Az önállósága valószínűleg, legalábbis ezt sejteti az államtitkár a Medicalonline szerint

Országos Mentőszolgálat beolvasztás Hosszú Katinka MÚSZ egészségügy egészségügyi államtitkárság ÁEEK

Kezdem megérteni, hogy mi a közös a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) és Hosszú Katinka közötti konfliktus és az egészségügyben jelenlevő erős feszültség között. Nagyon leegyszerűsítve a MÚSZ úgy gondolja, hogy Katinkának az a dolga, hogy ő ússzon, a többit meg mi majd intézzük, akárcsak a hetvenes években. Azonban Katinka és edző férje ezt másként látja. Ők már nem barterben gondolkodnak, mint az MÚSZ elnöke és nem is magyaros okosban, hanem abban, hogy felépítettek egy brand-et ami hozzájuk köthető. Ez a brand pedig értékes, hiszen Katinka  és férje folyamatosan erősíti világversenyeken a győzelmeikkel. Tehát ha valaki ezt a brand-et akarja használni, az pedig lesz szíves megfizetni ennek az árát, merthogy közvetve ezzel fizetik meg Tusup az edző/férj és Hosszú Katinka munkáját. És nem az okosba, vagy a" magyar vagy, hazádnak teszed" a fizetség, legalábbis a világ kulturáltabb felén nem. Azaz itt valójában értékek mentén húzódnak a frontvonalak, a MÚSZ és a hozzáköthető vezetők posztkommunista gondolkodásával nem fér össze Hosszú és az amerikai Tusup világi gondolkodása, számukra ez túl kapitalista. 

Akárcsak az egészségügyben, az orvosok is nehezen élik meg a gyógyítsál a többi a mi gondunk vezérelvet, ami  ha őszinték vagyunk, simán levezethető a 70-es évek orvos-beteg kapcsolatából, ahol a “maga csak pihenjen” volt a leggyakoribb válasz bármely betegtől származó kérdésre.

Valahogy azt látom, hogy az egészségügyi vezetés úgy próbál meg rendszerszintű változásokat véghezvinni, hogy erről csak azt az oldalt nem tájékoztatja, vagy ignorálja, akit a változások érintenek. Jelesül a betegeket és az orvosokat. Lehet persze példálózni, hogy tárgyaltunk az orvosok között leginkább már semmibe sem vett Magyar Orvosi Kamarával és annak vezetőjével, vagy esetleg még a már szintént régen leszerepelt Cser Ágnessel is és az ő operett-szakszervezetével. De ezek pontosan olyanok, mint a Kádár rendszerben az országgyűlési szavazások, ahol jobb esetben is az MSZMP és annak leányszervezete, a Hazafias Népfront vetélkedett egymással. 

Talán a fenti kommunikációs- és szemléletbeli probléma lehet annak a forrása, hogy négy hónap alatt sem sikerült  az egészségügyért felelős államtitkárnak programot hirdetnie. Persze az is lehet, hogy a program szupertitkos és nem szeretné ha idő előtt akár jobb-, akár baloldalról ellehetetlenítenék. Vagy csak ötletek vannak, amelyek még nem álltak össze programmá. Ezen ötletek között azonban van jó néhány olyan, ami igenis komoly figyelmet érdemel.

Azonban a legutóbbi, a mentők beolvasztása az Állami Egészségügyi Ellátó Központba (ÁEEK) biztosan nem tartozik az utóbbiak közé. Az jól látszik, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) létezését és értelmezését a Balog vezette EMMI sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja. A Mentőszolgálatot a közelmúltig szinte mindig ugyanaz a kör vezette. Egyes vezetők hol főigazgató poszton, hol főigazgató-helyettesi, vagy igazgatói poszton tűntek fel. A kör szereplőinek hihetetlenül szofisztikált túlélőképessége volt/van. Mindig találni valakit a körön belül, aki a mindenkori hatalomhoz megfelelő lojalitással bír, sokszor ugyanaz a személy akár jobb- vagy baloldalon is felbukkan vezetői szerepben, az alkalmasságától teljesen függetlenül. Így történhetett meg az is, hogy a 2010-ben menesztett főigazgató a szervezetnél maradhatott - információim szerint - bére megtartása mellett főigazgató-helyettesi pozícióban és bónuszként megkapta még a Magyar Vöröskereszt elnöki tisztjét is. Tehát az jól látszik, hogy az OMSZ vezetésében mindig is sokoldalú, de legfőképpen sok mindenhez értő pártkatonák játszottak főszerepet. Egyetlen dologhoz nem értettek, de ahhoz nagyon nem, mégpedig az Országos Mentőszolgálat vezetéséhez.

Országos Mentőszolgálat beolvasztás Hosszú Katinka MÚSZ egészségügy egészségügyi államtitkárság ÁEEK

Annyira nem, hogy 2010 óta a negyedik főigazgatóját fogyasztja a szervezet, nem kis politikai arcvesztés árán. Ebből lehetett elege a jelenlegi egészségügyért felelős államtitkárnak, aki megpróbálta megszakítani a fenti körforgást azzal, hogy új főigazgatót nevezett ki a mentők élére. Sajnos azonban az új főigazgató az elmúlt három hónap alatt feletteséhez hasonlóan nem rukkolt elő semmiféle programmal, mindössze annyival keltette fel a sajtó érdeklődését, hogy ő maga Kresz Géza (a magyarországi mentés megszervezője) ükunokája és azzal a szerencsétlen megfogalmazással, hogy lesznek olyan hívások, amelyekre a mentők nem mennek ki, valamint nem feladata a mentőknek a 15 perces kiérkezés  minden eseteben. Az említett kör azonban nem szakadt meg, hiszen az új főigazgató azonfelül, hogy menesztette a gazdasági igazgatót és még két igazgatót, gyakorlatilag befejezte a személycseréket. Persze néhány helyen már ott fityeg egy-egy főigazgatóhoz köthető arc, de a kulcspozíciók régiós szintig változatlanok. Pont úgy, ahogy maga a kommunikáció is. Lehet, hogy ez áll a hátterében a címben jelzett változásnak (hogy az egészségügyért felelős államtitkár szeretné ha az Országos Mentőszolgálat elvesztve eddigi önállóságát bekerülne az ÁEEK fenntartásába), de lehet, hogy ez már egy egy régi stratégia része. Bárhogyan is van, ezzel a döntéssel nem lehet helyettesíteni a szakmai hozzáértést és a megfelelő vezetést, hiszen fenntartás ide-fenntartás oda, az alkalmatlan vezetők itt is, ott is csak hiányt és rendszerhibát okoznak. Arról nem is beszélve, hogy egy monumentális, saját feladatát ellátni sem tudó szervezetbe belepakolni a magyar egészségügy legnagyobb szereplőjét ( az OMSZ 7 ezer f őt foglalkoztat!) könnyen a kisgömböc hatással érhet fel és hasonlóan fog pillanatok alatt szétesni, mint ahogyan most a KLIK-et fogjuk látni. Ez pedig a valóban akár az Európában egyedülállóan egységes  OMSZ széteséséhez és megszűnéséhez is vezethet.

Az új főigazgatóval szemben pedig hmm… ez cseppet sem elegáns megoldás, ha három hónap alatt alkalmatlanná vált, akkor le kell cserélni, nem pedig a szervezetet alakítani a főigazgató képességeihez. Én azonban még mindig azon a véleményen vagyok, hogy egy ekkora szervezet vezetésére való alkalmasság, vagy alkalmatlanság (a legkirívóbb esetek kivételével lásd. Burány) elég ritkán derül ki három hónap alatt, ehhez még egyszer ennyit kellene várni. Azaz a jelenlegi főigazgatónak csak járna a kegyelmi idő legalább júniusig.

A polkorrektség kedvéért jelen sorok írója 2010-ben pályázati anyagot nyújtott be a meghirdetett főigazgatói pozíció elnyerésért, amelyet utólag szerencsémre nem én nyertem el. Pályázati anyagom azóta is itt olvasható,