Már régen szétszakadt az egészségügy, aki ennek az ellenkezőjét állítja, az egyszerűen nem hajlandó szembe nézni a makacs tényekkel. Ugyanis pénzért jobb szolgáltatás, várólistamentes ellátás és akár hosszabb élet is vásárolható. A probléma csak az, hogy mindez nem látható, mert leginkább a hálapénz és a kapcsolati tőke vezérli. Hiszen ha valakinek például vastagbél tumort diagnosztizálnak, akkor igyekszik a legjobbnak tartott sebészt megkeresni az ismeretségi körön belül, mert ugye nem mindegy, hogy ki turkál a belünkben. Meg ugye az sem mindegy, hogy azt a tumort sikerül-e kibányászni, vagy marad-e egy kis halálos emlék utána. Aztán pedig ennek megfelelően a “szívességet”, mármint a műtétet, illik megfizetni a zsebbe csúsztatott kis figyelmességgel. De mindezt csak akkor tudja megtenni, ha van elég borítékba való, ha nincs, marad a mindenki számára hozzáférhető közellátás a várólistával, na meg ugye a kockázattal, hogy ki is kezel majd. Persze láttam én már sztársebészt is operálni kezdőkhöz haonló ügyességgel, meg az ellenkezőjét is, szakorvosjelöltet briliáns kézzel. De a hírnév ugye, meg az évek, néha felülírják a minőséget! Ezzel csak azt akarom mondani, hogy szinte teljes minőségbiztosítás és minőségbiztosítási indikátorok hiányában a közellátás is lehet véletlenszerűen jó is. De ez igencsak esetleges.

várható élettartam hálapénz egészségügy biztosítás Ónodi-Szűcs Zoltán Rogán

Kép: http://kapitalizmus.hvg.hu/2016/03/23/negy-haborus-ok/

A statisztikák mégis azt mutatják, hogy a jobban keresők jobb ellátásban részesülnek, hiszen több borítékot tudnak megtölteni. Persze- persze jobban is odafigyelnek magukra, mert iskolázottságuk révén tájékozottabbak is, és többet tudnak a saját egészségvédelmükre fordítani aztán végül tovább is élnek. És ez itt a lényeg: jó életminőségben, hosszabb ideig élni, ezt akarja mindenki. Sajnos a magyar egészségügyi ellátórendszer ezt elég heterogén módon tudja biztosítani a betegek számára, mert egészen más élet- és gyógyulási kilátásai vannak egy borsodi kistelepülésen élő földműves számára, mint akár a miskolci “rózsadombon”. Ezért igaz a bevezetőben leírt állítás, hogy Magyarországon az egészségügyi ellátás már régen szétszakadt szegények és gazdagok ellátásra. Csak ez nehezen látható, mert a szegregáció még nem jelent külön intézményeket, hacsak nem vesszük figyelembe a magánellátókat. Itt ugyanis már érezhető,  leginkább a járóbeteg-ellátásban a jövedelem szerinti betegcsoportok szétválása. Ki az aki SZTK-ba megy? Az, aki nem tudja megfizetni  a magánellátás szolgáltatásait, vagy az, akinek van ideje a szó szoros értelmében, hiszen még ki tudja várni a várólistán a sorát és képes eltölteni a helyi szocreál szakrendelőben egy fél napot míg sorra kerül, sokszor dacára a sokszor hónapokra előre egyeztetett időpontnak. 

Ezért a mai rendszer végtelenül korrupt és igazságtalan is. Sokkal tisztább lenne, ha végre a politika kihúzná a kisujját a végbeléből és SZAKEMBEREK (nem outsider politikusok) segítségével határoznák meg azt a tisztességes minimum ellátást, ami mindenkinek JÁR. És itt az lehet a különbség, hogy kérem az Ön combnyaktörését a legújabb technikával, vagy a szintén elfogadható régebbi technikával operálom meg. Mert az egyik esetben a beültetni kívánt implantátum mondjuk 700 ezer forint a másik eseteben meg csak 100 ezer forint. Tehát nagyon kellene már az a tisztességes minimum, hogy egy kicsit a borsodi földműves is esélyt kaphasson a tisztességes ellátáshoz, na meg az élethez. A gazdagabbak pedig bátran fizethetnek kiegészítő biztosítást, akár többszintűt is, ezzel is tehermentesítve az állami ellátást.

Aki pedig továbbra is attól tart, hogy a kiegészítő biztosítás miatt az egészségügyi ellátás kettészakad, az méltóztasson lefáradni az elefántcsonttoronyból és felkeresni kezelőorvosát. Az pedig, hogy az egészségügyi államtitkárság mindeközben mit csinál, illetve pontosan mit nem, azt jól látjuk, hiszen az elmúlt több mint 7 hónap alatt szinte semmit nem jutott előre az ágazat. Még azokban a kérdésekben sem, amelyeket maga Ónodi-Szűcs Zoltán sorolt fel mint prioritásokként. Persze az is lehet, hogy az államtitkár az ágazat vezetése helyett Phd-jére  készül, a vezetést meg odaadta gebinben Rogánnak. Kérdésként már csak az merül fel, hogy tényleg Rogán vezeti az egészségügyi bértárgyalást is, azért áll?