főszerkesztőjének, amiben egy gyors magyarázatot kértem, tekintettel a cselekmény súlyára.  Sőt a korrektség kedvéért be is tag-geltem az 1001 orvoson futó kommentek közé. A hírhamisítás október 7-én derült ki és még aznap éjfél előtt küldtem el a magyarázatot kérő emailt, határidőként október 9-ét, reggel hat órát jelöltem meg.  

Kaptam is egy pökhendi, kioktató választ email-ben, hogy hogyan gondolom én, hogy hétvégén ezzel a dologgal foglalkoznak, majd kivizsgálják és értesítenek, meg különben is.… Gondolom, hasonló alapossággal fogják ezt az ügyet is kivizsgálni, mint azokat az etikai ügyeket, amelyeket betegek indítanak a hálapénzt követelő orvosokkal szemben, és ahol mindössze hat hónapos eltiltást kap az, aki nőgyógyászként betegeket zaklat, vagy csak hálapénzért hajlandó életmentő beavatkozások elvégzésére. 

De van olyan orvostársam is, aki a Budapesti Orvosi Kamaránál fogja ezt a témát felvetni és olyan is, aki magát az újságot kérdezi meg a történtekről.

Egy biztos, Éger Istvánt, a szerkesztőbizottság elnökét senki nem kérdezi már meg, hiszen szavahihetősége és gerincessége már oly mértékben megkérdőjeleződött, hogy az egyre inkább perifériára sodorja az egész orvostársadalmon belül is. 

Azt pedig elképzelni sem merem, hogy ha ez most előfordult a Magyar Orvosi Kamara hivatalos lapjában, hányszor és hogyan fordulhatott elő a múltban.

Most október 9-e, este 6 óra van, magyarázat és eredmény a vizsgálatról még nincs, de ebben nem is nagyon reménykedhetünk, hiszen a sunnyogásnak, a szőnyegalásöprésnek itt már évtizedes hagyományai vannak, akárcsak a "veszprémi ügyben", vagy Éger fizetését illetően.