Néhány évvel ezelőtt napvilágot látott egy magyarországi tanulmány, amely orvosi körökben igen nagy visszhangot váltott ki. Ez a tanulmány azt állította, hogy a kórházban kezelt és a haláluk után felboncolt betegek 30 százaléka nem abban a betegségben halt meg, amellyel kezelték. A Magyar Orvosi Kamara azonnal támadásba lendült és megkérdőjelezte a vizsgálat eredményét. Állítása szerint Magyarországon „a kamarához évente beérkező több ezer bejelentésből az esetek 15-20 százalékában derül ki, hogy a doktor nem sértett meg semmilyen szabályt. Évente egy-két tucat esetben derül ki súlyos vétség” - írta Gyenes Géza, a MOK főtitkára.

Valóban ilyen rózsás lenne a helyzet, csak egy-két tucat műhibát követünk el évente? Ennek ellentmond, hogy éves szinten mintegy 300 műhiba per indul Magyarországon, jóllehet ezen perek csak egy része zárul elmarasztalással. Ha nemzetközi adatokat vesszük alapul, a magyar orvosi műhibák száma ennek a számnak akár a többszöröse is lehet.

Első lépésben elengedhetetlen, hogy tisztázzuk a műhiba fogalmát. Az Egészségügyi törvény így fogalmaz: „Minden beteget - az ellátás igénybevételének jogcímére tekintet nélkül - az ellátásában résztvevőktől elvárható gondossággal, valamint a szakmai és etikai szabályok, illetve irányelvek betartásával kell ellátni”. Maga a műhiba szó azonban a hivatalos perrendtartásban nem szerepel: „A büntetőtörvény csak a gondatlanság által elkövetett emberölés vagy a gondatlanság által elkövetett testi sértések fogalmába és keretébe vonja be az orvosi műhibát” (Ádám Gy.). Mégis gyakran és közérthetően ezzel a kifejezéssel illetjük azon orvosi tevékenységeket, amelyek a nem kellő gondosság következtében, illetve orvosi tévedés miatt, a beteg halálához, vagy további egészségkárosodásához vezetnek. Ezen ártalmak elkerülhetőek lennének, szemben az orvosi beavatkozás szövődményeivel, amelyek bármikor felléphetnek a beteg kezelése során. A kialakult nem kívánt hatásokat azonban az orvosnak ismernie kell, és elhárítására fel kell készülnie Sajnos még így is ismertek olyan jellegű szövődmények, amelyek a beteg állapotának további romlását, vagy akár halálát okozzák, és ebben az esetben ez a gondos ellátás ellenére is elkerülhetetlen. Tehát a műhibából eredő károsodás elkerülhető, míg a szövődményből eredő nem.

Nézzük meg, hogy a világ fejlettebb részén hogyan viszonyul a társadalom és az orvos-szakma ehhez az igen kényes kérdéshez.

1999 novemberében tette közzé az amerikai Institute of Medicine (IOM) megdöbbentő jelentését, a To Err is human: building a safer health system (Hibázni emberi dolog: építsünk egy biztonságosabb egészségügyi rendszert). A tanulmány azt mutatta, hogy az USA-ban 44 000 és 98 000 közé tehető évente orvosi műhiba következtében bekövetkezett halálozások száma. Még az alsóbb érték is több, mint amennyien mellrákban, vagy autóbalesetben évente meghalnak az Egyesült Államokban, ha a felső értéket nézzük, akkor ez az ötödik (!) leggyakoribb halálok az USA-ban, amely elkerülhető lenne. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a tanulmányban a műhiba következtében elhunytak számát becsülték meg, az egyéb károsodást szenvedett betegek száma nem szerepel benne.

Érthető, hogy ez a jelentés sokkolta az amerikai társadalmat. Természetesen a kutatók az emberi veszteség mellé, ennek a közvetett és közvetlen költségét is mellérendelték, ez pedig 17 és 29 milliárd dollár között van évente.

Amennyiben a fenti számokat a magyarországi népességhez viszonyítjuk, akkor azt kapjuk, hogy hazánkban évente 1400-3200 honfitársunk hal meg műhiba következtében.

Más tanulmányok is alátámasztották az IOM tanulmány eredményeit.

A szívizom infarktus, agyi érkatasztrófák, illetve a tüdőgyulladás által okozott halálozás 20 százaléka megelőzhető volna, a gondos orvosi ellátás során ( DuBois R, Brook R. 1988).

A kórházi szívmegállások 64 százaléka megelőzhető lenne (Bedell S, Deitz D. 1991).

És a bejegyzés elején vitatott magyar tanulmány amerikai megerősítése: patológiai vizsgálatok a halálos diagnosztikai és terápiás hibákat 20-40 százalékra  becsülik (Anderson R, Hill R, Key C. The sensitivity and specificity of clinical diagnostics during five decades. Toward an understanding of necessary fallibility. JAMA. 1989;261:1610-1617.Cameron HM, McGoogan E. A prospective study of 1,152 hospital autopsies: I. Inaccuracies in death certification. J Pathol. 1981;133:273-283. Goldman L, Sayson R, Robbins S, Cohn LH, Bettman M, Weisberg M. The value of the autopsy in three medical eras. N Engl J Med. 1983;308:1000-1005. Burton EC, Troxclair DA, Newman WP. Autopsy diagnoses of malignant neoplasms. JAMA. 1998;280:1245-1248. Lundberg GD, Low-tech autopsies in the era of high-tech medicine. JAMA. 1998;280:1273-1274).

Az 1999-es IOM jelentés után öt évvel elkészült a következő jelentés, mely a következő címet kapta: Medical Errors: Five Years After the IOM Report. Ez a tanulmány összegezte, hogy milyen reakciók történtek az első jelentés után, illetve felmérte az öt év alatti változásokat. Ízelítőképpen, az első tanulmány után létrehozták az Agency for Healthcare Research and Quality-t (Egészségügyi Kutató és Minőségbiztosító Ügynökség), amelynek a feladata, hogy tanulmányozza, monitorozza az orvosi műhibákat és csökkentse a számukat. Az AHRQ az első három évben a kormánytól 165 millió dollár,  2004-ben 80 millió, majd 2005-ben 84 millió dollár támogatást kapott.

A jelentés kitért az orvosi műhibák okaira is, első helyen említi a decentralizált, szétaprózódott egészségügyi ellátórendszert. A második ok, hogy a szakképzés és orvosi akkreditáció alatt minimális figyelmet fordítanak a műhibák megelőzésére. A harmadik ok az orvostársadalomban keresendő, ugyanis itt is, mint a világ más tájékán sem érdekelt az orvos abban, hogy a hibáit felfedje, és ezekből tanuljon. A negyedik ok a harmadik fél, azaz az orvos és a beteg között álló biztosító társaság, hiszen neki sem érdeke, hogy a hiba felszínre kerüljön. Ezen problémák kiküszöbölésére az orvosi tevékenységet standardizálták, bevezették a kötelező és önkéntes hibajelentő rendszert, amelynek az elsődleges célja nem a felelősségre vonás, hanem a hibák kiértékelése, az okok megkeresése és az ebből levont következtetések közzététele, természetesen megszégyenítés nélkül.

Magyar szemmel érdekes, ámbár nem meglepő, hogy az USA-ban az átlagos felelősségbiztosítási összegek is a kockázathoz mérten alakultak, azaz az általános sebész éves biztosítási díja 28-50 000 dollár, a nőgyógyászé pedig 64 000 USD. Magyarországon ezek az összegek 100 ezer forint alatt vannak, igaz, teljesen más a jogrendszerünk és hazánkban a nem vagyoni kár megítélése messze elmarad az amerikai átlagtól.

A fenti felmérések tükrében Magyarországon a műhibák miatt bekövetkezett halálozások számát évente 1400 és 3200 közé tehetjük. Ugyanakkor, ha figyelembe vesszük, hogy az Egyesült Államokban az orvosok sokkal jobb felszereltséggel, infrastruktúrával és lényegesen több megbecsüléssel láthatják el feladataikat, ez a szám akár a becsült adat többszöröse is lehet.

Sajnálatos azonban, hogy a magyar orvostársadalom vezető egyéniségei a szembenézés helyett a homokot választják, ami az alatt van az úgysem látszik. Ezt valamint a hibák keletkezésének okait a következő blogbejegyzésemben veszem nagyító alá.