Az orvosbárók visszavágnak

Két napja jelent meg Az orvosbárókra megy el a pénz  (Mi a baj a  magyar egészségüggyel?) című cikk, ami az egészségügy jelenkori feudális és visszás struktúráját boncolgatja. Szó van benne sok olyan dologról, amit már sokan sok helyen leírtunk és publikáltunk, a hálapénzről, a kórházi eszközpark magánhasználatáról, de legfőképp arról a vékony rétegről az orvosok között, akik az évi 80-100 milliárd összegre becsült hálapénz java részét zsebre teszik. A cikk számszakilag meglehetősen pongyola, sok adat nincs megfelelően alátámasztva, egyes részei komoly vitákat válthatnak ki, és a képet jelentősen árnyalja, hogy a szerző vállaltan egy magánegészségügyi intézmény vezetője, azonban ez szinte mindegy is. Hiszen a leírtak nagy része és lényege igaz, megfelel a valóságnak, a megfogalmazott mechanizmusok valóban úgy működtetik a rendszert és valóban úgy gátolják egy mindenki számára elfogadható egészségügyi ellátás kialakítását, mint ahogyan az a cikkben szerepel. 

És igen, a hálapénz polipként fogja közre az egészségügyi ellátórendszert és alakítja ki a kórházon belüli magánrendelések hálózatát, megfojtva a fiatal kollégák megfelelő képzését és elfogadva a megalázó bérezést is, hiszen a felső 20 százalék - a döntéshozók jelentős része - valóban remekül megél a hálapénz által nyújtott adózatlan előnyökből. Ez a réteg fölözi le az évi 80-100 milliárd forintra becsült hálapénz nagy részét. 

Kórházszövetség orvosbárók hálapénz egészségügy

Kép: https://www.xfueru.com/de/disney/5013-magnet-dagobert-duck-7x7cm.html

A cikk jelentős visszhangot kapott és egy nappal a megjelenése után a Magyar Kórházszövetség megjelentette a válászát. Az a Kórházszövetség, amelynek javarészt kiöregedett tagjai olyan orvosbárók, akik a mindenkori hatalom kegyeiből lehetnek kórházigazgatók, semmint képességeik, vagy tehetségük alapján. 

A válasz meglepően jól indult, az elején helyretette az eredeti írás szemet bántó számszaki tévedéseit, aránytalanságait. Sajnálatos módon azonban a folytatás meglehetősen szánalmasra sikeredett. Hiszen a folytatásban relativizálni kívánja a orvosbárók befolyását, hatalmát, végül még a létezésüket is megkérdőjelezi. Aztán a meglévő kórházak számát hasonlítja a németországi és ausztriai kórházak számához, a lakosság arányában. Ebből gyorsan kiderül, hogy állításuk szerint Magyarországon nincs is túl sok kórház, hiszen az említett két európai országban 1 millió lakosra szerintük kétszer annyi kórház jut. (Megjegyezném azt a tényt, hogy a magyarországi 102 kórházból 30 Budapesten található, ez az ország kórházainak közel egyharmadát jelenti, valamint azt is, hogy számos pár száz ágyas kórház Magyarországon a bennfekvő értágító kezelésen és az egyszerűbb műtéteken kívűl mást ellátni nem igen tud.)

A Kórházszövetség sejtetését meglehetősen gyorsan cáfolja az a tény, hogy  a megnevezett európai országokban jelentős a magánkórházak száma, ugyanis ott valami olyanféle dolog van, amit a Kórházszövetség tagjai hírből sem ismerhetnek, ez pedig a verseny, a verseny a betegért mind biztosítói, mind ellátói oldalon. Persze ez Magyarországon egy hierarchikus, feudális rendszerben elképzelhetetlen, ott ahol gyakran a hálapénz ellenére sem jár szolgáltatás. 

Azonban a legelszomorítóbb és legveszélyesebb mondatot a Kórházszövetség a levele végére hagyta “A paraszolvencia kivezetése és az „orvosbárók” hatalmának csökkenése évtizedes tisztázó, odafigyelő, tervszerű cselekvéssel érhető el.”

Azaz habár nincs minden rendben, de majd szépen lassan, valahogy egyszer csak változtatni kellene. Ezek szerint még évtizedekig minden rendben van, legfőképpen a jelen helyzet a maga korrupciójával és paraszolvenciájával. Persze az is igaz, hogy a Kórházszövetség szempontjából sietségre semmi szükség, hiszen pár év múlva az elnökség nagy része úgy is nyugdíjba vonul (átlagéletkoruk 58 év feletti), így a problémák is majd az utókor vállát nyomják.

Tovább

Egy képben az egészségügy

Pár napja kaptam, egy névtelenséget kérő informátortól, egy budapesti kórházban találta. A kiírást természetesen nem vállalta névvel annak szerzője, de jól mutatja, hogy eddig hogyan mentek a dolgok. Persze biztos vagyok benne, hogy Államtitkár úr szerint a számok nem ezt mutatják.

egészségügy kórházak sterilizálás kórházi fertőzések

Tovább

Lemondtak Budapestről minden marad a XIX. században

Szomorúan olvastam a híradásokat, hogy Kulka Jánost - szerintem jelen korunk egyik legnagyobb színészegyéniségét - kórházba szállították és állapota kritikus. Aztán megütötte a szememet az, ami a hírek mögött volt, hogy először a Honvédkórházba szállították - aminek a neve hivatalosan MH Egészségügyi Központ - majd onnan tovább, az amerikai úti Országos Idegtudományi Intézetbe, végleges ellátásra. 

Na, ez utóbbi szállítás ütött szöget a fejembe. Miért is kellett a Honvédkórházból tovább szállítani az életveszélyes állapotban levő beteget az OITI-be? Hiszen az állami propagandagépezet csak csúcskórházként emlegeti a Honvédkórházat, ami egyébként Budapest esetében pontosan így is van - mert nincs a fővárosban még egy olyan kórház, amely hasonlóan komplex ellátást tud nyújtani - nem úgy, mint vidéken (hiszen a Honvédkórház ellátási szintje szinte semmiben sem különbözik például a Zala Megyei Kórház szintjétől). Azonban vannak speciális ellátási eljárások, amelyek Nyugat-Európában egy megyei kórházban is megtalálhatóak, de Magyarországon csak egy-egy intézményben hozzáférhetőek, mint valószínűleg az a terápia is, amivel Kulkát kezelték.

A probléma azonban ott van, hogy ezekbe a speciális ellátást nyújtó intézményekbe sokszor nem is lehet az utcáról bekerülni, kapacitáshiány miatt, vagy sokszor csak a sürgősségi ellátás során derül ki, hogy a betegnek valamiféle speciális ellátásra volna szüksége. Ilyenkor jön az egyeztetés és a szállítás, illetve annak megszervezése; ez a legideálisabb esetben is legalább egy órát igénybe vesz. Vannak olyan betegségek, mint például a stroke vagy a szívizominfarktus, amelyeknél percek is számítanak, hiszen minél előbb kezdődik meg a definitív ellátás, annál eredményesebb a gyógyulás lehetősége, egy adott idő eltelte után pedig már nincs jelentősége a speciális ellátási formáknak. Ebből következik, hogy minden késlekedés a definitív ellátással az eredményes gyógyulást veszélyezteti, ide értve a beteg szállítása miatt elvesztegetett időt is. Mindemellett az intenzív állapotú betegek szállítása egyrészt nem veszélytelen (minden szállítás, mozgatás a beteg szervezet számára stresszforrás, lásd. szállítási trauma), másrészt meg külön erre fenntartott mentőegységet igényel (ez jelenleg csak névleg érhető el a Mentőszolgálatnál, valójában ilyen nincs).

A kérdés jogosan vetődik fel a fentiek tükrében, hogy akkor mégis hogyan lehetséges, hogy különálló intézetek fizikailag is távol vannak egy-egy nagyobb kórháztól. Úgy, hogy a különálló intézmények mind-mind valakinek az éppen aktuális kis szemétdombjai, ahol külön lehet kapirgálni és minden integráció a külön kincskeresés lehetőségét venné el.  (Határozottan szeretném leszögezni, hogy nem az ezekben az intézetekben folyó magas szakmai műhelymunkára gondolok a fentiekben!) Azaz valójában senkinek sem érdeke az integráció és a fizikai egybeolvadás sem, hiszen ezzel intézmények szűnnének meg. Nem érdeke a mindenkori egészségügyi vezetésnek sem, mert csak plusz konfliktusforrás alakulna ki és jelentős anyagi ráfordítással járna az intézmények integrációja és fizikai egybeolvasztása. Egyetlen egy szereplő érdeke, hogy ne legyenek szétszórt intézmények és ellátóegységek, ez pedig a beteg. Sajnálatos módon azonban a rendszerben a beteg érdekérvényesítő képessége a legkisebb, így ezt könnyű ignorálni.

Kulka János Budapest kórházak egészségügy egészségügyi államtitkárság egészségügyi ellátás

Kép: http://www.seenox.org/wp-content/uploads/2014/06/Hilarious-Design-Fails-10.png

Az ideális egybeolvasztás Budapesten azt jelentené, hogy a meglévő 30 kórházból és annak ötvenvalahány telephelyéből kellene 4 nagy kórházat csinálni, ebbe beleértve az összes speciális intézményt és a Semmelweis Egyetemet is, ekkor érnénk el a Zala Megyei Kórház színvonalát.

Sajnálatos módon nagyon úgy fest, hogy az egészségügyi vezetés ezt még mindig nem érti meg, sőt még azt sem, hogy a múlt századi kubatúra a maga pavilonrendszerével (a kórház osztályai külön-külön épületben vannak) - ami a budapesti kórházakat jellemzi - teljesen lehetetlenné teszi a korszerű betegellátást. Legalábbis erre enged következtetni a napi.hu cikke, mely szerint “Egy másik, az államtitkárság által támogatott fejlesztési koncepció 3 sürgősségi centrumban gondolkodik, budai (Szent János Kórház), észak-pesti (Honvédkórház), és déli-pesti (Szent István, Szent László) központokkal, összevonásokkal, társkórházakkal együtt. Erre a körre az új, a Korányi-projekt tömbjéhez hasonló blokkok építésével együtt, első körben 180 milliárd forintra lenne szükség, amihez viszont uniós forrásokat is lehetne társítani. Kútvölgyiben már elindult egy 4 milliárdos felújítás, a koncepció szerint a Kútvölgyi tömböt összekötnék a Kútvölgyi lejtő fölött a Szent János kórházzal… A fül-orr-gégészet, nőgyógyászat, urológia pedig maradhatnak a jelenlegi pavilonokban, amelyeket uniós forrásból felújíthatnak…hasonlóan lehetne újraszervezni a Szent László és Szent István kórházat az ott lévő kardiológiai intézettel. A dél-pesti sürgősségi központra ugyanúgy felfűzhetők a Szent István kórház pavilonjai.”

Amennyiben ezek a fejlesztések létrejönnek, megint pontosan ott tartunk, mint ahol elkezdtük, egyetlen kivétellel, hogy ismét feleslegesen elpattintottunk iszonyatos mennyiségű pénzt, de releváns eredmény nélkül, és a kritikus állapotú betegeket továbbra is szállíthatja a mentőszolgálat a város egyik végéből a másikba. A fővárosi betegeknek pedig továbbra sem jár legalább egy, megyei szintű egészségügyi ellátóhely.

Kulka János Budapest kórházak egészségügy egészségügyi államtitkárság egészségügyi ellátás

Kép: http://unbounce.com/funny/15-epic-marketing-fails/

Már csak azt nem értem, hogy aki a pavilonrendszer alkalmatlanságát nem érti, mit keres egyáltalán az egészségügy közelében. Miért nem megy inkább állatgondozónak, ott legalább emberéletekkel nem tud játszani, már ha rendesen bezárja az ajtót.

Remélem, nagyon remélem, hogy Kulka Jánosnak a fentiekből semmiféle hátránya nem származott és minél előbb teljesen felépül.

Mert igen, rá igen nagy szükségünk van!

Tovább

Vasárnapi kórházbezárás

A minap a facebookon összeakadtam egy előadóművésszel, aki emocionális húrokat pengetve érvelt a vasárnapi boltbezárás mellett. Kapva kaptam az alkalmon és javasoltam legott, hogyha már így alakult, akkor talán zárjuk be a kórházakat is vasárnap, hiszen az ott dolgozóknak is jogukban állna vasárnap cukrászdába menni, vagy csak egyszerűen a gyerekükkel tölteni az időt. Persze azonnal megkaptam a kioktatást arról, hogy az orvosoknak, nővéreknek hivatása van és biztosan el is mondták nekem, hogy ez mit jelent.

De vajon mit is jelenthet a hivatás, vagy hivatástudat és miért gondolják sokan azt, hogy az orvosnak, nővérnek, egészségügyi személyzetnek nincsen magánélete csak hivatása? Miért gondolják sokan azt, hogy az egészségügyi dolgozó szabadidejében is bármikor hadra fogható, szabadidejével bárki is rendelkezhet, csak azért mert orvos, vagy nővér? Nos, a hivatás az egy olyan szakmát jelent, amelyhez az egyén lelkileg is vonzódik, akár életcélként is megfogalmazza magának ezen szakma űzését. Nem tévesztendő össze a hivatás a fizetéssel, ami ma Magyarországon egy rendkívül népszerű téveszme. Ugyanis az, akinek hivatástudata van, és szakmáját e szerint végzi, bármennyire is meglepő az is bérből / fizetésből él. Tehát a hivatás, vagy hivatástudat nem alkalmas élelmiszer vagy egyéb anyagi jószágok megfizetésére, legalábbis egyelőre nem. Ellenben a hivatástudat például azt az alapvető magatartást jelentheti, amely szerint ha egy orvos / nővér bárhol olyan esetet lát, ahol valaki egészségkárosodást szenved, akkor megpróbál segíteni (amit egyébként mindenikek meg kellene tennie), még akkor  is, ha ez nem a munkahelyén történik. Ennek dacára mondjuk egy informatikust nem fog különösebben lázba hozni a Balaton parton, ha a lángosos számlázóprogramja nem működik.  A baj ott van, amikor a hivatástudatot összetévesztik a normál munkamenettel, illetve visszaélnek vele. Sok botrányos történetet olvastam, hallottam olyan esetekről, amikor az orvos nem vizsgálta meg, nem operálta meg stb… Ezek az esetek, amennyiben valóban úgy történtek, ahogy le vannak írva, akkor nem arról szóltak, hogy az illető ellátóknak eltűnt a hivatástudatuk - ugyanis ezt szerintem nem lehet számon kérni, hasonlóan például a jóérzéshez - hanem arról, hogy munkakörük ellátása közben teljesítették-e kötelességüket vagy sem.

Azt is fontos megjegyezni, hogy az a hivatástudatnak nevezett valami nem állandó értéken mozog, hanem értéke változhat - jellemzően csökkenhet az évek múlásával - akárcsak az egyén lelkesedése. A hivatástudatot aztán a legrosszabb esetben felváltja a fásultság és a burnout (kiégés) szindróma. Ez akár meglepően gyorsan is bekövetkezhet, pár év alatt. A hivatástudat megtartásához szorosan hozzájárul a megbecsültség érzése és - ne legyünk szerények - az anyagi megbecsültség is ide tartozik, valamint a hasznosság érzése is. Sajnálatos módon az egészségügyben dolgozók e két komponens tartós hiányában szenvednek. És ebben mi magunk, a társadalom a leginkább felelős. Az anyagi részt mindenki érti: Segíthetek János órabére magasabb a gyorsétteremben, mint az ápolóké. (Persze ez nem azt jelenti, hogy Segíthetek János jól meg van fizetve). 

Aztán itt van a hasznosság érzése is. Még kezdő orvos koromban sokat ügyeltem háziorvosi ügyletekben, hétvégén is. A szombatot utáltam a legjobban, mert az piacnap volt  és az orvosi ellátásra is pontosan úgy tekintettek, mint a szomszédos piacon a hentesboltra, ha már arra járok, beugrom, hol egy vérnyomásmérésre, hol egy receptért, hol csak egy kis vizsgálatért, vagy csak egy kis kullancscsípés miatt. Arra a sürgősségi ügyeletre, amit sürgősségi esetek ellátására tartottak fent. A helyzet mára már annyit romlott, az egészségügyi ellátórendszer már oly mértékben omlott össze, hogy ezek a betegek minden nap megjelennek a sürgésségi ellátásban az alapellátás helyett. Időközben történt egy vérszegény kísérlet ennek a tendenciának a megváltoztatására, amikor a vizitdíjat bevezették. Ez sikeres is volt, hiszen a felesleges orvos-beteg találkozók számát ténylegesen csökkentette. Sajnos azonban a jelenlegi kormányzó párt és az Orvosi Kamara vezetője addig hergelte a lakosságot, míg a vizitdíj is a múlté lett. Így rendesen megnőtt az amúgy is csökkent létszámú egészségügyi ellátó személyzet leterheltsége. Az orvosi munka kb. 40 százaléka adminisztráció, amit az orvos végez maga. A maradék 60 százalékból 50-et azon betegek vizsgálata teszi ki, akiknek semmi keresnivalója nem lenne akkor és ott abban a rendelőben, így mindössze 10 százalékban érzi az orvos úgy, hogy effektív munkát végez. Ráadásul a rendszerben feleslegesen megjelenők azoknak a betegeknek gyógyítását nehezítik, akik tényleg rászorulnának. Ez pedig igen csak frusztráló érzés, és nem erősíti az egyén hasznosságának megélését.

Az is igaz, hogy a betegek sem szórakozni járnak az orvoshoz, és sokszor nem az ő hibájuk a felesleges igénybevétel, hiszen az egész ellátórendszerrel baj van, az alapellátástól a rehabilitációig. Ugyanis a betegutak nem tiszták, a várólisták meg hatalmasra duzzadtak már az egyszerűbb szakorvosi ellátás esetében is.

De amíg távolról magyarázunk az orvosoknak / ápolóknak a hivatástudatról, amíg elvetjük a vizitdíjat, vagy az ötletét egy jól működő egészségügyi kiegészítő biztosításnak, amíg otthon a fotelból bólogatunk Sándor Máriának, és amíg hagyjuk hogy az egészségügyet államtitkár és ne miniszter felügyelje, addig ez van, ez jár! Illetve lassan már ennyi sem. Zárjuk be a kórházakat vasárnap!

Kép: http://www.helyihirek.hu/index.php?fp=cikk&id=772&v=cikkek

Tovább

A Walking Dead-dé varázsolt ország

OEP Nyugdíjbiztosító megszűnés egészségügy átalakítás EMMI Balog Zoltán Magyar Államkincstár mentőszolgálat

https://i.ytimg.com/vi/gzERINj7iXY/maxresdefault.jpg

Viszonylag gyors módját választotta a kormány a fenyegető nyugdíjas krízis megoldásának. Először egybevonja, majd a minisztériumba olvasztja mind az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP), és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságot (NYUFIG). Egy, azaz csak egy állami kifizetőhely maradhat talpon az óriás bürokráciacsökkentési kampányban, ez pedig a Magyar Államkincstár lesz. 

A koncepció meglehetősen érdekes, azt most is látjuk, hogy az állami intézmények nem igazán működnek, hatványozottan igaz ez az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI) tartozó intézményekre. Bármerre is nézünk, nem találunk olyan intézményt, amit ne zilált volna szét a szakmaiatlanság és az alkalmatlanság. Az EMMI esetében mindennél igazabb az ismert szólás a halról, meg annak fejéről, ugyanis Balog Zoltán miniszterként semmilyen értékelhető eredményt felmutatni nem tudott, azonban az általa vezetett tárcáknál jelentős rombolást sikerült véghezvinnie, elég csak az oktatás és az egészségügy tájékán körülnéznünk. Ebből lehetett elege a kormányzatnak és bürokráciacsökkentés címén mindent megpróbálnak egy már amúgy is túldimenzionált mamutszervezetbe passzírozni, amolyan orosz rulettként, hátha akkor az alkalmatlan miniszter majd nem lesz alkalmatlan. Mindezt persze úgy, hogy a megszűnő intézmények listája sokkal inkább politikai erővonalak mentén alakul, mint a józan ész, vagy magának az intézménynek a hasznossága alapján.

Vannak olyan szervezetek, amelyek egy óriás és vezetetlen minisztériumba olvasztva szinte biztosan elvesztik funkciójukat és feladatuk maradványait sem fogják tudni ellátni, annak ellenére, hogy működésük létfontosságú lenne. Így fog ez történni a NYUFIG-gal és az OEP-pel. Ennek egyenes következménye pedig az lehet, hogy se nyugdíj, se betegellátás nem lesz a továbbiakban, így a nyugdíjasok egészségügyi ellátás hiányában és nyugdíj nélkül gyorsan éhen halnak, de előtte a Walking Dead zombijaihoz hasonlóan fognak a kukák tájékán megjelenni, amelyeknek addigra már a Nemzeti Etető lesz a neve.

OEP Nyugdíjbiztosító megszűnés egészségügy átalakítás EMMI Balog Zoltán Magyar Államkincstár mentőszolgálat

Kép:http://www.ew.com/article/2015/11/29/walking-dead-prologue-scene-negan-watch

Az OEP ugyanis nem csak állami kifizetőhely, amelyen egyszerűen csak átfolyik az Egészségbiztosítási Alap (E Alap) pénzforgalma. Ennél sokkal összetettebb feladata lenne az OEP-nek, már ha persze rendesen működne. Nem véletlen volt itt szinte azonnal főigazgató csere az új egészségügyi államtitkár hivatalba lépésekor. Talán mindennél beszédesebb az a folyosói pletyka, mely szerint a volt főigazgató asszony szinte csak papíralapon érintkezett a kollégáival, mert az e-mail kezelése már túlságosan bonyolult technikai kihívás volt számára. Ennek ellenére, ebben az intézményben még most is jelen van a szakmaiság csírája, hiszen számos olyan munkatárs dolgozik itt, akik nélkül az egészségügy már régen bedőlt volna. Ebben az intézményben dől el, hogy milyen új terápiát, gyógymódot támogat a kormány. Ez a szervezet felelős a kórházakkal való szerződésekért és a kórházi kifizetésekért is, valamint annak az ellenőrzéséért, hogy az egyes egészségügyi intézmények által lejelentett teljesítmény valós-e és kifizethető-e. De ugyancsak az OEP felelős a gyógyszerkassza meghatározásért és a kifizetésekért is. Igaz azonban az is, hogy az elmúlt öt évben nem fogadtak be támogatásra új onkológiai szereket, pedig számos új készítmény elérhetővé vált világszerte, de ennek sokkal inkább az E Alap vérszegény volta az oka, mint az OEP működése. A fentiek alapján kitűnik, hogy az OEP feladatköre rendkívül bonyolult és szerteágazó, amit egy jól működő minisztériumi főosztály sem fog tudni kezelni - hiszen a hírek szerint a szakmai feladatok a tárcáknál maradnak - nem beszélve egy jelenlegi, Balog vezette EMMI-ről. 

A helyzet pikantériáját még fokozza az a tény, hogy a Magyar Államkincstár sem működik megfelelően, elég csak a közelmúlt botrányaira gondolni, amelyeket csúszó és pontatlan közszolgálati kifizetések jellemeztek. Tehát amennyiben a szakmai akadályokon valahogy sikerülne átvergődni (ami szinte biztosan nem történik meg), a rendszer a kifizetéseknél fog megakadni és behalni, ezzel is zombivá változtatni a legrászorultabbakat, gyógyszer, egészségügyi ellátás és pénz nélkül. 

A cél pedig bármennyire is fennkölt -  mármint a bürokráciacsökkentés - pontosan az ellenkezőjét fogja elérni,  káoszt és még több döntésképtelen papírtologatót.

Halkan, nagyon halkan kérdezem: tessék mondani meddig kell még pozícióban tartani egy teljesen alkalmatlan minisztert? Biztos, hogy a dolgok megoldásának az a legbiztosabb módja, hogy olyan szervezetbe integrálunk mindent, ami az alapvető funkcióját sem tudja ellátni?

De addig is néhány szervezet haladékot kapott, így az Országos Mentőszolgálat is elkerüli a beolvasztást, legalábbis októberig. Persze, addig azért nem ártana igazolni azt, hogy az OMSZ képes megállni a saját lábán. De ez aligha fog sikerülni addig, amíg a régi menedzsment teljesen le nem cserélődik és valóban alkalmas emberek kerülnek megfelelő pozícióba. Sajnos, azonban a hírek nem erről szólnak, így már nem sok maradt hátra, az óra ketyeg.

Tovább

Összeomlás avagy egy képzelt terrortámadás Budapesten

Orson Welles után szabadon

Reggel 9:17 perc. Feladatot diktálok minden szabad kocsinak Budapesten: robbanás, Nyugati Pályaudvar, sok sérült, kárhelyparancsnok a budai MOK (mentőorvosos kocsi).

terror Budapest egészségügy mentők kórházak sérültek egészségügyi ellátórendszer operatív törzs

Fotó: Bomb Blast At Station PK film https://www.youtube.com/watch?v=BHP6FnWBeE8

Valahogy így nézne ki a kezdet egy terrortámadás kapcsán. 

9:18 perc. A Markó utcában a harangot megkongatják, a mentők elindulnak a robbantás színhelyére. Már legalábbis azok, amelyek nem tableten kapják a riasztást, hanem rádión keresztül, hiszen a Mentőszolgálat által évekkel ezelőtt beszerzett tableteken egy térkép, vagy akár egy egyszerű Excel megnyitása is percekig tart. Az informatika területén még a Netpincér is klasszisokkal jobban teljesít, pontosabb és gyorsabb szolgáltatást nyújt, mint a mentőszolgálat rendszere 4,2 milliárdért. 

9:20 perc. Ahogy a bejelentések száma növekszik, úgy emelkedik a sérültek és a halottak száma és ezzel párhuzamosan pedig a mentők által kiadott menetleveleken a kocsihiány-pecsétek száma is. Hiszen nincs elég hadra fogható mentőautó, jó részük leselejtezés előtt áll a szervizben. 

9:25 perc. A helyszínen iszonyú a káosz, sérültek, végtagok és halottak hevernek szanaszét, az emberek fejvesztve menekülnek, a megérkező mentők a parkolással nem vesződve rohannak a sérülteket ellátni, már amelyik ki tud szállni a mentőből, mert a másik egység nem állt rá. Ugyanis nincs, aki a kocsik beállását, parkolását felügyelje, segítse, a rendet fenntartsa. 

9:35 perc. A TEK már a helyszínen parádézik, azonban a szakmák közötti koordinálást (tűzoltó, mentő, rendőr) senki sem végzi. A tömeges kárhelyen az ellátók jelentősen kevesebben vannak, mint a még menthető sérültek, ezért elkezdődik a sérültek osztályozása, a triage. Sajnos azonban a mentődolgozók az utóbbi években ilyen jellegű képzést  nem, vagy jóval kevesebb arányban kaptak, mint RSI továbbképzést, így a megfeszített heroikus küzdelem ellenére is egyre csak növekszik a halottak aránya.

9:37 perc. Ekkor kezdik a légimentést is bevetni, azonban Budapest nem Dubai, így viszonylag kevés toronyház tetején van helikopterleszálló, ezért a bevethető helikopterek egy része a Városligetben száll le, és vár. Az majd csak később jut eszükbe, hogy a sérülteket távolabbi vidéki kórházakba szállítsák, így a helikopterek egészségügyi személyzetét a Nyugati Pályaudvarra viszik, hogy az ellátásban segítsenek.

9:50 perc. A hírek hallatán jelentkezni kezdenek a szabadnapos mentődolgozók is munkára, keresni kezdik a légimentők igazgatóját és orvosigazgatóját, azonban őket nem érik el telefonon, információk szerint külföldön dolgoznak, vagy éppen Ausztráliában vannak továbbképzésen.

9:57 perc. Az ellátottakat elkezdik elszállítani, először ugyanabba a kórházba, míg a könnyebb sérültek a helyszínen várakoznak. 

10:32 perc. A kórház lassan megtelik, hiszen Magyarországon nincs olyan kórház, ami négy többszörösen sérültnél többet egyszerre el tudna látni, ezen betegek száma pedig a helyszínen is már az 50-hez közelít. 

10:41 perc. Az ellátásba elkezdenek más kórházak is bekapcsolódni, sőt a hírek hallatán a szabadnapos orvosok, ápolók jelentkeznek munkára, így lassan, de növekszik az ellátók száma. Azonban ekkor már érezhetővé válik, hogy Budapest nem tud egyedül megbirkózni a feladattal, ezért elkezdik bevonni először a közelebbi, majd a távolabbi vidéki kórházakat is. Mentővel és helikopterrel fogják szállítják a betegeket ezen kórházakba. Már ahol van helikopterleszálló. 

11:23 perc. A kórházak leporolják a 70-es években írt tömegesellátás-tervüket és előveszik az ISO tanúsítványnak készült terveket is, végül a folyamatábrát a helyi informatikus értelmezi, így megkezdődik a Masscal-ellátás. 

11:51 perc. Érkeznek és érkeznek a szabadnapos orvosok ápolók, azonban gyorsan kiderül, hogy már nem csak altatóorvosból van hiány, hanem sebészből is, ezért a nőgyógyászok és az urológusok is beállnak operálni, csakúgy mint 1956-ban. 

12:33 perc. Ekkor azonban újabb probléma merül fel, nincs elég varrófonál, de steril eszköz sem, így néhányan még műtét előtt csendben meghalnak. Mindeközben a helyszínen az ellátás már befejeződött, csak a halottak és a TEK maradt, a kárhely egészségügyi felszámolása befejeződött.

12:53 perc. És ekkor lassan összeül az Operett Operatív Törzs is, mostanra már minden tagját elérték, megkezdődik a politikai felelősség elkenése.

terror Budapest egészségügy mentők kórházak sérültek egészségügyi ellátórendszer operatív törzs

Forrás: http://prolidepp.tumblr.com/image/141546750247

A fentiek szerencsére mind a képzelet szüleményei, egy nagyon leegyszerűsített modellkísérlet részletei, s robbantás helyett lehetett volna akár metrótűz, vagy stadionkatasztrófa is. A lényeg az ellátórendszer működése. Meggyőződésem, hogy egy ilyen esemény következményeit, a halottak és a maradandó károsodást elszenvedők számát az ellátórendszer szervezetlensége és hiányossága is jelentősen növeli. De nagyon remélem, hogy soha, de soha nem kell megtapasztalnunk mentőszolgálatunk, kórházaink működését ilyen szélsőséges körülmények között! Egy szinte biztos, hogy a rendszer felkészületlenségét és alkalmatlanságát csak és kizárólag az abban szereplő egészségügyi személyzet kompenzálja és menti meg a teljes összeomlástól.

Tovább

Halálosan hosszú betegátadás

 
“A betegátadás jelentősen elhúzódott
Olyannyira, hogy a beteg nem élte túl. Nem élte túl a 37 éves nő a kórházak közötti ping-pong meccset, amit az Országos Mentőszolgálat közvetített. Ugyanis - sajtóhírek szerint - egy 37 éves nő Budapest XII. kerületének a kellős közepén rosszul lett és stroke gyanúval a mentőszolgálat megpróbálta elhelyezni valamelyik ügyeletes kórházba, azonban mire ez sikerült, kiderült, hogy a betegnek nem stroke-ja van, hanem főütőér-szakadása és sajnos műtét közben meghalt.
 

Mentőszolgálat betegátadás kórházak egészségügy

Kép: demotivalo.net


Budapest kórházi felosztása rendkívül ésszerűtlen és bonyolult, leginkább a főorvosi és kórházigazgatói érdekeken alapul. Sarkítva úgy néz ki, hogy ugyanaz a kórház hétfőn képes betegellátásra, de kedden már nem. Egyik nap nyitva van, a másik nap meg zárva, de amikor nyitva van akkor is lehet zárva, mert éppen teltházat jelent és szabad ágy hiányában nem fogad. Azt pedig, hogy egy adott intézmény havonta hányszor jelenthet teljes kapacitást, azaz szabad ágy-hiányt, az égvilágon semmi sem szabályozza.
Így jelenthetett már aznap reggel ágyhiányt a Szent János Kórház, aki területi illetékessége folytán felelős lett volna a XII. kerületi betegek stroke ellátásáért. A beteget a mentőszolgálat megpróbálta egy másik stroke központba, a Szent Imre Kórházba elhelyezni, azonban az ottani ügyeletes orvos az ellátást finoman visszautasította. Ezek után a mentők egy olyan ellátóhelyet választottak, ahol nincs ugyan stroke ellátás, de van kórház tábla, így jutottak el a Szent Margit Kórházba.
Persze aztán kiderült, hogy a betegnek nem is stroke-ja van, hanem főütőér-szakadása, ami egy egészen másfajta kezelést és ellátást igényel, de legalább neurológus nem kell hozzá. Addig-addig ment az elhelyezés, míg a beteg meghalt.
Hogy ki és miben hibázott, még nem tudjuk, egy biztos, a beteg nem élte túl a budapesti egészségügyi ellátórendszer szervezetlenségét és hiányosságait.
De vegyük sorba, hogy hol lehettek a hiba pontok.
Hogy mi volt a beteg tünettana és miért stroke-ra gondolt egy kivérzett betegnél a mentőegység, vagy esetleg mi volt az az ok, ami miatt a főütőér-szakadástól igen távol álló stroke-ot diagnosztizáltak, azt nem tudjuk. Az biztos, hogy a főütőér-szakadás pontos diagnózisa nem helyszíni feladat, ultrahang vizsgálat nélkül igen nehézkes.  Azonban a vérzéses shock felismerése helyszíni feladat és ezt okozhatja a főütőér-szakadása is, de ez utóbbi ritkán összetéveszthető a stroke-kal. Az is szinte biztosnak látszik, hogy a beteg főütőere nem egyben hirtelen szakadt át, hanem ez egy lassabb folyamat lehetett, hiszen ha a főütőér hirtelen teljesen átszakad, akkor uszkve 3 perc alatt a beteg meghal, még a mentők kiérkezése előtt elvérzik a hasüregébe. Így, amennyiben a diagnózis időben megvan, talán még lett volna idő a sikeres műtétre, azonban az is könnyen elképzelhető, hogy az időben felállított diagnózis ellenére is meghal a beteg. Véleményem szerint a mentővel megtett hosszabb út (Szent Margit távolsága a helyszíntől vs. Szent Imre távolsága a helyszíntől) sem tett jót a már meglévő főütőér-szakadásnak, pláne, ha még hozzáadjuk fővárosunk “kifogástalan” úthálózatát is.
De hogy miért nem került a beteg a Szent Imre Kórházba, ahol elég széles szakmai spektrum képes fogadni a betegeket, akár érsebésszel és neurológussal is? Mert a Szent Imre Kórház ügyeletes orvosa elutasította a beteget, legalábbis a sajtó információi szerint. Csak azt nem értem, hogy ezt hogyan tehette meg, ugyanis a sürgősségi ellátásban nem igazán értelmezhető a területi illetékesség. Persze annak semmi teteje, hogy például Debrecenből hozzanak a Szent Imre sürgősségi osztályára beteget, na de a szomszéd kerületből? Ha a beteg itt megjelent, akkor el kell látni, legalábbis sürgősségi szempontból. Tessék megszokni azt a furcsa állítást, hogy a kórház nem szívességet tesz, ha a beteget fogadja, hanem ez a dolga, ennek megfelelően a mentőszolgálat meg nem könyörög a beteg elhelyezéséért, hanem oda viszi a beteget, ahova való.
De oda aztán meg végképpen nem viszek beteget, ahol tudom, hogy a feltételek hiánya miatt nem tudják ellátni. Ezért az a mai napig rejtély, hogy miért éppen a  Szent Margit Kórházra esett a mentők választása, hiszen mint említettem, ott nincs stroke ellátás, meg éppen neurológus sem volt. Ha itt most nem egy ember életéről, illetve haláláról szólna a történet, akkor megkérdezném a mentőszolgálatot, hogy tessék már mondani, miért nem a Mária utcai Szemészeti Klinikára vitték a beteget. Amellett is van H betű az úton.
Utólag azért persze mindig könnyű okosnak lenni. De ebben az esetben jól látható hibák, vagy hibáknak vélt események követik egymást. A fentiekből következik, hogy a beteg halálát nem egy egyéni rossz döntés, hanem rendszerhiba okozta. A rendszerhiba pedig kiterjed a mentőszemélyzet oktatásától (ne feledjük, hogy néhány önjelölt, középszerű professzorhallgató az utóbbi években olyan ostoba és erőszakos képzést vezetett be, hogy a diagnosztikai tévedés akár ennek is lehet a következménye), a kórházi struktúrán, a kórházvezetés felelőségén keresztül, az egészségpolitika meghatározóikig terjed. Be kell látnunk, hogy nincs tovább, a budapesti egészségügyi ellátórendszerhez minél előbb hozzá kell nyúlni. És szerencsére most úgy néz ki, hogy erre a politikai akarat is megvan, mert az államtitkár úr öt pontjában szerepel a budapesti kórházi struktúra megváltoztatása. Csak azt nem értem, hogy mire várunk. Miért nem kezdődött  már el az átalakítás?
A rossz hír azonban az, hogy nem egy csúcs-kórház kell Budapestre, hanem négy, mert csak így teremthető meg a kívánatos ágyszám és szüntethető meg az ellátás szétziláltsága.
A jó hír az, hogy csak egyet kellene megépíteni, zöldmezős beruházásként valahol Budán. Hiszen Pesten kisebb nagyobb fejlesztésekkel a jelenlegi Honvéd Kórház alkalmas a feladat ellátására. Dél-Pesten, meg ott van a Jáhn Ferenc Kórház, amibe azért lényegesen több pénzt kell beletenni, de sok minden már adott és van beépíthető telekrésze is. Budán a Szent Imre fejlesztése lehetne cél. Ide is, csakúgy mint a Jáhn Ferencbe, mint egy falat kenyér, úgy kell a traumatológiai ellátás megteremtése.
Az összes többi kórházat az előbbiek fejlesztésével be kell zárni, helyüket fel kell szántani és sóval behinteni, függetlenül a lobbi érdekektől és a politikusok nyafogásától  (ehhez kell a miniszterelnöki támogatás!). Nincs szükség olyan kis kórházakra, amelyek csak részfeladatokat tudnak ellátni, de olyanokra sem, akik reggel már teltházat jelentenek. Meg persze azzal sem növeljük a transzparenciát, ahogy a Merényit toldozgatják -foltozgatják a semmi közepén.
Amennyiben ezek a fejlesztések megvalósulnak, szinte mindegy, hogy hova megy a mentő, a beteg nem fog azzal szembesülni, hogy a kórház alkalmatlan az ellátására és talán a betegátadás sem húzódik halálosan hosszúra.  De amíg a jelenlegi áldatlan helyzet fennáll, emberek fognak meghalni a rendszer alkalmatlansága miatt, mint történt ez ebben a szomorú esetben is.
Az pedig hogy a Mentőszolgálat éppen milyen számháborúba kezd az időpontok mantrázásával, na, az egy jól működő rendszerben édesmindegy, azonban jelenleg semmi másról nem szól, mint a felelősség szokásos elhárításáról, anélkül, hogy az egyébként elavult, alkalmatlan rendszerüket bárki is támadta volna.

Tovább

Panna

A baba neve Panna volt. 

Szinte naponta új és újabb statisztika, adat kerül napvilágra a kórházi fertőzések kapcsán. Legutóbb az vert fel nagy port, hogy maga az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi és Kórházhigiénés Főosztályának vezető helyettese, dr. Szilágyi Emese, azt nyilatkozta a Magyar Kórházszövetség kongresszusán, hogy évente 99 ezer nosocomiális infekciós (kórházi fertőzés) esetről tudnak a hazai kórházakban, amelynek 50–70 százaléka elkerülhető lenne megfelelő infekciókontrollal, azaz megfelelő higiénés rendszabályokkal. Két nappal később erről beszámoló lap hasábjain, az ÁNTSZ azonnal kiegészítést tett közzé, amely szerint a fenti adat becsült adat, ami az európai pont-prevalencia vizsgálat eredményein alapul. Valamint azt is siettek közölni, hogy az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések magyarországi előfordulása kevesebb, mint az európai átlag.

Ónodi Szűcs Zoltán kórházi fertőzés ÁNTSZ Tisztifőorvosi Hivatal egészségügy NNSR kórokozók

Van ám egy olyan jelentő rendszerünk, amit úgy hívnak, hogy Nemzeti Nosocomiális Surveillance Rendszer. A riasztó név ellenére ez nem egy NASA által fejlesztett hightech tér-idő hajlító technika, hanem a kórházi fertőzéseket figyelő, azokat monitorozó rendszer. E rendszer szerint a kórházi fertőzések száma évről évre növekszik. A legkiugróbban a Clostridium difficile fedőnevű baktérium által okozott fertőzések növekedtek, a 2011-es 1803 esettel szemben, 2014-ben már 6513 fertőzést regisztráltak, ami több mint három és félszeres emelkedést jelent. Amit az  ÁNTSZ azzal magyaráz, hogy javult a jelentési kötelezettséget teljesítő kórházak száma, ezért növekedhetett a fertőzések abszolút értéke, valamint a kórházi fertőzések emelkedő száma amúgy is világtendencia. Ennek viszont ellentmond, hogy egy másik fertőzést, az úgynevezett véráramfertőzéseket jelentő kórházak száma mindössze 77 volt a 169 fekvőbeteg ellátó intézményből, azaz kevesebb, mint a kórházak feléből érkezett jelentés. Nehezen képzelhető el ugyanis, hogy mindössze a kórházak 45 százalékában történik véráram fertőzés, azaz szepszis, ami 2014-ben 3479 alkalommal fordult elő, 78 százalékkal többször, mint 2011-ben (1951) és 32 százalékkal többször (2620) mint 2013-ban, legalábbis a jelentések szerint. A jelentő kórházak száma 2013-ban 76, míg 2011-ben 63 volt, azaz a véráramfertőzések számának növekedése nem relatív, hanem valós. A kórházi jelentési fegyelem pedig évek óta hasonló.

Panna 39. hétre, időben született, azonban már a szülés előtt tudták, hogy az élete egy hajszálon fog függeni, ugyanis rekeszsérve volt (a rekeszizmon keletkezett lyukon keresztül a hasi tartalom felcsúszik, így sokszor nem engedi az érintett tüdőrész teljes kifejlődését, és hasi szervekkel (pl. bél, gyomor) tölti ki az egyik oldali mellkasfelet, így születés után az érintett oldali légzés gátolt). A magzati rekeszsérv (orvosi nevén congenitális rekeszsérv) halálozási aránya igen magas, 40-62 százalék, sok újszülött már a szülés környékén meghal. Panna azonban ezt is túlélte, sőt a műtétet is. Nemhiába, az ország egyik legjobb gyermeksebésze operálta és az egyik legjobb újszülött intenzív osztályán lábadozott. A történetet személyesen is ismerem és ismerem az adott kórházat is, így orvosként azt is tudom, hogy a kislány a legjobb kezekben volt. Legalábbis addig, amíg az intenzív osztályról ki nem került egy normál osztályra, mert állapota ezt már megengedte, sőt már arról beszéltek, hogy hamarosan hazamegy. A történet innentől vett drámai fordulatot. Panna ezen a kórházi osztályon  olyan véráramfertőzést kapott, ami nem egészen 48 órán belül a halálához vezetett, dacára annak, hogy nyolc héten keresztül élni akarásával elérte a csaknem lehetetlent. 

És csend, mély csend követte az eseményeket. A vizsgálatok, amelyek még ma is tartanak, egyelőre nem adtak megnyugtató válasz arra, hogy mi történhetett, mi vezethetett a gyilkos fertőzéshez. Nem tudjuk még ma sem biztosan, hogy mi történt. Egy dolog biztos, Panna a kórházban kapott el valamit, ami a halálát okozta. 

Addig, amíg ilyen fertőzések előfordulhatnak, ne bátorkodjon senki sem olyan kijelentést tenni, hogy “a  probléma nem csak Magyarországon létezik és  remélem, ezzel többet nem kell foglalkozni az  Országgyűlésben”. Illetve de, egy esetben tehet ilyen bátor kijelentést, abban az esetben, ha valóban többet nem kell ilyen problémával szembenézni, mert azt megszüntette.

De addig is, kellő szerénységgel és ALÁZATTAL kezeljük a tényeket, mert a számok és a matematika tükrében sincsen minden rendben. Pláne akkor nem, ha azt is figyelembe vesszük, hogy tavaly 228 ember halála volt összefüggésbe hozható kórházban elkapott, hasmenést okozó kórokozókkal. A 228 eset az amiről tudunk, amit lejelentettek, hogy a valós szám mekkora még becsülni is nehéz. Azzal pedig, hogy az adatokat megpróbáljuk szépíteni, csak magunkat csapjuk be, és a hozzátartozókat arcon. Csakúgy, mint azzal a mentalitással, hogy a beteget kiskorúnak, esetleg fogyatékosnak nézik, mint az ÁNTSZ legújabb tájékoztatójában. Miszerint azemberek nem értenék meg a számok mögött rejlő statisztikát, vagy  esetleg olyan intézményt választanának, ahol állapotukhoz képest kevésbé súlyos betegeket látnak el, csak azért, mert kedvezőbb az adott intézmény statisztikai mutatója. Amennyiben ilyen kétség merül fel, arra egyrészt jól kiforrott statisztikai súlyozások állnak rendelkezésre, másrészt szimpla magyarázatok is. Ilyen magyarázat lehet az is, hogy az intenzív osztályon több lélegeztetett beteg van, mint a szemészeten. Vagy akár az is, hogy az intenzív osztály jobban teljesít a halálozás arányában, mint a szemészet, csakúgy mint Magyarország.

De most már ideje lenne felismerni, hogy közös célunk, a gyógyítás így nem fog menni. Tessék szíves lenni felnőni ahhoz a feladathoz, ami az egészségügyi ellátók egyik alapvető kötelessége, ez pedig a tisztességes betegtájékoztatás. Ha ez sikerül, akkor a betegellátás is simábban, konfliktusmentesebben fog menni. 

Igaz, ahhoz, hogy ezt valaki megértse, szükségeltetik néhány év/évtized közvetlen betegellátói tapasztalat is. És valószínűleg az sem okozna különösebb hátrányt, ha a valós, riasztóan emelkedő adatokat a döntéshozók komolyan vennék és akár Nemzeti Tervet is kidolgoznának a helyzet kezelésére, ami természetesen nem az adatok relativizálását, vagy szőnyeg alá söprését kell hogy jelentse.

Persze akkor is lesznek szövődmények, azonban akkor talán majd egy másik baba, aki hasonlóan hősiesen küzd, mint Panna, hazamehet végül a kórházból.

Tovább

Miért 12 óra a sürgősségi ellátás?

Valamelyik kanadai filmben láttam, hogy a sürgősségi osztályon egy függönnyel elválasztott részen a székek felett henteskampóhoz hasonló kampók sorakoztak, amelyeken persze nem féldisznókat, hanem infúziókat kötnek fel az alatta ülő delikvens számára. Ebből is sejthető, hogy itt az ellátás bizony időbe fog telleni, csak úgy mint a Vészhelyzet című filmsorozatban, ahol az egyes epizódokban külön hangsúlyt fektettek a tömött váró bemutatására. Kanadában az említett osztályon a betegekre kis színes matricákat ragasztottak, amelyek a páciensek sürgősségi állapotát és egyben az ellátás sürgősségét is jelezik, az azonnalitól a halaszthatóig, mert vannak olyan betegségek, amelyek közvetlen életveszélyt jelentenek és vannak olyanok, amelyek vizsgálata ráér.

sürgősségi ellátás triage sürgősségi osztály kórház háziorvos orvoshiány ápolóhiány egészségügy

Fotó:http://www.sasksims.ca/ctas.html

A fenti tényekből következően úgy néz ki, hogy a sürgősségi ellátás mindenhol a világon időt igényel, legalábbis azok számára, akik az elsődleges vizsgálat alapján a halasztható kategóriába kerülnek.

sürgősségi ellátás triage sürgősségi osztály kórház háziorvos orvoshiány ápolóhiány egészségügy

Fotó: Napi.hu

Hiszen ezen betegcsoport az, aki azért kerül a sürgősségi osztályra, mert nem győzi kivárni a szakorvosi beutaló hónapos előjegyzését, vagy mert a háziorvos nem tud mit kezdeni a beteg panaszaival, vagy mert egyszerűen nem kap a beteg választ és megfelelő kezelést a panaszaira már egy ideje, vagy a mentő otthon hagyni nem tudja, ezért a beteg a sürgésségin köt ki. Nyilván ezeknek a betegeknek az aránya nem mindegy a rendszerben. Ha az ellátórendszer jól működik, akkor a sürgősségi osztály terhelése is kisebb és kisebb azon betegek aránya, akik ellátása nem igényelne azonnali szakorvosi vizsgálatot/beavatkozást. Persze az sem mindegy, hogy egy ilyen osztály működtetésére rendelkezésre áll-e megfelelő létszámú humánerőforrás. Ugyanis nincs is annál felemelőbb, amikor egy osztály három orvossal működik és a váróban már 20 feletti a betegszám. Ráadásul az egyik orvos éppen egy kritikus állapotú beteget stabilizál, mikor nyílik a kezelő ajtaja és folyamatos újraélesztés mellett egy másik kritikus beteget tolnak be a mentők. Szemekben fény csillan, igen ez az igazi sürgősség, pont mint a Vészhelyzetben. De ebben a pillanatban már csak egy orvos lesz képes a váróban lévő betegek ellátását megoldani, addig biztosan, amíg a két kritikus állapotú beteg ellátása be nem fejeződik.

sürgősségi ellátás triage sürgősségi osztály kórház háziorvos orvoshiány ápolóhiány egészségügy

Fotó: http://emergency-room-nurse.blogspot.hu/2011_10_01_archive.html

Sajnos a Vészhelyzet idealizált képvilága sem segített a humánerőforrás probléma megoldásában, hiszen a sürgősségi szakma a többi orvosi szakmához képest is rettentően megterhelő, itt egy 12 órás műszak valóban 12 óra megfeszített munkát jelent. A rendszerben beteg mindig van, így a résidők is elenyészőek, legalábbis a kórháznak nevezhető nagyobb ellátóknál. Azaz az átlagos orvosi fizetésért komoly pszichés és fizikai megterhelés jár. A leterheltséget növeli az adminisztráció, merthogy adminisztrátorok hiánya miatt (erre valahogy soha sincs keret) az orvos maga adminisztrál, ami munkaidejének legalább felét kiteszi. Ugyanakkor ez a szakma  szinte garantáltan hálapénz-mentes.

Azonban a más osztályokon és a szakrendelőkben tapasztalható általános orvos- és most már ápolóhiány még ezen túl is rányomja a bélyegét a sürgősségi ellátásra. Hiszen a szakrendelések már oly hosszú várólistával dolgoznak, hogy a betegek egy része a sürgősségi ellátáson keresztül próbálja meg lerövidíteni a kivizsgálását. Például ha egy beteg háziorvosát neurológiai jellegű problémával keresi fel, a háziorvos (jobb esetben) beutalja neurológiai szakrendelésre. A beteg meg kap időpontot 3 hónap múlva. A sürgősségi osztály azonban senkit sem utasít vissza, mindenkit kivizsgál és szükség esetén konzíliumot kér. Nevezett beteg egy neurológiai konzíliummal és sürgősségi zárójelentéssel lesz gazdagabb, mindezt egy napon belül megkapja. De ne feledjük, ugyanaz a neurológus jön le a sürgősségi osztályra konzíliumot adni, aki sokszor a saját osztályára is ügyel. Így gyakran a konzílium is időigényes, hiszen a szakorvosnak egyszerre két helyen kellene megfelelnie.

Nehezíti az ellátást a háziorvosi rendszer elégtelensége. A defenzív medicina térnyerésével mindenki próbálja az egyszerűbb utat és a kevesebb felelősséget keresni. Ennek eredménye, hogy a legkisebb kétely esetén is a beteget a háziorvos beutalja, legtöbbször anélkül, hogy megkísérelné a beteg ellátását. Tisztelet a kivételt képező kollégáknak. Az is igaz, hogy sok helyen  igen leterheltek a háziorvosok és a szakorvosi várólista itt is érezteti hatását. Másrészt, ha a háziorvos meg akarja oldani a beteg gondját, vagy olyan súlyos kórképet is vélelmez (pl. daganatos betegség) amiben számára elfogadhatatlan a több hónapos várólista, akkor ezt az utat a sürgősségi ellátáson keresztül fogja lerövidíteni. 

Komoly problémát jelent az is, hogy nincsen egységes informatikai rendszer, ahol a beteg adatait megtekinthetem. Vannak ugyanis bolyongó betegek, akik tegnap ott, ma itt járnak és az egész kivizsgálásuk kezdődik elölről, a laborvizsgálttól kezdve, a röntgenen keresztül, a CT-n át, egészen a szakorvosi vizsgálatokig. Mindez idő és plusz terhelés, ami ráadásul jelentős költséggel is párosul.

És végül, de nem utolsósorban, a betegek maguk is felelősek a hosszú várakozásért, hiszen számos olyan panasszal találkozunk, ami normálisan nem tartozna a sürgősségi ellátás keretei közé, ilyen gyakori kulcsszavak például az “évek óta”, vagy az “igazság szerint már vizsgáltak ezzel…” esetleg a tegnap “lenyeltem a cseresznyemagot”.

Ezen betegek nem csak a sürgősségi osztály munkatársait szórakoztatják feleslegesen, hanem az ott megjelent, valóban ellátásra szoruló betegek idejét is rabolják. A fenti kulcsszavak ellátására, pedig tényleg ott lenne a háziorvosi szolgálat és a ma már igen nehezen elérhető szakorvosi rendelések is. És igen, itt köszön vissza a vizitdíj hiánya, hiszen annak idején a fenti panaszokkal orvoshoz fordulók száma érezhetően csökkent.

Tehát, mint a fentiekből kiderül, a sürgősségi osztályok leterheltsége és az ebből következő várakozási idő igazi rendszerprobléma, amit alapjaiban befolyásol az egész egészségügyet behálózó szakember- és infrastruktúra-hiány is. Az, hogy ezen a háziorvosi szolgálat megerősítése, vagy a kancelláriarendszer bevezetése hogyan fog segíteni, még nem tudjuk, habár az egészségügyi államtitkár már zöld utat kapott az ezt is tartalmazó 5 pontjához.  Egy dolog azonban biztos, a jelenlegi betegellátás alapkövévé váltak a sürgősségi osztályok, és legalább a jelenlegi (hát, finoman szólva sem túl magas) ellátási szint megtartásához ezen osztályok erősítése alapvetően fontos és kívánatos.

Tovább

“Hosszú távon mind meghalunk”

Legalábbis így vélekedett John Maynard Keynes, a modern közgazdaság egyik vezető alakja, amikor az állam szerepvállalásáról és a piacgazdaságba való beavatkozásáról vitapartnerei a hosszú távú stratégiát emlegették, mint kívánatos célt. Ő ugyanis azt mondta, hogy az államnak rövid távon is be kell avatkoznia a piacgazdaságba, ahhoz, hogy az egyensúly és főképpen a foglalkoztatás kívánatos szintet érjen el. 

Valahogy olyan felemásan lehet ezzel az egésszel az egészségügyi kormányzat, hiszen az jól látszik, hogy bele- beleavatkoznak a folyamatokba, de a végén mégis csak az derül ki, hogy lassan rövid távon is mind meghalunk. Merthogy nagyon úgy néz ki, hogy a magyarországi kórházi kezelés bizony különös veszélyekkel jár. És sajnos ebben azért van némi igazság, még akkor is, ha az ÁNTSZ a mundér becsületét védve közleményt adott ki a hazai helyzetről. Az egészről nekem az jutott eszembe, amit egyszer láttam egy dokumentumfilmben az indiai tűzoltók munkájáról, ahol egy elég komolynak tűnő tűzhöz vonultak. A tűz egy akkora gyárterületen volt, mint a Ferihegyi Liszt Ferenc Repülőtér, ahol valami nagyon égett, akkora füstfelhővel, hogy a város bármelyik pontjáról jól lehetett látni. A területet azonban fal vette körül és egy óriási kapun lehetett csak ki- és behajtani, amit szorgos kis kezek a tűzoltó sziréna hallatán gyorsan elkezdtek bezárni, úgy téve, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Persze a lényeg az volt, hogy a tűzoltók nem csak oltottak, hanem büntettek is, ezért próbálták meg a lojális kis munkások letagadni a letagadhatatlant. Pontosan azt tették, mint az ÁNTSZ azzal a felvetéssel szemben, hogy a kórházi higiénia kishazánkban hagy némi kívánni valót maga után. Hiszen számos leírás, helyzetjelentés, de még egy ÁNTSZ vizsgálat is megerősíti azt az álláspontot, hogy a hazai kórházak nagy része nem nyújt megfelelő higiéniás biztonságot. Ebbe pedig akár tetszik, akár nem, betegek halnak bele, pont úgy, mint bárhol fekete Afrikában.  

Balog EMMI ÁNTSZ kórházi fertőzések higiénia irgalom imádság

Fotó: Index olvasó, K. A. / Index

Azt én végképp nem értem, hogy egy olyan hír, ami a kórházi higiénia nem megfelelő voltával szembesít mindenkit, hogyan fogja azembereket elriasztani a kórházi kezelésektől.  Számomra ezt értelmezni már azért is nehéz, mert legjobb tudomásom szerint azemberek nem nyaralni és fagzni járnak kórházba, sőt ha tehetnék, jó messzire elkerülnék ezen intézményeket, csak hát a betegség nagy úr és ezek egy részét sajnos csak kórházakban lehet kezelni. Azt sem értem tisztán, hogy akkor most kik is azemberek. Olyan lények akiknek majd mi megmondjuk, hogy pontosan hogyan és mit csináljanak, a többit meg bízzák ránk? Vagy esetleg gondolkodó lények, akik azért fordulnak orvoshoz, hogy a problémáikat az orvosokkal EGYÜTT kezeljék, partneri viszonyban és a kezelést meghatározó döntések is EGYÜTT szülessenek meg?

Na most én azt gondolom, hogy a betegek - tudják azemberek - az egészségügyi ellátórendszer megrendelői és vásárlói is. Tehát, ha az eladó (azaz az egészségügyi ellátórendszer, orvosostól, nővérestől, kórházastól, Szente Tamásostól) nem, vagy nem megfelelően képes teljesíteni a megrendeléseket, akkor bizony a megrendelővel, azaz a beteggel konzultálnia kell és nem sunyi módon letagadni a letagadhatatlant. (Ez az én üzleti filozófiám, persze lehet, hogy ezért sem vagyok még milliomos.)

De nézzük, hogy állunk az egészségügy egyéb területén a betegbiztonsággal. Kollégám most posztolt egy segélykiáltást, hogy kórházukban rossz a CT, de már mióta. Nem is javítják már meg, mert öreg és elhasznált, ezért dicséretesen beszereztek egy újat, ami viszont csak március végén lesz üzemképes. A baj az, hogy a kórház strokecentrum is egyben, így CT hiányában szélütés gyanúja esetén el kell küldeni a beteget a 75 km-rel odébb levő kórházba, ami viszont nem strokecentrum, de van működő CT-je. A strokecentrumban azonban elérhető egy olyan kezelés, a trombolízis, ami stroke-os betegek egy jó részén segíteni tud (akár maradvány tünetek nélkül felgyógyulhatnak). A trombolízis előtt azonban kötelező a CT, mert ez tudja megmutatni, hogy mely beteg állapotán rontana és melyiknél javítana kezelés. Azonban a trombolízis csak akkor hatékony, ha az a tünetek megjelenése után legkésőbb 3 órán belül, de minél hamarabb megtörténik. Ebből az időintervallumból csúsznak pont ki a térség betegei és maradnak akár féloldalt bénán. Mindenesetre a kórház vezetősége valószínűleg jól alszik, mert nagy izgalom nincs az ügyben.

A fentiek a betegbiztonság kérdéseit az infrastruktúra és a szervezés oldaláról közelítették meg, nem szabad azonban elfeledkeznünk, arról a tényről, hogy az orvos is ember, hibázni pedig emberi dolog. Így a betegbiztonság egyik sarkalatos kérdése az emberi hiba, itt jelesül a műhiba. Erről már két bejegyzést is írtam itt és itt olvashatóak. Csak két kiemelt részt mutatnék: “Néhány évvel ezelőtt napvilágot látott egy magyarországi tanulmány, amely orvosi körökben igen nagy visszhangot váltott ki. Ez a tanulmány azt állította, hogy a kórházban kezelt és a haláluk után felboncolt betegek 30 százaléka nem abban a betegségben halt meg, amellyel kezelték.” vagy “az USA-ban 44 000 és 98 000 közé tehető évente orvosi műhiba következtében bekövetkezett halálozások száma. Még az alsóbb érték is több, mint amennyien mellrákban, vagy autóbalesetben évente meghalnak"

Nos, ideje lenne a saját házunk táján is sepregetni, azt nem feledve, hogy az USA-ban legalább az infrastruktúra adott a hibák kivédésére.

Ami pedig a higiéniát illeti, pontosan tudom, hogy sok helyen nemhogy a vécépapírt, de a csaptelepeket is ellopják, azonban a megfelelő kézfertőtlenítésre és a sterilizálók működési problémájára nem nagyon van mentség. Furcsa hobbim, hogy amikor külföldön járok, igyekszem egy-egy kórházba “tanulmányi utat” szervezni. És mindenhol azt látom - itthon sehol - hogy már a kórházba belépéskor egy falra szerelt kézfertőtlenítő fogad, csakúgy, mint a folyosókon, vagy a kórtermek előtt is. Bizony, bizony, ezeket használják is, és nem nem csak a személyzet, hanem a látogatók is, sőt bizonyos helyeket meg sem közelíthet senki kézfertőtlenítés nélkül. (Itt egy cikk arról, hogy Magyarországon hány liter kézfertőtlenítő fogy és mennyi az ajánlott.) Persze ez is pénzbe kerül, de a temetés higgyék el, drágább és az esetleges sok reoperáció sem vethető össze az aldis árakkal.

Balog EMMI ÁNTSZ kórházi fertőzések higiénia irgalom imádság

Fotó: 24.hu

Az is igaz, hogy az emberi erőforrások minisztere, a református lelkész szerint “az irgalom és az emberi minőség sokszor képes kipótolni a pénzhiányt és a rendszer hiányosságait az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben”. Márpedig ha ez így van, könyörögjünk együtt, hogy a Jóisten irgalmazzon nekünk és miniszter urat minél előbb küldje vissza haranglábat huzigálni, akkor talán irgalom mellett kézfertőtlenítő is lesz.

Balog EMMI ÁNTSZ kórházi fertőzések higiénia irgalom imádság

Tovább

Bemutatkozás

Dr. Kunetz Zsombor MBA, egészségügyi szakértő, rendszerfejlesztő. Oxyologus szakorvos 1995 óta foglalkozik mentéssel. Az Országos Mentőszolgálat Motoros Mentő projekt alapítója és vezetője, majd a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. orvosigazgatója 2005- 2010-ig. A légimentés szakmai vezetőjeként az összes egészségügyi képzésért, oktatásért felelt. Advanced Life Support (ALS) és European Pediatric Life Support (EPLS) provider. Aeromedical Crew Resource Management és Helicopter Emergency Medical Service (HEMS) oktató.


MBA képesítését a Szent István Egyetemen szerezte. Később a magán szektorban az Istenhegyi Magán Klinika Zrt. vezetője, az IT tagja. Jelenleg szabadúszó orvos, tanácsadó, egészségügyi szakértő, rendszerfejlesztő.


Facebook oldal

Röntgen

blogavatar

Látlelet a magyar egészségügyről

Facebook

Utolsó kommentek

Címke felhő

Nem tartozik címke ehhez a bloghoz!

Feedek

Feedek