A cím egy belga ál-dokumentumfilm címe, amelyben egy bérgyilkos munkáját követi a stáb, ahol a film végére mindenki meghal. Lassan a magyar egészségügyben is lehetne hasonló filmet forgatni. Itt van például annak a 32 éves nőnek a kálváriája, akinek az ellátását pénzhiányra hivatkozva megtagadták az Országos Idegtudományi Intézetben (OITI), végül a BAZ Megyei Kórházban kapott végleges ellátást.

A betegnek azonnali speciális életmentő beavatkozásra lett volna szüksége, amelyet - a modern technikának hála - már Magyarországon is néhány helyen el tudnak végezni, mint Budapesten az OITI-ben, Miskolcon és Pécsett is. Az elutasítás indoka a pénzhiány volt, azaz az ellátást nem tudta volna finanszírozni az erre illetékes kórház (OITI), annak ellenére, hogy az eszközök és a személyzet rendelkezésre állt, hiszen ügyeletes volt, éppen az ilyen esetekre.

Nos, sürgősségi esetekben nincsen teljesítményvolumen korlát (TVK) és soha nem is volt, márpedig az életmentés ismereteink szerint ilyen sürgősségi eset, és ugye ebben a helyzetben erről volt szó. Tehát nem életszerű pénzhiányra hivatkozni, hiszen az OEP az ellátást, amennyiben indokolt, megtéríti.

A háttérben azonban sokkal prózaibb okok is állhatnak.

Az idegsebészet is „manuális” szakma, azaz amennyiben az orvos - előjegyzés alapján - operál azaz nem akut, azonnali megoldást kívánó problémákkal foglalkozik esetenként több-kevesebb paraszolvencia várományosa is lehet. Az elektív azaz a nem acut műtétek számát pedig jelentősen csökkentheti az az erőforrás igény, amit az acut ellátás megkövetel. Ennek fényében érdemes lenne megtekinteni, hogy mennyi nem akut gerincsérv műtétet végez egy-egy intézmény a rendelkezésére álló TVK keretből.

Szakmai körökben többen azt tapasztalták, mintha az OITI szabadulni igyekezne azon betegek ellátásától, akik az ügyeleti struktúrában akut ellátást igényelnének. Ezt több esetben a saját tapasztalatom is megerősítette. Ez a gyakorlat azonban nem csak a mostani vezetést jellemzi, hanem az előzőeket is. Üde kivételként egy rövid ideig 2007-ben az OITI élén – igaz csak megbízotti státuszban – a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumból érkező idegsebész töltötte be a főigazgatói posztot. Azonban a Molnár-féle egészségpolitikának hála,  az ezt követően kinevezett és ma is az OITI-t irányító menedzsmentből egyedül az ápolási igazgatónak van az idegsebészet területén jártassága. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal nyilvántartása szerint főigazgató szülész-nőgyógyász, az orvosigazgató pedig fül-orr-gégész.

Ami pedig a bevezetőben vázolt és elmaradt életmentő beavatkozást illeti, az egyetlen elfogadható reakció a főigazgató és az orvosigazgató azonnali felmentése lett volna a fenntartó NEFMI által, amennyiben az eset valóban a sajtóhíreknek megfelelően történt, azonban erre hiába vártunk a mai napig.Pedig mind etikailag, mind morálisan elfogadhatatlan az a tény, hogy egy életmentő beavatkozást pénzhiányra való hivatkozással tagadnak meg és a beteget tovább küldik egy több száz kilométerre lévő ellátó intézménybe. A szűklátókörűség még az etikai érveken felül is ott mutatkozik meg, hogy a beteg utaztatása sincs ingyen (a helikopteres szállítás költsége vetekszik a beavatkozás összegével), illetve az esetleges szövődmények tekintetében az életjáradék, illetve a megnövekedett ápolási költségek is az alapösszeg többszörösére rúghatnak.

Eddig az egészségügyi államtitkár nem volt különösebben szívbajos, ha útilaput kellett kötnie a korábbi egészségügyi vezetők lába alá. Ez év februárjában például szó nélkül menesztette a légimentők vezetőjét, aki munkatársaival (2010-ig magam is ide tartoztam) a magyarországi légimentést Európa élvonalába emelte. Az OITI esetében nem igazán érthető a hezitálás, itt – szigorúan szakmai és orvosetikai alapon – csak az azonnali menesztés lenne az egyedüli elfogadható megoldás.

Ellenkező esetben ez a történet bármikor Veled is újra megtörténhet…