Romániában, mert nekik ott, az elmaradott Balkánon még ilyen is van, egészségügyi miniszter. Lemondott, mert jó drágán adta el egy kórházi beszállító a kórházaknak a vizezett kézfertőtlenítő szerét. A Mediafax hírügynökség szerint - kormányzati információkra hivatkozva - a lemondás mögött az állhat, hogy az egészségügy miniszter nem értett egyet a botrány kormányzati kommunikációjával és ezért nyújtotta be lemondását.

Mindeközben Magyarországon ilyen el sem képzelhető, hiszen a kormányzat számára oly mértékben jelentéktelen az egészségügy, hogy még csak saját minisztere sincs az ágazatnak, azaz itthon csak az államtitkár mondhatna le. Amire egyébként meglehetne minden oka, hiszen októberi kinevezése óta nem sok minden történt a tárcája háza táján, mármint olyan valami, ami egy picit is előre mozdítaná a szektort a  válságból.  Annak ellenére, hogy az államtitkár program nélkül érkezett, volt itt ígéret az alapellátás megerősítéséről, a kancelláriák kialakításáról, a kórházi minimum feltételek újragondolásáról, a szociális ellátás leválasztásáról és új kórház-és ügyeleti rendszer kialakításáról is Budapesten. 

De a szavak leginkább csak szavak maradtak, az ígéretek meg ígéretek. Egyedül a budapesti ügyeleti rendszer állóvizébe sikerült egy kis kavicsot beledobni a sebészeti ügyelet átalakításával, amelynek hatásait még ma sem látjuk tisztán, lévén, hogy csak egy hónapja működik az átalakítás.

Az új budapesti kórházról pedig úgy megy még mindig az ötletelés, mintha új logót kívánnának szerkeszteni a FIDESZ számára. Egyszer az államtitkár azt nyilatkozza, hogy nem lesz új kórház, mert a régieket buheráljuk inkább sufnituninggal, másszor Varga Mihály nyilatkozza azt, hogy márpedig lesz. Hasonlóan ellentmondásos nyilatkozatok születtek még egy-két hónapja is a háttérintézmények megszűnésével kapcsolatban, például az OEP megszűnését jellemzően úgy jelentették be, hogy az egészségügyi államtitkár nem tudott róla. 

A fenti kommunikációs problémák mögött azonban - véleményem szerint - sokszor tudatosan, vezérelten jelennek meg egymásnak ellentmondó információk. 

Hiszen a kormányzatot a legkevésbé sem érdekli az OEP sorsa, de láthatóan még csak az sem, hogy milyen szintű egészségügyi ellátást tud a választóinak biztosítani, sokkal fontosabbnak tűnik néhány kormányzati csoport hatalmi vetélkedése, aminek az egyik áldozata lehet az OEP is. Ilyen erőterek és viszonyok között kellene dolgoznia és eredményeket felmutatnia az egészségügyi államtitkárnak. Aki azért kifelé meglehetősen keménynek tűnik, hiszen nincsen olyan nyilatkozata, ahol ne szólna ki kissé érdes stílusban a munkáját kritizálóknak, kormányzaton belül azonban úgy tűnik, érdekérvényesítő képessége egy zsák hangyáéval vetekedik.

Eredménynek tekinthető talán az, hogy a jövő évi költségvetésben 96 milliárd forinttal több jut az egészségügyre, ami szinte teljesen bérfejlesztésre fog fordítódni. Arról, hogy ez miért nem lesz pont semmire sem elég, itt írtam. Ez az összeg egyébként durván a kétszerese annak az összegnek, ami stadion-támogatásokra fut be a TAO pénzekből. Igen, azon stadionoknak a támogatására, amikbe már az MLSZ elnöke szerint sem jár elég szurkoló és ezt a tényt tartja a magyar foci legnagyobb problémájának, annak ellenére, hogy 2015-ben 43 milliárd forint érkezett a futballba.

Kép: http://3.bp.blogspot.com/-AouIDhxrzGA/VpIhUAl4ncI/AAAAAAAADsk/yjznvz5K6-I/s1600/foci-egeszsegugy.jpg

Ha az egészségügy kicsit is kiemelt terület lenne, a jövő évi költségvetésből le lehetne nyisszantani azt a kb. plusz 100-150 milliárd forintot, ami a TAO és a már beígért 85 milliárd mellet megnyugtató módon tudná a béreket rendezni. Hogy honnan? Tessék megnézni, mennyit fordítunk a hitélet, a határon túli magyarok támogatására, vagy egyéb sportberuházásokra, de bátran idepasszírozhatnánk a Várba költözés költségeit is. 

A pluszforrás egyenlőtlen elosztásával azonban egy dolgot könnyen elérhetnek: az ágazat jelentős megosztottságát biztosan sikerül majd fokozni, ami nyilvánvalóan a szektor érdekérvényesítő képességét is számottevően csökkenteni fogja.

Sajnálatos módon ez nem fogja megoldani az egészségügy problémáit, sőt még arra sem lesz elég, hogy a bajok egy részét a szőnyeg alá seperje. Így a már végstádiumban rothadó ágazat jövőre is folytatni fogja agóniáját.

Az pedig, hogy az egészségügyi államtitkár megelégeli-e a feje felett születő döntéseket, vagy a saját tehetetlenségét, illetve a főnökéhez, a kelekótya lelkészhez méltó módon bájologva addig ül a fűtött székben, amíg engedik, az a jövő nagy kérdése lesz.