Két napja jelent meg Az orvosbárókra megy el a pénz  (Mi a baj a  magyar egészségüggyel?) című cikk, ami az egészségügy jelenkori feudális és visszás struktúráját boncolgatja. Szó van benne sok olyan dologról, amit már sokan sok helyen leírtunk és publikáltunk, a hálapénzről, a kórházi eszközpark magánhasználatáról, de legfőképp arról a vékony rétegről az orvosok között, akik az évi 80-100 milliárd összegre becsült hálapénz java részét zsebre teszik. A cikk számszakilag meglehetősen pongyola, sok adat nincs megfelelően alátámasztva, egyes részei komoly vitákat válthatnak ki, és a képet jelentősen árnyalja, hogy a szerző vállaltan egy magánegészségügyi intézmény vezetője, azonban ez szinte mindegy is. Hiszen a leírtak nagy része és lényege igaz, megfelel a valóságnak, a megfogalmazott mechanizmusok valóban úgy működtetik a rendszert és valóban úgy gátolják egy mindenki számára elfogadható egészségügyi ellátás kialakítását, mint ahogyan az a cikkben szerepel. 

És igen, a hálapénz polipként fogja közre az egészségügyi ellátórendszert és alakítja ki a kórházon belüli magánrendelések hálózatát, megfojtva a fiatal kollégák megfelelő képzését és elfogadva a megalázó bérezést is, hiszen a felső 20 százalék - a döntéshozók jelentős része - valóban remekül megél a hálapénz által nyújtott adózatlan előnyökből. Ez a réteg fölözi le az évi 80-100 milliárd forintra becsült hálapénz nagy részét. 

Kórházszövetség orvosbárók hálapénz egészségügy

Kép: https://www.xfueru.com/de/disney/5013-magnet-dagobert-duck-7x7cm.html

A cikk jelentős visszhangot kapott és egy nappal a megjelenése után a Magyar Kórházszövetség megjelentette a válászát. Az a Kórházszövetség, amelynek javarészt kiöregedett tagjai olyan orvosbárók, akik a mindenkori hatalom kegyeiből lehetnek kórházigazgatók, semmint képességeik, vagy tehetségük alapján. 

A válasz meglepően jól indult, az elején helyretette az eredeti írás szemet bántó számszaki tévedéseit, aránytalanságait. Sajnálatos módon azonban a folytatás meglehetősen szánalmasra sikeredett. Hiszen a folytatásban relativizálni kívánja a orvosbárók befolyását, hatalmát, végül még a létezésüket is megkérdőjelezi. Aztán a meglévő kórházak számát hasonlítja a németországi és ausztriai kórházak számához, a lakosság arányában. Ebből gyorsan kiderül, hogy állításuk szerint Magyarországon nincs is túl sok kórház, hiszen az említett két európai országban 1 millió lakosra szerintük kétszer annyi kórház jut. (Megjegyezném azt a tényt, hogy a magyarországi 102 kórházból 30 Budapesten található, ez az ország kórházainak közel egyharmadát jelenti, valamint azt is, hogy számos pár száz ágyas kórház Magyarországon a bennfekvő értágító kezelésen és az egyszerűbb műtéteken kívűl mást ellátni nem igen tud.)

A Kórházszövetség sejtetését meglehetősen gyorsan cáfolja az a tény, hogy  a megnevezett európai országokban jelentős a magánkórházak száma, ugyanis ott valami olyanféle dolog van, amit a Kórházszövetség tagjai hírből sem ismerhetnek, ez pedig a verseny, a verseny a betegért mind biztosítói, mind ellátói oldalon. Persze ez Magyarországon egy hierarchikus, feudális rendszerben elképzelhetetlen, ott ahol gyakran a hálapénz ellenére sem jár szolgáltatás. 

Azonban a legelszomorítóbb és legveszélyesebb mondatot a Kórházszövetség a levele végére hagyta “A paraszolvencia kivezetése és az „orvosbárók” hatalmának csökkenése évtizedes tisztázó, odafigyelő, tervszerű cselekvéssel érhető el.”

Azaz habár nincs minden rendben, de majd szépen lassan, valahogy egyszer csak változtatni kellene. Ezek szerint még évtizedekig minden rendben van, legfőképpen a jelen helyzet a maga korrupciójával és paraszolvenciájával. Persze az is igaz, hogy a Kórházszövetség szempontjából sietségre semmi szükség, hiszen pár év múlva az elnökség nagy része úgy is nyugdíjba vonul (átlagéletkoruk 58 év feletti), így a problémák is majd az utókor vállát nyomják.