Még tavalyi évben indítottunk 11-en, orvosok pert a Magyar Orvosi Kamara (MOK) szabálytalan adatkezelése miatt. Ugyanis a MOK vezetés teljesen természetesnek gondolta, hogy az összes orvos személyes adatát kiszolgáltatta harmadik félnek, ebben az estben biztosítónak. 
Hasonló perben már 2016-ban is kimondta a Kúria, hogy a Magyar Orvosi Kamara megsértette az orvosok személyes adatok védelméhez fűződő jogát. 
Ennek megerősítése történt most meg és immár ismét jogerősen kimondta a Fővárosi Törvényszék, hogy a Magyar Orvosi Kamara megsértette a felperesek személyes adatok védelméhez fűződő jogát, azaz jogtalanul adott ki harmadik fél számára személyes adatokat. Kép: http://www.dnaindia .com


Mint ismeretes a Magyar Orvosi Kamara vezetése úgy kötött életbiztosítást a tagok részére, hogy erről a tagok egy része nem is tudott, így nyilván igénybe venni sem tudta a szolgáltatást, sőt a szolgáltatással kapcsolatos biztosítási kötvényt sem ismertük meg évekig, amelyből kiderülhetett volna, hogy ki és mikor jogosult és milyen kárigényt bejelenteni. Ennek a közlése csak most - hogy elkezdtük piszkálni az ügyet - történt meg a MOK honlapján. Annál jobb biztosítás pedig valószínűleg nincs is, mint az amikor a biztosított fizet, de kárigényt nem tud bejelenteni, mert azt sem tudja, hogy rendelkezik biztosítással.
A MOK által kötött biztostítás részleteit nem ismerjük, mert bár kikértem a szerződést, ezt a mai napig nem kaptam meg. Ezt az ügyet jelenleg a NAIH vizsgálja és könnyen lehet, hogy ebből is adatszolgáltatási pert kezdeményezek, mint a nemrég jogerősen megnyert gazdálkodási adatokkal kapcsolatban.
A Bíróság a kerestünk másik felét elutasította, ebben sérelemdíjat kértünk a Kamarától, amit  jótékony célra kívántunk fordítani, azonban a Bíróság ezt az igény elévülés miatt nem ítélte meg.

Számunkra, azonban így is nagyon fontos ítélet született, hiszen rámutatott, arra a Bíróság, hogy a Magyar Orvosi Kamara törvénytelenül, nem a jogszabályoknak megfelelően működik.