De mielőtt ezt megtennénk nézzük meg, hogyan működne a rendszer sürgősségi osztályok nélkül. Még emlékszem arra az időre, amikor Budapesten az ügyeleti lista egy füzetbe fért el, és ennek felsorolása a mentőrádióban minden nap reggel a felért a vízállás jelentés meghallgatásával. 

Kép: http://www.med.u-szeged. hu

A lista azóta is csak minimális mértékben lett rövidebb, ugyanis Budapesten csaknem harminc fekvőbeteg ellátó intézmény van, ötvenvalahány telephellyel, és a mentőknél is annyi változott, hogy már digitálisan kapják meg az ügyeleti listát. 
Tehát abban az időben, amikor nem voltak még sürgősségi osztályok, a következőképpen történt a beutalás: a háziorvos elővette a füzetecskéjét, kikereste a megfelelő betegellátó osztályt és elküldte oda a beteget mentővel, vagy saját lábon. Ez addig működött, amíg biztosan jó diagnózist tudott adni a háziorvos, tehát felismert például egy combnyaktörést és ezt a beteget ennek megfelelően a traumatológiára küldte és nem a belgyógyászatra. De még ez sem volt mindig teljesen egyértelmű, hiszen a például egy vérző fejsérült már nem az ügyeletes traumatológiára, hanem a kis-sebészeti ügyeletre volt hivatalos, nem úgy, mint a combcsont törött. És hasonlóan máshova való most is az érsebészeti beteg és a bélelzáródással küszködő. 
Az akkori (és jelenlegi) káosznak megfelelően a betegátadás egy kórházban állandó rémálom volt, ami sokszor az anyázásig fajuló vitába torkolt. Ez általában így kezdődött: “mit hoztak?”, majd a “miért pont ide”, meg a “nem ide tartozik” és a “vigyék tovább”, sokszor ez utóbbi mondat volt a trigger a vita elfajulásához. Végül a beteg vagy maradt, vagy tovább kellett szállítani és olyan is előfordult, hogy a beteg unta meg a procedúrát és meghalt. Sőt, egy neves intézet aneszteziológus főorvosával is sokat beszéltünk azokról a halottakról, akik bekerültek például egy traumatológiára, azonban a csonttörésen kívül egyéb szervi problémájuk is volt, amely nem került időben felismerésre és a beteg bizony meghalt. 
De óriási gond volt azokkal a betegekkel is, akik egynél több betegség tüneteit mutatták, mert ilyenkor az elhelyezésük mindig vitára adott okot. Azokról a betegekről már nem is beszélve, akik FTMB szindrómában szenvedtek, ugyanis olyan tüneteket, panaszokat mutattak, amelyek alapján a helyszíni diagnózis szinte lehetetlen volt. Az FTMB szindróma jelentése (elnézést a vulgarizmusért, de így hívják) Faszom Tudja Mi Baja van.
És akkor létrejöttek a sürgősségi osztályok, mégpedig olyan filozófiával, hogy vizsgálat nélkül senkit nem küldünk tovább, senkit nem engedünk el. Ez pedig az esetek jelentős többségében azt is jelenti, hogy a valóban sürgős-, életveszélyes állapotban levő betegek nem a sarokban félretolva várják, hogy az ügyeletes orvos felébredjen és felvegye őket, hanem azonnali ellátást kapnak. Mondom, általában és nem mindig, mert ahogy az egész egészségügy vérzik, ez a rendszer is a kivérzéses shock tüneteit mutatja. Hogy miért hosszú az ellátás egy ilyen osztályon és mi az, ami leterheli, arról itt írtam. Persze nincs elég orvos, nincs elég asszisztens, de adminisztrátor sincs. 
Nincs elég eszköz, ágy stb. Nehéz elérni az egyéb szakma képviselőit, lassú a konzultáció és állandó konfliktusforrás a betegfelvétel is, kivéve, ha jómódú budai lakosról van szó és nem Erzsike néniről a helyi szociális otthonból.
De mégis kínkeservvel, lassan, fogcsikorgatva, de még így is sokkal jobban működik a rendszer, mint sürgősségi osztályok nélkül. Hiszen itt ellátást kapnak azok is, akik az SZTK helyett tévedtek ide és azok is, akik kórházi felvételre szorulnak, de talán a legtöbbet a kritikus állapotú betegek profitálnak az osztályok létezésével. 
Sokan az orvosok között sem értik, hogy miért van értelme a sürgősségi osztályoknak, hiszen csak azt látják, hogy a beteg később kerül például a sebész kezébe. Azt már gyakran elfelejtik, hogy már kivizsgálva, pontos diagnózissal és műtétre előkészítve érkezik a beteg, ráadásul schoktalanítva is. Arról már nem is beszélve, hogy adott esetben a sebészeti betegsége mellett az egyéb acut megbetegedéseit is kezelték. Hiszen a sürgősségi orvos sokkal inkább hasonlít egy klasszikus értelembe vett orvoshoz, akinek mindenhez kell értenie. Ezért alkalmas arra, hogy a beteg problémáit menedzselje és összefogja a gyógyítását. Mára a sürgősségi ellátás pontosan annyira speciális szakterületté nőtte ki magát, mint a sebészet, vagy akár a szemészet, bonyolult, nehezen átlátható diagnosztikai és terápiás lehetőségekkel. Ugyanakkor elengedhetetlen és megkérdőjelezhetetlen a modern orvoslásban, hiszen itt az egész pályát át kell látni.
Sürgősségi osztályok hiányában sokkal magasabb lenne a kórházi felvételek aránya, ami még inkább leterhelné a rendszert, ugyanakkor a szakorvosi vizsgálatok és diagnosztikai várólisták brutálisan megemelkednének, mert ezen vizsgálatok egy részét a betegek a sürgősségi osztályon kapott ellátással kerülik meg.
De a fentiekből kiderül, hogy a kórházban meghaltak aránya is magasabb lenne, hosszabb ideig tartana a betegfelvétel és megnyúlna a kórházi benntartózkodás ideje is. Mert például egy konzultáció a sürgősségi osztályon órákon belül megtörténik, míg a hagyományos rendszerben általában majd csak másnap. Gyorsabb diagnózis, gyorsabb kezelés, gyorsabb gyógyulás áll a sürgősségi osztályok mellett.
Akik pedig ezt ellenzik, azok általában, vagy nem látják, hogy milyen előnyökkel jár a sürgősségi osztály a betegellátásra nézve, vagy pont ezt nem ismerik fel, vagy esetleg szakmai féltékenység miatt elutasítóak (nehogy már a sürgész mondja meg…. ), de leginkább a hálapénzes boríték féltés áll a háttérben. Mert az egykapus rendszerben, ahol a beteg a sürgősségi osztályon keresztül kerül be a kórházba, Kovács főorvosnak nehéz lesz elintézni özv. Zitkovicsné szokásos, egy hetes agyfényesítő-roboráló terápiáját.
És hogy hogyan kellene fejleszteni, hogy gyorsabb, jobb ellátást kaphasson mindenki? Nos ez egy másik poszt témája lesz, de első lépes mindenképpen az kell hogy legyen, hogy élhető mennyiségű és minőségű kórházat üzemeltet az ország és Budapest….folyt. köv